Volt egyszer az nagy Magyarországon, annak is az közepében egy gazda. A gazda élt, éldegélt, és közben nevelte az 600 disznaját. Nem is akármilyen malackák voltak ezek, mert az nemes magyar mangalica nemesi fajtából származtak. Húsuk ízletesebb, zsírjuk egészségesebb, mint a gazda korának többi elfajzott egyéb malacaié. Drága is volt a királyságban a mangalica húsa, néha bizony a kétszeresét is adták húsáért, mint egyéb malacoknak. A gazda etetgette 600 malackáját, és egyszer hogy-hogy nem, elfogyott a jószág elesége. Ekkor a gazda mit volt mit tenni, nyilatkozott az egyik kereskedelmi televíziónak, hogy gondok vannak, és bizony most szeretné, ha bárki, legfőképpen a király emberei valamiféle segítséget nyújtanának neki a malackák takarmányozására…

Most hirtelen mondhatnám, hogy agyam eldobom. Mielőtt azonban bármit is kijelentek, és bekerülök a „tahó városi” dobozba, elárulok egy-két dolgot. Vidéken nőttem fel, szülők továbbra is ott élnek. Húgom környezetgazdálkodási agrármérnökként teljes mértékben a mezőgazdaságból él, sőt az is, aki most úgy tűnik élete párja lesz. Tehát nagyon jól ismerem a magyar mezőgazdaság helyzetét, mondhatnám, közvetlenül érint. A képen egy mangalica és valamiféle vaddisznó keresztezésből létrejött keverékek láthatók, mint különlegesség, amelyek azóta felnőttek, és köszönik szépen, finomak voltak :) Ennyit magamról.

Matematikai feladvány. Van 600 mangalica malacunk, amelyek X mennyiségű takarmányt fogyasztanak el egy nap. A takarmány ára Y. Mennyi malacot kell értékesíteni ahhoz, hogy a malacokat még Z napig tovább tudjuk etetni? Ugyanis a malacok, legfőképpen a mangalica méretéhez képest nem voltak kicsik. Manapság pedig ez a fajta még élősúlyban is drágább a hagyományosnál, nem is beszélve a feldolgozott formájáról, ahol sokszor a hagyományos sertéstermékek árának dupláját találjuk. Nem véletlenül, hiszen nem csak egészségesebb, de határozottan állíthatom, hogy finomabb is. Egyszóval azt nem értem, hogy miért kell nekünk kötelezően sajnálni egy olyan gazdát, aki 600 fős állománnyal bír, és közben panaszkodik, hogy nincs neki mit adnia. Ráadásul a 600 fős állomány nem egyik napról a másikra került oda és nőtt meg, hanem nyilván tudatos munka eredménye. Ezek szerint viszont ebből a tudatos tervezésből kimaradt az, hogy ezek januárban is enni fognak kérni. Akkor pedig nincs más választás, értékesíteni kellene belőlük, hogy lehetőleg ne egymást egyék meg, hanem megvalósuljon áttételesen a malac>takarmány folyamat.

Utoljára pedig hangsúlyozom: Teljesen megértem a mezőgazdaságban élőket és dolgozókat, de nem hiszem, hogy sajnálnunk kellene azt, aki akkora állatállománnyal rendelkezik, amely árának megfelelő pénzösszeget a legtöbb ember egy évtized alatt sem költ el, csak éppen nem egy átgondolt folyamat eredményeként.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.