Megszületett Pákó fia. 2850 gramm, 51 centi. Az anyuka, Ágica egy rövid rutinvizsgálatra ment be a nőgyógyászához, aki azt tapasztalta, hogy lelassult a gyermek szívműködése. Orvosuk javaslatára a kismama nem is ment haza, és később a császármetszés mellett döntött az orvos. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen Magyarországon továbbra is kimagasló számban születnek így a gyerekek, természetesen az esetek jelentős részében teljesen indokolatlanul, amire több nemzetközi felmérés is rámutat. Itt még alátámasztották azzal az eredménnyel, hogy bizony csak ilyen kicsi lett a gyerek. Meg kell jegyeznünk viszont, hogy a fent említett méret már messze túl van a veszélyeztetettségen. Sajnos így fekete honfitársunk azonban nem vehetett részt a papás szülésen. Azért hülye, az viszont maradt.

Nyilatkozata szerint, amikor először megfogta a babát, akkor azt nézte meg először Bencén, hogy olyan szép nagy kukija van-e, mint őneki, a megbecsült apukának. A legveszedelmesebb dózist a világból még csak ekkor kapta a lurkó. Pákó ugyanis énekelni próbált neki, amitől a kisgyermek rögtön sírva is fakadt. Megjegyeznénk, hogy teljesen megértjük, mi is elsírtuk volna magunkat akkor, ha a farkunk fogdosása közben Pákó hangját kell hallgatnunk. A boldog apa alig várja, hogy hazavihesse kisfiát.

Mi pedig megnyugodhatunk, mert nem lesznek szakembereink munka nélkül. Egy ilyen helyzetben felnövekvő csöppség mellé valószínűleg elkél majd egy pszichológus. Ami viszont ennél is biztosabb, hogy amennyiben apukájától tanul beszélni, akkor az ott dolgozó logopédusoknak sem kell attól tartani, hogy a kis Bence nem lesz a vendégük. Kivéve, ha apja továbbra sem tér észhez, és nem tudja majd mindezt fizetni. Mert ahelyett, hogy visszafelé kapaszkodna a szakadékból, ahová magát lökte, még magára is tesz egy lapát földet azzal, hogy továbbra is csak a nemi szervek mozgatják meg a fantáziáját.

Ahogy szokták mondani, aki szereti a virslit, az nem menjen a virsligyárba. Úgy tűnik, hogy aki a továbbiakban szeretne boltból húskészítményeket vásárolni, az inkább ne nézzen híradót, és ne olvasson újságot. Egyre-másra buknak le a különböző illegális húsüzemek, ahol a húskészítmények még messze nem EU kompatibilis módon készülnek.

Az ellenőrök ma délelőtt mentek ki egy gyáli illegális húsüzembe. A főállatorvos megfogalmazása szerint a húskészítményeket szörnyű higiéniai állapotok között állították elő. Kosz minden mennyiségben, rozsdás eszközök, de ez még mind semmi. Az egyik éppen üzemen kívül lévő zsírolvasztóban még egy patkány is úszkált, kellemes fürdéssel töltve unalmas perceit. Lehet, hogy nem is tudja, mitől mentettél meg a kiérkező ellenőrök, hiszen tévedésből hamarosan ő is valamelyik kolbászban végezhette volna. Persze gyakorlott disznótorozók tudják, hogy nem ilyen egyszerű a történet, de itt úgy tűnik tisztában voltak vele, nem nekik készülnek a kolbászok, így nem is nagyon ügyeltek arra, hogy az mentes legyen eme háziállat nyomaitól.

A rajtaütéskor négyen dolgoztak az üzemben, ahol 3 tonna húst foglaltak le. Természetesen minden kellék ott volt az értékesítéshez, amire szükség lehet. Számlák, címkék olyan termékekről, aminek az előállítására természetesen nem volt engedélyük. Persze, hiszen a hatóság nem ad ki patkányfürdető lében pácolt sonkára engedélyt, pedig nyilván óriási kereslet jelentkezne rá a piacon. Legalábbis egyes helyeken biztosan.

Mert nem mindenhol lóg ki az emberek ízlésvilágából a patkány fogyasztása, az alábbi képek sokszor felbukkannak az interneten, azzal a feltételezéssel, hogy ilyen módon adják el csirkehúsként a sült patkányokat.

Persze az étterem címe mindig más, viszont a képek nagy valószínűséggel eredetiek, legfeljebb nem egy nyugati civilizáció termékei. Viszont ízlések és pofonok, van, ahol elfogyasztják őket. Ennek legextrémebb formája pedig nem más, mint amikor valamilyen alkohol tartalmú folyadékban patkányembriókat érlelnek, és ezt falatozzák el jóízűen az emberek. Jó étvágyat! Amikor pedig ezek után válogatsz a húsos pulton a boltban, ne is próbáld meg kitalálni, mi lehetett az, amikor még mozgott :)

Az internet egyik legnagyobb húzóereje – nem csak nálunk – a filmek és programok korlátlan letöltésének a lehetősége. Az általam legutóbb regulázott iwiw üzenőfal utóbbi hónapok legnaivabb felirata a következő volt: „Lécci írjatok nekem olyan helyet, ahol mp3-akat tudok letölteni”. Gondolkoztam, hogy válaszoljak-e egy rövidet rá, hogy www.mp3.com, de azután még sem tettem. Nyilván a fiatal lány arra volt kíváncsi, hogy hol lelhet rá a legújabb albumokra kedvenc sztárjaitól. A mondat viszont megmutatja, létezik a naiv felhasználó, aki azt ugyan már jól tudja, hogy a netről le lehet tölteni dolgokat, de nem ismeri annak mikéntjét. A naivitás árát pedig sokszor fizettetik meg az emberrel a való világban is, akkor pedig a neten ez fokozottan kell, hogy jelentkezzen. Mert az ember nem adja fel, és nekiesik a keresőprogramoknak. És talál is, sok-sok oldalt, aki linkeket tud a neki tetsző tartalmakhoz. Olyanokat, amit a Google üzemeltetői nem győznek kigyomlálni a sok szemét közül. Érthetetlen, hogy a gyomlálás után még egyesek háborognak a Homáron, mert szerintük jogtalanul vette ki oldalukat a cég a találati listákból. Igaz, az ottani esetet nem ismerjük, mert a lényegi részek törölve voltak, de egyáltalán nem szép dolog, ha pl. pornó oldalainkat tele írjuk rejtetten Micimackó nevével, hogy aki arra keres rá, az is rögtön egy akció közepén találja magát. Az igazi profi harcosok viszont ennél is tovább mennek, és saját oldalt üzemeltetnek az önmaguktól védtelen áldozatoknak. Csak egyet emelnék ki, a http://www.fullreleases.com/ -ot.

Itt aztán megkereshetjük, ami iránt csak igényünk van. Teljes sorozatokhoz találunk linket, már fent van a legújabb Indiana Jones, és bármi, amit szeretnénk letölteni. A dolog ott kezdhet gyanússá válni, ha megpróbáljuk letölteni a „Kutyaszar” keresőszóval fémjelzett alkotást. Ebből is van minden változat. Jó, DVD-RIP nincs belőle, mert a rendszer szerint ez biztosan egy program, nem egy film. Az egyes linkek utáni letöltési sebesség is jónak bizonyul, ezzel hamar le fog jönni. Mikor viszont szeretnénk megkezdeni a letöltést, akkor már megérkezik a profik számára sejthető eredmény. Csak a fizetős tagok juthatnak hozzá a Kutyaszarhoz. Szűk 5 dollárért a miénk is lehet egy hozzáférés, amivel már szedhetjük is lefelé azt, ami a miénk. A Kutyaszart.

Már az is elég bevételt produkálhat egy ilyen oldal üzemeltetőjének, ha egyesek tényleg fizetnek a hozzáférésért, amiért feltehetőleg nem kapnak semmit. Viszont ennél jóval veszélyesebb, hogy kaphatunk is programokat az ilyen helyeken. Nem olyan régen egy olyan oldalon, ahol programokhoz tölthetünk le töréseket, olyan csomagok jelentek meg, amikben egy speciális trójai volt. A telepítés után semmi feltűnő nem történt, a gépünk működött tovább. Internetes bankunk bejelentkező oldala is változatlanul bejött, és tudtuk ügyeinket intézni. Viszont a böngésző valójában egy helyi programot futtatott, ami a begépelt azonosítóinkat rögzítette későbbi, idegenkezű felhasználás érdekében. A szlovák OTP áldal használt sok számjegyből álló azonosító kártya kódjaiból pedig a szokásostól eltérően nem egyet, hanem ötöt kért el szisztematikusan. Így bő tíz bejelentkezés után ismertté vált idegenek előtt a teljes kártya tartalma. Ettől kezdve csak egy lépés, hogy a megfelelő fedezettel rendelkező számlákról összegyűjtött pénzzel eltávozzanak valami melegebb országba az elkövetők. Elgondolkoztató dolog. Több bank ezért további lépéseket épített be a bejelentkezésbe, például egy sms-ben kapott kódot is be kell írnunk a bejelentkezéshez.

Ez is mutatja, hogy a net veszélyes iparág, ám elsősorban azoknak, akik nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal. Ilyenkor nem árt kérdezni, mert könnyen előfordulhat, hogy hozzájutunk valamihez, ami ugyan nem éppen egy nagy adag Kutyaszar, de sokkal több kellemetlenséget okozhat.

A Blikk számol be róla, hogy Siklósi Gábor komolyan pórul járt azért, mert megpróbált a társadalom hasznos tagjának bizonyulni. Ő az a mentős, aki társával nekiindult saját motorján megmenteni egy kislány életét, mert éppen nem volt mentő, amivel lehetett volna menni. Később kiderült, hogy valóban ennyin múlott a kislány élete. A mentős – jó fizetése nem lévén a magyar egészségügyi káosznak köszönhetően – már csak azért tartotta bent a motorját, mert el akarta adni. Túl nagy fába vágta a fejszéjét, és addigra kiderült, hogy nem tudja tovább fizetni a részleteket. A motorról éppen ezért már le is mondott. Azt egy cég megvásárolta másfél millió forintért, a bank pedig elengedte a 600.000 forintos tartozást. Így a másfél millió forintot teljes egészében megkaphatta adományként a Heim Pál kórház. Ebből ők életmentő műszereket vásárolnak. Nem nagy összeg ez orvosi műszereket tekintetében, de a semminél sokkal több. A rendszerbe azonban homokszem csúszott, aminek az árát Siklósi fizeti meg.

Az APEH ugyanis benyújtotta a számlát. Ugyanis a bank elengedett követelése ajándékozásnak számít, aminek az illetékét – 126.000 forintot – az érintettnek kell megfizetnie. Sajnos ő nem tartozhat abba a körbe, aki a szokásoknak megfelelően eltitkolja az ajándékozás tényét. Az adóhatóság szóvivője pedig kijelentette, hogy méltányosságra a törvény nem ad lehetőséget, és nem is volt példa arra vonatkozóan, hogy valaki kapott volna ilyen mentességet. Mivel egyedül nem tudná a mentős befizetni a pénzt, ezért a Főnix mentőszolgálat segíti ki egy kis pénzzel.

Tudjuk, rengeteg visszaélés történik az adózás tekintetében, de a helyzet teljesen jól mutatja az országunkban uralkodó bürokratikus káosz működését. Megérkezik a mindent kiváltó joker mondat, hogy a szabály az szabály. Hiába az életmentés, amiért még jutalomban is részesültek a mentősök, hiába a jó szándék, a hivatal ennek is képes beakasztani. Mert ebben itt az eltaposás törvénye működik. Amennyiben jótékonykodni akarsz, akkor megkapod érte a fejmosást, hogy egyszer és mindenkorra jegyezd meg: Itt jónak lenni komoly büntetéssel járhat. Már csak azt szeretnénk, ha ilyen hatékonysággal dolgoznának hivatalnokaink más területeken is.

Nagyon örülnek az emberek, hogy Szőke kapitány jóárasította a tányérostévét, hiszen ettől most jobb áron juthatnak kedvenc televízió műsoraikhoz. A szolgáltató ezzel a jóárasítással azonban csak utána ment egy kicsit a közben megjelenő konkurenciának, és felismerte, hogy az ezen a piacon lévő monopol helyzetének elvesztése miatt neki is lépnie kell. Nem mellékesen pedig a dolog nem más, mint az ebbe a technológiába fektetett pénzek utolsó megfejése, hiszen nem is olyan soká a műholdas technológia tényleg az exkluzív szolgáltatások körébe tartozhat.

Wolf von Reden, a Fraunhofer Intézet stratégiai igazgatója rámutatott elemzésében, hogy hamarosan már csak az emlékekben fog élni a műholdas távközlési technológia, legalábbis az átlag felhasználók számára. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a legtöbb szolgáltató a műsorainak kész tartalmát műholdakra lövi fel, mind nálunk, mind a Föld más részein, de ez a mai trendeket figyelembe véve hamarosan megváltozik. Az IP alapú gerinchálózatok átviteli kapacitása ugyanis már olyan kiváltó technológiák alkalmazását teszi lehetővé, amik mellett a rendkívül drága műholdak alkalmazása már nem lesz kifizetődő. Egy műhold önmagában sem olcsó dolog, a pályára állítása pedig további pénzeket emészt fel. Ráadásul ezek közel sem korlátlan élettartalmúk, és a mostani műholdak is folyamatos cserére és pótlásra szorulnak. Nem is beszélve arról, hogy az űrszemét légkörbe érkezése veszélyt is jelenthet a lakosságra nézve, ahogyan azt láthattuk a legutóbbi amerikai kémműhold esetében. Ehhez társul problémaként, hogy a műholdak adatátviteli képessége szűkös, a mostani gigabit nagyságrendű igények mellett. Ma pedig már nagyon kevés csatorna engedheti meg magának azt a luxust, hogy egy műholdon, analóg módon viszi át ott az adást, ahol digitális átvitellel több műsort is tudna szolgáltatni. A HD tartalom iránti fokozódó igény pedig csak tovább ront a műholdak piaci pozícióján.

Ezért a televízió műsorok IP alapú átvitele kapcsán teljesen érthető, hogy a piac az optikai adatátvitel irányába mozdul. Az elvileg korlátlan sávszélesség lehetővé teszi, hogy a műsor a világ bármely pontjára eljusson az előfizetőhöz. Pontosan ezért jelenhet meg a végponton, azaz az előfizetőnél és egyfajta új típusú televíziózás. Ma a műholdas technológia lehetővé teszi, hogy egy műholdról nagyon sok előfizetőt érjen el a szolgáltató, ezért versenyképes. A jövőben viszont elképzelhető, hogy a háztartások nagy részében olyan sávszélességű internet szolgáltatás érhető el, ami lehetővé teszi, hogy az IP szolgáltatótól függetlenül valamely más cég adja a televízió szolgáltatást. Persze ehhez komoly piaci szabályozásra is szükség van, hogy az alap IP szolgáltató ne tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az előfizető csak tőle vehessen igénybe szolgáltatást, más tartalomszolgáltatókét pedig ne vagy csak nem versenyképes áron. Ennek megvalósításával azonban igazi verseny alakulhatna ki a piacon, ahol valóban nem csak egy adott helyről vehetjük meg az általunk nézni kívánt tartalmat. Egy amerikai elemzés rámutat, hogy az NBC televízió népszerű vígjátéksorozata, A hivatal (The Office) negyedik évadának premierjét tavaly ősszel már minden ötödik néző számítógép-monitoron élvezte. Az adás után - amelyet 9,7 millióan láttak - egy hét alatt 2,7 millióan töltötték le az epizódot a webről.

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek többé távközlési műholdak, hiszen azokkal minden területen elérhetőek az emberek, illetve a televíziók közvetítései sok helyről ezeken keresztül valósulnak meg. A műsor átviteli útjában azonban biztosra vehetjük, hogy egyre inkább a földi átviteli közeg játszik szerepet a kiinduló ponttól az előfizetőig.

Legyen egy kis humor is a mai napra. Azt már rég tudjuk, hogy csúnya nő nincs, csak sok fény vagy kevés alkohol. Azt is tudjuk, hogy jobb pillanatainkban egy kalapács hatására az egész világ szöggé változik. Sőt, sok sör után az egész világ nyilvános illemhellyé. Viszont a sört ehhez először ki kell nyitni. Mi sem egyszerűbb ez egy sörnyitó birtokában, de mi van, ha éppen nincs a közelben egy darab sem. Gyakorlott fogyasztók az ajtó sarkát, csavarhúzót vagy esetleg a fogukat használják ekkor vagy bármi mást. Egy német oldalon olyan módszereket láthatunk, amelyek sörnyitó nélkül is a kívánt nedűhöz juttatnak bennünket. Nem is keveset, túl vannak már az ezres számon. Az oldalról a Pro7 német televízió is beszámolt műsorában. Lássunk néhány extrém dolgot, megpróbáltam 6 különlegességet kiválasztani.

Szóval akár a zérótolerancia jegyében akarunk inni, akár a munkahelyen szerelés közben, ne érezzük magukat feszéjezve. DVD nézés közben sem kell keresgetnünk semmit, legfeljebb az asztalról felvesszük az Elvis figurát. Amennyiben pedig már csak száraz kenyér van otthon, és a számítógép is beadta a kulcsot, ne keseredjünk el. Sörözni bármilyen körülmények között lehet. Közben pedig elgondolkodhatunk rajta, mikre nem jó az internetes közösségek adta lehetőség. Bármiről, bármikor, bárhol.

Azt eddig is tudtuk, hogy bizonyos műsorok nem fogják meghozni azt a nézettségi számot, amit a készítőik reméltek tőle. Jakupcsek akkora nagyképű szöveggel szólt játékosához "Az igazság ára" című műsorban, hogy majdnem rászakadt a lámpasor fentről. Mondatába azt foglalta bele, hogy 2 millió néző látja éppen a műsort, aminek természetesen a fele sem volt igaz. A nézők egy része ráadásul a felénél elkapcsolt, mert az idősebb hölgy szexuális élete kevésbé izgatta őket, mint más műsorok. A teljes lakosság körére kivetítve is csak 950.000 körüli nézőszámot ért el a produkció, ha hihetünk az AGB Nielsen Médiakutató Kft. adatainak. Tételezzük fel, hogy ebben az esetben még el is fogadjuk a számokat. A gondolkozás azonban ismét megindul. Mennyire lehet hinni az AGB adatainak?

Tudni kell, hogy az AGB az egyedüli, aki most ebben a szakmában tevékenykedik nálunk, és független működése tenné lehetővé, hogy a reklámpiac szereplői megfelelően tájékozódjanak arról, hol és mennyiért érdemes nekik drága perceket vásárolni a képernyőn. Az AGB kiválaszt 840 háztartást, ahol 2200 4 éven felüli személy él. Érdekes, hogy arról mindig más verziót hallunk és olvasunk, hogy miként működik a mérés. A legfrissebb verzió szerint a tévékbe épített detektor érzékeli a ki- és bekapcsolást, az időtartamot, a nézett csatornát, és egy külső egység segítségével állíthatják be, hogy éppen ki az, aki nézi a televíziót. Az AGB pedig minden éjjel telefonon keresztül hívja le a nézettségi adatokat. A kérdések pedig máris ott tombolnak bennünk.

Lehet-e reprezentatív minta 10 millió emberre kivetítve 2200 személy? Illetve lehet-e ez a 2200 ember a reprezentatív minta a társadalom egészére nézve. Nyilván kell egyfajta perverzió, hogy az ember olyan háztartásban éljen, ahol a Nagy Testvér megfigyeli a tévézési szokásait a családtagoknak, ami nem biztos, hogy feltétlen az átlagember szintjét adja. Sőt a készülék nyilván nem látná az én esetemben, hogy a Doktor House közepén lévő reklám alatt kiszaladok fogat mosni, így az akkor reklámozó cég rám eső része az ablakon kidobott pénz volt, bármennyire is nézem a sorozatot. Visszakanyarodva az eredeti vonalhoz, nem látom annak realitását, hogy a nézettség mérésbe bekapcsolódó emberek feltétlenül az átlagos néző kategóriájából kerülnek ki. Ebből a szempontból egyszerűbb az internet világa, itt a klikk az klikk.

Menjünk tovább a témában. Ekkora mennyiségű ember között viszont, aki pénzért engedi nézni az életét, nyilván vannak link alakok, akik nem végzik megfelelően a feladatukat, és otthagyják menni a tévét „egész család nézi” beállítással, miközben mindenki sürög-forog a lakásban, ügyet sem vetve a tévé képernyőjére. Ezek pedig a kis minta miatt igen nagy torzulást hozhatnak az eredménybe. Gondoljunk bele, hogy a fent említett műsor esetében egy háztartás téves detektálása mekkora torzítást okoz a végeredmény tekintetében. Nem utolsó sorban pedig azt tudjuk, hogy többszöri kísérletre sem sikerült egyetlen olyan személyt sem fellelni, aki részt venne a mérésben. Én egy dologra emlékszem. Volt egy főiskolás csoporttársam, aki még hajdanán - a nem elektronikus mérésű időben - fél évre beszállt az üzletbe. Félévkor megvágták több tárgyból, ami miatt kényszerpályára került egy időre, és a felesleges idejét azzal töltötte, hogy jegyzetelte a tévézési szokásait. Ő sem volt számomra semmilyen szempontból reprezentatív a társadalom egészére nézve, ezt biztosan kijelenthetem.

A Szonda Ipsos mutatott be újabb, szerintük hatékonyabb és jobb minőséget hozó mérési módszert, amivel eddig úgy tűnik nem sikerült betörnie a piacra. Pedig elemzésének adatai a próbaidőszakban sokkal hihetőbbek voltak, de nem mutattak akkora eltérést, ami miatt gyanakvóvá válhattunk volna. Egyszerűen csak jobbnak tűnt. A kérdés az, hogy lesz-e még az online letölthető és nézhető tartalmak megjelenése előtt olyan módszer, aminek hihetünk, mert valóban megtestesíti a társadalom egészét?

Adórendszerünk olyan, mintha azt az aktuális időjárás alapján határoznák meg. Valószínűleg kevés fejlett országban fordul elő, hogy adózási szabályok év közben jelentősen változnak. Nálunk pedig már odáig jutottunk, hogy lassan nincs ember, aki kapásból és naprakészen tudna válaszolni adózással kapcsolatos kérdésekre. A kormány új szabályokat alkot, amik adott esetben év közben életbe lépnek, és eltöröl jogszabályokat vagy módosít rajtuk rögtön azután, hogy azok megjelentek. Ezeket az anomáliákat csak tovább fokozza, hogy nincs igazi életképes koncepciója senkinek arra, hogy a feketejövedelmeket igazán megfogja. Ettől pedig megszületik a legveszélyesebb üzem, amit el lehet követni, és ami szinte érthetetlen a mai demokratikus világban. A feltételezés, hogy csalsz elég ahhoz, hogy megbüntessenek.

Nemrégiben jelent meg a hír, hogy sok veszteséges vállalkozó inkább befizeti a minimáladót, annak érdekében, hogy elkerülje az APEH ellenőrzést. Az indoklás nagyon egyszerű. A hatóság úgy is talál valamit, ami alapján meg fogja büntetni az adóalanyt, és így a békesség érdekében inkább vállalja azt, hogy adott esetben nemlétező jövedelme után is adót fizet. A járulék tekintetében ugyanez van, a minimális fizetendő járulék a minimálbér duplájához kötött, ez alatt szintén számítani kell a revizorok megjelenésére. A megjelenés pedig csak a jobbik eset, mert ez lehet berendelés is a megyeszékhelyre, ami nyilván nem túl jó egy egyszemélyes vállalkozás üzletvitele szempontjából. Persze tudjuk, tényleg van ott vaj egyes fülek mögött, de ezekért cserébe az állam a tömegbe lövet, bízván, hogy közte lesznek a bűnösök is. Ilyen dolog a vagyonosodási vizsgálat is. Az egyik online gazdasági újság veszi számba a mai helyzetet.

Az adóhatóság több olyan területen megköveteli a hitelt érdemlő bizonyítást, ahol azt egyébként más jogszabály nem. Ilyen terület lehet a kölcsönkapott pénz, ahol egyébként semmilyen jogszabály nem írja elő annak írásba foglalását, az APEH azt mégis kéri. A hatóság amúgy is önmaga ítéli meg, hogy egy dolog mennyire életszerű. Például a mai világban nem életszerű, hogy nagyobb mennyiségű készpénzt tartunk otthon. Pedig bármennyire nem életszerű, sok rablás bizonyítja, hogy ilyenkor milliók cserélhetnek gyorsan gazdát az otthoni páncélból vagy párna alól. A java azonban csak most jó. Jó öreg Hofi Géza megfogalmazta már a nyúl sapkájának esetét.

Tételezzük fel, hogy valaki állami támogatást kapott egy beruházáshoz. Nincs az a támogatás, amit meg lehetne kapni felmutatott önrész nélkül. A vállalkozó viszont ezt előteremteni nem tudja, de megoldja a kérdést azzal, hogy ismerősöktől összeszedi a pénzt. Ekkor viszont a revizoroknak nem tudja bebizonyítani papíron, hogy honnét volt neki annyi pénze a vásárláshoz, tehát meg fogják büntetni jövedelem eltitkolása miatt. Mit kellene tenni? Hát bevallja, hogy nem volt neki meg a teljes önrész, hanem egy része összeszedett volt, amit aztán gyorsan vissza is adott a többieknek. Jó verziónak hangzik, de akkor meg az állami támogatást kell neki visszafizetnie kamatostól. A bűnös mindenképpen bűnhődik, gondolnánk. Az eset viszont ennél is bonyolultabb. Nem csoda, hogy adózó nyuszink kidől, és félelmében más módszerhez folyamodik. (A képért köszönet a Cukiságnak)

Az általános az, hogy az ilyen komplikációk helyett az történik, mint a veszteséges vállalkozók esetében. A személy megegyezik a revizorokkal, hogy mekkora befizetett összegben tudnának kiegyezni, és ez alapján készül el a végső eredménye a vizsgálatnak. Mindenki jól jár látszólag, az állam pénzt kapott, a delikvens meg kevesebb büntetést tudhat magáénak, amit adott esetben még be is tud fizetni. Ez viszont így biztosan nem jó, mert csak további trükközéseket von maga után, és azt eredményezi, hogy a jövedelem már nem csak feketén vonódik ki a gazdaságból, de be sem kerül oda. Mostani mutatók mellett pedig egyáltalán nem jó, ha a tőke nem nálunk forog. A létező jogbizonytalanság pedig, ahol az adótáblában lassan kicserélődnek a százalékok szövegekre, pedig végképp nem. Mert lassan nem az lesz az adott sorban, hogy 20%,25%,38%, hanem a következő szövegek:egyszeri hasraütés, kétszeri hasraütés, háromszori hasraütés.

Az egyik, minden kerületben megjelenő ingyenes lap hozott le cikket „A dugódíj miatt drágul a kifli?” címmel. Persze arra a kérdésre, amit a cikk címe megfogalmazott nem kapunk választ, inkább egy-egy véleményt azoktól, akik ellenzik a díj bevezetését. Persze nem csak ők írnak az megemelkedett behajtási díjakról és azok lehetséges következményeiről, sok más sajtóorgánumot is megihletett a téma. Üresedő polcokról, kiürülő benzinkutakról és áremelkedésekről esik szó, fantáziadús emberek máris láthatják maguk előtt a Mad Max című film jeleneteit magyarosítva, ahol Kis Béla éppen az utolsó kanna benzinért küzd a szomszédjával, hogy eljusson a szomszéd kerületi szupermarketbe a segítségével, mert ott még lehet lisztet kapni. (Ezúton kérek elnézést minden Kis Bélától). A pánikkeltés kiváló lehetőségét lovagolták meg ezzel azok az újságírók, akik a témáról ilyen megközelítésben írtak.

A dolog persze most is kétoldalú. Egyrészt némileg érthető a fuvarozók álláspontja is, akik „sunyi adó” néven illetik a most megsokszorozódott díjakat. Azt csak csendben említsük itt meg, hogy a sokszorozódás oka, hogy régen nem nyúltak a táblázathoz. Kapaszkodjunk meg, 17 éve léptek életbe azok a díjak, amelyek eddig érvényesek voltak, tehát a változás tényének időszerűségét elvitatni felesleges. Az is igaz viszont, hogy a zónán belül például 190 benzinkút található, ahová nehéz lenne kisméretű járművekkel üzemanyagot szállítani. Túl sok dolgot nem tehet a fuvarozó cég, mert azt a felvetést nyilván senki sem gondolta komolyan, hogy ettől majd kisebb autókat fognak vásárolni, és ezekkel többet fordulnak a szállítók. A magyar jogbizonytalanságban ilyet senki nem követne el. Tény tehát, hogy plusz terheket ró a szállítókra az új díj, amit elképzelhető, hogy be fognak építeni azoknak a termékeknek az árába, amiket szállítanak.

Az éremnek azonban van egy másik oldala is. Egyrészt Budapest forgalma már ma is kezelhetetlenül nagy, a légszennyezési adatok minden eddigi adatot megdöntenek. Ez utóbbi javítása érdekében jelentős kedvezményt kap az a szállító, aki környezetkímélő járművet használ. A kedvezmény mértéke Euro5 motor esetében 50%, ami rögtön barátságosabbá teszi a tételeket. A mostani díjakról egyébként a Parking Kft. oldalán tájékozódhatunk. Ami ezután következik, abban látom egy kicsit a rendelet kiforratlanságát. Mert mit is láthatunk Budapesten? Sok forgalmas, többsávos út külső sávját sorban áruszállító teherautók foglalják el, vészvillogót használva az árukipakolás idejére. Ezzel tovább rontják az amúgy is rossz közlekedését az adott útszakasznak. A benzinkutak töltésével és a tartálykocsik közlekedésével ugyanaz a helyzet, a tartálykocsik napközben is közlekednek a szűkösre méretezett budapesti utcákon. Nyugati példákat átvéve nálunk is sokkal inkább érvényesíteni kellett volna a napszakokra bontást, és nem egyszerűen 0-24 órásra kijelölni a zónát. Mert ebben az esetben a teherautó ugyanúgy napközben fog behajtani, és adott esetben foglalni egy sávot az árufeltöltés idejére. A védett övezetek egy részében azonban indokoltabb lenne, ha éjszaka nem volna vagy csak kisebb mértékű lenne a dugódíj, hiszen ekkor végre megvalósulhatna az, hogy a forgalom egy része ezekre az időpontokra tolódjon, levéve jelentős terhet a nappal dugóban közlekedőkről.

Összefoglalva mondhatjuk, hogy a díj bevezetése nem csak lehetséges jó ötlet, hanem szükséges is Budapesten. A megvalósítás előtt viszont jobban át kellett volna gondolni a dolgot, és nem bevétel, hanem embercentrikussá tenni az övezetek felosztását. Akkor talán nem tekintené újabb sarcnak a tehergépjármű üzemeltetője a fizetendő összeget. Ezzel az átgondolással még akár értelmes verzió is születhet a ma még kicsit elhamarkodott behajtási díjról, ami legfeljebb vázlatos tervezetként létezhetne a mostani formájában.

Nézzünk mára egy politika menteset, poli-dilis írásból ma úgyis lesz elég. Régen volt már iwiw post, vegyünk elő egy sokakat foglalkoztató témát.

Az iwiw olyan amilyen. Lehet utálni, szeretni, szidni, dicsérni. Tele van hibákkal, ha a motorját újraírnák fele annyi gép is kiszolgálná, sokszor dob hibát, és csomó funkció hiányzik belőle. Viszont magyar, ami nagyon sok embernek a legnagyobb előnyét jelenti más ilyen oldalakkal szemben, és döcögve ugyan, de betölti a funkcióját. Valamit csak megtudhatunk belőle az ismerőseinkről, ha éppen erre van szükségünk. Néha azonban pontosan a felhasználók produkálják azokat a dolgokat, amik idegesítővé válhatnak morcosabb napjainkon. Többször nekifutottam már ennek az írásnak, de valahogy mindig beragadt a történet. Az elmúlt héten viszont az iwiw üzenőfalam miden olyan jellegzetességet bemutatott, amit csak a rovására lehet írni. Lássuk akkor. Tudom, hogy Pilu írásának is megfelelően sokan lesznek, akik azt fogják erre reagálni, hogy az „üzenőfalra azt írok, amit akarok.” Nekik javaslom többször nekifutni az olvasásnak. Egyébiránt meg az is lehet, hogy ez kizárólag az én véleményem.

Az üzenőfal alapvetően azért készült, hogy legyen lehetőség arra, hogy több felhasználóval oszd meg ugyanazt az információt, és ne kelljen egyesével írogatni nekik. Az üzenőfalon láthatjuk az ismerőseink által oda írt szövegeket. Csak azokét, akik éppen az ismerőseink közé tartoznak. Amennyiben valaki törölne bennünket kapcsolati listájáról, akkor többé az ő üzeneteit nem látjuk, illetve amikor ismerőssé válik, akkor rögtön láthatjuk az ő általa oda írt írásokat. Ezért alapvetően arra való, hogy oda olyan információt írjunk, amit több személynek szánunk. Mi lehet ilyen? Én magam is számos hasznos dologról értesülök itt. Színházi programok, sportesemények, vicces videók, politika, kultúra, napi hírek és lehetne még nagyon sokáig sorolni, hogy kényünk-kedvünk szerint mit oszthatunk itt meg az ismerőseink nagy sokaságával. Van azonban olyan, ami ellen az utóbbi időben sokan felszólaltak - magán az üzenőfalon is - úgy tűnik nem túl nagy sikerrel. Ezekből szeretnék egy picike csokrot összeválogatni, hogy minden értelmes ember felfogja a helyes használatát ennek a funkciónak.

Első és egyben legkegyetlenebb – hogy tanult pedagógus ismerősöm szavaival éljek – a „Neked is Totya” típusú üzenet. Az ilyenektől kíméljük meg ismerőseinket. Egyrészt az olvasónk nem biztos, hogy szintén ismerőse Totyának, így ő nem látta a beszélgetés előzményeit, és fogalma sincs, mire válaszolunk ilyen szorgalmasan. Másrészt azért sem, mert létezik egy gomb, amivel tudunk Totyának üzenetet küldeni, amit csak ő tud elolvasni. Azaz nem összekeverendő a chatszobával az iwiw főoldala. Kivételt képez ez alól, ha Totya postaládája betelt, és ide írunk neki, hogy ugyan töröljön már. Elkerülhetjük ezzel azt a kellemetlen helyzetet is, hogy Pisti „Ki elégítene ki orálisan?” üzenete után a mi „Én szívesen vállalom”-unk következzen.

A probléma itt azonban még nem ér véget. Itt említeném meg a „ha nem rakod ki az üzenőfalra, kizár az iwiw” családba tartozó szövegeket és láncleveleket. Gondolkodó lény fel tudja fogni, hogy ez éppen akkora nagy hoax, mint a többi más efféle hülyeség. Meg kell értenünk, hogy üzeneteink nem fognak hatással lenni arra, hogy Bill Gates miként osztja szét a vagyonát, vagy bezár-e a Danone. Gépünk merevlemeze sem ég szét semmilyen vírustól. És jut eszembe, a gyerekeket sem rabolják el a TESCO-ból, bármennyire is szeretné azt néhány szülő. Az xpango nem fog mindenkinek Nokiát küldeni, tehát aki még hisz abban, hogy regisztrációja után küldik a legújabb mobilt neki, akkor ezt szobája szép, csendes magányában tegye, ne fárasszon vele másokat. Ugyanez igaz más világmegváltó pénzkereseti lehetőségekkel kapcsolatban is. Ilyen szövegeket továbbítsuk a senkinek@senkinek.hu címre, tanultabb emberek pedig másolják a /dev/null-ba. Sőt mi több, nem kell csak azért egymás után tízszer kiírni ugyanazt a szöveget, hogy garantáltan olvassa valaki. Aki üzenőfalat olvas, az látni fogja akkor is, ha csak egyszer jelenítjük meg. Amennyiben ismételni szeretnénk, akkor azt lehetőleg csak naponta egyszer tegyük meg, és csak akkor, ha fontos dologról van szó.

Persze vannak még példák, amiket nem szeretünk, én ennyit szerettem volna kiemelni. Szóval viccelj, politizálj, háborogj, idézz vagy bármi mást tegyél az üzenőfalon, de értelmetlen üzeneteiddel ne áraszd el azt. Nehéz így kibogarászni azt, ami tényleg lényeges dolog a sok értelmetlen üzenet között. Akinek van még ötlete, az bátran mondja el, hogy megtudjuk, mi az, ami idegesítő dolog az üzenőfalon, esetleg saját „Best of üznenőfal” gyűjteményét is bárki megoszthatja itt.

Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervezete (INCB) két fontos dologra hívta fel legújabb jelentésében a figyelmet. Az egyik, hogy a kokain ára minden eddiginél alacsonyabb a piacon, a másik pedig az, hogy miként járul hozzá a média a kormányokkal karöltve a kábítószerek terjedéséhez. A legnagyobb bírálat konkrétan Nagy-Britanniát érte, mert az egyáltalán nem lép fel megfelelően drogfüggő sztárjaival szemben.

Konkrét nevek ugyan nem hangzottak el, de lehet sejteni, hogy mire irányítja az szervezet figyelmet. A hatóságok rendkívüli elnéző magatartást tanúsítanak akkor, amikor a sztárvilág valamelyik szereplője kerül drogügybe, és ezzel azok szépen vissza is élnek. Előfordul, hogy nyíltan bevallják függőségüket vagy konkrétan kamerák előtt lövik be magukat. Ebből tudhatjuk, hogy nyilván a két legnegatívabb példára gondolnak, Amy Winehousra és Pete Dohertyre. Hiába ismert drogfüggő életmódjuk, tudvalévőleg éppen a drogelvonó és a szabad élet között ingáznak, mégis ők foglalják el az újságok címlapjait. Ezek a főoldalak pedig lehet, éppen arról tudósítanak, hogy miként úszták meg büntetés nélkül legutóbbi drogos akciójukat. Sőt, a Grammy-díjas énekesnő Youtube-on található videójában drogos szokásairól mesél az érdeklődőknek, akik szép számmal meg is tekintették a filmet. A legnagyobb büntetés, ami éri a sztárokat ezért, az legfeljebb az lehet, hogy rájuk ragad egy ezzel kapcsolatos gúnynév, ahogyan Kate Moss neve egy időre Kokain Kate-re változott. Ezzel azonban nagyjából vége a következményeknek, mert egy zenei magazin például az év hősének választotta Pete Dohertyt. Az ENSZ nem is azt kéri, hogy fokozott figyelmet tanúsítsanak a fent említett sztárügyekkel kapcsolatban, hanem csupán egyenlő bánásmódot szeretne a törvény előtt. Azaz valaki azért ne ússzon meg egy drogügyet és ne tűnjön el a süllyesztőben az ügye, mert ismert személyiség, és esetleg egyes rajongói körökben negatív reakciót váltana ki a büntetés. Mi a legnagyobb baja a szervezetnek ezzel? Az a társadalomra gyakorolt hatás.

A fiatalok példaképként tekintenek a sztárokra, és őket bálványozzák. Ez pedig azt jelentheti, hogy kedvelt énekesük életét utánozva ők is a drogokhoz nyúlnak, hiszen a sztáréletmód utánzása nem csak az öltözködésben, hajviseletben, hanem a szokásokban is megmutatkozhat. Ugyan sokan bírálják az ilyen irányú felvetést, de a drogozás bűneinek elkerülése semmiképpen sem tesz jót arra nézve, hogy miként ítélik meg az emberek ezeket a cselekedeteket. Az igazságszolgáltatás lesújtó karjának kikerülhetősége azt mutatja a fiatalok számára, hogy a drog kipróbálható, és semmilyen káros törvényi következmény nem éri azokat sem, akik ezt nyíltan felvállalják. A celebélet ilyen típusú bemutatása tehát határozottan káros hatással van a társadalom – és legfőképpen a fiatalok – drogokkal szembeni helyes megítélésére.

Sajnos a jelentés csak azért nem szólt hozzánk sem, mert talán túl kicsi ország vagyunk. Több sztárunk bűncselekményének a megítélése túl laza, és már külön meglepetésként érte a közönséget az is, hogy Zalatnay Saroltának ténylegesen be kellett vonulnia a börtönbe. Szabadulásakor a média azonban már őt is nemzeti hősként üdvözölte, és rögtön fel is karolta. Sorolhatnánk azonban azokat az eseteket is, amikor egy ismert személyiség drogügybe keveredett vagy úgy vezetett autót, és végül semmi érdemi következménye nem lett a dolognak. Tehát ebben a tekintetben van még tennivalója, nem csak Britanniának, de nekünk is kicsinyke országunkban. Mert a legtöbben nem szeretnénk egy olyan társadalomban élni, amiben a fiatal olyan nevelést kapott a környezetén keresztül, ahol a sztárok bűnözése nem lett kellőképpen elítélve. Tehát nem akarunk többet, mint azt, hogy ebben a tekintetben nálunk se legyenek olyanok, akik egyenlőbbek a törvény előtt.

Megannyi dolog van, amivel büszkélkedhetünk. Sorolhatnánk a termékeket és tájakat, amikről az embereknek kicsi országunk ugrik be. Charlize Theronnak még Törökországban is hazánk jut eszébe, amikor a fővárosban autókázik, és némi képzavarral Budapestnek véli a helyet. Pedig nem is ismeri igazi rejtett titkainkat, köztük is az egyik legérdekesebbet, a vasúti átjárót.

Görögországban az üdülőövezetekben is a szokott módon működik a fényjelzés. Szeretném kihangsúlyozni, hogy jelzés. A vonatot már láthatjuk, amikor a készülék pirosra vált, és a szerelvény még ott robog a szemünk előtt, amikor újra fehér villogást láthatunk. A görög hivatal véli olyan intelligensnek az autósokat, hogy azok fel fogják fedezni az előttük haladó soktonnás rögtönítélőt, és nem fognak nekihajtani csak azért, mert a jelzés újra szabad utat mutat. Úgy tűnik, hogy mi magyarok már nem vagyunk ilyen okosak. Friss élményem Pestszentimréről, a Szálfa utca és Nagykőrösi út kereszteződéséből származik. A jelzés pirosat mutat, törvénytisztelő állampolgárként megállok és várok. A vonat pontosan 6 perc múlva meg is érkezik. Ez alatt szép sor gyűlik már össze, a főútról ide bekanyarodni szándékozók már méretes dugót is csináltak a Nagykőrösi úton. Itt szerencsétlen módon közvetlen a vasúti átjáró mellé építették a megállót, és a vonat ugyan már áthaladt a kereszteződésen, de amíg a másik irányba el nem indul tovább, a jelzés nem vált szabadra, így ezt is ki kell várni. Tényleg, hátha a mozdonyvezető visszafelé indul el, és eltolja a kocsikat. Az igazi hungaricum azonban csak most jön.

A Nagykőrösi úton egymás után 40-50 méteres távon belül két fantom vasúti átjáró is van, és mindkettőnél működik még a fénysorompó. Miért fantomok? Mert vonat hosszú évek óta nem jár rajtuk. Nem kell viszont magas IQ-val rendelkezni, hogy erre rájöjjünk, sőt nem is kell ott laknunk. Az egyik átjáróban a sín az egyik oldalon egy bokorban végződik, a másik oldalon már rég átvágták lángvágóval, mert a most működő sín azon keresztül halad. Itt legfeljebb egy Vissza a jövőbe filmből származó gőzmozdonyos időgép tudna átrobogni, de más biztosan nem. A másik átjáróban most éppen akár vonat is haladhatna, de tapasztalt arra járók tudják, hogy nemrégiben még egy hatalmas fa díszítette a vonat néhai útját. Most szorgalmas emberek eltávolították ugyan, mert igen furcsán nézett ki, de vonat továbbra sem jár arra. Az jelzőlámpákat továbbra is karban tartják, ha elromlanak, akkor megjavítják, mert ezt írja elő a szabály. Ahol a sín keresztezi az utat, ott fénysorompónak kell működnie. Igaz, hogy a tilos jelzést szolgáló piros lámpát már rég kiszerelték belőle, mert nem fordulhat elő, hogy arra szükség legyen.

Bizonyára nem nagy tétel ezeknek az átjáróknak a működtetése a MÁV veszteségeinek a listájában, de jól mutatja ez az országunkban élő értelmetlenségek hosszú életét. A Totalcar bő kettő éve írt hasonló helyzetről, ami az egyik egyszámjegyű főútvonalunkon található, de jól tudjuk, hogy egyáltalán nem egyedi esetről van szó. Talán ez a Nagykőrösi úton található példa egyedi abból a szempontból, hogy rövidtávon belül kettő is van belőle, de sajnos egyáltalán nem számít a probléma egyedinek. Ezek után már lassan kezdem belátni, hogy kevés remény van arra, hogy rövid időn belül megvalósuljon az a vágyam, hogy ne 6 perccel a vonat érkezése előtt váltson tilosra a jelzőkészülék. Hiszen Magyarországon ott is pirosra válthat, ahol soha nem is jár vonat.

Molnár Anikó egyre másra kapja az ajánlatokat, hogy mi az, amiért fizetnének neki, hogy megvalósuljon álomnyaralása. Ő nem vágyik másra, mint kipihenje az élete fájdalmait valami egzotikus tengerparti kiránduláson. Persze sokan fel is kínáltak neki különböző összegeket egy kis orális szexért, sőt volna, aki el is vinné Anikót egy kis kéjutazásra. Be is vallotta, hogy kissé sajnálja, hogy nem képes pénzért szeretkezni. Azonban nem csak ő az, aki nyaralni szeretne. Úgy látszik nagyon felbuzdult a magyar celebvilág Dundika utaztatásán, mert egyre másra tűnnek fel a magukat sztárnak vélők, hogy felkínálják a nagyszerű lehetőséget, miszerint valaki elutaztathatja őket valami egzotikus szigetvilágba. Legutóbbi hír, hogy Kiszel Tünde is szívesen vetkőzne meztelenre egy lapnak, de nem is akármilyen feltételekkel. "Ha felkérnének rá, valószínű, igent mondanék, de csak abban az esetben, ha ízléses és művészi fotókat készítenek rólam. Egy spanyol tengerpart vagy egy egzotikus indiai díszletben tudnám leginkább elképzelni magam, akár fedetlen testtel, bugyi nélkül is, ha szép a beállítás, és megfelelő összeget ajánlanak" Úgy tűnik Tüncike még sem annyira eszetlen, mint gondolnánk, mert nem nyíltan mondja ki, hogy homokos tengerparton szeretne telelni, hanem csupán jelzi, a fényképek csak ott készülhetnének róla. Nagy szerencse a magyar társadalom szempontjából, hogy sem a CKM sem a Playboy nem szervezi a közízlést rombolni ezekkel a vizuálisan környezetszennyező fotókkal.

Nem tudom mit képzel magáról a magyar lecsúszott női sztárok vagy antisztárok világa. Lassan már kezd Il Ferro méreteket ölteni náluk az a torz elképzelés, hogy mindenkinek fizetik az utazását a világ másik végére, ha testi adottságai megfelelnek bizonyos feltételeknek. Az igazság azonban az, hogy egyszer elsüthették ugyan Dundikával a tengerpartos esküvőt, Győzike is elutazhatott mások pénzén nyaralni, de a média is kezdi belátni, hogy nem feltétlenül a világ legnagyobb üzlete az utaztatás, vagy legalábbis kezd kifulladni a téma. Úgy tűnik sztárvilágunk lakói ezt még nem fedezték fel, és egyre másra találják ki a nagyobbnál nagyobb sületlenségeket, csak azért, hogy valaki felrakja őket egy repülőre, és a jegyet ne neki kelljen fizetnie. Az ötletet személy szerint nem tartom rossznak. Legfőképpen akkor, ha csak oda útra viszik őket, és csak a fotóik térnek legfeljebb haza.

Meg sem kérdezzük, hogy miért nem jut eszükbe az, hogy esetleg valamiféle munkát vállaljanak. Magyarázhatnánk Anikónak, hogy „tudod, az olyan hely, ahová reggel bemész, dolgozol, és hónap végén fizetést kapsz érte”. Nyilván ezzel ő is tisztában van, csak a munka nem olyan könnyű, mint saját használt bugyinkat árulni a nagyközönségnek. Viszont érthetetlen, hogy akkor miért válogat a felkínált lehetőségek közül, mikor ő maga keresett olyan embereket, akik fedezik a kirándulását. Azt azért talán ő sem képzelte, hogy a Vöröskereszt fog jelentkezni, hogy van felesleges egymilliója az ő pihenésének a finanszírozásához. Ez azonban legyen az ő baja. Sajnos az esetben viszont ott van a szomorú dolog, a példa. Mert nem csak csinált sztárok buzdítják egymást arra, hogy munka nélkül is meg lehet élni, hanem ettől más emberek is el fogják hinni, hogy az életben a legértelmetlenebb és legkevésbé kifizetődő dolog dolgozni. Mert miközben van, aki a fizetéséből soha nem fog összerakni egy karibi nyaralásra, mások a testük áruba bocsájtásával elérik ezt. Reméljük éppen ezért, hogy ez a példa a fenti sikertelenségeket követve egyre inkább nem lesz igaz. A végén pedig mindenki a helyére kerül, és a saját testét áruló nőket ismét a nevén fogjuk nevezni. Nem celebnek, nem sztárnak, hanem annak ami.

„A pápa áldását küldte az éhségsztrájkoló jezsuitákra”, írja az MNO oldalán található hír. A hír folytatásában azt olvashatjuk, hogy „Biztató választ küldött XVI. Benedek pápa a magyar kormány intézkedései ellen éhségsztrájkot folytatott magyar szerzeteseknek, akik levélben keresték meg a szentatyát.”

A hír előzménye, hogy két jezsuita szerzetes karácsonykor éhségsztrájkkal fejezte ki szolidaritását az elszegényedő rétegekkel kapcsolatban. Később a szerzetesek, továbbá másik két egyházi személy február 11-én, a betegek világnapján levelet intézett a pápához, és imádságos támogatást kértek hazájukra és honfitársaikra e nehéz időkben. Fernando Filoni érsek meg is írta a levelet, melyben a szentatya nevébe közölt válasza volt, amely így hangzik: „A szentatya megköszöni figyelmességüket és érzelmeiket, amelyek motiválták levelüket, szívesen biztosítja Önöket imádságos megemlékezéséről, kíván minden jót, továbbá szívesen küldi apostoli áldását mindazoknak, akik e kérésükben egyek Önökkel.”

Jól láthatjuk, hogy a válasz ugyan nem tartalmaz konkrét politikai állásfoglalást, ennek ellenére abból könnyen kikerekíthető az, hogy a pápa a magyar kormány ellen agitál. Mondhatjuk, hogy a vatikáni helyettes államtitkár rendkívül rutintalan volt, és nem ismeri a magyar politikai helyzetet. Ekkor ugyanis tisztában lett volna vele, hogy válaszát sokkal körültekintőbben kell megfogalmaznia. Nem mondom, hogy jobb lett volna, ha nem is válaszol, mert akkor azt úgy lehetett volna értelmezni, hogy a pápa egyáltalán nem törődik a Magyarországon élő keresztény emberekkel. Azt azonban nem tudta, hogy támogató válaszát rögtön úgy fogják értelmezni, mint ami egyértelműen a magyar kormány intézkedései ellen szólal fel. Azt, hogy a pápai levelet miként kell értenünk, mindenkinek saját belátására bízom, saját véleményem az, hogy keresztény ember hitének követni kellene azt a példát, amit a szent könyvük példaként mutat számukra. Abban ugyanis soha nem olvashatunk arról, hogy Jézus bármit is politikai szinten kívánt volna megoldani a társadalomban.

Vannak, akik nem így gondolják. Ugyanazon a napon adott ki a Magyar Református Egyház nyilatkozatot a tervezett átalakítások ellene. Most pedig további intézkedésekről olvashatunk, amelyek egyértelműen egyházi forrásból erednek. Tőkés László ugyanis „Szembenézés a kommunista múlttal” konferenciát szervezett az Európai Parlamentben, ahol a kommunizmus időszakát és a rendszerváltozás tanulságait foglalták össze az előadók. Tőkés szerint azért is van szükség erről beszélni, mert a közéletet a kommunizmus taposóaknákkal rakta tele, és ezeket mindenképpen el kell távolítani. Hiányolja, hogy nem történt a kommunizmus leomlása után a nürnbergi perhez hasonló felelősségre vonás. Összefoglalásként bizottság felállítását szorgalmazza, amely feltárja a kommunizmus által elkövetett bűnöket, és további lépések megtételére buzdította a jelenlévőket ezzel.

A két hír fényében úgy érzem, igencsak rossz irányba viszi az egyház a benne bízó tömegeket. Politizálásával ugyanis - feladatával ellentétes módon - további feszültséget hoz az amúgy sem egységes társadalomba. Az egyház volna az a hely, ahol az emberek faji,etnikai vagy politikai hovatartozástól függetlenül leülhetnének egymás mellé, és a szeretet szellemében folytathatnának emberi kapcsolatokat. Az egyház viszont ezzel azt érezteti, hogy igazi keresztény hívő nem lehet baloldali gondolkodású, mert akkor nincs helye azok között, akik a baloldal hibáit kívánják becsmérelni és feltárni. Persze a folyamat itt nem áll meg, hiszen holnap valamelyik más egyházban felütheti a fejét a jobboldal ellenesség, és máris egy másik oldalról húz egy kicsit a társadalmi feszültségen. Ettől kezdve már csak rövid idő kérdése, hogy az egyik templomra kitűzzék a narancssárga, a másikra pedig a vörös zászlót, hogy mindenki tudja melyiket kell nekik választani. Pedig ő eredetileg nem szeretett volna mást, csak a hitének megfelelő tanításban és szavakban részesülni. Ez pedig az őszinte hívők számára riasztó lehet.

Többen azt mondhatják, hogy miért ne szólhatna bele az egyház a politikába, hiszen az érinti a hívei életét is. Ez igaz is, de az egyház feladatai közé ez eredendően nem rendeltetett. Jézus más feladatokat bízott követőire, nem pedig a kommunizmus vagy a zsidó rendszer bűneinek a feltárását. Nem utolsó sorban pedig utolsó szavaiban nem osztotta ki a politikai szerepeket. Kérdéses, hogy hol van azoknak a hite, akik Isten helyett az emberi igazságszolgáltatásban bíznak? Mert a szabály rendkívül egyszerű volna. Cipőt a cipőboltból. A templomból pedig hitet, bibliai tanítást, de semmiképpen nem politikát. Különben hamarosan eljön újból a keresztes háborúk korszaka.

A természetvédelem is egy olyan dolog, mint a fajgyűlölet vagy nem gyűlölet kérdése. A világon vannak csoportok, akik valamelyik oldalon foglalnak állást, és semmi esetre sem akarnak a másik fél felé közelíteni. Mindenki fújja a magáét, és éppen ezért nem születik megoldás, mert egyik szereplő sem akar átvenni a másik álláspontjából egyetlen kicsi gondolatot sem. Ezért nem születik megoldás a kérdésben, mert mindenki a másikkal ellentétes folyamaton dolgozik éppen, aminek pillanatnyilag nincs érvényesülési lehetősége vagy egyszerűen kivitelezhetetlen. Nincs ez másképpen a környezetvédelem területén sem.

A Greenpeace most éppen Bécsben falazta be egy bank bejáratát, mert az ellen tiltakoztak, hogy a bank támogatást nyújt a szlovákiai atomerőmű építéséhez. Most történt az is, hogy japán bálnavadász hajóra savat dobtak az aktivisták, ezzel juttatva kifejezésre a nemtetszésüket az üggyel kapcsolatban. Az ilyen történetek hallatán persze nem is csodálkozhatunk, hogy felcsapnak az indulatok azokkal szemben, akik felemelik a szavukat a természet védelme érdekében. Mert mihelyst megszólalunk erről, akkor mindenkinek az ádáz természetvédők ugranak be, akik nem rettennek vissza terrorista cselekményektől ezért, hogy megakadályozzanak valamilyen vélt vagy valós veszélyt. Mielőtt megszólalnának az aktivisták, jelzem, hogy tisztában vagyok vele, nem csak a savval történő agresszív támadások képezik a tevékenységüket.

Nem mondom, hogy nem kell védeni a bolygót, ahol élünk, és több írásomban is rámutattam már, hogy az emberek személyes felelőssége mekkora volna ebben a kérdésben. De néha azt az anekdotát látom viszont az életben, hogy „a természetvédő az, akinek már van háza az erdőben” és ő akarja megakadályozni, hogy oda más is házat építsen. Mert eléggé visszás, amikor a nagy aktivista gázt ad a környezetszennyező autójának, és hazaszáguld a spotlámpákkal és más veszedelmes elektromos fogyasztókkal teli lakásába. Az igazság az, hogy mindannyian hozzájárulunk a bolygó milyenségéhez, mert az atomerőművet se szórakozásból építik, hanem mert igény van az általa megtermelt energiára.

Ilyenkor robbannak be a szokásos mondatok. Nem atomerőművet kell építeni, hanem ösztönözni az embereket a kisebb fogyasztásra. Nem hulladékégetőt kell építeni, hanem csökkenteni a hulladékkibocsájtást. Mekkora igazságok. Ennek ellenére nő az energiaigény, növekszik a szeméthalom, és valamit kezdeni kell ezzel is. Persze, párhuzamosan meg kell kezdeni az emberek átnevelését a környezettudatosságra, de ez a folyamatnak csak az egyik fele. Amikor a betegnek adott esetben valami belső szervi baja van, akkor jól tudjuk, hogy meg kell műteni. Addig azonban, míg az nem kerül megvalósításra, életben kellene valamilyen módon tartani. Ebben kellene konszenzusra jutni a két oldalnak, és belátni, hogy közös erőfeszítésekre volna szükség. Nem utolsó sorban pedig törekedni kellene arra, hogy a környezetvédelem ne kerüljön be a „hülyék sportja” nevű rekeszbe, ahol olyan dolgok vannak, amiket illik nem komolyan venni, mert csupán néhány magával mit kezdeni nem tudó ember szórakozik megint.

A kérdés tehát komoly, mindannyiunk közös otthonának karbantartásáról és védelméről volna szó. Ezért mindenkinek egy közös megoldásra kellene törekedni, nem pedig pofon vágni a másikat, mert szerintünk az ő papucsa koszosabb, mint a miénk, és rálépett vele a szőnyegre. Akkor talán nem lesz pejoratív szó az, hogy környezetvédő. Nem utolsó sorban pedig, amikor megfordul a fejünkben a környezet védelme, akkor először nem az erőművet kell szidnunk, hanem megvizsgálni, mi miként tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy a bolygónk élhetőbb legyen. Mert minden probléma az egyénnél kezdődik, nem a gyárnál. Itt egyértelmű a fogós feladványra a válasz. Az ember volt előbb, csak azután a szennyezés. Ettől még nem gondoljuk azt, hogy ki kellene irtani az embereket.

Tegnap megvolt a mosóporos kettes legújabb – fizetünk, hogy milliók előtt legyél hülye – szórakoztató műsornak álcázott produkciója. A TV2 most már taktikusan megoldja, hogy ne tudjuk mikor mehetünk a reklámblokk alatt vacsorázni vagy a fürdőszobában, így két műsor között nincs reklám, hanem majd valamikor közben. Így a Doktor House után rögtön belecsöppenhettünk az igazságért fizető, vagy éppen nem fizető kérdésdobozba.

Meg kell állapítsam, hogy a környezetet és a dizájn leszámítva teljesen Mónika életérzés csap át az emberen, annyira hasonló kategóriájú emberek vannak benne. Lehet, hogy egy kicsit jobban ki vannak vakarva, és a fogaik száma is meghaladja a körmeikét, de az átlagos szellemi szint már nem haladja meg azt. Ebben a szférában jelenik meg Mónika helyett a kegyetlen Jakupcsek, aki kérdez. A műsor történetének első „versenyzője” Renáta, lássuk milyen produkciót mutatott be.

Megismerkedhetünk a magával hozott vendégekkel, aki apuci, barátnő, barát, egyszóval a szokásos társaság ilyenkor. Első kényesebb kérdés, hogy valóban szilikonos-e a mellberendezése. A válasz természetesen igen. Még jó, hogy túl sokat nem kell Renátának beszélnie, mert ezen a területen küszködik kihívásokkal, annak ellenére, hogy egyetemi hallgató. Igaz, csupán filozófia-vallás szakon, ebből sejthetjük is mennyire hasznos tagja lesz a társadalomnak értékes diplomájával. Azt már ne firtassuk, hogy húszas évei elején minek neki szilikon cickó, a mai világban ez nem túl nagy meglepetés. Apuci hozzáteszi, hogy a lánya 18 éves korában egyszer csak úgy jött haza, hogy bent volt a cucc. Szép kis családi élet lehet az, ahol a lány elvégeztet titokban egy ilyen beavatkozást, hiszen ez egyrészt nem olcsó, másrészt nem éppen egy fogtömés, amit fél óra alatt beraknak egy székben. A műsor azonban pereg tovább.

Vajon szeretkezett-e már több férfival egyszerre? A válasz igen. Én meg hirtelen a 12-es karikára pillantok a sarokban, és végiggondolom a helyzetet. Mi lenne, ha a műsor nem este 10 után menne, és a korhatár karikában bízva a szülő ott ülne a 8 éves gyermekével? Ekkor elő kellene venni minden magyarázó tehetséget, hogy a lurkónak elmagyarázzuk. Tudod kicsim, láttál már virágot. A virágra rászáll a méhecske, és van olyan is, hogy több méhecske száll rá. Ekkor a méhecskék megkereshetik, hogy melyik lyuk az, amiből ők szeretnének nektárt nyerni, akinek pedig nem jut, az sorban áll…nem is fűzöm tovább, reméljük a 12 év alattiak ekkor már aludtak.

Megtudjuk a továbbiakban, hogy az itt lévő lelki baráttal el szokott a koncertekre menni, és ott bizony le is fekszik egyes emberkékkel. Persze alapfeltétel nála, hogy az illető tudjon gitározni, popzenész szóba sem jöhet. A magyarázatot mindenki dolgozza ki erre önmagában. Lehet, hogy a gitárosok a kezükkel sokkal több dolgot tudnak elkövetni, mint szintipoppos billentyűsök. Ezt már soha nem tudjuk meg.

Itt pedig jön a földbedöngölő kérdés. Fizettek-e már neki a szexért. A válasz szerinte nem, a hazugságvizsgáló szerint pedig igen. Nincs kegyelem és magyarázkodás, Renáta a hibás válasszal mindent bukott, mehet haza. Másodpercek alatt eltűnik a képernyőről, és már jöhet is a következő játékos. A gitáros fiúk és a csoportos nektározás után pedig mindenki döntse el maga, hogy mennyire hiteles a fenti kérdésre adott nemleges válasz. Mert fizetni nem csak pénzzel lehet, hanem más eszközökkel is.

Biztosak vagyunk benne, hogy Gabikánál mindig is lesz olyan kérdés, amivel ki lehet az utolsó pillanatban dobni a játékost a székből. Mert a média játékában veszteseknek is kell lennie, erről szól a műsor. A nemes kiválasztott pedig meg fogja kapni azokat a kérdéseket, amik végül a főnyeremény felé repítik a őt. Ezzel a műsorral viszont mi túl sokat nem nyertünk. Lett egy sokadik beszélgetős műsorunk, ahol nem sípolják ki a kényes mondatokat. Mi meg tervezhetjük a méhecskés meséket, mert egyszer még beletekint a gyerek. Hiszen számára úgyis csak szülői felügyelet mellett ajánlott. Lehetne olyan karika is, hogy senki számára nem ajánlott.

Az ENSZ Drogokkal és Bűnözéssel foglalkozó osztálya nyilvánosságra hozta a 2007-es jelentést, ami nem okozott túl nagy meglepetést a korábban még részben becsléseken alapuló tanulmányon. Az ország nemrégiben azt nyilatkozta, hogy várhatóan csökkenni fog a kábítószer termelésük, ennek ellenére minden eddiginél nagyobb volt a növekedés. Afganisztán tavaly 8200 tonna ópiumot termelt. Mekkora területre van ehhez szükség? A kimutatásban megtalálhatjuk ezt is: 193.000 hektáron termesztenek mákot az afgánok. Ráadásul az idei időjárás sokkal jobban kedvezett a növényeknek, mert a 2006-os 37 kg/ha-hoz képest 2007-ben 42 kg/ha termett. 2001-et kivéve az ópiumtermelés folyamatosan nő, 1995-ben még csak 54.000 hektár vett részt a termelésben. Ezzel Afganisztán adja a világ ópiumtermelésének 90 %-át. Nem véletlen, hogy az afgán GDP 46%-kát ez az összeg képezi. A fent említett mennyiségű ópiumból 1170 tonna heroin állítható elő, ami fedezi is a világ heroin „szükségletét”. Az utcai ára ennyi heroinnak 38 milliárd dollár, azaz körülbelül 6650 milliárd forint. Ez önmagában a magyar költségvetési kiadások felét rendezné, vagy évekig eltűntetné a költségvetési hiányt. Az ENSZ ugyan oktatási programokkal segíti a termelés visszaszorítását, de úgy tűnik mindezidáig hatástalanul.

A drogtermelés pedig továbbra is fenntartja az országban uralkodó állapotokat. Egyfajta szimbiózis alakult ki a termelők és lázadók között. Az ópium egyetemes fizetőeszköz, amiért minden megvásárolható, legyen az fegyver vagy a hozzá tartozó zsoldos katona. Ez pedig egyáltalán nem kedvez a civil lakosságnak és mindazoknak, akiknek egyáltalán megfordul a fejükben, hogy valami másból kellene élni. Mert nem kell azt gondolnunk, hogy a pénz az ország működését szolgálja. A drogkereskedelemből származó bevétel egy része legfeljebb a korrupció miatt jelenik meg az állami feladatokat ellátó személyeknél, a többi vándorol a Talib lázadók támogatására. A szomszédos országokban sem jobb a helyzet, mert a kereskedelmi útvonalak, amelyen a drog elhagyja az országot, szintén olyan területeken fekszenek, ahol a bűnözői réteg profitját biztosítja az ebből leeső haszon. Mindez történik annak ellenére, hogy csak az Egyesült Államok akkor pénzt fektet drogellenes tevékenységbe Afganisztánban, mint amennyit az összes olyan személy keres, aki ott termeléssel foglalkozik. A jelentés alapján látszik, hogy teljesen eredménytelenül, amiben szerepet játszik az is, hogy az USA által támogatott mákellenes csapatokkal szemben a szegény máktermelő réteg inkább azokkal működik együtt, akik a megélhetést biztosító pénzt adják a megtermelt anyagért. Sajnos az USA stratégiája továbbra is a mákföldek felszámolásában teljesedik ki, de emellett tovább folynak a valódi eredményt hozó folyamatok is. Ezek között vannak a más megélhetést támogató forráselosztások is, amik nehezen indulnak be egy korrupciótól ennyire átszőtt országban. Több elemző szerint az amerikai kormánynak először is fel kellene hagyni az agresszív katonai beavatkozó politikájával, mert csak ekkor tudna valós sikereket elérni Afganisztánban. A mákföldek tulajdonosai helyett pedig a kereskedőkre és korrupt politikusokra kellene koncentrálnia.

Természetesen a pénz tisztára mosására is megvannak a folyamatok, és szépen el is hagyja az országot a jövedelem egy jelentős része. Különböző vallási vagy alapítványi köntösbe bújtatott szervezeteken keresztül végül beépül a drogpénz a nyugati gazdasági folyamatokba. Jelen helyzetben pedig szinte biztosra vehető, hogy az idei termelés nagysága még a 2007-es adatokat is meg fogja haladni, mert a körülmények továbbra is ennek kedveznek. Persze meg kell említenünk, hogy Magyarországon is, mint a világ legtöbb helyén, valószínűleg afgán ópiumból készült drogot árusítanak. Tehát az közel-keleti ópiumkérdés nem mellékes számunkra sem. Hatásunk viszont biztosan nem sok lehet az afganisztáni ópiumtermelésre. Legfeljebb elborzadhatunk az egyre növekvő számokon. Az afgán gazdasági „csodán”.

Ismeretes mindenki előtt, hogy március elejétől újra vízummentesen utazhatunk Kanadába. Ezek után semmi akadálya annak, hogy 6 hónap időtartamig ott tartózkodjunk. A mohácsi romák menten pezsgőt is bontottak, az éllovasok ülnek is a repülőre, és mennek kifelé. Amennyiben kedvező körülményeket találnak kint, akkor a többiek is követik őket. Azt elfelejtették viszont a felbujtók közölni velük, hogy a vízummenteséggel beutazó állampolgár még nem jogosult munkát vállalni Kanadában, ahhoz egy csomó dolognak eleget kellene még tenni.

Lehet-e erről a kérdésről úgy beszélgetni egy rádióműsorban, hogy ne sértődjön meg senki, és ne merítsük ki még véletlenül sem a gyűlöletbeszéd fogalmát? Nemigen. Éppen ezért a Slágerrádió reggeli műsorában Bochkor és Voga a felvezető után úgy döntött, mégsem tárgyalják ilyen módon a témát. Amit viszont ez után tettek, az megmutatja, hogy mennyit ér valójában a gyűlöletbeszéd elleni törvény. Ugyan nem mondtak semmi rossz dolgot, és nem bántották a kisebbséget, de hosszú percekig beszéltek a témáról úgy, hogy nem hangzott el sem Kanada, sem a cigány szó.

Elkezdtek arról diskurálni, hogy ezután Terabithia megszünteti a vízumkényszert Piréziával szemben, ezért a piréziai smurfok úgy döntöttek, elindulnak világot látni. Több kérdést felvet azonban az eset. Miért nem mentek eddig Piréziába, hiszen a vízumkényszer nem jelenti azt, hogy oda nem lehet menni? Megkezdődött a téma részletes kivesézése. Kiderült, hogy a smurfok most kaptak ihletet az indulásra, amúgy is egy mobilis nemzetség. Sajnos lehet, hogy nem beszélnek terabithiaiul, de majd jó helyi nyelvtanfolyamokon meg fogják tanulni a nyelvet. Mit fognak azonban ott dolgozni? Ez sem kérdéses, mert a piréziai smurfok nagyon jól értenek a teknővájáshoz, és majd ezt a mesterséget űzik az ígéret földjén. Igaz, hogy fateknőre már Piréziában is kicsi az igény, de hátha ott majd működik az üzlet. A smurf amúgy is megél a jég hátán is, Terabithiában pedig rengeteg jég van. Lehetne még idézni a beszélgetés részleteit, megmosolyogtató volt, ahogy sikerült megmutatni, miként lehet egy kényes témáról teljesen burkoltan értekezni.

Ez a hirtelen jött eset is mutatja, hogy lehetetlen fellépni kemény szabályozással a gyűlölet ellen, egészen máshol kell megkezdeni annak felszámolását. Törvény ide vagy oda, legfeljebb parlagfüvet mennek irtani azok, akik erre éreznek indíttatást. És mit lehet tenni azzal a szorgos lakossal, aki írtja a parlagfüvet? Hiszen az nem csak szabad, hanem kötelező is. Amelyik smurfnek meg nem tetszik, hogy lerombolják a fű irtása közben a gombaházait, annak irány Terabithia, az ígéret földje. Ki mondhatja ezek után, hogy bármi gond is lenne itt gyűlölet kérdésében?

A VDSZSZ keményen befenyített a MÁV dolgozóinak, ahogy azt a weboldalukon olvashatjuk:

„"Egyenlegközlő vasutasoknak. :)" Ezzel a címmel kóborol a MÁV-csoport különböző vezérigazgatóságainak számítógépein az alábbi tartalmú e-mail. Semmi jónak nem akarunk az elrontói lenni, azonban reméljük, hogy a levél továbbküldői egyben azt is vállalják, hogy lemondanak a többségében a végrehajtó szolgálatnál dolgozók sztrájkja nyomán kiharcolt 250 ezer forintról...”

Vajon mi az a veszélyes anyag, amin 250.000 forintot bukhat a dolgozó? Ez nem más, mint korábbi vicces írásom a blog.hu-ról, az Egyenlegértesítő vasutasoknak. A VDSZSZ tulajdonképpen közli a dolgozókkal, hogy aki ezután a levelet továbbítani fogja, az számíthat arra, hogy az esetlegesen kiharcolt pénzből nem fogja megkapni a rá eső részt. Úgy látszik, ők egyáltalán nem tudnak magukon mosolyogni, hanem véresen komolyan vesznek minden poént. Ennek örömére akkor vicceljünk megint egy kicsit.

Ha az oldalt frissítő IT droid – a főnök utasítása után - vette volna a fáradtságot, és Google a barátod felkiáltással belevetette volna magát a net világába, akkor meglepő dolgok kerültek volna a szeme elé. Ugyanis a „kedves vasutas”, illetve az „egyenlegértesítő vasutasoknak” keresőkifejezések segítségével máris megtalálhatta volna az írás eredeti forrását. Akkor pedig nem követte volna el azt a jogsértést, hogy az írást az oldalon a szerző feltűntetése nélkül jeleníti meg. Ezért én szeretnék egyszeri 250.000 forint bánatpénzt, és életem végéig szóló korlátlan MÁV bérletet családom részére. Mindaddig, amíg követelésemet nem teljesítik, nem fogok vonattal közlekedni.

Remélem, most megértik a viccet :)

Úgy látszik kevés volt nekünk az egy főre jutó fogak számában legalacsonyabb értéket mutató Mónika show, kell valami újdonság. Mónika amúgy is jól tevékenykedik az újra összeboronálás platformján, ebbe a piacba már felesleges beszállni. Ezért a TV2 új műsora, ami holnap este kerül először adásba, pont ennek ellenkezőjére hajt. Az igazság ára című műsor nem titkolt célja, hogy pénzért olyan titkokat tudjon meg az emberektől, amelyek nem éppen felemelő érzést fognak kiváltani a párjukból. Jakupcsek és a producer is hangsúlyozza, hogy a dolog önkéntes, és szerintük úgyis csak olyanok fognak jelentkezni, akiknek a nagy titok már régen nyomja a szívét. Aki pedig azért ugrik be a műsorba, mert szerinte át tudja vágni a hazugságvizsgálót, annak tanulság lesz ez egy életre, fűzték hozzá kellemes hangvétellel. A comment:com nemrégiben bemutatott egy videót azok számára, akiket érdekel, miként bukik valaki a játékban mindent, amit csak lehet. Mindezt anélkül, hogy a végén akár csak egy dollárt is hazavinne, mert bevágnak neki egy olyan kérdést, amire maga sem tudja igazából, hogy mit válaszoljon.

Mondhatnánk: már csak ez hiányzott. Valóban túl sok az emberi kapcsolat nálunk, itt az ideje egy kis rombolósat játszani benne. Már látom, amint tapasztalt háziasszonyok ezután fakanállal a kézben tenyérizzadás vizsgálatot tartanak a kényelmetlen kérdéseknél, ahol a főnyeremény nem húszmillió forint lesz, de meg lehet menekülni egy kanalas kikapástól. Mert olyan jó a műsorokat otthon utánozni, és elővenni a kényelmetlen kérdéseket. Hiszen ki az, akinek a rendkívül kerek idomokkal rendelkező fürdőruhás nénik láttán a strandon, ne futott volna át egy két kósza korhatáros gondolat a fejében. Emberi tökéletlenség, amit a legtöbben megfelelően tudnak kontrollálni. Mert az mégsem járná a civilizált világban, hogy erőfölényével élve az ember a strandon rögtön magáévá tegye a hölgyet. Ezt már csak azért sem követné el, mert nagyon jól érzi magát mostani kapcsolatában, és jól tudja, hogy az ember nem a nő testével, hanem az agyával lakik együtt. Mennyire kényelmetlen lenne, ha egy ilyen nap után viszont anyuci felcsatolná otthon a hazugságvizsgálót, és elkészítené velünk az interjút az általa vélt potenciális áldozatokkal kapcsolatban. A tét a vacsora és az esti hancúr. Nem húszmillió, de azért fontos dolog az életben.

Ugye milyen abszurdum? Életünk arról szól, hogy vannak gondolataink és érzéseink, amiket megpróbálunk úgy alakítani, hogy az nekünk és a velünk együtt élőknek is jó legyen. Ezek között a gondolatok között pedig vannak olyanok, amiket nem szívesen oszt meg az ember másokkal. Persze ebben a játékban többről is van szó, hiszen a kérdések túlmutathatnak a gondolatokon. A műsorvezető ugyanis kíváncsi a megfogant bűnökre is. Ebből a szempontból meg nincs is jobb lehetősége az embernek, ha úgyis vallani akar, mint ez a hely. Mert milyen snassz dolog már, hogy csak úgy ingyen és bérmentve, pusztán becsületből bevallom, hogy bizony félrelestem egynéhány alkalommal. Akkor inkább már nyerek is az üzleten, és pénzért hirdetem ki ország-világ előtt, hogy bizony keményen kitoltam a párommal, és már fel is veheti a képzeletbeli szarvakat. Ismét egy műsor, ami megmutatja, hogy tisztességtelenül viselkedni csak akkor éri meg, ha azt igazán nagyban csináljuk. Polgártársak, ha már mindenképpen bukik a dolog, akkor azt egy jó vastag összeggel enyhítse a műsorban.

Nagy kár, hogy az értelmes kvízműsorok vagy bulvárosodnak, vagy buknak a piacon. Eközben pedig virágkorukat élik azok a produkciók, ahol megdicsőült módon száll ki a győztes a székből, mert végre bevallotta több millió ember szeme láttára, hogy ő bizony nemi aktust létesített mindenkivel, aki csak szembe jött vele az utcán. Példaképet alkotva ezzel nagyon sok embernek, mert az igazi dicsőség a médiában még is csak ez. Ezek után már csak a megboldogult Hofi Géza szavaival tudok élni: csak kötelező ne legyen.

Van helyzet, ahol az állami szerepvállalásnak ki kell terjednie arra a területre is, ahol az állampolgárt a saját tetteinek következményeitől kell megóvni. Ennek legegyszerűbb módja, ha azokon a területeken nyújt szabályozást a kormányzat, ahol az emberek tájékozatlansága vagy felelőtlensége túl magas mértéket ölt. Ebből egyik Magyarországon a hitelfelvétel. Úgy néz ki az Új rend nevű kormányzati elhatározásnak vannak határozottan pozitív elképzelései ebben a kérdésben. Ennek a területnek az egyik legégetőbb és leghosszabb ideje húzódó problémájára kívánnak most megoldást keresni, ami nem más, mint az uzsorakamat.

A banki szektorban rengeteg olyan kellemetlen dolog van nálunk, amit már más EU országok rendeztek vagy a piac önszabályzása megoldott. A magas távozási költségek a hitelekből nálunk azonban továbbra is jellemzőek. Ennél azonban sokkal nagyobb problémát jelent a legkiszolgáltatottabb rétegnek nyújtott hitelekkel kapcsolatos banki hozzáállás. A Provident Financial például 227-438%-kos THM-el kínál hiteleket, amiből a legalacsonyabb kamatozású sem nevezhető éppen kellemesnek. A klasszikus amerikai filmekben feltűnő uzsorások 50-100%-os kamat mellett dolgoznak, úgy tűnik az akkori készítők még nem számoltak azzal, hogy igen csak alulbecsülték a kelet-európai szektor hivatalos uzsorásait. Persze ezeknek a hiteleknek a kihelyezése magas kockázattal jár, hiszen aki már erre szorul, csöppet sem biztos, hogy rendszeresen fogja visszafizetni az egyes részleteket. Sajnos a Provident ettől még reklámjaiban egyáltalán nem a halaszthatatlan kiadások piacát kívánja megcélozni, és az emberek sok esetben tényleg nem életbevágó kiadásokra használják az összeget. Hiszen minden kétséget kizáróan túl lehet élni néhány napot mikrohullámú sütő vagy televízió nélkül.

Erre akar a kormányzat törvénymódosítást, amelyben szabályozná az uzsorakamat mértékét, és azt a jegybanki alapkamathoz kötné. Azaz egy egyszerű törvénymódosítással meghatározná a maximális THM-et. Mivel a kamat maximális mértéke a THM-ben fogalmazódna meg, ezért nem lehetne más költségekben rejteni a bank által felszámított összegeket. Talán a Provident és társai nem túlzottan örülnek ennek a felvetésnek, és erősen lobbizni fognak az ügy ellen, de ki kell mondanunk az igazságot. A Providenthez hasonló cégek működése és hitelkihelyezése messze túlmutatat az etika határain, és csupán a pénzügyileg tudatlan vagy elszegényedett embereket hozza még nehezebb helyzetbe. A piac ilyen szereplőire pedig nincs szüksége amúgy is problémákkal rendelkező országunknak. Erre a terve csupán egyet mondhatunk: jobb későn, mint soha!

A történet ott kezdődik, hogy éppen jöttem visszafelé Palkovicsnétól az új laptoppal, és gondoltam betérek a soroksári Auchanba, mert ott két helyen is lehet Batz papucsot venni…az eset majdnem ilyen abszurd, és már korábban is megjelent hasonló a Homáron, de nálam extra módon követte el a rendszer a lehúzást.

Lassan egy hete hazafelé úgy láttam jobb lesz tankolni, mert a következő reggel rohanósnak ígérkezett, és nem akartam ezzel is foglalkozni. Az már külön pszichológiai elemzést igényelne, hogy a 10-20 litert tankolók miért állnak ilyenkor sorba azért a 20-40 Ft-ért, amit a másnapi 2 Ft/literes emelés miatt még megtakaríthatnak. Nekem viszont tankolni kell, mert a fizikai törvényivel az én autóm sem képes dacolni, benzin nélkül nem fog menni. Nagy a sor, mint valami amerikai katasztrófafilmben, de sebaj, ott az automata kút.

Egy motoros szemmel láthatóan idegesen küzd már a kúttal, de ez engem nem tántorít el. Először használnám, de bízom benne, hogy megküzdök a problémával. Kártya be, egyértelmű gombnyomogatás. Természetesen előre meg kell adni, hogy mennyit akarok tankolni, hogy meg lehessen tudni van-e egyáltalán ekkora fedezet a kártyámon. Minden rendben megy, ám a nyomogatás végén ismeretlen hiba, kártya vissza, és kijön a papír. Rajta szerepel, hogy eredetileg 11.000-re becsültem a tankolást, és 0 lett. Nagy harcos nem adja fel, és megindul a második kísérlet. Taktikusan itt változtatok az összegen, már csak 10.000-et ütök be előre. Itt valahol máshol vérzik el a rendszer, kártya vissza. Nem küzdök vele tovább, mert azt sem tudom meg, mi lehet a baj. Marad a sorban állás, ha már itt vagyok. A szokásos módon tankolok, kártyával fizetek. Ezen a ponton az élet kicsit kárpótol. Fizetnem kellene 10.176 Ft-ot, de amikor nyugtáznom kell az összeget, csak 10.006 forint szerepel a kijelzőn. Szólok, hogy nem stimmel az összeg, de megnyugtat az eladó, hogy ennyi valami más tranzakciónál bejött pluszban, és szeretné egyenesben hozni a dolgot. Nem vitatkozom, legalább kapok 170 Ft bánatpénzt ilyen módon a sorstól. Irány hazafelé. A következő meglepetés már a Plus áruházban ér, ahol kellemes módon a kártyámat fedezet hiánnyal visszautasítja a rendszer. Sebaj, van másik számlám, másik kártyával, amivel rendben le is zajlik a tranzakció. Otthon következik a netbankos ellenőrzés, miért is nem volt már ott a számlán az általam becsült összeg.

Kiderült rögtön a turpisság. Az Auchan foglalásba helyezte a két 0 forintos tankolásom előre becsült 21.000 forintnyi összegét, majd ehhez még természetesen hozzájött a tényleges 10.006 forint lekötése is. Nem nehéz kiszámolni, hogy a tankolás miatt 31.006 forintom került zárolásra. Lassan egy hét telt el, és még furcsább anomáliák mutatkoznak a számlán. Pillanatnyilag a 10.006 forintos tétel ténylegesen elszámolásra került, de cserébe nem a 10.006 forintos tétel került ki a foglalási listából, hanem a 11.000-es. Nem is magyarázom tovább, mert lassan senki nem tudja követni. A lényeg, hogy 20.000 forintom továbbra is elérhetetlen, mert foglalt tételként ott van a számlámon.

A kérdés az, hogy miért nem kezdeményez az Auchan a 0 forintos hibák miatt egy jóváírást a kártya számláján, ami egy létező fogalom? Az OTP, mint az Auchan kártyás tranzakcióit hitelesítő bank, miért nem olyan szerződést kötött az bolthálózattal, hogy a különbözetet jóvá kelljen neki írni, ne pedig akkor rendeződjön a dolog, amikor a tranzakció a pénzintézetek között ténylegesen lezajlik? Mi történne akkor, ha nekem pont ez az összeg hiányozna ahhoz, hogy a boltban megvegyem még fizetésig a szükséges dolgokat? Azt nekem ne mondja senki, hogy a XXI. század informatikai világában ez a létező legkorszerűbb megoldás.

A valódi kultúra egyre inkább háttérbe szorult a rendszerváltás utáni válságos időszak bekövetkeztével. Szép lassan megszűntek a vidéki színházi elődadások, és ezzel párhuzamosan a falvak, községek és kisvárosok mozija is bezárt. Ez utóbbi ráadásul nem tudható be a szélessávú internet elterjedésének, mert még rég modemen nézegették a weboldalakat az emberek, amikor ezek a mozik már nem vetítettek filmeket. Maradt szórakozási lehetőségnek a kereskedelmi televízió néha nem minden kétséget kizáróan a kultúrát szolgáló programkínálata. Az internet gyors fejlődése aztán lehetővé tette az audiovizuális tartalmakhoz való széleskörű hozzáférést, amire kompenzációs megoldásként megjelent az adathordozók árába épített jogdíj, ami az ebből kiesett bevételt hivatott pótolni. Valljuk be őszintén, hogy sokak számára ez az egyetlen filmezési alternatíva, hiszen a 30-40 km-re lévő moziba családostól elmenni meghaladja a minimálbér 10%-kát, amit nagyon sokan biztosan nem engedhetnek meg maguknak.

Ilyen időszakban jelentik be a mai napon a HENT (Hamisítás Elleni Nemzeti Testület) létrejöttét, ami a még szerencsétlenebb névválasztású Új rend és szabadság program zászlaja alatt fut. A HENT célja, hogy felvilágosítási kampányokkal és továbbképzésekkel segítse azokat a tevékenységeket, amely a megalapításakor megfogalmazódott. A HENT tagjai a szellemi tulajdonnal összefüggő feladat- és hatáskörrel rendelkező állami szervek és a szellemi tulajdon védelmében érintett társadalmi és gazdaság szervezetek lesznek. A megalakítás oka a hivatalos megfogalmazás szerint, hogy hazánkban igen magas a szellemi tulajdon megsértésének az aránya. Indoklásukban többek között hivatkoztak az IIPA által kiadott adatokra, miszerint a szoftverek 40%-ka, az audiovizuális termékek 35%-ka kalózpéldány. Azaz a cél nem más, mint a szellemi tulajdon állami beavatkozású védelme. Állítólag ugyanis ma Magyarországon tízből kilenc filmletöltés illegális. Abban az országban, ahol egyébként pont a letöltések miatt lett a matrica a DVD-n és CD-n, amivel legalizálva lett a ráírandó letöltött anyag. Akkor most hogy is van ez?

Itt az a pont, ahol már eleve kezdi az ember nem érteni a névválasztás és a megfogalmazódott feladatok kapcsolatát. Most akkor kiket fog üldözni a testület? A névről először kapásból a PLIMA cipő, Adios táska, és Dubwill hátizsák jut amúgy is eszembe, a magyarázatból kiderül azonban, hogy a gazdaságunkat éppen úgy érintő tárgyi hamisítás most nem foglakoztat senkit. A törvény eddig is büntette a kalózmásolatok előállítását és terjesztését. Azt gondolom, hogy a testület egyáltalán nem csak ebben az irányban akar azonban intenzíven tevékenykedni. Mert azzal nem is volna baj, ha az anyagok üzletszerű terjesztéséből élők orrára kívánna intenzívebben rákoppintani az állami intézmény. Amikor viszont a testület megalakulásának okairól beszélnek, akkor megjelennek azok a mondatok, amik azokra a becslésekre – hangsúlyozom, becslésekre – alapulnak, amelyek azt mutatják, hogy mekkora kár éri a nemzetgazdaságot az illegális film- és hanganyag letöltések miatt. A pongyola megfogalmazásokat mi sem mutatja jobban, mint az ASVA oldalán olvasható mondat, miszerint „a veszteség értéke forgalmazói szinten 102 millió dollár, kiskereskedelmi szinten pedig 199 millió dollár”. Mennyi idő alatt? A bekezdés erre nem ad választ, csak tippelni tudunk, hogy éves adatról beszélnek. A szoftverek tekintetében is hasonlóan óvatosan kell bánunk az adatokkal, mert azokban az adatokban az is benne van, hogy adott személynél találtak 5 millió forint árú programot. Azt már senki nem említi, hogy ezekből a programokból jó, ha az eredeti Windows-t megvásárolta volna, ha azokhoz nem juthatott volna hozzá illegális csatornán keresztül.

Úgy érzem megint lefekszik az állam egy olyan törekvésnek, és nem kevés pénzt fektetet bele, ahol eleve hamis adatokkal bírták rá a cselekvésre. Mert az ilyen „becslésekből” származó várható bevételi adat messze több, mint amit lehet nyerni az egész ügyleten. Arról ne is beszéljünk, hogy az állam nyilván el sem gondolkozik ilyenkor azon, hogy a nem kevés adóbevételt hozó szélessávú internetelérések terjedése vajon mitől ilyen lendületes. Röviden összefoglalva azt gondolom, hogy ehelyett a testület helyett sokkal jobb lett volna egy olyat létrehozni, ami megmutatja az embereknek, hogy vannak ingyenes alternatívák a lopott szoftverek helyett. Mert a kedves titkárnőnek minek a gép áránál értékesebb lopott Windows+MS Office kombinációt használni az ingyenes lehetőségek helyett? Mert egyelőre nem tudja, hogy ebből már jól kezelhető magyar változatok is vannak, és nincs rá kormányzati oktatás, hogy az ezekkel való bánásmódot 2 órás tanfolyam keretében bemutassák, például önkormányzati dolgozóknak. Az audiovizuális javak tekintetében pedig be kellene látni, hogy legfeljebb a most fennálló matricás adathordozót lehet a piacról kivezetni, de sokkal többet kivenni a filmes piacból már nem lehet. Mert az emberek ma azért vesznek DVD lejátszót, mert a pénztárcájuknak megfelelő áron tudnak filmet nézni. Amikor ez valami csoda folytán eltűnne a lehetőségek közül, akkor sem rohannának legális 5-6000 FT-os DVD-t venni. Akkor számukra marad a kereskedelmi televízió. Jó volna, ha minden audiovizuális inkvizítor rájönne, hogy ideje volna a másik oldalnak is közelednie valamilyen módon a fogyasztóhoz. Nem pedig inkvizízós eszközökkel rábírni a fogyasztásra, vagy kiölni a fogyasztók közül.

Megakadt a szemem a Reggeli című műsor egyik videóján, amiben Kiszel Tündével készítenek interjút. A meghívás azzal kapcsolatos volt, hogy egy magazin listát készített a legkedveltebb és legutáltabb média sztárokról, és gondolom nem kell elmondanom, hogy Kiszel Tünde melyiken szerezte meg az első helyet.

A videót nézve rá kellett jönnöm, hogy Tüncikének még annyi értelem sem szorult a fejébe, hogy ilyenkor jól elbújjon a szobája mélyére. Stohl Buci legkeményebb erőfeszítései ellenére sem értette meg a riport alatt, hogy erre azért nem kellene annyira büszkének lenni. Sőt végig azt hangsúlyozta, hogy milyen előnyökkel jár neki ez a sztárság. Szerinte nagyon jó, hogy ő nem középszerű személyiség, de közben azért megjegyezte, hogy ez nem egy reprezentatív felmérés. A barátai gratuláltak az eredményhez, és szerinte nagyon értékes barátai vannak magas körökből. Kár, hogy ezeket a barátokat sosem ismerhetjük meg, mert nyilvánosan nagyon kevesen merik felvállalni, hogy ilyen szinten szóba állnak vele. Külön kiemelte kedves bugyikirálynőnk, hogy a lista megjelenése óta rengeteg meghívást kapott különböző műsorokba. Azt is elmondta, hogy ő eljut olyan helyekre, mint az Operabál, ahová más nem. Stohl már csak halkan merte megjegyezni, hogy oda ők is eljutottak. Azt már ne is említsük, hogy az Operabál egyébként csak pénz kérdése annak, aki be szeretne menni.

Sajnálatos, hogy szegény nő nem jön rá, hogy ahová csak meghívják, azt azért teszik meg, hogy jót nevessenek a butaságán. Stohl hiába hitetlenkedett azon, hogy ez ennyire feldobja a kedves hölgyet, ő hajthatatlan volt abban a tekintetben, hogy ennek szinte örülnie kell. Mit is mondhatott volna erre kedves András? További szép napot kívánt Tündének. Aki továbbra sem veszi észre, hogy minden műsormeghívása és szereplése a sugárzó sötétségére épít. Úgy néz ki a magyar médiában ez is egy szakma. Butának lenni kifizetődő. Reméljük gyerekeink ezt nem fogják elhinni.

A Fővárosi Bíróság Polgári Kollégiumának helyettes vezetője azt nyilatkozta az RtlKlub-nak, hogy nem kell fényképet bemutatni a parkoló cégeknek, hogy bizonyítsák, valaki jegy nélkül parkolt vagy lejárt jeggyel. (A szövegen kicsit korrigáltam, mert az RtlKlub-os szövegíró tilosban parkolásról beszél, miközben az teljesen más dolog…) Elég az az adatlap, amit a parkolóőr tölt ki. Érdekes, hogy januárban pont a Fővárosi Bíróság egyik bírója adott igazat egy autósnak olyan ügyben, ahol a cég nem tudta fényképpel alátámasztani állítását. Ebben a pillanatban több tízezer ügy van a bíróság előtt, ennek ellenére úgy gondolják, hogy nem lehet átvenni precedensként a már megszületett ítéleteket, mert azok önállóan kezelendők. Ez jelentős terheket ró a bíróságra, van olyan bíró, aki csak parkolási ügyekkel foglalkozik. A nyilatkozó hölgy szerint, aki nem tudja bizonyítani, hogy nem parkolt szabálytalanul, akkor a bíróság elfogadja a parkoló cég embere által kitöltött adatlapot, mint bizonyítékot, akár fénykép nélkül is.

Ebben a nyilatkozatban erősen úgy érződik, hogy a bíróság jelen helyzetben le akarja rombolni a jogállamiság intézményét. Azt már az óvodások is kívülről fújják, mert megtanulják a televíziókban tett kijelentésekből, hogy amíg valakinek a bűnösségét nem bizonyították, ártatlannak kell tekinteni. Itt viszont pont arról hallottunk nyilatkozatot, hogy az autós eleve bűnösnek van feltételezve, ha nem tudja annak ellenkezőjét bebizonyítani. Eléggé visszás dolog mindenféle bizonyíték nélkül elítélni valakit olyan embernek a tanúvallomása alapján, ahol maga a tanú is érdekelt abban, hogy minél több ilyen, vallomáshoz szükséges adatlapot begyűjtsön. Köztudott ugyanis, hogy az ellenőrök ösztönözve vannak arra, hogy „hatékonyan” végezzék a munkájukat, azaz minél több büntetést szabjanak ki. Mi van akkor, ha az autós pedig visz valakit a lakása közelében lévő kocsmából, aki kettő fröccsért és egy korsó sörért azt fogja állítani, hogy az autós autójával akkor egész nap horgászni voltak a közeli halastónál? Akkor a bíróság melyik tanúvallomást fogja elfogadni hitelesnek?

Kérdéses, hogy a magyar bíróságok túlterheltsége mellett van-e értelme tovább húzni a dolgot, és nem precedens ítéletet hozni végre a parkolási ügyekben. Ez jelentős terhet venne le a bíróságokról, és sokkal inkább a jogállamiság látszatát keltené, mint a fent említett nyilatkozat. Nem utolsó sorban pedig mindenki továbbra is abban a tudatban élhetne tovább, hogy egy gyilkosság esetén nem fogják csak azért elítélni, mert valaki egy papíron azt állítja, ő ott járt az adott napon, és képtelen az ellenkezőjét bizonyítani. Hacsak ő is nem folyamodik ahhoz a módszerhez, mint a társulások. Bevet az ügy érdekében egy kis ösztönző erőt.