Miért fontos írni erről? Sokan megírták már a dolgot, én megpróbálom röviden összefoglalni, hogy minél több értelmes essen ki abból a körből, akik részt vesznek a nyilvánvaló álhírek terjesztésében. Az utóbbi időben az álhírek reneszánszukat élik, ismét belendült a…

Lesz-e olcsóbb csupasz ADSL?

2008.01.11. 14:16

Az NHH (Nemzeti Hírközlési Hatóság) kihirdette a 2007 év végén hozott határozatait, melynek egyik eleme az, hogy ezentúl kötelező a nagykereskedelmi csupasz xDSL szolgáltatás nyújtása, akkor is, ha az adott területen jelen lévő szolgáltató azt kiskereskedelmi forgalomban nem…

Decemberben, a Nemzeti Színház igazgatói székének eredményhirdetése után megjelentek az indulatok, mert volt aki úgy vélte, ő méltóbb lett volna a helyre. Végül Alföldi Róbert kapta meg a megtisztelő kinevezést, aminek a helyességén vagy helytelenségén most éppen felesleges…

Parkolj, majd én büntetek

2008.01.10. 13:17

A bíróság első fokon elutasította a FKPT (Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás) keresetét, bizonyítottság hiányában. Kiderült, hogy az a ki tudja ki által kitöltött adatlapok nem bizonyító erejűek, sőt az a fénykép sem, ami még a parkolójegy lejárta előtt készült,…

Kínosan adósodunk

2008.01.09. 15:37

Az MNB adatainak elemzése egyre elkeserítőbb képet mutat. Ahogyan korábban már írtam erről, a mover.blog.hu/2007/11/27/a_magyar_nem_akar_megszoritani bejegyzésemben, úgy tűnik a magyar lakosság nem képes szembesülni azzal, hogy a megszorítások végső vesztese mindenképpen a…

Dübörög a feketegazdaság

2008.01.08. 11:24

A KSH legújabb kiadott foglakoztatási adatai alapján a 2006.IX-XI időszakhoz képest 2007 ugyanezen időszakában 37.000 emberrel kevesebb volt a foglalkoztatott, eközben a regisztrált munkanélküliek száma ugyanebben az időszakban 5.000-el csökkent. Ez azt jelenti, hogy 37.000 ember…

Események réges régen

2008.01.07. 14:03

1610 január 7 – Galileo Galilei először figyeli meg a Jupiter 4 legnagyobb holdját1927 január 7 – Az első Atlanti-óceánon átívelő telefonhívás New York és London között1962 január 8 – A Mona Lisát először állítják ki az Egyesült Államokban1839 január 9…

Szennyezel? Fizess!

2008.01.07. 12:10

Ahogyan a Totalcar is beszámolt róla, egyes európai városok belső részéről kitiltják a legszennyezőbb autókat, amelyeknek a környezetvédelmi besorolása bizonyos kategória alá esik, illetve ezeknek a gépjárműveknek behajtási díjat kell fizetniük. A szigorítás mértékét…

süti beállítások módosítása