Demokrácia-e van?

2008.02.11. 13:22

Mi is az a demokrácia? Hirtelen ilyen kérdéssel lerohanni valakit kényelmetlen helyzetet eredményezhet, ám rengeteg megvilágításba helyezheti előttünk ezt az egy szót. Valahol a szó eredeti jelentésében a demokrácia olyan helyzetet jelent, ahol a hatalom gyakorlásában mindenki részt vesz, kevés kivétellel. Ennek mai formája a liberális demokrácia, ahol a demokratikus jogokat alkotmányos jogok befolyásolják. Ez utóbbi jelentőségét teljesen megérhetjük abban a példában, hogy nem szavazhatunk ki egy népcsoportot az országból, bármennyire is többségben vagyunk, mert akkor az ő alkotmányos joguk sérülne.

A fenti leírás feltételezné, hogy a demokráciában az ember azt gondol, amit akar, és önmagában lerendezheti az élet nagy kérdéseit, függetlenül mások véleményétől. Persze nem jelenti ez azt, hogy ne kaphatna politikai befolyásoltságot valaki, hogy döntsön egy kérdésben, de meg kell maradnia az egyén döntési szabadságának. És az igazi demokráciában akkor is lehetek egy párt híve, ha nem minden kérdésben osztom száz százalékosan a véleményüket, illetve lehetek egy másik párt ellen, még akkor is, ha vannak jó ötletei, csak a súlyok többet nyomnak a nem oldalon. Azaz, egy párt nyilvánvaló tagjaként vagy szimpatizánsaként is mondhatok ellent egy bizonyos dolognak, vagy akár maradhatok középen is, mert én úgy ítélem meg.

Ezek alapján Magyarországon már régóta nincs demokrácia. Minden politikai kérdéssé fajul. Sorozatban lehetne idézni, hogy miből lett itt politikai kérdés az utóbbi időben. A BSA rögtön politikáról beszél, ha feszegetik a tevékenységének visszásságait. Amikor valaki véleményt nyilvánít egy BKV busztenderben, akkor rögtön beállítják az egyik oldalra. Egy felszólalás az egyházak politika vélemény nyilvánítása ellen rögtön kormánypárti zsidót farag belőlünk. Ugyanakkor beszélni bármely kormányzati hibáról, menten jobbossá varázsol bennünket. Sőt eljutottunk odáig, hogy nem elmenni a népszavazásra is állásfoglalásnak minősül az egyik oldal irányába. Pedig jól láthatjuk, hogy az ország egy óriási gazdasági gépezet, és jeles közgazdászok már megfogalmaztak elég nagyszámú érvrendszert azzal kapcsolatban, hogy ez miként működik jól és rosszul. Miért nem látok elég számot és érvet egyik oldalon sem, amik tényleg segítenek dönteni egy fontos kérdésben. Ha pedig számokat látok, akkor visít belőlük, hogy csupán azt emelik ki, ami kedvező az adott oldalnak, függetlenül attól, hogy a másik oldalról nézve siralmas a helyzet. Most akkor 70%-os áron veszünk drágán használt buszt, vagy 30%-al olcsóbban veszünk, mintha újat vennénk. Elvileg tök mindegy, de nem ezt akarják elhitetni.

Mi van, ha nekem, önálló embernek, aki demokráciában érzi magát, egészen más véleményem van a 3 kérdésben, és különböző variációkban, én egy részére igent, egy részére meg nemet akarok mondani, mert úgy ítélem meg, mint demokratikusan gondolkodó ember? Mi van akkor, ha ezeket a kérdéseket aggyal akarom lerendezni magamban és nem azt bejelölni, amit nagyobb mennyiségű plakáttal vagy agymosással raktak belém, függetlenül attól, hogy melyik oldalon vagyok. Sőt, mi van akkor, ha én egyáltalán nem akarok véleményt nyilvánítani a kérdésekben, mert ez is demokratikus jogom? A demokrácia arról szólna, hogy amikor odáig jut egy dolog, hogy döntenem kell, akkor én magam dönthetem el, és nem azt tömik a fejembe heteken keresztül, hogy a papíron három kérdés lesz, és mindhárom a „hülye vagy-e” vagy a mások oldalról az „okos vagy-e”. Három kérdés lesz ott, amiben ésszel kellene dönteni, és nem azért döntetni így vagy úgy, mert Pityesz a kocsmában ezt mondta, hogy ez lesz a jó. És különben is, soha többé nem iszik velem, ha kiderül a szomorú igazság, hogy másként gondolkodó vagyok.

Ami ma itt folyik, az már messze esik a demokráciától. Mindenki használja és manipulálja a tömeget a maga irányából, és egyfajta pszichológiai hadviselést gyakorol azért, hogy a maga oldalára minél nagyobb mennyiségű embert állítson. Ebbe pedig ettől kezdve minden beletartozik. Abban az országban élünk, ahol tényleg nem mindegy, hogy bal- vagy jobb lábbal kelek-e fel reggel. Vagy jobb- és bal lábbal? Csak azért mondom kétféleképpen, mert nem akarok egyik oldalra sem állni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr61334843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.02.11. 14:28:01

A demokrácia pont azt jelenti, hogy szavazhasz saját belátásod szerint igennel is meg nemmel is. A manipulációt pedig nevén nevezed. Így az információka szerezd meg máshonnan, mint óriásplakát, közszolgálai tévé, ingyen reklámkiadvány. Kérdezz meg orvost, egészségügyest, beteget, aki nap, mint nap találkozik a rendszerrel. Azt pedig kalkuláldi ki -rád bízom- hogy a több biztosítós (pénztáras) rendszer kinek lesz korszerűbb, ha ugyanannyi hányad pénzből még irodákat, ügynököket, igazgatótanácsokat, kommunikációt is ki kell majd fizetni. Lehet konkrétan számszerűsíteni, hogy az hány szívműtét, gyermekélet, mennyi gyógyszer stb... Az adatok hozzáférhetők független forrásból és akkor nem kell egyik oldalra sem állnod...Bár örök igazság, hogy léteznek idők, amikor színt kell vallani, s nincs arany középút. Üdv: Blogart

movhu 2008.02.11. 14:47:23

Tévedés ne essék, nem foglaltam állást pl. a többbiztosítós rendszer mellett, sőt elég sok ellenérvem van vele szemben. Egyszerűen az objektív tájékoztatást hiányolom a mai rendszerből, ugyanis a legtöbb ember nem olyan mint te vagy én, akik meg tudja találni a megfelelő információt, és kutatkodni képes utána a neten vagy bárhol máshol.
Lehet, hogy észérvekkel(és nem politikai acsarkodással) őket is könnyebb lenne megygyőzni egy határozott irányról.

izomagyú 2008.02.11. 19:58:28

nagyon messze van a szó igazi tartalmától, az ami most van
a hatalom nem megbeszél, hanem átbeszél feletted, dehogy van demokrácia, max. pofázási szabadság

Creator voice 2008.02.12. 22:40:26

Értelmetlenül az értelmes politikáról. V. Pelevin engedelmével, nem árt ismételni a kortárs irodalom reflexióit. Miszerint a demokrácia szó XIX. és XX. századi jelentése, valamint a jelen posztmodern kori jelentés mindössze egyszerű homonímia. Mivel a ez előbbi, a görög eredetű "demosz" szóból ered, a második pedig a demo-version kifejezésből. Ezt a jelenséget átültetve egyéb kitételekbe, mondhatnánk nem kevés hitelességgel hogy a demosz magyarországon mindig demo-version formában létezett, mint ahogy maga a demokrácia is. Érdekes ebből a szemszögből megvilágítani, mi lenne, ha egy "politikai és jogi kérdés" demo-version -ben történő kifejtését, a demokrácia támasztaná alá Magyarországon. Szkepszissel mondva semmi. A válasz oka, ijesztően egyszerű - túl a szemiotikai fontoskodásomon - és rémítő. Azt ami épp hogy, nem lehet, hogy az épp hogy értelmű politikai szisztéma tárgyaljon, ami az épp hogy forrását tette tönkre épp hogy. Egyszerűbben szólva: This plex game has a demo version, but the version is kulti. Ichlet: V. Pelevin: "P" Generation Egyébként, úgy vélem, ma Magyarországon minden interpretáció, információs felület és informálódási idő kérdése. Vagy groteszkebbül modva, reklámfelület és reklámidő. S mivel Magyarországon a tér és az idő sem semleges már politikailag... sem jogilag. Sebaj, vi-va ... something
süti beállítások módosítása