A hét bloggere

2008.09.26. 09:30

Khhm. Mit is mondjak? Nem a Pulitzer- vagy irodalmi Nobel-díjat kaptam meg, de azért kalandos módon én lettem „A hét bloggere” rovat mostani alanya. Nem akarom ideidézni a teljes tartalmat, ezért mindenképpen javaslok egy látogatást a blog oldalára, ahol el lehet olvasni a szokott és nem szokott kérdésekre adott válaszaimat.

Gondolkoztam azon, hogy ide most egy felsorolás következhetne, amiben köszönetet mondok rendszeres olvasóimnak, és azoknak, akik bármilyen módon segítettek abban, hogy ez az egész Hóbelevanc így működjön. Aztán ahányszor nekifutottam, mindig új nevek jutottak eszembe, és rájöttem, hogy a végén biztosan kifelejtek valakit. Így most inkább kollektív köszönetet mondok mindenkinek, aki bármilyen formában, akár csak egymondatos bíztatása által hozzájárult az eddig elért eredményekhez.

A jövőre vonatkozóan csak azt tudom ígérni, hogy mindannyian megpróbálunk olyan tartalommal szolgálni, ami miatt napról napra visszatértek ide. Igen, mindannyian, hiszen lassan kisebb csapat vagyunk/leszünk, akiknek mindennapjaikban fontos minőségi tartalommal megtölteni a blogot.
Igen, minőségi tartalommal. Biztosan sokkal könnyebb volna, ha mi is csak idemásolnánk teljes cikkeket, amit másoktól loptunk el, esetleg feltüntetnénk a forrást a tisztesség kedvéért, ahogyan azt teszik egyesek. Azt gondolom azonban, hogy az ilyen blogok biztosan nagyszerűek lehetnek, de nálam elsősorban a hozzáadott érték dominál. Így valódi tartalommal szeretnénk megtölteni a sorokat, és nem az számít, hogy mások előtt elmondhassuk: nekünk is van már blogunk. Az igazi erőt abban szeretnénk képviselni, hogy itt olyasmit olvashatsz, amit máshol nem. Vagy legalábbis úgy, ahogyan máshol nem.
További jó olvasást!

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr25682366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.26. 10:37:15

Ja, bocsánat!
A blog nagyon jó, a csapat színvonalasan muzsikál, téma van elég, minden happy:-)

Csak így tovább!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.26. 10:37:53

Esetleg egy új fejléc jöhetne még ..

movhu 2008.09.26. 10:40:48

Ez az én szemem. Így rajta vagyok a képen, meg nem is. Nem a szememet takartam ki, hanem azt mutattam meg :D

movhu 2008.09.26. 10:41:36

Biztosan lesz előbb-utóbb design váltás is, de még gyűjtöm az erőt, mert akkor a fejlécen kívül is lesz átalakítás...

movhu 2008.09.26. 10:44:28

És még egy hír. Tegnap sikerült olyan szót alkotnom, ami garantáltan hozzám köthető magyar nyelvterületen. A "spamiszony"-ra én vagyok az egyetlen találat a Googleben, szóval kopirájt movhu :)
(Ha netalán a Showderben meghallanátok :D )

Johnson Doe 2008.09.26. 11:16:48

Gratulálok. :) Ehhez az eseményhez, meg egészében az oldalhoz is, csak így tovább. :)

Sunmachine 2008.09.26. 12:13:18

Gratulálok én is, de ezt már többször megtettem, legutóbb sör mellett :)

Amúgy nem csodálkozom, hogy kitakartad az arcod :DDD

InfiniteReality 2008.09.26. 13:32:46

Gratulálok M(ovhu)!

Csak így tovább, rendszeres olvasód vagyok és maradok is!:)

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2008.09.26. 13:39:14

Én is gratulálok. Mindennap olvasom a blogot, és néha még kommentelek is :)

movhu 2008.09.26. 14:07:30

Mikor Sunmachine legújabb képét megláttam az Iwiw-en, hetekig nem aludtam, és gyógyszert is kellett rá szednem :D
A sör mellett amúgy mások is alkotnak, lásd a vadászgépeink mellett tartott kormányzati beszéd :)

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.26. 19:55:13

Juj, juj, gratula mover! De azt az idióta kérdést (szexeltél- e már...) Hogy nem kérted ki magadnak? Nem hiszem el, hogy nem tudnak elszakadni ettől a hülyeségtől.

movhu 2008.09.29. 10:47:44

Minden további nélkül kihagyhattam volna bármelyik kérdést, meg volt rá a lehetőség. De inkább úgy döntöttem, hogy frappánsan válszolok rá :)
süti beállítások módosítása