Elgondolkozott-e már valaki a háborgások közepette, hogy miért haldoklik a magyar beteg, becsületes nevén a Magyar Gazdaság. Mert betegsége nyilvánvaló mindenki előtt. Ez azon szerencsés téma ráadásul, amin politikai függetlenséggel lehet merengeni, mert az összes kormány sorozatosan követett el különböző szarvashibákat.

Kicsit olyan ez, mint kicsiben, az átlagember életében. Nem véletlen, hiszen a politikus is csak átlagember, ő is hasonlóan gondolkozik, és bizony maguk az emberek emelték őt a döntéshozó helyre, azok ez emberek, akik szintén hasonlóan gondolkoznak. Ilyenkor szokták azonban mondani, hogy helyzet van. Helyzet, melyben lehetünk mi nagyon okosak, láthatunk mi ezer dolgot jaj de jó megoldásnak, azonban a megoldás az, amit az élet szeretne. Mégis akkor miért nincs megoldás ? Ebbe óvatosságból sem megyek bele, mert meg szeretném őrizni politikai függetlenségemet, és nem akarom egyik párt híveit sem magamra haragítani vagy ide édesgetni, mindenki tartsa meg önálló nézőpontját.

Ami talán még is jó volna ebben a helyzetben, ha egyszerűen megnézzük mi történik máshol, mit figyeltek meg a közgazdászok, mert a világ már csak ilyen analóg. Amikor elkezdünk szembe menni az analógiákkal, akkor pedig jönnek a nagy sikertelenségtől jövő pofonok. Most azonban ne a pszichológia tankönyvet vegyük elő, mert nem lelkünk gyógyítására vagy életünk megjavítására keresünk megoldást. A könyv, amelyre szükségünk volna, az nem más, mint a Közgazdaságtan. És elkezdhetjük vizsgálni a kérdéseket. Vajon helyes-e egy adózást elkerülő országban a fogyasztási adó csökkentése ? Vajon jó-e tényleges gazdasági teljesítmény növekedése nélkül emelni a minimálbért, amelyről köztudott, mert már Richard Burkhauser, Kenneth Couch és David Wittenberg is megírta, hogy munkanélküliség növelő, és sokkal inkább a középső szinten lévő munkaerő helyzetét javítja, mintsem a lenti szociális rétegét.. Egyik kormány sem tett semmit a módszerváltás (Copyright Fábry J ) óta, hogy eltűnjön a teljesen igazságtalan közalkalmazotti és köztisztviselői bérrendszer, amely aztán végképp ellentmond, nem csak a piacgazdaság által meghatározott gazdasági normatíváknak is, de a munka, a teljesítmény tényleges megbecsülésének is, nem is beszélve arról, hogy kvótáival megint csak ellenkező hatást ér el, hiszen több helyről kiszorul a diplomás, nagy gyakorlattal rendelkező munkaerő, mert ott van helyette az, aki fiatal, és kevesebbet kell neki fizetni. Persze legyünk korrektek, pl. a minimálbér esetében komoly EU-s nyomás nehezedik ránk, azt nem követni a bajuszösszekötés esete lenne, pedig ott nem szeretnénk kihúzni a gyufát. Lehet oda is osztani kellene tankönyveket ? Mindenesetre egy érdekes ország vagyunk, mert nálunk igen sokan dolgoznak minimálbéren. Persze sokan papírron csak. Azután meg megy a sírás, ha netalán a szociális juttatásokat és a nyugdíjat ehhez merik mérni. És mielőtt azt gondolnánk kis cégekről van csak szó. A nagyoknál éppen így előfordul. Vajon a magyar biztosítóknak hány főállású, nem vállalkozóként dolgozó munkavállalója van ? Meglepő eredmény születne. Ráadásul a biztosítók tulajdonképpen az üzleti kockázatot hárítják az ügynökeikre azzal, hogy bérük szinte teljes részét valamilyen olyan teljesítményhez kötik, amelyet a „munkavállaló” (alias rabszolga) némileg tőle független tényezők mellett kell, hogy teljesítsen. Szeretném elkerülni a mindenki h*lye és senki sem ért a szakmájához hozzáállást, hiszen sok probléma nehezen orvosolható, és túl komplex ahhoz, hogy bármit is lehessen tenni egyetlen apró intézkedéssel. Mégis nem szabadna figyelmen kívül hagyni: a világ analóg, és szükségszerűen ismétlődik benne minden, aminek ugyanazok az alapkövei.

A legnagyobb probléma mégis a magyar hozzáállás, amely a tényekkel való szembenézés helyett választja a fej homokba dugását. Apropó, a strucc nem is dugja homokba a fejét, mert megfulladna J Ez is csak egy urban legend. De valahogy mindennel úgy vagyunk, mint a hálapénz kérdéssel: amikor véletlen egy weboldal beszélni mert róla mindent tagadott a magyar orvostársadalom. Egyszóval tényleg azt gondolom, hogy komoly erőfeszítéssel és szaktudással is nehezen lehetne rendet teremteni itt. És elsősorban őszinteséggel. Őszinteséggel, melyben először elismerjük, hogy tényleg nagy gáz van, és elfogadjuk, hogy a megoldások már csak olyan analóg dolgok, melyeket már kikísérleteztek előttünk, és nagyszerű könyvekben leírtak. És még csak ekkor jön a nagyobb része a dolognak, bár talán a legnehezebben túl vagyunk: legalább elismertük, hogy probléma van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.