Az élelmiszer előállítás és a kereskedelem mindig szolgál számunkra bosszantó újdonságokkal, amire nem árt odafigyelni, ha nem akarjuk otthon észrevenni, hogy már megint megvezettek. Megfelelő boltban való koncentrálás segít, hogy felismerjük kedvenc termékünk méretváltozását. Ma már ugyanis nem divat a termék árát emelni, inkább az azt tartalmazó doboz megy össze. Így lehet például, hogy fél literesnek kinéző tejfölös dobozból már van 375 grammos is, és még sorolhatnánk azokat az ágazatokat, amit utolért a zsugorítás csodája. Mégis van egy terület, ahol nem csak lehúznak, hanem el akarják velünk néha hitetni, hogy ez még jó is nekünk. Ezek a különböző termékek, amikben az addig drága anyagot olcsóbbra cserélik, és beadják nekünk, hogy az attól már rögtön egészségesebb is lett.

A történet régre nyúlik vissza, amikor a nagy "karcsúság mozgás nélkül" őrület azt kezdte el sugározni az embereknek, hogy lehet ész nélkül zabálni és tespedni egyszerre úgy, hogy közben karcsúak maradunk. A dolgunk csupán annyi, hogy ne együnk cukrot. Elkezdték mindenbe rakni az édesítőszert, ami csak folyik, és aztán abba is, ami nem. Így megjelentek a diétás üdítők, amin büszkén hirdetik, hogy de jó a vevőnek, mert ettől nem fog hízni. Közben szó sem esik róla, hogy így sokkal olcsóbb legyártani, mert nem kell bele drága cukrot rakni. Arról most ne is kezdjünk el vitatkozni, hogy a tipikusan használt édesítőszerek milyen hatást váltanak ki, mert az erről szóló tanulmányok megítélése attól függ, hogy ki fizette. Ha az élelmiszeripar, akkor semmi baj nincs, ha a fogyasztóvédők, akkor agydaganatot okoz. Az igazság nyilván a kettő között van, például tény, hogy nagy mennyiségben mérgezőek, kisebb mennyiségben hashajtóhatásúak. A legnagyobb baj nem is az, hogy az üdítő ezzel készül, de lassan savanyúságot sem lehet olyat kapni, ami ne édesítőszerrel készülne, és még büszkén hirdetik is rajta. Nem győzi az ember figyelni az üvegen és a zacskón, hogy mi is van benne. Ugyanis a hiedelmekkel ellentétben sokkal többen vannak, akiknél allergiás reakciót okoz, ha más nem, akkor például az üdítő maga okozza a szomjúságot.

De ezzel nincs vége. Ha a végképp lefölözött tejet már nem lehet használni, mert zsír és szárazanyag az nem maradt benne, akkor lesz belőle light joghurt. De ezt nem kell titokban tartani, el kell hitetni, hogy ettől most fitt és egészséges lesz a fogyasztó, és ezek után már nem is kell neki rendszeresen táplálkozni, elég ha időnként benyom egy ilyet. A gyomorfekély megjelenésekor meg majd rá lehet fogni másra. A tejtermékek területén amúgy is nagy a szórás, zsírtartalomban és minőségben szinte lehetetlen azt rögzíteni, hogy melyik dobozban és zacskóban mi van. „Félzsíros” címszóval több tízféle túrót találunk, és a tejföl minősége is akkora szórást mutat, hogy 1-1 ismeretlen márkába merészség belenyúlni.

És akkor eljutottunk odáig, hogy szerencsés az a termék, aminek alapanyag még járt a négylábú tejtermelő gép tőgyében. Mert divatos lett klasszikusan tejből előállított ételeket ismeretlen eredetű növényekből készíteni. Így lehet, hogy ma már a tejszínes flakonon meg kell nézni, hogy látott-e tehenet valaha, mert lehet, hogy növényi zsírból vagy részben abból készült. De kérem szépen, ha a vevő olajozni akarja a kávéját vagy a süteményét, akkor majd leönti azzal. Igaz, ez megint csak olcsóbb, el lehet gondolkodni, hogy miért. Ugyanígy már sajtnak kinéző valamit is lehet növényi alapanyagokból készíteni, amin elvileg világosan fel kellene tűntetni, hogy az valójában nem az, aminek látszik. Szegény nyugdíjasunk, aki azonban nem ebben a zord világban szocializálódott, meg sem gondolja, hogy a trappista sajtnak tűnő olcsó valami az csupán a képzelet, vagyis a növényi zsír hidrogenizálásának az eredménye.

Mérgünkben innánk is egy kis alkoholt, magyarosan egy jó kis pálinkát. Végre nem lehet akármit pálinkának hívni, ma már nevén kell nevezni a pálinka ízű szeszesitalt, de nem biztos, hogy ez mindenkinek egyértelmű. Már a magyar népmesék ideje óta tudjuk, hogy levest azt kőből is lehet főzni, és ez nagyjából igaz az alkoholra is. Majdnem bármiből előállítható, és ezt már csak aromásítani kell, és kész az italt, amitől módosul a tudatállapotunk. Igaz szilvát soha nem látott, nem is magokból készült, sőt kaktuszból sem. Egyszerűen hülyít, funkcióját betölti. Nem árt azért figyelni, mert a piacon korábban hagyományos előállítással készülő italok összetétele is változhat úgy, hogy az üvegen ezt csak az apró betű jelzi. Ettől még akkor sem menekülünk, ha a könnyedebb italokat szeretjük, mert sör címén ma már lehet mindenféle löttyöt árulni, aminek az íze inkább egy szennyezettebb ásványvízre hasonlít, mintsem az ismert, nemes, aranyszínű nedűre.

Ezek után mit is üzenhetnénk a gyártóknak? Nem akarunk mi fogyasztók kalóriamentes velős pacalt, lehet benne koleszterin. Hozzá az uborka jó cukrosan, nem kell édesítőszer. Majd inkább lemozogjuk, módjával esszük, esetleg következő reggel csak joghurtot tolunk az arcunkba. De abból is csak szigorúan nem lightot. Utána egy hagyományos sört legördítenénk, esetleg egy kupica jófajta italt. A kávénkba is jó a cukrozott tehénszármazék, mert mi ilyen maradiak vagyunk. De legfőképpen nem akarjuk a fél vásárlást azzal tölteni, hogy azt lessük, megint hogyan spóroltak rajtunk úgy, hogy még el is akarják hitetni, hogy az jó nekünk.