Feketéző Szonda Ipsos

2008.06.26. 10:00

Kellene egy statisztika arról, hogy vajon mekkora a feketefoglalkoztatás ebben az országban. Olyan reprezentatív, valamilyen szakértői kezekből. Nincs is ennek jobb útja, mint megbízni egy erre szakosodott közvélemény-kutató céget, talán a Szonda Ipsost. Annál is inkább célszerű őket megbízni, mert amint kiderült, első kézből tudnak információkkal szolgálni. Ennek az oka nem más, mint az, hogy ők maguk is kétes keretek között foglalkoztatják az embereket, vagyis inkább nem foglalkoztatják, hanem fizetnek nekik valahogyan. Ez derült ki a Magyar Hírlap személyesen is elvégzett tesztjéből. A módszer a szokásos. Nehéz meló, az emberek sem túlzottan örülnek neki, ha egy óráig feltartják őket, ráadásul a tárgyalás a pénzről eleve ott kezdődik, hogy számlát kell róla adni. Igaz, az sem probléma, ha ez nem sikerülne, mert akkor megoldják úgy, hogy más számlázza ki, és szépen kifizetik zsebbe. Természetesen a hír szalagcíme arról szól – némileg jogosan -, hogy a „kormányközeli” cég annak ellenére teszi ezt, hogy a kormány éppen amellett kampányol erősen, hogy ne legyen ilyen. Sajnos azonban nem csak gondoljuk, hanem tudjuk is, hogy az eset egyáltalán nem egyedi, sőt.

A rossz magyar adózási morál ismeretes mindenki előtt. Nem csak arról van szó, hogy alacsonyon a tényleges foglalkoztatási ráta, de a foglalkoztatás körül is vannak gondok. A „minimálbér+zsebbe a többi” konstrukciójú munkabérek teljesen elterjedtek Magyarországon, és ez még a jobbik eset. Sokan dolgoznak teljesen zsebbefizetős konstrukciókkal, illetve még ma is jellemző a kényszervállalkozók munkavégzése. Teljesen nyilvánvaló például, hogy a nagyrészt vállalkozóként tevékenykedő biztosítási ügynököknek esze ágában sem lenne így dolgozni, ha egyáltalán esélye lenne arra, hogy főállású alkalmazottként tegye ugyanezt. A biztosítónak azonban egyszerűbb az, ha az üzleti kockázatot átháríthatja más emberekre, miközben megpróbálja belőlük kipréselni a maximumot. Nincs ugyanis másról szó a legtöbb ilyen esetben, mint arról, hogy a kockázatos értékesítéssel járó anyagi terheket nem vállalja előre magára a cég, hanem azt jelen esetben átrakja teherként valaki másra. Ráadásul miközben a legtöbb helyen már elérték az ellenőrzések és a szabályok, hogy megszűnjön ez a látszólagos foglalkoztatási forma, vannak érinthetetlennek tűnő vállalkozások, ahol ugyanez nem történik meg. Mi sem példázza ezt jobban, mint az, hogy nemrégiben az APEH biztonsági őrei között is találtak feketemunkást.

Az APEH esetében ugyan hivatalosan nem jelent meg, de az ok egyértelmű. A biztonsági őrök foglalkoztatására szánt keretből nehéz lett volna találni embereket. A magasságos adóhivatal meg csak nem foglalkoztathat zsebbe fizetéssel embereket, ezért egyszerűen felbérelt valakit a piszkos munkára. Hivatalosan kiszervezte a tevékenységet az illetékes, és megbízott egy külső céget, aki bukása esetén már önmaga viseli a foglalkoztatási problémákkal járó nehézségeket. A legtöbb ilyen esetben ma ugyanez történik. A költségminimalizálás egyik leghatékonyabb módja a magas terhek miatt pontosan a bérkifizetések csökkentése, méghozzá bármi áron. Ezzel az árral csak az a baj, hogy végső soron ezt a különbözetet a rendesen foglalkoztatók fizetik meg, és ráadásul a dolgozó is rosszul jár vele. Hiszen a legtöbb esetben a különbözet nem az ő zsebében landol, hanem valaki máséban.

Nem lehet azt mondani, hogy nem történtek lépések ennek a felszámolására, de aki kicsit körbekérdez az ismerőseinél, netán a tükörbe néz, az tudja, hogy közel sincs felszámolva a munka bérének szürkítése vagy feketítése. A Szonda Ipsos egy példa, akiről kiderült az, amivel sejtés szintjén a legtöbben tisztában voltak. Pillanatnyilag még annyira elterjedt a dolog, hogy nagy meglepetésként nem ér minket ez, csupán azt mondjuk, hogy természetesen ez mindenhol így van. Igazi lépések kellenének ezen a területen is, hogy egyszer egy ilyen híren mindenki felhördüljön, hogy „tényleg van még ilyen?”. Sajnos ma ezen inkább kínosan mosolygunk, hiszen tudjuk, messze vagyunk még ettől az ideális állapottól. Mindaddig azonban, míg a nyereség/kockázat arány olyan alacsony, mint nálunk, addig nem igazán számíthatunk érdemi fejlődésre. Mindenesetre azért kíváncsiak volnánk, hogy mekkora is a feketefoglalkoztatás, zsebbe fizetés, kényszervállalkozás aránya Magyarországon. Szeretnénk felkérni a Szonda Ipsost, hogy készítsen nekünk erről egy felmérést, hogy tudjuk, mennyi javítanivalónk van még.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr44540008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Destroy 2008.06.26. 10:59:47

Hungarian Reality. Meg sem lep a hír valóban. Menj el munkát keresni átlagemberként. 10 helyből 8-nál trükkös fizetés van...és ez Budapest, máshol 9.

Peter 2008.06.26. 11:14:24

Mondhatnánk, hogy szr egy helyzet van itt, amit mindenki meglovagol. A büntetési tételek gyengék, emiatt az Ipsos is annyit takarít meg egy hónap alatt, amennyit most egy év alatt nem vernek rá büntetésként. Emellett kiszolgáltatott emberek vannak, akik örülnek, ha dolgozhatnak. Kár, hogy szegény ország vagyunk, mert részemről besúgópénzt is adnék azoknak, akik segítenek felgönygyölíteni az ilyet. A realitás az, hogy szegény diák befogja a száját, és örül, ha zsebbe kap zsetont. El lehet menni kéremszépen. Alternatíva ennyi.

Sütemény1975 2008.06.26. 11:33:34

Azzal si tisztában vagytok nyilván egy közepes méretű magyar vállalkozás nem azért csal adót, mert a Hawai szigeteken épülő családi villához kell az anyag, hanem azért, hogy a 20 éve működő cégben doolgozó, kb 35 munkavállónak még sokáig legyen munkája. Mert ha kifizetnének neki annyit hivatalosan mint amennyit a munkája ma ér, akkor 1 hónap múlva bezárhatna a cég.

movhu 2008.06.26. 11:39:22

Lehet igazság abban, amit leírtál. Mégis azt gondolom, hogy nagyon sok esetben nem ez a helyzet. Sajnos a munkaügyi keménykedés sem a Szonda Ipsos méretű cégeknél meg a biztosítóknál kezdődött, nem véletlenül emeltem ki ezt. Fogták magukat, és megbüntették a feketén kapálókat...
Azt gondolom, hogy amennyiben a nagyokat megfognák, az abból befolyt bevétel lehetővé tenne egy olyan reformot, aminek következtében a kisvállalkozás sem "kényszerülne" arra, hogy csaljon. Bár ez a kényszer addig igaz, amíg meg nem nézzük sok ilyen kényszeredett ember lakását, autóját, hűtőjét.

baggins21 2008.06.26. 11:48:03

Nekem 3 munkahelyemből 1-nél volt ez a minimál+zsebbe a többi, ez az első volt az utánalevő 2-nél rendesen bejelentettek. Sikeres ember vagyok e?

johevi 2008.06.26. 11:51:47

Nem értem igazán a cikket. Ha számlát adnak, akkor nem feketén dolgoznak, nem? Ez inkább "kényszervállalkozók" esete, akiknek muszáj számlaképesnek lenni. Innentől kezdve meg elszámolja a bérletét, ruháját, telefonját stb, annyira nem rossz ez...

movhu 2008.06.26. 11:54:13

Nem úgy megy. Nem írtam le részeltesen(Lásd Magyar Hírlap), de aki nem tud számlát adni, annak zsebbe is fizetnek. Azt az ügyintéző sem mondta el a próbaalanynak, hogy miként pontosan, de a valahogy úgy, hogy más számlázza ki, és így kapja meg ő.
Amúgy meg a szerződést nem a címe, hanem a tartalma alapján kell megítélni. Tehát, hiába vagy vállakozó, ha munkaviszonynak megfelelő dolgot végzel, akkor az csalás.

Rwindx 2008.06.26. 11:55:33

No igen, az említett állapot az tény.
Két módon lehet jelentősen visszaszorítani a jelenséget.
1. Bevezetik halálbüntetést az adóval operálók részére. Ez esetben közel nullára fog redukálódni a zsebbe fizetések száma, mint ahogyan az országban foglalkoztatók száma is.
2. Átalakítják (nem toldozgatják foltozgatják), egyszerűsítik az adórendszert, jelentősen csökkentik a terheket.

Az adóelkerülés nagyon egyszerűen szemléltethető. Meg kell nézni mi a várható nyeresége, és mi a kockázata, mit lehet bukni. Ha a várható nyereség nagyobb mint a bukás esélye szorozva a büntetéssel, akkor megéri elkerülni. Ha ez kisebb akkor nem. Tehát vagy az adóelkerülésből várható nyereséget kell csökkenteni, vagy a lebukás esélyét növelni és/vagy a büntetés mértékét növelni.

Ma az eszméletlen súlyos adóterhek miatt nagyon nagy a várható "nyereség", ezt nehéz ellensúlyozni büntetéssel és gyakoribb ellenőrzéssel.
Persze nyereség alatt, mint ahogyan más már megfogalmazta, gyakran nem a luxuskörülmények megteremtését kell érteni, hanem a szimpla létet.
Ha a jelen körülmények között a büntetést növelik, azzal ugyan rászorítják az adózókat arra hogy ne éljenek ezekkel az illegális módszerrel, de gyakorlatilag felszámolják a gazdaság egy részét is ezzel, amit nevezhetünk szürkének is. Ez azt eredményezi csökken az adóbevétel, csökken a gazdaság, nő a munkanélküliek száma, szociális segélyekért folyamodók száma, satöbbi

Fontos leszögezni, hogy a szürke és feketegazdaság nem jó, de amikor hozzányúlunk a problémához, akkor érdemes megnézni az egyes módszerekkel milyen egyéb "mellékhatásokat" érünk el.

tandrás 2008.06.26. 12:18:32

A helyzet a hazai államigazgatás '90 előttről örökölt szemléletéből fakad. Úgyis csal mindenki, ellensúlyozzuk súlyosabb adókkal, így aki nem tudja elkerülni, az kifizeti az elkerülő adóját is, az államkassza szempontjából rendben van. Persze, hogy idővel visszaüt, ma ide jutottunk el. A súlyosabb adók nagyobb csaláshoz, az még súlyosabb adókhoz, az meg még fokozottabb csaláshoz vezettek. Ráadásul fejétől bűzlik a hal, nézzük meg vezetőink múltját és jelenét is, ugyanis az is buzdító példa. Ráadásul, ha már csalásra kényszerülsz, jobb többet csalni, mert önmagában a csalás tényéhez képest már nem jelent különösebb plusz kockázatot. Tehát van egy, nagyobbrészt az állam által előidézett helyzet, amit nem lehet már úgy megoldani, hogy agyonütjük a csalót, akit részben a körülmények is arra kényszerítenek. Egyidejűleg kellene mérsékelni az adóterheket, és megszigorítani a büntetéseket, ma pedig tabula raza kellene.

warezman 2008.06.26. 12:20:51

Anno nem is olyan reg en is raszorultam a Szende Peepshow munkajara, huztam is kemenyen egy evig a telefonalgatast. Ebbol fel evet feketen huztam le, mivel igy tobbet lehetett keresni es a ceg is jol jart. A kulsos cegnek [Szonda(ang.: telefon)] egy masik kulsos cege is volt Kecskemeten, s mikor a ceg anyagi gondokkal kuzdott mindenkit atirtak a kecskemeti ceghez, szinten minimal+zsebbe fizetessel. A munkaugytol eleg gyakran jottek ellenorizgetni, ilyenkor aki feketen dolgozott azt szepen hazakuldtek arra a napra (mintha elore tudtak volna mikor jonnek). Egyertelmu hogy soha semmilyen szabalytalansagot nem talaltak.

A masik dolog ami meg kiakasztott, az a ceg partatlansaga volt. Legtobb politikai kutatas a MeH megbizasabol keszul, aztan azok olyanok is: gyuloletkeltoek, provokaloak, Fidesz-ellenesek. Akit valaha felhivtak a Szondatol az tudja mirol beszelek. Es ugye a 2006-os kampany idejen is a "masik" ceg, nem a Szende Peepshow, intezte az MSZP telefonos "reklamjat" ugymond.

Szoval roviden errol ennyit. Egyelore.

68nyara 2008.06.26. 12:30:54

Miért, az milyen amikor a "közvéleménykutatáshoz" az embereket úgy toborozzák, hogy megmondják nekik azt is, hogy milyen álláspontot kell képviselniük? Plusz pénzt is kapnak a részvételért. Na ennyit a hitelességéről a közvéleménykutatásoknak.

tandrás 2008.06.26. 12:39:12

68nyara
Megmondani sem kell. Elég a felvételkor megkérdezni a pártpreferenciájukat. Aztán azzal lehet operálni, hogy a kívánt eredménynek megfelelő arányban küldök kérdezőket egy témában, mert úgyis otthon töltik ki az íveket, a saját pártpereferenciájuknak megfelelően. :)))

blügy-blügy 2008.06.26. 12:51:49

Én nem mondom meg, hogy adót csalok-e vagy nem, de 2,8M jött be, és 110 maradt. Igaz, extra szar hónap volt.
Ha egy BKV osztályvezető keres 3M Forintot, akkor ahhoz mennyi embernek kell buszjegyet lyukasztani? Ez itt a bajok gyökere

movhu 2008.06.26. 13:12:18

A BKV az már egészen més téma. Ott nem százezres szerződések kötődnek, ezt jól tudjuk...
A probléma gyökere jól látható itt is. Hiába a munkaügyi ellenőrzés, ha arról egyeseknek előjoguk tudni. Bár, biztosan ez is csak aljas rágalom :)

suklemovics 2008.06.26. 13:30:33

Én is rászorultam, hogy telefonálgassak a szondánál. két hónapig csináltam, nincs egy éve. a téma a következő:
Szerződésre hajazó megállapodás továbbá alkalmi munkavállalói kiskönyv. mondom magamban szép, ha nem is rendesen, de legalább félig meddig be leszek jelentve így. A pénzzel nem volt gond, amit ígértek, megkaptam, óra fix+teljesítmény alapján zsebpénz. ám két hónap után kiléptem, és mit látok a kék könyvben? össz 6 napnál szerepel a béjegző...
Mellette persze valami firka, ami az aláírásomra hasonlít, de tuti nem az enyém... Kérdem mi ez?
A válasz, hogy ekkor volt ellenőrzés... Ej de nív voltam akkor...

sárkánybéka (törölt) 2008.06.26. 14:18:35

A többi közvéleménykutató cégnél is ugyanígy megy ez, mint pl. egy régi munkahelyemen, a Bell Research-nél.

A rokonságomból valaki négy üdülésijog-díler cégnél dolgozott, ebből három feketén alakalmaz embereket. (A negyedik meg csődbe ment.) A hideghívók teljesítményét csak úgy mérték, hogy az kapott pénzt, akinek a hívottja később eljött bemutatóra és vásárolt. Volt olyan, hogy egy keményen átdolgozott hónap után (hétvégenként is dolgoznak) 22 ezer ft-ot vitt haza a rokon néni, feketén.

rennie 2008.06.28. 19:07:20

Na ja. Így visszagondolva, nekem csak akkor volt 100%-ig bejelentett állásom, amikor közalkalmazotti státuszban voltam, mert nekik muszáj. Nem bírtam sokáig, abból a bérből max éhenhalni lehetett.
Megértem a vállalkozókat, nagyok a terhek, de munkavállalóként valahol irritál, mert ez a rendszer később (nyugdíj) nagyot üt majd vissza, és nem a vállalkozóra, hanem rám.:/ Őszintén, nagyon jó lenne ha nézhetném a hosszú távú érdekeimet is akkor, amikor állást keresek, de eddigi tapasztalatom az, hogy 10-ből 10 vállalkozás kevesebbre jelent be.

Fat Abbot 2008.08.09. 16:37:26

Én melóztam a szonda ipsosnál, leírhatatlanul komolytalan az egész. Persze munkaszerződés, vagy legalább vmi hasonló nem volt; akkor nem is hiányzott, suli mellett csináltam, meg gondoltam ezek legalább tuti nem *asznak át, van nevük, vagy valami. Azon kívül, hogy történtek furcsa dolgok ott, persze a kifizetés volt a legviccesebb: mondták egy hónap mire átfut a rendszeren a ledolgozott mennyiség, feldolgozzák a kérdőíveket+bérszámfejtés (pff)+tököm tudja, na utána megkapod a pénzed. Szóval le is dolgoztam két hónapot, a beígért napra persze semmi nem történt. Hallgattak is, hogy jaj a banki átutalások (!!!) késnek ésatöbbi. Rá öt nappal lett tele a scrotum, elég akkurátusan elkértem a pénzem. Erre az volt a válasz, hogy "OK, egy pillanat, csak kirohanok a bankba". A "so called boss" ( alsóközépvezető, valami végzettséggel, de a cégnél kb senki) saját brifkójából lettem kifizetve! És naná, hogy annyit kaptam, amennyit. Két hónapra huszonvalamennyit. Még ott voltam kb. egy hétig, de részemről ennyi volt. A többi lóvét meg se kaptam.
A legszebb az egészben, hogy valaki így is, úgy is megcsinálja nekik, még ezért a megalázó pénzért is. Mindenesetre támogatok egy komolyabb APEH-razziát náluk :D
süti beállítások módosítása