Aki ismer, az talán jól tudja, hogy egyik kedvenc pszichológia szemléltető eszközöm egy gyerekjáték. A kocka, amelyik oldalán különböző formájú lyukakba a megfelelő formát kell berakni, mert csak így lehet azt a kocka belsejébe juttatni. A csillag csak a csillag alakú lyukon, a holdacska, csak a hold alakún, stb. Ha jól van megcsinálva, akkor egyik tárgy sem tud, csak a neki megfelelő lyukon keresztül bejutni a helyére. Primitív játék mondhatnánk, és valóban, 2-3 éves kor felett már nem különösebb kihívás. Azonban figyeljünk meg egy kicsit gyereket miként küzd vele, és máris betekintést nyerhetünk az emberi gondolkozás mélyebb bugyraiba. Azt kijelenthetjük, hogy a játék fontos eleme fejlődésünknek, hozzá tartozik a mentális képességeink fejlődésének a folyamatához. Láthatjuk a döntéshozó mechanizmus és a kézügyesség fejlődését. Ez utóbbit nem lebecsülve, de kicsit háttérbe szorítva vizsgáljuk meg, hogy mi mit is tanulhatunk e játékból.

A gyermek kezdetben nem igazán tud mit kezdeni a problémával, meg kell neki mutatni, hogy mire is való ez az érdekes, színes dolog. Megmutatjuk neki, mi is a lényege a dolognak. Ő pedig bőszen próbálkozik. Korától függően kicsit ügyetlenül, de megpróbálja megtalálni a helyes megoldást. Azonban egy idő után rájön, hogy ez a téma nem is olyan egyszerű, mert valami nem stimmel. A nagy és erős apunak olyan jól ment, én meg nem értem, hogy miért van még mindig kívül ez a csillag. Itt jut eszembe egy rendőrvicc, és ezúton előre is elnézést kérek a rendőröktől, de ez tényleg egy rendőrvicc. A rendőröknek odaadják ezt a játékot. Mi derült ki belőle ? A rendőrök 10 %-a nagyon okos, 90 %-a nagyon erős :) Térjünk csak vissza e kicsi kitérő után a kisgyermekre. Egy ideig erőlteti a dolgot, aztán rájön, hogy ez így nem megy. Másoknak olyan jól megy, neki meg nem, hát egy kicsit feladja. Aztán, jobb dolga nem lévén, mint felfedezni a világot, újra nekifut. Kezdi érzékelni, hogy mi lehet a gond, felfedezi, hogy a kocka nem egyoldalú, meg kéne nézni a többit is. Persze összefüggést még nem ismer fel, csupán néha véletlenszerűen beletalál, hogy mi hova való. Sőt, meg kell értenie azt is, hogy attól, hogy most itt, a csillag alakú lyukon bement a csillag, attól még a többi itt nem fog bemenni. Aztán alakul a dolog, rájön, hogy mindennek meg van a maga helye. És meg kell értenie, hogy a nagy küszködések és több perces munka árán a csillag alakú lyukon félig betuszkolt kör az nem a tökéletes megoldás. Fel kell adni, és máshol kell próbálkozni, mert itt csak félig fog bemenni, nem stimmel valami. Aztán a gyermek felfedezi a teljes összefüggéshalmazt, és pillanatok alatt, gyorsabban, mint a nagy és erős apu, bedugdossa a 6 tárgyat a megfelelő lyukon.

Miért is érdekes ez nekünk ? Mert az életünk pont ilyen, és bármilyen furcsa, de az élet nagy kockáján napról napra játszunk. Persze az élet nem játék, hanem véresen komoly. Sőt nem is vicc, aki annak veszi, az gondoljon a poénra :) Egyszóval az életünkben megpróbáljuk a dolgokat a helyükre rakni, és megtalálni akár a mi helyünket, akár a dolgok helyét. Néha pedig jön a valami nincs rendbe érzés, mert a dolog nem akar bepattanni. Mit teszünk ilyenkor. Kisgyermek módjára forgatjuk, körbenézzük, és toljuk neki, ahogy tudjuk, mert nehogy már az élet szabályai gátoljanak minket. Aztán félig mindig eljutunk, de nem tovább, mert az élet csillaga akkor sem fog bemenni a kör alakú lyukon, ha mi nagyon erősek vagyunk. Az életben a megoldásokat ugyanígy meg kell keresnünk. Ha rossz területen kutakodunk, akkor folyton csak az ügyetlen kisgyermekhez hasonlítunk, aki még nem értette meg, hogy időnként a kocka egy másik oldalát is meg kell vizsgálnunk. Nem kötelező megtennünk, csak akkor azzal a fájdalmas ténnyel kell szembenéznünk, hogy nem nagyon halad az élet által reánk bízott feladat, még mindig ugyanott tartunk, és amikor körülnézünk, akkor kiderül, hogy évek alatt annyit haladtunk előre, hogy most már sokkal gyorsabban és ügyesebben jutunk el a holtpontra, ahol nincs tovább. Ekkor a kudarc hatására jön a pótcselekvések sorozata, ahogy a gyermeknél is. Csinálunk mi minden félét az életünkben, csak éppen azt nem, amit kellene. Talán van pillanat, amikor elhiszzük nincs is megoldás. Azonban látjuk, hogy még is csak van, hiszen mások túl vannak ugyanazon a kihíváson, amin mi még nem, ezért újra nekifutunk és kockázunk tovább. Ha jól csináljuk, akkor előbb utóbb megszületik a megoldás, ha nem, akkor ott lesz a feladat mindig a járókánkba, hogy ugyan rakjuk már helyükre a dolgokat.

Javaslatom szerint, ha valami nem nagyon akar beférni a lyukon, akkor forgassuk meg azt a kockát, lássuk a többi oldalát is, mert lehet, hogy a mi kis csillagunk olyan, de olyan jól passzol, csak nem oda, a kör alakú lyukba, hanem máshová. Vagy tologassuk csak tovább, küzdjünk, hiszen félig mindig olyan jól és gyorsan sikerül. És miért szeretem ezt a példát ? Mert olyan analóg, hogy bármire jó. Bármiben megmutatja, hogy tehetetlenségünk oka, hogy rossz dolgokat erőltetünk rossz helyre. Vagy tekintsük pozitívan. Sikerünk és boldogságunk egyetlen útja, ha életünknek és elemeinek megtaláljuk a megfelelő helyét.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.