Nagy csata van kilátásban. Úgy döntöttem megküzd egymással a mesevilág néhány szereplője.

Az egyik oldalon Naruto Uzumaki, Sakura Haruno, Sasuke Uchiha és a csapat vezetője Kakashi Hatake áll. A másik oldalon Csipkerózsika, Hamupipőke, Hófehérke és a csapat vezetője Babszem Jankó áll. Miért kell csatába indulniuk ?

Hétvégén, mert az egy napos volt, nagy rohanásban voltam. Bevásárlás, sütés-főzés meg miegymás, szóval nem sok időm maradt egyéb dolgokra. Elgondolkoztam azonban azon, hogy az utóbbi időben nem nagyon került elő a diavetítő. Ez az én hibám is, így gondoltam segíteni kellene a helyzeten, és elkezdtem összeszedni az erőmet, hogy beszéljek már nem túl kicsi gyermekeimmel, hogy újra bevezetnénk ezt a jó szokást, a diavetítést. Most talán azt gondolhatná valaki, hogy milyen kegyetlen, konzervatív és csak magamat büntető szülő vagyok, hagyjam már békén a gyerekeimet, hadd nézzék Akira-t a Cowboy Bepop-ot vagy netalán a Naruto-t, amiből ez utóbbi még a TV-ben is elérhető, nem kell más források után kutatni. Azonban, mikor betekintek ezekbe a filmekbe, akkor vegyes érzelmekkel tekintek a képsorokra, mert ugye az anime stílusú rajzfilmek egy része tényleg gyerekeknek készült, de alapvetően japánban ezek nem gyerekeknek szánt rajzfilmek. A magyar wikipédia meghatározása szerint „Az anime nem egyetlen stílus vagy műfaj, hanem a japán rajzfilmek összefoglaló neve. Így az elterjedt tévhit ellenére nem csak (sőt, többnyire nem) gyerekek számára készülnek, léteznek könnyű akció, dráma, romantikus, vígjáték-humoros és erotikus, pornográf vagy erőszakos tartalmú animék is, illetve ezek kombinációi, akárcsak az élőszereplős filmek esetében.” Ezúton kérek engedélyt elborzadni, ha pl. belenézek egy Elfen Lied epizódba, amitől csak a sokat átkozott ORTT, és kevéssé ismertsége óvja meg a magyar lakosság fiatal generációjának jelentős részét. Én, otthoni egyszemélyes NET és TV felügyelőként ez utóbbit a „következő film megtekintése senkinek sem ajánlott, ezért tilos” kategóriába helyeztem.

Szóval harc lesz, döntöttem. Mi volt a legmeglepőbb abban, amikor gyermekeim számára feltártam, hogy bizony ismét lesz diavetítés művelődési célból ? Itt dicsérném meg korábbi önmagamat, mert a gyerekek lelkesedéssel fogadták, hogy újra használjuk a családi hangulat megteremtésének eme bensőséges eszközét. Korábban azt hittem, hogy csak az én gyerekkoromból magammal hozott élményeim táplálják ezt a hangulatot, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Igaz, én már akkor vittem a Varázsfuvolára a gyerekeket, amikor még azért kellett az oldalpáholyba ülni az Erkel-ben, hogy mögöttünk ne legyen senki, mert a lányom kizárólag a szék karfájára ülve látott ki megfelelően. Azóta is folyamatosan nyögöm ezen bűnöm fizettségét, mert nem csak nekem kell vinnem őket, de egyetlen ilyen iskolai programnál sem merül fel bennük a kétség, hogy márpedig a színházba menni kell, apu pénztárcája majd csak túléli valahogy. És ahogyan a színháznak, az élő zenének, egy hangversenynek, az Operettszínháznak és a többinek meg van a maga varázsa, bizony a diavetítésnek is. Az élő hang, az emberi közelség, a félhomály…mind, mind megteremtik azt a hangulatot, ami magát a diavetítést jelenti.

Szóval csata lesz, a diavetítő összecsap a TV-vel, és mindent megteszek azért, hogy győztesként a jó öreg mesefigurák kerüljenek ki. Persze nem akarok én végső,megsemmisítő győzelmet aratni a TV felett, mert akkor kidobnám a harmadikról. Csupán továbbra is használni azokat az eszközöket, melyek segítenek a gyerekeknek, hogy a hagyományos, sokkal értékesebb dolgok is ott legyenek bennük. Miért fontos ez ? Egy mondás azt mondja: amikor gyermekedet tanítod, az ő gyermekét is tanítod.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.