UltraHDTV

2008.01.29. 09:37

Nálunk még éppen elindultak az első kísérleti HDTV adások, a japánok már a következő generációban gondolkodnak. A BBC által rendezett Festival of Technologyn Masuru Kanazawa, a japán NHK fejlesztőmérnöke beszélt az új technológiáról. A dolog nem is bírna olyan nagy jelentőséggel, ha a mérnök nem beszélt volna arról is, hogy a technológia 2015-re megjelenhet a kereskedelmi műsorszórásban is. Lássuk magát a technológiát.

A jelen pillanatban létező HDTV technológia maximális felbontása 1920*1080 képpontot jelent, ami önmagában sem kevés, hiszen elég nagy sávszélességre vagy tárolókapacitásra van szükség a műsor átvitelére vagy tárolására. A tervezett UltraHDTV formátum ezzel szemben 7680*4320 képpont felbontású, ami pont 16-szor annyi képpont, mint az eredeti HDTV formátum. Persze az utóbbi időben igen nagy lépésekben fejlődik a háttértárolók technológiája, tehát elképzelhető, hogy a jövőben nem jelent majd gondot a műsorok tárolása és átvitele, nem úgy mint most. Ugyanis ezzel a felbontással 18 percnyi műsor 3.5 TerraByte, és a világon létező 2 db ilyen felbontású kamerával napi 20 percnyi műsor rögzíthető. Ekkora mennyiségű képpont nem fér el, csak egy 60 colos képernyőn, bár készült egy, és az NHK a technológia előnyeinek bemutatására készített egy 500 colos képernyőt is, amely ugye bemutatja a mozikban való alkalmazás lehetőségét is.

A programban a japán kormány és a Hollywoodi filmstúdiók is nagy fantáziát látnak, mindekét rész jelentős anyagi forrással támogatja a fejlesztést. Ahogyan pedig a japánokat ismerjük, ha kitaláltak valamit, azt meg is fogják valósítani.

Egyelőre azonban ne keseredjünk el, hogy a magyar üzletek polcain a normál teljes felbontású HDTV képes készülékekre is vadászni kell. Nyugodtan vegyük meg, ha ilyenre vágyunk és megtehetjük, mert még bőven nézhetünk rajta filmet, mire megjelenik az első UltraHD filmet tartalmazó adathordozó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr99315848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása