Iwiw üzenőfal regula

2008.03.10. 09:11

Nézzünk mára egy politika menteset, poli-dilis írásból ma úgyis lesz elég. Régen volt már iwiw post, vegyünk elő egy sokakat foglalkoztató témát.

Az iwiw olyan amilyen. Lehet utálni, szeretni, szidni, dicsérni. Tele van hibákkal, ha a motorját újraírnák fele annyi gép is kiszolgálná, sokszor dob hibát, és csomó funkció hiányzik belőle. Viszont magyar, ami nagyon sok embernek a legnagyobb előnyét jelenti más ilyen oldalakkal szemben, és döcögve ugyan, de betölti a funkcióját. Valamit csak megtudhatunk belőle az ismerőseinkről, ha éppen erre van szükségünk. Néha azonban pontosan a felhasználók produkálják azokat a dolgokat, amik idegesítővé válhatnak morcosabb napjainkon. Többször nekifutottam már ennek az írásnak, de valahogy mindig beragadt a történet. Az elmúlt héten viszont az iwiw üzenőfalam miden olyan jellegzetességet bemutatott, amit csak a rovására lehet írni. Lássuk akkor. Tudom, hogy Pilu írásának is megfelelően sokan lesznek, akik azt fogják erre reagálni, hogy az „üzenőfalra azt írok, amit akarok.” Nekik javaslom többször nekifutni az olvasásnak. Egyébiránt meg az is lehet, hogy ez kizárólag az én véleményem.

Az üzenőfal alapvetően azért készült, hogy legyen lehetőség arra, hogy több felhasználóval oszd meg ugyanazt az információt, és ne kelljen egyesével írogatni nekik. Az üzenőfalon láthatjuk az ismerőseink által oda írt szövegeket. Csak azokét, akik éppen az ismerőseink közé tartoznak. Amennyiben valaki törölne bennünket kapcsolati listájáról, akkor többé az ő üzeneteit nem látjuk, illetve amikor ismerőssé válik, akkor rögtön láthatjuk az ő általa oda írt írásokat. Ezért alapvetően arra való, hogy oda olyan információt írjunk, amit több személynek szánunk. Mi lehet ilyen? Én magam is számos hasznos dologról értesülök itt. Színházi programok, sportesemények, vicces videók, politika, kultúra, napi hírek és lehetne még nagyon sokáig sorolni, hogy kényünk-kedvünk szerint mit oszthatunk itt meg az ismerőseink nagy sokaságával. Van azonban olyan, ami ellen az utóbbi időben sokan felszólaltak - magán az üzenőfalon is - úgy tűnik nem túl nagy sikerrel. Ezekből szeretnék egy picike csokrot összeválogatni, hogy minden értelmes ember felfogja a helyes használatát ennek a funkciónak.

Első és egyben legkegyetlenebb – hogy tanult pedagógus ismerősöm szavaival éljek – a „Neked is Totya” típusú üzenet. Az ilyenektől kíméljük meg ismerőseinket. Egyrészt az olvasónk nem biztos, hogy szintén ismerőse Totyának, így ő nem látta a beszélgetés előzményeit, és fogalma sincs, mire válaszolunk ilyen szorgalmasan. Másrészt azért sem, mert létezik egy gomb, amivel tudunk Totyának üzenetet küldeni, amit csak ő tud elolvasni. Azaz nem összekeverendő a chatszobával az iwiw főoldala. Kivételt képez ez alól, ha Totya postaládája betelt, és ide írunk neki, hogy ugyan töröljön már. Elkerülhetjük ezzel azt a kellemetlen helyzetet is, hogy Pisti „Ki elégítene ki orálisan?” üzenete után a mi „Én szívesen vállalom”-unk következzen.

A probléma itt azonban még nem ér véget. Itt említeném meg a „ha nem rakod ki az üzenőfalra, kizár az iwiw” családba tartozó szövegeket és láncleveleket. Gondolkodó lény fel tudja fogni, hogy ez éppen akkora nagy hoax, mint a többi más efféle hülyeség. Meg kell értenünk, hogy üzeneteink nem fognak hatással lenni arra, hogy Bill Gates miként osztja szét a vagyonát, vagy bezár-e a Danone. Gépünk merevlemeze sem ég szét semmilyen vírustól. És jut eszembe, a gyerekeket sem rabolják el a TESCO-ból, bármennyire is szeretné azt néhány szülő. Az xpango nem fog mindenkinek Nokiát küldeni, tehát aki még hisz abban, hogy regisztrációja után küldik a legújabb mobilt neki, akkor ezt szobája szép, csendes magányában tegye, ne fárasszon vele másokat. Ugyanez igaz más világmegváltó pénzkereseti lehetőségekkel kapcsolatban is. Ilyen szövegeket továbbítsuk a senkinek@senkinek.hu címre, tanultabb emberek pedig másolják a /dev/null-ba. Sőt mi több, nem kell csak azért egymás után tízszer kiírni ugyanazt a szöveget, hogy garantáltan olvassa valaki. Aki üzenőfalat olvas, az látni fogja akkor is, ha csak egyszer jelenítjük meg. Amennyiben ismételni szeretnénk, akkor azt lehetőleg csak naponta egyszer tegyük meg, és csak akkor, ha fontos dologról van szó.

Persze vannak még példák, amiket nem szeretünk, én ennyit szerettem volna kiemelni. Szóval viccelj, politizálj, háborogj, idézz vagy bármi mást tegyél az üzenőfalon, de értelmetlen üzeneteiddel ne áraszd el azt. Nehéz így kibogarászni azt, ami tényleg lényeges dolog a sok értelmetlen üzenet között. Akinek van még ötlete, az bátran mondja el, hogy megtudjuk, mi az, ami idegesítő dolog az üzenőfalon, esetleg saját „Best of üznenőfal” gyűjteményét is bárki megoszthatja itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr80373794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hoaxbuster 2008.03.10. 09:43:53

Személytelen jókívánságok vazze, azok tudnak a sírba vinni. Most a sok értelmetlen nőnapi üdvözlet. Aki számít, annak vittem virágot, vagy küldtem neki személyes üzenetet.

Volt poénos is benne, az tetszett. Férfi beírása: "Köszönöm a nőnapi kívánságokat" :)

Steve the Great 2008.03.10. 10:20:26

Csatlakozom: Rám jön a harctéri ideg a "boldog névnapot a Zoltánoknak/Katalinoknak, de különösen Kiss, Nagy, Kovács, Kerékgyártó Zoltánnak/Katalinnak" Vazze, miért nem ír neki üzenetet/emailt?!

Steve the Great 2008.03.10. 10:25:17

Jah, bepillatottam az üzenőfalra és vajh' mi áll a tetején?
"Boldog Névnapot Mindenkinek és persze a szülinap is fotos...!"
Kész, feladom... :D

Más, nem annyira iwiw-specifikus: magyar nyelv órán külön hagsúlyt kellene fektetni a "személyes névmások írása" c. témakörre.. Az udvarias(kodó) Ön, Önök még elviselhető, a Te már néha idegesít, de aztán sokan ebből levezetik az Én-t, Bennünk-et vagy a fenti példán látott Mindenki-t is... Pff... :S

Peter 2008.03.10. 10:25:40

Hiánypótló alkotás :D Ezentúl nem kell kiírnom sok mondatot, csak egy az oldal linkjét egy kis megjegyzéssel, miután nem találom az értelmes infot a sok szia cuncus üzenet között.

Stine (törölt) 2008.03.10. 10:26:40

De ugyanolyan idegesítő a "ne küldj körleveleket, köszi" üzenetek is:D most akkor ez nem minősül körlevélnek?:D

Marcsi 2008.03.10. 10:28:07

Ez mind semmi. A kedvencem a Szavazz rá, hogy mi vagyunk a legszebb baba-mama páros a blablabla.hu oldalon. Közben meg messze a középmezőny alatt vannak. Nem bántom őket, de ugyan én döntsem már el, hogy ki a legszebb, ha már szavazok.

movhu 2008.03.10. 10:29:46

Erre grin tanácsolta még hoaxos oldalán, hogy ne másolják be az oldalt, csak a linket. Így én a hoaxra kapásból beírok egy yikes.tolna.net/hoax-ot, és kész.

Renn 2008.03.10. 10:36:33

Steve the Great mennyire igazad van. "udvariaskodó"

Én törölni szoktam a rendszeresen üzenőfalon csetelőket, meg a körlevél fanatikusokat is. Persze előtte leoltom őket. Szokott lenni sértődés, de nem tudom felfogni hogy hogy nem lehet megérteni, hogy van aki rendeltetésszerűen szeretné használni ezt a szart. Néha tényleg lehet hasznos informásiókhoz jutni onnan.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.03.10. 10:37:25

haver részegen beírta éjjel a bebaszás, és az esti sztori lényegét, a kurvázással mindennel együtt :)

reggel aztán rémlett neki valami a dologról, lecsekkolta, mivel törölni nem lehet, ezért lehúzatta az accountját. azóta boldog nemiwiw-es :)

dr. Wilbur Swain 2008.03.10. 10:39:23

na, akinek az üz.fal=chatroom, azokat én is felrúgnám, mint Hófehérke Hapcit a nehéz napokon...
szülinapi jókívánság (én is kaptam ott tegnap :P) még lájtosan belefér

Steve the Great 2008.03.10. 10:39:50

Asszem, van erre valahol egy külső kiegészítő, amivel csak az üzenőfalról lehet tiltani embereket..

jocóka 2008.03.10. 10:42:24

Már gondoltam rá, hogy írok a fejlesztőknek, hogy le lehessen tiltani személyenként az üzenőfal bejegyzései megjelenítését (ugyanis nálam egy jól behatárolható "keménymag" szemeteli azt tele, akiket törölni nem akarok az ismerőseim közül, de tele a f*szom a "Szeretlek mucikám, este talizunk"-okkal...). Vélemény?

Destroy 2008.03.10. 10:43:02

Bammeg azért is összeszámoltam. A 60 üzenetből 12 nem tartozik a fenti kategóriába. Egy rakás szia cicababus, holnap találkozunk. Puszpusz-van. És nem csak 15 éveseketől, hanem felnőtt emberektől.

szultán 2008.03.10. 10:43:40

miért nem lehet letiltani pár ismerősömet az üzenőfalról?

jocóka 2008.03.10. 10:43:49

Megelőztél Steve :) Esetleg linket is tudsz?

movhu 2008.03.10. 10:45:52

Én úgy tudom az a funkció csak azt tiltja le, hogy a felhasználó közvetlenül neked küldjön üzenetet(úgy látja, hogy olvasatlanul törölted levelét), de nem tiltja le az üzenőfalról.

muhaha 2008.03.10. 10:50:29

Kedvencem:

"Minden kedves névnapját és születésnapját ünneplő ismerősömnek gratulálok!"


Annyira örülök, hogy gondoltál rám!!!

BGC 2008.03.10. 10:53:11

Két esetet emlitenék. Az egyik aki személyes életlátását és bölcsességeit (kb. egy általános iskolás szintjén) naponta háromszor megosztja ismerőseivel.
A másik, aki az IWIW-en akar ismerkedni, visszautasitják, és ezt irja meg fikázva avagy bocsánatért könyörögve naponta kétszer.
Volt más, hogy az utóbbi miután töröltem az ismerősök közül, privát mailen meg a munkahelyen zaklatott hogy ne már!

mertcsak 2008.03.10. 10:56:34

mar en is jeleztem a gephaznak, ugyan tegyenek a faliujsagba ilyen fícsört, h a spammeloket szelektalhassam. suket fulekre talalt ...
bezzeg, az emailcim elrejteset megoldottak ..

KalitkA · http://xstudio.hu 2008.03.10. 11:00:28

Sok kis szánalmas lúzer ebben éli ki magát...

slyspy · http://scene.hu 2008.03.10. 11:07:37

Hehe, milyen ismerőseitek vannak már? :)

pistike 2008.03.10. 11:09:55

Tele van a tököm a sok beteg user beírásával. Tudom, hogy az én ismerőseim, és egy része meg is sértődne, ha letolnám ilyesmiért. Azt hiszem ezt azért elolvastatom velük, mégse én mondtam. Más farkával verem a csalánt :)
Jó még a "de aranyosak vagytok a képeken" is.

Új ötlet ugrott be. Subba szív iwiw üzenőfal :D

guga 2008.03.10. 11:18:04

Valljuk be őszintén,az iwiw üzenőfalakon kétféle üzenet jelenik meg. Az egyik a nyili-nyali van egy meghívóm szülinapot mindenkinek. Amásik meg, aki ezen kiakad.

Tök egyszerű. Mivel érdemi infó nem vajazik, így nem kell olvasni.
Ott a privi.

No meg micsoda horderejű probléma az ahhoz képest, hogy hamarosan itt a világvége :D

Cuncus 2008.03.10. 11:19:03

Nem értem mi a baj azzal, ha az én édibédi tüncimókus mackókámnak az üzifalon üzenek haza, hogy keresse meg a manikűrkészletemnet, mert jön a Vircsike hozzánk közös össznépi körcsivágára ?

Destroy 2008.03.10. 11:20:02

A világvége olyan, mint az ünnep. Kéthetente van egy nagyobb :D

movhu 2008.03.10. 11:22:41

Én az üzenőfalról ismerem meg a magyar Rugby legújabb híreit, kaptam már meghívót nagy színház ingyenes előadására ott játszó színésztől, néztem már meg jó filmet ennek hatására, vásároltam utolsó pillantban olcsón jó terméket...szóval volna haszna neki, de idegesítő a csok puszika között keresgetni azt, ami jó lehet nekem.
Pedig van humorérzékem, mert a "Rántotthúst valaki?" beíráson jót mosolyogtam :D

kisskata 2008.03.10. 11:22:41

Mivel nincs idod foglalkozni... ekkora cikket errol!!?? egyetertek gugaval!!
Masreszt meg te tenyleg a wiwrol akarsz megtudni fontos infokat? na ne mar? ugy erzem ez csak amolyan puffogjunk amin csak lehet. Megjegyzem ezt annak ellenere, hogy cseppet sem vagyok uzenofalra irkalos!!! de nem kotexem masokkal sem ezert. szerintem pihenj egy kicsit.

movhu 2008.03.10. 11:25:20

Amint látod kata, van aki szeret itt puffogni. Most ezt szépen kirakom az üzenőfalamra, és ha csak fele az ilyeneket írogató ismerőseimnek megába néz, és visszafogja magát, akkor már nem volt rossz az arány. Népszavazást az üzifalról!!! :D

Morgó 2008.03.10. 11:36:10

Kiskata! Pedig kötekedni kell! Soha a büdös életben nem tanulja meg az aki kikürtöli mindenkinek 10:45-kor, hogy "Jó reggelt mindenkinek". Rendszeresen tesz fel az üzenőfalra, hogy: de jó lesz, már alig várom, de jó volt, alig vártam, mégegyszer megnézném, Sikerült, drukkoljatok, hazaértem, de utálom, ne csügggedj, álmos vagyok, elfáradtam, sz.r hét volt. nenéz nap volt. Undorítónak tartom, mikor fél-párbeszédeket kell!! olvasnom, ha megnézem az üzenőfalat, s az ilyen egy-egy személynek szóló (nekem)hülyeségek miatt, nem olvasom tovább.

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2008.03.10. 11:38:16

Az üzenőfal értelmetlen használatával nekem is akadnak problémáim. Ezért én ezt írtam ki oda: hix--.blog.hu/2008/02/26/a_ziwiw

Peter 2008.03.10. 11:39:26

Üzenőfalra a blog linkjével :)
Mai kedvencem: Laci boldog szülinapot neked!
Az illetőnek 43 László nevű ismerőse van. Bár, ha így nézem, akkor több személynek szólt az üzenet. Mindenki válogassa be magának.

bahamadij 2008.03.10. 11:47:22

a legszomorúbb, hogy tipikusan akik anno szinte teljesen ismeretlenül bejelöltek és én visszajelöltem, azok írják a legtöbb értelmetlen-érdektelen hülyeséget az üz.falra. de persze így logikus sajnos. ők pörögnek legjobban az ismerősgyűjtésre, hogy a hülye exhibicionista-szófosó mivoltjukat kinyilvánithassák.

prinsz 2008.03.10. 11:48:11

egy ismerős pár minden este beírogat egy-egy szívet üzenőfalra. tököm televan vele. főleg úgy, hogy tudom hogy msn-en vannak mindketten...

Purell 2008.03.10. 11:51:19

a kedvencem:

Gabrovszky Márti [Cunca] (714) Üzenek
Gyuris Erzsébet Mónika [Erzs... (49) Üzenek

Sziasztok!
SEGÍTSETEK! SÜRGŐS! A 28 hónapos kislányomat Ukrajnában kezelik.Március 20-án kell mennünk a következő dupla kezelésre, de nincs tolmácsunk. Sürgősen szükségünk lenne tolmácsra(orosz), persze nem kívánom ingyen, de sokat nem tudok fizetni-megegyezünk kb.27 napról lenne szó. Nagyon sürgős!!!!!!!!
A kiutazásunk előtt legkésőbb 3 nappal jelentkezzen, mert a részleteket is meg kell beszélnünk. Nagyon szépen köszönöm előre is. !!!!!!!!! Kérlek tegyétek ki ezt az üzit mindenhová! köszönöm

Purell 2008.03.10. 11:52:54

ja és ez:

Pregitzer Norbert [Prego] (697) Üzenek

Majd megbeszéljük Évi.peace.

Dzsozé Murinnyó 2008.03.10. 11:53:18

Van 1 felesleges meghívóm érdekel valakit?
Na ettől tudok kiborulni!Minek kérte?

Szolf Ész 2008.03.10. 11:54:01

Minek egyáltalán üzenőfal? Az üzenetek menüpont alól is remekül el lehet küldeni több embernek egyszerre az üzenetet, sőt, csoportokat létrehozva nem is kell újra és újra válogatni az embereket, hanem lehet "kollégák"-nak vagy "osztálytársak"-nak küldeni, amit akarunk. És lássuk be, hogy ezzel szvsz pontosabban is címzünk egy-egy üzenetet, mert viszonylag kevés olyan esetről tudok, amiről egyformán kell értesülnie a nagynénémnek, a szomszéd kislánynak, a volt szerelmemnek, az autószerelőmnek, a főnököm titkárnőjének, az ivócimborámnak és az urológusomnak....
Szóval, az üzenőfal egyszerűen holt felesleges feature az iwiw-en, ahol tíz ilyen felesleges jut egy nagy nehezen és hozsannázva bevezetett valóban szükségesre...

prinsz 2008.03.10. 11:55:23

és ez:

K. Szilárd [Az Kizárt dolog ... (398) Üzenek

Basza meg kurva picsába törölték el a vizit dija a faszom ki van aki igennel szavazott alhat helyettem 1.5 orat az orvosonal sorba a picsaba megin lessz 50.ezer hobbi nyugdujas elottem a picsaba
március 9., 23:42

DányiDani · http://www.poetsnews.blogspot.com 2008.03.10. 11:58:53

...egyrészt tényleg zavaró. másrészt ki nem szarja le. ilyen alapon lehet idegrohamot kapni a szórólapok miatt is. vagy ki lehet dobni, és trallala. valójában egyetlen gáz az üzenőfallal az, hogy pont az én ismerőseim követik el az idiotikus merényletet, ez pedig némi empatikus agyfaszt gerjeszt valahol idebent...
szóval ámbátor és ezért diszpergájjunk mán, drágabarátaim és üzletfeleim!

bloghunickem (törölt) 2008.03.10. 12:05:00

Az iwiwet buta emberek használják. Akik önként adják oda a Nagy Testvérnek a személyes adataikat.

cornea 2008.03.10. 12:08:49

Egy dolgot utálok jobban annál, mint amikor vki a magánéletével traktálja a népet az üzenőfalon: ha ez a személy másokat olt le ugyanezért.

prinsz 2008.03.10. 12:14:59

bloghunickem!
nem vagyok buta és nincs semmi rejtegetnivalóm, így nem hiszem, hogy bárki, bármikor, bármilyen módon vissza tudna élni a személyes adataimmal. inkább neked lehet valami problémád! pisz.

Elégedetlen 2008.03.10. 12:19:36

Veszélyes eset még, amikor az illető hamis nyelvvizsgabizonyítványt vagy diplomát keres az üzenőfalon, de rutinosan azt kéri, hogy keresse meg privátban, aki tud ilyet. Jó, hogy nem egyből heroint vagy koaint.
Ehhez társul még az olyan sikeres kezdeményezések sora, hogy Prágában voltam, és elütött egy autós. Aki látta az esetet jelentkezzen a nyomozás érdekében.

movhu 2008.03.10. 12:21:40

Tudjuk ám, hogy a nemzetbiztosnági hivatal miden iwiw adalapot egyesével ellenőriz. Sőt, a mobiltelefon még levett akkumulátorral is lehallgató készülék, mert tárolja a zenergiát.

mover.blog.hu/2008/02/13/sokmillio_parazo_orszaga_vagyunk

diktatorikus kleptokrácia 2008.03.10. 12:35:46

először egy finom figyelmeztetés annak, aki fölöslegesen használja az üzenőfalat. ha nem használ a szép szó, vagy úgy reagál, hogy azt ír ki, amit akar, jöhet kizárás. volt rá néhány példa. és amilyen nagy az Isten állatkertje, sokaknak meg fog még adatni, hogy töröljem őket :)

senki bélfonz 2008.03.10. 12:38:14

szerintem az a baromi idegesítő, hogy vannak, akik úgy gondolják, valamiféle isteni hatalom folytán majd ők megmondják, hogy ki mit írjon az üzenőfalra.

movhu 2008.03.10. 12:44:42

Megmentettél senki bélfonz !

Ezt írtam
"Tudom, hogy Pilu írásának is megfelelően sokan lesznek, akik azt fogják erre reagálni, hogy az „üzenőfalra azt írok, amit akarok.”"

És már lassan az ötvenedik komment felé kezd az ember félni, hogy hülyeségeket ír, de te bebizonyítottad, hogy nem. Igaz nem sokan, ezért megkövetem magam.

Dia 2008.03.10. 12:45:04

Nem jellemző, hogy az üzenőfalat nézegetném, így különösképp ki sem akadok az ott látottakon. Aki tényleg nekem szán valamit, az ír priviben, hiszen én is ezt teszem. Amúgy meg egyáltalán nem zavar, hogy ki mekkora sületlenséget ír oda, Ha az az illetőnek jó, akkor tegye. Ilyen hülyeségeken már csak nem fogok bosszankodni... ;)

szarvasdinnye 2008.03.10. 12:46:11

En nemreg szelektaltam ki a nemkivanatos embereket az ismeroseim kozul. pl akikkel meg eletemben nem talalkoztam es anno bejeloltek a nagy jelolgetesi lazban. Meg az ilyen hiszterikus kislanyokat, akiknel min. 6-7 evvel vagyok idosebb, de bejelol, mert egy helyen lakunk. Mondjuk en voltam a hulye, hogy anno visszaigazoltam, de most korrigalok. Aki meg 3 oldalt nyom egy este tele az uzenofalon, hogy unatkozom es ezt betunkent rakja ki, azt nemes egyszeruseggel torlom a g*cibe.
Ez egy baromsag, hogy utalok felbeszelgeteseket olvasni. Vki reagal egy commentre, de nem az en ismerosomere, akkor azon nem akadok ki. Istenem, hat tovabblapozok, mert nem nekem szolt. Az uzenofal mar csak olyan, mint az emailforgalom. >90% spam.

Bognár Sándorné Andi 2008.03.10. 12:49:07

Teljesen korrekt amit írtál Zsolti. A többi hozzászólóhoz csatlakozva, az MSN pontazt a célt szolgálné, hogy megbeszéljék privába az elkövetkező randit és turbékoljanak rajta. Ha lányok akkor akár az az napi sminket is azon megcseveghetik, a piciny bugyi színével és mintázatával egybekötve.
A szexcsatornára meg keressen rá a google-ba talál jópárat. Ha olyan szeretne olvasni vagy nézni azt kell megtenni. Nem az üzenőfalra való.

Benkő Pál 2008.03.10. 12:51:23

apró módosítás: az üzenőfal azért van, hogy az ÖSSZES ismerősöddel közölj valamit.

ha nem az összes ismerősöddel akarod, írj üzenetet. ha gyakran írsz volt gimis osztálytársaidnak, focihaverjaidnak, hozz létre csoportot.

1 hozzászólás 2008.03.10. 12:54:20

nem a megmondás a lényeg, hanem a véleménynyilvánítás, erről (is) szólna a zinternet.
Itt, csakúgy, mint máshol, vannak írástudók és írástudatlanok. Fenti cikk személyes vélemény egy írástudótól. Én osztom a véleményét. De nem gondolom, hogy ettől megváltozik bárki másé.

hami · http://toriblog.blog.hu 2008.03.10. 13:07:13

az üzenőfal lényegében haszontalanná vált, a nagy többség nem is olvassa.

Petya74 2008.03.10. 13:18:34

Ha sok szülinapos/névnapos üzenet jön, akkor ki szoktam írni az üzenőfalra, h "Boldog szülinapot a szülinaposoknak és boldog névnapot a névnaposoknak!" Bár gondolom, nem vágja le senki, hogy ezt bosszúságból írom..

movhu 2008.03.10. 13:27:23

Pl. Petya üzenetén jót mosolyognék, és egyáltalán nem zavarna :D

Steve the Great 2008.03.10. 13:36:38

"Boldog Névnapot az Ildikóknak,főleg (***) Ildinek! Puszikák!"

hullagalopp 2008.03.10. 13:36:58

szerintem kicsit úgymond lejárt lemez itt utálkozni az üzenőfallal kapcsolatosan. és valóban, ha az üzenőfal haszontalanná vált, az az ismerőseimet minősíti. de szerintem jó, hogy van, elszórakoztatnak az ott zajló hülyeségek, a bugyuta beírások, a politizálás, a mencsmeg16kiskutyát-üzenetek. nekem ettől viccesebb az életem.

Marcsi 2008.03.10. 13:37:28

Megnéztem. Ma már 10 üzenetem van a falon, de 0 darab, ami nem névnapos vagy személyes. Puszika Évike, mikor jössz már suliba?
Még egy kis politizálás sincs, pedig arra számítottam.

ati 2008.03.10. 13:40:50

Nekem ez az egyik kedvencem:
Vigh Ferenc [Fecó, Feri, Men... (840) Üzenek

Azért érdekes mert mindenre válaszoltál, amit NEM kérdeztem, amit kérdeztem arra nem! Felmegyek most MSN-re egy 10 percre

kérdem én: minek?? Ahá, mert az üzenőfal túl lassú...

Jaya Bachan 2008.03.10. 13:44:30

Nekem mindig van türelmem végigböngészni azt a napi 2-3 oldalt, és 2 perc alatt kiszűrni a hasznos üzeneteket (és nem törölni senkit sem büntetésből vagy idegbetegségből kifolyólag), mind a 778 ismerősömet beleértve.

guga 2008.03.10. 13:56:13

Hogy érdemben is hozzászóljak a poszthoz:

Bánkon szép napsütéses idő van, a külső hőmérséklet 12C°, madárcsicser, a gyerekszobából kellemes muzsika, a kutyám Zvolenszki Pupák a teraszon elnyúlva.

Légyszi adjátok tovább az iwiw-en.

Hja, meg azt is, hogy hétvégén egy átfogó szalonnasütés várható Bánk-északon, kérjük a helyieket legyenek türelemmel :D

logout.hu/bejegyzes/guga/a_banki_indian_temeto/friss.html

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2008.03.10. 13:57:01

mai termés:

"ááá ez naon vicces durva,Krisz nem is olvastam el mit írtál alul...
am ez nem neked szólt de télleg pedig eléggé úgy tűnhet de direkt
....
bizonyis rejtőzködős egyénkékre értettem
pusszs"

szombat:

"Csajszikám,nagyon nagyon sok boldog szülcsinapcsit
Minden kedves Zoltán ismerősömnek nagyon sok boldog névnapot!
Egy ifjabb Nagy Zoltánnak meg különösen meg az idősebbnek is persze!"
"Jajjj de fááááj a lááábam!!!! "

Ezek csak a Best of-ok. És egyik se 15 éves. Velem van a probléma?

Ja, amúgy meg jött múlt héten egy hoax, amiben arra szólított fel, hogy töröljem minden ismerősömet, aki hoaxot küld nekem, és küldjem tovább mindenkinek... Ez komoly! :-D

Petya74 2008.03.10. 13:58:32

Egyébként ezzel kapcsolatban még egy gondolat: amikor elkezdesz bosszankodni ilyen piszlicsáré dolgokon, gondolj bele: ma is felkelt a nap, van két lábad, h te is felkelj, van erőd, hogy újra nekiveselkedj a feladataidnak... Csak koncentrálj a fontos dolgokra, ha apróságoknál leragadsz, megmérgezik a mindennapjaidat. Lépj át ezeken, és mosolyogj! Minden szebb lesz, hidd el..

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.03.10. 14:03:36

Én a "fogadjörökbeegyárva kutyát/lovat/csalitjáró pockot stb." üzenőktől mászom a falra. Akinek van igénye kutyára/lóra és megvannak hozzá a körülményei is, annak már van kutyája/lova. NINCS olyan, aki hetente tudna örökbefogadni. (Hacsak nem az ebtelepek rotálják így az ápoltjaikat.)

Egyszer egy (volt) ismerősöm meg azért törölt, mert felhívtam a figyelmét, hogy NINCS vérhiány semmilyen vércsooprtban, különösen nem a B/Rh+-ban, ami a második leggyakoribb, a koraszülött kisgyerek pedig három éve volt koraszülött.

Mondjuk, nem sírtam utána.

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2008.03.10. 14:07:06

Szégyenfal jellegű kezdeményezés: uzenofal.blog.hu
Jöhetnek a jó képek, jó szövegek :)

Steve the Great 2008.03.10. 14:13:33

Ja!! A legnagyobb üzenőfalas királyságot nem is említettük: Ha valaki az iwiw-től függetlenül, pl. egy levlistán körbeküldi az üzenőfal webcímét, miszerint állásajánlat, vagy ilyesmi... :D

Dori 2008.03.10. 14:18:46

Részemről kiraktam az üzenőfalra a linkedet. Talán ez az első eset, hogy írtam oda valamit.
Mondjuk annyi szemét kerül fel, hogy két perc múlva úgyis ledózerolja onnan a sok hülye.

SzocsO 2008.03.10. 14:20:03

Szerencsére az üz.fal az oldal alján van, odáig már sosem görgetek : )
nincs is ilyen problémám : )
ha valaki akar valamit, írja meg, sokféleképp elérhető vagyok : )

Renn 2008.03.10. 14:52:39

Az üzenőfalról való letiltás kb évek óta benne van a faq-ban, "ez a lehetőség még nem áll rendelkezésre" vagy valami hasonló szöveggel.

H C S [ A TANÁR ] 2008.03.10. 15:09:56

Országos probléma ez, úgy látom. Viszont csak sajnálni tudom azokat, akik ezen felhúzzák magukat, mert úgysem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Most itt írogatni hülyeségeket, az jobb ?
Én speciel más dolgokon húzom fel magam, az internet olyan amilyen. Ez van. OFF

movhu 2008.03.10. 15:24:57

Szerintem jobb, ezért írtam, az más kérdés, hogy hülyeségeket-e. Én reménykedem azért, hogy legalább egy két személy újragondolja, hogy mit ír oda, mert a következő sorban esetleg azután megint egy linket talál, hogy miért nem kellene.

LeeAnn LaRue 2008.03.10. 18:47:17

én kifejeztem nemtetszésemet ugyanezzel kapcsolatban néhány tőlem idegen kifejezéssel kísérve, és betettem egy-két ehhez a blog-hoz hasonló témájú linket, és akkora csend lett nálam!
/szerintem, csak arról lehet szó, hogy még olvasnak/

tűzvillám 2008.03.10. 18:55:03

Én meg azokat nem értem, akik idejönnek erre a blogra, elolvassák a cikket,és nekiállnak pofázni, hogy a blog írója miért problémázik ezen vagy azon. Én meg kérdezem az ilyen hülyéket, hogy ők meg mit problémáznak azon, hogy miről ír a blog írója? Az üznőfalon sem kötelező felhúzni magunkat, itt osztják az észt, pl Petya:

"Petya74 2008.03.10. 13:58:32
Egyébként ezzel kapcsolatban még egy gondolat: amikor elkezdesz bosszankodni ilyen piszlicsáré dolgokon, gondolj bele: ma is felkelt a nap, van két lábad, h te is felkelj, van erőd, hogy újra nekiveselkedj a feladataidnak... Csak koncentrálj a fontos dolgokra, ha apróságoknál leragadsz, megmérgezik a mindennapjaidat. Lépj át ezeken, és mosolyogj! Minden szebb lesz, hidd el.. "

Minden hülye gondolhatja, hogy nem ez a legnagyobb bajunk. De én mindennap megnézem az iwiw-em (ezért is biztos leszólnak majd), és rohadtul idegesít, hogy az üzenőfalon buziságok vannak. Miért zavarja, hogy nekünk jól esik ezen puffogni?

kgosto 2008.03.10. 20:42:31

Szerintem az Üzenőfal így jó, ahogy van, minden hibájával együtt. Nem szükséges megfejteni, hogy ki küldi kinek, meg vajon míről is szólhat. Pont. Én úgy tapasztaltam, hogy civil jellegét még mindig alapvetően megőrizte és pár csacsiságot meg azt a néhány vaskos marhaságot pedig mindenki kibírja.
Szerintem, ha összeadnánk, hogy ki mit utál az Üzenőfalon és konszenzus keretében megegyeznénk, hogy
ezeket az üziket abbahagyjuk, akkor senki sem írna rá semmit!

miss mazo 2008.03.11. 11:08:23

linux.gyakg.u-szeged.hu/~radu/iwiw_uzenofal_tiltas/

itt az életmentő üzenőfal-tiltó link :D használjátok egsézséggel ;)

miss mazo 2008.03.11. 11:09:38

én meg tanuljak meg gépelni... :)

Krishy · http://krishynaplo.blogspot.com 2008.03.11. 12:24:24

/dev/null .... vannak itt még hard core emberkék, nagyon tetszett! :)

Sancy 2008.03.11. 12:56:27

Láttam már olyat is, hogy a nagyeszű gyerek ezt írta becenévhez (CZ a beceneve): CZ továbbiakban nem kér körevelet!

Manyicska 2008.03.11. 21:15:39

Szinte mindig megnézem az üzenőfalat mikor itt vagyok. Kíváncsiságból. Bármelyik ismerősöm is ír valamit, annak nagyon örülök. Nem a téma a lényeg nekem, hanem az ahogy írnak. Rögtön tudom aznap ki hogyan érezte magát és éppen miben lehet benne nyakig. Nálam is szokott lenni fölösleges meghívó hírdetése napokig, szépen felsorolva hogy már csak 3., 2., 1., nap van hátra. Ilyenkor drukkolni szoktam az illetőnek és egyre jobban nevetek ahogy fogynak a napok. Már sok meghívó életére kötöttem magamban fogadást. Jó játék:)
Én nagyon sajnálok mindenkit akit mások képesek idegesíteni olyasmivel pld. hogy boldog valamilyen ünnepet kívánnak az üzenőfalon egyszerre több ismerősnek stb.
Mindenkinek más a fontos és minden nap más a fontos.
Lehet hogy nem vagyok komplett, de soha a büdös életben nem fordult meg a fejemben, hogy bármi amit odaírtak az nem odavaló, valamint hogy elvárásaim legyenek akár témában, helyesírásban, stílusban vagy bármi megítélésében.
Az üzenőfal roppant szórakoztató pont a sokfélesége miatt.
Ez egy közösségi hely és egy közösségben ne akarjuk már kirekeszteni azokat akik nem felelnek meg a tolerancia-szintünknek.
Csak azt lehet "idegesíteni" aki eleve "ideges". Főleg ha azt vesszük, hogy a fentebb felsorolt iwiw-közösségi tagok nem szánt szándékkal írogatják idegesítés céljából sajátos üzeneteiket, hanem mert éppen az volt nekik fontos.
Szóval ha falra mászol a körlevelektől, a személyes üziktől, a jókívánságoktól vagy bármitől itt az iwiwen, nyugodj meg. Már jóval régebben fent vagy a falon csak most vetted észre.
Senki se fog más óhajára változtatni a megszokott dolgain. Főleg ha nem is veszi észre magát:)
Vannak akik a kioktató irományoktól másznak a falra:)
Nekem már ez is mulatságos, vagy inkább bizarrrrr téma: "üzenőfal rendeltetés szerű használata"
Éppen ma este a lépcsőházunk üzenőfalán egy bírósági ügyszolga a az alábbi témájú hitatalos (!) értesítőt hagyta ( pöcsét és aláírással ):
Értesítem Gipsz Jakabot, hogy környezettanulmány elvégzése céljából jelentkezzen időpontot egyeztetni ........ fk. Beton Ödönke gyámhatósági ügyében, mivel az ön lakásában lakik....stb.
Nos ennek az ügyszolgának tényleg állampolgári kötelességeim körébe tartozóan kénytelen leszek írni egy szép levelet fk. Beton Ödönke személyiségjogainak megtiprása ügyében:)
Én még ettől se másztam falra csak meglepődtem.
Viszont dolgom keletkezett, mert elolvastam valamit ami nem idegesített fel csak érdekelt, mert kíváncsi voltam. Mint az előbb mikor ideugrottam olvasni a regulát:)

Pocok 2008.03.11. 21:44:12

Ne nézd az üzenőfalat és nem fogsz pluszban idegeskedni.. :))

Klauci 2008.03.12. 18:58:29

Sziasztok!Én nem szertnék meg sérteni senkit,de szeretnék 2 dolgok meeg osztani veletek!
1.azok akik ott chatelnek azok mind a ti ismerőseitek!(minek tartjátok őket,vagy miért nem szóltok NEKIK)
2.ez már csak csesztetés!
Nem kell üzenő falat olvasni senki nem erőlteti!De most 1 valaki ki találta,hogy idegesítő és lám talált követőket!Írjatok ti üzenetet 1másnak!
puszi minden jót

movhu 2008.03.12. 19:08:51

Klauci te melyik bolygóról jöttél? Én már rengeteg felháborodott üzenetet láttam, amiben ugyanez ki volt fejtve az üzenőfalon.
Javaslom, hogy te meg írd meg ennek az ellenkezőjét, és szerezz te is követőket. A lehetőség adott.

sly 2008.03.13. 09:54:06

Nem értek egyet a politikai befolyásolással. Már kitettem az ismerősem közül azokat, akik: - ha nem tudod mire szavazz, gondolkozzál, hogy fogsz jövőre kenyeret venni, és a gyermeked valószínüleg nyolc általánossal végzi, feketemunkásként, utcaseprő, vagy az építőiparban.... stb, fenyegetés a rossz döntésem végett...

www 2008.03.13. 14:45:23


"amúgymeg hol nyomod Adri? Anyunál?
február 15., 13:37"

"U.T.Á.L.L.A.K...Török Gábor amiért nem vittél magaddal bálnákat simogatni...
február 15., 12:08"

"nincs mit nagyon szivesen máskoris
február 15., 11:23"

"boldog szülinapot
február 14., 17:19"

"Böe...
február 14., 08:44"

"Vetted kutya?
február 13., 18:27"

"Viszlát Pimi! Gud lucsky!!!
február 13., 09:25"

"Ténnleg zsír képek.
február 12., 18:57"

"Sziiiisz..lapogatózd ki a hajad holnapra...
február 11., 17:21"

"...kiszúrtam drágám...és te???
február 11., 12:29"

...a k--va szádat Sippos...menjél inkább készítsd a húsvéti finomságokat nekem, ne itt lopd a napot...gyógyegér!!!
március 13., 13:49

Sippos...a füled érjen bokáig...gyógyegér...
március 13., 10:02

Sipppos a gyógyegér...hehhehhe
március 12., 17:13

Boby:Nagyon sok boldog névnapot!!!
Tart még a bőjt?
március 12., 11:05

..aki jól ismeri...megjelölheti atyámat...
március 11., 21:12

boldog szülinapot Szebényi Anita! cupPpPpP
március 9., 08:49

röhögjetekavilágon.hu 2008.03.14. 10:17:42

Hát akkor minden kedves hozzászólónak Boldog név -és szülcsinapcsit)

bifidusz eszenzisz 2008.03.14. 17:02:53

Balog Rebek@ [Rebi,Rebuss] (393) Üzenek Oksika Zsanikám szerike március 14., 09:27 (én meg ezt nem szerike) * * * Novák Tímea [Timy,Tim,Timeja... (562) dórikám megint a vegyes iwiw jéről irtál na hát ehhez pofa kell..hogy képzeled hmm? ne mafláskodj itt össze vissza Hajni: Kis herceg oooo (jó cucc lehetett!) * * * Czakó Andi [PöTTöm●Andika●Ki... (1646) Évcsiii!!! (lávcsi! Balcsi! szelcsi!) Lóci ! Boldog szülinapot KakaFej! (hát.. eredeti jókívánság, meg kell hagyni) * * * Kristóf Ildikó Veronika♥ [Ne... (557) Üzenek Ezt direkt Neked küldtem, hogy idegesítselek!! (szerintem leginkább azt a maradék 556 embert..) * * * Pap Henrietta [HUNNY Hu$!k@... (368) Üzenek kaja juhhhhúúúúúúúúúú (akkor menj zabálni, addig sem irogatsz hülyeségeket bazdmeg!!!!!) * * * Buzás Előd [Mike] (609) Üzenek Kihúzták a fogam !!! Dzsánett love!!! (ó, a fogatlan hősszerelmesünk) Buzás Előd [Mike] (609) Üzenek Kata kishugomnak asszem megvan kazin ez a mese,de nem vok benne biztos! Malyd megkérdezem!!! (maLYd megláTTYuk,hogy megtartalak-e ismerősként, mer' nemVOK benne biSZtos.) * * * Lakatos Krisztina [Krisz] (148) Üzenek Bébi láttam kerestél telcsin is. Bocsi bocsi elbambultam Írtam bébi!!! (ez a baj látod, ez a baj) * * * Balog Rebek@ [Rebi,Rebuss] (393) Üzenek Dávidka barátnője!!!!!bocsi h nincs fenn az öcsi de most az ennyém a terep (egyébként alukál) (nagykár. Talán ő értelmesebb lenne?!) Balog Rebek@ [Rebi,Rebuss] (393) Üzenek Dzsánett itt vagyok nálad hihi de nem vagy itt halli legyél msn-en még ma!!!!!!NAGYON FONTIOS!! (te is szívtál vazze?) helloszijja Hajni (na ez tökre fontos.) * * * MR.&Mrs Péter és Rebeka :) [... (244) Üzenek zsanika...azt a képet léccike!!!!szedd mán leeee (ez meg pláne sokakat érintő probléma) * * * Joe Dorn [Repülős Dzsó, Elvi... (676) Üzenek BALALAJKAAAAAAAAAAAAAAAAaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaa (itt már drogteszt sem kell) * * * Lakatos Krisztina [Krisz] (148) Üzenek Kitty baba irgum-burgum!!! (ja meg öry hary) Lakatos Krisztina [Krisz] (148) Üzenek Senki nem válaszol:( (de mire bazdmeg?) * * * Balog Rebek@ [Rebi,Rebuss] (393) Üzenek hihi és akkor??legalább nekem van kinek írni hihi szeri baba (szerencsétlen iserőseid) Balog Rebek@ [Rebi,Rebuss] (393) Üzenek baba love! (és EZT mindenkivel tudatni kell, naponta min.10-szer, mert így remélhetőleg mindenkinek leesik hogy végre van faszid) * * * Pap Henrietta [HUNNY Hu$!k@... (368) Üzenek te jó isten holnap 7 óránk lessz ne máááá (helyes. Addig sem az iwiwen lógsz.) * * * Balog Rebek@ [Rebi,Rebuss] (393) Üzenek most aludni térek ! (ezért most mondjunk imát?) * * * Szakál Róbert [Robi] (726) Üzenek éljen a rock (két szeribaba és lávcsipuxy között már egy ilyen is elfért..) * * * Czakó Andi [PöTTöm●Andika●Ki... (1646) Üzenek Teli pocakkal nem megy az alvás...:) (zabáltál volna kevesebbet és két legyet egy csapásra : nem vagy rosszul, és minket sem idegesítesz) * * * Kovács Melinda [Melcsi, Melc... (582) Üzenek De csak egy kicsit, és holnap már jobb lesz, hidd el!!! (tééényleg holnap? Csak lássam is,hogy jobb lesz) * * * Czakó Andi [PöTTöm●Andika●Ki... (1646) Üzenek Szeretlek Mamiii!! hát, ez is egyfajta szeretetnyilvánítás..:) * * * Pap Henrietta [HUNNY Hu$!k@... (368) Üzenek na puxy csacsy (ha valakinek hiányzott volna) * * * Tamás Gergő a 700-dik ismerősöm!yeeeeeeeeeees! (gratulálok!ennek biztosan mind a 699 ismerősöd nagyon örül) * * * Czakó Andi [PöTTöm●Andika●Ki... (1646) Üzenek Ha-ha-ha....kicsit vicces...milyen emberek vannak.!!! (na, ebben legalább egyetértünk) * * * Pap Henrietta [HUNNY Hu$!k@... (368) Üzenek szííja csacsy mingyá megyünk hazaaaaaaaaaa de nem gáz hogy itt ülsz mellettem (DE. Elég gáz. Sőt ez az egész elég gáz.) Pap Henrietta [HUNNY Hu$!k@... (368) Üzenek ááááááá süti vót a hétvége és rájöttem hogy jobban biciklizek részegen mint józanúl (és ez szerinted mindenkit érdekel?) * * * Buzás Előd [Mike] (609) Üzenek Miért ilyen hülyék a nők???? (tisztelet a kivételnek) Ugye Zsani! A f@szom ki van... (ugye!)

egy balázs 2008.04.06. 00:40:42

Minap én is eltörpöltem ezen a kérdéskörön és a kiváltó okon.
És arra jutottam, hogy az üzenőfal felhasználói iszonyat lusták.
Vagyis:
Ahhoz, hogy a kedves felhasználó eljusson az új üzenet (!üzenőfal) létrehozásához, két kattintás, plusz még az elküldés, a címzettek hozzáadása, stb...
Míg az üzenőfal a legrosszabb esetben is csak annyi, hogy elmennek a főloldalra, - már ha nem ott tartózkodnak éppen - le az oldal aljára és már írhatnak is!

Szerintem.

cellux 2008.05.15. 15:44:36

Lehet,hogy azok az emberek unatkoznak,akik mindennap köszöntik a névnaposokat és születésnapokat elég közhelyesen.De akik itt szidkozódnak a hülye kis apróságokon,azok nem unatkoznak?
Másrészt hol van az megírva, hogy az üzenőfal arra van,hogy az összes ismerősömnek üzenjek vele? Mert szerintem életemben nem volt még olyan,hogy az mindenkire tartozott volna.Kis csoportokra igen,de nem 700 emberre. Én spec szintén nem olvasom el az összes üzenetet,csak ami érdekel, csináljátok ti is ezt!
süti beállítások módosítása