Támadók az űrből

2008.07.08. 12:00

A hidegháború időszakában az űrkutatásban komoly verseny volt a két nagyhatalom között. Ez fókuszba helyezte az ezzel kapcsolatos fantáziákat is, és sorra születtek az űrlényekkel tűzdelt filmek. Ekkoriban jött rá az ipar, hogy az egyébként tudományos célokra tervezett számítástechnikai eszközöknek meg van a maguk helye a szórakoztatásban is. Így születhetett meg az a kultikus játék, ami mára fogalom lett. A Space Invaders. A magyar neten kalandozva a nagy politikai, faji és identitási harcok közepette arra gondoltam, hogy mindenképpen érdemes arról megemlékezni, hogy ez a játék betöltötte a harmincat, elvileg június 16-án. Nem véletlen, hogy a Kiscsillag zenekar honlapján is játékosan ezzel a figurával választhatunk a menüpontokból. A kis űrhajó mindenhová belopta magát.

Természetesen nem csak honlap készült ezekkel a figurákkal, hanem bármi, amit el tudunk képzelni, és amit nem. Alsónadrág, szatyor, szobadísz, póló, poháralátét és még sorolhatnánk. A játék a maga egyszerűségével el tudta érni, hogy már első körben nagyszerű élményt nyújtson a játékosnak. Tomohiro Nishikado - a Breakout alapötletét fejben tartva – valami újat akart alkotni. Jó lett volna, ha a sima labdás játék izgalmait fokozza némi ellenséges hangulat, de semmiképpen nem akart emberi alakokat rakni a játékba, mert ezt nem tartotta etikusnak. Akkoriban a Csillagok Háborúja töltött be mindent, így ez adta az alap űr-inspirációt. Wells, Világok harca adta a szörnyek ötletét, így született meg a polipszerű gonosz, akiket aztán korlátlanul lehet irtani a kis űrhajóval. Ezzel párhuzamosan a hardvert is hozzá kellet fejleszteni, mert bármilyen egyszerű a játék, a ’70-es évek végén még nem tartott ott a számítástechnika, hogy ezt olyan egyszerűen futtatni lehessen az akkori teljesítményeket figyelembe véve. Végül egy Intel 8080-as lelkű gépen futottak az első fekete-fehér példányok. Egyszerű celofános színezést kapott a gép, és máris elindult világhódító útjára. Becslések szerint a játékból származó bevétel meghaladja az 500 millió dollárt. A játék karrierjének ezzel nincs vége, hiszen minden hordozható és nem hordozható játékkonzolra elérhető valamilyen változat azoknak, akik nem tudnak az Invaders nélkül élni. Ha a klasszikus változatra vágyunk, és nincs kedvünk vagy időnk letölteni, akkor van weboldalon játszható változat is.

Nem kell azt gondolnunk, hogy a Space Invaders feltétlenül sikerre volt ítélve, mivel akkoriban finoman szólva is gyenge volt a konkurencia. Ugyan szerepet játszhatott a sikerben, de ne felejtsük el az Atari nagy bukását, amikor évekkel később azt gondolta, hogy bármit rá lehet sózni az emberekre, és megalkotta az ET alapján a játéktörténelem legnagyobb bukásának számító programot. Olyannyira sikertelen lett akkor az Atari ezzel, hogy a cartridge-ek a sivatag homokjába temetve végezték. Ezzel szemben az ürlényüldözés még ekkor is virágkorát élte, többek között Magyarországra is kerültek a gépekből, itt is nagy sikert aratva. A Space Invaders valahogy olyan lett, ami világszerte nagyon sok embernek okozott jó néhány órás kikapcsolódást. Ma sincs máshogy a játékpiacon, amikor még mindig az erőművet kell a játékhoz igazítani. Az igazán sikeres játékokat ma is ugyanaz jellemzi, mint 30 évvel ezelőtt. Az ötlet, amit nem is akarunk konkrétan megfogalmazni, csak annyit mondhatunk: egyszerűen jó. Pedig a Space Invadersből kimaradt a végső győzelem lehetősége is. A végén mindig az űrlények nyernek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr30558546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Destroy 2008.07.08. 13:30:18

Annak idején először egy utazó körhintás "játéktermében" nyomtan. Az már színes volt, vagy 4 szín is volt benne :)
A mai játékok egy részében már semmi fantázia. Ugyanarra a motorra más figurák, és kész. Némelyik játékmenetéhez képest a SI egy komlikált feladvány.

W Joe 2008.07.08. 13:31:04

Igazi klasszikus :) Lehet, hogy majd játszok is egyet nosztalgiából, vagy Pac-Man-ezek egyet :)

kob 2008.07.08. 13:31:47

Wells, Világok harca

Muad\'//Dib 2008.07.08. 13:31:53

Húúú, én anno először ZX-Spectrumon toltam a game-t

Peter 2008.07.08. 13:33:28

Nem véletlen a mai világban a MAME létjogsultsága. Néha az ember beleun a csicsás gépemésztő szörnyekbe, és akár egyet játszani is, nem azt lesni, hogy a Crysis-ban jobb a dzsungel, mint az igazi.

movhu 2008.07.08. 13:39:21

kob 2008.07.08. 13:31:47
Javítottam, a "háború"-t "harc"-ra, de csak azért, mert a műfordítás ezen a címen jelent meg magyarul. Én írás közben az angol The War of the Worlds címmel éltem a fejemben...

Marcsi 2008.07.08. 13:41:39

A bátyám már néha kiakasztott azzal, hogy képesek voltak a haverokkal délutánokat nyomni ezzel, meg az utódjával, a Galagával az Amigáján :)

Destroy 2008.07.08. 14:03:34

Láttam olyan MAME-s cuccot, ami ilyen játéktermi konzol dobozban volt benne, és ott volt a fickó lakásában. Az az igazi hardcore gamer. Bár egy igazi Invaders cucc is jól mutathat a hálószobában :)

bárki 2008.07.08. 14:05:28

Jé, egy nem köcsögmeleg köcsögnáci post a zindex címlapján. :)

www.neave.com/games/spaceinvaders/spaceinvaders.swf

LongJohnHolmes 2008.07.08. 14:13:45

Az akkori játékokhoz kellett egy csomó fantázia is:) Például az Elite. A haverommal évekig játszottuk, de csak együtt. Megtárgyaltuk, hogy az szembejövő 3 fehér pixel milyen űrhajó és milyen ellenek ülnek benne:) Mint a gyogyóban:)
Igaz akkoriban inkább flippereztem:) (nem számítógépen).
Azért ne sírjuk vissza a kezdeteket, menjünk csak előre szépen. Éljenek az 50 gigás játékok. FSX szimulátor. Na az élmény már.
A multiplayer az igazi játék, grafikával vagy annélkül. Amigával is azok voltak a legjobb játékok, ahol egymás ellen harcoltunk Battle Isle.
A humán társak elleni harc az igazi játék, ami abban az időben nem volt.

Egyszer egy ilyen nosztalgiaírás után eszembe jutott a Boulder Dash, hogy mennyit játszottam vele. Megkerestem egyet, de az első pálya végét sem vártam meg:) Valami már hiányzik belőlük,(vagy belőlem):) Igaz én már hardcore gamer lettem:)

bárki 2008.07.08. 14:20:11

LongJohnHolmes
"Például az Elite"
1-2 pixelesen illett leszedni azért egy idő után.
Cloaking device? :)

"FSX szimulátor."
Áááá, inkább www.x-plane.com/ 70 giga. :)

bad_rock 2008.07.08. 14:51:01

Kis erdekesseg, hogy az arcade kabinet megjelenesekor massziv apropenzhiany keletkezett Japanban, mert mindenki az automatakba szorta a aprot. A jubileumi alkalom megunneplesere egyebkent melegen ajanlom a Space Invaders Extreme cimu Nintendo DS / Sony PSP jatekot (foleg az utobbit): nem egy hulye remake, hanem remek ajandek a 30. szuletesnapra.

Jutka 2008.07.08. 15:46:20

Én valamikor 82-83 táján játszottam vele először játékgépen a soproni pedagógus szakszervezeti üdülőben... 5 Ft volt egy menet!

Galaxyy 2008.07.08. 17:20:33

Uhh, korabeli játéktermi verziót keresem ezer éve...
Mame van vagy 8-9 féle, Galaga, Galaxian, Phoenix, meg egyéb remake mindenhonnan, újrafeldolgozások..., de nem találom azt a verziót, amelyikben kék színű űrhajók potyogtak, és jött egy idő után sorról sorra lefelé a nagy űrhajó...
Néha, sőt, sokszor jobb ez a játék, bármely változata, mint a 3D-s csodák.
Egy kis lövöldözés bármikor :)
Ha 1 címet, vagy akár linket a kék űrhajósról tudna valaki.., nagyon megköszönnném :)

Galaxyy 2008.07.10. 08:15:20

senki semmit? be kell érnem a warblade...
süti beállítások módosítása