Divatos dolog lett manapság „zöld”-nek lenni. Itt a Globális Felmelegedés, ami eljutott odáig, hogy önálló lényként nagybetűvel írandó a neve. Sok érv van pro és kontra a témával kapcsolatban, ne is fejtsük most meg, hogy mekkora probléma ez a bolygónk számára. Én…

Eltusolás rulez

2008.02.08. 12:02

Igazi csend uralkodik az OM táján a középiskolai felvételivel kapcsolatban. Aki nem értesült volna az eseményről, annak röviden annyit érdemes tudnia, hogy a nyolcosztályos gimnáziumokba szóló matematika felvételi feladatsorba hiba csúszott, és a szöveges részt egy feladatnál…

Egyház és állam

2008.02.07. 16:34

A következő írás alkalmas egyes személyek lelki nyugalmának a megzavarására.Bemegy Jézus a templomba, a pénzváltók asztalára csap, majd azt mondja: „elegem van ebből a Pilátusból és a csomó elnyomó intézkedéséből. Itt az ideje, hogy felszólaljak ellene. Kizsákmányol,…

Szabad Európa Rádió

2008.02.07. 15:10

„Kedves Hallgatóink! Napi műsorunkat most befejezzük. 40 perc múlva azonban ismét jelentkezünk, éjszakai különprogramot közvetítünk a 417 méteres középhullámon, valamint a 19, 25, 31, 41 és 49 méteres rövidhullámon” Ismerős? Akkor könnyen lehet, hogy annak idején…

Csak röviden említeném meg, hogy több blogtulajdonos bejegyzései alapján a Konzervatóriumon elindult a klímakonferencia bloggereknek. Itt a Carlos77 gyűjteménye található azokról a bejegyzésekről, amik a globális klímaváltozásról, környezetszennyezésről és egyéb témákról…

VDSZSZ viccoldal

2008.02.07. 11:46

A VDSZSZ honlapja lassan már a Pajtás újság vagy a Pionyerszkaja Pravda (ez a szovjet úttörőknek szánt Pravda volt, fiatalabbak kedvéért) szintjére emelkedik nevetséges bejegyzéseivel. Komolyan szórakoztatóbb olvasni, mint bármely kommunista tankönyvet, amely a szocializmus és…

A BKV pályáztatni sem tud

2008.02.06. 13:10

3,3 milliárd forint. Ennyit szán a BKV használt buszok beszerzésére. Az összeg nem kevés, látatlanban azt mondanánk, hogy tömegesen ugranak rá a cégek, hogy ők zsebelhessék be ezt a nem kevés pénzt, és az ezzel járó nem kevés hasznot. A BKV-nak azonban sikerült olyan pályázati…

KSH Failed

2008.02.06. 10:25

A KSH honlapja büszkén hirdeti megnyugtatásunkra, hogy összesen 1600 fő igyekszik számunkra az országban biztosítani azt, hogy a kívánt adatokhoz időben hozzájussunk, méghozzá olyan alapelvek mellett, mint az objektivitás, szakszerűség, teljes nyilvánosság, egyidejű…

Ma már a spamszűrő megoldásoknak köszönhetően nem is szembesülünk azokkal a levelekkel, melyek postafiókunkat bombázzák, mert szolgáltatónk - a saját érdekében is – elvégzi helyettünk az előszűrést. Így nem látjuk a hozzánk érkező levelek 70-80%-kát, mert ez…

Számológép a múltból

2008.02.05. 09:35

Vajon mi látható az alábbi képen? Sokaknak ez talán egy érdekesnek tűnő vonalzó, jobban megnézve talán egy többfunkciós vonalzó. Az öregebbek és azok akik találkoztak már ilyennel rögtön rávágják a választ: Ez egy logarléc.Mi is az a logarléc, ha nem csupán egy vonalzó…

Szokásos heti évfordulók

2008.02.04. 15:25

Akkor lássunk 7 eseményt, mi is történt február elején évekkel ezelőtt:1936 február 4 – A Rádium E előállítása. Így ez az elem lett az első mesterségesen előállított radioaktív elem1924 február 5 – A Greenwich-i obszervatórium megkezdi sugározni óránkénti…

Fikció és valóság

2008.02.04. 13:45

A rossz dolgokkal kapcsolatban szeretem legkevésbé azt, amikor az élet igazolja a fejemben születő fikciókat.Kora délelőtti írásomban sikerült fikcionálnom a fejemben, hogy egyeseknek milyen komoly problémákat okozhat a vasutassztrájk, és máris megjelent az élő példa. A szülő…

Kedves Vasutas!

2008.02.04. 09:33

Előre szeretném, ha memorizálnád állásfoglalásomat, miszerint már rég szakítottam azzal az állásponttal, hogy te eredendően az alacsonyabb intelligenciájú emberek körébe tartoznál. Az évek folyamán volt időm meggyőződni arról, hogy a te fajod között is van sok értelmes,…

süti beállítások módosítása