Versenysport: kihalás vagy megújulás?
2008.08.29. 10:00
Lehet, hogy csak a naivitásom mondatja velem, de én eddig azt hittem, az olimpia egy szép és nemes esemény, mintegy ünnepe a sportnak. A pekingi olimpia egyes eseményeit nézve – talán másokkal együtt – változtatnom kell a korábbi véleményemen. A mai modern versenysport egy, a gyilkos piacgazdasági érdekeket előtérbe helyező, a versenyzők tudatos karrierépítéséről szóló vállalkozássá vált, ahol minden eszköz megengedett a cél érdekében. Nem számít a versenyző egészsége, magánélete, csak az eredmény. Kutatólaboratóriumból szökött klónhadseregek vetélkedését csodálhatjuk a tv előtt gubbasztva.
Mára már eljutottunk oda, hogy minden olimpiai résztvevőről nyugodt szívvel kijelenthetjük: doppingol. Ki kevesebbet, ki többet. Még a megnyitón playback-ről éneklők is nyugtatóval lépnek fel, nehogy a nagy izgalomban megremegjen a keze a színpadon, vagy hogy ne látszódjon az arcán a feszültség.
Több sportoló ismerősöm is van, akivel ezekről a dolgokról beszélgetve a következő kép rajzolódott ki előttem: Ifjú gyermekként szinte kivétel nélkül mindenki még a magáért a mozgásért, a sport szeretetért kezd el amatőr szinten egy-egy sportágat. Aztán ha tehetsége is van a dolgokhoz, s eredményes, lassan megszületnek az első pozitív visszacsatolások, jönnek a helyezések, érmek. Ekkor derül ki, kik azok, akikben megvan a tehetség, az elszántság ahhoz, hogy kitartó és rendkívül sok munkával eljusson arra a szintre, hogy amatőr (ifjúsági) versenyeken is bátran indulhasson. A sportolók jó része kb. ekkor kerül a következő választás elé: vagy feláldozza a magánéletét, a mindennapjait, az ifjúságának jó részét és a sportot választja, vagy a "hagyományos" felállás mellett dönt, s iskola, meló stb. vár rá.
Az amatőr versenyzést választva előbb-utóbb minden sportoló eljut arra a szintre, amikor az egyre keményebb és egyre durvább edzések hatására is egyre lassabban fejlődik, egyre kisebb lépéseket tud megtenni. A fokozódó igénybevételek miatt (most elsősorban a fizikai igénybevételre gondolok itt, de természetesen nem szabad megfeledkezni a rendkívül nagymértékű pszichikai terhelésről sem) egyre gyakoribbak a kisebb húzódások, ficamok, balesetek. Először csak az edzések előtt vesz be egy fájdalomcsillapítót az ember, hogy bírja a sérülésekkel, a kikopó ízületekkel terhelt szervezete a gyűrődéseket. Innentől viszont már nincs megállás. Rendszeressé válik a folyamatos nyugtatózás, izomlazítók, gyulladáscsökkentők szedése. Mivel így már sikerül tűrhető szintre szorítani a fájdalmat, folytatódik az edzés, előnybe kerül azokkal szemben, akik a komolyabb sérüléseik miatt nem tudnak megfelelően felkészülni a versenyekre. Újabb eredmények, újabb sikerek. Egy adott szint fölött azonban már csak ugyanilyen ellenfeleket talál, így váltani kényszerül: a további eredményekhez már nem elég a fájdalom elkendőzésére szedni valamit, hanem a teljesítményt is fokozni kell. Ilyenkor kerülnek elő eleinte csak a táplálék kiegészítők, később a teljesítmény fokozók, és máris a 22-es csapdájába került: Minél többet "anyagozik", annál jobb eredményeket ér el, minél jobb eredményeket ér el, annál többet keres, viszont minél többet "anyagozik", annál rohamosabban épül le a szervezete, annál rövidebb az az időszak, amíg megélhet a sportból, tehát annál többet kell ez alatt a rövid időszak alatt keresnie, így még nagyobb a kísértés az anyagok szedésére...
Ma már a profi versenyzők körüli csapat profi szinten előre 5-10 évre felépíti egy-egy versenyző karrierjét: mikor milyen eredményeket kell elérnie, azokkal mennyit hozhat össze (pénzdíjas versenyek, reklámszerződések, kapcsolati tőke, elismertség, stb.), s mikor kell visszavonulnia a sporttól. Emlékezhetünk pl. a Sydney-i olimpia nagy sztárjára, Ian Thorp-ra. Pekingben mit produkált? Semmit, hisz a 2004-es olimpia után nemzeti hősként sok-sok reklámszerződéssel a zsebében visszavonult. Ki fogja nyerni a legtöbb aranyat 2012-ben Londonban? Hogy nem Phelps, az biztos. Ő addigra már rég visszavonul majd, s jön egy újabb ifjú titán, aki – természetesen csakis a cáparuhának vagy gyors medencének köszönhetően – sorra nyeri majd az aranyakat. Nem is olyan rég, az 1980-as években még teljesen megszokott volt, ha valaki 2-3, sőt 4 olimpián is kivívta magának az indulás jogát. Mondhatják ugyan sokan, hogy a mai versenyzők csak azért vonulnak ilyen korán vissza, mert olyan mértékben fokozódtak az edzési módszerek, hogy már nem bírnak többet, régebben kevesebbet edzettek, így tovább bírta a szervezetük a terhelést. Remélem, ezt azért senki nem hiszi el teljesen... Mára már csak az számít, ki hány rekordot dönt meg, ki hány világcsúcsot produkál. Ha valaki „csak" szimplán első, azt sokkal kevésbé lehet eladni, mintha világcsúccsal első. A rekordok pedig nem fokozhatók egy adott mérték után. Vagy lehet, hogy pár év múlva már 8-9mp alá megy a férfi 100m-es síkfutás rekordja? :)
A WADA csak futja a tiszteletköreit, ellenőrizget, kampányolgat, de őt tulajdonképpen a sportszervezetek (és az olimpia eredményeket politikai befolyásként feltüntetni akaró kormányok) tartják el, akik érhető módon nem túlságosan motiváltak a WADA hatékonyságának növelésében. Amikor 3-4 évvel egy-egy verseny után végre sikerül bizonyítani a szabálysértést, s hosszú jogi csűrés-csavarás után elvenni valaki aranyérmét, már senki nem fogja tudni megmondani, hogy anno a versenyen ki is lett a második. A rivaldafényben fürdő győztes már rég learatta a babérokat, már csak erkölcsi elismerést jelent a második helyezettnek, hogy utólag őt hozzák ki győztesként.
A NOB lép erre valamit? Érdemben semmit. Ő most csak azzal foglalkozik, mit kezdjen azokkal a hagyományos olimpiai sportágakkal, amiket az egyre rohanó világban már szinte senki nem követ. Egy-egy lövészet vagy díjlovaglás közvetítés nézettsége kb. a parlamenti közvetítések szintjén mozog. Egyre kevesebb az az olimpiai sportág, aminek a nézettsége, a rajongói tábora van akkora, hogy megérje miatta egy ekkora megarendezvényt lebonyolítani. Márpedig a NOB bevételének tekintélyes részét képezi a közvetítési díjjakból befolyó díj. (Nem véletlen a NOB tiltakozó levele sem a The Pirate Bay ellen. Én is letöltöttem az internetről a megnyitót HD-ben, hiszen a letöltés legális az érvényes MO-i trv-ek alapján, hiába is próbálja ennek ellenkezőjét elhitetni az emberekkel bár „jogvédő" szervezet, alapítvány.) A NOB folyamatosan keresi azokat az új sportágakat, amikkel a nézettséget – s így a bevételeit – növelheti, közben azonban nem vagy alig foglalkozik a bizonyos sportágakba egyre jobban begyűrűződő "anyagozással".
Mit lehetne tenni? Alakítsuk át az olimpia számokat: Csak azok a sportágak legyenek olimpiai számok, amelyekben nem egy mérhető fizikai mennyiség a döntő (idő, hossz, tömeg, stb.), hanem azok, ahol a versenyzők egymással szállnak csak versenybe. Pl. futásban, úszásban ne mérjék az időt. Csak az számítson, ki ért be elsőnek, a vitás kérdések eldöntéséhez készüljön célfotó, de időmérés ne legyen. Azok a sportágak, ahol csak ilyen mérhető fizikai mennyiség alapján lehet győztest hirdetni (pl. súlyemelés) ne legyenek olimpiai sportágak.
Persze naivság lenne azt feltételezni, hogy a versenyzők egy része így nem élne tiltott szerekkel. Megpróbálnák továbbra is. Azonban így kevésbé lenne hangsúlyos, mivel a felkészülési időszakában nem tudna folyamatosan arra edzeni, hogy X másodpercet kell teljesítenie, hisz nem tudná mi az aktuális rekord, a többiek milyen időre is képesek. Az ellenfeleiről csak annyit tudna, hogy pár hónappal ezelőtt első lett, de azt nem, hány másodperc alatt. Tud valaki arról, hogy pl. kosárlabdában vagy vízilabdában olimpián bukott volna le valaki is dopping miatt? No? Nem emlékszem én se ilyesmire. Lehet, hogy ők is szteroidokon élnek, lehet, hogy marékszámra szedik a fájdalomcsillapítót, viszont korántsem olyan látványosan teszik ezt, mint a súlyemelők, atléták, úszók, biciklisták, hisz kevésbé vannak rászorulva. Nem egy láthatatlan tökéletes ellenfelet (egy fizikai mutatót) kell legyőzniük, hanem egy másik csapatot. Mindegy, hogy egy vagy tíz ponttal, "csak" jobbnak kell lenniük náluk.
Talán a sport tisztasága kicsit javulna. Talán a sportolók egészsége kisebb veszélynek lenne kitéve. Talán a kormányok, sportügynökségek végre engednék a sportolókat nyugodtan versenyezni, s nem mindenáron az eredményeket, rekordokat hajszolnák...
u.i.: azért persze ne feledkezzünk meg azokról a sportolókról, akik korán átlátják, milyen ördögi körbe is kerültek a versenysportot választva, s bár életük a sport kénytelenek voltak kiszállni ebből az ördögi körből. Jó részük nem azért hagyta abba a versenysportot, mert nem volt sikeres, nem volt jó a sportágában, hanem azért mert nem volt hajlandó mindenáron első lenni. Erkölcsös énük meggátolta őket abban, hogy érdemtelenül, az igazi sportolói elhivatottsággal szembemenve érjenek el eredményeket.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Propeller 2008.08.29. 13:19:02
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ezvanna 2008.08.29. 10:32:19
A másik megoldás, amit sok sportoló nem engedhetne meg magának, aki becsületes, hogy az olimpia 6 hónapig tart. Ebből a mostani szokásos néhány hét, előtte meg zárt edzőtábor, szigorú kontrollal.
Hidd el, hamarosan meg lesz az a 100m sokkal gyorsabban is :) Legfeljebb a végén ott hal meg a sportoló az éremmel a nyakában.
Termelő 2008.08.29. 11:18:49
rivera 2008.08.29. 11:24:23
movhu 2008.08.29. 11:24:36
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.29. 11:24:57
Ez tetszett, nagyon jó! :)
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.29. 11:26:31
ThufirHawat 2008.08.29. 11:34:39
Marcsi 2008.08.29. 11:36:59
jujumadár 2008.08.29. 11:39:07
"Ki fogja nyerni a legtöbb aranyat 2012-ben Londonban? Hogy nem Phelps, az biztos. Ő addigra már rég visszavonul majd, s jön egy újabb ifjú titán, aki – természetesen csakis a cáparuhának vagy gyors medencének köszönhetően – sorra nyeri majd az aranyakat. Nem is olyan rég, az 1980-as években még teljesen megszokott volt, ha valaki 2-3, sőt 4 olimpián is kivívta magának az indulás jogát." - Phelps eddig ketton indult, es Londonban is ott akar lenni, ha ott lesz: az mar 3
az otleted, hogy ne merjenek idot, irdatlan nagy hulyeseg, attol, hogy a versenyen nincs hivatalos idomeres, siman lehet merni az idot, akar kezistopperrel is, es lehet tudni, hogy milyen idore kell keszulni; masreszt ha netan sehogysem lehetne megallapitani a gyoztes idejet, akkor miert is nem/kevesebbet/kevesebben doppingolnanak? ugy erted, ha nem lehet rekordot donteni, akkor kevesebben hasznalnanak tiltott szereket? miert? talan ha gyozni sem lehetne...; amugy a sport/versenges lenyegehez tartoznak a rekordok - kiherelt valami lenne nelkuluk
+ : azert en vigyaznek a kosarlabdas, vizilabdas stb. hasonlatokkal, hogy a fociig vagy az NFL-ig el se mereszkedjunk
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.29. 11:41:53
movhu 2008.08.29. 11:42:26
Egyrészt nem én írtam, csak még nem volt nagy hypeja, hogy némi megújulás jegyében bővülgetni fog a csapat. Ezek után figyelni kell :)
ON
Ennek ellenére a leírtakkal egyetértek, de ez nem jelenti azt, hogy magának valaki ne mérhetné az eredményt. Lehetetlen is volna, mert akár a tévéközvetítésből le lehet mérni egy 1 másodperccel jobb eredményt. De nem is ez a lényeg.
A mostani felállással az olipia halad a szakadék felé. Egyre nyilvánvalóbb és mindenki tudja, hogy dopping van. Ezért egyre többen elfordulnak tőle, és veszít a népszerűségéből és nézettségéből. Ha ez ellen nem tesz a NOB, akkor nem sok idő van hátra, hogy az olimpia huszadrangú eseménnyé fajuljon vissza. Nem láttam adatokat, de biztos vagyok benne, hogy már közel sincs ott, mint az előzőek. A NOB maga alól vága ki a fát, ha csendben nézi, hogy high-tech chemical competion-né alakuljon az egész.
Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.29. 11:46:19
Az olimpia (pontosabban az élsportnak nevezett jelenség) már rég nem sport, hanem üzleti vállalkozás, szórakoztatóipari üzletág. A megoldás egy önkéntes alapú alternatív olimpia lehetne, a testépítés mintájára, ahol létezik a "normál" verseny, meg a naturál. Persze az se menne könnyen, sőt.
A te verzióddal az a probléma, hogy az emberek egyszerűen tudni akarják, hogy mennyi az annyi, nyomon akarják követni az eredmények alakulását, nem pusztán a pillanatnyi eredmény éredkli őket.
jujumadár 2008.08.29. 11:49:36
most az oras sportagak vannak rivaldafenyben, de szerintem oreg hiba lenne az orat okolni a
Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.29. 11:56:43
d.hardman 2008.08.29. 12:13:40
ja, mert mintha a naturál badisok nem kokszolnának. látom nagyon sokat forgolódsz ilyen körökben :D
flamer 2008.08.29. 12:15:19
Ha egyszer az is ennyi ideig tartott, hogy egy ilyen nyilvanvalo dolgot eszrevegyel, akkor az azt jelzi, hogy nagyon keveset tudsz a sportrol es a vilagrol altalaban is, innentol kezdve meg egyszeruen hianyzanak a megfelelo alapok ahhoz, hogy barmi epkezlab javaslatot tegyel (ahogy azt a szoveg maradek reszeben kivaloan demonstralod is).
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.29. 12:18:13
"Ha egyszer az is ennyi ideig tartott, hogy egy ilyen nyilvanvalo dolgot eszrevegyel,"
nem eddig tartott, hogy észrevegyem, hanem eddig tartott, hogy piszkolsul megutáljam... mára már olyan szintet ölt az egész, hogy undorítóvá vált.
"Ha egyszer az is ennyi ideig tartott, hogy egy ilyen nyilvanvalo dolgot eszrevegyel, akkor az azt jelzi, hogy nagyon keveset tudsz a sportrol es a vilagrol altalaban is, innentol kezdve meg egyszeruen hianyzanak a megfelelo alapok ahhoz, hogy barmi epkezlab javaslatot tegyel (ahogy azt a szoveg maradek reszeben kivaloan demonstralod is)."
Ha ilyen überfrankó hozzáértő szakértő megmondócsávó vagy, légy szíves állj elő valami használható ötlettel. köszönöm!
Marcsi 2008.08.29. 12:25:03
Tuvalu 2008.08.29. 12:25:58
Hanem egyszerűen azért, mert 12 mp/100 métert sima edzéssel el lehet érni, 11mp/100-at egyszerű "kiegészítőkkel", 10mp-hez már kell némi kokszháttér, 9,66-hoz meg nyilván sokkal több pénz.
Ezzel szemben ha 11 Usain Bolt ellen játszod a foicmeccset, akkor minden futásban meg fog verni, de egy edzetlen aranycsapat kicselezi és kipasszolja őket.
Azaz a racionális felkészítés elég alacsony kokszolással, alacsonyan tartja a kokszköltségeket, és a többi pénzt érdemesebb technikai képzettségre, csapatfigurák gyakorlására meg csapatpszichológusra költeni, semmint arra, hogy a fizikai felkészültség még 5%-kal jobb legyen. Sima teljesítménysportokban meg ugye pont az 5% számít csak.
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.29. 12:28:11
huta9020 2008.08.29. 12:36:38
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.29. 12:38:27
Tuvalu 2008.08.29. 12:41:33
Goljadkin 2008.08.29. 13:01:24
Phelps már most 3 olimpián volt.
Phelps competed at the 2000 Summer Olympics in Sydney, becoming the youngest American male swimmer at an Olympic Games in 68 years...
Tightend 2008.08.29. 13:02:23
Goljadkin 2008.08.29. 13:13:56
"Nem is olyan rég, az 1980-as években még teljesen megszokott volt, ha valaki 2-3, sőt 4 olimpián is kivívta magának az indulás jogát. "
Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy akkor még nem kokszoltak? Az indexről:
"Azért jöttek, hogy ússzanak, nem azért, hogy énekeljenek" – válaszolta a NDK-úszónők edzője, Rolf Gläser a montreali olimpián, amikor sportolói mély, férfias hangjáról érdeklődött egy újságíró.
Montreál 76-ban volt...
cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.29. 13:21:38
"Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy akkor még nem kokszoltak?"
Nem, csupán azt akarom mondani, hogy akkor még nem ennyire szélsőségesen doppingoltak, meg akkor a szerek is mások voltak. Jórészt növekedési hormonok és tesztoszteronok. Amik - bár "átalakítják" rendesen a sportolóknők testét, mégis kevésbé ártalmasak, mint a mostani anyagok, amikből ráadásul irgalmatlan dózisokat nyomatnak... :(
molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2008.08.29. 13:21:53
Persze naivság lenne azt feltételezni, hogy a versenyzők egy része így nem élne tiltott szerekkel. Megpróbálnák továbbra is. Azonban így kevésbé lenne hangsúlyos, mivel a felkészülési időszakában nem tudna folyamatosan arra edzeni, hogy X másodpercet kell teljesítenie, hisz nem tudná mi az aktuális rekord, a többiek milyen időre is képesek. Az ellenfeleiről csak annyit tudna, hogy pár hónappal ezelőtt első lett, de azt nem, hány másodperc alatt."
Ez úgy baromság ahogy van. Attól mert hivatalosan nem mérik ki tilthatja meg, hogy stopperel valaki a pálya mellett álljon, vagy felvételről visszanézve mérje le? Bírom mikor ilyen intelligens emberek szórják a hülyeséget a blogjaikban.
movhu 2008.08.29. 13:22:35
Goljadkin 2008.08.29. 13:27:48
ehhe 2008.08.29. 13:48:31
movhu 2008.08.29. 13:49:24
Ez így van, hiszen már egy nagy adag szőlőcukor vagy proteinturmix is javíthatja a teljesítményt. De nem mindegy, hogy mi az a szer. Valahol meg lehet és kell húzni a határt, és ezt a határt lépte túl mára a sport. Az okokat mindannyian tudjuk. Mint a háború. Pénz, pénz és természetesen pénz.
Realitása csak akkor lehet annak, hogy történik valami, ha maga a NOB ismeri el, hogy gáz van már. De miért tenné...?
Athos 2008.08.29. 13:51:12
ehhe 2008.08.29. 13:51:21
ehhe 2008.08.29. 13:53:04
Tightend 2008.08.29. 13:54:04
Bobby Newmark 2008.08.29. 14:11:36
Részemről egy hajszálnyit nem lett a doppingtól érdektelenebb az olimpia. Nullánál nem mehet lejjebb...
Mondjuk én azt úgy en bloc nem_értem_, hogy egyáltalán mit lehet örülni egy hótt ismeretlen ember sikereinek, de ez valószínűleg csak az én faszságom,nem többmilliárd másik emberé.
Azt sem nagyon értem, minek ezen változtatni... Annyira mindegy, meg nem is lehet.
Szerintem az egyetlen megoldás az lenne, ha nem ellenőríznének semmilyen doppingot, mindenki eldönthetné magának, hogy mit vállal be.
Aztán lehet, hogy így két olimpia leforgása alatt kihalnának az élsportolók, de hát szorri, ilyen ez a természetes szelekció...