MSN vírus

2009.01.06. 16:00

A jelenség nem új, de éppen annyira aktuális, mint amikor először tűnt fel a neten ez a praktika. Éppen ezért látom szükségesnek, hogy írjak róla, hátha többen el fogják kerülni azt, hogy bekapják a horgot, és megfertőződjenek. A mai napig előfordul, hogy saját MSN partnereimet látom a csapdába besétálni, illetve mások is sűrűn kérdezgetik, hogy ez akkor mi is tulajdonképpen. Ez kérem még csak nem is vírus, illetve nem a klasszikus értelemben.
Ez a számítógépes vírus ugyanis a számítógépes rendszer legérzékenyebb elemét támadja meg, az emberi agyat. Hatásmechanizmusa ugyan arra alapul, mint a hoax. Annak terjedésében is az játszik döntő szerepet, hogy alapvetően bizalmasabban kezeljük azokat az információkat és linkeket, amiket ismerőseinktől kapunk. És az emberek már csak ilyenek, ha az ismerősük küld egy oldalt, ahol meg kell adniuk különböző adatokat, akkor készségesen szórják be azokat. Nem is törődnek a veszélyekkel, és nem is tűnik fel nekik a beetető csali. Minden további nélkül igyekeznek megnyitni a meztelencsajokfoziznak.exe file-t, csak azért, mert az a havertől jött. Sőt, biztosak lehetünk benne, hogy némi partyfotó reményében a bankkártya számukat is elárulják. Ugyan ez most nem ennyire súlyos, de azért bosszantó, hát lássuk a lényeget.
MSN-en kapunk valakitől egy linket, például msnnév.cool-newyear-party-pics.com formátumban, ahol az msnnév szinte bármi lehet, de jelen esetben kísértetiesen emlékeztet partnerünk nevére. Mit is kér tőlünk először az oldal, hogy megnézhessük a vélelmezett fotókat? MSN felhasználói nevünket és jelszavunkat. Mi megadjuk, a fotókat nem kapjuk meg, csupán egy rakás reklámot(ezzel el is jutottunk oda, hogy minek is éri meg ez valakinek), és nem értve a dolgot továbbállunk. Ezzel hirtelen részévé váltunk a terjesztő hálózatnak. Az oldalon ugyanis megadtuk azokat a kulcsfontosságú adatokat ahhoz, hogy ezentúl valami erre írt program leszedje a teljes MSN partnerlistánkat, és nekik is küldje a pontosan ilyen linkeket a mi nevünkben. Nem fogunk mást észrevenni, csak annyit, hogy a kliensünk időnként kidobál, és újra be kell jelentkeznünk. Ez volt az a pillanat, amikor az adataink segítségével éppen megszórták az összes ismerősünket az oldal címével. Jól látható, hogy ettől kezdve exponenciális a folyamat, hiszen az ismerőseink meg majd a mi fotóinkra kíváncsiak, és ők is megadják a kért adatokat.
Igen a társadalom már lehetne immunis az ilyenekre, főleg az internetet ismerve, de még nem az. Aki beleszaladt, szerencsére nincs sok dolga. Nem kell bonyolult vírusvédelmi szoftver, csupán meg kell változtatni az MSN jelszavunkat, és a rendszer nem tudja tovább használni. Még fontosabb azonban, hogy ezzel egyidejűleg a fejünkön is segítsünk, és megjegyezzük egyszer s mindenkorra, hogy az interneten nem adjuk csak meg úgy első bemondásra semmilyen jelszavunkat. Másodsorban pedig olvasunk is, és ha nem értjük a szöveget, akkor inkább nem teszünk semmit. Mert a fent említett oldal apróbetűs feltételeiben (Terms and Conditions) ott van, hogy 
 
We may temporarily access your MSN account to do a combination
of the following:
1.  Send Instant Messages to your friends promoting this site.
2.  Introduce new entertaining sites to your friends via Instant Messages.
 
, ami magyarul annyit tesz, mint a fent leírt folyamat. Azaz még azt sem mondhatjuk, hogy ők nem szóltak.
Kéretik tehát mindenkinek a jövőben jól odafigyelni, és nem megadni az adatokat, tényleg csak megbízható helyeknek. Mert ami most csupán egy bosszantó jelenség, az holnap nem kevés pénz lehet, amikor az általunk megadott adatokkal körbevásárolják az online világot. Mindenkinek további sok sikert és nagyon sok átgondolást a jövőben is, amikor az internettel kerül kapcsolatba.
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr53861529

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: PRESStige 2009.01.07. 17:49:48

Msn virusEgy blogon talaltam, erdemes elolvasni es tanulni belole: A jelenség nem új, de éppen annyira aktuális, mint amikor először tűnt fel a neten ez a praktika. Éppen ezért látom sz&...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2009.01.06. 16:35:13

Mondtam én, hogy itt Magyarisztánban semminek nincs kultúrája.
Anno én is beleszaladtam egy ilyenbe, ott nem kellett megadni adatokat, egyszerűen csak letöltött egy vírust, ami aztán önmagával bombázta az ismerőseim. Újratelepítettem és kész is volt. Azóta nem kattintok visszaigazolás nélkül semmire.

Herrera kapitány 2009.01.06. 19:30:49

Common sense kell és akkor nincs gond. Egyébként ha a Tzimisce által említett sima ráklikkolsz vírust kapod le, akkor pl. Spybot Search and Destroy leszedi, de kézzel is meg lehet találni (aki ért hozzá könnyedén kiszúrja a task listben az eddig ismeretlen alkalmazást, és visszakereshető ahonnan indul a progi).

CernaGeza 2009.01.06. 19:31:32

Légy erős, de a jelszó megváltoztatása nem megoldás. Én legalábbis a jelszó megváltoztatása után ugyanúgy kaptam ezeket a szarokat. letiltottam a listáról azt a 3 embert,azóta béke van

artanis 2009.01.06. 19:34:21

@Herrera kapitány: aki ért hozzá nem szopja be. aki nem ért hozzá azt se tudja mi az a task list.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.01.06. 19:37:14

CernaGeza 2009.01.06. 19:31:32
Nem neked kell megváltoztatni a jelszavadat, hanem annak, akinek a címéről jött a link.

CernaGeza 2009.01.06. 19:38:43

ReWriter: sajnos azok magasról szarnak bele..

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.01.06. 19:39:15

Ki kellene már próbálni ezt a "Válasz erre" gombot :) Lehet, hogy hasznos!

Én arra lennék kíváncsi, hogy kamu e-mail cím és jelszó párossal is beenged a reklámokhoz, vagy már ott nézi, hogy érvényesek-e a belépési adatok.

Herrera kapitány 2009.01.06. 19:40:54

@artanis: jó de az a valaki aki ért hozzá a hülye haverján is segíthet pl. Azért írtam be, mert volt rá példa. :)

Laslow · http://laslow.hu/ 2009.01.06. 19:41:57

CernaGeza, a jelszóváltoztatással azt éred el, hogy a te nevedben ne küldjön az ismerőseidnek spamet az MSN. Annak a 3 embernek kellet volna megváltoztatnia a jelszavát, akiktől te kapod a linkeket.

Amúgy jelszóváltoztatásnál NEM elég csak pl. egy egyest berakni a régi jelszó végére, hanem komolyabb új jelszót kell kreálni.
Saját tapasztalat, hogy jelszóváltoztatás után amikor a régi jelszóval nem tud csatlakozni a reklámprogram a nevünkben, kitalálja az új jelszót a régiből próbálgatásos alapon, sőt, másnapra megváltoztatja a jelszót is. Azaz ha látja hogy menekülsz előle jelszóváltoztatással, de sikerül elkapnia téged és megfejtenie a régihez hasonló új jelszavadat, akkor megelőzi a további menekülési próbálkozásaidat, és ellopja az accodat egy jelszóváltoztatással. Amennyiben Microsoftos e-mail címmel vagy regisztrálva (hotmail, windowslivemail, stb), akkor hiába kérnél jelszóresetet is, hiszen az emailedet ugyanazzal a megváltozott és általad nem ismert jelszóval tudnád csak megnézni, mint amit épp reseteltettél és kiküldtek neked levélben.

Bocs, hogy hosszú voltam!

CernaGeza 2009.01.06. 19:51:48

@Laslow: világos a helyzet. Egyelőre a 3 letiltott név óta nincs ilyen jelenség az msn-emen, más meg nem panaszkodott még hogy én spammelném őt.

De megjegyzem a jelszóváltással kapcsolatos tanácsaid

OrbanseggenLorincz 2009.01.06. 19:53:33

ez tipikusan akkora sötétséget jelent a kedves "felhasználók" körében, ami jól példázza az internetezési szokásait a magyarnak. síkhülye, és kész. LOGIKA és JÓZAN PARASZTI ÉSZ elég lenne ahhoz hogy ez a szar kipusztuljon de nem. és mikor ugyanattol az ismerőstől jön a link, akivel a jelszováltást három hete eljátszottuk, idegrohamot tudnék kapni és megráznám legszívesebben hogy tényleg ennyire síík gyökér állat vagy-e. emiatt volt a mai napom is kicsit idegölő, a tesco valamelyik lengylországi áruházában elszabadult valami szemét ami intraneten az egész europai hálozatot megfertőzte. miután lenyomoztuk, kiderült hogy otthonrol hozott a parasztja a laptopján valami szart, és simán bedugta a céges rendszerbe. kellemes jelensége volt a virusnak hogy terjedés után lezárt a gépeken minden hálozati kapcsolatot, igy az egész lánc kissé bepánikolt... reggel ötös elsöfoku virusriasztás után délután négyre a központi iroda kilencszáz gépét rendbevágtuk, egyenkénti registry entry és dll pucolással. hátaqrvaanyját minden virusiro pöcsnek... nyulna meg a nyakuk. csokolom.

CernaGeza 2009.01.06. 20:20:44

szerintem ez puszta naivitás. Nézzük meg anyáinkat, nagyanyáinkat.. kattintanak mindenre ami villog.
egyéb kérdés?

Manyizga (törölt) 2009.01.06. 20:58:16

Wander: nálunk a mezei usernek nincs rendszergazda jogosultsága, és még a pendrájvját se tudja használni, mert le van tiltva. Nemhogy a saját laptopját...
"A legkisebb is számít!" :)

milena 2009.01.06. 21:02:58

Én ezzel találkoztam annak idején (jó régen): www.bloquo.com/

Az egyik partneremtől kaptam azzal, hogy megmutatja, kik blokkoltak / töröltek a listájukról.

Akkor még nagyon tapasztalatlan voltam, és sajnos megnéztem. Azt nem tudom, hogy tényleg ő küldte-e, vagy automatikusan jött. Amikor beléptem, megkérdezte, el akarom-e küldeni a kontaktjaimnak, és mondtam, hogy nem. Azt sem tudom, tőlem megkapták-e ennek ellenére.

Mutatott 2-3 embert, akik állítólag blokkoltak. Az egyiktől kitellett, a másik valószínűleg be se lépett, amióta fölvettem, a harmadik tutira nem blokkolt.

Gondolom, ez is a jelszó- és partnerlista-kicsalásra ment ki. Igaz, nem kaptam több spamet utána, és nem volt gond a jelszómmal sem.

assem 2009.01.06. 21:14:35

Wander, elég nagy hiba hogy saját notebookot rá tudott dugni egy ilyen volumenű hálózatra. a láma ez esetben az üzemeltető rendszergazda társaság volt.

lolperec 2009.01.06. 21:28:45

aki bolond megérdemli..
csak ne az összes ismerősét szívatná ezzel..

2009.01.06. 21:38:02

Ez miért most hír?
Kb 3 éve létezik és terjed, mert sokan a see my images ;) www.nézzedmegvázze.com/myimages ;) linkre simán ránéznek, hogy hoppá a nagy szőrős dagadt baromról pornóképek vannak, megnézem! :D
Balekhegyek! :D

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.01.06. 21:39:56

Ez nem virus. Akkor sem, az, ha leirod, hogy nem az, aztan meg leirod, hogy az. Ugy hivjak a technikat, hogy phishing, vagyis jelszohalaszat. Jo, egy kicsit van fereg jellege is, de virusnak semmikepp nem virus.

Amugy valoban eleg idegesito, en egy honapon keresztul magyaraztam egy szoke holgy ismerosnek, hogy valtoztasson mar jelszot, mert marhara unom. Aztan persze csak atorlessel valo fenyegetes segitett :).

eiffelke 2009.01.06. 21:53:42

Engem is egyre gyakrabban ledob az msn, valamint én is kapok egyre több fura linket. Viszont soha egyet sem nyitok meg, és soha nem adtam meg senkinek semmilyen adatomat sem. Akkor vajon miért kapok ilyen kéretlen szarokat?

miaszosz 2009.01.06. 22:13:44

@eiffelke: Azért, mert mások is kaptak, csak ők rákattintottak. :D

Amúgy én sem dőlök be, egyszer régen majdnem bedöltem, mert egy .jpg végződésű URL-t kaptam, aztán kattintás után közölte az oldal, hogy "ismeretlen fájlformátum", a megtekintéshez kattintsak valahova. Na, itt lett gyanús és gyorsan bezártam.

Meg hát azért fura, hogy olyan ismerősök küldözgetik, akik nincsenek is belépve (vagy rejtve vannak), ráadásul fél-egy éve mégcsak felém sem néztek. :P

Házinyúl 2009.01.06. 22:20:44

en szeretnem mar egy ideje megvaltoztatni az msn jelszavamat, de fogalmam nincs, hogy hol kell:p help, please!!!

marvin 2009.01.06. 22:22:14

Wander 2009.01.06. 19:53:33

Szerintem meg az cég informatikai rendszerét üzemeltető, felhasználókat folyton becsmérlő "szakember" volt, aki hagyja, hogy valaki csak úgy rádugja a laptopját a hálózatra.

Egyébként is vérlázító, hogy a sok okos, jólképzett informatikus, rendszergazda egyfolytában a felhasználókat becsmérlik. Szerencsére a mi cégünknél ilyet egyszer tenne meg bármelyik is, egyből repülne. El van velük fogadtatva, hogy mint a kisangyal végzik a dolgukat és max javaslatot tehetnek vagy tanácsot adhatnak, de semmiképp nem kritizálhatnak, vagy fölényeskedhetnek.

MP 2009.01.06. 22:28:38

Bocs de ez szerintem nem vírus. Max egy átverés de nem vírus.

Tigerblogger (törölt) · http://callcenter.blog.hu 2009.01.06. 23:04:02

Az a baj, hogy akiknek igazán szólna ez a cikk, azok a "fájl", "könyvtár", "url", vagy akár a "link" fogalmával sincsenek tisztában, a gépet is apu kapcsolja be. Láttunk már ilyet mindannyian.. A villogó, idegesítő, összevissza mászkáló """hangulatjelek""" kódjait viszont fejből nyomják, álmukban is... Ez a másik dolog, amit az MSN-ből egyszer már végleg kiírthatna valaki.. (még szerencse, hogy le lehet tiltani a megjelenítésüket).
Szóval, amíg az emberi butaság az msn-nel párosul, nem lesz szebb a világ...

AFL (törölt) 2009.01.06. 23:12:53

Amikor először kaptam ilyen automata üzenetet,már akkor tök nyilvánvaló volt, hogy mi az? Hirtelen egy rövid angol üzenetet kaptam, egy ismeretlen linkre, egy régi ismerőstől... Elég baleknak kell lenni, ahhoz, hogy még az adatait is megadja valaki.

a post persze hasznos, vigyázni kell...

szaszalino 2009.01.06. 23:16:31

Az MSN egy nagyrakás hulladék!

Gadget 2009.01.06. 23:31:28

@marvin: Ezek szerint nálatok a rendszergazda a WC pucoló szintjére van lealázva. Fölényeskedés nélkül is meg lehet mondani a juzernek, hogy amit csinál az éppen vesyzélyezteti a rendszer működőképességét. Ha emiatt kirugják akkor az olyan mintha a takarítónő beszólna, hogy ne szarj a WC mellé és ezért meg őt rugnák ki.

Na ilyen helyen nem szeretnék rendszergazda lenni.

Tzimisce: Hogy jön ide magyarisztán?

Vesszőparipa Huszára 2009.01.06. 23:54:52

Tapasztalati úton elég sok ismerettel rendelkezem az MSN-ről és az azon terjedő "vírusokról". Azért van idéző jelben mert ez a jelenség inkább nevezhető spyware-nek vagy IT biztonsági problémának mint vírusnak. De hát a sok droid csak a vírust fogja fel, többihez nem konyít. Hát persze hogy a poszt író "vírus"-nak nevezi azt is ami nem az.

Ez a probléma sajnos az ember hibája is (!) mert egy részt könnyű jelszót használnak amit egy pillanat alatt fel lehet nyomni. Viszont ehhez nem kell semmilyen kamu oldalra fel lépni, egyszerűen csak megszerzik az emberke címét, felnyomják és szét küldik a linkeket. Ez ellen egyféleképpen lehet védekezni, de kevés olyan ember van aki 10-15 karakteres kódot rak még az MSN-re is.

Kowy 2009.01.07. 00:42:36

nincs ezen mit csodálkozni... nagy számok törvénye :)

brlv24 2009.01.07. 03:20:55

@Wander:
"reggel ötös elsöfoku virusriasztás"

Most akkor hanyas is?:)

Az hogy egy virus az intraneten (?) orszagokon ativeloen elterjedhet es (khmm) 900 gepet megferteozhet az a legkevesbe a felhasznalo hibaja. Ez rendszer tervezesi es operativ hibakat is sejtet..

mnmnbkhj 2009.01.07. 06:14:27

Kaptam én is ilyet, de az esetek többségem akitől jött az offline volt. Itt a kutya elásva, figyelni kell.

Peter NYC 2009.01.07. 06:32:02

Nos, en is egyik szenvedoje vagyok ennek a shit-nek (mellesleg verlazito, hogy Windows Live Messnger vagy MSN semmit nem tesz ez ellen... azzal a sok nagy aggyal ott naluk...). en is kapom ezeket az uzeneteket es, holott soha nem nyitottam meg egyet sem megis jonnek. Kulon erdekesseg, hogy NEMCSAK a contact-jaimtol jonnek (ahogy irom ezt, most is erkezett egy), hanem mindenfele total ertelmetlen emailcimekrol. Pl: jenniferxothe@hotmail.com, stb. Nincs semmilyen Jennifer-email a contact-jaim kozott. Akkor miert tisztelnek meg veluk allandoan (hogy a nyakuk gorbuljon 180 fokot hatra).

Es azokrol az imelekrol mit lehet tudni (es foleg, mit lehet ellenuk tenni) amelyek "Sooft Cailis. Be coool.‏" , "Yoour woamn wiill bceome craezd by yoour instruemntSuper Vigara.‏" , "It wotrh triyng it, for sureVaigra Proo‏" , "Lsebians in patnyhose‏" stb, stb, stb. Mindig (total biztos szandekos) helyesirasi hibakkal.
Kapcsolatba leptem a Windows Live Hotmail-lel is. Osszefoglalva, nagy ivben szartak a problemara. Azt mondtak, tegyem be a "blocked list"-be azokat az imelcimeket ahonnan kapom ezeket. Na ennel nagyobb idiotasagot nem is mondhattak volna. A blocked list csak 500 email cimet kepes tarolni es ezek az imelek mindig uj imelcimekrol jonnek.
Hajra Microsoft, megint nagy voltal/vagy!

OrbanseggenLorincz 2009.01.07. 06:55:45

@brlv24:
1. reggel öt órai, sry nem gondoltam hogy szájbarágni kell...
2. mezei átlagjuzer nemhogy laptopot nem kap, még hozzáférést a rendszerhez is alig ;)
3. ha volt laptopja minimum középvezető, akinek valoszinüleg kell hogy távolrol tudjon garázdálkodni a céges rendszerben.
4. az egész europai hálózat egy intraneten van, különben kicsit nehézkes lenne a napi kétszeri árurendelés ésatöbbi.
5. kapaszkodj meg, ez a 900 gép amit emlitettem CSAK a budaörsi Head-Office-ban volt, nemzetközi szinten gépek százezreiröl van szó...
6. vil.nai.com/vil/Content/v_vul40728.htm őróla van szó. kicsi és mocskos, egyszerüen leszedhető de pöcsölős.
7. sok okostoni :)

na off vége

Sziszamisza · http://sziszamisza.freeblog.hu/ 2009.01.07. 08:38:32

Akkor jól értem, hogy akiktől jön, azok
1: rákattintottak
2: ha őket letiltom, akkor gyakorlatilag megmenekültem (egyelőre)? :)

Csak mert offline-kontaktok nekem is küldözgetnek néha ilyeneket, de eddig azon kívül h kinyomtam őket, nem tudtam mit tenni velük.

movhu 2009.01.07. 08:45:58

Mindenki kedvéért, aki azért sír, hogy ez nem is vírus:
A postban leírtam, hogy "Ez kérem még csak nem is vírus". De amennyiben elkezdek mindenféle angol szavakat dobálni, mint a "phishing", akkor senki sem fogja érteni miről van szó. Tehát igen, nem vírusról van szó, hanem a jelszólopás egy formájáról, de attól még ugyanúgy fenyegeti a mezei egyszerű felhasználót.

noir66 2009.01.07. 09:17:17

Én blokkoltam, tiltottam, töröltem a partnerlistáról egy usert, mégis küldi a buziszájú offlineban a linkeket. Kezd kurva idegesítővé válni, mert napi 2-3x támad be a geci.

Szal szerintem nem ment meg Sziszamisza.

MSN-nek kéne valamit csinálni ez ügyben valamit. Vagy lehet nekem, váltani egy másik programra.

Dudi 2009.01.07. 09:34:15

Üdv!

Elolvasgattam a cikket és a hozzászólásokat is.
A cikkel kapcsolatban: tisztában vagyok a jelenséggel (sajnos a mai napig kapok ilyen üzeneteket egy már eltávozott barátom MSN hozzáféréséről). E cikk nagyon jó arra, hogy felnyissa a veszélyekre vakok szemeit, de sajnos ez most egy fellángolás, 2 nap múlva mindenki elfelejti. Amit lehetne tenni, az az, hogy pl. minden MSN indulásakor a júzert egy üzenet figyelmezteti az ilyen csapdákra.
A hozzászólásokhoz:
Személy szerint egy biztosítónál vagyok rendszergazda. A felhasználókat mi magunk is rendkívüli módon lekorlátozzuk (pontosan a cikkben és Wander által említett veszélyek elkerülése végett). Valóban van egy határ, amit mint felhasználó nem érném meg szívesen, de higgyétek el, egyszerűen szükség van rá! Ritkán előfordul belülről szándékos "okoskodó" próbálkozások, de jellemzően az emberi óvatlanság és hiszékenység miatt töténnek a katasztrófák. E miatt nem engendjük mi sem a saját notebook hálózatra kötését (pontosabban: fizikailag gyakorlatilag rá tudja kötni a hálózatra - bár még a szabályzatunk is tiltja ezt -, de a védelmünknek köszönhetően gyakorlatilag semmilyen adatforgalmat nem tud kezdeményezni, illetve fogadni), nem fogja a gépe lekezelni a berakott floppyját, CD/DVD-jét és pemdrive-ját, internetezni nem tud (pláne MSN-ezni), kizárólag a céges és az intranetes honlapot tudja megjeleníteni, stb. Ezeket az igen szigorú szabályokat fokozatosan vezettük be, mert mindig történtek (szerencsére nem komoly) incidensek. Évekkel ezelőtt lehetett netezni, MP3-at hallgatni stb., de mindenkinek meg lett mondva, hogy csak addig, amíg valaki miatt gond nem lesz belőle. És sajnos mindig volt belőle gond, ezért kellett bezárni ezeket a kiskapukat. Bár volt "palotaforradalom", de vezetőségünknek le kellett vernie. És akkor még nem beszéltünk a felügyeleti szigorításokról, melyek valóban szükségesek, de már-már paranoiás esetnek tűnnek.

Dudi 2009.01.07. 09:43:10

Vírus, vagy nem vírus témához:

Az informatika rövid történetében az első károkozó valóban a vírus volt, mely file-okhoz csatolta magát. Ha ezt a file-t elindítottuk, az rendben elvégezte a dolgát, de mellette elindult a vírus is, ami így tovább tudott fertőzni.
Ezért használjuk ma is (sajnos) a károkozó alkalmazásokra a "vírus" kifejezést, holott a károkozók (sőt, ma már inkább "kéretlen alkalmazások") működése teljesen más. Erre egy jó példa: mi az a ropi? Igen, az a sós pálcika. Mindenkinek egyből eszébe jut, mindenki így hívja, holott számos sós pálcika van piacon, de a ropi (bocsánat, helyesen: Ropi) az az első hazánkban elterjedt sós pálcika márkanév. Lehet, hogy már nem is létezik, de mégis mindenki így hívja ezt a rágicsát.
A másik, amitől ki szoktam akadni, az a "vírusvédelem" kifejezés. Védjük a vírusokat, amelyek helyett már más (működésű) program kódok okoznak kárt...? Szerintem helyesen így kellene megfogalmazni: "Károkozó programok elleni védelem". De van még pár ilyen kifejezés, ami nagyon rosszul jött át a magyar nyelvbe, és ennek köszönhetően számos félreértés történik még a szakmai berkekben is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.07. 11:33:16

@movhu:

well, ehhez képest a címben ott harsog, hogy vírus, és garantáltan ezért került index címlapra, holott ez a fajta phishing lassan egy éve (!) létezik.

Egy éves késéssel ír "újdonságról, a cím pedig tudatosan hazudik — mit mondjak erre?

movhu 2009.01.07. 12:01:50

Én is ismerem egy éve, nem is akartam róla írni éppen ezért fél éve sem, de amint látom nem hagyott alább. Ezért döntöttem úgy, hogy mégis megszületi az írás.
Direkt ott van az elején, hogy nem új, benne az írásban, hogy nem vírus. Éltem a fogalmazás szabadságával.

törzsmókus 2009.01.07. 15:00:12

@mavo: „tudatosan hazudik” sztem erős. azért mert a vírust a szakirodalomban elfogadottnál tágabb értelemben használja, még van létjogosultsága.

@Dudi: vírusvédelem: persze, a szélvédő meg a szelet védi... (hogy a munkavédelemről ne is beszéljünk) – ne vicceljünk már. a magyar nyelv szépsége, h tud tömör szóösszetételeket gyártani anélkül h túl kéne magyarázni a dolgot.

törzsmókus 2009.01.07. 15:04:56

@Peter NYC: térj át egy olyan e-mail szolgáltatóhoz, akiknél normális SPAM- (így hívják a kéretlen leveleidet) szűrés van: pl. GMail ( www.gmail.com ) – nekem kiszűri őket könnyedén.

törzsmókus 2009.01.07. 15:07:26

@Zolessz: szívesen mondanám h tipikus h a M$nál ilyen csúf URLje van a jelszóváltoztatásnak :P
nade van azért ennél szebb is: account.live.com/ChangePassword.aspx
én ide szoktam irányítani azokat, akiktől szemetet kapok. általában hallgatnak rám és megváltoztatják.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.07. 17:52:00

@törzsmókus: oké, erősen fogalmaztam, az ocsmány, bulvár csúsztatás az igazi kifejezés.

@movhu: én elhiszem, hogy a vírus és az msn kombóra ugranak a népek, hiába nics szó vírusról, és azt is, hogy az olvasottság kurva fontos egy blog esetében, de a gyerekünk szerveit sem adjuk el, pedig milyen egyszerű módja a pénzszerzésnek.

movhu 2009.01.08. 13:58:14

A blogírást a szervkereskedelem kategóriájába sorolni az mégsem akkora csúsztatás, ugye? :)
Én írni akartam valamiről, és írtam is, ahogyan akartam. Indíthatunk filozófiai vagy szakmai vitát arról, hogy mi a vírus, és arról is, hogy az írásban kellően megmagyarázom-e, hogy ez mégsem vírus. Nem fogom ezt megtenni.
Szerintem a lényeget belefoglaltam, mindenki merítsen belőle annyi hasznot, amennyit akar.

CernaGeza 2009.01.08. 19:12:53

@noir66: eszközök/Beállítások/adatvédelem fülnél kell kib@szni őket a listáról, akkor működni fog.

tomtyi 2009.01.26. 22:43:36

@Wander: felesleges a magyar netezési szokásokat szidni. a tesco is a lengyeleknél volt. ez általános, globális jelenség. a nemzetközi űrállomásra is egy amerikai vitte fel pendrive-on a férget. bár lehet, magyar származású. :)

tomtyi 2009.01.26. 22:53:48

érdekes, nekem nem jönnek ilyenek. ja, nem is használok msn-t, se windows-t. sebaj! :)
süti beállítások módosítása