Parkolj, majd én büntetek

2008.01.10. 13:17

A bíróság első fokon elutasította a FKPT (Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás) keresetét, bizonyítottság hiányában. Kiderült, hogy az a ki tudja ki által kitöltött adatlapok nem bizonyító erejűek, sőt az a fénykép sem, ami még a parkolójegy lejárta előtt készült, és hivatott lett volna bizonyítani, hogy az autós hibázott. Most annyira kellene örülnünk, nekünk autósoknak, mert végre kapott egy pofont ismét valamelyik minket lehúzó cég. Én azonban nem vagyok ilyen rózsás hangulatban. Lássuk miért.

Az tény, hogy a legtöbb nagyváros már kénytelen bevezetni parkolási díjat, mert még e mellett is szinte lehetetlen a belvárosokban parkoló helyet találni. Nem is volna ezzel semmi probléma, nincs ez máshol sem másképpen, a legtöbb EU nagyvárosban fizetnünk kell, ha parkolni szeretnénk. Budapestet több társaság között osztották fel, a felosztás módja sem volt a legmegfelelőbb, és mint kiderült törvényesnek meg egyáltalán nem volt nevezhető sok esetben. Még ettől is működhetne a rendszer. Van azonban az egész rendszerben - ami itt nálunk működik - egy óriási probléma. Ez pedig az, hogy kik végzik ezt a munkát, milyen körülmények között, és milyen juttatási és ösztönző rendszerben. Ezt röviden össze lehet foglalni: akiknek máshol éppen nincs munkájuk(tiszteletre méltó, hogy dolgoznak, szeretném kihangsúlyozni), a minimum dolgokat sem megkapva, minimális pénzért és "kötelezően" teljesítendő büntetési kvóta mellett, Idézőjeles, mert leírva nemigen van, csak éppen az állás megtartása és a kapott pénz összefüggésben van azzal, hogy ki mennyit hoz a konyhára büntetésből. Máris eljutottunk a problémához. Megjelenik annak az érdekeltsége, hogy a parkolóőr csaljon. Mert a vezetés feltételezi, hogy az A,B,C,D utcákkal határolt vadászati területen, adott héten legalább X mennyiségű lejárt vagy jeggyel nem rendelkező autónak ott kell lennie. És kérdem én, mi van akkor, ha éppen a becsületesség világnapja van, és minden autós vesz jegyet? Mit kezdjen akkor a parkolóőr? Nem végezte a dolgát? De! Kérem szépen tessék már azt a dolgot elfogadni a cégek vezetésének, hogy a parkolóőr dolga az, hogy ellenőrizzen, és szükség esetén a kis csomaggal sikerüljön rábírni a delikvenseket a legközelebbi esetkori jegyvásárlásra. Nem több. Nem kellene jutalék, nem kellene semmi, csak egy normális fizetés, amit féltene az őr elveszíteni. Mi lehetne egy megoldás?

Az, ha a parkolóőr, más országokhoz hasonlóan, hatósági személy lenne, akinek aztán ugyan mindegy, hogy büntet vagy nem, mert ez a fizetésében nem fog meglátszani. Időnként cserélgetni őket a területeken, és hamar ki lehetne szűrni, hogy miközben 10 személy egy adott területen szépen hozza az átlagot, addig K. József fele annyit sem, és rá kellene nézni, hogy most zsebre dolgozik vagy a közeli italbolt irodalmi társulatába jár művelődni, ellenőrzés helyett. Azt mondja valaki, hogy kiforratlan vagy nem működik? A példák mást mutatnak. Olasz parkolóőr, egyszer megbüntetett minket egy isten háta mögötti olasz faluban, mert a kikötőnél nem vettük észre, hogy milyen mágikus módon kell kifizetni a parkolást. A történet pozitív, mert a városi vezetőtől méltányosságot kaptunk némi helyi kapcsolatok ráhatása által. Ott a parkolóőr a város hivatalos közege, és nincs más dolga, mint ellenőrizni a parkolókat. Ott ugye olyan is van, hogy egy adott helyen ingyen parkolhatunk, de csak fél, egy, vagy két óráig. Ezért az autók ablakában a kis játékóra, mint az iskolában. Beállítja az ember mikor rakta le az autót, ha attól kezdve több idő telt el vagy netalán eleve előbbre állította, akkor bünti. Itt jön az érdekesség. Senki sem vonja kétségbe az őr munkavégzését, ha aznap éppen mindenki becsületes volt. A cél nem a büntetés, hanem az, aminek kellene lenni: a parkolásban rend legyen. A város pedig önállóan szedi be a pénzt, és szépen arra fordítja, hogy az autós kulturált körülmények közé szállhasson ki. És még egy érdekesség. Van dolog, ami többre büntetendő, mint a jegy hiánya. Az olyan parkolás, amivel az illető a szükségesnél több helyet foglal el a parkolás során. Felfestett parkolóknál a vonal az autó közepe alatt, vagy netalán keresztben, az tuti büntetés. Akkor is, ha éppen csak ő áll a 20 fős parkolóban, mert nem tudhatja, mikor akar odaállni másik 19 autós, és ő meg 3 helyet is elfoglal. Végignéztem. Parkoló a strandnál. Megérkezik az autó, semmi luxus, kicsi Fiat, légkondi az ablak lehúzása. Kiszállt a jól szituált és egyenruhába öltözött hölgy, végigsétált, és kiosztott 5-6 lapot, majd visszaszállt, és ment tovább. Senki sem vonja kétségbe soha, hogy jogos volt-e!

De mindaddig, amíg Pénzzel Ösztönzött Jánost zavarja az autóm kinézete, és ezért rajtam teljesíti a napi kvótát, úgy, hogy jó szögből fotózza az autómat, addig mindig is lesznek problémák. Addig pedig egy ilyen bírósági ítélet nem sokat ér. Meg fellebezzik, újratárgyalják, és 2015-ben születik egy jogerős ítélet. Aztán kiderül, hogy komoly eljárási hibákat vétettek, és újra át kell olvasni a 7000 oldalnyi aktát. Addig pedig marad a régi rendszer.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr21292062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

báró Csekonics 2008.01.10. 15:11:43

Nem rossz ötlet, de sajnos kis hazánkban sok dolog, ami máshol bevált, nem jön össze.
Konkrétan pl. arra gondolok, hogy ha nem érdekelt a parkolóőr a büntetésben, akkor majd a 'nem-büntetésben' teszi azzá magát: konkrétan a 'nem-e lehetne-e megoldani-e' kezdetű mondatokra gondolok az autós szájából...

Már most is bevált módszer belvárosi irodáknál: nem parkolójegyet tesz ki az autóval közlekedő emberke az utcán parkoló kocsiba, hanem egy _névjegykártyát_
Parkolóőr szépen irodába felmegy, pénzt átveszi, kocsi nincs megbüntetve egész nap. Asszem pont az indexen volt cikk erről egyszer.

Jeff 2008.01.10. 15:11:48

"sőt az a fénykép sem, ami még a parkolójegy lejárta előtt készült"
Ez szerintem józan paraszti ésszel teljesen nyilvánvaló, hogy a parkolójegy lejárta előtt készült fénykép nem bizonyitja hogy az autó a jegy lejárta után is ott parkolt. Nem is értem hogy gondolták, hogy ezt a biróság elfogadja :)

báró Csekonics 2008.01.10. 15:15:33

Jeff 2008.01.10. 15:11:48

Sőt, az a fotó a Centrum _rosszhiszemű_ hozzáállását bizonyítja.
(Csalást azért nem, mert a saját kis órájuk, ami a fényképezőgépben van, járhat rosszul is, vagy rosszul beállítva.

Rwindx 2008.01.10. 15:34:23

Az a baj Magyarországon, és nem csak e témában, alapból az a feltételezés hogy mindenki bűnöző. Bűnöző a parkolnivágyó autós, bűnöző a parkolóőr, sőt bűnöző a parkolótársaság is. Ez van az élet gyakorlatilag minden területén. Persze mindenki eldöntheti hogy ez jó-e, vagy sem. Változás meg nincs, úgy gondolom ez is kádár öröksége. Ilyen a jogrendszer, adórendszer, stb, és ilyenek az emberek is az is aki akarja, és az is aki nem akarja.

paráznabillegető 2008.01.10. 15:36:54

ilyen jó hely olaszország?
költözz oda.
itt semmi sem fog változni. csak ha te lennél mindenki.

snblnd · http://digitalsport.hu/ 2008.01.10. 15:37:15

tegnap reggel 8-tól büntetendően 8:05-ös idővel találtam kis csomit a kocsimon ... a dolog szépséghibája, hogy 7:58-kor ... tudok mit csinálni? Átvágjam a gyökér torkát? Jövő héten megqr egy másik ugyanilyen dögevő tetű. Feljelentsem, bepereljem, megmondjam anyámnak? Pár ócska megnyert pertől eltekintve ez a következmények nélküliség országa. Betelefonáltam, hogy ilyenkor azért csak a nyakára állnék valakinek, kit javasolnak? Aszonták dobjak fel egy pert egy nagyon jó ügyvéddel. De szerintük baráti javaslatilag ne csináljak semmit, hanem fizessek. Rendörség ugyanezt mondta. Ennyi. Remélem koszorúra költik.

báró Csekonics 2008.01.10. 15:43:59

snblnd 2008.01.10. 15:37:15

Hülye kérdés? ott laksz? Mert akkor elvileg kérhetsz matricát akkor is, ha nem saját pecó...
(Kérdezd meg az önkormányzatot, hogy mi kell hozzá pontosan.)
Otthon nekem is matrim van - azzal nem tudnak mit kezdeni...

gravy_t 2008.01.10. 15:49:16

még jó, hogy nálunk a hatósági emberek nem érdekeltek a minél több büntetés beszedésében...

(--> traffizás pl.)

paráznabillegető 2008.01.10. 15:50:16

"Remélem koszorúra költik. "
a hely bora-bora, az idő kellemes, a luxuskurva meg ügyes...

snblnd · http://digitalsport.hu/ 2008.01.10. 16:34:30

báró Csekonics:

... bingó, ott lakok. A matricához egy, a helyszínen személyesen aláírt dokumentum szükségeltetik az önkormányzatnál egyéb okból, az ingatlan más kontinensen élő tulajdonosától, viszonylag rendhagyó okok miatt, meghatalmazás nemjó, előre aláírt papír nemjó, stbstb. nemjó. Ezért nem volt eddig ilyen matrinya. Ez ellen nem is ágaskodok, meg ha tetvészkedés miatt megqrnak havonta egyszer, azt is beköhögöm, pofázás nélkül, meg bedobálok a rablóba is vagy kétezret. ... Ha átbasznak. Pláne lehúzás céljából. Na azt viszont nem kedvelem. Persze nincs mit tenni, ha apu párttitkár lett volna, most nekem is lenne egy ilyen ganyé parkolóscégem, és tennék rá a szarvasgomba kárpitos hummeremből, hogy ki mit ugat.

paráznabillegető:
... akkó gyógyszerre.

nanunanu 2008.01.10. 17:10:14

Hatósági személy?!?!?!
De hiszen az köztisztviselő, vagy legalábbis közalkalmazott!!!
Fúúúúúúúúúúúúúúúj! Csúnya, gazember, körömreszelő, agyonfizetett, mocsári béka közszolgát akarsz csinálni a kicsi/ócsó állam helyett?
Nem! Nem! És nem!!! Akkor má' inkább a csaló cégek csaló alkalmazottai vágják át a csúnya/ronda/zsírgazdag és csaló autósokat!!!

Hiszen az üzlet, a verseny, az az igazi! Az a jövő!!! Az a menő!!! Az a puma!!!

Kókaisztán-magyarisztán!!!

lakik veled valaki 2008.01.10. 17:23:26

Ha lakik veled valaki, akkor gyorsan lehívod, és ketten már eggyel szemben vagytok tanúk egy bírósági eljárás esetén, hogy szarul járt az órája a parkoló őrnek.

Csak legyen egy hihetően jó órátok. Például: gyorsan bekapcsoljátok a Sokol zsebrádiót, és megvárjátok, amíg a Kossuth adón pontosidő-jelzést adnak.

Csak legyen elég lélekjelenléted, mikor meglátod 7:58-kor a cetlit, hogy mindezt a maradék két percben elintézd. Érted?!?

andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2008.01.10. 17:46:50

Helyszín: 6. kerület.
Időpont: 2007. december 22. szombat (ami munkanap lett, két nappal karácsony előtt)

8-kor vettem 2 órára jegyet. 10 órakor kinézek, hát esik a hó. Hull és hózik. Namondom, szuper, akkor nem kell sietnem, a kocsim totál behavazva, szóval nem fognak megbüntetni.

11-kor, ahogy indulnék le a kocsihoz, de előbb kinézek az ablakon. Hát mit látok? A parkolóőr bácsi épp kedvesen törölgeti a szélvédőmről a havat.
Rohanok le, mondom neki "Ember, mit csinál, hát nem nyúlhat hozzá a kocsimhoz!"
Erre Ő: "én nem nyúltam hozzá"

Mondom, könyörgöm, hát az ablakból láttam, hát ne csinálja már. Őt az nem érdekli, megbüntet és kész. Mondom, oké, én meg kirugatom, lefotózom mobillal őt, meg a szélvédőmet, amin 10 cm hó vastagon, kivéve a lejártparkolójegynél. A bácsi aztán gyorsan elsétált.

Miután kicsit lenyugodtam, hívom a Centrumot. Hölgy aszongya: "igen, valóban nem nyúlhatnak hozzá a szélvédőhöz, de hát ha lejárt a jegy, akkor a büntetés az büntetés" Mondom, oké hölgyem, de a parkolóőr törvényt szegett, vagy legalábbis szabályt, erre ő "igen, hát az lehet, de az őket nem érdekli"

Namost, miután munkába kellett mennem, nem volt időm bemenni panaszt tenni. A következő hét után meg ugye már karácsony, ünnepek, ügyfélszolgálat nuku. Mit tehettem? Befizettem. Ezek után ha havazik se parkolhatok csak úgy, fizethetek és ha jót akarok magamnak, én takarítom le a havat, hogy a kedves őr bácsi jól lássa a jegyet.


Köszönöm a Centrumnak a karácsonyi ajándékot.

0xFFFF 2008.01.10. 18:17:29

Lassan beérik a gondolat bennem, hogy okos dolog a sötétre fóliázott ablak. Forgalmiba majd beíratom, hogy gyárilag színezett üveg és kész.

Perillustris 2008.01.10. 19:24:33

andris|bandis:

Azért buknál el bármilyen pert, mert a parkolócédulát látható helyre kell tenni, s mivel ráesett a hó, ez nem valósult meg. Tehát neked kellett volna lemenned letakarítani a havat az autódról.

A logikád alapján elég lenne betakarni a szélvédőt, s aztán röhögni a parkolóőrön, hogy úgysem nyúlhat hozzá.

A legszebb az esetben, hogy tudatosan sértettél szabályt, miközben simán lemehettél volna hosszabbítani.

"Ezek után ha havazik se parkolhatok csak úgy, fizethetek és ha jót akarok magamnak, én takarítom le a havat, hogy a kedves őr bácsi jól lássa a jegyet."

Tiszta ügy, menni fog!

Perillustris 2008.01.10. 19:27:39

0xFFFF: honi szabályokkal ellentétes kivitelü járművet nem lehet forgalomba hozni.

Ennyi erővel egy katonai Hummer-rel is járhatnék, oszt' jól beiratnám a forgalmiba, hogy gyárilag van rajta a gépágyú.

Perillustris 2008.01.10. 19:28:16

...forgalomba helyezni...

andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2008.01.11. 12:52:32

Perillustris - Köszönöm a megjegyzést, egyébként milyen érzés egy olyan cégnél dolgozni, ami a semmiért kér sok pénzt, hogy aztán ki tudja kinek a zsebébe vándoroljon?


Amúgy elmondanám, hogy azt hogy havazáskor nem büntetnek a parkolóőrök nem az ujjamból szoptam, hanem maguk a parkolócégek nyilvánították ezt ki korábban már többször, mikor nagy havazás volt, tv-rádió is bemondta, hogy havazás miatt nem büntetnek, mert a kocsikhoz nem nyúlhatnak hozzá. Aprópó, mint írtam, az ügyfélszolgálatos hölgy is elismerte, hogy nem, valóban NEM nyúlhatnak hozzá a kocsikhoz.

Érdekes, erre miért nem tértél ki a kedves hozzászólásodban?


Felháborító az egész parkolási lenyúlósdi ami ebben a városban megy. Ez a véleményem.

Perillustris 2008.01.16. 12:55:36

Utolso megjegyzeseddel teljes mertekig egyetertek. Milliardok folytak mar ki, azaz be. A zsebekbe.

Hiaba a cinizmus, en nem ilyen cegnel dolgozom (igaz, az enyem is sokat ker, de nem semmiert:)).

En a jogi oldalara probaltam ravilagitani, annak ellenere, hogy nem vagyok jogasz.

Lehet, hogy a multkor volt ilyen megegyezes, de az semmikeppen nem hat ki a jovore nezve.

Perillustris 2008.01.16. 13:00:17

Egyszeruen megbuntethet CSAK azert, mert a jegy nem lathato. Akinek van ervenyes jegye, az szerintem inkabb orul, hogy erre hivatkozva nem bunteti meg az ellenor, hanem ellenorzi azt.

S hogy esik a ho? Ez nem vis maior eset. Ha 3 honapon keresztul esik, akkor ingyen parkolhat mindenki?

A kovetkezo telre mindenesetre eladok nekik par szaz holegfuvot vagy akkus ventillatort.
süti beállítások módosítása