Kinyírták Pákót!

2008.01.31. 10:40

Korábbi bejegyzésemkor még nem lehetett tudni, mi lesz Pákó sorsa extrém videója után. Ma már a blogjából egyértelműen lehet értesülni, hogy Pákóval ezek után nem kíván kereskedelmi média azonosulni. A történetet az ő szemszögéből elolvashatjuk a blogjában, de azt hiszem tanulságos ez minden embernek.

A média legfőbb eredménye az őt érdeklő emberek száma. Amennyiben ezt a számot bárki a viselkedésével veszélyezteti, az rögtön bekerül a mostohagyerek helyzetébe, és mindenki kilép mögüle, függetlenül attól, hogy addig mekkora bevételt generált neki. Legutóbb még megfelelő és televízió képes volt Pákó zaklatása, ma már nem érdekli a médiát, hogy mi is valójában az igazság. Én sem tudom, ám ahogyan Pákótól olvashatjuk „ami nagyon fáj,hogy a TV2 elhatárolódott tőlem amíg be nem bizonyítom az ártatlanságomat. Hogy lehetnek ilyenek velem?Hogy hihetik el hogy fekete létemre rasszista vagyok”.

Nem történt Pákó esetében sem máshogy, mint eddig bármikor a kereskedelmi televíziózás világában. Fogtak egy embert, aki egyszerűsége és talán butasága mutogatásával vonzotta magához a nézőket, és most ez az ember egy pillanatra kilépett a ráruházott szerepből, ettől kezdve pedig már alkalmatlan a feladatára. A média kidobja az elromlott nézettség-generátort, és szépen keres helyette másikat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr33319253

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: official source 2018.02.09. 17:35:58

Nők, az egyéjszakás kalandokról - Online Szexshop

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

movhu 2008.01.31. 10:41:43

Apropó Pákó, a "muszály" az "muszáj". Én is mindig elrontottam :)
(Különben meg Pákó ennyire nem is tud magyarul, nyilván más írja meg helyette gondolatait)

Doris · http://doris.blog.hu 2008.01.31. 13:02:32

Most akkor micsoda???? ly, vagy j? Már megint nem értek semmit.
Pákó helyett meg lesz másik.
Mindig van másik.
Lesz majd egy sziszi, vagy Molnár Anikó, vagy győzi, vagy Leo, vagy Annácska....valaki lesz.
Pákót pedig nem bírom sajnálni.

movhu 2008.01.31. 13:40:05

Pákó blogján ly-vel van :)

Bit Rot 2008.01.31. 14:41:54

"vártak rám-5-6 bomber kabátos banacsos kopasz alak"

Én a videón azért láttam egy kissé nagy darab, 40-50 éves embert is (MolnárGörény ?), aki se bomber kapátos, se kopasz, se bakancsos alak.
Azt hiszem Blogin se kopasz.

Pákó szerintem kamuzik, állítólag Tomcatnek megvan a teljes 3 óra felvétele, abból azért kiderülhet majd az igazság.

Ráadásul Pákó akkora f***sz, hogy írásával elismeri, hogy tényleg alkoholt fogyasztott! Tehát valószínűleg ittasan vezetett haza!

Doris · http://doris.blog.hu 2008.01.31. 15:56:24

Mijjé, nem úgy kell írni? Tudod, ezt az egyet nem tudom, de már végképp tényleg nem. Már most múltkor óta ly- ozok, mert azt látom idegenebbnek, és ezért úgy gondolom, hogy az a jó...a francba.
Én meg láttam a videót- ahogy ti is. Nem volt ott semmi megfélemlítés. Teljesen normális hangulat volt, sőt, Pákó még túl is lelkesülte azt, amire noszogatták.
Ugyan már! Röhej. Vagy röhely? :-)

movhu 2008.01.31. 16:08:13

Ha a magyar megérzéses képzésre gondolok, akkor ly, és erről már sok vita született. A lényeg, hogy hivatalosan j.
Egyszerű ellenőrzés egy szó helyességére, ha a két változatot beírod a google-be, és megnézed a találatok számát. Bár ennél a példánál az arány az sokat elmond.

AdMiRaL · http://admiralblog.blog.hu 2008.02.01. 18:56:01

Én ott voltam,mikor a forgatást elkezdték,és humbug az egész Pákó részéről.Összesen 5-en voltunk,abból 3-an mentek vele műsort csinálni,és senki nem volt kopasz tomcat-et leszámítva:D és az egész barátságos hangnemben készült,örültünk is,azt hittük,hogy ez komoly,hogy lehet kommunikálni a két fél közt...De nagy lóf*szt.Ez a büdös kis nigger hazudozik mindenkinek orrbaszájjba,nem csodálom,hogy már senki se áll mögé.

Perillustris 2008.02.02. 13:39:09

"Egyszerű ellenőrzés egy szó helyességére, ha a két változatot beírod a google-be, és megnézed a találatok számát."

Azért csak óvatosan: hogyan döntöd el a Google-lal, hogy az "egyenlőre" vagy az "egyelőre" a helyes? ;)

movhu 2008.02.02. 14:05:47

Úgy, hogy ezt fejlből nyomom :)
Vagy még jobb, ha beírod a google-be, hogy "egyelőre egyenlőre", és rögtön kapsz egy rakás oldalt, ami elmagyarázza eme sokszor tévesztett írásalakok értelmezését.

kalasnyikovfan 2008.02.02. 22:14:05

Esetleg előveszed a helyesírási szótárt ...

Balage76 · http://www.konzolpont.hu 2008.02.02. 23:06:34

Semmit sem veszítünk a nélkülözésével. Pont 2000 hasonló lúzert hordoz a hátán a magyar média.

lacibor 2008.02.04. 23:05:06

-Kétezer? Höhö...

Velona 2008.02.06. 16:25:01

Sejtettem, hogy egy Blog-bejegyzést kíván tőlem a Pákó-ügy, csak nem tudtam hol és hogyan. Ime hát beteljesedett!
Néhány dolgot tisztázzunk:
(1) - Attól mert még valaki fekete, lehet ő rasszista. Erre legjobb példa Idi Amin, akinek "erős ellenérzései" voltak a fehér szemben és az Ázsiakkal szemben. Nem is rejtette véka alá. Ugyanez az ember volt az egyetlen aki elmondhatja magáról, hogy köztéri szobort állítatott Adolf Hitleről a II. Világháború után.

(2) - Igaz, hogy csak részleteket láttam, de azon nem úgy tűnt, mint aki fél vagy nem tudja, hogy mit tesz.

(3) - Az hogy idáig eljutottunk - pontosabban fogalmazva: idáig fajulhattak ez események az kellett, hogy a h*lye bulvármédia és az arra kiváncsiak mindhez jóképet vágjanak, amit ez a b*rom csinált. (Emlékszünk: fenekét mutogatta a TV2 Mokkájában, stb.) Nem akarok se erkölcscsősz lenni, sem álszent lenni, de meg kéne húzni egy minimumot, ami alatt nem engednek valakit képernyőre. És ennek a minimumnak nem a Szálasi-köszönésnél kellenne kezdődnie, hanem egy kicsit feljebb. Nem kéne minden féleszű magamutogató ökörnek tapsolni. Bulvár is lehet a maga nemében színvonalas.
süti beállítások módosítása