Vuduval a szebb jövőért

2008.10.24. 09:00

 

Mit hallok ma a Híradóban? Franciaországban a K&B nevű cég piacra dobott egy új játékot. Nicolas Sarkozy vudu babáját készítették el, különféle ironikus kiegészítőkkel fűszerezve. Mellékelték például az államfő kissé átfogalmazott életrajzát, és a testén vicces feliratokat helyeztek el, ezzel jelölve a majdani  tűszúrások helyét. Sarkozy pert fontolgat, csakúgy, mint riválisa, Ségolène Royal, akiről szintén készültek ilyen figurák. Egyelőre nem tudni, mennyire fogynak a babák, de biztos nem lesz rossz a kereslet, mivel a cég szóvivője úgy nyilatkozott - ezzel is reklámozva a terméket -, hogy egy ilyen baba szurkálása rendkívüli módon oldja a stresszt, ezáltal tulajdonképpen egészségvédő hatása van.
Erősen fontolgatom, hogy elcsenem az ötletet, és erre építem fel a jövőmet. Csak gondoljunk bele, mekkora lenne itt, Magyarországon a kereslet rá, ha elkészítenénk a miniszterelnök, vagy az ellenzék vezérének vattával tömött hasonmását. Mennyi bajt, pusztítást meg lehetne ezzel előzni! Arra gondolok, hogy egy ilyen baba nagyon sok kósza indulatot levezetne az emberekben. Nyilván eleinte megsértődnének a honatyák, ha meglátnák magukat a trafikok polcán, de biztos vagyok benne, hogy később megnyugodnának. Az emberek ugyanis megvennék a babákat, aztán otthon összevissza szurkálnák attól függően, mennyi gyűlölet, vagy indulat feszíti őket. Ezzel már ki is élnék a pusztításra való késztetésüket, így hát egy- egy nemzeti ünnepen nem törnének- zúznának, fütyülnének, öklöt ráznának, hanem immáron megnyugodva állnának úgy, ahogy azt illik. Ahogy jobb helyeken egy tiszteletadáson szokás. Közben a markukban szorítanák erősen a baba nyakát, és kéjesen gondolnának arra, micsoda remek házi szertartást csapnak majd otthon a megemlékezés után. Ezen gondolkodnának, az ünnepség pedig megtörténhetne kordonok, rendőrök, igazoltatások nélkül, minimálisan fele pénzből, mint mostanság. Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül már a kabinet rendelné a vudu babákat, és két nappal a különféle események előtt ingyen osztogatnák. Az utcákon pedig nem lenne szemét, molotov koktél, felgyújtott autó, és más egyéb, igen költséges járuléka az állami ünnepségeknek.
Ha az üzlet beindulna, én bizony kiterjeszteném a profilt, és nem csak politikusokról mintáznék figurákat, hanem például arról a gizda biztonsági őrről, aki a bank bejáratát mindig fél órával zárás előtt rácsapja az orromra, aztán az üvegen át integet, hogy már zárva vagyunk. Vagy arról a pultosról, aki félreszámolja a kávézóban a capuccinómat. De készítenék olyat, ami a bosszantó szomszédot jelképezi, vagy az udvariatlan eladót, vagy a tolakodó ügynököt, a kellemetlen főnököt, a kiállhatatlan feleséget, a kicsapongó férjet… szóval gyártanám a vudu babákat megállás nélkül, s így megteremteném a nyugodt társadalmat. Nem lenne több veszekedés, anyázás a parlamentben, fütyülés az ünnepeken, elfojtás, visszanyelt indulat. Felvirágozna a tűgyártás is, ezzel újabb munkahelyeket teremtenék. Aztán szabadalmaztatnám az ötletet, és kivinném külföldre is. Sorban nyitnám a leányvállalatokat és a tűüzemeket, befizetném mindenütt az adót rendesen. A vagyonomat befektetném - persze nem valutába, mert azt megeszi a világválság -, hanem mondjuk aranyba (milyen kár, hogy azt is megeszi a válság). Támogatnám a szegény országokat, és a kórházakat. Közben klubokat nyitnék, ahol közösségben, kollektíve szurkálnának az emberek, mialatt kibeszélnék a feszültségeiket.
Lassan eltűnne világból a depresszió, és járulékos betegségei (úgy, mint magas vérnyomás, szívroham, stb.).
Soroljam tovább? Felesleges. Szerintem egyértelmű, hogy a K&B ötlete óriási, sokszorosan hasznosítható őrültség, és
talán még a világválság felgöngyölítésére is alkalmas, ha értő kezekbe kerül.
Mondjuk az enyémbe. És hogy közben visszataszító módon meggazdagodnék mások kifigurázása, nevetségessé tétele árán? Ugyan kérem! Hisz politikusaink mindig azt hirdetik, hogy a köz érdekét tartják szem előtt. És mi más lehetne a köz érdeke, mint egy kiegyensúlyozott, feszültségektől mentes, válságoktól mentes, játékos világ?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr55728779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meer 2008.10.24. 09:06:35

Például lehetne komplett parlamenti készletet rendelni, vagy rendelésre a főnököt is legyártanák :)

Netuddki. 2008.10.24. 11:32:00

Csek egy gond van vele, ha rárakod valakinek a képét és az illetőnek nem fizetsz egy vasat sem, simán beperelhet. :)
Persze lehet, hogy meg lehetne egyezni a politikusok pénzéhségét ismerve. :D

thwarter 2008.10.24. 12:15:07

kovi1970 2008.10.24. 11:32:00

Pont ezt akartam mondani, hogy Froban siman lehet kirohogni az elnokot (meg nem is csak a miniszterelnokrol beszelunk ugyebar) fomusoridoben a tvben, addig itthon barmi szarert, hogy is hivjak, jo hir megsertese ellen barmikor siman beperelhetnek, es meg is teszik.

civistroll 2008.10.24. 13:21:38

Én boxzsákot rendelnék, Lendvai stilusban.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.10.24. 14:07:24

Igen, a beperelés amúgy is jó szórakozás itt nálunk. Mondjuk ezen már Sarkozy is berágott. Na és akkor mi lenne, ha egyszer csak kiderülne, hogy a vudu nem is baromság, és kezdenének elhullani a nemzet nagyjai?

allah 2008.10.24. 14:08:55

Vagy kacsát a fletó arcképével az alján, hogy mindig jóízűen szájba lehessen szarni a rohadékot.

The M 2008.10.24. 16:33:45

Pont az jutott nekem is eszembe, ami az előzőekben hozzászólóknak. Miközben máshol valaki jó poénnak vesz egy ilyet, nálunk rögtön sértődés lenne belőle. A legtöbb közszereplőnek jó reklám lenne, de szerintem itt másnap már a fogdában ülne a delikvens.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.10.24. 22:26:18

Basszus, ez sem nekem jutott eszembe.
Pedig mekkora keletje lesz ennek Magyarországon...

Bilux67 2008.10.27. 13:43:19

Ez miez itt most?

mover.blog.hu/2008/10/02/vuduval_a_szebb_jovoert

Dezsavű, ahogy a dakoták mondják.
Segítség mit nem értek?
Ismétlés a tudás k*anyja?

movhu 2008.10.27. 13:48:14

Szerintem Doris kolléganő addig kavart a megjelenési időpontokkal, hogy kétszer rakta be a postot. Ez a jó post, a másik téves kapcsolás, úgyhogy kiszedem :)

Bilux67 2008.10.27. 14:45:34

Méé? Az is jó!
Elolvastam, nagyon hasonlít ehhez. :-)

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.10.28. 08:05:36

MI VAN??? Nem én kavartam. De meg nem is tudom, mi a probléma.

movhu 2008.10.28. 09:45:17

A lényeg, hogy a post bekerült egyszer 20081002-re is. Most vagy a blog.hu motorja kavart, vagy amikor az időzítést állítottad, akkor véletlen először átírtad a dátumot is 1002-re 1024-ről, ami nem elképzelhetetlen.
süti beállítások módosítása