A gépjármű értékesítés iparága, legfőképpen az új autók értékesítésének a területén, komoly gondokat tudhat magáénak. Nem elég, hogy csökkenek az eladások, de további problémák is megjelennek a piacon, ami miatt magának a kereskedőnek, a banknak vagy a biztosítónak kell közösen önmérsékletet gyakorolnia az eladások növekedését célzó intézkedések területén. Továbbra is magas a bedőlt hitelek aránya, de más veszélyek is vannak. A túlvállalások mellett egy rendkívül hatékony iparág éli virágkorát Magyarországon, a lízingcsalás.

Ma az országban a magánkézben lévő autók 70%-kát valamilyen hitel segítségével vásárolták, azaz a vásárlásban közreműködött valamilyen formában a banki finanszírozás. A verseny nagy, így a kereskedők és hitelezők igyekeznek minél kedvezőbb termékekkel fellépni a piacon. Az alacsony önrésszel eladott autók esetében pedig rögtön ott a veszély, hogy a fedezet értéke évekig kisebb, mint a fennálló tőketartozás. Így az esetlegesen fellépő fizetésképtelenség esetén a bank nehezen jut a pénzéhez. Ennél azonban van nagyobb bukási lehetőség is, ez az említett lízingcsalás. A képlet nagyon egyszerű, és profi csapatok képezték már ki magukat a területen. Akár hamis papírokkal, akár hajléktalanok által megvásárolják a kiszemelt gépjárművet, amit aztán külföldre visznek, vagy szétszerelnek és alkatrészenként adnak el. A lehetőségek határtalanok. Hol lehet ezzel csalni, kérdezhetik sokan?

A gépjárművek általában papírforma szerint ellopásra kerülnek, amit a biztosító így kénytelen kifizetni a tulajdonosnak, illetve itt rögtön a banknak, mivel ő a kedvezményezett. A bank mehet a maradék pénze után, mert a hajléktalan nem fellelhető. A kecske is jóllakott, mert a pénz megérkezett a számlára, és a káposzta is megmaradt, hiszen ott van az ingyen autó. Egyedül a banknak fáj kicsit, és a biztosítónak nagyon az üzlet. Az üzletág méreteit mutatja, hogy a 2006-ban Budapesten bejelentett autólopások esetében – ami 4.944 volt – minden harmadikról kiderült, hogy csupán álca volt egy csaláshoz. Ehhez nyilván társul még jó néhány eset, ahol ezt nem sikerült feltárni vagy bizonyítani. Az iparág egy év alatt közel 5 milliárd forintos kárt okozott. Az rendszer fejlődik, és várhatóan elmozdulnak abba az irányba, ahol jóval nagyobbat lehet kaszálni. A munkagépek és más haszongépjárművek ára ugyanis sokkal magasabb, mint egy átlag gépkocsié, és semmivel sem nagyobb procedúra azokkal ugyanezt a csalást elkövetni. A forduló tendenciát mutatja, amit egyes értesülések alapján lehet feltételezni, hogy az autók már nem a balkáni országokba vagy Ukrajnába vándorolnak, hanem például Belgiumba vagy Svédországba. Manapság az ország elhagyása sokkal egyszerűbbé vált az autóval, ami szinte lehetetlenné teszi a nyomonkövetést.

A megoldás rendkívül nehéz, komoly belső ellenérdekeltségek vannak. Egyik részről a kereskedőnek és banknak is érdeke az eladás, másrészről a bank nem feltétlenül érdekelt olyan eladásban, ami számára is negatív eredménnyel zárul. A kifizető biztosító pedig végképp nem szereti ez ilyen üzleteket. Amiben pedig biztos lehet az átlag állampolgár, hogy ezek a kifizetések az ő biztosítási díjában fognak megjelenni. Valószínűleg ebben a kérdésben részben a várható hitelezési szigorítások fognak döntő szerepet játszani, amibe a kormányzat is bele kíván avatkozni. A többi már a kérdés nehezebbik része, mert nem igazán lehet azzal mit kezdeni, aki az autót darabokra bontva eltünteti, majd bejelenti, hogy ellopták a ház elöl. Nem irigylésre méltó helyzet, sok sikert kívánunk hozzá.

Van pont, amikor azt hiszed, hogy a hülyeség nem fokozható tovább, mert lassan az energiaválság is megoldható volna egy hülyeséggel működő fúziós reaktorral. A blogokban kommentelők egy része azonban mindig tartogat számodra újat. Ekkor elkezdesz szörnyülködni, hogy milyen emberekkel élsz a Magyarország nevű körülkerített részben. Képesek egy lépésben eljutni a fekete lyukak legújabb kutatási eredményeitől Gyurcsányig, vagy a térdprotézisekről szóló bejegyzéshez is menten tudnak Orbános kommentet gyártani. A reklámozókról ne is beszéljünk, akik benyögnek annyit, hogy „Egyetértek”, és beszúrják oda saját oldaluk linkjét. Egyszer viszont mindenkit elér a pillanat, amikor ezek feledésbe merülnek, mert megjelenik a retardált kommenter.

A retardált kommenter viselkedését nem igazán tudjuk megérteni. Valószínűleg többszörösen halmozott negatív élmények érték az életében, aminek következtében visszamaradt a szellemi fejlődésben. Már az óvodában elvették tőle a lapátot a homokozóban, és kénytelen volt a kezével ásni, és a szőke kislány – akinek nevére már nem emlékszik – nem neki adott puszit a kert végében lévő orgonabokor mögött. Az iskolában csak a hátsó pad jutott neki, majd később ahány lánnyal szeretett volna megismerkedni, mindegyik lepattintotta. Amikor végre összejött mégis valakivel, akkor az meg rövid időn belül megcsalta. A problémáját tovább fokozza, hogy a munkahelyén is elégedetlen, mert a főnök mindig kitol vele, ráadásul a fizetésemelését is állandóan tologatják valami indokkal. Otthon nem várja senki, csak a számítógépasztala, és a virtuális barátai. Ilyen háttérrel megérhetjük, hogy nincs jobb dolga és nagyobb élvezete az életben, mint értelmetlenül széttúrni mások blogját.

Ő maga nem képes egy egész, összetett mondatot megfogalmazni, és irigységében kommentel másoknál. Nem oda illő dolgokat és cikkeket idéz, csupán bemásolva azokat, netalán 20 oldalnyi értelmetlen szöveget másol be hozzászólásként, többször egymás után. Amikor már ez sem jelent számára élvezetet, akkor egyszerűen üres karakterek és írásjelek kesze-kusza halmaza az ő véleménye. Néha az élvezet fokozása végett mások nevében ír be dolgokat, mint például „szeretném, ha valaki megerőszakolná a fenekemet”, így adva helyt saját titkos vágyainak. Természetesen ezeknek a módszereknek a teljes skáláját képes felmutatni, különböző vegyített kombinációkban.

Valójában megértjük őt, rossz lehet az élet, ha a maximális élvezetet ez tudja nyújtani. Ennek ellenére komolyan megfontolandó, hogy máshol kellene keresni a boldogságot, és a gyógyulás útjára lépni. Egy pszichiáter is sokat segíthet, javasolt annak felkeresése. Ekkor hamarosan csodát láthat az illető. Az óvodától hordozott komplexusok leküzdése után lehet, hogy ő maga is képes lesz blogot írni, és akkor produkálhat egy olyan bejegyzést, aminek a címe: Retardált kommenter voltam.

Mire költötted az egyik legnagyobb összeget decemberben? Meglepetésként fog érni a válasz. Az elmúlt évek során sokat alakítottak a költségvetés szerkezetén, bevételi és kiadási oldalak változtak, egy dolog azonban nem. Sok külföldi és hazai bírálat éri a kormányzatot, amiért érdemileg nem avatkozik be a költségvetési intézményeknél fellelhető foglalkoztatás szerkezetébe, és csupán néhány százalékos látszatintézkedések történnek. Ráadásul további probléma, hogy ezekben az intézményekben az átlagkeresetek messze nem a nemzetgazdaság szintjéhez igazítottak. A szintetikus adatok magukért beszélnek. Matematika utálóknak veszélyes sorok következnek, de számolni kell, hogy megértsük a lényeget. 2008. januári KSH adatok következnek.

A havi bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban - azoknál, akik teljes munkaidőben foglalkoztatottak - 206.192 Ft volt. Amennyiben ugyanezen adatok alapján csak a költségvetési intézményeket nézzük, akkor az átlagkereset 281.638 Ft. A szám ez utóbbi esetben némileg csalós adatokat mutat, mert a 13. havi fizetést tavaly júniustól előleg formájában kifizetik, így a fenti bér tartalmazza a fennmaradó hét havi és a januárra esedékes előleg összegét is. Nem, ez nem jelenti azt, hogy ez az összeg bő félhavi átlagfizetésük, mert az alapbérre más hónapokban is sok minden rakódik rá, többek között az előbb említett egy havi előleg. Igaz a többieknél tartalmazta adott esetben a teljes év végi jutalmat. Decemberben, amikor nem volt benne a kiegészítés, ugyanez az összeg 206.300 Ft volt. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma egyébként ebben az időszakban 2.724.600 fő volt, amiből 710.000 személy dolgozott az említett intézményekben. Ebből következik, hogy az átlagkereset, a költségvetési intézményeket kivéve a nemzetgazdaságból, mindössze 180.000 Ft körül alakul. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy ezekben az intézményekben az átlagfizetés nagyjából 55%-kal magasabb volt, mint abban az ágazatban, ami ennek a fizetésnek egy részét kitermeli. Maradjunk azonban még a számok bűvöletében egy kicsit. A bruttó 281.638 forint teljes munkabér költségét – kis csalással, mert nem bontjuk személyekre – vehetjük körülbelül 375.000 forintnak, ennyi egyéb költség terheli ugyanis a kifizetett pénzt. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 26.000 forintba került minden magyar állampolgárnak 1-1 költségvetési személy ebben a hónapban. Csecsemőtől az öreg aggastyánig mindenkit beleértve. Már nem is fokozom a számítást azzal, hogy a ténylegesen bármilyen jövedelmet termelőkre vetítsem ki az összeget.

Nem mondhatjuk, hogy ezeknek az embereknek a munkájára nincs szükség, de biztosan kijelenthetjük, amire elemzők is rámutatnak, hogy még mindig óriásira duzzasztott ez a szám. Kezdjünk el számolni. Kiderül, hogy költségvetésünk jelentős részét képezi az említett jövedelemre fordított összeg. Miközben népszavazást tartunk 20 milliárd forintos kérdésekben, másik oldalon volna lehetőség a pénzt rövid idő alatt előteremteni. Csupán 10000 dolgozó átlagfizetését megtakarítva (és itt már a decemberi 206.300 forinttal számolok csak) éves szinten bő 30 milliárd forint spórolható meg. Ehhez persze az kell, hogy ne a 10000 legkisebb fizetésű ember távozzon a pozíciókból.

Ezek után mondhatja valaki, hogy kegyetlenség ezzel számolni, hiszen a háttérben emberi életek vannak. Azt viszont ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a pénzt visszaforgatva a nemzetgazdaság támogatására, meg lehetnek annak a feltételrendszerét teremteni, hogy ennyi új munkahely teremtődjön. Ez persze csupán kósza ötlet, de előbb utóbb a bevételi oldalon történt szigorítások után lépni kell a kiadások területén is. Nagyszerű lehetőség lenne megkeresni azokat az embereket, akik feleslegesek a rendszerben. Mert ilyenek vannak, például az olyan személy, akinek titkárnője van, aki teát és kávét főz neki, és mellette egy másik ember, aki elvégzi helyette a feladatot, ami eredendően az ő dolga lenne. Ez csak egy példa, hirtelen ez ugrott be az elmúlt évek tapasztalataiból. Mert erre is költünk, nem is keveset.

Akasztották a hóhért. Az Index mai cikke is elővette a poligráfos témát, jó elemzést adva a műsorról. A Blikk pedig tovább ment, úgy döntött, hogy poligráf-karóba húzza a műsorvezetőt. Jakupcsek hosszas unszolásra ugyanis belement abba, hogy őt magát is vizsgálat alá vessék. Utólag még azt is bevallotta, hogy hamarabb kellett volna ezt megtennie, még a játék kezdete előtt. Kemény két órának bizonyult ez számára, amiben pszichológusok által összeállított kérdésorra kellet neki válaszolni, amelyek között helyet kaptak szakmai, erkölcsi és etikai kérdések egyaránt. Miközben viszont ő vájkálhat mások mély magánéletében, és játékosai szexuális és erkölcsi világát kérdezheti ki, ő maga nem kapott ilyen kérdéseket, mert azokra nem akart válaszolni. Itt szállt be az újság a történetbe, és elküldte a maga kérdéscsomagját is, amit viszont nem volt hajlandó figyelembe venni a kérdező stáb. Jakupcsek lepattintotta azzal a dolgot, hogy ő a nagy műsorvezető, nem pedig a játékos. Műsorvezető vagyok és nem a játékba jelentkeztem –közölte hidegen, és nem hajlandó ezért semmilyen magánéletét feszegető kérdésre válaszolni. Ez is csak egy újabb simító akciója volt a TV2-nek azokra a vádakra, ami érte a műsort eddig.

Mutatja ez a médiaszereplő kétszínűségét. Egyik esetben azt hangsúlyozza, hogy minden ember önként és dalolva mond igazat, nem is a pénz motiválja a játékosokat. Azt is elmondta korábban, hogy szerinte mindenkinek van terhe, amit le akar rakni, és a műsor kiváló lehetőség erre. Arról viszont komoly kétségeink lehetnek, hogy az emberek anyagi megfontolásból lemondhatnak-e olyan jogokról, amelyek következménye egyértelműen az, hogy sérülhetnek emberi méltóságukban. Mert a teher lerakása nem feltétlenül járna azzal, hogy valakit közben ország-világ előtt megaláznak. Úgy tűnik, hogy Jakupcseknek vagy nincsenek ilyen terhei, vagy tovább kívánja hordozni őket élete végéig. Akkor most hogy is van ez? Jó szerepelni az igazság árában és igazat mondani, vagy nem?

Magyarország a szenvedélybetegségek tekintetében eléggé vezető pozíciót tölt be a világranglistán. Alkohol, cigaretta, szerencsejáték, drog és egyéb testi és lelki függőségek, amelyekről csak becsléseink lehetnek, mekkora népcsoportot érintenek. Ráadásul a fent említett függőségek első három kategóriája nem csak mindenki számra elérhető, de azokon az államnak óriási haszna van. A végső egyenleget tekintve már másként nézhet kis a helyzet, sokan úgy gondolják, hogy a függőségek kezelése több pénzt vesz ki az államkasszából, mint amennyit oda berak. Ennek ellenére születnek olyan megmosolyogtató dolgok, amiket jobban átgondolva komolyan kell vennünk, mint a hollandiai példa, ahol van olyan biztosító, aki dohányzó ügyfeleinek magasabb nyugdíjat fizet. A morbid, de logikus. A dohányzó ügyfél bizonyítottan kevesebb ideig fog nyugdíjat kapni. A magyar állam máshol látja a takarékoskodási lépéseket, ugyanis a „Lipót” megszüntetése után most bezárja az Országos Addiktológiai Intézetet. Feladatait más intézmények veszik át, ami aggályokat vet fel a Lipót példájára emlékezve, ahol a betegek egyszerűen elkallódtak valahol a rendszerben, és most kezeletlen skizofrén és egyéb komoly problémával küzdő emberek járnak közöttünk.

Az indoklásban az van, hogy túl kevés beteget látott el. Sok más dolog nem is húzódhat meg mögötte, mert nem rendelkeznek értékes ingatlannal, ami megindokolhatná más módon a döntés hátterét. Az intézet feladata azonban nem merült ki abban, hogy gyógyítással foglalkozott, hanem a témában szakmai műhelyként és koordinátorként is tevékenykedett. Országos szinten dolgozta ki a szenvedélybetegek kezelését, és szakmailag koordinálta a gyógyítás folyamatát. Az utóbbi időben viszont egyre csökkent a támogatások, a végén már az eredeti összeg negyedéből kellett megoldaniuk a feladatik végzését. Őszintén bevallották, hogy már eddig is csak úgy tudták eltartani a rendszert, hogy fedődiagnózisokat állítottak fel, mert a kezelés költségeinek megállapítása annyira rossz rendszerben történik, hogy gyakorlatilag minimális pénz jár csak az intézménynek ezért, amiből papírforma szerint is lehetetlen ellátni a betegeket. Ilyen fedődiagnózisok lehetnek a másodlagos tünetek és betegségek, hiszen a szenvedélybetegnek hamar lesznek belső szervi problémái.

Az intézmény bezárása azért is gond, mert ezek az emberek kezelés nélkül egyre lejjebb csúsznak. A mostani dolgozó, de kezelés alatt álló beteg munkanélkülivé válhat, a munkanélküli még lejjebb kerülhet, egyesek pedig ilyen módon a hajléktalanok táborát fogják gazdagítani. Ennek a végén pedig ezek az emberek – ugyan részben önhibájukból – valószínűleg korai halállal végzik. A háziorvosok felkészítése évek óta folyik, de még közel sem állnak ott, hogy az ilyen módon rájuk szakadt teherrel foglakozni, az időigényességről nem is beszélve. Ezek a beteg a pszichés betegekhez hasonlóan el fognak kallódni. Ezen kívül még értékes szakemberek is veszendőbe mennek. Az orvosok és szakemberek ugyanis komoly szakértelemmel bírnak, és vannak olyan társadalmi rendszerek nyugatra vagy északra elindulva, akik szívesen várják őket, hogy segítsenek a betegeken. Jó munkát kívánunk nekik, mi meg majd csak kihalunk itt lassan, és nem lesz többé szükség orvosokra.

Haverok, buli, vetélkedő, dráma, sport. Így foglalhatnánk össze a TV2 legújabb harci felállásának eszközkészletét, amelyet megismerhettünk a Napi Online interjújából. Lássuk a részleteket, és gondoljuk közben át, hogy nekünk nézőknek milyen vágyaink vannak egy kereskedelmi csatornával szemben, és hol fedi az új elképzelés ezeket.

A TV2 új programigazgatót kapott Gyöngyössy Bence személyében, aki korábban több sikeres produkciót indított útjára 1997 és 2001 között előző munkahelyén, az RtlKlub-nál. Azóta pedig magyar filmek producereként és rendezőjeként tevékenykedett, ahol szintén sikereket könyvelhet el magának. Most a tulajdonosok felé azt vállalta fel, hogy 3 éve alatt vezető pozícióba juttatja a csatornát a magyar piacon, ami nem irreális cél. Sőt, jobban meggondolva a 3 év akkor sem volna túlvállalt célkitűzés, ha most induló vállalkozásról lenne szó. Vajon mit kívánnak bevetni annak érdekében, hogy mindezt megvalósítsák. Alapvetően új szemléletmódot, amire nagyon is szükség van, hiszen évek óta ugyanott stagnál a nézettségi harcban a műsoraival a TV2, jelentős áttörést nem sikerült nekik elérni. Ez most megvalósulhat, amitől jól járhat a nézőközönség.

Jól látható, hogy a csatornát – és így a teljes műsorstruktúrát – újra kell pozícionálni a piacon. Nem titkolt cél, hogy bizonyos értelemben ez a profil közelítsen ahhoz, ami a konkurens sikerét adja, az más kérdés, hogy mennyire sikerül azt leutánozni, azaz megtalálják-e azokat az elemeket, ami nézőket csábít át hozzájuk. Úgy tűnik, leginkább abban látják a sikerhez vezető utat, hogy fix időpontú műsorpillérek legyenek, hogy tudja a néző, mikor kell odakapcsolni a kedvenc műsora miatt. Ebben az építésben a délutáni és koraesti időszakot is vonzó tartalommal, vélhetően például vetélkedőkkel kívánják feltölteni. Erre jönnek az elmaradhatatlan kellékek, mint a sport és a megfelelő filmkínálat biztosítása is. Az új program nagyjából őszre realizálódik, aminek az előszelei már most láthatók. Ezek közé tartozik a Popdaráló, Az igazság ára, és egy új Uri Gelleres műsor.

Érzéseink vegyesek lehetnek. Eddig hibát hibára halmozott a TV2, az új vezetés tényleg kellett. Hiába tudta a TV2, hogy az RTL sokkal erősebb, nekiment a konkurenciának, mint oktalan kisgyerek az erősebbnek. Így sikerült a korábbi népszerű műsorainak és sorozatainak nézettségét önmagának leamortizálnia, mert a stabil nézőkörből többet veszített az időpont változtatással, mint amennyit nyert az üzleten. A másik óriási hiba, amit sajnos magukkal hoztak a kereskedelmi televíziózás múltjából, és ezt nem feltétlenül kellene leutánozni, hogy nem tartják a műsortervet. Nem ritka 10-15 perces csúszás, amit a néző nem értékel. Ennek néha az volt az oka, hogy meg kellett várni, hogy a másik csatornán lemenjen a sorozat, és csak akkor indították a sajátjukat, amivel egyértelműen kimutatták, hogy ők a gyengébbek. A Született Feleségek hosszú heteken keresztül nem a kiadott időpontban indult, hanem amikor éppen végére ért a konkurenciánál az ott futó film. Arról ne is beszéljünk, hogy olyan érzésünk van egyes műsorokkal kapcsolatban, mintha annak kiírt időpontját is szerencsekeréken sorsolnák, mert például a Dr. House képtelen ugyanazon időpontban kezdődni. Most úgy tűnik stabilizálódott a kezdési időpont, de ki tudja meddig. Ezeken mindenképpen változtatni kell. Vajon sikerül-e megtalálni a vezetésnek azt az irányt, ami a magyar nézőkhöz vezet. Csak egy példát emelhetnénk ki, mégpedig azt, hogy Az igazság ára a mostani felállással hamar kifulladhat, amit jelentős erőként mutatott be az új igazgató. A következő 3 évben meglátjuk. Azt viszont leszögezhetjük, hogy amennyiben a következő 1 évben nem látszik meg a határozott indulás a fejlődés irányába, akkor a cél megvalósításának rózsaszín felhőjében megjelenhetnek a sötét foltok is.

Úgy tűnik, van értelme felszólalni a minket zavaró dolgok ellen. Az RTL legújabb híroldalának üzemeltetői máris megtették a javítás irányába a lépéseket. Délután született blogbejegyzésemre reagálva például a „Regisztrálok” gomb már kiválóan működik Explorer alatt is. Javításra került a Hetihetes oldala is, legalább a szeptember végi dátum lekerült. Igaz, az ajánlóban még mindig benne van, de ez is jó kezdetnek. Ennél is jobb lesz, ha tényleg friss dolgokat olvashatunk majd ott, például arról, hogy ki lesz a hétvégi műsorban. Emellett a blogomról oda látogatókat, tehát aki itt klikkel a híroldalra, pillanatnyilag ez az üdvözlet fogadja.

Őszintén értékeljük, hogy valaki ilyen sebességgel reagál az oldalát ért kritikákra, és rögtön meg is teszi a szükséges intézkedéseket. Csak így tovább! Szeretnénk, ha mindenki ezt tenné, és magyarázkodás helyett a fejlődés útjára lépne. A mai világban igazi felüdülésként éljük meg ezeket a lépéseket, mert amikor mi fogyasztó kritizálunk, akkor nem azt szeretnénk, hogy „a csatorna monnyon le”, hanem szeretnénk továbbra is szórakozni, tájékozódni és élvezni azt, hogy mi vagyunk a néző. Ez a megoldás pedig sokkal jobb, mint amikor az ember írását letiltják a levelező rendszerből. Nem utolsó sorban örülünk neki, hogy tartják olyan fontosnak és meghatároznónak az index.hu és a blog.hu oldalakat, hogy figyelembe veszik az ott megjelenteket.

Azt megszokhattuk, hogy a magyar televíziózásban nem divat normális weboldalt működtetni a csatornának. Úgy tűnik viszont, hogy az újítások is inkább egyet előre és kettőt hátra üzemmóddal jönnek létre. Érthetetlen, hogy akkora pénzt megmozgató vállalkozásoknak, mint a kereskedelmi televízió, miért nincs egy értelmes csapata arra, hogy rendes internetes megjelenést nyújtson a közösség felé. Sajnos kijelenthetjük, hogy a legutolsó olcsó nyomtatott műsorújság is színvonalasabb ajánlókat közöl a műsorokkal kapcsolatban, mint magának a tévének az oldala. Nem hiszem, hogy annyira nehéz lenne egy-egy kis tartalmi összefoglalót készíteni egy olyan produkcióhoz, amibe nem kevés időt fektettek egyébként. Ennek ellenére ezek a weboldalak használhatatlanok, jó esetben a kezdési időpontokat kibogarászhatjuk belőle, a többire meg ott van a Google. A Hetihetes weboldala fél éve nem frissül, ott a szeptember végi adás ajánlója látható. Minek is frissíteni a tömegnek, örüljön, hogy van alapon. Az RTL viszont rádob még néhány lapáttal a dologra.

Az egyik leglátogatottabb oldaluk nyilván a hírek volt, ami most kiköltözött külön helyre. Ez új dizájnt kapott, de a csatorna oldala maradt a korábbi gyatra szintű összedobálás. Az új oldal ugyan javult, de volna még mit igazítani. Ezt a híroldalt egyébként egy normális informatikai vezető nem engedte volna kiszabadítani a netezők közé. Más okot nem is kellene keresnünk, mint azt, hogy az oldal tele van hibákkal. Olyan szerencsésen sikerült például megírni, hogy a „Regisztrálok” gomb megnyomása után a panel a hírek alatt láthatatlanul jelenik meg Explorerben, így az használhatatlan. Igen, Firefox-ban jó helyre gördül a menü, de igazán tesztelhették volna azzal is, amit a netes közösség másik fele használ. Ugyanis az emberek fele még mindig a Windows beépített programját használja webezésre. Ennyi baj legyen, majd meggyógyul. A baj viszont nem csak ennyi. A hírek ugyanis felugró ablakként jelennek meg, ami miatt nem lehet őket könyvjelzőként tárolni. Jó esetben a keresőjükkel rálelhetünk egy korábbi cikkre. Kanyarodjunk viszont vissza a regisztrációhoz, ami feltételezi, hogy a 10 évvel ezelőtti technikai szintet adó coolspace.hu-n tagok vagyunk. Más weboldalt ugyanis nem enged megadni ott, ahol ezt megtehetnénk. A regisztráció viszont kell, hogy hozzá szólhassunk a cikkhez. Itt el is érkeztünk az oldal legviccesebb részéhez. Mert ez olyan, mint egy rosszul működő demokrácia.

Hozzá lehet ugyanis szólni a cikkekhez, ami után figyelmeztetést kapunk, hogy csak előzetes véleményezés után kerül ki, amit írtunk. Nincs is ezzel semmi baj, nem hiányzik senkinek, hogy egy éjszaka teleszórja valaki értelmetlen ökörségekkel. Hozzászólunk tehát értelmeset, és láss csodát: semmi nem történik. Az oldalon ugyanis nincs egyetlen hozzászólás sem, mert azok nem kerülnek ki. Személyesen teszteltem, de azt hiszem nem csak én kíséreltem meg. Cikket még nem láttam, ahol egyetlen vélemény is megjelent volna. Ennyit a nagy magyar kertévés demokráciáról. Hozzászólhatsz, és már dobjuk is a kukába.

Ezek után már nem meglepő, hogy videókat is küldhetünk be. A probléma csak az, hogy szelektálás nélkül mindenhol megjelenik a szöveg. Így a készítők várják saját készítésű videónkat a 7 órás űrsétával kapcsolatban is. Mert az mindenkinek van otthon. Hiszen az űrkorszak hajnalán mi sem természetesebb, hogy tele vagyunk űrsétás videókkal. Már csak egy nagy vágya van az emberiségnek, hogy végre egy televízió normális munkát adjon ki a kezéből a hálólakók világa felé is.

Az utóbbi idők egyik legvegyesebben fogadott filmjéről van szó, amit a kritikusok bármennyire is leírtak már előre, a legtöbb országban komoly nézettséget ért el. Magyarországon, a hétvégén 28377-en látták, ami kétségkívül kimagasló eredmény. Sok vélemény olvasható a filmmel kapcsolatban, ehhez szeretném hozzárakni a sajátomat. Alapvető dolog, hogy filmről – legfőképpen egy látványokra épített filmről – csak akkor írunk kritikát, ha azt moziban láttuk. Ezen szelektáló szisztéma alapján eleve elvetem az olyan véleményeket, ami azzal kezdődik, hogy „letöltöttem, de nem érte meg”. Aki nem tiszteli meg az alkotót azzal, hogy legalább egyszer fizet a szórakozásért, az annyival tisztelje meg, hogy nem kritizálja az alkotást. Ajándék- és legfőképpen lopott lónak ne nézd a fogát.

A filmet az a Roland Emmerich rendezte, akinek a nevéhez fűződik többek között a Holnapután, Függetlenség napja vagy a legendás Csillagkapu. Éppen ezért felesleges, hogy bármilyen elemzést azzal kezdjünk, hogy a film történelmileg nem hiteles. A Superman, Pókember és Conan filmek esetében sem vehetjük számításba, hogy mennyire igazodik a valósághoz. A film valahol a fantasy kategóriához áll közel, felhasználva annak látványelemeit. A cselekmény abból indul ki, hogy van az állatokra vadászó nép, aki még nem ismeri a földművelést. A mamutok viszont egyre ritkábban kelnek át a zord hegyeken, így tenni kellene valamit. Ezt elősegíti, hogy a törzs tagjait elrabolja néhány lovakkal rendelkező egyén, és magukkal viszik a főhős szíve választottját is. Később kiderül, hogy tulajdonképpen rabszolgákat gyűjtenek egy másik népnek, akinek a vezetője piramist épít éppen. Tovább nem is részletezném a történetet, nem akarok semmit lelőni belőle. Lássuk inkább a filmet az alkotás szemszögéből.

A vizuális effektek nagyon jók, de lehettek volna picit jobbak. Ennek ellenére azt hiszem, hogy az átlagnéző elmerül annyira a film cselekményében, hogy ez egyáltalán nem fogja érdekelni. A történet során sokszor támad meg minket az érzés, hogy éppen a Conan-t, Csillagkapu-t vagy a Jurassic Park-ot látjuk. Ez viszont azért van, mert alapvetően rögzítettek bennünk ezek a filmek olyan jeleneteket, amiket ezentúl ők maguk birtokolnak. Az embereknél is magasabb fűben átsétáló tömegben már szinte várjuk, hogy a raptorok mikor támadják meg őket. Kiderül, nem volt hibás a várakozásunk, csak éppen túlméretes húsevő szárnyasok képében érkezik a halál. Ezeket a dolgokat leszámítva a film képes teljes időtartama alatt fenntartani az érdeklődést, és nem válik unalmassá a néző számára. A film ugyan nem épített híres színészekre, az alakítások ettől még megfelelőnek bizonyultak. Egyszóval jó film volt, nálam a megérte a pénzét kategóriát kapta.

Amiért sokaknak nem tetszhet, az a sajnálatos tény, hogy egy átlag fantasy film már sajnos nem üti meg az emberek ingerküszöbét. Nem folyt sok vér, nem volt sok vérengzés, és erősen keresendő a film 16 éves korhatára is. Összefoglalásként csupán annyit lehet mondani, hogy bármennyire is kritizálható a film, a készítők megtalálták vele a közönség nagy részének az igényét. Nem kétséges, hogy megtérül a belefektetett 100 millió dollár.

Tomcat tojáshajító ostromgépet épített, hogy nemzeti ünnepeinken ne kelljen neki kockázatos közelségbe férkőznie a politikusokhoz, hanem az egész dobálós dolgot el tudja távolról intézni. Segítségével a kordonnal lezárt területekre is bejuttatható a megfelelő mennyiségű tojás. Ugyan az idei március 15-én ő maga nem volt dobálni, de örült neki, hogy ez nélküle is lezajlott. A jövőben viszont aktívan részt szeretne venni azokban a fejlesztésekben, amik igazán középkorivá teszik az ünneplést. Tapasztalt netezőknek nem kell elárulnom, hogy melyik online „magazin” adott részletes híreket a fenti tényről. A kiválasztott típusról, a következőt olvashatjuk:

„A különböző típusú hajítógépek közül nekünk a trebuchet felelt meg a legjobban. Ez az ostromgépek legkifinomultabb változata, és amióta megépítettünk egy ilyet, mély csodálattal kell adóznom a középkori hadmérnököknek. Akik egy ilyen gépet számítógép segítsége nélkül, primitív kéziszerszámokkal, fából meg tudtak szerkeszteni, és azzal várakat lerontani, igazi zsenik lehettek. Egy kicsit büszkék is lehetünk arra, hogy ezek a zsenik jórészt magyarok voltak”

Manapság már változott a helyzet, komoly számítógépes programok vannak, amikkel mindent ki lehet számolni, és nem kell sokat agyalni és kísérletezni. A gép készítéséhez segítséget nyújtott a Google Earth is, amiről kinézhető, hogy hová a legoptimálisabb elhelyezni a kész szerkezetet, hogy a beszédet mondó politikusok és szimpatizánsaik tojásesőben részesüljenek. Probléma sincs vele különösebben, hiszen jogszabály nem tiltja a hajítógép birtoklását. Érdekes – mondatjuk némi iróniával -, hogy a jogalkotóban miért nem merült fel, hogy ezt is belefoglalja? A gép működik, és ugyan még nem vett részt éles bevetésen, de hamarosan bemutatkozik a magyar ostromgép-találkozón is. Lehet adakozni is a tovább fejlesztésekhez, és az éppen sérült gép helyreállításához.

A történetet nagyon nehéz kommentálni. Egyrészt nagyszerű történelmi játék volna, ha megépítenénk őseink fegyverzetét, és az ágyúk mellett ezeket is láthatnánk, akár működés közben. Dicséretes, hogy elfoglalt magyar társadalmunkban ilyenre van ideje és energiája az embereknek. Azt viszont semmiképpen nem szeretnénk, ha ettől az építéstől időnként visszasüllyednénk a sötét középkor szintjére. Mert elvileg a XXI. században élünk. Úgy látszik, csak elvileg.

A láz senkit sem kerül el, olyan ez, mint valami fertőző betegség. Azt hittük tovább már nem lehet fokozni a népszavazásos fenyegetőzéseket, hiszen már mindenki ezt veszi elő, ha el akarja érni a célját. Tévedtünk. Most az MSZP kíván népszavazást kiírni egy kérdésben, aminek a nagyságrendje jelentősen alul maradja a szavazás teljes költségét. A helyzet maga abszurd, mert a mostani politikai helyzetben a jobboldal kicsit magának tudhatja ezt az intézményt, ami miatt az emberek fejében ez nem egy kormányoldali eszköz, hanem az ellenzéké. Most ezen az elképzelésen kíván az MSZP túllépni. A célpont a képviselői költségtérítés helyzete.

Nem kétséges, hogy ezzel vannak gondok, és a parlament nem jut konszenzusra. Miként is juthatna arra, hiszen a kérdés feltevése abszurdabb, mint a legutóbbi népszavazáson elhangzott kérdések. Hiszen nincs másról szó, mint arról, hogy a képviselőknek meg kellene szavazni, hogy többet ne kapjanak annyi pénzt. Be kell vallanunk, hogy mi sem kardoskodunk azért a munkahelyünkön, hogy kevesebb legyen a fizetésünk, miért tenne másként egy képviselő. Az összeg alapvetően nem kevés, de nem éri el azt a nagyságrendet, ahol megérné a referendumot kiírni. Tavaly 2.236 milliárd forint ment el a tiszteletdíjakra és 1.118 milliárd a költségtérítésekre. Az utóbbi összeggel van a gond, mert nem csak adózni nem kell utána, hanem el sem kell vele számolni. Ez pedig több mint tisztességtelen, egy olyan országban, ahol az adóhatóság nagyon szigorúan vizsgálja, hogy kinek miből futja arra, amivel rendelkezik. Mivel az egyeztetések viszont nem hoztak a kérdésben eddig eredményt, ezért az MSZP az OVB-hez fordult, és a bizottság jóvá is hagyta a kérdéseket, lehet kiírni a szavazást.

Igen, ez természetesen megint egyfajta fenyegetés csak, mondhatnánk blöff. Az MSZP szeretné megszüntetni a számla nélküli költségtérítést, illetve azt is szeretné elérni, hogy legyen összeférhetetlen a polgármesteri és képviselői poszt, de ezekben a kérdésekben még nem sikerült a parlamentnek egységre jutnia. Most pedig a párt befenyít, és kilátásba helyez 5 milliárd forint értelmetlen kidobását egy bő 1 milliárd forintos kérdésben. Olyan kérdésben, amit a parlamenten kívül eleve vicces feltenni. Egyetért-e azzal, hogy a képviselők bemondás alapján kapjanak pénzt a szórakozásukra? Vajon mit fognak válaszolni az emberek? Nem kétséges, hogy a kormányoldal támogatottsága ebben a kérdésben még magasabb volna, mint a mostani szavazáskor az ellenzéké. Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk. Ilyen szintű kérdéseket megengedhet magának a Napló című műsor, de nem egy ország. Jó volna végre, ha a képviselők felül tudnának emelkedni egyes dolgokban a határozott ellenállásnak, és belátnák, hogy vannak pártpolitikától független kérdések. Ami pedig még jobb volna, ha végre új törvény születne arról, hogy miként is miről lehet népszavazást kiírni, mert lassan már a szomszéd harapós kutyáját is ezzel fenyegetjük meg.

Lassan már el is felejtjük a pörgős bulvárvilágban a Nagyfogyás című műsort, csupán néhány utózöngéje van a lefutott produkciónak, többek között a Heti Válasz is elővette a témát a múlt héten. Az érdektelenség egyik oka, hogy maga a néző is érdektelenül reagálja le az eseményeket. Hiába a nagy nézettség, a nagyérdemű finoman szólva tojik bele a fogyásba. Közel sem hozta meg az ehhez kapcsolódó termékpaletta a kívánt várakozásokat, szépen kezdenek lekerülni a polcokról az ezzel a névvel bevezetett termékek, Norbival pedig március elsejei hatállyal szerződést bontott a Food Express, mert már nem tartják elég népszerűnek az arcot ahhoz, hogy ezt bármilyen módon is honorálják. Ez viszont az ő bajuk, mondhatják sokan, nem kell azért attól félteni őket, hogy anyagi gondjaik támadnának hirtelen emiatt. Vannak viszont a vetélkedőnek olyan alanyai, akik megfelelő ismeret hiányában nem biztos, hogy tudták mibe vágnak bele.

A kérdés az, hogy van-e ember, aki elhiszi, hogy ekkora mennyiségű súlyfelesleg ekkora sebességgel történő leadása nem jár semmilyen káros következménnyel? Annak idején a televízió PR-vezetője csak annyit mondott, hogy „ha kell, segítünk mindenkinek orvost találni”. Még szép, hogy segítenek azokon, akiknek az egészségét kockára teszik azzal, hogy ésszerűtlen módon kizsákmányolják a testüket. Látható jelei is vannak a fogyásnak, hiszen a megereszkedett bőrt senki nem tudja titkolni, de ennél súlyosabb következményei is lehetnek a hirtelen súlyvesztésnek. A külső mellett a belső szervek is megsüllyedhetnek a tartószövetekkel együtt, ami semmiképpen sem tesz nekik jót. Nem is beszélve arról, hogy már a műsor közben is nem egy esetben kellett orvosi segítséget kérni. Az egyik esetben kiszáradás miatt kellett a versenyzőt kórházba vinni, de Norbi a felelősséget rögtön az illetőre hárította. A számlát meg a produkciós iroda helyett gyaníthatóan a társadalombiztosítás fizette.

Bennfentesek persze megsúgták – amit nyilván a csatorna kapásból cáfolna -, hogy a győztesnek a vízhajtó szedése miatt vesefájdalmai voltak, és egyéb tünetek is mutatják, hogy szervezete nem bírta a nagy terhelést. Ettől nem halt ugyan meg, de kétséges, hogy a jövőben nem jelennek-e meg olyan káros következmények, amik sokkal komolyabb problémát okoznak, mint a korábbi elhízás. Az is kérdéses egyáltalán, hogy a gyógyszerek bevitele mennyire teszi kiegyensúlyozottá és valóssá azt a képet, amit a műsor mutatott magáról. Hiszen a durva fogyókúráknak mindig is voltak és lesznek káros mellékhatásai. Több istenített módszerről kiderült később, hogy az emberek halálát okozta. Mert az alapvető igazság, hogy sokévi zabálás csúnya eredményét egészségesen nem lehet hónapok alatt eltüntetni. Az életmód megváltoztatása és a testmozgás fokozása helyes módszer, de nem szabad csodaszerű eredményeket várni.

A műsor ezzel nem csak azoknak okozott kárt, akik eladták életüket a Nagyfogyásnak. A nagy nézettségi szám, a fotózások, annak bemutatása, hogy a rövid idő is csodákra képes, ösztönző erőként hatott sokakra. A fogyásra való ösztönzés azonban nem jó, ha az egy irreális testpusztító módszer bemutatása mellett történik. Hiszen sokan ezután elhitték, ők is képesek mindezt megvalósítani. Nekik tudni kell, a nagy testtömegüknél és elhízásuknál már csak egy módon büntethetik testüket jobban. Egy gyors fogyással, de azzal akár halálosan is. Erről persze mindenki mélyen hallgat. Mert sajnos egy igazi, egészséges nagy fogyás időtartama nem illik bele a média pörgős világába. Sokkal inkább az, hogy megvásárolják az embereket, ahogy szokták mondani: kilóra.

A BKV – jobb későn, mint soha alapon - már az első félévben tervezi bevezetni a mobiltelefonnal vásárolható sms-jegyet. A technikai feltételek eddig is adottak voltak, így végre meglépi a közlekedési vállalat ezt, kielégítve ezzel a felmerült igényeket. Egyelőre egy tesztidőszak várható, nagyjából ebben az évben, ami után kialakul a rendszer végleges formája. Úgy néz ki, hogy az alapötlet teljesen jó, de már az indulásnál láthatunk olyan ötleteket, amelyeken dolgozhat a csapat.

A jegy normál díjas sms-el vásárolható meg, 499 forintért, amelyet a szolgáltató a havi számlában fog elszámolni vagy az egyenlegből von le. Hétköznap 60, hétvégén 90 percig lesz érvényes, korlátlan számú átszállással. Ebből adódik, hogy nem minden vásárlónak éri meg ilyen módon hozzájutni a legális utazáshoz, mert elég borsos összeget kell neki fizetni. Az 500 forintos összeghez még hozzáadva az sms árát, nagyjából 2 db vonaljegynyi pénz távozik el a potenciális ügyféltől. Ez azt jelenti, hogy legalább egy átszállásnak lenni kell, hogy ne csak a kényelmi szempont domináljon. Szerencsésebb lett volna alacsonyabb összeggel indítani, mert így biztosan nem lehet túl nagy forgalomra számítani az kezdeti szakaszban. Pedig az ötlet nem rossz, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a skandináv országok példája, ahol a jegyforgalom 40%-ka ilyen formán bonyolódik.

Sok kérdés merül fel a jeggyel kapcsolatban, amire pillanatnyilag még nem tudni a választ. A jegy ugyanis mindenképpen visszaélésekre is lehetőségeket ad, hiszen ahhoz a járművön és metróalagútban is hozzájuthatunk. Ennek kezelése is újabb feladatokat ad az ellenőröknek, akiknek meg kell birkózniuk a feladattal. Reggel pedig már rutinfeladattá válik, hogy az óráikat egyeztessék, hiszen miként tudhatnák pontosan, mikor is járt le az sms-jegy. Üdvözöljük a BKV kezdeményezését, és reméljük a megfelelő szakembereket kérték fel a feladatra. Így lehet, hogy még egy működő dolog is válhat a rendszerből. Mert az itt látható jegytípusnál már létezik azért korszerűbb. (A képért köszönet a bkvfigyelő-nek)

Mit mondtunk volna 20 évvel ezelőtt, ha megkérdeznek minket mi a tüntetés? A szocialista országokban lévők ezt inkább csak a nyugati filmekből és hírekből ismerhették, de leginkább mindenkiben egy szokásos kép jelent meg. Emberek transzparensekkel kimennek az utcára, amire felírják a kívánságaikat, van egy vezetőjük, aki valamiféle papíron átadja a követeléseit az illetékeseknek, esetleg mond egy beszédet, majd mindenki hazamegy. Igaz, láthattunk tudósításokat eldurvult tüntetésekről, de az a ritkábbik eset volt. Mit mondana ma az átlag magyar ember, hogy mi a tüntetés? Ordibáló, maszkos emberek kimennek az utcára, és trágár szavak kíséretében Molotov-koktéllal dobálják a rendőröket és felgyújtanak kukákat és autókat. Mit szeretnének elérni? Azt nem is tudjuk egyértelműen, mert arról legkevésbé szól a dolog.

Sejteni sejthetjük esetleg, hogy szeretnék a kormány lemondását, de ez is csak erős feltételezés lehet. Azt viszont szinte biztosan tudjuk, hogy az indok nem is igazán lényeges. Mert megfigyelhető egy érdekes jelenség, ami megmutatja, hogy ezeknek az embereknek semmi más nem lényeges, csak a balhé. Ugyanis ugyanazok a nevek és arcok tűnnek fel mindenhol, bármilyen rendbontásról legyen is szó. Bármilyen tüntetés álnevű rendezvény vagy focimeccs körüli rendbontás kemény magjában találhatunk átfedést a vezetők között, mert egy lényeges dolog vonzza őket, a rendbontás.

Mert békés tüntetőt mi motiválna arra, hogy magával vigyen olyan eszközöket, amivel gyújtogatni lehet? A tüntetés arról szólna, hogy hangot adunk valaminek, ami zavar bennünket, nehogy már az maradjon meg a köztudatban, hogy minden jó és szép így. Erre pedig az illetékesek majd tesznek valamit, mert illik figyelembe venni mások véleményét. A csürhe huligán tömeg viszont eleve nem készül másra, mint egy jó balhéra, amit az állam megfelelően asszisztál is nekik a fizetett ellenséggel. Azzal az ellenséggel, aki lehet, hogy éppen úgy nem ért egyet dolgokkal, amik ebben az országban zajlanak, de most szembesülhet azzal, hogy nem mindenki egy szavazat által kíván hangot adni annak, amit gondol. Ez a csürhe viszont túlmegy azon, hogy kárt tesz magánszemélyek tulajdonában, akik lehet, szintén ugyanúgy nem értenek egyet dolgokkal, de eközben élik az életüket, és dolgoznak például egy autóért, amit a kedves tüntetőnek álcázott vandál tönkretesz. Az igazi magyar huligántüntető pedig, ha arra adódik alkalma, akkor közben lop is egy keveset, ha már úgyis ott van a televízió épületében az őrizetlenül hagyott tárgyak közelében. Lényeges neki az eredeti cél? Miért, nem az volt az eredeti cél, hogy balhézzunk egyet? – kérdezheti ő. Nem, a tüntetés eredetileg nem így néz ki.

A tüntető ugyanis nem magáért tüntet, hanem a közösségért. Ő képviseli az elégedetlen embert, akinek vigyázni kellene az utcán hagyott javaira. Az emberek javai közé pedig beletartozik a közterület, amit az adófizetők pénzéből kell helyreállítani. Azoknak a pénzéből, akiket ő elvileg képvisel.

Ilyen képviseletet pedig a legtöbb ember nem szeretne. Tüntetni lehet, egyfajta demokratikus eszköz. El kell mondani mi a rossz, és pontokba foglalva leírni, hogy milyen demokratikus megoldási javaslat van az éppen létezővel szemben. Mindezt kulturáltan, rendezetten, értelmes ember látszatát keltve. Nem pedig úgy, hogy ezentúl, a nemzeti ünnepeink költségeibe be kelljen kalkulálni néhány olyan ember szórakozását, aki nem tud magával mit kezdeni, és a mi pénzünkből vandálkodik egy izgalmasat. Ők menjenek ki valami távoli helyre, és ott szépen verjék és gyújtsák fel egymást. Az érzés nekik ugyanaz, és az eredmény is. Legfeljebb a lakóknak jobb lesz. Aki pedig tüntetni akar, az először nézzen utána, mi is a tüntetés.

Az Igazság ára saga folytatódik, és újabb fordulatok jönnek a műsor ügyében. A TV2 örül, mert a késői időpont ellenére megszorongatta végre a konkurens csatorna adott idősávbeli nézettségét. Nem mindenki örül viszont a műsor jelenlétének, és sok bírálat éri emiatt a csatornát és a műsorvezetőt. Most hivatalos keretet is kapott a történet, ugyanis a nagy médiamumus, az ORTT is vizsgálatot indított azért, hogy bizonyosságot nyerjen az állítás, miszerint a műsor sérti az emberi méltóságot és becsületet. Vajon túl messzire ment-e a csatorna a műsorral, vagy csupán kötekedéssel nézünk szembe.

Nehéz kérdés ez, mint amikor nem tudja az ember hirtelen, hogy kinek szurkoljon az Alien vs Predatorban. Ott van a TV2, aki kétségkívül a határokat súrolja a műsorral. Nem eldöntött tény és nem szintetikus adat, hogy hol húzódik a határ abban kérdésben, hogy mennyi eladható jogunk van. A csatorna hangsúlyozza, hogy a játékosok teljesen tisztában vannak a kérdésekkel, és bármikor kiszállhatnak a műsorból a szenvedő alanyok. Mindemellett teljes körű tájékoztatás után kapcsolódnak csak be a játékba, tehát az ő önálló döntésük, hogy eladják személyiségi jogaikat. Határ viszont van, hiszen az eutanázia sem engedélyezett annak ellenére, hogy a legtöbben tisztában vannak annak következményeivel, és önként mondanának le az életükről. A kérdés most tehát az, hogy pénzért megteheti-e valaki, hogy megsérti a személyiségi jogokat, amiket tulajdonképpen nem is sért, hiszen megvette.

A másik oldalon viszont az ORTT van, aki szintén nem áll a kedvelt közszereplők listájának első helyén. Sok vitás esetet van, amiben a közvélemény sem ért egyet a testület döntésével, és némely esetben teljesen nyilvánvaló, hogy túlszabályoznak. Így van ez akkor is, ha a törvény betűje szerint erre minden lehetőségük megvan. A lehetőségek rugalmas szerkezete miatt elég képlékeny, hogy milyen döntést hoz a testület bármilyen kérdésben is.

A végeredményre mindenesetre kíváncsiak vagyunk. Egyrészről a műsor nem sikerült úgy, ahogyan kellene, és valahogy nem tudta megvalósítani a más országokban bevált profilokat. Ettől a műsor sokkal inkább beletaposós, mintsem szórakoztató. Sőt, az utóbbinak kevéssé nevezhető. Másfelől az ellenkező oldalon álló vadásznak sem szurkolunk egyértelműen, mert a csatornára nézve hozott negatív döntés lavinát indíthat el a piacon, hiszen nagyon sok műsor jellegét felül lehetne vizsgálni, hogy az megfelel-e az egyéb törvényi követelményeknek, amik egyáltalán nem a média szereplőire készültek, de attól még rájuk is vonatkoznak. A végére csak egyet remélünk. A két rossz harcából mi, a nézők kerülünk ki győztesként.

Sokszor cikkek olvasása közben felmerül bennem, hogy miért kell a nyilatkozóknak annyira erősen ferdíteni a számokat olyan esetben, amikor ők maguk tökéletesen tisztába vannak az alapvető adatokkal. Az egyik gazdasági híroldal cikke tökéletes példája annak, amikor a riportalanyok megpróbálnak úgy tenni, mint aki mond is valamit, de valójában csak a saját üzleti érdekeiket védő hebegésről van szó.

A téma nem más, mint az egyik leghullámzóbb piac, az autóvásárlás. A cikk arról akart beszámolni, hogy csökkent a finanszírozásból visszavett autók száma, és ennek okát a hitelezés szigorodásában kereste, illetve abban, hogy egyre többen jelzáloghitelből fedezik az autóvásárlást, ahol sokkal szigorúbbak magukkal szemben az emberek. Ekkor a nyilatkozatok között megjelennek a számok. A Suzuki kommunikációs vezetője szerint az eladott Suzukik 60-80%-két finanszírozzák hitelből valamilyen formában. A kérdés viszont itt rögtön felmerül bennünk, hogy akkor most mennyit is? Az ő általuk forgalmazott autók számában nem egészen mindegy, hogy 60 vagy 80 százalék, ezek súlyos ezer darabok egy évre vetített eladásnál. Ezt úgy tűnik, nem fogjuk megtudni pontosan, mert senkinek nem célja tudatni. A helyzet csak ekkor kezd fokozódni, mert számot kell adni a visszavett autók számáról is. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének vezetője szerint 2007-ben a bankok 15-25 ezer autót vettek vissza, az előre becsült 40-50 ezer helyett. Álljunk meg egy szóra! A becsült adatoknál még elfogadjuk a tízezres eltérést, de a végső eredménynél már kevésbé tudjuk megtenni ezt. Nem mindegy hogy visszavettek valamennyi autót vagy annak közel a dupláját. Persze értjük mi ennek a hátterét.

A felelőtlen hitelvállalás továbbra is jellemző a piacon, de a kereskedőnek ebben már semmi kára nincs, hiszen azt a vásárló és a bank már tőle függetlenül intézi. Az autó eladva, a hitel utáni a jutalék a cég számláján, nincs is ezzel semmi több baja a kereskedőnek. Ekkor pedig nem ildomos olyan nyilatkozatokat tenni, amelyek valamilyen formában arra ösztönöznék a potenciális vásárlót, hogy jobban gondolja meg a hitelfelvételt. Érdemes kisebb számot nyilatkozni és minél inkább sejtelmesebben, hogy a vevő ne kezdjen el gondolkozni azon, ő is tagja lehet annak a tábornak, akitől már vettek vissza autót. A cél az eladás, és nem hiszem, hogy bárki találkozott volna kereskedővel, aki megpróbált volna bárkit lebeszélni az ésszerűtlen vásárlásról. Mert a kereskedő mindent bevet. Amint látható, ha kell, mellé is beszél a témának. Mert a lényeg az eladás, bármi áron.

Az internettel kapcsolatban sokáig uralta egyfajta negatív elképzelés az embereket, mint annak idején a háztartásban megjelenő videólejátszókkal kapcsolatban. Ez pedig nem más, mint a rossz hatások előtérbe helyezése. Sok bírálat érte a házivideózást, hogy nincs értelmes elérhető film, mert a megszerezhető tartalmak jelentős része a horror vagy a pornó kategóriába tartozik. Persze ez sosem volt így teljesen, de a közdudatba így épült be, ami jó ideig az egyik gátja volt a videózás terjedésének. Egy idő után bebizonyosodott, hogy ez nem így van, és ez megteremtette a lehetőségét annak, hogy a legális tartalmat adó videótékák is sokáig megéljenek ennek a piacnak a vásárlóiból. Nem volt ez másként a világméretű háló világában sem.

Tény, hogy a mai napig nagyon nagy húzóerő a szexuális tartalom, hiszen felmérések mutatják, hogy ezeknek az oldalaknak óriási a látogatottsági számuk. Viszont, amint a videózás esetben bebizonyosodott, más dolgok és előretörhetnek a piacon. Az internet világában is egyre inkább tért hódít egy felhasználási oldal, és ez nem más, mint az interaktivitás. Nem jelenti ez a hagyományos felhasználási tér szűkülését, sőt ott is egyre nagyobb a felhasználói kör. Az emberek jelentős része nem olvas már nyomtatott sajtót, vagy csökkenő mértékben, miközben a hírportálok és webes magazinok virágkorukat élik. Azt azért nem gondolja senki, hogy itt nincs anyagi érdekeltség. A felhasználó éppen úgy megfizeti ezeknek a híreknek az árát, mintha megvásárolná a kinyomtatott odalakat, legfeljebb más úton áramlik a pénz a megfelelő helyekre, például reklámbevételek által. Az igazi ütőerő azonban az internet önépítő evolúciója. Részben a web2.0-ba besorolt kategóriáról van szó, de a súlypont arra helyeződött, hogy az elérhető tartalmakat egyre inkább a közösség adja a hálózatba, nem pedig egy szűk réteg. Az index.hu legutóbbi felméréseiből is kiderült, hogy a felhasználók jelentős részének leginkább azokat a lehetőségeket használja ki a hálóból, ahol ő maga már nem csak puszta használója az internet elérésnek, de aktív tartalomszolgáltatója is. Legyen szó a konkrét megosztásról, vagy a blogok írásáról és kommenteléséről, az emberek megszűntek puszta végpontjává válni a világméretű hálózat adta lehetőségeknek. Ennem megfelelően több nagy informatikai cég is elmozdult abba az irányba, hogy az ennek megfelelő hardver- és szoftverkörnyezet fejlesztésében érjen el sikereket, hiszen a mostani szemléletváltozással járó fejlesztéseknek elsőként hátteret adó vállalatok lehetnek a meghatározói a jövő alapvető technológiáinak.

Hosszú még az út, és rengeteg a lehetőség azok számára, akik a közösség igényeinek megfelelően kívánják fejleszteni a rendszerüket és szolgáltatásaikat. Azt viszont biztosra vehetjük, hogy az internet szolgáltatás egyre inkább azt a célt fogja szolgálni, hogy az emberek közötti tartalmak minél gyorsabban gazdát cseréljenek. Legyen szó hírekről, információkról és más online szolgáltatásokról, a háló egyre inkább a felhasználók által is jelentősen formált, változó élőlénnyé válik. Ennek pedig az a szerencsés következménye van, hogy többé nem az a mumus, aki a szennyes tartalmat hozza az otthonokba és munkahelyekre. Az internet az emberek mindennapi részévé válik, amit ők maguk is építenek és formálnak, olyanná, amilyenné ők szeretnék.

Új magyar táncot ismerhet meg a lakosság, amit mindannyian együtt járhatnak. Ez a népszavazós-fenyegetős. Sajnos ez a lakossági megmozdulás alapjaiban támadja a népszavazás intézményét, és ezzel nevetségessé is teszi azt. Pedig a népszavazás alapvetően nem volna rossz. Demokrácia van, és az éppen hatalmon lévő kormány vagy az ellenzék eszközt kap a kezébe, hogy hivatalosan is megkérdezze az embereket egy kérdésben. Egyesek viszont nemhogy politikai pályafutásuk érdekében élnek ezzel vissza, hanem fenyegetőzésre használják.

Gaskó István – aki többek között a Liga Szakszervezetek elnöke is – közölte, hogy összegyűlt félmillió aláírás annak érdekében, hogy népszavazás dönthessen az egészségügyben megjelenő üzleti biztosítók szerepvállalásáról. Várhatóan beadják hitelesítésre az aláírásokat az OVB-hez április 10-én, aminek a következménye az erről való szavazás kiírása lehet. Ehhez hozzátette, hogy abban az esetben nem lesz népszavazás, ha a kormány hatályon kívül helyezi önként a törvényt, és megállapodik a szakszervezetekkel, hogy öt évig nem is kezdeményez olyan elképzelést, ami az üzleti biztosítókat beengedné a magyar egészségügybe. Ez nem lepett meg, hiszen ez is olyan, mint a vasutassztrájk. Ha éppen bal lábbal kel fel valaki, akkor aznap nem járnak a vonatok, de Micike jó kávéja délutánra enyhít annyit a fájdalmán, hogy mégis elindulnak. A népszavazás viszont egy ennél is nagyobb villanyvasutas játék.

A népszavazást ugyanis nem arra találták ki, hogy mindennel kapcsolatban kiírjuk. Ennyi erővel 8 millió parlamenti szék kellene, legalább jelképesen, és mindenki szavazhatna a kérdésekben kénye-kedve szerint. Nincs is rá talán egyszerűbb módszer, mint az, hogy mindenki sms-ben szavazhasson az adott napi kérdésekről. A közszolgálati tévének meg megvolna a napi műsor egy csatornára, hiszen napközben a kérdéseket, este pedig az eredményeket és az elemzéseket közvetíthetné. Mibe kerülne mindez? Az kit érdekel. Tudjuk, hogy ez most 5 milliárd forint környékén volt, de megfelelő hatékonysággal ledolgozhatnánk azt ennek töredékére is. Persze a mostani szűk parlamenti rétegre továbbra is szükség volna, mert amennyiben a vélt népakaratnak megfelelő törvényeket hoznának, akkor el lehet törölni egy egész napos szavazási programot, ami jelentős megtakarítást eredményezne az országnak. Olyan jól hangzik, miért is nincs ez?

Mert nagyon sok kérdésben nem csak az egyéni érdekek a lényegesek, hanem a közösségé is, és nem mellékesen van egy Alkotmányunk is. Így nem lehet arról népszavazást kiírni arról, hogy kiűzzük-e a kisebbséget hazánkból, pedig nem kizárt a hangulatot figyelve, hogy egyes csoportokkal kapcsolatban sikeres lehet a szavazás. Ugyanilyen módon nem lehet megszavaztatni azt sem, hogy a nyugdíjasok holnaptól ne kapjanak semmi pénzt, csináljanak, amit akarnak. Sajnos a laza népszavazási törvény miatt viszont nagyon sok dologban lehet kezdeményezni a referendumot, és azzal visszaélhetnek olyanok, akik csak saját karrierépítésükre használják ezt.

Nagyon jó volna, ha minden szép és jó lenne, és mindenkinek a kénye kedve szerint alakulnának a dolgok az életében. Szavazhatnánk magunknak minden jót. Úgy, ahogy az ismert versben. Csak úgy ne járjon az ország, mint annak a végén az iskola.

A BIRKA-ISKOLA

Egyszer volt egy nagy csoda,

neve: birka-iskola.

Ki nem szólt, csak bégetett,

az kapott dicséretet.

Ki oda se ballagott,

még jutalmat is kapott,

így hát egy se ment oda,

meg is szűnt az iskola.

A Homár már korábban tudósított arról, hogy az egyik legismertebb kínai város Kalocsa, hiszen a neve is olyan kínai hangzású. Különben is, a távol-keleti ipar gyártja ma már a hímzett blúzokat. Biztosak lehetünk benne, hogy sokkal nagyobb mennyiségben, mint az összes manufaktúra hazánkban. De kit érdekel, mondhatja valaki. Mi az, amit nem Kínában gyártanak manapság? Kalocsa világhíres termékénél már meg sem lepődtünk, de most igazi támadás érte a magyar társadalmat. Próbáljunk meg összeszedni hungaricum mesefigurákat. Süsü, Mekk Mester, Frakk és lehetne még sorolni. Ó, és az elmaradhatatlan segítőkész Kockásfülű nyúl. Úgy tűnik, a Kínai ipar őt is utolérte, és immáron oda költözött a helikoptereket megszégyenítő nyuszi szülőhelye.

Ezek után már csak annyit tudunk mondani: olyan nincs, hogy valami nem kínai.

A mozi kedvelő ember tudja, hogy a terem élményét nem tudja semmilyen otthoni rendszer pótolni, attól a csekély számú kiváltságostól eltekintve, akinek otthon is futja egy mozira. A mai multitermes változatnak megvannak a maga előnyei. Több időpont, több film, nagyobb választék. Budapesten 15 percenként indul az általunk megtekinteni kívánt film, csak a hely változó. Ezzel együtt viszont megvannak a mai mozizásnak is a maga hátrányai, amik rendkívül idegesítővé tudják tenni a rendszert. Ezek egyik legbosszantóbb példája a film előtti reklám. Az utóbbi időben teljesen elharapódzott a jelenség.

Manapság sokat piszkálják azokat különböző irányokból, akik letöltik a filmeket az internetről vagy illegális forrásból szerzik be a DVD lemezeket. Ez kétségtelen, hogy valamekkora kárt mindenképpen okoz a filmiparnak, annak mértékéről viszont már lehetne sokat vitatkozni, nem kevesen teszik is ezt. Ennek a kiesett jövedelemnek a kompenzálásra létezik Magyarországon a hologramos matrica az adathordozókra. A mozi kétségtelen előnye filmforgalmazói szempontból, hogy a néző az elképzeléseknek megfelelően fizet. Pontosan annyi ember után folyik be bevétel, ahányan megnézik. És pontosan annyiszor, ahányszor megnézik. Azok után viszont, hogy megfizettük a nem olcsó jegy árát, elvárnánk egy alapvető dolgot. Ne szórakoztasson bennünket a mozi a pénzünkért 15-20 perc reklámmal a film előtt. Teljesen jellemzővé vált, főleg az esti időszakban, hogy a film rendszeresen negyed órával később kezdődik a kiírtnál. Rendes ember viszont feltételezi, hogy a kitűzött időpontban már a film pereg, és beül a terembe. Ekkor pedig az ő pénzéért reklámokat kap az arcába, és természetesen a film ennyivel is később fog véget érni. Ilyenkor szokott indokként megjelenni, hogy vannak, akik későn érkeznek. A színházba is vannak, akik későn érkeznek, ők már csak felvonások között mehetnek be a terembe jobb helyeken. Persze a mozi modern, talán nem is szükséges a zárótolerancia, de erre elég volna 5 perc időtartam bőségesen. Nyilván a másik indok, hogy jelentős számú jegyet tudnak eladni ebben az átmeneti időszakban. Ez viszont azért lehet, mert az emberek egy része megszokta, hogy úgy is van negyed óra, amin nem kíván részt venni. A pontosan érkező viszont arra gondol, hogy nem szeretne lemaradni a film elejéről. Ilyen módon a mozi büntet, és nem csak büntet, hanem gusztustalan módon még egy bőrt lehúz a nézőről.

A slusszpoén pedig mindig a végére marad a reklámblokknak. Megjelenik a felirat, hogy amennyiben látsz valakit, hogy kísérletet tesz a film hang- vagy képanyagának rögzítésére, akkor azt jelezd a személyzet felé. Legyél besúgó, és idézd a múltat. Úgy döntöttem én nem leszek az, hiszen azok kérnek a becsület terjesztésére, akik éppen az elmúlt 15 percet lopták el az életemből, és ezért a lopásért még fizettem is.

Komoly átalakítások várhatóak a szociális segélyezés rendszerében, amint az a Népszava beszámolójában is olvasható. A terv azon az elképzelésen alapul, hogy aki képes lenne dolgozni, de nem, vagy feketén vállal munkát, az a jövőben ne kapjon rendszeres szociális segélyt. A javaslatot a polgármesterek is támogatják, mert sokan úgy vélik, hogy a munkától sokakat azt tart távol, hogy a segélyezés rendszere tökéletesen kielégíti őket. Ez nem jelentené azt, hogy a támogatásra fordított keretösszeg csökkenne, csupán annak igazságosabb felosztását tenné lehetővé a változás. A mostani rendszer mindenképpen rossz, hiszen a munka és a fennálló támogatási rendszer között egy ellentét húzódik meg, hiszen sokszor nem kifizetődő munkát vállalni, mert a segély és feketemunka összességében sokkal kifizetődőbb. Ez pedig jelentős adó és járulék elmaradását jelenti a gazdaságnak. Persze ezzel párhuzamosan ott a kormányzati szándék arra, hogy különböző formákban lehetővé tegyék azt – például járulékcsökkentéssel -, hogy a munka és támogatás közötti szakadék csökkenjen. A tervezet kidolgozási fázisába is bevonják már az önkormányzati képviselőket, hiszen ők látnak rá az adott területi problémákra. Figyelmet kívánnak arra is fordítani, hogy a kiszolgáltatott munkavállaló, akinek vajmi kevés lehetősége volt elkerülni a feketemunkát, más elbírálásban részesüljön. Ezzel azon a helyzeten kívánnak segíteni, hogy ne rendezkedjenek be az emberek az egész életre szóló segélyre, aminek egy jelentős része menten a helyi kocsmákban végzi, vagy más módon folyik el nem megfelelő dolgokra.

Tény, hogy most dolgozni a legnagyobb büntetés Magyarországon. Az OECD-országok közül egyedül a belgák adóztatják meg jobban a munkajövedelmeket. A mostani jövedelemszintek mellett elképesztően sokat fizetnek azok, akiknek rendesen és tisztességesen kapják munkabérüket. Ráadásul az adózás sávos rendszere egyre jobban bünteti azokat, akik magasabb jövedelemmel rendelkeznek, hiszen folyamatosan tűnnek el az adókedvezmények, majd jelennek meg az újabb adófajták azoknál, akik már átlag felett keresnek. Ez pedig részben annak köszönhető, hogy az ország lakosságához képest kevés az aktív keresők aránya. Ez önmagában még kevés volna a bajhoz, Ausztria sem mutat sokkal jobb arányt, viszont ott mások a jövedelemviszonyok és a feketejövedelem aránya a gazdaságban. Nálunk egyes térségekben jellemzően csak fekte- vagy részben feketejövedelemmel rendelkezők élnek, és itt a legnagyobb a segélyezés mértéke is. Ebben lehetne segítség egy életképes koncepció arra vonatkozóan, hogy gátat lehessen szabni az ingyenélésnek. Nem azokat támadná a rendszer, akik átmeneti zavarral küszködnek, bármelyik ember szorulhat átmeneti állami támogatásra. A magyar gazdaság viszont nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy embereket tartson el évtizedekig, akik mellette ezt azzal hálálják meg, hogy aktívan részt vesznek a rendszer sötét oldalának fenntartásában.

Persze még sok vitát szülhet az eset, hiszen meg fognak nyilvánulni azok a hangok, amelyekre előre számítani lehet. Egy viszont biztos, a terv szükséges, és kivitelezése nem tűrhet halasztást. Egyszer ugyanis el kellene jönni az időnek, amikor nem azt büntetik, aki dolgozik, hanem azt, aki nem akar. Hangsúlyosan arra figyelve, hogy ki nem akar, nem pedig azokra, akik éppen nem tudnak.

A tegnap kezdődő EU-csúcstalálkozó egyik igen fontos kérdése egy olyan közös megegyezés, ami alapján a tagállamok nem nyúlhatnának a fogyasztási adókhoz az élelmiszer és az üzemanyagok tekintetében. Természetesen itt az adó fogalma alatt minden rárakodó terhet kell érteni, függetlenül attól, hogy milyen címen van beépítve az árba az állami sarc. Ennek jegyében egy olyan megállapodás előtervezete született meg, amiben rögzítik, hogy alakuljon bárhogyan a világpiacon ezeknek a termékeknek az ára, az országok nem fogják azoknak árát azzal mérsékelni, hogy a benne lévő adóterheket csökkentik. Ilyen módon egy-egy állam nem tudja torzítani a piacot beavatkozó politikájával. Pedig ez nem csak gazdasági, hanem sarkalatos politikai kérdés is. Legfőképpen nálunk, ahol a politika hajlamos kampányeszközként hozzányúlni ezekhez az adóterhekhez.

Rögtön az EU csatlakozás után kihirdette a kormány az akkori jövedéki adó csökkentést, ami az üzemanyagokat érintette. Túl sok hatása nem volt a piacra, viszont hangzatos intézkedésnek bizonyult, amiről sokat lehetett beszélni, hiszen valami mégis történt az emelkedő árak ellen. Ezt követte az ÁFA csökkentése, ami már egyértelműen a választások közeledtét jelezte. Itt ráadásul az üzemanyagok esetében előrehozott kulcsmódosítás volt, amiért majdnem súlyos árat fizettünk az EU-nál, de mire az ügy elindult volna, már egységes 20%-kos lett az adó. Később az élelmiszerek ÁFA mértékéhez is szerettek volna hozzányúlni, ami már nem valósult meg. Ez részben annak köszönhető, hogy a korábbi tapasztalatok alapján a kereskedők hamar kompenzálják az árakban az adó csökkenését, és az egészből az államnak alacsonyabb bevétel mellett túl sok egyéb haszna nem marad, mert a lakosság nem sok mindent érzékel a változásból. Ennek a politikai eszköznek kívánnak sokan véget vetni a európai közösségben.

Lényegében megfosztanák a tagokat attól a jogtól, hogy az egyezmény aláírása után az adókulcs változtatásával manipulálják a piacot, illetve ezzel érjenek el politikai sikereket. Ez utóbbi ugyan kevéssé érdekli a többi országot, viszont a gazdasági torzulások már annál inkább. Így megszűnik annak a jövőbeni esélye, hogy az olaj világpiaci árának drasztikus emelkedése esetén a kormány adócsökkentéssel redukálja ismét egy szintre az üzemanyagok árát. Ugyanez igaz az élelmiszer piacra is. Legyen bármilyen ára például az étolajnak, cukornak, lisztnek, azok adóterhelését még egységesen sem csökkenthetik az országok. A megállapodás aláírása pedig elég valószínű, mert ugyan vannak országok, mint mi is, akik előszeretettel alkalmazták ezt a módszert, a többség ellene van az efféle manipulatív magatartásnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a kormányoknak nem lesz lehetősége többet arra, hogy jobb árakat alakítsanak ki a az állampolgároknak. Egyszóval, ha az egyezmény aláírásra kerül, az ételt és a benzint nem lehet többé jóárasítani.

Elhitted valaha, amit újságban olvastál? Még talán erre van esély. De a mai informatikai világban a szemünknek már garantáltan nem hihetünk, amikor kedvenc magazinunkat lapozgatjuk. Egy nagy lap vezetője szerint sztár már nem vállal címlapfotót, ha azon nem végeznek számítógépes korrekciót. Mindez az elvárás pedig olyan fotókra vonatkozóan, ahol korábban fodrászok és sminkesek alapozták meg a jó képeket. A szorgos kezek pedig elkezdenek dolgozni a hozott anyagból, és eltüntetik azokat a hibákat, amik miatt hírességeink aggodalmukat fejezik ki. Néha pedig sokkal többet is. A nagy elvárások miatt a javítás már túllépi az ízléses művészet határát. Sőt, ugyanazt a képet több esetben felhasználják, közben eltüntetve róla tárgyakat vagy embereket. Ebből pedig egyértelműen következik, hogy hibázni fognak. Jobb esetben még a nyomdába kerülés előtt kiderül a dolog, de előfordul eset, hogy nem. Ennek egyik legkeményebb példája a brazil Playboy, ami bő 600.000 példányban került a forgalomba úgy, hogy az illető hölgy köldöke ki lett retusálva a nagy sietségben.

Persze a többi lap sem mentes ezektől, a Maxim több esetben is vétett. Egyik legismertebb képre büszkék is lehetünk, hiszen hazánk lánya, Dobó Kata van rajta, akinek kicsit széles derekát igazította meg a szorgalmas informatikus-művész. Igaz, elfelejtette a háttérben lévő csempe vonalát újra kiegyenesíteni, és nyomdába is került így az újság. Konta Barbara is kapott egy plasztikai sebésznél olcsóbb optikai tuningot a melleire és derekára, és van akinek komplett eltűntették a feneke vonalát. Persze ez még mindig olcsóbb, gyorsabb, fájdalommentesebb megoldás, mint befeküdni a szike alá.

Persze ezek olyan képek, ahol teljesen nyilvánvaló hibákat vétettek az utómunkálatokat végzők, ki tudja, mennyi olyan kép van, aminek a láttán nem tudnánk beazonosítani azt, aki éppen az előbb ment el mellettünk az utcán. Ebből következik a társadalomformáló hatás is, hiszen sokan a tükör előtt arra a derékra vágynak, amit nem sokkal azelőtt az újságban láttak. Közben pedig nem is tudják, hogy ehhez nem a futópadra kell fellépni, hanem a számítógép elé leülni.

Tegnap lement Az igazság ára második adása. Kérdéses, hogy az első rész alapján mekkora nézőtömeget vonzott magához, a mérések majd erről később felvilágosítanak bennünket. Sokak nem tartoztak a második részt is nézők körébe, ez már biztos, de nem tudhatjuk mi lesz a műsor végleges pozíciója a nézettségi skálán. Egyet viszont már most is tudunk, méghozzá azt, hogy a műsorvezető tovább erősíti ezzel öncélú egóját, és még azt sem képes elismerni, hogy a szerepléssel olyan dolgot tesz, ami korábban határozottan elítélt. Két korábbi nyilatkozat a Velvet-ből jól megmutatja miként tekintette régebben bulvármédiát: „Én szeretem a bulvárt mindaddig, ameddig nem ízléstelen” és „Sokkal egyszerűbb persze szaftos magánéleti témákat boncolgatni, de engem ez nem is érdekelne.”

Vajon mit szól Jakupcsek ezekhez a felvetésekhez? Ő személy szerint nem ismeri el, hogy a műsorral túllépte volna az ízléstelenség határát, amivel azért erősen lehetne vitatkozni. Nyilván nehéz lenne kimondani azt, hogy korábban úgy gondolta, egy ilyen magánéleti turkálódás ízléstelen, de megváltozott az ezzel kapcsolatos szemléletmódja. Sőt, a sajtó részéről jövő kritikákat sem tekinti irányadónak, szerinte meg kellene nézni több adást is, mielőtt valaki véleményt mond az új műsorról. Azt figyelembe sem veszi, hogy a kritika már csak ilyen, és kiválóan le tudja vonni a konzekvenciákat és a jövőbeni lehetőségeket egyetlen adás alapján is. Persze a műsorvezetőnek lehet ettől erősen eltérő véleménye is, de egyet el felejt figyelembe venni. A sajtónak nem az volt a feladata, hogy a műsorról negatív cikkeket írjon, csupán objektív véleményt szolgáltat. Ez a sajtó viszont nagyobb részt negatívan nyilatkozott róla, ami mindenképpen elgondolkoztató lehet neki és a készítőknek. Mert az újságíró és egyben néző egy kicsit másként látja a helyzetet. Nyilván a legtöbb ember egyfajta áldozatokat lát a szereplőkben, akik vállalják a pénz reményében, hogy az ország előtt teregetik ki a családi szennyest. Hiszen nekik már úgyis mindegy, vagy úgy sincs takargatni valójuk. A műsor pedig bebizonyítja, hogy márpedig van.

Erre tesz még rá Jakupcsek egy lapáttal, azzal a kijelentéssel, hogy szerinte ostobaság azt hinni, hogy az emberek ezt a pénzért vállalják el. Szerinte ilyen módon akarnak lerakni valami hosszú ideje hordozott terhet. Itt azért álljunk meg egy szóra. Aki le akar tenni egy terhet, az szépen leül, és lerakja azok előtt, akikre az tartozik. Aki nem akarja tovább hordozni a hazugságot, az megteszi szűk családi körben is. Mi más motiválhatná abban, hogy egymillió ember előtt mondja ki az igazat, mint a potenciális nyeremény?

Egyszóval Jakupcsek ferdít és magyaráz, a valóság viszont egyáltalán nem őt igazolja. Nincs itt semmi másról szó, csak pénzről. Ennek a pénznek pedig jelképesen lefekszik az áldozat, aki reméli, hogy korábbi hazugságából profitálhat itt még egy kicsit. Hiszen ezt látja a médiából. Így vagy úgy, de feneket csinálni a szánkból lehetséges és kifizetődő. Mert vannak olyanok, akik fizetnek hazugságaink feltárásáért vagy azért, ha lábbal sárba tiporjuk korábbi elveinket. Bár ez utóbbit úgy látszik illik tagadni.

A kínai rendőrség nagy erőkkel szállt szemben a tibeti szerzetesekkel, akik közül 500 azért tüntetett, hogy engedjék szabadon őrizetbe vett társaikat. Ezért őket nagyjából ezer, felfegyverzett rendőr körbevette. Majd könnygázt fújtak a tömegbe, és elektromos sokkolót is bevetettek az emberek ellen. A tüntetés az 1959-es Kína elleni felkelés évfordulójára lett időzítve, és sokak szerint az utóbbi 20 év legnagyobb kommunista-ellenes megmozdulása volt. Kína szerint szükség volt a kemény fellépésre, mert veszélyezteti a megmozdulás a rendszer stabilitását. Kína szerint ugyanis Tibet nem létezik, és önállónak soha nem is ismerte el senki. Persze nem csak ezzel van gond az országban. A halálbüntetés eltörlését továbbra sem tervezi a kínai vezetés, pedig – becslések szerint – évente kb.7500-8000 halálbüntetést hajtanak végre. Azért is komoly baj van a halálbüntetéssel, mert mióta kötelezően felülvizsgálja az eseteket a legfelsőbb bíróság, kiderült, hogy az ítéletek 15%-kában komoly eljárási hibát vétettek a kisebb helyi bíróságok. Ekkora hibaráta mellett még fokozottabban aggályos emberek életét kioltani. Ne felejtsük el ehhez hozzátenni, hogy Kínában nem csak gyilkosságért, de gazdasági és korrupciós bűncselekmények esetében is kaphatja valaki a büntetésnek ezt a legsúlyosabb formáját. Most viszont ez az ország úgy tűnik mégis az Egyesült Államok nagy barátjának bizonyul. Kínát ugyanis törölték arról a listáról, amelyen az emberi jogokat leginkább megsértő országok szerepelnek.

A fókuszban egyértelműen a nyári olimpia megrendezése szerepel, a bejelentés viszont igencsak meglepte a nagyközönséget. Az esetet nehéz hirtelen hova tenni. Kicsit olyan, mintha az Országos Cigány Önkormányzat kitüntetéseket kezdene osztani a Magyar Gárda tagjainak. Éppen intenzív tüntetésszétverés folyik, a múlt héten a kínai rendőrség elrabolt egy emberjogi aktivistát, és ekkor az USA bejelenti, hogy most már a fejlődés útjára lépett Kína. Vajon mi lehet a döntés hátterében? Talán most is, mint annyi más esetben, a gazdasági érdekeltségek javítása lehet a mozgató rugója a külügyminisztérium döntésének.

Azt valószínűleg még sok amerikai állampolgár sem hitte el, hogy az iraki háborúnak bármi köze is lenne a terrorizmus elleni harchoz, vagy az iraki lakosok megsegítéséhez. Tudjuk, hogy Irak alatt túl nagy olajmezők terülnek el ahhoz, hogy annak kitermelésében ne érné meg részt venni. Irak viszont nem hozta meg a kívánt hatást, többek között a háború elhúzódása miatt késlekedő gazdasági stabilitás megteremtése miatt sem. A külső és belső piaci válság miatt tovább gyengülő dollár, és az eddig nem túl sikeres háborús politika után talán az Egyesült Államok új módszerrel kísérletezik. Hiszen tudjuk, hogy Kína világgazdasági szerepe egyre jelentősebb, és a piacon meghatározó szerepet kezd el betölteni. Csak egy példát emeljünk ki, ami mutatja az ország gazdasági befolyását. A világ legnagyobb vasérckitermelő vállalatával, a brazil Vale-el megállapodott Kína, hogy április 1-től 65%-kal magasabb áron vásárolja fel az alapanyagot. Ez pedig azt jelenti, hogy ez az ár irányadó a világ teljes vasérc-ágazatára. Ez még csak a kezdet. Komoly és reális veszély a földgáz mostani nyomott árára nézve is az ország ipara. A termelés növekedésével előfordulhat, hogy Kína kifelé tekint a földgáz beszerzése érdekében, és ebben az egyik legpotenciálisabb partner Oroszország a Szovjetunió volt déli tagállamai. Itt pedig már a mi személyes érintettségünk is megjelenthet, mert bármely csövön érkezzen is hozzánk a gáz keletről, az eladó potenciális vevőjévé válhat a robogó kínai gazdaság. A vasérc példája pedig mutatja, hogy az ország képes egyik pillanatról a másikra drasztikus emelkedést előidézni a piacon, ami rosszul érintene bennünket is. Mert kétségünk ne legyen arról, hogy amennyiben valaki kétszer annyi pénzt kínál a gázért, akkor mi továbbra is a korábbi áron jutunk még évekig a most igen nélkülözhetetlen szénhidrogénhez.

Itt pedig vissza is kanyarodhatunk az eredeti témához. Az Egyesült Államok jól tudja, hogy mikor hová kell állni, ha az érdekei úgy kívánják. Kína pedig túl nagy, és egyre befolyásosabb is, tehát vele szemben biztosan nem lehet megfelelő módszer egy katonai támadás. A gazdasági érdekek összefonódása viszont talán az egyik utolsó mentsvára lehet a most még gyengélkedő amerikai gazdaságnak. Ezért pedig lépéseket kell tenni. Ebben a menetben pedig az első mozdulatok nem lehetnek jobbak, mint egy gesztust tenni Kína felé, még akkor is, ha annak nyilvánvalóan semmi köze a valósághoz.