Csak én olvasok törvényt és azok, akiknek alkalmazni kellene, azok nem? Azt hiszem, hogy senkinek nem kell magyaráznom, hogy az idézetekkel és a kiemelésekkel "Krisztiánra" gondolok, akik legutóbb a Blaha Lujza téren sebesített meg életveszélyesen egy fiút, és mindeki úgy tudja, hogy jogilag nem lehet vele semmit tenni. Ráadásul teljesen nyilvánvaló, még ha ezt ő nem is tudja, hogy sokkal jobb lett volna neki bent. A törvényt nem kommentálom, itt elérhető a teljes, az oldal szerint "A jogszabály mai napon hatályos állapota":  net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi

4. §  (3) E törvény szerint kell eljárni az (1) és (2) bekezdésben meghatározott személyeken kívül a Magyar Köztársaság területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelmében is, ha az ideiglenes hatályú elhelyezés vagy más ideiglenes hatósági intézkedés elmulasztása a gyermek veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna.

77. § (1) A gyámhivatal a gyermeket átmeneti nevelésbe veszi, ha a gyermek fejlődését a családi környezete veszélyezteti, és veszélyeztetettségét az alapellátás keretében biztosított szolgáltatásokkal, valamint a védelembe vétellel nem lehetett megszüntetni, illetve attól eredmény nem várható, továbbá, ha a gyermek megfelelő gondozása a családján belül nem biztosítható.

81/A. § (1) Ha az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek egészségi vagy pszichés állapota következtében saját vagy mások életét, egészségét közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsít és ez csak teljes körű ellátásának azonnali, zárt körülmények közötti felügyeletével hárítható el, a speciális gyermekotthon vezetője a gyermeket személyes szabadságában korlátozhatja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti korlátozás keretében a gyermek a speciális gyermekotthon területét nem hagyhatja el, illetve köteles a gyermekotthon vezetője által kijelölt helyiségekben tartózkodni.

Nem hiszem, hogy ma, Magyarországon lehetne olyan ügyet találni, ami jobban bizonyítja a bulvármédia hatékonyságát, mint Tánczos Gábor ügye. Figyelem, egyesek számára felháborító szövegi hatások következnek!

Adott Tánczos Gábor, aki 1998 áprilisában brutális kegyetlenséggel végez egy 11 éves kislánnyal. Szemtanúként jelentkezik, ám egy héttel később beismerő vallomást tesz. Az első ítéletet a Legfelsőbb Bíróság nem hagyja helyben, végül 13 év letöltendővel végződik a tárgyalás. Ezt jó magaviseletért enyhítették, Tánczos Gábor 9 év 9 hónap után most szabadul január 20-án. A tény, hogy gyakorlatilag egyetlen tárgyi bizonyíték volt az ügyben, és ugye beismerő vallomás sem létezett a tárgyalás pillanatában. De a magyar jogrend, amiben bízni kellene, Tánczost bűnösnek találta, azért írtam az eseményekről tényként.

Az utóbbi napokban a média nagyon felkapta az ügyet, és tegnap a TV2 Napló című műsora már szinte kollektív Gábor sajnálatra hívta a magyart, bemutatva, hogy szegénnyel milyen csúnyán elbánt a magyar jogrend, és hogy várják már haza. Láthattunk mindent eszközt, ami a magyar ember megtöréséhez kell, hogy elhiggye, a magyar ítélkezés úgy ahogy van rossz, és Tánczos akkor sem bűnös. A témát több újság, on-line magazin, könyv meglovagolta, és nagyon sokan érveltek Tánczos bűnössége ellen. A tényszerű álláspontok megjelenése mellett azonban sokkal több volt mindegyikben a szubjektív hatás. A „gyámoltalan volt”, „félős gyerekként ismerték”, „saját pénzén vett a kis koszovói gyerekeknek lázcsillapítót”, és "várja otthon a milánói makaróni". Már majdnem kezdi az ember elhinni, és rögtön megkezdődik az összes magyar bíróság, a kormány, a szakértők, ügyészek gyalázása, hogy az ügy elsimítása valami másnak. Jönnek az összeesküvés elméletek. Én másként látom, engedtessék meg.

Az, hogy Tánczos ránézésre is magán visel néhány jegyet, ami a bíróság döntését hivatott bizonyítni, talán nem érv. Attól, hogy nekem nem szimpatikus, még nem bűnös. Arról viszont nem lehet nem tudomást venni, hogy egyszer beismerő vallomást tett. Persze erre is azt mondják, hogy kényszerből. Valami tárgyi bizonyíték még is akadt. Én mégis felhívnám a figyelmet arra, ami valahogy senkinek sem szúrt szemet. Amikor szakértő pszichológusok őszintén nyilatkoztak Tánczos viselkedéséről, vagy olyanok, akik már megéltek néhány tipikus gyerekgyilkost, akkor sokuk egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy előttük egy olyan személy képe van, aki igenis képes elkövetni ilyen tettet. Több interjút láttam Tánczossal, sokat olvastam arról, hogy miként látja magát és miként látja őt a környezete, és sajnos azt kell kijelentem, hogy magán hordozza a személyisége, a viselkedése, a gyerekkora mind azokat a tüneteket, ami alapján egy profi személyiségelemző Tánczos ismerete nélkül is pontos személyleírást adott volna róla. A média pedig most mindenkinek úgy állítja be, mint ártatlan, makarónievő kisfiút, akit a csúnya igazságszolgáltatás 10 évre kivont a forgalomból.

Egy biztos, a bíróság bűnösnek találta, és nem szabadna a médiának úgy beállítani ezt az egészet, hogy az egész ország sajnáljon valakit, aki talán elkövette ezt a tettet. Leülte a büntetését, ami sok vagy kevés, mindenki ítélje meg maga. A jogrendszerünk szerint azonban abban a tettben bűnös. Bár lehet, hogy túl sok pszichológia könyvet olvastam, vagy túl sok Discoveryt néztem. Jobb lett volna helyette a bulvármédiát bújnom, akkor most én is hinnék neki? Egy biztos. Van egy bő 11 éves lányom, és nem szeretném, ha Tánczos Ártatlan Gáborral összefutna a lépcsőházban. Te szeretnéd, ha találkozna a gyerekeddel egy eldugott helyen?

Volt egyszer az nagy Magyarországon, annak is az közepében egy gazda. A gazda élt, éldegélt, és közben nevelte az 600 disznaját. Nem is akármilyen malackák voltak ezek, mert az nemes magyar mangalica nemesi fajtából származtak. Húsuk ízletesebb, zsírjuk egészségesebb, mint a gazda korának többi elfajzott egyéb malacaié. Drága is volt a királyságban a mangalica húsa, néha bizony a kétszeresét is adták húsáért, mint egyéb malacoknak. A gazda etetgette 600 malackáját, és egyszer hogy-hogy nem, elfogyott a jószág elesége. Ekkor a gazda mit volt mit tenni, nyilatkozott az egyik kereskedelmi televíziónak, hogy gondok vannak, és bizony most szeretné, ha bárki, legfőképpen a király emberei valamiféle segítséget nyújtanának neki a malackák takarmányozására…

Most hirtelen mondhatnám, hogy agyam eldobom. Mielőtt azonban bármit is kijelentek, és bekerülök a „tahó városi” dobozba, elárulok egy-két dolgot. Vidéken nőttem fel, szülők továbbra is ott élnek. Húgom környezetgazdálkodási agrármérnökként teljes mértékben a mezőgazdaságból él, sőt az is, aki most úgy tűnik élete párja lesz. Tehát nagyon jól ismerem a magyar mezőgazdaság helyzetét, mondhatnám, közvetlenül érint. A képen egy mangalica és valamiféle vaddisznó keresztezésből létrejött keverékek láthatók, mint különlegesség, amelyek azóta felnőttek, és köszönik szépen, finomak voltak :) Ennyit magamról.

Matematikai feladvány. Van 600 mangalica malacunk, amelyek X mennyiségű takarmányt fogyasztanak el egy nap. A takarmány ára Y. Mennyi malacot kell értékesíteni ahhoz, hogy a malacokat még Z napig tovább tudjuk etetni? Ugyanis a malacok, legfőképpen a mangalica méretéhez képest nem voltak kicsik. Manapság pedig ez a fajta még élősúlyban is drágább a hagyományosnál, nem is beszélve a feldolgozott formájáról, ahol sokszor a hagyományos sertéstermékek árának dupláját találjuk. Nem véletlenül, hiszen nem csak egészségesebb, de határozottan állíthatom, hogy finomabb is. Egyszóval azt nem értem, hogy miért kell nekünk kötelezően sajnálni egy olyan gazdát, aki 600 fős állománnyal bír, és közben panaszkodik, hogy nincs neki mit adnia. Ráadásul a 600 fős állomány nem egyik napról a másikra került oda és nőtt meg, hanem nyilván tudatos munka eredménye. Ezek szerint viszont ebből a tudatos tervezésből kimaradt az, hogy ezek januárban is enni fognak kérni. Akkor pedig nincs más választás, értékesíteni kellene belőlük, hogy lehetőleg ne egymást egyék meg, hanem megvalósuljon áttételesen a malac>takarmány folyamat.

Utoljára pedig hangsúlyozom: Teljesen megértem a mezőgazdaságban élőket és dolgozókat, de nem hiszem, hogy sajnálnunk kellene azt, aki akkora állatállománnyal rendelkezik, amely árának megfelelő pénzösszeget a legtöbb ember egy évtized alatt sem költ el, csak éppen nem egy átgondolt folyamat eredményeként.

Eljött az ideje, annak, hogy végre az emberek elkezdjenek értelmes módon gondolkodni a lemezkiadásról. Mivel ez a kiadóknak eddig nem sikerült, és továbbra is vívják értelmetlen szélmalomharcukat a zeneletöltés ellen, ezért egy magyar zenekar, aki egyben saját kiadója, ingyenesen letölthetővé tette legújabb albumát.

„Mi, a United zenekar (Pély Barna - ének, gitár, Romhányi Áron - zongora, Mits Gergő - basszusgitár, Vadász Péter - dob) azt szeretnénk, hogy minél többen, jó minőségben élvezhessétek a zenénket - elsősorban ezért kezdtünk el zenélni. A mostani helyzetben kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy 3- 4ezer Forintos CD-t megvásároljanak. A zenekar ezért úgy döntött, hogy ezt a lemezt mindenki számára elérhetővé teszi, jó minőségben. Az anyag angol és magyar nyelvű dalokkal kibővítve fizikai formában is meg fog jelenni 2008 folyamán. Jó szórakozást!” – www.united.hu

Lehet nem szeretni Pély Barnát, sőt lehet nem szeretni a United zenéjét. Meg kell vallanom én sem vagyok az a tipikus elkötelezett rajongójuk. Ezzel a lépéssel azonban végre megmutatták, hogy egyáltalán van értelme megpróbálkozni azzal, hogy albumot csak digitális formában jelentessen meg egy zenekar. Ráadásul nem nagyon gagyi minőségben, hanem 256 kbit-es mp3 formátumban, és gyors szerverről, nekem probléma nélkül jött 100 Mbit-el. Ugyan nem veszteségmentes, de kétségtelen, hogy a legtöbb rajongó zenemegszólaltató berendezésén maradéktalan élményt fog nyújtani. Természetesen az albumban pénz és idő van, amiből ebben a formában egy vasat nem fognak látni, de nem is ez a cél. Ahogyan Pély nyilatkozta, a cél az, hogy a közönség megismerje a zenét, és a koncerteken együtt énekelje velük ezeket a dalokat. Felmerül a kérdés, hogy hol ebben az üzlet, hiszen a pénztáros a hipermarketben nem nézi el Pély Barnának sem, hogy fizetés nélkül haladjon tovább?

Egyszerű. Már most vannak érdeklődők, akik szívesen megvásárolnák az albumot. Akár ajándékba, akár azért mert még jobb minőségben akarják élvezni, vagy csupán az érzés kedvéért, de megvennék. Sőt, lesznek talán olyanok, akik azért mennek el a United következő koncertjére, mert tetszettek a dalok. Ki tudja még mennyi pozitív vonzata van egy ilyen kiadásnak. Pély megértette a legfontosabbat, hogy a világ megváltozott, és neki, mint a saját kiadójának változni kell vele. Köszönjük úttörő kezdeményezését!

Miért fontos írni erről? Sokan megírták már a dolgot, én megpróbálom röviden összefoglalni, hogy minél több értelmes essen ki abból a körből, akik részt vesznek a nyilvánvaló álhírek terjesztésében. Az utóbbi időben az álhírek reneszánszukat élik, ismét belendült a piac. Igen a hoax él és virul, ami nem más, mint az általunk terjesztett álhír.

Ki ne kapott volna már arról E-mailt, hogy van egy gyermek, aki komoly orvosi segítségre szorul, és a levél továbbküldésével mi magunk is hozzájárulhatunk a gyógyulásához, mert valamelyik nagy cég ennek fejében finanszírozza a drága kezelést? Netalán arról, hogy éhező afrikaiak mindennapi gondjain segíthetünk, csak egy kattintással a teljes címtárunkban lévő összes személynek kell továbbküldenünk a levelet. Vagy arról, hogy veszedelmes új vírus terjed, ami pillanatokon belül kiégeti a gép teljes belsejét. A hoax általában igyekszik magát hitelesnek feltűntetni, létező és ismert vállalatokra és személyekre hivatkozik. Amint pedig az esetekből látható, a hoax a lelkiismeretünkre kíván hatni. A „kegyetlen vagy, ha nem küldöd tovább”, „küld tovább minél több ismerősödnek, hogy megvédd őket”, „segíts te is ezen a gyermeken” vagy bármely más továbbküldést sugalló gondolat biztossá teheti előttünk, hogy hoax-al állunk szemben. Mi az igazság?

Akinek tényleges orvosi segítségre van szüksége, az meg fogja kapni a megfelelő módon. Amelyik cég tényleg segíteni akar, az megteszi minden ilyen nélkül is. A jó vírus meg már körbefertőzte a világot, mielőtt bárki is észrevenné a működését. Sőt! Magyarországon is előfordult, hogy a hoax továbbküldése miatt egészségügyi intézmény telefonvonalai váltak használhatatlanul túlterheltté, azért, mert a levélben ez volt megadva, ahol felkínálhatják az emberek a segítségüket. Ez a tevékenység komoly fennakadásokat okozott a tényleges egészségügyi ellátásban. Mit tehetsz, ha értelmes vagy?

SOHA, ismétlem SOHA ne küldj tovább és ne rakj ki semmilyen üzenő falra olyan levelet, amely akár tartalmában, akár konkrétan arra ösztönöz, hogy tedd ezt vele. Lehet, hogy azzal, hogy ezt teszed, komoly károkat okozol a levelező rendszerekben. Ami a legfontosabb pedig, hogy ezzel tényleges működési veszélyt okozhatsz egészségügyi intézményeknek. Amennyiben pedig számodra ez sem fontos, akkor gondolj arra, hogy hányan röhögnek majd rajtad, hogy még mindig nem ismered mi az a hoax.

Sokat fog segíteni, ha elképzeled, hogy amikor megnyomod a „küldés” gombot a gépeden, akkor meghal egy gyerek miattad, akinek a szülei azért nem érték el a kórház számát, mert a te leveled miatt foglalt volt a vonal. Elég súlyos érv? Csak egy szót jegyezz meg tehát: SOHA

Végezetül néhány link azoknak, aki kicsit többet szeretnének tudni a témában:

Az index.hu ezzel kapcsolatos oldala: index.hu/tech/hoax

Városi legendák: www.urbanlegends.hu

Grin alapműve '98-ból: yikes.tolna.net/hoax

Az NHH (Nemzeti Hírközlési Hatóság) kihirdette a 2007 év végén hozott határozatait, melynek egyik eleme az, hogy ezentúl kötelező a nagykereskedelmi csupasz xDSL szolgáltatás nyújtása, akkor is, ha az adott területen jelen lévő szolgáltató azt kiskereskedelmi forgalomban nem értékesíti. Ez azt jelenti, hogy más akkor is szolgáltathat a szolgáltató területén az ügyfeleknek telefon nélküli ADSL szolgáltatást, ha az adott szolgáltató saját maga nem értékesít ilyet. Itt látható, hogy elsősorban nem is a legnagyobb szolgáltatót érinti a döntés. Emellett az NHH kötelezte a szolgáltatókat arra, hogy az árakról és költségekről ismét részletes kimutatást nyújtsanak be, ezért, hogy a nagykereskedelmi árak a valóságot tükrözzék, hangúlyozva, hogy "A költségmodell-váltás, valamint az átláthatóságra, a hozzáférésre és az összekapcsolásra vonatkozó új előírások összhangban vannak az EU tagországok szabályozási gyakorlatával" Ez pedig már mindenkit érint a szolgáltatók közül. Mi várható?

Egyrészt értékelnünk kell, hogy egyáltalán megszűnt az a típusú árukapcsolás, ami korábban létezett, és ez végre az ország összes szolgáltatójára érvényes lesz. Aki kicsit is műszaki ember, és ismeri az xDSL szolgáltatások műszaki feltételeit, az tudja, hogy a telefon szolgáltatásnak semmi köze az xDSL-hez, így a telefon szolgáltatás soha az életben nem volt műszaki feltétele az xDSL-nek, csupán így maradt, mint feltétel. A döntéssel az NHH elérte azt, hogy azok a szolgáltatók is kényszerítve legyenek a telefon nélküli xDSL bevezetésére, akik ezt eddig azzal védték ki, hogy ők maguk sem adtak ilyen szolgáltatást.

Persze még nagy mosolyra senki ne húzza a száját. Jelen pillanatban – amin segíthet a benyújtott adatok alapján történő árszabályozás – a csupasz xDSL árak alig térnek el a telefonvonal+xDSL szolgáltatás áraitól, ráadásul a csupasz szolgáltatás esetében az előfizetőnek telefonja nem lévén, lebeszélhető percei sem lesznek. Jobban megvizsgálva a csomagokat kiderül, hogy a valóságban, beleszámolva a kidobott perceket, még drágább is a csupasz xDSL, tehát csak annak éri meg, aki végképp nem emelné fel a telefonkagylót a vezeték végén. Egyelőre tehát messze a nagy forradalom, a szolgáltatók szeretnének minél kevesebbet veszíteni bevételeikből, és amíg lehet és a szabályozás rá nem kényszeríti őket, addig a csupasz xDSL sem lesz olcsóbb a hagyományos konstrukcióknál.

Legyünk azonban bizakodóak. A mostani döntés is azt mutatja, hogy a hatóság, ha lassan is, de foglalkozik a problémával, és a megoldás felé próbálja tolni azt a szekeret. Ismét egy lépés a tisztességesebb piacért. És mi a válasz a kérdésre? Bizakodunk, bizakodunk :)

Decemberben, a Nemzeti Színház igazgatói székének eredményhirdetése után megjelentek az indulatok, mert volt aki úgy vélte, ő méltóbb lett volna a helyre. Végül Alföldi Róbert kapta meg a megtisztelő kinevezést, aminek a helyességén vagy helytelenségén most éppen felesleges vitatkozni. Alföldi majd megmutatja, a döntés milyenségét, amikor elfoglalja a széket. Az egyik olyan személy, aki nagyon nem értett egyet a döntéssel, Balikó Tamás volt, aki jelen pillanatban a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, és ezek szerint az is marad. Balikó reakciójában azonban, amit akkor mondott, nagyon furcsa gondolatok rejtőztek el. Aki nem ismerné a mondatot, annak íme a rövid idézet:

„ötvenéves evangélikus adófizető polgárként, háromdiplomás heteroszexuális színházigazgató férfiként pedig úgy ítélem meg, hogy a csalás, az bűn”

Tiszta sor. Szerinte Alföldi ateista, nem fizet adót, képzetlen és mellékesen buzi is, és nem érdemli meg a posztot, tehát egyértelműen csalt az egész bizottság. Csak éppen nem ezt mondta ki. Alföldi nem reagált a mondatra, mindenkinek boldog karácsonyt kívánt. Vajon mi lehet a valóság? Nem tudhatjuk, ne is menjünk bele Alföldi nemi identitásának elemzésébe, mert a pályázati kiírásban nem szerepelt, ettől kezdve igaz vagy nem, a bizottság nem vehette volna figyelembe, hogy éppen milyen a pályázó beállítottsága. Balikó ezen kijelentésétől egyébként a héten a Magyar Színházi Társaság is elhatárolódott. Ő persze megint teljesen meg van sértődve, és most, a döntés után kijelentette:

„Megdöbbent, hogy az a mondat, amellyel csupán magamat akartam identifikálni, ekkora felháborodást kelt. Én magamról beszéltem”

Egyúttal elnézést is kért azoktól, akiket megbántott, ő szerinte nem erre gondolt. Külön nehezményezi, hogy a Magyar Színházi Társaság a távollétében hozott döntést az elhatárolódásról. Csak azt nem tudom, hogy mit gondolt ebben a mondatában Balikó? Ha ott lett volna, akkor biztosan lebeszéli őket arról, hogy elhatárolódjanak, ugyanazzal a szöveggel, amit most előadott. Ma pontosan olyan sértődöttséggel beszél a mondatának elemzőiről és a helyzetről, mint amilyen sértődöttséggel beszélt akkor arról, hogy nem ő lehet az igazgató. Olyan egy csúnya szokás ez, és annyira jellemzően magyar mentalitás a mentegetőzés és sértődöttség ilyen vegyes keveréke. Szerinte ő csak önmagát akarta definiálni, és nem másokat sértegetni. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy bemegyek az önkormányzathoz segélyt kérni, és elutasítják, mert meglátják a jövedelemigazolásomat, és rögtön virít, hogy másnak sokkal inkább szüksége van arra a segélyre. Ekkor én elkiáltom magam, hogy nem értem, hogy fehér ember miért nem kaphat segélyt. Aztán meg magyarázkodok, hogy ez bizony nem arra utalt, hogy kik kapnak segélyt, csak önmagamat definiáltam.

Ezen kívül nincs semmi bajom Balikóval. Amit csinál, biztosan jól csinálja, de most nem ő kapta meg a lehetőséget, hogy megmutassa. Meg kell érteni, hogy nagyon sok döntés mögött nincs politika, nincs pártszimpátia, sőt vallási megkülönböztetés sem, csupán egyszerű gazdasági vagy társadalmi érdekek húzódnak meg mögöttük. Ennyi, és nem több. Pillanatnyilag a testület bizalmat szavazott Alföldi Róbertnek, mi pedig sok sikert kívánunk hozzá, hogy legyen egy jó Nemzeti Színházunk. Sikerül vagy sem? Ennek bizonyítása most az ő dolga.

A bíróság első fokon elutasította a FKPT (Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás) keresetét, bizonyítottság hiányában. Kiderült, hogy az a ki tudja ki által kitöltött adatlapok nem bizonyító erejűek, sőt az a fénykép sem, ami még a parkolójegy lejárta előtt készült, és hivatott lett volna bizonyítani, hogy az autós hibázott. Most annyira kellene örülnünk, nekünk autósoknak, mert végre kapott egy pofont ismét valamelyik minket lehúzó cég. Én azonban nem vagyok ilyen rózsás hangulatban. Lássuk miért.

Az tény, hogy a legtöbb nagyváros már kénytelen bevezetni parkolási díjat, mert még e mellett is szinte lehetetlen a belvárosokban parkoló helyet találni. Nem is volna ezzel semmi probléma, nincs ez máshol sem másképpen, a legtöbb EU nagyvárosban fizetnünk kell, ha parkolni szeretnénk. Budapestet több társaság között osztották fel, a felosztás módja sem volt a legmegfelelőbb, és mint kiderült törvényesnek meg egyáltalán nem volt nevezhető sok esetben. Még ettől is működhetne a rendszer. Van azonban az egész rendszerben - ami itt nálunk működik - egy óriási probléma. Ez pedig az, hogy kik végzik ezt a munkát, milyen körülmények között, és milyen juttatási és ösztönző rendszerben. Ezt röviden össze lehet foglalni: akiknek máshol éppen nincs munkájuk(tiszteletre méltó, hogy dolgoznak, szeretném kihangsúlyozni), a minimum dolgokat sem megkapva, minimális pénzért és "kötelezően" teljesítendő büntetési kvóta mellett, Idézőjeles, mert leírva nemigen van, csak éppen az állás megtartása és a kapott pénz összefüggésben van azzal, hogy ki mennyit hoz a konyhára büntetésből. Máris eljutottunk a problémához. Megjelenik annak az érdekeltsége, hogy a parkolóőr csaljon. Mert a vezetés feltételezi, hogy az A,B,C,D utcákkal határolt vadászati területen, adott héten legalább X mennyiségű lejárt vagy jeggyel nem rendelkező autónak ott kell lennie. És kérdem én, mi van akkor, ha éppen a becsületesség világnapja van, és minden autós vesz jegyet? Mit kezdjen akkor a parkolóőr? Nem végezte a dolgát? De! Kérem szépen tessék már azt a dolgot elfogadni a cégek vezetésének, hogy a parkolóőr dolga az, hogy ellenőrizzen, és szükség esetén a kis csomaggal sikerüljön rábírni a delikvenseket a legközelebbi esetkori jegyvásárlásra. Nem több. Nem kellene jutalék, nem kellene semmi, csak egy normális fizetés, amit féltene az őr elveszíteni. Mi lehetne egy megoldás?

Az, ha a parkolóőr, más országokhoz hasonlóan, hatósági személy lenne, akinek aztán ugyan mindegy, hogy büntet vagy nem, mert ez a fizetésében nem fog meglátszani. Időnként cserélgetni őket a területeken, és hamar ki lehetne szűrni, hogy miközben 10 személy egy adott területen szépen hozza az átlagot, addig K. József fele annyit sem, és rá kellene nézni, hogy most zsebre dolgozik vagy a közeli italbolt irodalmi társulatába jár művelődni, ellenőrzés helyett. Azt mondja valaki, hogy kiforratlan vagy nem működik? A példák mást mutatnak. Olasz parkolóőr, egyszer megbüntetett minket egy isten háta mögötti olasz faluban, mert a kikötőnél nem vettük észre, hogy milyen mágikus módon kell kifizetni a parkolást. A történet pozitív, mert a városi vezetőtől méltányosságot kaptunk némi helyi kapcsolatok ráhatása által. Ott a parkolóőr a város hivatalos közege, és nincs más dolga, mint ellenőrizni a parkolókat. Ott ugye olyan is van, hogy egy adott helyen ingyen parkolhatunk, de csak fél, egy, vagy két óráig. Ezért az autók ablakában a kis játékóra, mint az iskolában. Beállítja az ember mikor rakta le az autót, ha attól kezdve több idő telt el vagy netalán eleve előbbre állította, akkor bünti. Itt jön az érdekesség. Senki sem vonja kétségbe az őr munkavégzését, ha aznap éppen mindenki becsületes volt. A cél nem a büntetés, hanem az, aminek kellene lenni: a parkolásban rend legyen. A város pedig önállóan szedi be a pénzt, és szépen arra fordítja, hogy az autós kulturált körülmények közé szállhasson ki. És még egy érdekesség. Van dolog, ami többre büntetendő, mint a jegy hiánya. Az olyan parkolás, amivel az illető a szükségesnél több helyet foglal el a parkolás során. Felfestett parkolóknál a vonal az autó közepe alatt, vagy netalán keresztben, az tuti büntetés. Akkor is, ha éppen csak ő áll a 20 fős parkolóban, mert nem tudhatja, mikor akar odaállni másik 19 autós, és ő meg 3 helyet is elfoglal. Végignéztem. Parkoló a strandnál. Megérkezik az autó, semmi luxus, kicsi Fiat, légkondi az ablak lehúzása. Kiszállt a jól szituált és egyenruhába öltözött hölgy, végigsétált, és kiosztott 5-6 lapot, majd visszaszállt, és ment tovább. Senki sem vonja kétségbe soha, hogy jogos volt-e!

De mindaddig, amíg Pénzzel Ösztönzött Jánost zavarja az autóm kinézete, és ezért rajtam teljesíti a napi kvótát, úgy, hogy jó szögből fotózza az autómat, addig mindig is lesznek problémák. Addig pedig egy ilyen bírósági ítélet nem sokat ér. Meg fellebezzik, újratárgyalják, és 2015-ben születik egy jogerős ítélet. Aztán kiderül, hogy komoly eljárási hibákat vétettek, és újra át kell olvasni a 7000 oldalnyi aktát. Addig pedig marad a régi rendszer.

Az MNB adatainak elemzése egyre elkeserítőbb képet mutat. Ahogyan korábban már írtam erről, a mover.blog.hu/2007/11/27/a_magyar_nem_akar_megszoritani bejegyzésemben, úgy tűnik a magyar lakosság nem képes szembesülni azzal, hogy a megszorítások végső vesztese mindenképpen a lakosság, és az nem lehetséges, hogy megszorítások mellett mindenki fenntartsa, sőt néhány kurrens termékkel növelje az életszínvonalát, még akkor sem, ha éppen itt a karácsony. Lássuk ezt a számok tükrében, és a tőlem szokásos görbe tükrében. Ne felejtsük el, a számok még nem is tartalmazzák a legkeményebb részt, azaz a karácsonyt, kíváncsi leszek az elemzésekre.

2007 első három negyedévében a hitelfelvételünk meghaladta az 1000 milliárd forintot, ebből a harmadik negyedév már jelentős emelkedést hozott a maga bő 400 milliárdjával. Nem akarok nagyon előrelátó lenni, de a negyedik negyedéves adatra van egy 500 milliárdos tippem. Emellett a megtakarítások mértéke természetesen nem növekedett ekkora mértékben. Nagyon durvának nevezhető ez a folyamat, mert gyakorlatban a számok azt mutatják, hogy az emberek egyáltalán nem vesznek tudomást arról, hogy pillanatnyi jövedelmük nem tükrözi a fogyasztásukat, sőt úgy néz ki, rá tromfolnak néha, a hitellel meg is húzva felfelé a színvonalat, persze tisztelet a kivételnek. Nem elemezgetem a kérdés ezen részét tovább, arról korábbi írásomban lehet olvasni. Van ennek az egésznek egy nagy árnyoldala. Az, ha megfigyeljük, hogy vajon mire folyhat el a pénz. 2002-ben megindult a hitelpiac felfelé ívelő ága, nyilvánvalóan a lakáshiteleknek is köszönhetően. Ezután 2003-2006-ig következetesen 7-800 milliárd forint volt az első három negyedévben felvett hitel mennyisége. De miközben 2002-ben a teljes hitelállományunk a GDP 7-8%-a volt, addig ma ez 27-28 %, ráadásul a legszembetűnőbbek az arányok változásai. Méghozzá az, hogy a lakáshitelek aránya jelentősen csökkent a teljes hitelállományon belül, és a lakáshitelezésen belül is már csak a kockázatos devizahitelek aránya nő. 1990-ben az akkori GDP-hez viszonyítva sem voltunk ennyire eladósodva.

Itt szokták nekem mondani, hogy bizony sokaknak a mindennapi megélhetésre kell…bla…bla…bla. Amikor a bankokat megkérdezzük, akkor kiderül azonban, hogy óriási a műszaki cikkekre felvett hitelek mennyisége, a plazma- és lcd tévék és a hozzá kapcsolódó termékek eladásának becsült csúcsát biztosan átléptük. Az új autó eladások jelentős részét is hitelből fedezik az emberek, és a rossz tapasztalatok ellenére sem ritka a „vigye ingyen az autót, meg még egy kis pénzt is” típusú hirdetések megjelenése, miközben tavaly is sok tízezer autófinanszírozás bukott be. Azt nem tudjuk, hogy pontosan mire költik az emberek a szabad felhasználású jelzálog hiteleket, de az ésszerű költekezés ott sem biztos, hogy jellemző, pedig ott a lakásról lehet szó, ami az ember feje fölött van.

Nem lesz ez így jó. Félő, sőt kijelenthető a biztosan bekövetkező folyamat, nagyon sok család teljes pénzügyi összeomlása. Már ma is megy a hitel keresztfinanszírozás, azaz a hitel hitelből történő törlesztése. És ne higgye senki, hogy nem hiszem el, nehéz az embereknek, hogy esetleg egyes dolgokról le kell mondani, olcsóbbat kell venni. De, ha ma valaki nem jön ki a fizetéséből, és hitelt kell felvenni, akkor mi fog történni akkor, amikor a hitel törlesztő részletéről is megérkezik a csekk vagy levonják a számláról ? Akkor majd nézhetjük a bulvárlapokban, a kereskedelmi tévék bulvármagazinjaiban, hogy a kegyetlen bank miként árverezteti el a lakást „szegény” emberek feje fölül. Nem is emlékezve arra a korszakra, amikor az egész kezdődött. Egy hitellel, mert az mégsem lehet, hogy a szomszédnak jobban menjen. Azért se szorítunk meg, ha a fene fenét eszik se…

A KSH legújabb kiadott foglakoztatási adatai alapján a 2006.IX-XI időszakhoz képest 2007 ugyanezen időszakában 37.000 emberrel kevesebb volt a foglalkoztatott, eközben a regisztrált munkanélküliek száma ugyanebben az időszakban 5.000-el csökkent. Ez azt jelenti, hogy 37.000 ember egyszerűen eltűnt a foglalkoztatásból. Az adatok a 15-74 éves korosztály adataiból származnak, de a 15-64-es szeletet véve sem kapunk eltérő eredményt. Hová tűnt 37.000 ember ? Meg nem haltak mindannyian, ez teljesen biztos. Szakadjunk ki egy picit a számok kavalkádjából, és tekintsünk bele ebbe a történetben.

Legutóbb egy televízió műsor pont azt elemezte, hogy Magyarországon komoly probléma, hogy a bő tízmilliós lakossághoz képest kevesebb, mint 4 millió ember dolgozik. Önmagában ezzel azonban nem kellene ekkora problémának lenni, hiszen ebben a tekintetben a szomszédos Ausztria sem áll jobban, a teljes lakossághoz viszonyítva ugyanúgy kb. 39 % a lakosság gazdaságilag aktív része. Természetesen itt valaki rögtön rávághatja, hogy ott a jóval magasabb jövedelmeknek köszönhetően jelentősen nagyobb az állami bevétel, a nyugdíjrendszer nem a mostani bevételekből fizeti a mostani nyugdíjakat, mert már rég rendeződött a nyugdíjbiztosítás rendszere, és még lehetne sorolni. Ez mind igaz. Látok azonban egy másik nagy különbséget. A mostani szám tükrözi feketegazdaságunk erejét és aktivitását. Ekkora ingadozás - 37.000 fő – azt mutatja, hogy országunkban az emberek nagy csoportját képes egyik pillanatról a másikra elnyelni a feketegazdaság. Azt tudhatjuk, hogy ezek az emberek ma is élnek, fizetik a számlájukat, vásárolnak a boltban, csak ezt olyan jövedelemből teszik, amely egyáltalán nem jelenik meg a nemzetgazdaságban, egyszerűen zsebből-zsebbe vándorol. Mondhatnánk, hogy komoly felkészülést igényel az, hogy a lakosság ekkora hányadát eltüntessük a gazdaságilag aktív szektorból, miközben továbbra is életben kell, hogy maradjanak.

Ezek fényében azt láthatjuk, hogy miközben a gazdasági növekedés egy százalékos értéke azt mutatja, hogy a magyar gazdaság nem is kicsit beteg, eközben a fenti szám mutatja, hogy a feketegazdaságunk eközben halad előre, egyre több bevételt elnyelve magában. Mosolyogjunk egy nagyot. Van egy óriásai gazdasági növekedésünk. Dübörög a feketegazdaságunk.

1610 január 7 – Galileo Galilei először figyeli meg a Jupiter 4 legnagyobb holdját

1927 január 7 – Az első Atlanti-óceánon átívelő telefonhívás New York és London között

1962 január 8 – A Mona Lisát először állítják ki az Egyesült Államokban

1839 január 9 – A Francia Tudományos Akadémia bejelenti a Dagerotípia fotóeljárást, elkezdődik a fotózás korszaka

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

1986 január 9 – Miután a Kodak elveszti a szabadalmi pert a Polaroiddal szemben, kilép az instant kamera üzletből, így gyakorlatilag a fényképezés ezen módja „polaroid”-ként válik ismertté

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1927 január 10 – Fritz Lang Metropolis című filmjének bemutatója

2008 január 10 – A UNIX rendszeridő eléri a 1200000000 számot, új század indul ezzel a UNIX rendszeridőben

1919 január 11 – Romániához csatolják Transylvániát

1922 január 11 – Először kap inzulint emberi alany

1949 január 11 – Az első feljegyzett hóesés Los Angelesben

1969 január 12 – A Led Zeppelin kiadja első albumát

2004 január 12 – Első útjára indul a Queen Mary II óceánjáró

1930 január 13 – Az első Mickey Mouse képregény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogyan a Totalcar is beszámolt róla, egyes európai városok belső részéről kitiltják a legszennyezőbb autókat, amelyeknek a környezetvédelmi besorolása bizonyos kategória alá esik, illetve ezeknek a gépjárműveknek behajtási díjat kell fizetniük. A szigorítás mértékét jellemzi, hogy Milánóba már Euro4 kategória alatt fizetni kell, nem is keveset, 2-10 EUR-t.

Budapesten lakom, nem a belvárosban, sőt nem is kifejezetten a belvárosban dolgozom. Ennek ellenére üdvözlendőnek tartanék egy ilyen kezdeményezést. Mikor azonban ezt kimondom, akkor rögtön be szoktam csúszni a gonosz kategóriába, mert mennyire nem értem meg azokat, akiknek csak ilyenre futja, és mit fognak kezdeni szegény fuvarozók, akiknek nem karbantartott, lerobbant szállítójárműve a megélhetés utolsó forrása. De álljunk meg egy szóra.

Ugyan javuló a tendencia, de van egy nagyon szomorú statisztika Magyarországon. A szúrópróba szerű, út mentén végzett környezetvédelmi felülvizsgálatok azt mutatják, hogy a jelenlegi szabályozás mellett is még mindig 10 % felett van azoknak az autóknak az aránya a közutakon, amelyek nem felelnek meg annak a környezetvédelmi besorolásnak sem, ami alapján az ún. zöldkártyájukat kiadták. Ezek hátterében sok dolog meghúzódhat. Lehet, hogy a gépjármű állapota romlott, amióta kapta, lehet, hogy valamilyen szakszerűtlen beavatkozás rontotta le az értéket, és igen, sajnos lehet, hogy a kártya a szigorú szabályozás ellenére nem a valós adatokat tükrözi, hanem csak úgy ki lett állítva, pl. telefonos megrendelésre érkezett. 10 % pedig nagyon magas arány.

Képzeljük el akármelyik nagyváros utcáit, ha csak ezzel a tíz százalékkal csökkentenénk a forgalmat, illetve a fent megjelölt intézkedésekkel arra ösztönöznénk a fuvarozókat, hogy a már rég elhasznált teherautót valami kevésbé környezet-gyilkoló gépezetre cseréljék. Mert bárki magától rájöhet, hogy sok esetben nem arról van szó, hogy a fuvarozó nem tehetné meg egy másik autó vásárlását, csak egyszerűen neki sehol nem érdeke, hogy ezt megtegye. Sőt, amíg a hipermarketben vásárolt olajból száz kilométeren elfogyasztott 1 liter olcsóbb, mint a motorfelújítás, addig az is megéri. Jó volna nálunk is értelmes és hatékony eszközökkel arra ösztönözni az autósokat, hogy valami módon figyeljenek arra a környezetre, ami nem csak az övék. Mindenkié. Enyém, tiéd, övé, a gyerekemé, a gyerekedé és az ő gyerekéé is. És arra pedig nincs semmilyen indok, hogy valaki ezt a közös környezetet tönkretegye azért, mert az anyagi érdekei így kívánják. Sajnos nem ebbe az irányba megyünk, jó volna fordítani. Nálunk sok országgal ellentétben semmilyen kedvezmény nem illeti a hibrid autók vásárlóit, sőt a magasabb környezetvédelmi osztály miatti súlyadó kedveszmény is eltűnt a teljesítményadó bevezetésével.

Persze sok kérdést felvet a gondolat, sok megoldandó nehézséget ad, de valljuk be, ma pénzügyileg az nyer a legtöbbet, aki leginkább szennyezi a környezetet. És nem jó ez így. Más országok belátták, hogy valamit tenni kell. Jó, követendő példa. Szerintem.

Azt már megszokhattuk, hogy a média nem mindig szolgál bennünket, illetve csak hiszi, hogy mindaz jó nekünk, amit ő ad. Így az év végi nagy filmdömping után előkerülnek azok a filmek, amelyek esetlegesen azért tartanak érdeklődésre számot, mert a másik csatorna még annál is kevésbé színvonalas programmal rukkolt elő. Már megszokhattuk, hogy a kötelező korhatárkarika mellé kapuk egy céglogót is a másik sarokba, meg egy visszaszámlálást a harmadikba. Már alig várom a negyedik sarokba megjelenő jelet, esetleg a képernyő közepén feltűnő logót, sőt a médiahatóságnak javaslom, hogy a korhatár egész képernyős vízjel formájában tűnjön fel. Nem érdekel, lassan úgy is leszokom a tévézésről. Azonban a háttérben még inkább megmutatkozik, hogy néha lényegtelen a közönség mit is szeretne.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Példának okáért teletexten megnézni a műsort, ha már úgy is van a csatornának. Kicsit elavult technológia, ott van már az Internet, de az ágyban fekve, kikapcsolt gép mellett, újság hiányában még is jól jöhet. A Viasat3 nem így gondolja. A Viasat3 teletextje most zombi üzemmódban megy. Látszólag él, a fejlécben kiválóan ketyeg az óra, helyes a dátum, de valahogy a beltartalom meg ugyanaz marad. Nem új jelenség ez tőlük, mondhatnánk a csúszás megszokott, de most a Viasat3 megdöntötte minden eddigi rekordját. Nyilvánvaló, hogy a teletext írására szakosodott munkatársak elmentek 2007 december 20-án szabadságra, mert az aznapi műsor található még mindig azon a bizonyos műsoroldalon. A főoldalon még olvashatjuk, hogy 14.15-kor kezdődik a Halálbiztos diagnózis. Ja, nem máskor, mint december 20-án, mióta bő kettő hét telt el. Csak remélni tudja a teletext néző, hogy január 7-én, közel 3 hét után visszajön szabadságáról a teletext szerkesztő team, és újra frissíti egy kicsit a műsorkínálatot.

Mondhatná valaki, hogy lényegtelen. Talán az. De a média részéről minden területen ugyanezt a hozzáállás érzékelem. Csodálkoznak, hogy csökken a reklámozási kedv, miközben a hátterében az húzódik meg, hogy a fenti hozzáállás miatt egyre csökken a tévézési kedv. Múltkor lapozgattam a csatornákat, és véletlen az ATV-re tévedtem. Éppen a Vándormadarak című nagyon jó film ment. Csak éppen az eredeti szélesvásznú változat helyett ún. panscanben, azaz úgy, hogy kitöltse a képernyőt. Ezzel viszont az eredeti kép közepe kerül csak képernyőre, amitől szegény repülő vadmadarakból a közeli felvételeken az látszott, hogy középen repül egy test. Se eleje, se vége a madárkának. Ettől sem lett kedvenc filmje valakinek a Vándormadarak. Más csatornák csak azért megvágnak egy filmet, hogy beleférjen a 12-es korhatárba a 16-os helyett, elfelejtve, hogy ezzel a film értelmét veszti, mert a néző felét sem fogja érteni.

Én más lassan leszoktam a tévézésről, de amennyiben a média még szeretne magához vonzani nézőket, akkor valami másféle hozzáállás kellene. Lehet, hogy a teletext egy apró dolognak tűnik, de mutat egyfajta hozzáállást. Azt, hogy ebben a médiában lassan a célözönség teljesen lényegtelen lesz. Magyarán szólva le van…

Megnéztem végre az Egon és Döncit. A film már egy hónapja a mozik műsorán van, de eddig más programok és filmek miatt kimaradt. A produkció az utóbbi idők legvegyesebb érzelmeit kiváltó film volt számomra, lássuk miért.

Azt tudni kell, hogy a film – megelőzve a Vuk második részét – az első, teljes 3D-s magyar film lett. Teljes költségvetése 120 millió forint, ezért annyira nevetségesen kevés, hogy összes sem mérhető egy amerikai film árával. Dicséretes, hogy egy forint állami támogatást nem kapott, és még is elkészült, nem úgy a már most is 1,4 milliárdba kerülő Vuk, aminél a készítők nem győzik magyarázni, hogy miért kellett már sokadszor elhalasztani a premiert. Itt a szöveg helyett dolgoztak az emberek, és elkészült a film. Nem a mi pénzünkön kísérletezik ki, hogy eszi-e a magyar az agyszüleményünket, hanem szépen magántőkéből. Mit is mondhatok a filmről?

Az egyik szemem sír, a másik nevet. A kép és az egész látványvilág a Pixar munkáit is simán sarokba szorítja, egyszerűen fergeteges. Persze bele lehetne kötni apró látványtechnikai kérdésekbe, például abba, hogy a macska miért nem szőrős, és olyan merev, de szerintem ez teljesen beleillik a képbe. A színek kavalkádja, a részletek kidolgozása mind olyan elem, ami látványtechnikailag feldobja a filmet. A zenei aláfestés kiválasztása külön feldobja a filmet, leginkább nekem a Naprendszerbeli jelenet alatt felcsendülő doromb hangjával fűszerezett zene tetszett. Azt mondhatom, hogy önálló elemeiben elemezve a filmet, egy tökéletes alkotással találja magát szembe az ember. A jelenetekben lévő karakterek mozgása messzemenőkig kidolgozott, akár a talajon, akár az űrben tartózkodnak is, ahol nem hat rájuk a gravitáció. Ezt nézve a film lenyűgöz. Sajnos viszont ez a film egy összkép, és sajnos a film olyanra sikerült, mint valamiféle sokszínű és érdekes gyurmából összegyúrt formátlan valami.

A film magja, azaz tisztán a történet 71 perc, ami azért még egy elsősorban gyerekek számára szánt produkciónak is kevés. Sokkal jobb lett volna, ha közelít a 90 perchez. Néha ennek ellenére úgy érzi az ember, hogy az adott jelenetnek soha nem lesz vége, és kicsit már vár valamiféle történést. A 71 perc nem engedné meg azt, hogy hosszasan időzzünk egy adott jelenetben. A film alaptörténete nagyon jó volna, de valahogy olyan kiforratlanul került át a forgatókönyvbe, amitől olyan nagyon történettelen lett az egész. A végén a Nap - úgy tűnik - feketelyukká omlik össze, amitől főhősünk visszakerül bolygólyára, ami nem egészen korrekt, mert Napunk ehhez túl kicsi. Ezt még el is nézném, mert az űrhajó is benzinmotoros, tehát ez úgy sem egy fizikailag korrekt filmnek készült. Azonban a Ten Years After – I’d Love To Change The World száma alatt feltűnő, való életből vett és nem generált képek nagyon nem illenek egy 3D-s mozifilmbe. Ezt már annak idején a Vrungel kapitány kalandjai című szovjet rajzfilmben is eljátszották, és ott is furcsa volt. Egyszerűen egy 3D-s mozifilmben ne jelenhet meg valóságos kép, akkor már jobb lett volna oda is számítógéppel generált jeleneteket rakni. Bár egészen máshogy hat, de ez a Teletubbies csecsemőfejjel ábrázolt napocska szintje. Értettem én az üzenetét, de akkor sem passzolt bele a képbe, ahogyan az UFO-t sem értem. Miközben főhősünk benzinmotoros űrhajóval szel át fényéveket, eközben az UFO láthatóan valami nagyon futurisztikus technikát képvisel. Slusszpoén, hogy a filmben nincs dialógus, az én megfogalmazásomban a teljes kommunikáció egyfajta érthetetlen nyökögés, azaz nyögdécselés. A legtöbb ember ezt hiányolta. Nincs benne beszéd, ami az átlag néző számára padlóra teszi a filmet. Lehetne még sorolni néhány dramaturgiai hibát, de összefoglalónak ennyi.

Egyszóval a filmhez egyrészt gratulálni szeretnék a készítőknek, mert nagyon megmutatta mire vagyunk képesek mi, magyarok. Úgy érzem, minden ott van, ami egy jó filmhez kell. Azonban figyelembe kell venni, hogy amikor nagyközönség számára gyártunk ilyen filmet, akkor azt nem műértő művészek nézik meg, hanem olyanok, akik egy jó szórakozásra vágynak. Azt mondom jó kezdet. Ki kell azonban nőni a demoscene kategóriából, és egy jó forgatókönyvvel megalkotni azt a produkciót, ami egyszer igazán ütős siker lehet.

1984. Orwell híres regénye szépen belopódzik a mindennapjainkba. Lehallgathatják a telefonjainkat, megnézhetik az e-mailjeinket, megfigyelhetik az életünket. Bármilyen szinten. A megfigyelés pedig nem csak úgy, szórakozás szerűen történik, hanem annak oka van. Az ok pedig nem mást, mint a szabályozás. Most kicsi országunkban ennek egyik iskolapéldája következik.

Ki ne emlékezne – aki élt abban a korszakban – a szocialista időszak házépítéseire. A hétvégék és esték, meg sokszor a hétköznapok is azzal teltek, hogy az ismerősök, rokonok, barátok, szomszédok összegyűltek, és mindenki berakva a maga kis tégláját felépítette a házat. Önzetlenül, nem is kérve semmit, hiszen tudta, hogy a következő alkalommal ő kapja meg ugyanezt a segítséget. Fizetség gyanánt legördült egy jó kis pörkölt délben, meg a nélkülözhetetlen hűsítő, a Kőbányai Világos, és ezzel le is volt tudva a dolog.

Kérem szépen ennek vége. Vasszigor lesz. A munkaügyi hatóság bekeményít, és rendet tesz ezen a területen. Nincs többé ingyen segítség. Ugyanis, építkezésen ezután csak is közvetlen hozzátartozó segíthet, aminek a fogalmát a törvény definiálja. Tehát közeli hozzátartozó a PTK. szerint „a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyenes ágbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyenes ágbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa”. Ennyi, kész. Ha az eddig húsz éve jól ismert szomszéd átjön, és segít kicsit átpakolni 10 zsák cementet, akkor lesújt rá a törvény vasökle, és bizony meg lesz bírságolva. A bírság alsó határa 50 ezer forint, természetesen ez mindkét félre értendő. Sőt, a törvény kemény, bizony a birkapörkölt és az ásványvíz is gázos, mert az természetbeni juttatásnak minősül, és mint ilyen, bizony adóköteles. Mit tehet, aki még is áthívná a szomszéd Pista bácsit segíteni egy kicsit. Az ezt csak alkalmi munkavállalói könyvvel teheti meg. Tehát ezentúl az igazi kitolás a haverokkal, ha meghívod őket szombatra, hogy „húzzuk má’ be a villanydrótot a csövekbe”, és kihívod a munkaügyi hatóságot, máris mindenkit megvágtál legalább egy ötvenessel. Persze magadat is, de ki tudja, hátha ár/érték arányban jó buli lesz.

Természetesen mindennek van hivatalos magyarázata, aminek valóságalapját még csak kétségbe sem akarom vonni. Nagyon erős a feketemunka Magyarországon, és kétségtelen, hogy biztosan előfordul családi házak építkezéseinél is feketén dolgoztatás. Azonban egy külföldi, aki hazánkat nem ismerve, meghallgatná az erről szóló sajtótájékoztatót, az egyet tudna mondani: irigylem az országotokat, hogy már ilyen dolgokkal is tudtok törődni.

1934 január 1 – Az Alcatraz-sziget az Egyesült Államok hivatalos börtönévé válik.

1959 január 2 – A szovjetek által épített Luna 1, mint az első mesterséges égitest, Hold körüli pályára áll.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1957 január 3- A Hamilton Watch Company elkészíti a világ első elektromos karóráját

1847 január 4 – Samuel Colt eladja az első revolvert az az USA kormányzatának

1463 január 5 – Villont kitiltják Párizsból

1838 január 6 – Samuel Morse első sikeres elektromos távíró tesztje

Ismét eljön egy újév, mondják. De nekem ez az újév pont olyannak tűnik, mint a régi. Azt hiszem, ez alapján minden nap eljön egy újév, mert csupán mi tesszük különbözővé ezt a napot, a többi, általunk túl szürkének vélt hétköznaptól. Az emberek ilyenkor minden szépet és jót kívánnak másoknak, és önmaguknak, fogadalmakat tesznek, hogy mennyire megváltoznak és mennyire meg fogják őrizni a jó tulajdonságaikat. Persze ezeket a fogadalmakat és jókívánságokat bármikor megtehetnék, hiszen ahogyan szokták mondani, aki változtatni és változni akar igazán, az elkezdi azon a napon, amikor megérett benne az elhatározás. Igen, lehet, hogy valakinek pont ezen a napon érik meg, hogy mit kellene tennie.

Eszembe jut egy szilveszteri jelenet. Egy filmből, ami nem sokkal a születése után igazi kultfilmmé vált, a Forrest Gump. A film 6 Oscar-díjjal büszkélkedhet, és méltán kapta meg ezeket a díjakat. A bizonyos jelenetben Forrest (Tom Hanks) összefut Dan hadnaggyal (Gary Sinise), akit ő mentett ki a vietnami dzsungelből, ám a hadnagy elveszítette mindkét lábát, és hadirokkantként, lecsúszva, az alkohol rabjaként tengeti az életét. Forrestet hibáztatja, amiért kimentette a napalmbombázás elől, mert amennyiben ezt nem teszi, hősként halhatott volna meg. Dan hadnagy már nem bízik semmiben, és ezen a szilveszteren is, az 1971-72 közötti szilveszteren csupán nevet Forrest életvidámságán és nagyszerű tervein, miszerint rákászhajó kapitány lesz, hiszen megígérte a háborúban meghalt katonatársuknak. Dan hadnagy elszúrt életéért mindenkit hibáztat. Hibás a kormány, aki most eltartja, hibás Forrest, amiért megmentette. Hibás mindenki, csak ő nem. Végül Dan hadnagy, talán pont e szilveszteri nap eseményinek a hatására belátja, hogy korábbi életének következményeit magán kell viselnie, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellejen neki változtatni azon, amin tud. Forresttel együtt végül álmaik nyomába erednek (itt történik a képen látható jelenet), és egyszer csak feltűnik Dan hadnagy lábakkal Forrest esküvőjén, menyasszonyával az oldalán. Igen, semmi csoda nem történt, ezek méretre készített titánium-ötvözet lábak. De Dan hadnagy mosolyog. Szép, megindító és tanulságos történetekkel tele film.

Azt hiszem akár a mai napon, akár más napon, de be kell látni, hogy saját életünkért mi vagyunk a felelősek, és minden nap egy nagyszerű lehetőség arra, hogy lépjünk egyet a jobb felé. Igen, ilyen nap ez a mai is, de ha mégsem sikerülne kitalálni, hogy milyen nagy fogadalmat tegyünk, ne legyünk nagyon elkeseredve. Ott áll előttünk minden nap, amikor felébredünk, ami akár hogy is nézzük, elkövetkezendő életünk első napja. Az a nap, amikor lehetőségünk van kilépni a magyarázkodásból és mások hibáztatásából, és rájönni, hogy saját életünket még ebben a viharos emberi világban is kormányozgatnunk kell, nem pedig hagyni, hogy az sodorjon magával. Bármely napon ott lehet az ideje, hogy eldobjuk az önsajnálatot és önámítást, és tegyünk azért, hogy a következő év egy jó év legyen. És az, hogy ez a következő újév most január 1-december 31 vagy március 2-március 1, az teljesen mindegy. A következő év úgy is olyan lesz, ahogyan mi alakítjuk és látjuk. Boldog vagy nem ? Mindenkinek el kell hinni, hogy ez nem egy jókívánságon múlik. Csupán egy valamin. Mi mit alakítunk ki belőle. Megtaláljuk-e a kis saját rákászhajónkat, vagy továbbra is sajnálkozunk azon, hogy mi akadályoz bennünket abban, hogy lépéseket tegyünk. „Lépéseket ? Lépéseket????” – mondaná Dan hadnagy, de aztán rájönne, hogy még lábak nélkül is lehet lépéseket tenni.

Így azt mondom minden olvasónak, minden reggel, hogy boldog új évet, legyen az bármely nap is a naptárban :)

Itt a karácsony. Meg is születtek az ezzel kapcsolatos postok, és ezek közül kétségkívül Tóta W. ez irányú írása váltotta ki a legnagyobb közfelháborodást. A post itt olvasható: http://w.blog.hu/2007/12/24/szuletett_december_25_en

Kicsit erre szeretnék reagálni. Nem úgy reagálok, mint Besenyő Pista bácsi, aki elkobozza Evetkétől és Tompikától a meztelen nős magazint, és miközben tüzetesen átlapozza, akkor minden oldalnál hozzáteszi, hogy „Húúúú, de gusztustalan”. Mindenkinek az a véleménye, amit szíve választ, így Tóta W.-nek is meglehet a maga véleménye. Csak kicsit úgy érzem, hogy ez a vélemény nem a Bibliának, hanem annak a dolognak szól, amit most sokan Jézus születésnapjaként tartanak számon.Ugyan nem akartam eddig sem a blogomon vallási és politikai kérdésekkel foglalkozni, de ezt hiszem, hogy az írás megérdemel legalább egy-két mondatot, hogy a történet egy kicsit jobban helyre kerüljön a fejekben. Amit Tóta W. ír, azzal nem is akarok vitatkozni sokat, sőt senkit sem akarok itt vallási kérdésekről meggyőzni, annak megvan a maga helye és ideje. De az egész Tóta W. cikkben nekem egyetlen dolog sántít, méghozzá ezt rögtön le is tisztázom néhány alapvető dolog rendbetételével. Kezdjük is.

Nem érdekes, hogy a Biblia sehol sem említi azt, hogy az első században élt zsidók, majd később keresztények születésnapot ünnepeltek volna, akár Jézus születésnapját ? Ez egyszerűen azért lehetséges, mert az ő világukban a születésnap ünneplése egyszerűen pogány szokás volt, amit messze elkerültek, és ezért is van, hogy miközben tudjuk Jézusról, hogy ott volt a pászkaünnepeken, járt menyegzőn, egy születésnapon sem volt ott, mert ez a zsidók számára kerülendő ünnepség hírében állt. Nem véletlen, hogy az egyetlen ebben a korban feltűnt születésnap a Bibliában az, aminek a vége Keresztelő János lefejezése volt, és ezt sem zsidók vagy keresztények ünnepelték. Tiszta sor az is, hogy egyetlen karácsonyfa sem tűnik fel a Bibliában, pedig jóval Jézus halála után is írtak a Bibliához, de még csak nem is beszélnek effajta ünnepről. Sőt, és hadd mellőzzem a levezetést, Jézus egyáltalán nem ezen a napon született, és ha még is született valamikor és születésnapot tartana, azt a zsidó naptár szerint kellene megtenni, ami azt jelentené, hogy a holdhónapokhoz igazított naptár szerint kellene karácsonynak lenni. Ez pedig azt jelenti, hogy a karácsony időpontja folyamatosan ingadozna a mi naptárunk szerinti december és január közepe között. Na de Jézus nem akkor született, és a Biblia nem véletlen nem tesz említést róla, hiszen leszögeztük, a korai keresztények hitvilága szempontjából ez lényegtelen volt, nem úgy a halála időpontja, ami már egy másik téma. Gondoljunk csak bele. A mostani december 25-én Betlehemben éppen nem fog fagyni valószínűleg, de nem ritka a hóesés sem ekkor, nem valószínű, hogy a pásztorok ott fütyörésztek volna a nyájjal kinn a mezőn, amikor ott már vajmi kevés legelnivaló lett volna, meg egyébként is kegyetlen hideg, és esős idő fogadta volna őket. Sokáig lehetne még levezetni, hogy miért és miért semmi köze a karácsonynak Jézushoz, felesleges szópazarlás volna itt. De akkor hogyan is került össze a két ünnep?

Aurelianus 274 december 25-én kikiáltja a napistent a birodalom legfőbb védelmezőjévé, majd templomot szentel neki a Mars-mezőn. Ám ez a birodalom óriási volt, és a Róma minden áron egybe kívánta tartani azt, pedig ez igen nehéz feladat egy olyan birodalomban, ahol a keresztény hittől kezdve a napimádatig minden megtalálható, miközben a vallás a birodalom legnagyobb összetartó ereje lehetne. És jön a spanyolviasz feltalálása. Az egyház és a birodalom megalkuvóvá válik, és megszületik a közös hit. Van a Jézus, aki tulajdonképpen ugyanaz, mint a Mitrász, és lehet ünnepelni…itt már mindenkinek ismerős a történet.

Mindezek után mindenki azt tesz, amit akar. Lehet ünnepelni, lehet jól érezni magunkat. Sokan azonban leginkább a kereskedelem és a pénz istene előtt borulnak le leginkább ilyenkor. Azt tudnunk kell, hogy Jézusnak sokkal kevesebb köze van a karácsonyhoz, mint Mitrásznak. Ezt tudva pedig már egészen másként lehet szemlélni Tóta W. Mitrász kultuszt bíráló cikkét.

Itt az év vége, legalábbis nagyon közeledik. Ez azt jelenti, hogy amiként a munkában szokás szerint szünetet tartok, itt is csökkent aktivitással fogok előfordulni. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz post már ebben az évben, de biztosan ritkábban lesznek itt dolgok. Gyűjtöm a gondolatokat, erőt, energiát, és akkor majd újult erővel folytathatom a teljes hóbelevanc ide öntését. Azt hiszem, azért a jövő heti évfordulós post sem marad el, és biztos vagyok benne, hogy történik olyan dolog ami arra, ösztönöz, hogy megszólaljon a billentyűzetem itt. Addig is minden jót nektek humanoidok.

A Marslakó :)

Tessék nagyon koncentrálni éjfélkor, mert nagy nap lesz a mai! December 21-én 0 órakor országunk csatlakozik a schengeni övezethez, ami azt jelenti, hogy az EU-val közös határszakaszokon megszűnik a határok ellenőrzése, az EU – ebből a szempontból külső – határa mi leszünk. A légi forgalomban ugyanez március 30-án következik be, de ez most ne zavarjon minket.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy jelentőségű dolog ez. Képzeljük el azokat, aki annak idején, bőven a szocializmusban is élhettek országunkban, akkor, amikor a szomszédos Ausztriától tényleges kerítés választott el, azaz a vasfüggöny takarta el előlünk a csúnya nyugatot. Akkoriban egy bécsi kirándulást komoly procedúra kellett, hogy megelőzzön, ugyanis nem utazhatott akárki olyan országokba, ami nem volt a baráti országok listáján. Elég volt a legapróbb gyanú, és az illető maradt itthon. Most pedig képzeljük el az érzést, mikor a megszerzett engedéllyel valaki ilyenkor elhagyta Hegyeshalomnál az országot, és belépett a nyugati birodalomba. Olyan lehetett ez, mint legalábbis egy űrutazás, hiszen nem minden ember engedhette meg magának. Aztán enyhült a szigor, már sima útlevéllel is lehetett menni, és a Trabant tetején hazahozni a Gorenje hűtőszekrényt, az ülés alatt a videót vagy a C64-et. Aztán a világ fejlődött, és egy napon már akár a barna papírszemélyink is elég volt, hogy meglátogathassuk a sógorokat. És ma, az ember beülhet autójába, talán egy olyan ember, aki végigélte ezeket a lépéseket, és ugyan kicsit lassítva, ugyanazt érezheti, mint sok nyugati társunk. Már csak a kapuk emlékeztetnek a régi időkre. Micsoda feeling, mondhatnák sokan, és tényleg az. Az ember példának okáért száguld az A2-es osztrák autópályán Villach után, és egyszer csak azt veszi észre, hogy máris a legendás Itáliában van, anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, hogy ki ő és hová tart. Kivéve, ha az osztrák matricakontroll meg nem zavarja ebben, ugyanis előszeretettel itt ellenőrzik annak meglétét, jelentős büntetésre bekavarva az életérzésbe azoknak, akik bliccelni akartak. Hát ez az életérzés elérkezett hozzánk is. Rédics, Hegyeshalom, Szentgotthárd, Komárom, Esztergom, Biharkeresztes, Battonya és a többi. Picivel több, mint 50 olyan pont, ahol ezekkel a szomszédos országokkal hivatalos határátkelőhelyünk volt.

Azért ne felejtsük el, hogy okmányokat továbbra is kell magunknál tartani, hiszen ez szolgál azonosításunkra szükség esetén. Üdvözlöm magunkat végre tényleg Európán belül.

Kaptam egy könyvet. Dr. Csernus Imre : A NŐ. Kaptam bele egy kis rövid ajánlást is, kézzel írva, ahogy kell. Úgy tűnik, hogy akitől kaptam, azt érzi, van még mit fejlődnöm ebben a tekintetben, de azt hiszem, a nő megismerésében mindenkinek és mindig van fejlődni valója. Megmondom őszintén, hogy vágytam rá kezdettől fogva, ahogy halottam a megjelenéséről, annak ellenére, hogy az íróval kapcsolatban sokaknak fenntartásai vannak. Azonban nem szabad előítéletekkel lennünk feltétlenül, és a nő témája talán a leginkább kimeríthetetlen témakör, és azt hiszem a földi dolgok egyik legnagyobb misztikuma is. Annak ellenére, hogy sokan meg vannak győződve róla, hogy a nőket nem lehet megérteni – és talán ilyen vagyok én is – azt gondolom, hogy bizony dolgozni kell mindenkinek azon kedves férfitársaim, hogy megküzdjünk ezzel a lehetetlennek látszó feladattal. Tisztelt hölgytársaim pedig azzal a nagyszerű feladattal néznek szembe, hogy egyáltalán önmagukat megismerjék, és lehetőséget biztosítsanak önmaguknak arra, hogy fejlődjenek annyira, amennyire ezt lehetővé teszi személyiségük. Nem tudunk egymás nélkül élni, szükségünk van egymásra a boldog élethez, tehát ehhez meg kell ragadnunk néha a segítséget.

A könyv természetesen tükrözi az író személyiségét, továbbra is az általa meghatározott eszközökkel ad nyomatékot a mondanivalójának, néha kissé vulgáris kifejezésekkel. Ebből és a témából adódóan a könyv mindenképpen felnőtt embereknek szól, olyanoknak, akik már megfelelő korba értek ennek a problémának a kezelésében. Fontos, hogy olyan problémák kezelésével foglalkozik, amit nem is szeretünk kimondani, vagy túlságosan óvatosak vagyunk ebben a tekintetben. Csernus kimondja. Kimondja azokat az élethelyzeteket, konfliktusokat és komoly hibákat, ami nélkül a nő nem lehet igazán jó nő. Persze nagyon sokan ezeket a kérdéseket természetesen kezelik, és önmaguk is megbirkóznak a problémával. Azonban mindenki talál a könyvben olyan gondolatokat, amik biztosan a javára vállnak, vagy azért mert végre tudja és megérti a dolgokat vagy azért, mert valamilyen hasznos tanáccsal szolgál. Csernus azonban kettő dolgot feltétlenül leszögez az olvasó előtt. Az egyik, hogy nincs mindenben feltétlenül igaza, ezt döntse el maga az olvasó, a másik pedig az, hogy bármit is ismerünk fel a könyv segítségével, annak vajmi kevés haszna lesz, ha az ebből fakadó ismeretet nem ültetjük át a gyakorlatba. Amikor a hét nőbűnt tárgyalja, akkor sem a szokásos sztereotípiákkal találjuk magunkat szembe, mert igen komoly hangsúlyt fektet abba, hogy vizsgálja azt, miért rossz ez a nőnek. Nem egy olyan könyv ez, ami bebizonyítja, hogy a nő a minden baj okozója, hanem a nőt úgy is vizsgálja, mint áldozatot. Igen kedves férfitársaim, a mi áldozatunk is a nő. Sőt, én a könyvből azt érzem, hogy a könyv sokkal inkább nőpárti. Azt mutatja meg, hogy a férfiak mellett miként tud a nő jó nő lenni, úgy, hogy eközben önmaga marad.

A könyv azt hiszem a rendkívüli objektivitásával és szókimondásával tűnik ki a pszichológia könyvek sorából. A nőről könyvet írni nem egyszerű feladat, de azt hiszem Dr. Csernus ezt most kiválóan megvalósította. Elmondja mitől lesz a nő olyan nő, aki magának is megfelel és másoknak is. Legalábbis, ha ezt tökéletesen meg tudja valósítani :)

Mindenki előszeretettel méltatja a mostani Balin megtartott klímaváltozással kapcsolatos konferencián elért eredményeket, hiszen az Egyesült Államok is beszállt azon országok közé, akik támogatják az egyezményt. Itt most széles mosolyt lehetne arcunkra faragni, azonban egy-két dologról kissé hallgatnak azok, akik méltatják a konferencia eredményeit, mert bizony kevés sikerrel zárult azok számára, akik komoly, kézzel fogható eredményeket szerettek volna elérni. Van ugyanis itt néhány igen komoly probléma.

A civil szervezetek csalódásuknak adtak hangot, miután az Egyesült Államok követelésére kimaradt a megállapodásból a gázkibocsátásokra vonatkozó minden számszerű adat, valamint azok csökkentésének szükségessége. A Természetvédelmi Világalap (WWF) képviseletében Hans Verolme "tartalom nélkülinek" nevezte a megállapodást. Számára Bali "amerikai győzelmet" hozott, de az mégis eredménynek tekinthető, hogy "a tárgyalóasztal körül lesz egy széke az Egyesült Államok leendő elnökének".

Egyszóval megint lehet dicsérni az elért eredményeket, de a csúnya valóság hasonlít ahhoz, amikor valamely vallási vezető felszólal egy nagy rendezvényen, és kéri az embereket a megbékélésre. Most is született egy megállapodás, hogy szépen oda fogunk figyelni a dolgokra, vigyázunk a kibocsátásra, de számszerűen nem fogjuk meghatározni azt, hogy mit is jelent vigyázni a környezetre. Igaz, történtek konkrét megállapodások arra vonatkozóan, hogy ki, min gondolkozzon el az elkövetkezendő időkben, de igazából nem ró senkire konkrét kötelezettséget, és az Egyesült Államok bevonása az egész történetbe úgy néz ki, hogy egyfajta impotenciát adott az új egyezménynek. Még is azt kell mondanunk, hogy vannak más problémák is az ilyen egyezményekkel kapcsolatban.

Ez a probléma pedig nem más, mint a fejlődő országok, és elsősorban Kína. Most rögtön a fejéhez kaphat az ember, és szörnyülködhet azon, hogy a csúnya Kína magyarosan szólva tojik az egészre, és továbbra is annyi széndioxidot bocsát ki, amennyi tetszik neki. Azonban mielőtt még gondolatban lenyaktilóznánk ezért az összes kínai illetékest, egy valamit ne felejtsünk el. Mégpedig azt, hogy Kína mennyi terméket gyárt a világ számára, és mi vajon mennyivel több szennyező anyagot bocsátanánk ki akkor, ha mindezt a terméket itthon kellene megtermelnünk. Most hagyjuk, hogy jó-e vagy rossz nekünk, hogy Kína és az környező országok bedolgozói termelik meg a világ számra a termékeket. De a helyzet hasonlít ahhoz, amikor a csíntalan gyerekek az iskolában nem merik a kakaót a plafonra fröccsenteni, pedig de jól nézne ki, és kompenzációs megoldást keresnek. Ezért bevállalós Pistikét meggyőzik arról, hogy frankó móka lesz, és ő végrehatja a feladatot. Amikor azonban a tanító néni elhűlve figyeli a plafonról lecsöpögő végterméket, akkor a kis csíntalanság haszonélvezői már csak a háttérből figyelik az eseményeket. Így van ez a kibocsátással is. Valószínűleg sok országban problémát jelentene az egyezményekben meghatározott kibocsátási kvóta teljesítése, ha minden terméket nekik kellene előállítani. A másik, amit pont mi magyarok gyakorlunk, az azokra az országokra vonatkozik, ahol olyan gyatra az ipari termékek előállítása, hogy nincs is veszélyben, hogy a közeljövőben ez a kvóta számukra gondot jelentene. Ezért aláírják az egyezményt könnyedén, hiszen csak profitálnak belőle, mert az egyezmény alapján pont most adunk el kvótát Japánnak, pontosan azt a mennyiséget, amit mi szerencsétlenségünknek köszönhetően nem tudunk kibocsátani, hadd szennyezzen más helyettünk. Ugye a kvótaeladás nem kötelező dolog.

Ebből a szempontból nézve kiderül, hogy akár a mostani, akár a korábbi egyezmény csak nagyon kevés ország számára jelent igazi áldozatot, többek között nekünk nem, a másik pedig az, hogy továbbra is megtartjuk a bűnbakot. Sőt azt is jól tudjuk, hogy az elavult gyártósorokat és gépeket, technológiákat a fejlett országok továbbra is eladják azoknak az országoknak, akik csak ezt tehetik meg. Egyszóval minden elért eredmény dicséretes, de ugyanaz figyelhető meg itt is, mint akárhol máshol az élet többi területén. Egyezményeket és szabályokat alkotunk, amiket betartunk és kardoskodunk mellettük, mindaddig, amíg az nekünk kényelmes. Ezek a törekvések csak akkor lehetnének eredményesek, ha minden ember, végső soron a fogyasztó megértené, hogy mint utolsó láncszem, ő az, akiért mindez van. Ő a haszonélvezője és károsultja is mindazoknak a dolgoknak, amik itt a földön vannak. Majd, ha meglesz e kettő között a megfelelő egyensúly, akkor nem lesz szükség egyezményekre. Egyszer.

Most viszont sikerült egy semmitmondó egyezséget kötni, ami alapján sokan azt gondolják, hogy milyen jó is most nekünk, mert ismét aláírtak egy papírt az országok. Kár, hogy a lap üres volt.

Ha marslakó lennék, és kevés tényt tudnék a földi dolgokról, akkor most biztosan meg volnék győződve, hogy itt bizony világvége lesz. Legalábbis ezt a következtetést vonhatnám le abból, ha kimennék az utcára, körbenéznék a bevásárlóközpontokban, és beszélgetnék egy kicsit az emberekkel. Azonban itt élek a földön már jó ideje, és a sok év alatt, amit itt tölthettem, megfigyelhettem azt, hogy ugyan még egy év végi mulatozás után sem lett világvége, az emberek egyre inkább úgy csinálnak, mintha az lenne.

Olyan ez, mint egy nagy érdekes világvége játék. Olyan, mintha az embereket megkérnék arra, hogy viselkedjenek úgy, mintha január 1. reggel hatkor megszűnnének létezni. Az emberek pedig engedelmeskednek ennek az utasításnak. Mi a legtermészetesebb emberi reakció ebben az esetben? Filmekben már megfigyelhettük, hogy az emberek elkezdenek másként gondolkozni, elkezdenek féktelenül mulatozni, meglátogatják a rég nem látott rokonokat, békét kötnek azokkal, akikkel eddig haragban voltak. Ezek pedig olyan szép dolgok. De most ennél több történik, egyre több minden történik az év végi világvége játékban. Az emberek már csak erre koncentrálnak, hetekkel előtte már nem is tudnak másról beszélni, és képesek mindent feltenni erre a néhány napra. Semmi sem számít. Hitel 8 éves futamidőre, egyetlen karácsonyért? Miért is ne, hiszen itt a világvége és soha nem kell visszafizetni. Sőt, milyen jó, mert a világvége miatt dolgozni sem kell menni többet. Össze lehet veszni a portással, a főnökkel, a titkárnővel, hiszen őt sem fogjuk többé látni. A rendszer működik, az érzés megvan, minden jel arra mutat, hogy az élet megszűnik létezni az utolsó egy hét után.

Itt szeretnék én is egy picit szóhoz jutni, mint marslakó, legalábbis úgy érzem az vagyok. Ezek nagyon szép dolgok, kicsit kikapcsolódni, kicsit megerőltetve magunkat jobban szeretni, sőt, nagyon jó dolog összejönni rég nem látott barátokkal, rokonokkal, és egy kicsit elbeszélgetni az élet dolgairól. Szép dolog mindez, én nem is vonom kétségbe. De miért ne lehetne évközben is szeretni, és megerőltetni magunkat, hogy egy kicsit több szeretetet mutassunk embertársaink iránt? Ami pedig a legfontosabb, és szeretnék minden ilyen típusú kétséget még most eloszlatni, talán még nem késő. Kicsit óvatosan, de azért szeretném kijelenteni, hogy nem lesz most világvége. Elmúlik ez az egy hét, és újra szembe kell nézni a valósággal, be kell menni a munkahelyre, és ki kell békülni az emberekkel, sőt együtt kell velük dolgozni. A 8 évre felvett hitelt vissza kell fizetni, és újra szembe kell néznünk az anyagi gondokkal is. És bizony a mindennapok során továbbra is ki kell mutatnunk a szeretetet. Az élet folytatódik, és azt hiszem ezt most sem szabad elfelejtenünk. Ki merem jelenteni, hogy a karácsonnyal nem lesz világvége. Egy egyszerű kérdés pedig mindig segít abban, hogy helyesen lássuk a dolgokat. Ez mindig működik. „Mi lesz azután?”

1989 december 17. – Elindul a The Simpsons televíziós sorozat

1987 december 18. – Larry Wall megalkotja a Perl programozási nyelv első verzióját

2001 december 19. – Ezen a napon mérték a földön eddig mért legmagasabb légnyomást Mongóliában 108.6 kPa-t

1951 december 20. – Az EBR-1 az első olyan eszköz üzembe helyezése, amiben nukleáris energiával állítanak elő elektromos áramot

1913 december 21. – A New York World-ben megjelenik az első keresztrejtvény

1956 december 22. – Megszületik Colo, a gorilla, aki az első fogságban fogant és született gorilla volt

1947 december 23. A Bell Laboratories bemutatja az első tranzisztort

My sweet one
My sad-eyed little lover
My sweet one
I swear there are no others
But you, but you, but you, but you, but you

Baby
At night-time
Only sometime
I get kind of lonely
And this old roaming heart of mine
It starts searching on its own, and
I swear my love is true
And I give it all to you
Baby

Well those sweet sad eyes
Don't you know they call me back
Everytime
I try to go astray
And the image of you
Don't you know it always lingers on my mind
Every minute of the day

My sweet one
My sad-eyed little lover
My sweet one
I swear there are no others
But you, but you, but you, but you, but you

Baby
Well those sweet sad eyes
Don't you know they call me back
Everytime
I try to go astray
And the image of you
Don't you know it always lingers on my mind
Every minute of the day

My sweet one
My sad-eyed little lover
My sweet one
I swear there are no others
But you, but you, but you, but you, but you

Baby