Megalakult a "szakértői" kormány!
2008.09.24. 11:00
Meg hát. Utoljára két éve. De előtte négy, nyolc, stb. éve is. Legalábbis én úgy hittem akiket megválasztunk, azok azon a területen tevékenykednek, amihez értenek, amiben szakértők.
Én pl. ha jól emlékszem, utoljára egy közgazdászra szavaztam. Becsöngetett a kopogtató cédulaért, leültünk, értelmesen elmondta mit is szeretne tenni, mik a tervei, megvitattuk mik a gondolatai bizonyos dolgokról, majd ez alapján döntöttem. Meggyőzött a hozzáértése, a szakmai érvrendszere, a kiállása.
Gondolom mások is mind olyan emberekre szavaztak, akik egy-egy szakterület avatott ismerői, s többek között ezzel érdemeltek ki, hogy a társadalom demokratikus képviseletere méltóak, s megválasztottak legyenek.
Miért hangoztatja akkor most mindenki, hogy "szakértői" kormányt? Talán csak nem az a baj, hogy az egyes partok - kivetél nélkül - felső vezetése már rég nem a szakértelme miatt van a helyén? Talán csak nem az a baj, hogy az egyes politikusok már nemcsak a saját - kiválóan ismert és gyakorolt - területükön tevékenykednek, hanem bármilyen bizottsági tagságot, bármilyen bársonyszéket elvállalnak, csakhogy a közéletben maradhassanak, s ne kelljen visszamenni dolgozni? Aki orvos volt, most az energia szektorban bizottsági tag, aki eddig környezetvédelemmel foglalkozott, most informatikával és így tovább? A jelenlegi politikai élet szereplőinek jelentős része csak a politikával, az egymás szapulásával, a szarkeveréssel foglalkozik. Miért van akkor ott? Előbbre viszi az az országot, ha egy megválasztott képviselő nem azzal foglalkozik, amihez ért, hanem mezei pártpolitikus válik belőle? Aligha.
Kell-e tehát "szakértői" kormány? Két válasz lehetséges:
1. Nem, elég ha a jelenlegi parlamentben is mindenki csak azzal foglalkozik, amihez ért s nem mással. Nyilván ehhez szükséges, hogy képviselőink holnap reggel felkelve hirtelen megvilágosodjanak (ennek valószínűsége valahol a béka sokat emlegetett testrésze alatt van).
2. Igen, de akkor a teljes politikai elitet lecseréljük, hisz a mostaniak között már csak elvétve akad olyan, akit szakértőnek nevezhetnénk és törvényekkel biztosítjuk, hogy az új parlamentben mindenki csak a szakterületével foglalkozzon. Sajnos azonban ezen torvények meghozatala vagy a jelenlegi parlament dolga lenne (aminek valószínűsége hasonló az 1-es pontban leírtakéhoz), vagy az újonnan megválasztotté, ahol azonban félő, nem ez lenne a képviselők első dolga, így viszont ez szépen elfelejtődne, s máris visszaállt a jelenlegi állapot...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Meer 2008.09.24. 11:53:17
movhu 2008.09.24. 11:57:30
DArchAngel 2008.09.24. 12:25:06
Lehet, hogy pesszimistán hangzik, de amíg le nem cserélődik az egész politikus banda és nem kezdődik el sürgősen bizonyos dolgok rendbe tétele az emberek fejében, addig egy helyben fogunk állni, a világ (pláne a térség) elrohan mellettünk, mint az 1700-as évek végén és az 1800-asok elején. Akkor egy radikális új gondolkodású, de roppant tehetséges politikusi nemzedék (pl.: Kossuth, Széchenyi) kellett, hogy felrázza az országot a tespedtségből.
Most erre nem látok sem tehetséget, sem akaratot, mert akkor - ó jajj! - odalesz pár százezer szavazat. Amiatt viszont, hogy folyamatosan ez a garnitúra van hatalmon, nincs lehetősége új erőnek betörni. Patthelyzet.
Lord W 2008.09.24. 12:53:16
Befagyasztjuk a nyugdíjakat, a családi pótlékból megélhetést felszámoljuk a saját rendszerünnekkel, segély helyett munkahelyeket viszünk oda vagy munkát, és nem utolsó sorban az adókönnyítés mellett letöltendővel szankcionáljuk az adócsalást. A közszférát megtisztítjuk a felesleges munkaerőtől.
8 millióból 7 millió szavazó elvesztése.
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.09.24. 12:55:06
DArchAngel 2008.09.24. 12:55:31
movhu 2008.09.24. 13:13:33
DArchAngel 2008.09.24. 13:38:10
Gerusz · http://gerusz.freeblog.hu 2008.09.24. 13:46:12
A javulásra én egyébként két esélyt látok: egyrészt megnövelni a kormányok mandátumát 6-7 évre, mert akkor lenne pár év, amikor nem kampányolnának, hanem csinálnának is valamit. Ez még talán kivitelezhető is lenne. Másrészt egy egyszerű, 10 történelmi és matematikai kérdésből álló feladatsort elhelyezni a szavazólapokon. Majd a szavazatot beszorozni a helyes válaszok számával. Ez sajnos elég alkotmányellenes :(
Destroy 2008.09.24. 14:36:53
Marcsi 2008.09.24. 14:48:37
rolika 2008.09.24. 15:37:17
kár hogy a kommentek nem reprezentatívak :)
movhu 2008.09.24. 15:38:56
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.09.24. 15:38:57
BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2008.09.24. 15:52:33
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.09.24. 16:38:16
dejeau 2008.09.24. 17:41:15
BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2008.09.24. 19:00:09
Egyébként most gyorsan átolvasva, van benne valami :)