A turbinák felpörögnek

2007.12.06. 10:10

Megdőlt a magyar áramfogyasztási rekord, melyet még 1989-ben sikerült felállítani. 6602 MW. Ez nemhogy nem kevés, de rendkívül sok. Ez egy óriási szám, és azt is tudnunk kell, hogy ezt a mennyiséget már nem tudjuk itthon megtermelni, más forrásokhoz kell nyúlni, azaz importáramból kell kipótolni a maradék kapacitást. Erre azonban kicsit később térjünk vissza.

A rekord megdöntésében kétség kívül szerepet játszott a karácsonyi díszkivilágítás, és most itt ne csak az utcákra gondoljunk. Úgy látszik, hogy már nem csak az a lényeg, hogy a szomszéd kutyájánál nekünk nagyobb legyen, de a magyar háztartásokban is divatos versennyé vált, hogy ki tudja jobban kivilágítani a házát. Rutinos versenyzők nem elégszenek meg a ház totális világító testbe borításával, az udvaron ott sorakoznak a hóemberek is, akik hasonlóan szükséges, hogy világítsanak. Azonban nyilván nem csak ez a probléma, hanem mindenhol pazarlóan bánunk az energiával.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az elektromos áram termelésének van egy óriási problémája. Ez pedig nem más, mint a változó fogyasztás. Akárhogy szabályozza is a szolgáltató, pl. a különmért fogyasztás megfelelő időszakokra való terhelésével a fogyasztást, annak pillanatnyi értéke igen változó, ez teljesen érthető is, hiszen a nap egyes szakaszaiban sokkal kevesebb energiát fogyasztunk. A villamos energia csak gazdaságtalanul tárolható, tehát nem lehet tartályokba tölteni a túltermelést, ebből következik, hogy mindig az igénynek megfelelő mennyiséget lehet csak megtermelni. Mivel a legolcsóbb energia forrás mai napig a Paksi Atomerőmű által termelt, ezért gyakorlatilag a 4 blokk folyamatosan üzemel, egyenként 470 MW energiát termelve. Ez adja a szolgáltatás alapját. És itt jön az, ami a legproblémásabb az egészben. Az összes többi energiatermelési módszer drágább, és bármilyen furcsa, környezetszennyezőbb is, mint az atomerőmű. Igen, majd később valahová el kell rakni az atomhulladékot és fel kell dolgozni, és valóban ott lebeg felettünk Csernobil árnyéka is, de akkor, amikor minden rendben történik, akkor még mindig ez a legtisztább energia forrás. Persze az áramtermelés így is úgy is környezetszennyező, ezen még nagyon soká tudunk segíteni. A termelés egy részét még biztosítja néhány vízierőművünk. A többi erőművünkben azonban, melyeket a fogyasztás növekedésével a hálózatba kell kapcsolni, valamilyen fosszilis anyagot égetünk el. Szenet, lignitet, gázt és bizony gázválság idején gázolajat. Ez utóbbi árát szívesen látnám a bakszámlámon, amikor netán egy kis Ukrán feszültség miatt kevés gáz jön, mert ezzel áramot termelni iszonyatosan drága. Szóval, amikor úgy rendesen beindul a fogyasztás, akkor éppen sokkal környezetszennyezőbb módon nyert elektromos áramot használunk fel, mint egyébként. Egyszóval a díszkivilágítás ilyen módon igen sokba kerül a környezetnek, és úgy érzem, kicsit ellentmondásos dolog ez. Mindenki előszeretettel beszél a környezet kíméléséről, arról, hogy nem kellene annyira szennyezni a környezetet, és közben másik oldalon eszeveszetten fogyasztjuk azt az energiát, amelynek termelésénél saját környezetünket tesszük tönkre. Biztosan szép és jó az a hangulat, amit ez a sok kivilágítás biztosít, de olyan árat fizetünk érte, amit nem lehet még pénzben sem kifejezni. Saját bolygónk egészségével. Ugyanis pontosan az ilyen túlfogyasztás kell a legdrágább és legszennyezőbb módon megtermelni.

Amikor sétálunk, látjuk a díszkivilágítást, bekapcsoljuk az ablakban vagy a háztetőn a lámpákat, akkor hunyjuk be a szemünket, és a csoda által hallani fogjuk, amint az erőműben a turbinák egy kicsit jobban felpörögnek. És ekkor biztosan látjuk majd azt is lelki szemeinkkel, ahogyan egy picit több füst fog kijönni a kéményeken.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr90254106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

foreigner · http://foreigner.blog.hu 2008.02.11. 23:22:47

Azért én az atomenergiával szemben jobban preferálnám a szél- és/vagy napenergiát. Ha ki sem találták volna, nekem sem lenne valószínűleg agydaganatom.

Amúgy nagyon jó a blogod. Véletlenül találtam rá, de a kedvencek közé teszem és végigolvasom. Most már nincs kedvem, késő van. Csak így tovább! Köszönjük.
süti beállítások módosítása