Ismét előállt egy megoldási javaslattal valaki, hogy miként lehetne a sárban stagnáló magyar szekeret kilökni, és ezzel előidézni, hogy tovább zötyögjön az úton. A Big Fourként emlegetett, négy könyvvizsgáló céget tömörítő szakmai fórum javaslatot mutatott be, hogy ők miként képzelik ezt, teljesen életszerű javaslatokat felvonultatva. Márpedig szakmai felkészültségüket tekintve legalább megvizsgálásra érdemesnek mondhatnánk a tervet. Részelteket az Index cikkében olvashatunk róla, a lényegi elemek most is azok, amiket már korábban többen felvetettek. Itt élő emberek számára viszont a történet itt véget is ér, mert tudjuk, hogy az ilyen javaslatokat az illetékesek talán el sem olvassák. Egy biztos, érdemben nem fogják figyelembe venni, ahogyan szépen eltűnt az Oriens által készített csomag is a süllyesztőben.

Az egész olyan, mint egy óriási, országos méretű játék. Játék, mert ugyan mindenki tudja, hogy mit kellene tenni, de valójában mindenki csak játszik a gondolattal. Túl nagy újdonságokkal amúgy sem lehet jönni a témában. Egyrészt a helyzet adja magát, másrészt a közgazdaságtan tankönyvek az irányvonalat úgyis mutatják. Ettől kezdve akárhány szakember nekiülhet és megfogalmazhat javaslatokat, csupán abban fognak a kész ötletek eltérni, hogy az egyes számok és százalékok hová pozicionálódnak. Lehet, hogy egyesek itt, mások ott kívánják az elvonást megvalósítani, esetleg máshol adnának vissza többet, de lényegében ugyanazokról a sarokpontokról beszélünk. Már egy ilyen tanulmány elolvasása előtt látjuk magunkban a szavakat. Járulékcsökkentés, igazságosabb adórendszer, esetleg áfa emelés, szociális kiadások csökkentése. Aztán elolvassuk, látjuk a számokat, elgondolkozunk, de minden megy tovább a maga útján. Ez a hagyomány, mellyel szakítanunk kellene, és nem csak beszélni arról még évekig, hogy mit is kellene tenni, hanem történnie is kellene valaminek. Az igazság azonban itt is olyan, hogy odaát van. Nem akarjuk megérteni, hogy valahol, valakinek ez mindenképpen fájdalommal jár.

Hiába, a gazdaság fehérítése, az áfa emelése, a szociális kiadások csökkentése mind olyan terület, ami szavazók százezreit jelenti majd az adott pillanatban. Ezért mindenki választja inkább a „kuss” állapotot, és várja csendben, hogy megoldódjanak a dolgok. Olyan ez, mintha játszadozó kisgyermekként magunkra gyújtanánk a szobát, és attól való félelmünkben, hogy jó nagy verés lesz a vége, inkább csendben ülünk, és figyeljük, amint a lángok lassan felemésztenek körülöttünk mindent. Jaj, ki ne mondjam, hogy szociális kiadások csökkentése, mert akkor menten jön egy rakás szervezet, hogy még véletlenül se jusson eszembe. Áfa emelés csak vicc szintjén mozoghat, mert sokan pontosan az ellenkezőjét akarják. A bevétel alapú adózás nagyon jó, valóban egyszerűbb a könyvelés, de mi lenne, ha egyébként úgy magát a vállalkozással kapcsolatos adminisztrációt csökkentenénk? Teli vagyunk pro és kontra érvekkel, de valakinek egyszer mégis dönteni kellene, mert ez nem egy virtuális ország valahol egy kerekasztal mellett. A felelősség azonban nem hárítható azzal, hogy minden intézkedésnek vannak áldozatai és ellenzői.

Közben ketyeg az idő, és lassan fogynak a kozmetikai szerek, amikkel addig sikerült elrejteni a problémák valódi mélységét. Senki sem akar kiállni és azt mondani, mint amit meg mer tenni néhány cég és közgazdász. Életképes javaslattal előállni, és nem populista elképzelésekkel. Kiállhat ugyanis bárki, és kiálthatja, hogy „cirkusz és kenyér” alanyi jogon, és kétségtelen, rendkívül nagy népszerűségnek fog örvendeni mindaddig, amíg ki nem derül, hogy képtelen ezt hosszú távon megtenni. Valóban rossz azt mondani, hogy „nem ígérhetek mást, csak vért és verítéket”, de ma ez sokkal reálisabb, mint a jólét korlátlan ígérete. Csupán az a kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e a vér és veríték helyét és idejét mi meghatározni, vagy hagyjuk, hogy meghatározza helyettünk az élet. Ki kell lépni a mai köztes állapotból, amikor nem mondunk semmit. Hallgatjuk a megoldási javaslatokat, csendben el is ismerjük, hogy a mostani állapotnál lassan bármi jobb volna, de inkább kivárunk. Valamit. Várjuk a csodát, hogy a lángoló függöny mégis elalszik varázsütésre, sőt újraszövi önmagát, és megússzuk az irtózatos nagy fenekelést. Nem fogjuk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.