Mit mondtunk volna 20 évvel ezelőtt, ha megkérdeznek minket mi a tüntetés? A szocialista országokban lévők ezt inkább csak a nyugati filmekből és hírekből ismerhették, de leginkább mindenkiben egy szokásos kép jelent meg. Emberek transzparensekkel kimennek az utcára, amire felírják a kívánságaikat, van egy vezetőjük, aki valamiféle papíron átadja a követeléseit az illetékeseknek, esetleg mond egy beszédet, majd mindenki hazamegy. Igaz, láthattunk tudósításokat eldurvult tüntetésekről, de az a ritkábbik eset volt. Mit mondana ma az átlag magyar ember, hogy mi a tüntetés? Ordibáló, maszkos emberek kimennek az utcára, és trágár szavak kíséretében Molotov-koktéllal dobálják a rendőröket és felgyújtanak kukákat és autókat. Mit szeretnének elérni? Azt nem is tudjuk egyértelműen, mert arról legkevésbé szól a dolog.

Sejteni sejthetjük esetleg, hogy szeretnék a kormány lemondását, de ez is csak erős feltételezés lehet. Azt viszont szinte biztosan tudjuk, hogy az indok nem is igazán lényeges. Mert megfigyelhető egy érdekes jelenség, ami megmutatja, hogy ezeknek az embereknek semmi más nem lényeges, csak a balhé. Ugyanis ugyanazok a nevek és arcok tűnnek fel mindenhol, bármilyen rendbontásról legyen is szó. Bármilyen tüntetés álnevű rendezvény vagy focimeccs körüli rendbontás kemény magjában találhatunk átfedést a vezetők között, mert egy lényeges dolog vonzza őket, a rendbontás.

Mert békés tüntetőt mi motiválna arra, hogy magával vigyen olyan eszközöket, amivel gyújtogatni lehet? A tüntetés arról szólna, hogy hangot adunk valaminek, ami zavar bennünket, nehogy már az maradjon meg a köztudatban, hogy minden jó és szép így. Erre pedig az illetékesek majd tesznek valamit, mert illik figyelembe venni mások véleményét. A csürhe huligán tömeg viszont eleve nem készül másra, mint egy jó balhéra, amit az állam megfelelően asszisztál is nekik a fizetett ellenséggel. Azzal az ellenséggel, aki lehet, hogy éppen úgy nem ért egyet dolgokkal, amik ebben az országban zajlanak, de most szembesülhet azzal, hogy nem mindenki egy szavazat által kíván hangot adni annak, amit gondol. Ez a csürhe viszont túlmegy azon, hogy kárt tesz magánszemélyek tulajdonában, akik lehet, szintén ugyanúgy nem értenek egyet dolgokkal, de eközben élik az életüket, és dolgoznak például egy autóért, amit a kedves tüntetőnek álcázott vandál tönkretesz. Az igazi magyar huligántüntető pedig, ha arra adódik alkalma, akkor közben lop is egy keveset, ha már úgyis ott van a televízió épületében az őrizetlenül hagyott tárgyak közelében. Lényeges neki az eredeti cél? Miért, nem az volt az eredeti cél, hogy balhézzunk egyet? – kérdezheti ő. Nem, a tüntetés eredetileg nem így néz ki.

A tüntető ugyanis nem magáért tüntet, hanem a közösségért. Ő képviseli az elégedetlen embert, akinek vigyázni kellene az utcán hagyott javaira. Az emberek javai közé pedig beletartozik a közterület, amit az adófizetők pénzéből kell helyreállítani. Azoknak a pénzéből, akiket ő elvileg képvisel.

Ilyen képviseletet pedig a legtöbb ember nem szeretne. Tüntetni lehet, egyfajta demokratikus eszköz. El kell mondani mi a rossz, és pontokba foglalva leírni, hogy milyen demokratikus megoldási javaslat van az éppen létezővel szemben. Mindezt kulturáltan, rendezetten, értelmes ember látszatát keltve. Nem pedig úgy, hogy ezentúl, a nemzeti ünnepeink költségeibe be kelljen kalkulálni néhány olyan ember szórakozását, aki nem tud magával mit kezdeni, és a mi pénzünkből vandálkodik egy izgalmasat. Ők menjenek ki valami távoli helyre, és ott szépen verjék és gyújtsák fel egymást. Az érzés nekik ugyanaz, és az eredmény is. Legfeljebb a lakóknak jobb lesz. Aki pedig tüntetni akar, az először nézzen utána, mi is a tüntetés.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.