Előszó:

„Szélsőséges kommentekért moderálás+bann jár…”

Tegnap megint megnéztem az egyik alapművet, Emir Kusturica Macskajaj(Crna Macka, Beli Macor) című filmjét. Valószínűleg a legtöbb embernek nem kell bemutatnom a filmet, csak röviden vázolnám a film szereplői felállását. Történetünk a Duna mentén játszódik, valahol a volt Jugoszlávia területén, bevezető gondolatként Kusturica rögtön feltárja, hogy a jelenben. Az egyik főhős Matko, aki csempészetből él, várja az orosz hajót, hogy hozza a benzint, mosógépet meg a többit. A másik Dadan, a helyi kisstílű szélhámos, aki leginkább abból él, hogy átvágja üzlettársait. Végül, de nem utolsó sorban Grga, a nagy öreg, akinek állítólag még olasz maffiakapcsolatai is voltak, most többek között valamiféle italt hamisít. Vannak ők, és családtagjaik, és ebben a kisstílű bűnöző világban élik mindennapjaikat. Matko kér némi pénzt Grgatól, hogy sikerüljön neki lenyúlni egy olajszállítmányt, beveszik Dadant is az üzletbe, aki mindenkit átver. A bonyodalmak végén megjelenik a felirat: Happy End. Humoros, szórakoztató film, főleg annak, aki szereti Kusturica világát.

Eddig egy szokásos film is lehetne, de egy lényeges dolgot nem mondtam. A film szereplői cigányok. Igen, kimondva, ránézésből, akárhogy is vesszük, ezek tipikus cigányok. Kusturica filmje kimondja, hogy cigányok életét mutatja be, már az elején hangsúlyozva, hogy az nem Óperenciás-tengeren túl, és nem is valami távoli középkorban játszódik a film, hanem ma. Ennek ellenére több díjat nyert a film, és senki sem gondolta rasszista megnyilvánulásnak a humor eme kifejeződését. Kevesen merik ezt ma megtenni Magyarországon.

Legutóbb talán Fábry Showderében láthattunk csak őszinte megnyilvánulást, ahol kiderült, hogy a legtöbb cigányvajdának „MÉH” telepe van, azaz színesfém kereskedelemmel foglalkoznak. Miután kiderült, hogy a vajdák sorra ilyen kereskedők, már széles mosolyt csalt a nézők arcára. Fábry a rend kedvéért rákérdezett, hogy papírgyűjtés is van-e a „MÉH” telepen, amire természetesen a nem volt a válasz. Mi volt az érdekes az egészben? Hogy valaki őszintén mert erről beszélni. Vajdákról, cigányokról, igen „cigányokról” és nem „kissebségről” volt szó. Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy nem csak színesfém tolvajok vannak, hanem olyanok, akik járják a lakótelepek lomtalanítását, és közelharcot vívnak a fém tárgyakért, ami később az említett „MÉH” telepeken végzi.

Kérdem én, miért nem lehet őszintén beszélni a cigányságról? Miért ne lehetne segíteni nekik az által is, hogy mindenki tudja mi történik velük, sőt, lehet az is kiderülne, hogy van köztük rendes is. Mi történik azonban a média és a társadalom részéről? Nem merjük bemutatni azt, ki is volt a tettes valójában, sőt a házát sem lehet már megmutatni, mert azon is lehetnek árulkodó jellegzetességek. A szocializmusban a Kékfény című műsor előszeretettel használta az „erősen kreol” kifejezést. Azóta a cigány emberek azonosítására szótárnyi szavunk gyűlt össze. Egy vidéki város helyi lapja „északi külvárosi férfi” vagy „déli külvárosi lakos” címszavakkal azonosítja őket. Aki ott lakik rögtön rá fog ismerni, hogy saját városáról van szó, ahol az északi és déli külváros egy bizonyos utcától északra és délre 99%-ban cigányok által lakott hely. Mi a fenének ez a nagy prüdéria? Lehet, hogy sokkal többet jelentene a cigánysággal kapcsolatos problémák kezelésében, ha végre kimondanánk, hogy cigány, és kimondanánk, hogy ezeknek az embereknek miben lehetne segíteni, hogy felzárkózzanak a társadalomhoz.

És ekkor érzek egy nagy, hatalmas hibát a média részéről. Hasonlítsuk össze a Kusturica filmjében feltűnő cigányokat, Grgat, Dadant, Matkot egy másik ismert névvel, akit mi ugyanolyan jól ismerünk : GYŐZIKE. És kérdezzük meg magunktól, hogy ki tett többet azért, hogy a cigányság jobb megítélésben kerüljön a társadalomban? Emir Kusturica vagy a magyar bulvármédia?