A TV2 életképtelen

2008.10.20. 17:00

Írásom apropóját a Commenct:com ide vonatkozó írása adta, amiben található szintetikus adatok magukért beszélnek. A TV2 úgy döntött leveti magát a Taigetosz mélyére, legalábbis a nézettségi mutatókat tekintve. Nem kívánom a görbéket részletekbe menően elemezni, ami megmutatja, mekkora kudarcot élt meg a csatorna vasárnap este. Sikerült olyan „sikersorozatot” felvonultatnia tegnap estére, hogy ennél talán az is jobb lett volna, ha le sem adják a műsort, mert ezzel jelentős megtakarításokat érhettek volna el. Pedig a Charlie Angyalai 2 című film nem egy brutális ellenség, beletekintve láthatjuk, hogy az csupán a Power Rangers Hollywoodi változata, mégis a nézők nagy többsége ezt választotta a másik filmmel szemben.
Volt egy mondat, ami elhangzott Gyöngyössy Bence szájából tavasszal. A téma már abban az időben is foglalkoztatott, de közel sem láttam annyira rózsásnak a helyzetet, mint ő maga, és ez az elbizakodottság erősen vissza is ütött. Akkor ő olyan vérmes reményekkel fogott hozzá a programok tervezéséhez, hogy ki merte jelenteni, hogy a cél egyértelműen a piacvezetés. Valahogy azonban a TV2 nem is abban képes csak mellényúlni, hogy rossz struktúrát választ, hanem a máshol működő dolgokat is tökéletesen képes életképtelenné tenni a csatornán belül. Egy idézet jól mutatja, hogy miről is van szó: „Két produkciónk már el is indult, biztató nézettségi eredményekkel: az egyik Az igazság ára, ami egy drámával és érzelmekkel teli talkshow-alapú vetélkedő…”. Jaj, jaj, mondhatjuk, alig fél év múlva már lassan nem is emlékszünk erre az alappillérre, olyan szinten sikerült zátonyra vinni. Sikerült mindezt úgy, hogy az alapkoncepció alapvetően nem feltétlenül irányozta elő a bukást, de a megvalósításban erős gondok voltak. A másik hibás feltevés az, hogy teljes erővel neki kell menni a konkurenciának, és mindenképpen meg kell mutatni, hogy a TV2 elég bátor ahhoz, hogy egy műsort vagy filmet egyszerre adjon az ellenfél erősebb ütőkártyáival. Ilyen volt, amikor a kiírás szerint az esti sorozat feltétlenül akkor akart kezdődni, amikor még tartott a Berényi-saga a másik oldalon. A vége természetesen az, hogy a sorozat a valóságban bevárja a konkurenciát, hiszen a nézettségi mutatók jól mutatják, hogy a végső csúcspontról nem hajlandó lemondani a néző.
Úgy tűnik, hogy a TV2 ugyan tud kiugró nézőszámokat hozni, de az igazán erőteljes bázisréteget nem sikerült még neki megalapoznia. A kínlódás hasonló ahhoz, mint amikor az RTL a Tereskova-féle vírusmarketing keretében kívánt nézettséget növelni. A különbség az, hogy ők pontosan tudták, hogy mikor kell kiszállni ebből. (Érdemes megnézni a Google Trends oldalán, hogy mennyi is volt ez a kicsi népszerűség) A TV2-nél egy nagyon sürgős stratégiai váltásra volna szükség, mert ennek a vége néhány éven belül – köszönhetően a digitális átállás okozta viharnak is – a nagy kereskedelmi televízió pozícióból a sokadik kertévé minőségbe tolhatja vissza a nézettséget. Ennek biztosan vannak jó és helyes stratégiai lépései. Talán az első a kudarc elismerése, és annak felismerése, hogy a másik sokkal keményebb. Ezzel a visszafogott lendülettel pedig igenis lehetne tanulni, és megkeresni azokat a műsorokat, amik tényleg nézőket ültetnek a képernyő elé. Mert bizony a kereskedelmi televízió már csak ilyen. Műsort minőségét nem a szakma és a nagy szavak fogják eldönteni, hanem a nézők.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr18723280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kopa. · http://kopa.blogja.net/ 2008.10.20. 17:24:40

Hát nekem jobban bejönnek a TV2 műsorai, én az RTL Klub A "Mónika, Balázs és Győzike" színvonalat értem. Bár a TV-zésről rég leszoktam, inkább mindent sorozatot amit kedvelek a netről szerzek be...

Már várom a "Fujj Fujj TV2! Tíccsukbe! vagy győzikesót 24h-ba a helyére" típusú kommenteket

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.10.20. 17:28:08

TV2 akkor váltana jól, ha végre feleszmélne, és nyomná interneten keresztül is az adását online. Sok kollégiumi és egyéb TV-től elszigetelt internetfüggőt hódíthatna meg vele. Persze nem egyszerű a jogi dolgait intézni ennek, de hát dolgozzanak meg az ügyvédeik a pénzükért és ne csak a 16-os karika megsértéséért kelljen tollatragadniuk.
Szerencsére 6-7 éve nem nézek TV-t köztük ezeket a "kiváló" kereskedelmi adókat sem, de előtte RTL jobban bejött, mint a német rex felügyelő klón.

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.10.20. 17:29:46

Szerintem az internetezők inkább töltenek el este egy-másfél órát a Youtube-on, mint a tv előtt. Aki már egyszer átszokott a netre azt lehetetlenség visszahódítani.

W Joe 2008.10.20. 17:30:54

A tv2-nél már hosszú-hosszú évek óta össze-vissza variálnak a műsorok időpontjaival, szinte hetente változtatják. A Dr. House-t meg eleinte 23:00-kor kezdték :)

A külföldi liszenszműsorokból a Megasztár kivételével szinte mindet sikerült úgy elrontaniuk, hogy senki se nézze.

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2008.10.20. 17:35:01

Taszító stúdiódíszletek, rideg vizualitás, föld alól előszedett "műsorvezetők", bulváros műsorstruktúra, biztos bukásra ítélt műsorötletek (lásd: XXL, Uri Geller show, Egy Rém Rendes család Budapesten stb.), ez az "új" TV2.

Lunchtime 2008.10.20. 17:43:31

úgy vélem egy internetes médium a Taigetoszról (nem értem, hogyan lehet egy hegy mélyére vetni - egészen képzavaros) való zuhanás közben kereskedelmi csatornák nézettségi mutatóiról ír - ami valjuk be, a marketinges kollégákat kivéve érdemben senkit nem érdekel. nem fomra 1, nem olimpia, de még csak nem is pártok vetélkedése. kiváncsi lennék mi lehet az ilyen témájú érdeklődés mozgatórúgója.

Naplop 2008.10.20. 17:44:52

Ha a nézettség a lényeg, akkor lehetséges, hogy igazad van. De tényleg kell valakinek versenyeznie a "Celeb vagyok"-kal? És a Munchen tenyleg annyira rossz film?
Azt gondolom, hogy pont ezen a hétvégén a jócsajos-buta-filmmel szemben valódi alternatíva volt egy krimi-akció-dráma turmix.

Ahogy elmondod minőségi filmet ne. Akkor mit? Jöjjenek vissza azok az idők, amikor mindkét adón Bud Spencer/Van Damme film ment párhuzamosan?

És ideje lenne azon is gondolkodni, hogy a nézettség és a reklámhatásfok nem azonos. Aki a celebet nézi annak lehet "óccsó mos'port" eladni. Aki meg drámát, annak VW Passatot vagy Lexust - legalábbis egy normális országban.

A Buddha 2008.10.20. 17:49:23

Üdv!

Nekem nincs tévém.

Így a műsorokról sincs véleményem.

Bár el tudom képzelni....

Béke!

x 2008.10.20. 17:53:18

A született feleségek a tv2 egyik legnépszerűbb műsora volt, amikor még normális időben játszották. Azóta átpakoltak ötször, és végül sikerült elhelyezniük fél11-re, amikor már minden értelmes ember alszik. Eddig probáltam fennmaradni ilyen sokáig, de mostmár feladtam. Gratulálok, -1 néző.

Másik amit nem értek, hogy minek erőltetik azokat a sorozatokat, amelyek másik csatornán is mennek. Pl itt a doktor house. Az AXN-en egy jobb napon leadnak 12 (!) epizódot belőle egyhuzamban (pl most csütörtök-péntek). Utána megismétlik még háromszor, hogy az is lássa aki nappal dolgozik, aztán az is aki éppen nem ért ra.

Ugyanez elmondható még néhány sorozatról (pl helyszínelők).

Az oké, hogy a TV2 lénygesen több emberhez jut el, de a nézőszámkülönbséget a csóró vidéki nyugdíjasok adják, akiknek nincs pénzük kábeltv-re, és úgy sem néznek ilyen műsort.

wd 2008.10.20. 17:58:44

Munchen jó film, képírók jók - de miért éjjel?

Péntek, szombat este tv2 alig van nézhető dolog, miért nem akkor nyomatják a nagylélegzetű filmeket, amikor az embernek van is ideje megnézni?

Krueger 2008.10.20. 18:00:59

Már csak a hülyék tévéznek...

Pista Bácsi 2008.10.20. 18:02:31

Érdekes, nekem jobban bejön a TV2, mint a győzikesó. Most is a Münchent néztem, és nem a Csárli angyalkáit, pedig abban jobb nők voltak.

Nem is vagyok sikeres ember, nem neveznek el rólam hidat soha a büdös életbe :-(((

tibeti 2008.10.20. 18:03:43

Van aki még néz kertévvét?
Én jól megvagyok a Spektrum, Discovery, National Geographic szentháromsággal, néha egy kis Paprikával fűszerezve.
Jó tudom azok is kertévék, de legalább minőségi szinten vannak.

0xFFFF 2008.10.20. 18:05:20

Ez a TV2 a köztévé második csatornája ? ...mert ha az, érthető, hogy miért van tele szarral.

Kúrcsány Ferenc 2008.10.20. 18:07:32

Nem mindegy melyik lószarra száll több légy?

2008.10.20. 18:09:35

A TV2 azért dögledezik, mert alapjaiban rossz a stratégiájuk, az RTL elhitette magáról, hogy ő a nívósabb, jobb, ez beleivódott a köztudatba, és a TV2 bármit csinálhat, amíg ezt a beidegződést nem nyomják le, addig ha a jóisten lesz Joshi Barat vendége, akkor is buknak. Erre nekiállnak szájalni, hogy hány millióból készült az XXL,(ki a faszt érdekel) meg jó filmeket ajánlanak lehetetlen időpontokban mindeközben biztos kézzel választják ki a külföldön csúnyán bukó formatokat. Ami a legidegesítőbb, hogy amolyan zártkörű klubrendszerben működtetik magukat, a saját unalmas, lejárt figuráikat szerepeltetik az összes műsorukban. Ha meghallom, hogy Irigy Mirigy, olyan gyorsan kapcsolok el, hogy beégnek a tévém áramkörei. Nem hiszem el, hogy ennyire töketlen hülyék hozzák náluk a stratégiai döntéseket. Ha döntési helyzetbe kerülnék most a TV2-nél, akkor a válságkezelést azzal kezdeném, hogy összeraknék egy 20.30 fős reprezentatív kontrollcsoportot (vidék-főv., munkás-értelmiségi stb.) és hót komolyan leülnék velük brainstormingolni, hogy mit néznének, mikor, kikkel, stb. A TV2 már olyan elefántcsont-torony lett, hogy ki se látnak belőle a bentlévők. Gondolom az XXL kudarca is úgy lett kommunikálva belül, hogy a műsor szuper, de a magyarok hülyék, és nem értik a fentebb stílt.

HumpenLumpen 2008.10.20. 18:23:05


Egy elkúrtukországban miért feltételezzük bármiről is hogy nem kúrják el?

klarky 2008.10.20. 18:42:31

Először is az tünt fel nekem, hogy a kommentelők 2/3-a állítólag nem néz tv-t, sőt tv készüléke sincs és egyáltalán, azt sem tudja mi az. Ez vicces, a cc-n is ilyenek szoktak kommenteket írni. Akkor honnan tudjátok, h mi a helyzet???

Egyébként shitgunnal értek egyet. A tv2 baromi rosszul pozicionálta magát, egyszerűen nem értik az emberek, hogy ők mit is akarnak. Ez az egyik baj. A másik a belterjes sztárok. Az igaz, hogy így működik Mo.-n a média világa, de a tv2 aztán mindenen túltesz. Azok a "sztárok" akik ott vannak... Már hányingert kapok tőlük nem kedvet a műsorok megnézéséhez. És ez mindenkire igaz Claudiától kezdve, Tillán át Bárdos Andrisig. Szar lehet ott dolgozni, bár szerintem akik ott vannak azok is így gondolják. Annyi a különbség, hogy jól megfizetik őket (gondolomm én) ezért amíg el nem zavarják őket tűrnek (lásd. Szebeni)

Misi 2008.10.20. 18:43:03

A TV2 még az adukat is rossz időben hozza elő. Minek kellett a Született feleségeket annyira későre rakni???
Én a tulajdonosok helyében egy bizonyos szintig mindenkinek elküldeném a felmondását. Ennél már lassan csak jobb lehet.
A dzsungelviperás botrányokról ne is beszéljünk.

Jay 2008.10.20. 18:50:05

Mi a fassszom az a tv2?

gonzi 2008.10.20. 18:58:46

a tajgetosz mélyére, hehe
mint a kékes mélyére
de hülye vagy te baszki

Csutka 2008.10.20. 19:02:09

Amíg felteszik a zinternett-re a műsorokat addig itten nincs gond kéremszépen (így, ha van egy riport ami érdekel azért megnézhető). A TV készülék amúgy meg remek eszköz a világításra ;)

Jay 2008.10.20. 19:03:48

Mi a fassszom az a zinternet?

Meer 2008.10.20. 19:05:48

gonzi megtalálta a lényget :)
A TV2-nek kevés ideje van, hogy végre magához térjen. Kérdés az, hogy ezt mikor látja be az, aki illetékes ebben.

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2008.10.20. 19:05:55

Egyet nem értek: ki a faszom veszi komolyan ezeket a nézettségi adatokat, amit párszáz lakásban mérnek egy tízmilliós országban? Inkább ez a röhejes, nem a TV2. Ja, és nem nézek én sem tévét.

x 2008.10.20. 19:06:22

Legjobb amikor a tv2 saját készítésű csúcs műsorait földbe döngölik az rtlklublon leadott bud spencer - terence hill filmek.

Bambano 2008.10.20. 19:11:41

A született feleségek, mint adu?

tájgecosz 2008.10.20. 19:12:45

www.taugetos.gr/
movhu te biztosan kereskedelmi tévén nevelkedtél, ott van ennyi sötét féltudású ember.
a sötétségednek van mélysége a hegynek magassága.
gonzi jövök egy sörrel, megelőztél!

Dr Kangörény 2008.10.20. 19:14:00

kopa, naplop, akkor örüljetek magatoknak, hogy ti mennyivel műveltebbek és kultúráltabbak vagytok, mint a többiek.

Bár, aki úgy köpköd győzikére, meg a celebre, meg a mónikára, hogy elfelejtkezik a tv2 hasonló, csak sokkal nézhetetlenebb műsorairól (a szőke ribanc, aki most megy, a mónika ellenpárja, aminek már a címére sem emlékszem, a cápák vetélkedő és lehetne még sorolni), annak mintha kihagyna az emlékezete.

molnibalage 2008.10.20. 19:17:00

A híradón kívűl nagyjából semit sem nézek egyiken sem. Szenny az is nagyrészt...

Francois Pignon 2008.10.20. 19:19:38

shitgun 2008.10.20. 18:09:35
"A TV2 azért dögledezik, mert alapjaiban rossz a stratégiájuk, az RTL elhitette magáról, hogy ő a nívósabb, jobb, ez beleivódott a köztudatba, és a TV2 bármit csinálhat..."

Kezdjük azzal, hogy ott a szám az adó nevében.

scsaba1 2008.10.20. 19:20:56

"Szerintem az internetezők inkább töltenek el este egy-másfél órát a Youtube-on, mint a tv előtt. Aki már egyszer átszokott a netre azt lehetetlenség visszahódítani."

Különösen, aki a torrentre szokott rá... :)

A fene sem fog két évad között akár egy évet is várni..

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.10.20. 19:24:40

a híradót az rtlen és tv2en nézem többnyire egyszerre :) ha nézem...valamikor egy hétig se
f1,box-rtl

tv2-őn a naplót néztem de mostanában már nem ,egyszerűen azok a buta liba riporternők felidegesítenek ,halálosan,a téma jó lenne de elcseszik ezek az ájtatosmanók...

movhu 2008.10.20. 19:24:57

Mea culpa. Nem javítom, tényleg elég érdekes felvetés a hegy mélysége. Értsétek jól :)

eagleheart4 2008.10.20. 19:38:26

majd ezt a cikket lemásolhatod november elején amikor a szombat esti láz földbedöngöli a megasztárt

KékFény6 2008.10.20. 19:49:35

Goose-T, "csak" a teljes hirdetési piac veszi figyelembe, akik többszázmillió Ft-ot költenek el a kereskedelmi tv-ken. De ha tanultál volna statisztikát, akkor nem beszélnél zöldségeket...

2008.10.20. 20:01:58

Tesztelő, akkor is a rendszer alapja egy totálisan megbízhatatlan módszer, ami jobbhíján létezik, és a piac elfogadja, mert más alternatíva nincs. Csak egy fokkal jobb a '70-es évekbeli csapmegnyitós mérésnél.

lol 2008.10.20. 20:03:15

A fene sem fog két évad között akár egy évet is várni..
Különösen, aki a torrentre szokott rá... :)

ecsém mekkora igazságot mondtál

reggel készülni (4 körül) jön a prison break meg a terminator-os sara kronológia következő része

a tv2 szánalmas amit csinál ehhez vezető sem kellene
mondjuk ha a münchent nem éjszaka11 -re tszi talán még valami esélye is lett volna

nem tudom mikor fogja majd fel a tv2 hogy No1-es filmel szemben nem ajánlott No2-3-as szintű filmet felvonultatni :)

nálam a tv2 a house napló meg a tényekkel ki is fújt.
rtl klubb: házon kívül szombat vasárnapi esti film forma1 meg mikor értelmes régen nem látott kultusz film van nézem.

hoppácska 2008.10.20. 20:03:17

jaj de nagyon értetlenek vagytok! a tv2 jelenlegi vezetése alkalmatlan a feladatára. a vezérigazgató, a várdy, nem több (nem is kevesebb) mint 1 "emvé" ügynök, a stratégiai főigazgató, bedő bea, képességeiről talán elég annyi, hogy végzetségét tekintve, kőnyvelő, "tévé" szakmailag minősíthetetlen, se múltja, se jövője, talán elég annyi képességeiről, hogy mig főkontoller volt a tv2-ben, a pénztárosa 50. 000. 000 (!!!)forintot sikkasztott, úgy, hogy azt se a bedő, se más "szakember" nem fedezte fel! jogos a kérdés, miként maradhatott, sőt léphetett feljebb? a főkreatív az az árpa gyerek, aki míg rtl-klubos volt, ellopta a nagy testvért, most tv2-s, így ellopta a vacsora csatát! teheti, mert a formátum tulajdonosok gyávák, és nem indítanak pert a kicsi-piti magyar piac miatt, fosnak attól, hogy a nagy rtl és a nagy sat1-pro7 (tulajdonosa) még megsértődik, és kiírja a perlőt tévéiből. a tv2 mai menedzsmentje, gyakorlatilag kivétel nélkül szervilis barom!
mindenki fél, és mindenki a túlélésre játszik, meg a "közösmegegyezéssel" való távozás vastag borítékjára, itt van páncélandrea (a teljesen alkalmatlan volt hírigazgató) aki annyi zsét tett el a vállásért, hogy akár ferrarit is vehetne! de azt nem vesz, mert vezetni (autót se) tud. marad a a remény, elhúznak végre innen és talán a romokon újra lehet kezdeni! még 1 apróság, tavaly várdi, 2009-re igérte, hogy a tv2 (minek?) vezető lesz a magyar médiában, eltelt 1 erdmény nélküli, kudarcos év, ahol az elvárt "eredmény" már biztos 1. 000.000.000 forintal van minuszban, ja a főnők ma már 2011-re igéri a vezetést! igérni azt tud, vitt már csődbe céget (nem is egyet). szóval ez van, és ez nagyon kevés!

lol 2008.10.20. 20:07:08

A tv2 nem fogja fel hogy az emberek nem unatkozni ülnek le a tv elé hanem azért mert az egész életük egy rakás szar unalom és így akarják kompenzálni

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2008.10.20. 20:15:29

lol 2008.10.20. 20:07:08

Ez bazi nagy igazság! :D

Tesztelo.hu · www.tesztelo.hu 2008.10.20. 19:49:35

Tanultam statisztikát, éppen ezért tudom, hogy az alkalmazott mérési módszer azért rossz, mert a mintavétel mértéke nagyon messze van attól, amit reprezentatívnak lehetne mondani.

Naplop 2008.10.20. 20:16:24

@Kangorény
Van TV-m és használom a távirányítót. Nem adót nézek, hanem műsorokat. És csak akkor kapcsolom be, ha valamit meg akarok nézni. Szóval a TV2 lehet baromi sz@r délutánonként, ha vasárnap este jó filmet adnak, akkor azt választom.

Nem az a kérdés, hogy melyik adó, hanem az hogy TV/olvasás és ha TV, akkor melyik JÓ-minőségi műsor.
A nézettség meg nem minőség függő. A királyi TV sokat köszönhet a Beugró átadásának - na annak megszüntetése volt baromi nagy öngól.

Anthonz 2008.10.20. 20:38:02

Amugy lehet rossz stratégiai döntés volt a műsor összeállítása, viszont a München film lehet értelmesebb mint a Charlie Angyalai2. Más kérdés, hogy aki Móunikán edződik, annak nemkell komoly filmet vetíteni :)

náncsinéni 2008.10.20. 20:41:59

fasznak kell tv, szüntessék be az összeset.
Csak a Discovery, a Spektrum és néha a National Geographic nézhető. Meg persze a minimax.

gitáros 2008.10.20. 20:45:21

Spektrum, Discovery, National Geographic szentháromság, mint minőség...? Ugyanolyan gagyik, csak a műfaj más.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2008.10.20. 21:51:02

Igazából az ORTT-t nem értem. A 16-os karika azt jelenti, hogy 21 előtt nem adható. Ezzel elvágták a nagy filmeket, így akinek kedve lenne megnézni az is inkább leszedi a netről, mert pl. A szikla nézhetetlen 12-es karikával, és ez nem csak ezzel a filmmel van így.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2008.10.20. 22:01:52

Egyébként asszem leírtam a C:c-n is, nem meglepő a nincs Tv-m komment, hiszen az is olvassa itt a kommenteket aki mindenről a netről tájékozódik, és tényleg nem néz TV-t csak torrenten vagy DC-n leszedi a C:c vagy a haverok által javasolt sorozatokat. Igazából csak azt nem értem, akkor miért kommentel egy olyat, hogy "Nincs TV-m! :)". Miért?

Liberté_73 2008.10.20. 23:41:49

Hoppácska- ez a Várdy bizony ugyanaz a Várdy, aki anno 2001-ben a vianovo.hu -t is megfektette :)

sikeres médiavállalkozó

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.10.21. 07:58:02

Egyébként miért is kell sajnálni, ha a TV2 gallyra megy?
Az egész poszt, sőt a kommentek többsége is úgy állítja be a dolgot, mint valami káros és sajnálatos jelenséget.

Ha a sok surmó inkább a győzőt nézi, tőlem nézze. Ha emiatt tönkremegy egy tv, menjen, pont leszarom.

Zoltán 2008.10.21. 10:11:53

Megszóllítattam, hát legyen! Valóban én voltam a vianovo vezetője, mikor az "megfeküdt" de én túl vagyok rajta, felvérteztem magam, többet ilyen baj nem ér! Pech! Ez az egyszerű, ám sokat mondó szócska az, ami miatt nem mi (TV2) vagyunk az élen, pillanatnyilag, de 1. a stratégiánk, 2. a humán erőforrásunk, 3. a kreatívitásunk, 4. a menedzsment, és végül 5, én, vagyunk a garancia arr, hogy idővel, minden a mi javunkra dől majd el! Lehet ennek ára, a pillanatnyi zuhanás, de barátaim, csak alulról lehet magas csúcsokat meghódítani!
Azt is tudom, a kommenteket, féltő szeretet iratja veletek.
Zoltán

tűzvillám 2008.10.21. 10:13:51

Nem hiszem, hogy bárki is különösebb sajnálatot érezne, ha tönkremenne a tv2. Annyiban jelentene problémát, hogy az RTL klubnak nem maradna versenytársa, és a versenyhelyzet hiánya még rosszabb színvonalat generálna.
A másik, ami miatt sokan úgy érzik, hogy foglalkozni kell a témával, hogy ma a világban a televízió jelenti a fő szórakoztatási eszközt. Magyarországon is mindenki agyba-főbe tévézik, és ezért nem mindegy, hogy mi megy a legfőbb népnevelő eszközben.
A sok álértelmiségi nincs tévém/csak Spektrumot nézek típusú kommentelő pedig ismerkedjen meg az off topic-comment fogalmával, aztán húzzon el a halál f@fszára.
Nekem is van sok ismerősöm, aki azzal kérkedik, hogy csak ismeretterjesztő csatornákat néz, de ha megkérdezem, hogy melyik a kedvenc műsora, akkor csak hápog mert valójában azt se tudja, hogy hová vannak ezek beprogramozva a tévéjén.

movhu 2008.10.21. 10:22:42

Én sohasem tagadtam, hogy nézek tévét, nézek kereskedelmi tévét, sőt még a TV2 is a listámon van. Ezért is sokat téma a televíziózás ezen a blogon.
Én elhiszem, hogy van stratégiája a TV2-nek, de valami nagy baj van a kreativitással. Szeretnék idézni egy mondatot a tavaszi írásomból:
"Vajon sikerül-e megtalálni a vezetésnek azt az irányt, ami a magyar nézőkhöz vezet. Csak egy példát emelhetnénk ki, mégpedig azt, hogy Az igazság ára a mostani felállással hamar kifulladhat, amit jelentős erőként mutatott be az új igazgató"
Nem tartom magam nagy médiagurunak, de én teljesen máshogy szemlélem a műsorokat. Megnézem az új felhozatalt, mint ahogyan az itt említett műsornak is láttam epizódjait. Én, aki egyébként egész nap mással foglalkozom, meglátom, hogy a műsor nem azt adja, amit kellene. Akkor akinek az a dolga, hogy a TV2 jó legyen miért nem látja meg?
Ez egy igen nehéz harc, de úgy érzem, hogy sokszor nyilvánvaló hibákatz követ el a csatorna.
Például én a tavaszi dzsungelviperás malőrből is kihoztam volna valami jót, de ez ott senkinek nem jutott eszébe...(emlékeztetőül:
mover.blog.hu/2008/03/31/wikipediat_hamisito_tv2)

movhu 2008.10.28. 10:20:57

Talán annyit az egész történethez - az XXL bukása kapcsán -, hogy ez messze nem a vég, de jó volna, ha józanul magába nézne a csatorna, és elismerné az elmúlt év baklövés sorozata után, hogy ideje volna szakítani azzal a nagyszerű hagyománnyal, hogy bizonygatjuk: semmi baj nincs. Van.
És nem volna olyan bonyolult kijönni ebből, csak szükség volna néhány alapvető lépésre. Nem olyan bonyolult ez, ha nekem vannak ötleteim, akkor talán másoknak is.

micless 2008.10.28. 10:36:57

Jó kis blog. Először járok itt. Hát ez így elég égő kedves TV2. Movhu annyi ötleted van, csak nem egy posztra vágysz csigáéknál? :)

movhu 2008.10.28. 10:48:46

Több tíz postom van róluk, de azért érdemes szétnézni, kapott az RTL is néha kritikát :)
Csak annyit érdemes megnézni, hogy mi történik akkor, ha ide klikkelsz:

rtlhirek.hu

:D

Amúgy tényleg volnának ötleteim, amik szerintem nagyon is életképesek, de ezek után ugye már nehéz volna rosszat produkálni. Viszont jó állásom van, tehát győzködni kellene egy ideig :)

movhu 2008.10.28. 11:12:27

Talán annyit érdmes hozzáfűzni a témához, hogy a TV2 egyik alapvető hiányossága, hogy a mai napig nem sikerült alappilléreket állítani fel. A TV2 nézőserege odakapcsol, és ha éppen jó műsor van, akkor megnézi, és utána menekül. Kevés olyan főműsoridő van, ahol órákig ottragad a néző, és még kevesebb olyan procukció, amihez vissza és térnek a nézők. Ha pedig van is ilyen, azt meg életképtelen időpontba rakják, mert:
a, Szembe mennek viszonylag legyőzhetetlen műsorokkal (BK az RTL-en)
b, Életképtelen időpontba rakják, mint a Született Feleségek pl.
A saját műsorokat meg méginkább elidőzítik.

énlennék 2008.10.28. 11:19:07

Kíváncsi vagyok a véleményetekre (de komolyan):

sokkal erről beszélgetve tudom, hogy szenvedünk attól, hogy az esti filmek olyan későn kezdődnek, hogy SOHA, EGYET SEM (és ezt értsétek úgy, ahogy írom) nem nézünk végig. Mert 6-kor kelünk (szerintem ez átlag) és ha pl. 10 órakor, az esti nagyfilm elején/közepén benyomnak egy reklámot, ELASZOM. ELALSZUNK. Kikapcsolom a tévét, mint a picsa.
Nosztalgiával gondolok a régi időkre, pl. a 10 évvel ezelőttiekre, amikor (emlékeztek erre??) a két ker.tévé úgy próbálta szívatni egymást, hogy az esti nagyfilmet egyre korábban adták, hogy a kedves néző inkább őnáluk ragadjon le.
Pl. Vészhelyzet első adagjait az rtl nem 8-kor indította, hanem pl. 7.55-kor. Hogy ha azt kezdd nézni, és már ne kapcsolj át a csigakettőre.
Emlékeztek erre?

Tudom, hogy óriási bátorság kellene hozzá a tv2-nél, de szerintem szarrá aláznák az rtl-t, ha 8-kor (PONTOSAN 8.00-kor) indítanák a "nagyfilmet".

Mit gondoltok erről?

énlennék 2008.10.28. 11:21:21

ELASZOM=ELALSZOM of course

movhu 2008.10.28. 11:23:37

Azt tudom mondani, ami a C.C blogba írtam:

Rossz időpontba kerül műsorba, mert:
- a másik csatornán jóval erősebb műsor megy vele együtt
- átfedés van a másik csatornák műsorával, és ezért bele sem kezdenek nézni, mert a másikon várják a műsort
- átfedés van, és elkapcsolnak, mert a másikon indul valami.
- későre kerül, és eleve meg sem nézik
- messze esik az emberek napi ütemtervétől
.
.
.

Azaz a te verziód is lehet életképes. Persze ehhez STRUKTÚRÁT kell váltani, nem csak egy esti filmet.
Például A Született Feleségek nézettségének nem nagyon tesz jót, hogy éjszakai baglyoknak adják.

énlennék 2008.10.28. 11:25:40

Elolvastam magam, és már tudom a választ (tényleg segít, ha az embe leírja a kérdéseit): mivel ez az egész kereskedelmi tévézés messze nem azért van, hogy a nézőknek jó legyen, őket szórakoztassák, így őket nem igazán érdekli, hogy én végig tudom-e nézni a filmet. :-(
/tudom: videó v. tuner a PC-hez/

movhu 2008.10.28. 11:26:29

De érdekli őket, mert akkor a végén lévő reklámidő nem ér semmit...

énlennék 2008.10.28. 11:27:49

Mov:
...és ők ezeket nem veszik észre, mert nem elég kreatívok a kreatívjaik... :-(

énlennék 2008.10.28. 11:30:51

"De érdekli őket, mert akkor a végén lévő reklámidő nem ér semmit... "

az AGB-s kis kütyük alapján szerintem látszania kellene, hogy mennyire le és le és leesik a nézettség, ahogy jön a köv. reklám.
(Legalább is én így gondolom...)

énlennék 2008.10.28. 11:34:40

Utolsó hozzászólásom:

"movhu · mover.blog.hu 2008.10.28. 11:23:37 "

- itt nagyon jól leírtad amiről már volt szó: sajnos ők valamiért azt hiszik, hogy harcolniuk kell az rtl-lel.
Hogy le kell győzzék a másikat.
Mekkora tévedés ez, jó ég!

movhu 2008.10.28. 11:44:46

Ennyi, jól látod. Nem azt mondom, hogy nem kell figylembe venni, de jelen helyzetben igazi ütőerő volna egy újítás. Na de már így is sokat beszéltem...

ThufirHawat 2008.10.28. 11:50:38

Zoltán!
nagyjából bejártam a magyar ipart keresztben is, hosszában is. Annyi felsővezetővel volt szerencsém beszélgetni, tárgyalni, mint égen a csillag. De én még ilyen hozzáállást senkitől nem láttam. Mi az, hogy pech? Nem figyeltem az MBA-n? Ez valami szakszó? Ez egy gazdasági környezet? Az ellenséges erők galád összejátszása? Vagy mi? Nem úgy van, hogy azt eszem, amit főzök. Hogy hosszú távon, nagy átlagokban mégiscsak a teljesítmény hatása a legnagyobb az eredményre?
Nem lehet, hogy nem peches a TV2, hanem 1.: rossz a stratégiája, 2.: rossza a HR-e, 3.: rosszak a kreatívjai, 4.: rossz a menedzsment és végül 5.: rossza a Zoltán.
A fejétől bűzlik a hal című mondás ismerős? Hogy lehet egy felelős vezető ilyen nemtörődöm?

mi legyen a tv-be? 2008.10.28. 11:54:15

Józan paraszti ésszel mki azt mondja, h miért nem adnak MINŐSÉGI műsorokat?!

Tessék már felsorolni legalább 3-5 témát ami minőségi lenne és meghozná a nézettséget!

A celeb, máúnika, fóukusz, Gáspár sáú azok mind-mind minőségi?? Mert ezeket nézi mki! Akkor meg mi a faxnak jön mki ezzel a "miért nem csinálnak minőségi műsorokat?!" szöveggel...

Jah, a TV2 teljes vezetőségét meneszteni kellene, és levenni az országos tv csatik listájáról, minek két nagy kereskedelmi TV? Ami nem megy az nem megy, ennyi...

ThufirHawat 2008.10.28. 12:30:39

Az a legnagyobb baj, hogy instabil a műsorrend. Nekem van egy ritmusom, és kicsit, néha, hajlandó vagyok változtatni rajta, hogy az az 1-2 sorozat, amit nézek, beleférjen. Pasi létemre szerettem a Született feleségeket. Két hete már nem nézem, mivel nem bírok addig ébren maradni. Dr. H. is mozog össze-vissza (pedig rossz a lába, hahaha!). Ez így szar.

A délutáni műsorokkal pedig nem kell foglalkozni, az azoknak készül, akik otthon vannak abban az idősávban. SixPackJoe-nak hívják ezt a kategóriát az angolszász média marketinges írásokban. Elég találó, szerintem.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.10.28. 13:27:39

"majd ezt a cikket lemásolhatod november elején amikor a szombat esti láz földbedöngöli a megasztárt "

Hajjaj! A Megasztár szörnyű. Egyszerűen nézhetetlen. Régebben szerettem, és tv2-s szempontból is előnyös volt. Egy valóságsó, ami kicsit igényesebb, mint a többi.
De mostanra sikerült olyan szürke versenyzőket összeválogatni, hogy egyszerűen sajnálja rá az ember az időt. Gyerekek, bmeg?! Ezt melyik kreatív seggfej eszelte ki vajon? Már az árvalányozást (Oláh Ibolya) meg a romázást (Gáspár Laci vagy Caramell) is túlzottnak tartottam, de ez a pónirajongó kis vakarcs, háttérben a sz@rházi, akarnok, sztárkodó anyjával, egyszerűen a színvonaltalanságok színvonaltalansága.

Tegyük föl, hogy ezek tényleg Várdy szavai:
"Azt is tudom, a kommenteket, féltő szeretet iratja veletek."

Bocs, de legalább hadd kritizáljuk, ha már sehogy se megy jó műsort csinálni. Egyébként meg pitiáner dolognak tartom, hogy beír ide, és a semmitmondó hurrá-optimizmusával próbál minket, nézőket meggyőzni. A tettek (ez esetben a műsorok) többet segítenének.

Vincent71 2008.10.28. 13:41:44

Így van, ahogy Thufir írja, világéletében ez volt a TV2 baja, hogy nincs konstans műsorrendje.

RTL-en ugye már 10 éve fix a barátokközt (+- 10-25 perces eltérsekkel) nyolc-kilenckrül, előtte általában fókusz - mindig előtte! - nem utána/közben/helyette, az estét meg mindig a hiradó nyitja. A híradó nyit a tv2-őn is, de ott már sokszor pakolgatták az aktívot, a jóbanrosszbant felváltva, néha befigyelt egy-egy más műsor is.
A "nézőnek" ez rögzül, tíz éve álland, hogy híradó, fókusz, BK. Esetleg kampányszerűen valami más, mint a celeb. De tiszta, ha fókusz van, akkor ezer%, hogy hamarosan BK. Ezt megszokják az emmberek.

És akkor a sorozatokról nem is beszélve a tv2-őn...
Lehet (sőt), hogy a TV2-őnek jobb serialjai vannak sokszor, de pár hét alatt is képesek ide-oda pakolni, és rengeteget egyszerűen be sem fejeztek - ez még a "minőségibb" sorozatok kedvelőivel is megutáltatja a csatornát.

És persze a késő időpontokat sem értem. Éjszaka jellemzően az ember már nem "mélyebb, minőségibb, netán lassúbb, elgondolkodtatóbb" filmet kíván nézni... Elalszik addigra... Fáradt addigra.

Az rtl legalább nem is ad jó filmeket, se későn, se sosem :))
Elaludni meg könnyebb egy idióta vígjátékon, vagy véresbosszúslövöldözésen.

És mindamellett egyre többeknek átjön az is, hogy a tv2 folyamatosan próbálja magát beállítani "igényesebb" tévének - azaz kissé nagyarcú. És emellett adja a szenyoraszöszi meg 10!, meg irigymirigy féle rettenetet. Az rtl se különb, de legalább csendben van.

Ja és a csatorna egyik nagy sírásója szerintem az irigymirigy. Ez már lassan minden 18 és 49 év közötti átlagos, normálisabb - potenciális normálisan kereső reklámcélcsoport! - néző számára rém kínos. és ez bizony azonosul a tv2 márkanévvel, brand-al.

ismerőseimmel együtt "én érzem magam kellemetlenül", ha ezeket az alpári humorú - egyébként nyilván életben jófej - embereket meglátja... A tortáshal is egy szörnyűség volt amikor két hétig őket kellett (volna) nézni. MIÉÉÉÉRT??? Kíváncsi lennék annak a nézettségére, összehasonlítva más halatortánnal.

Ezt jó lenne észervennni. Ma a stand-up, a sóderklub, az angolszász humor, a netes poénok korszakában igen ciki már a "nőneköltözikaférfimilyenvicces", és az "öregasszonynaköltözikaférfimégviccesebb" idiótizmus, meg a csasztuska szerű "vicces"-éneklés...

Vincent71 2008.10.28. 13:56:30

Reckl_Amál,

Hajjaj bizony! A MEgasztár aztán tényleg rettenet... 12 évesek bmeg?????
Hogy a p*csába gondolták??? 12 évesen az emberlány/fia hangja még ki sem alakult. Meg így kinek szól a műsor?? 12 éveseknek? Mi ez Disneyworld? Egy 12 éves kiscsajjal nem tudok együttérezni, nem tud olyat nyűjtani ami hiteles. Pedofil meg nem vagyok vazzeg...

Aztán mennyire gáz már ez a korhatár egy 25-30-as szereplőnek, akinek a 12 barbibaba után kell jönnie? És ez nekem is ciki, kellemetlen is nézni.
Csináljanak akkor egy gyerek minisztárt bazz.

Ja és a zenék is...

A 3-ik széria volt a legjobb, nemhiába novákpéter!
Olyan zenéket... bobmarley, janisjoplin, ac/dc, tankcsapda, kispál, quimby, basementjaxx, billwithers, stb-stb...
Akkor aszontam, na, lehet sz*r a tv2, de hogy ezt bevállalta, és kicsit "művelte" zeneileg a sok hüje fiesta/joshjutta/operett országot - riszpekt neki.

Most meg...?
Ehh, kár minden szó.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.10.28. 14:57:40

Igen, az első és a harmadik széria fényéveknyire van innen. Az első mert érdekes volt, a harmadik, mert színvonalas.

De tényleg az is egy szánalom, hogy a rossz hajú kiscsávó állandóan csak musicalt énekel, és még meg is dicsérik érte!

movhu 2008.10.28. 15:47:35

Idézet a C.C-ről
"A valóságshow-nak álcázott, valójában precíz forgatókönyv alapján készített Senorita Szöszit és a celebeket szégyenrangsorba állító 10!-et is kimenekítette a kedd esti halálsávból a Tv2. A Vészhelyzettel és a Grace Klinikával ugyanis nem bírtak.

A két műsor egyelőre még nem szűnt meg, a Hargitai Bea előre megrendezett kalandjait a vasárnap délutáni műsorsávba száműzték, este fél hattól kerül majd adásba, míg az apró, fürdőszobaszőnyegbe csavart Szorcsik Viki ezentúl vasárnap este fél tizenegytől alázza majd a hírességeket."

Tehát először is megint nekiment az erősebbnek a TV2...lásd fentebb mit is írtam.
Most szólok, hogy a Szorcsik féle nesze semmit meg elég nagy hiba nekiengedni a HetiHetesnek, lett volna jobb időpont is. Megalázott műsorba mégegyet rugni nem szerencsés előjel.
Amúgy meg ki akar versenyezni a Vészhelyzet/Grace párossal? Emberek ott! Azon nem gondolkozott senki, hogy mi lenne, ha nem neki, hanem elé menne a műsor? És végre tényleg legyen már valami rend. Lassan a TV2 olyan, mintha hét elején sorsolnák a hétvégi műsorrendet. Kapkodás, idegeskedés helyett kis gondolkodás...

margar 2008.10.28. 17:56:20

Ez a Zoltán nevű kommentelő egészen olyan stílusú, mint a c:c-n annak idején valami tv2-es kontrollerként bemutatkozó fazoné, aki az igazgató s3ggét nyalta számos kommentben.

Még az is lehet, hogy tényleg a vezér az!

Enrico Palazzo 2008.10.29. 09:37:06

margar:

Állítólag az a Kondics Krisztiános-sztori kamu volt.. Ámbár aki ismeri az illetőt az mindent el tud képzelni róla :-)

Kyle Troy 2008.10.29. 19:01:50

Hát nem tudom, szerintem az RTL is van akkora trágya mint a TV2, hanem nagyobb.
Ami miatt mégis jobban utálható a "csigás", az a kaotikus műsorrend és a csatorna meghatározó arcai.
Mindig sikerül találniuk egy Lagzi Lajcsit, vagy Mirígyet, amitől parasztcsatornának tűnik messziről.

Mindent tudok a tv2 rol 2008.10.30. 08:14:17

Ez a Vardy a legtehetsegtelenebb szar akit kifosott a fold. Ismerem ot, az a tipus aki felfele nyal lefele pedig tapos. Undorito nyamvadek. Csak szervilis barmokkal vette magat korbe, aztan az Arpa es a Gyongyossy duo jol megvezette. Vardy azt hitte, hogy ezek ertenek a tevezeshez, mert o annyira nem ert, hogy valakikre ra kellett bizni a szakmai melot. Hat jol rabaszott. A Vardy azzal vezette meg a kulfoldi tulajokat, hogy folyekonyan beszel angolul, hiszen Amerikaban nevelkedett, csak ott a portasfulkeig se jutott volna el. Huu mi lesz meg itt, amikor megfekszik a megasztar a tancos musorral szemben. A Frei musora is garantalt bukas, szar kaszting (horvath agnes pl.).
na majd folytatom, ha erdekel valakit...
k.p.

movhu 2008.10.30. 08:40:56

Szerintem itt mindekit érdekel, úgyhogy folytasd nyugodtan. Talán picit árnyaltabb kifejezésekkel :)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.10.30. 10:24:06

"a Szorcsik féle nesze semmit meg elég nagy hiba nekiengedni a HetiHetesnek."

Pedig az a műsor nem is volt annyira rossz. (Több Fiala, kevesebb Debereczeni Zita, és rendben is lett volna.)

És persze Szorcsik helyett valaki, aki érti is, amit olvas.

Nem jó a HH sem, de kialakult nézőserege van. Azzal nehéz versenyezni. olyan nevetséges, hogy az itt kommentelők, akik valószínűleg nem szakemberek, ahogy én sem, is tudják, hogy ez így szar. És mégis mehet minden tovább a maga útján.

movhu 2008.10.30. 12:52:29

Reckl_Amál · recklamal.blog.hu 2008.10.30. 10:24:06
Sőt, csúnya ember sincs, hiszen minden arcból össze lehet rakni egy használhatót, csak itt-ott be kell avatkozni :D
A TV2 erős plasztikára szorulna.
süti beállítások módosítása