Az elmúlt napokban rendesen elszabadultak az indulatok, tegyük hozzá, hogy nem véletlenül. Hirtelen megborult a rend, és sorban jöttek azok az események, amelyeknél jobb sorozatot előre sem lehetett volna bevetni, már akkor, ha a cél a cigányság elleni uszítás lett volna. A rendőrkapitány áthelyezése, rablások, rendőrök lincselésére tett kísérlet, olyan dolgok, melyek megalapozták a nagy bomba robbanását. Sajnos előkerült a kés, és nem csak vért folyt, de valaki életét is vesztette. Ekkor megindulhatott a nagy folyam, most hirtelen úgy lehetett cigányozni, hogy az ellen a kutya sem fogja felemelni a szót.

Most gondolkodás nélkül megírhatta tetszőlegesen a feltört indulatoknak megfelelő véleményét bárki, azt beszélt a saját riportműsorában, amit akart, és még a kereskedelmi tévét sem rótták meg, hogy vasárnap estére amolyan „milyen a cigánybűnözés Magyarországon” összeállítást adott le. Nem, az úgynevezett „libsi” oldalról teljes volt a csend, mintha érezték volna, hogy itt most nem illik megszólalni. Inkább cigányozzon is mindenki bátran, inkább itt engedjék ki az indulatot, mintsem meginduljon néhány szélsőséges, és önmaga vegyen elégtételt. Így az utóbbi napokban jöttek is a kommentek, pörögtek a fórumok, és valljuk be őszintén, hogy sajnos nem minden valóságtartalom nélkül. Az eseteket és tapasztalatokat olvasva azt mondhatjuk, hogy jogos a felháborodás. A kérdés ezután viszont talán sokakban felmerült: mi történjen ezután. Nyilván valami olyan megoldás kellene, ami végre a sutba dobja az eddigi mindent eltűrő rendszert, de mégis az emberi jogokkal kompatibilis Ráadásul ott kellene megfogni a dolgot, ahol a vége van, és ehhez sokkal mélyebbre kellene nyúlni, mintsem a felszínt kapargatva cigányozni, aztán tenni tovább a dolgunkat, mintha mi sem történt volna. Inkább el kell ismerni valamit, ami igen szomorú országunkra nézve.

El kell ismerni, hogy a mostani helyzetet mi teremtettük. Nem, nem konkrétan én vagy az olvasó, hanem az ország, méghozzá azzal a politikával, amit már nagyon régen folyatatunk. Ha az elmúlt 20 év kormányainak az volt a célja, hogy a lakosságot teljes mértékben a cigányság ellen hangolja, akkor máris kiosztanánk az érdemrendet mindenkinek, mert tökéletes munkát végeztek. Egy olyan országban élünk, ahol van egy pillanat, amikor az emberek nem bíznak a jogállamban, és valami mást várnak. Általánosan ott belül vagy akár nyilvánosan azt gondolják az emberek, hogy jobb volna, ha tényleg jönne valami szerb különítmény, és önhatalmúlag rendet és igazságot szolgáltatna. Azért gondolják, mert azt tapasztalták, hogy itthon nem történik semmi, a rendőrség mintha tehetetlen volna.

Gondolják mindezt jogosan. Miközben arról hallunk, hogy milyen új sebességmérő arzenált akarnak milliárdokért beszerezni, hirtelen felmegy bennünk a pumpa. Tudjuk, hogy ez marha egyszerű. Kiszórunk ezer kamerát az útra, és dől a lé, mert a vasúti átjárón 60-al átszáguldó autósnak megy a csekk, tökmindegy ki vezette az autót. Ez olyan egyszerű, nem kell hozzá tökös legénynek lenni. Közben az senkit nem érdekel, hogy az ország már rég felosztódott alvilági csoportok között. Mindenki, de mindenki tudta a környéken- beleértve a rendőrséget is -,hogy a most képbe került gyilkosok alvilági tevékenységekből élnek. De hozzájuk bonyolult odamenni. Sokkal egyszerűbb János bácsit megállítani, és nyomni neki egy 10.000 forintos csekket, mert nem kötötte be a biztonsági övet. Ő feltehetően nem húz elő egy stukkert, és durrantja le a rendőrt. De nem csak a mostani bűnöző bandák kilétével van tisztában a hatóság. A legtöbb településen pontosan lehet tudni, hogy kik követik el a bűncselekményeket, kik melyik bandához tartoznak, hogy éppen lopott cucc van a kocsiban. De ehhez határozott fellépés kellene, ami nyilván nehezebb, mint azon agyalni, hogy miből lehet azonnali bevételt képezni. Ám ez csak egyik fele dolognak. Mert nem minden cigány bűnöző gazdag maffiózó.

Egy másik réteget is kinevelt a pénzért szavazatot vásárló kormánysorozat. Ez a megélhetési segélyes-családi pótlékos-gyerekgyáros. Ő az, aki él a rendszer adta lehetőséggel, és barom lenne elmenni dolgozni, ha többszörösét megkapja azért, hogy 10-kor kel, és este legyártja a legújabb gyereket. Az egy másik kérdés, hogy ezzel együtt nem tanulta meg azt, hogy a pénzt valahogy be is kellene osztani, és nem az első nap elkocsmázni és a maradékot betolni a játékgépbe. Ő sajnos nem tudja ezt felmérni, és pillanatok alatt elveri az összes kapott pénzt. És tény, hogy itt van egy pillanat, amikor a gyereknek enni kellene adni, az áramot jönnek kikötni, az uzsorás torokvágással fenyeget, hát mit tud jobbat tenni, elmegy lopni. Aztán annyira megszokja a lopást, hogy napi rutinná válik. Ezért már segélyosztás napján is elmegy uborkát lopni. Életmóddá válik az egész, a gyerek ezt látja, immáron egy felnőtt nemzedéktől. Az, aki meg dolgozik, nem vesz észre mást azon kívül, hogy néha meglopják, hogy megint az arcába röhögnek. Ő a hülye, hogy nem ugyanezt az életmódot követi. Ezzel az egésszel egy baj van, méghozzá ami most látszik: nő a feszültség.

Közben valójában ezen kívül semmi nem történik. Nem igyekszik senki azon, hogy kezdjen valamit azokkal, akik a kisgyerekeiket küldik lopni, mert ők még nem büntethetőek. A rendőr szépen elsétál azok mellett az úton, akikről jól tudja, hogy éppen szokásos esti alvilági körútjukra mennek. Miért is ne tenné, nem azért küldték, mára más feladata van. Részeg és kivilágítatlan bicikliseket kell fogni. A tanárokat sorra verhetik az iskolában, akkor sem fog keletkezni olyan törvény, ami a védelmükre kelne. Miközben focimeccsen elkapott huligánokat gyorsított eljárásban másnap elítélnek, egy lincseléses gyilkosságban évek múlva is csak tárgyalgatunk. Közben a „cigányok” lassan nem csak született cigányok, hanem mások is lesznek. Mert nem teszünk semmit azért, hogy a társadalomban ne alakulhasson ki egy réteg. Sőt, teszünk érte, hogy fejlődjön és megmaradjon. Ezen kellene elgondolkozni, és most, a sok cigányozás után felvenni egy jó irányt. Egyáltalán tenni valamit.