Kitti így látta

2008.09.10. 12:00

Most jöhetnének a szenzációhajhász mondatok, miszerint: Csak itt! Csak nekünk! A médiák közül már csak nálunk! Csak a Hóbelevancon! De inkább nézzük az írást, mert nem ez a lényeges.

A következőkben egy olyan történetet olvashatunk, amely mindenképpen tanulságos lesz fiataloknak és szülőknek egyaránt. Az írója Márton Kitti, az a fiatal lány, aki leginkább arról ismert most környezetében, hogy egyike volt a Liebe(Dornay) Attila által megkörnyékezett lányoknak. Attila nem más, mint az önjelölt rendező, aki halállal foglalkozó realista „színházába” keresett alanyokat, és a lányok vizsgamunkája nem volt más, mint egy fojtogatós jelenet a webkamera előtt. Ez nem is lenne különösebben érdekes, ha nem tudnánk Attiláról, hogy egyszer már olyan jól sikerült neki egy szerep, hogy halálos áldozata is lett. Ő az „ózdi fojtogató” néven lett ismert, tettéért 5 és fél évet ült börtönben. A történet tanulság mindenkinek, azaz gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Különösen a felnőtteknek, mert látni fogjuk, hogy a lányok több ponton elkerülhették volna a baj szelét is, ha egy picit nagyobb az odafigyelés.

 

Lássuk az írást, amelyről még annyi érdekességet tudni kell, hogy hiányzik belőle a média ferde tükrének torzító hatása. Mert ugye a szenzáció többet kívánt, mint ami a valóságban történt.

A történet az elejétől a végéig...az én szemszögemből!

 

Ugyanúgy kezdtem a napomat, mint eddig. Felkeltem, lemosakodtam, felöltöztem, megreggeliztem, összepakoltam. Ebéd előtt, gondoltam megnézem a leveleimet! Meg is történt, ezek után felléptem myvipre. Kaptam egy levelet egy bizonyos Dornay Attilától. Megnéztem... Az állt benne, hogy ő tagja egy Alternatív Színházi közösségnek, ami egy tanodát indít minden megye székhelyen 2008 őszén. 2 éves képzést, fellépéseket és hasonlókat ígért. Mivel én, és pár barátom az iskolai színjátszó csoportban is benn vagyunk, így nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Visszaírtam, hogy érdekelne a dolog...Felvett msnre... Msnen elmondta, hogy ez a „színház” most magával a halállal foglalkozik! Nem tetszett... Elmondta, hogy webkamera előtt lennének a gyakorlások, a vizsga, abból az okból, hogy sokkal költségmentesebb, és a mi lámpalázunk sem akkora, mintha egy teremben próbálnánk! Valahol igaza volt, de akkor sem tetszett! Azt is mondta, hogy kell magam mellé egy segítő, mert egy jelenetet kell eljátszani. Mondtam, hogy meglesz.

Akkor kerestem meg Katát! Ő is benn van a színjátszó csoportban a suliban. Elmeséltem neki. Ugyan az volt a véleményünk...Nem tudtuk mi legyen. Elmentünk az egyik tanárunkhoz, aki sokat jár színházba és egyúttal a volt színjátszó csoportot vezette. Az a honlap, amit Attila mutatott a közösségről, tartalmazott pár színház és személynevet. Azt állította ezek a színházak és személyek is tagjai a közösségnek. A tanárnő már hallott egypár névről, így már kicsit nyugodtabbak voltunk. Eldöntöttük, hogy akkor vágjunk bele... Elkezdtük. Az első a vizsga volt. Azon jól szerepeltünk. Felvettek! Örültünk neki nagyon! Rákérdeztünk, hogy mi lesz a továbbiakban. Akkor azt mondta, hogy egy jelenetet kell gyakorolnunk, amiben két barátnő van, és az egyiknek a férje megcsalja a feleségét a barátnőjével, ami miatt a feleség megfojtja a legjobb barátnőjét! Nem nagyon tetszett, így rákérdeztük, hogy miért ezt kell eljátszani. Ő azt mondta, hogy két oka van! Az egyik az, hogy ez lesz élőben egy a vizsgaánk, ami a legjobb 10-be kerüléshez kell, ami a színdarabokban a főszerepet jelenti! A másik az, hogy sok színész szerint, aki a halált el tudja játszani, az mindent! Igazat adtam, hisz én is hallottam már. Szóval elkönyveltük annak, hogy ezért kell ezt a jelenetet eljátszani, mert ha a halál jelenet sikerül, akkor minden! Ahogy próbáltunk, ő mindig nézte mit csinálunk. „Segíteni próbált”, hogy mit csinálunk rosszul, és min kell csiszolni! Teljesen életszerűen magyarázott, mint egy rendező.

Aztán a próbák során elmeséltük ezt egy pár színjátszós barátunknak. Közöttük volt Ricsi, aki elmesélte otthon, hisz neki sem tetszett ez az egész! Ricsi édesanyja nagyon sokat jár színházba és azt mondta, hogy ő úgy emlékszik már látott Dornay Attilától művet, és tetszett neki. Nálam ez a „kijelentés” volt az aminél sajnos elbíztam magam és úgy gondoltam, talán gondoltuk, hogy mégis lesz valami ebből. Ezek után szóltunk Attilának, hogy lennének még páran, akik szeretnének felvételt nyerni. Attila bele egyezett. Ők is bekerültek, és ők is próbáltak velünk a továbbiakban. Ez az egész próba és minden így haladt, egy bizonyos napig. Este feljöttem msnre és Kata azonnal írt, hogy nagy a baj! Azt mondta, hogy inkább személyesen. Pont akkor volt a könyvosztás suliban, így bementem. Innentől jöttek a bajok. Kata elmesélte, hogy Attila nem az, akit mi megismertünk! Ricsi előzőleg korházban volt, mert beteg lett. Mikor kijött, akkor levizsgázott a barátnőjével, és utána kezdett keresgélni neten, mert vizsga után a barátnője szülei figyelmeztették, hogy hallottak egy hasonló elméletről esetről, amit próbáltaktunk(saját szemszögem) és ennek során meghalt egy lány. Akkor jöttünk rá, hogy ő ki is valójában. Nála is rákérdeztünk msnen. Kicsit máshogy mesélte el. Gondolná az ember, hogy ezek után menteni akarja magát...De nem, szépen elmondta mi történt. Néhány részén az esetnek szépített, de lehet, hogy igaz ahogy elmesélte, hisz saját tapasztalat, hogy nem teljesen úgy adja ki a sajtó az eseményeket, ahogy mi azt elmondjuk vagy épp ahogy megtörtént. Hisz mi nyilatkozunk, amit ők úgy vágnak össze, ahogy akarnak. Szóval Attila elmesélte a dolgokat az elejétől, mikor a 80’-as években az a „baleset” vagy „gyilkosság” megtörtént. Két verzióról írt akkoriban a sajtó. Az egyik az volt, hogy erős fojtogatás nyomokat találtak a nyakán a lánynak, a másik pedig, amit többen is igazoltak, hogy a lány szívbeteg volt és szívbénulásban halt meg. Ezt Attila is tudta. De azt nem, hogy próba előtt a lány a haverjaival ivott. A másik orvos szerint a kettő, tehát az ital és a gyógyszer drog hatású volt. A lány túlságosan beleélte magát a szerepbe, és leállt a szíve. Mind a két esetet leadták az újságokban, és persze azt hitte el mindenki, amelyiket akarta. A másik ilyen példa az volt, amit írtak, hogy két lánnyal a temetőbe mentek. Attila azt mondta, hogy a temető melletti parkba mentek. Ezekkel a példákkal nem védeni szeretném Attilát, ahogy ezt többen állítják rólam, hanem a saját bőrömön tapasztaltam, hogy volt már velem is olyan eset ebben az ügyben, amit az újság túl lihegett. Mi nem tudhatjuk, hogy pontosan mi történt akkor. Azt tudom, hogy én innentől kezdve nem fogok a sajtónak hinni, hisz az én „riportomat” is átszerkesztették egy kicsit. De visszatérek a történethez. Utána azt is kiderítették a többiek, hogy amit mondott nekünk több hónapon keresztül, hazugság volt végig. Utána rögtön a rendőrséghez mentek bejelentést tenni. Nem ahogy az újságok írták, hogy „feljelentést tettek a fehérvári fiatalok.” Ez is egy példa az előző részre. Én ebből a rendőrségi dologból szerettem volna kimaradni, ezért nem is mentem el elmondani mi történt, hisz előttem már 3-4 ember elmondta. Én csak ugyanazt tudnám elmondani. Ez után a rendőrös dolog után jött az RTL klub, ahol nyilatkoztunk. Ez még jobban felfújta az eseményeket. 

Ma már sajnos nem tudok úgy találkozni senkivel, hogy ne kérdezné meg, hogy mi történt. Az én véleményem szerint nagyon fel lett fújva. Volt egy olyan időszak most nem rég, hogy nem tudtam az utcán végigmenni úgy, hogy egy ismerős meg nem kérdezte volna, mi történt. Nem tudtam úgy újságot olvasni, hogy ne lett volna benne valami. Nem tudtam a TV elé leülni, hisz ez volt benne. Nem tudtam reggel a buszon, vagy az iskolában elmenni úgy a folyosón, hogy ne kérdezze meg valaki. És persze ez eléggé megviselt. De tűrtem. Ezek után jöttek a haverok, akik persze az egész háttérről semmit nem tudtak. És persze örömmel viccelődtek ezen. Na ez nem esett valami jól. Egyszerűen megoldhatták volna annyival, hogy leadják amit mi elmondtunk a TV-ben, és felhívják a fiatalok figyelmét, hogy ne menjenek bele semmi ilyesmibe. Az egészben az fáj a legjobban, hogy azok mondják rám/ránk a szidalmakat, mint például „milyen kis naívak a mai fiatalok” vagy „orvos kéne ehez a gyerekhez”, akik nem is tudják, hogy mi történt. Azt viszont egy „érett felnőtt” sem gondolja végig, hogy ennek az Attila nevezetű embernek volt olyan 700 lány ismerőse. Mind a 700 beleesett ebbe. És biztos vagyok benne, hogy nem sunyiban csinálták, hanem a szülők is tudták. De egyszerűen olyan élethűen mondta az érveket, hogy ez hogy lenne, hogy az a 700 lány és a szülei is elhitték. És persze, hogy Dornay Attila néven senki nem ismert rá. Az egészben a pláne az, hogy ha engem nem Kittinek hívnak, ebben az egészben nem vagyok benn. Attilának 250 Kitti és 273 Zsanett nevű partnere volt myvipen, ha jól emlékszem. Nem mondom, hogy tök jó, hogy benne voltunk, hisz lebuktattuk. Mert sokan ezt is állítják, hogy mi ennek mennyire örülünk. Hát nem. Bár lehet, hogy még most sem jött volna rá senki. A lényeg, hogy nem a pénz, a siker és a csillogás hajtott minket. Hanem az, hogy túlságosan szeretjük a színészkedést. És magunkat is átvertük. Az elején is megmondtuk, hogy ez nem egy életcél, hisz nagyon nehéz benn maradni a színész világban.  Csak egy próbálkozásnak indult, ami egy rettenetes nagy szakadékba ért véget.

M.K.

Megköszönjük Kittinek, hogy leírta nekünk ezt, és így megismerhettük a valóságot. Nekem is sok kérdésem merült még fel, amikor elolvastam többször a történetet. Egy biztos, számomra nagyon tanulságos volt, és érzem belőle, hogy nem szabad a fiatalok apró kérdései felett sem elsiklani. Lehet, hogy legközelebb sokkal több múlik rajta.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr7655614

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.09.10. 15:37:04

Kitti így látta - Az ózdi fojtogató által megkörnyékezett lány története az elejétől a végéig, az ő szemszögébőlA következőkben egy olyan történetet olvashatunk, amely mindenképpen tanulságos lesz fiataloknak és szülőknek egyaránt. Az [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meer 2008.09.10. 12:30:32

Pfff. Sok ez így első nekfutásra, azt hiszem többször el kell olvassam, de tanulságos. Több szülő, tanár és felnőtt elment a dolog mellett azzal, hogy rendben van úgy. Sőt, amint látszik, volt olyan, aki még emlékezetébe is tudta idézni a nemlétező dolgokat, csak azért, hogy tájékozottnak tűnjön. Az azért érdekes, hogy már olyan dolgokat is felvetettek, hogy Liebe állami pénzből csinálta a színházat, ami nem is volt. Ez a média :)

BigOne 2008.09.10. 12:34:31

Az ember 16-18 évesen naiv. Egy ponton nem értem meg a túlzott naivitást. Soha nem néztek szét Attila imserősei között? Kicsit gyanús lehetett volna, hogy a jövő színész tehetségei csak Kittik és Zsanettek. Egyértelműen beteg elme, bármennyit is ferdítettek az eredeti történeten. Tényleg, hol van most Attila? Mert elvileg valami zárt helyen kellene lennie vagy azért, mert hülye, vagy azért, mert bűnöző.

jaffandi 2008.09.10. 12:36:07

Akár megfojtotta azt a lányt korábban, akár nem, nem normális dolog, hogy akár élőben, akár interneten keresztül szeretni nézni, ahogy egyik ember fojtogatja a másikat.
Azért kicsit furcsállom, hogy a szülőknek nem volt ismerős vagy gyanús a dolog, én a 80-as években még bőven gyerek voltam, de még én is emlékszem rá, hogy ettől az esettől volt hangos az ország és az a 2 db tv- csatorna ami akkoriban lézetett.

Pistike 2008.09.10. 12:46:56

A mai nagy hajtásban a szülők berakják a gyereket a nagy internetes gyerekmegőrzőben, aminek eredménye fent olvasható. Úgy látom, hogy itt a felnőttek felelőssége sokkal nagyobb, mint a gyerekeké. Illetve a szülő-gyerek kapcsolat is hagyatott maga után kívánnivalót, hiszen csak a sokadik gyerek volt olyan, aki megdumálta ezt a szülőkkel.

Kuul 2008.09.10. 12:57:06

Egyrészt gratula, mert ez részletesebb, mint amit eddig tudhattunk. Nem a szokásos médiakérdésekkel teli, hogy akkor milyen is volt, amikor fojtogattátok egymást? Az én konzekvenciám hasonló. Ha a gyerek jön, aki ne játszuk a műveltet, aki kapásból tudja ki az a Dornay. Egy-két klikk a neten, megnézni kivel is barátkozik a gyerek. A legtöbb szülő gondolom nem engedte volna be a lakásba Dornayt, ha az ajtón akar bemenni. Ő megoldotta, építve a felelőtlenségre.
Azt nem értem, hogy amennyiben Kittinek többször gyanús volt, akkor miért nem keresett rá a Googleben. Nem lett volna annyira bonyolult.

shitgun 2008.09.10. 12:58:27

Annyiban hadd védjem a szülőket és tanárokat, hogy utólag könnyú átlátni a szitán, de ha a gyerek odamegy és azt mondja anyunak, képzeld, benne vagyok egy internetes színjátszókörben, akkor elég paranoiásnak kell lenni, hogy rögtön holmi fojtogatókat sejtsünk a háttérben, hiszen a gyerekek járnak foci-, ének-, töri-, médiaszakkörbe is, miért tűnne ez gázosnak, ráadásul még személyesen sincsenek együtt az "oktató"-val. A névváltoztatás miatt meg aki emlékezett a régi ügyre esélytelenül asszociálhatott volna arról erre. Szóval nem egyszerű kiszűrni az ilyet, a tinik meg hagyományosan szeretik a saját kis titkaikat megtartani, és az se fair megoldás, hogy a kölök mailjét, naplóját bújju esténként. Az ilyen perverz beteget egyébként meg életfogytos kényszergyógykezelésre kéne küldeni, veszélyes szexuális ragadozó (merthogy a fojtogatás egyértelműen fétis nála, ez a szenvedély a szexről szól.)

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.09.10. 13:02:15

és honnan a fenéből kapta a Dornay Attila meg Kitti mailcímét?

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.09.10. 13:05:50

ja, hogy vakon jelölgetünk be mindenkit a közösségi portálon, csak hogy több "ismerős" legyen? ez mekkora baromság már... nem vagyok egyik ilyen portálon se, de ha lennék, akkor is csak ismerőst jelölnék be, vadidegeneket tutkó nem.

movhu 2008.09.10. 13:07:40

Cettről tudjuk, hogy nem tagja a közösségi oldalaknak :)
Gondolom a MyVIp-en ott volt, mert "kedves" barátunk ott gyűjtögette az ismerősöket. Azt még nem ért tudni a MyVIP-ről, hogy ott divet felvenni tök ismeretleneket ismerős gyűjtés céljából

ui.: Tiltatokozom, nem vagyok ott a MyVIP-en :)

Tightend 2008.09.10. 13:15:25

Attilának baltát a szájába, a kiscsajok meg foglalkozzanak a kisfiúkkal.

W Joe 2008.09.10. 13:15:50

Akiről az egész ország tudja, hogy nem normális, és veszélyt jelent fiatal lányokra, annak nem kellene elmegyógyintézetben lennie, vagy valami más elzárt helyen?

Dr Kangörény 2008.09.10. 13:17:18

Sznob szülő, aki "látta" már a darabját ennek a görénynek. Sznob gyerekek, akiknek "gyanús" a dolog, de nem kérdeznek rá egy felnőttnél sem arra, miért is kéne fojtogatniuk egymást.

És még a sajtót képes bármilyen rossz közérzetéért felelőssé tenni ez a gyerek? Miért? Mert a sajtó végre tette a dolgát és a lehető legnagyobb figyelmet biztosította az esetnek?
Ő ki akart maradni a rendőrségi ügyből. Aha. ha mindegyik érintett gyerek-szülő ezt gondolta volna, akkor ez a pszichopata most tovább művelhetné a dolgait addig, amíg újra meg nem öl valaki.

Most kéne legondolkodni (amíg ilyen fiatal valaki) azon, hogy mit jelent egy társadalom tagjának lenni. A tettek következményeiért a felelősséget nem valaki másra hárítani, és tenni azért, hogy ha valami rossz, az megszűnjön.

báró Csekonics 2008.09.10. 13:18:40

Pistike 2008.09.10. 12:46:56

Igen, sok szülő letudja a nevelést azzal, hogy ott a TV / internet.
Aztán meg megy a hőzöngés hogy micsoda mocskot kap az ő szegény ártatlan kis gyereke a képébe, hogy merik és ORTT és akármi.

báró Csekonics 2008.09.10. 13:19:36

...ettől függetlenül ezt a manust kitenném a Déli sarkon egy szál gatyában hogy várja meg míg jön a busz, azzal hazajöhet.

Ügyfélszolgálatos · http://paypay.blog.hu 2008.09.10. 13:20:05

„milyen kis naívak a mai fiatalok”

Hát ez elég elfogult kijelentés.
Kevés a felvlágosítás, sok a fiatalokat megcélzó aktivitás.

movhu 2008.09.10. 13:25:35

Kangörény_ 2008.09.10. 13:17:18
El kell mondjam, hogy a történetet más-más szemmel látjuk, és még én is más szemmel látom, mint Kitti. Ennek ellenére tettem amit tettem, és mutattam meg változatlan formában azt, hogy hogyan látta ő. A sajtó feleősségét ott látom, hogy pillanatok alatt átment a dolog szenzációhajhászásba és sajnos politikába is, mert rögtön ment a feltételezés, hogy miből is finanszírozta Liebe a műveleteit. Én azt hiányoltam, hogy senki sem hangsúlyozta, hogy a világban elég sok Liebe van, tehát most nincs azzal vége, hogy néhány fojtogatós webcam videót bemutattunk.

Egy ember 2008.09.10. 13:33:54

Naiv kérdés tudom, de fiataljainknak a fejébe senki nem táplál már annyir értelmes tudományt, hogy idegen cukrosbácsival nem állunk szóba?

Marcsi 2008.09.10. 13:45:44

Azért nem lehet egyszerű úgy iskolába járni, hogy heccből valami szórakoztató fojtogatós viccet sütnek el államdóan mögötted. Igaz, nagy százalékban saját hülyeség következménye. De kérdem én: hol a félelemérzet a gyerekekből? Naivan, minden idegennel szóba állni, és szakkörösdit játszani vele a neten az nem teljesen a gyerek hibája.

Pattajaa · http://google.hu 2008.09.10. 13:47:23

Hun van az anyuka, amikor odaül a hülyegyerek a net elé? Bekötjük a netet, aztán eléültetjük a gyereket, hadd beszélgessen bárkivel? Mennyi eszük van az ilyen szülőknek? Szülők ezek egyáltalán?

báró Csekonics 2008.09.10. 13:51:44

Egy ember 2008.09.10. 13:33:54

Mint a mellékelt ábra mutatja...
Legalábbis az övékbe nem.

Kaant 2008.09.10. 14:18:27

Komolyan mondom, azt hinné az ember, hogy egy nyitott, a színházzal, a színjátszással kapcsolatban érdeklődő fiatal, mutat némi szellemi intellektust...Kitti drága: magyarázhatsz bármit, ha 16-17 éves létedre nincs annyi eszed, hogy gyanus legyen egy vadidegen pasi, aki webkamerán keresztül valszeg élvezkedik arra, ahogy Ti fojogatjátok egymást, valamint nem tűnik fel, hogy a színjátszás igen széles repertoárjából más nem érdekli csak ez, akkor egyszerű és buta vagy mint a csűrajtó...szüleidről nem is beszélve...

báró Csekonics 2008.09.10. 14:23:55

Kaant 2008.09.10. 14:18:27

Ugyan már - egyszer biztosan nagy színésznő lesz.
Nagy pornószínésznő...

Doris · http://doris.blog.hu 2008.09.10. 14:29:40

Kaant: Higgyétek már el, hogy NINCS! Nincs annyi esze, mert túl korán érnek a fiatalok, és a felnőttek ezzel nem tudnak mit kezdeni. Ha Kitti naív, lehet elbeszélgetni a szüleivel. Munkámból adódóan napi szinten beszélek ilyen lányokkal (sőt, húzzuk ki húszig a korhatárt), és ez van! A trend, hogy menő legyél, énekeljél, fotózzanak, számold a pasikat, legyél celeb, ha lehet. Egy normális munka és párkapcsolat nem jut nekik, mert a pasik is úgy rángatják őket, mint a babákat.

Doris · http://doris.blog.hu 2008.09.10. 14:32:20

Munka nem azért nem jut nekik, hanem azért, mert estin végzik a sulit, mert minimum pultoslányok akarnak lenni, annál lejjebb már gáz, mert a szülők amúgy is segítenek. Nagyon kevés komoly lánnyal találkozom, és azok általában csonka családból valók. Egyedül neveli őket anyukájuk, ők pedig nem akarnak visszaélni ezzel.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.09.10. 14:42:05

"Munkámból adódóan napi szinten beszélek ilyen lányokkal (sőt, húzzuk ki húszig a korhatárt)"
ej, de lennék a helyedben, hamar összejönne 2-3000 év szigorított halmazatiban. :)

no, komolyra fordítva: azért én úgy érzem itt is látszik, hogy manapság a szülőknek nincs idejük, energiájuk a gyerek nevelésére, és azt teljes egészében az iskolától várják el. mission impossibble...

movhu 2008.09.10. 14:59:16

Szerintem a fiatalok realitás érzéke soha nem volt a csúcson, de most ez a korhatár kitolódott sokkal idősebb korra. Az sem mellékes tényező, hogy lassan már semmiről nem lehet beszélni az iskolában, nehogy valakinek sértsük már a személyiségi jogait vagy megbántsuk. Egy Liebe félékről szóló előadássorozat, és máris volnának tiltakozók, akik szerint ez nem jó.
Én simán el tudom képzelni, hogy huszonéveseket bepaliznak. Legutóbb írta valami bulvár, hogy egy nőtől egy pasi szép házassági ígéretekkel 12 milliót csalt ki. Pedig az már felnőtt volt.

rolika 2008.09.10. 15:06:19

lassan érlelődik bennem az elhatározás, hogy ha valaki a most 3 éves kislányom közelében egyszer sertepertél majd, akkor előbb rúgok, és utána kérdezek...
félelmetes lett a világ

Marcsi 2008.09.10. 15:12:13

Még fontosabb, hogy a lányod mihamarabb tudja, hogy ilyenek vannak!

movhu 2008.09.10. 15:13:42

A lányom 12, de már sokkal korábban tudta, hogy milyen konkrét veszélyekkel kell szembenéznie. Lehet, hogy sokan nem értenek vele egyet, de sajnos a világ kikivánja a korai szexuális felvilágosítást. Persze a mega szintjén, de kell. Akkor talán nem kell rúgni, mert igyekszik elkerülni is.

tege 2008.09.10. 15:15:23

Én csak azt nem értem, hogy többször leírja Kitti, hogy nem tetszett neki ez vagy az, akkor miért ment bele? Vagy miért nem nézett utána a neten?
Azért mielőtt fojtogatni kezdem a barátnőmet egy webkamera előtt egy vadidegen faszinak csak megnézem ki az, nem?
Én még egy mobil megvásárlása előtt is végigböngészem a neten található fórumokat, teszteket, hogy mit mondanak róla.

movhu 2008.09.10. 15:20:45

tege 2008.09.10. 15:15:23
Megbeszéltem Kittivel, hogy válaszol a kérdésekre, így lehet bátran írni, estefelé jön, és az értelmes felvetésekre leírja, hogy miért.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.10. 15:26:44

Kitti négyszer írta, már az elejétől fogva, hogy neki és/vagy a barátnőnek, barátnak nem tetszett.

Akkor miért? Miért kellett folytatni, tovább csinálni? Nem kényszerítette senki.

báró Csekonics 2008.09.10. 15:31:24

movhu · mover.blog.hu 2008.09.10. 15:13:42

Inkább korán de korrektül - pl. mennyivel jobb az, ha csak 14 évesen, de mondjuk fojtogatós-pornófilmből tanulja a dolgot? Ne adj' isten azt hiszi majd, hogy az a normális?

movhu 2008.09.10. 15:33:35

Szerintem az is baj, ha sima pornóból tanul...

báró Csekonics 2008.09.10. 15:35:39

A fojtogatóst a téma miatt írtam, persze hogy nem pornóból kellene a társas kapcsolatot tanulni. (Akármilyenből. :-D)

miss berger 2008.09.10. 16:03:15

Egy ember, Kaant és a többiek: most hirtelen nem emlékszem, hogy 16 évesen mennyire voltam naiv. De tegye mindenki a szívére a kezét, és mondja meg 1-től 10-ig skálán mennyire paradox ez: tiszteld a szüleid/nagyszüleid/tanáraid (ha úgy tetszik nagy halmazban a felnőtteket), fogadj szót nekik, add át a helyed a buszon. Ugyanakkor nehogy elhidd, ha egy felnőtt színházasat akar játszani veled, akkor csak színházasat akar játszani veled (vagy bármi mást). nem olyan egyszerű ez, mint ahogy kinéz.

BigOne 2008.09.10. 16:04:03

Kérdésem ugyanaz, csak kicsit másképp: mi volt a motiváció akkor, mikor közben folyamatosan ott voltak az intő jelek. Miért csinálta Kitti tovább olyankor, amikro intő jelek halmaza tolongott befelé?

márti 2008.09.10. 16:54:16

... 1998-1999 környékén a határontúli magyarok kollégiumába beköltözött egy magát tanárnak kiadó férfi... a barátnőm nagy büszkén elmesélte, hogy a folyosón leszólította a fent említett pasi és beválasztotta a színjátszó körbe és fellépéseket ígért határon belül és határon kívűl is(20 év fölötti fiatalokról beszélünk...)akkor még nem gyanakodtam semmire... de amikor 1x rákérdeztem, hogy mégis milyenek a próbák, láttam az arcán és a viselkedésén is, hogy nagyon zavart... nem akart elárulni semmit, hiszen a pasi megkérte őket, hogy titkolják ezt az egészet, meg talán ő is érezte, hogy ez az egész dolog nem normális... aztán az egyik este kétségbeesetten elmesélte, hogy azon a napon átélte a halálfélelmet... a próbán olyan szituációs játékot kellett előadni, amiben egyik vagy másik fojtogat...aztán, hogy hitelesebb legyen az egész, a "tanár" úr is bemutatta, hogy is kell ezt eljátszani és szólt az alanynak, hogyha fáj, emelje a kezét és akkor abba hagyja... de Ő nem hagyta abba, csak akkor amikor már lila volt a lány feje... azt mesélte, hogy már arra sem volt ereje, hogy felemelje a kezét és, hogy komolyan megijedt, hogy meg fog halni... amikor mégis elengedte, megdicsérte a barátnőm, hogy nagyon élethűen adta elő a gyakorlatot:( nagyon nagy szerencse, hogy aznap este elmesélte nekem a történteket, mert nekem abban a percben eszembe jutott, annak a pasinak a sztorija, aki "sztanyiszlavszkij" módszerét használva, megfojtott egy lányt... akkoriban még friderikusz is foglalkozott a dologgal, mert igazából senki nem tudta eldönteni, hogy ez csak véletlen baleset volt-e, vagy annál több... nagyon értelmesen beszélt és példás magaviselete volt a börtönben is, így még én is megsajnáltam egy kicsit... de az az ember, aki ezekután újra próbálkozik, az beteg... egyértelműen... elmegyógyintézetbe való, mert sajnos nem tud leállni vele és újra és újra próbálkozik, míg "véletlenül" megint meg nem hal valaki...
...meg akartam győződni, hogy az-e az a pasi, akiről hallottam már, (hiszen mi a határ mellett laktunk és fogtuk a magyar csatornákat, de a többi szerencsétlen határon túli magyar nem is hallott erről a dologról, mert akkoriban Erdélyben nem tudták fogni a magyar csatornákat), így megszerveztük a következő napi szembesítést... arra emlékeztem, hogy német eredetű neve van, hogy kerek az arca és akkoriban olyan nagy, SZTK-keretű szemüveget viselt... biztos voltam benne, hogy ha látom, meg fogom ismerni... el is mentem én is a próbára, de a pasi az ajtó mögött állt és a barátnőmön kívűl nem engedett be mást, de egy pillanatra láttam őt és felismertem... lerohantam a portára, szóltam, hogy hívják a rendőrséget, mert ez az a pasi... felhívták, de a rendőrség nem jött ki, azt kérdezték, hogy miért vagyunk olyan biztosak benne, hogy ő az a férfi és, hogy bántott-e valakit... akkor láttam, hogy itt a rendőrségre nem számíthatunk és szóltam a portásnak, hogy hívja le a pasit és kérje el tőle a személyit és küldje el... lehivatták, ő készségesen átadta a személyit, amiben az szerepelt, hogy ő Liebe Attila, és amikor felszólították, hogy hagyja el az épületet, akkor rögtön el is hagyta. 1-2 héttel később, megjelent a kollégiumban 2 nyomozó akik elmondták, hogy Ózdon újra próbálkozott a pasi abban a bizonyos temetőben és mivel tudják, hogy a kollégiumban is járt, felvennék a jegyzőkönyvet mert nem tudják újból elzárni mert nincs rá elég bizonyíték... A barátnőm meg nem tett feljelentést mert határontúli és nem akart kellemetlenséget, nem akart bíróságra járni, és főleg azért nem, mert hiába szóltunk amikor még a kollégiumban volt a "tanár" úr, akkor számba se vették a dolgot, meg kellett történjen az ózdi temetős incidens is, hogy észhez kapjanak... hát, kb. ennyi... és kb. ennyi a naivitásról...

miguelangel 2008.09.10. 17:36:45

elgondolkodtató történet. minden szemszögből.

az első gondolatom nekem is az volt, hogy ha többször is megfogalmazódott benne, hogy ez így nagyon nem jó, és van benne valami furcsa - akkor MIÉRT sodródott az eseményekkel?!
persze sokan azt mondjátok, hogy 'fiatalkori naivitás' stb-stb. DE - nézzük már meg picit honnan is indult ez az egész. Egy közösségi portálról...aki tagja bármelyiknek az tudja,tapasztalta, aki nem, az hallhatta, mennyi 'kétes elméjű' egyed bukkan fel 1-1 ilyen helyen. Nem véletlenül. Bármilyen perverzitásra lehet célpontokat találni egészen egyszerű módon.
Én eleve nem vettem volna komolyan egy innen induló felhívást, de ha mégis gondolkodóba estem volna, egészen biztosan végzek némi ellenőrzést.
Nekem a leírtak alapján úgy tűntik kitti meg tudta beszélni a dolgait a felnőtt környezetével, mégis itt motoszkál bennem a kérdés - hogy lehet, hogy a szülőket sem mozgatta meg semmiféle minimális kutatómunka?
ebben a történetben egyszerűen túl sok volt a gyanús elem.
elég a legegyértelműbbet megemlíteni - webkamerás felvételi. nanemááár. hol hallott bárki is olyat, hogy a színészpalántákat neten felvételiztetik? pont a színész mesterségnél, ahol millió apró élőben előadott jel, momentum, mozzanat dönthet. (még egy amatőr társulatban sem tudok ilyen banális dolgot elképzelni. mert nincs is.)
összességében elképedten állok a szülői tétlenség mellett, mert nem egy családba jutott el a hír, mint azt a leírsából megtudtuk.
és sajna azt kell, hogy írjam - bár sajnálom a történtek miatt, de kitti ugyanúgy hibás mint azok a felnőttek akik nem ültek le a gyerekükkel és nem tették fel nekik a kérdést: "miért is kell webkamera előtt folytogatnod a barátnődet egy vadidegen kérésére?" ...

miguelangel 2008.09.10. 17:53:25

márti,

"meg talán ő is érezte, hogy ez az egész dolog nem normális... "

látod ez az amit képtelen vagyok felfogni. ha egy ember ennyire érzi, hogy ez a dolog nagyon furcsa esetleg bizarr, ha már rájön erre és realizálta valamennyire ezt magában - miért nem tesz lépéseket? nem feljelentésre gondolok (csak) hanem, hogy pl. azonnal kilép a 'társulatból'.
nem szeretnélek megbántani de a te barátnődben is volt jóadag naívság, ha te magad érezted rajta a zavart - amit ő is érezhetett magán - mégis maradt a helyzetben. sőt ez nem csak naívság. tétlesnség, tehetetlenség, gyenge akarat - nem is tudom hogy fejezzem ki (talán azért mert én nem vagyok egyik sem. határozott jellemként ezt nem annyira fogom fel. csak azt, hogy ha valami ennyire gyanús akkor megteszem a megfelelő lépéseket.)

márti 2008.09.10. 20:17:34

...nekem furcsa, hogy itt nagyon sokan a szexualitásról beszélnek... szerintem itt szó sincs arról... ez az ember azt élvezi,azt akarja látni, hogy milyen az az ember aki közel kerül a halálhoz, mit vált ki és hogy éli át... itt nem a szexualitás játszik szerepet szerintem, itt az a probléma, hogy ez az ember aberráltsága újabb halálhoz vezethet"véletlenül". Valószínű nem azt akarja elérni, hogy megfojtsák egymást az emberek, hanem véletlenül történhet meg, habár Ő annak idején adta az utasításokat, hogy melyik pontot kell megnyomni, hogy "hatékony" legyen... teljesen tisztában van a fojtogatás technikáival...

márti 2008.09.10. 20:49:35

miguelangel,

igen, szerintem is volt benne kellő naivítás, és nem akarom őt védeni, de talán első körben nekem sem lett volna annyira gyanús, annál is inkább, hogy feltételezhető, hogyha egy kollégiumban egy tanár beköltözik azért, hogy amatőr társulatot hozzon létre, azt leellenőrzik ... bár val. nem árulta el a vezetőségnek, hogy Ő tulajdonképpen miért is van ott... és nem hülye a pasi, feltételezte, hogy egy határontúli magyarok kollégiumában a fiatalok még nem hallották hírét... ami furcsa volt nekem is, hogy miért csak a harmadik próba után mondta el nekünk, miért kellett titkolni... mi a fenétől félt?!

miguelangel 2008.09.10. 20:52:45

márti,

talán azért gondolják sokan, hogy nem túlzás a párhuzam a szexualitással, mert ez a viselkedés mindenképpen aberrált, ahogy te is írtad és ha ezt a kettőt összetesszük elég vékony a vonal. ki tudja miféle örömet-élvezetet adhatott ez neki...mindegy nem is ez a lényeg.
ellenben azt sem jelenteném ki, hogy "valószínű nem azt akarja elérni, hogy megfojtsák egymást az emberek, hanem véletlenül történhet meg". egy ember - normális ember - tudja meddig mehet el színészi játékban a hitelesség érdekében. ő a halált vette alapul. de akkor ezzel az erővel végjuk le valaki karját a színpadon csak azért, hogy hitelesebben alakítsa a szenvedő embert?

Márton Kitti 2008.09.10. 21:06:36

Üdv mindenkinek! Természetesen beteg ez az ember...De nem is akartam sosem védeni. Rám úgy hatott ez ez egész, ahogy közöttünk (kik benn vagyunk) egyik "tagot" sem.

Azt, hogy miért nem jutott senkinek eszébe a 80'-as éveki dolog? Valószínű azért, mert több mint 30 év eltelt, és egy egyszerű fojtásos szituáció körítve, nem biztos, hogy feltétlen ok... Amúgy is, van akiben kevésbé maradnak meg az ilyen dolgok. Akkor felkapott volt, de már nem mindenki emlékezne rá pontosan. Az "idősebb korosztálynak" azért derengett valami. De nekik sem minden.

Hogy miért nem kerestem rá? De igen! Rákerestünk. De csak azt az oldalt adta ki a google amit az "Alternatív Színház"-zal kapcsolatban volt.

Attila, mint mondtam, neten felvette a kapcsolatot velem (myvipen) és mivel érdekelt, úgy jött az msn. Az e-mail címem myvipen fenn van, de az nem kellett semmire.

Nem magamat védem, és nem is a sajtót szidom...Bár csináltak érdekes dolgokat (pl. közöm nincs a gimihez, de az egyik újság címlapján ez volt...)A lényeg, hogy igen...naívak voltunk az összes csajjal, akik belementek...de amíg az ember nem látja át, addig nem mondhat olyat sem, hogy nem fogadom el, hogy belefutottam/tunk. Dupla ennyit írhattam volna, csak nem hiszem, hogy azt az egészet elolvasta volna valaki. A lényeg, hogy én csak azt akartam ezzel a "fogalmazásommal" kifejezni, hogy nem csak mi vagyunk a béna szánalmas és naív gyerekek, akik bejelntettük, hanem azok is, akik még ebben benn voltak.Jót akartunk, rosszul jöttünk ki belőle.

Félreétettek itt páran, ahogy olvasom! Ez nem egy "neten folyó szakkör"! Ez csak itt volt a "felvételi rész" a későbbi tanoda elindulásához. Ezért estünk bele a csapdába...

Sokan a szülőket szidjátok! Szerintem ti sem (bocsánat a tegezésért) ülnétek a gyerek nyakán egész nap! Szóval...ennyi.

Arról, hogy buta vagyok. Sajnos megvolt a háttér. És azzal a háttérrel, hogy a halál eljátszása a legnehezebb, több színésztől is halottam, elég indoknak látszott arra, hogy egy színházi felvétel kikötése legyen, ha nem is profi módra! mostmár én is hülyének tartottam magamat, de akkor, abban a helyzetben ezt így nem lehetett átlátni.
Itt sok embernek az a baja, hogy EGYÁLTALÁN NEM tudja magát a mi helyünkbe képzelni magát, hiába is próbáljuk elmagyarázni akármennyien, hogy hogy is nézhetett ki. aki ott volt, az látta. És nem hiába mentünk bele. Attila maga túl jó színész volt.

márti 2008.09.10. 21:10:39

ja, meg, hogy a fiatalok ilyen dolgokba bele mennek... talán a szereplési vágy, az exhibicionizmus, valami izgalom?! és tényleg az a szomorú, hogy az első alkalom után, miért nem lépnek ki, miért nem ijeszti meg őket a dolog?! mert fiatalok és tapasztalatlanok, vagy vakmerőek... és általában még felnéznek a "tanárokra"...egyébként LiebeA. nagyon el tudta adni magát, profi rendezőnek tűnt... és igenis, szerintem most az 1x jó, hogy a média felkapta, mert még beetethetett volna még egy pár gyereket... így legalább odafigyelnek rá és a mai fiatalok is vigyázni fognak... (akik eddig még nem hallottak róla), mert az már tényleg felelőtlenség lenne mindenki részéről (média, rendőrség), hogy miért nem figyelmeztették időben a fiatalokat... még azelőtt mielőtt megtörténne az újabb "baleset"...

miguelangel 2008.09.10. 21:24:57

kedves kitti,

miután olvastam a bejegyzésed az volt az első, hogy megpróbáltam elképzelni az akkori helyzetedet. nyilván aki benne van egy történetben egész másként látja. ahogy mi is külső szemlélőként.

"nem csak mi vagyunk a béna szánalmas és naív gyerekek, akik bejelntettük, hanem azok is, akik még ebben benn voltak.Jót akartunk, rosszul jöttünk ki belőle." - nagyon jól tettétek, hogy bejelnetettétek. azt gondolom, hogy a lényeg az utolsó mondatodon van. roszzul jöttetek ki belőle. de sajnos ezt csak utólag lehet realizálni.

én nem gondoltam egy percig sem, hogy ez a dolog végig a neten zajlott volna. de egy webkamerás felvételi valahogy számomra túl amatőr és hiteltelen.
ami a szülőket illeti, szerintem senki nem arra gondolt, hogy az lett volna a feladatuk, hogy végig a nyakatokon üljenek, miközben neteztek. egyszerűen arra gondoltam, hogy ha le is ültek pl. veled és beszélgettetek erről, akkor sem elég mélyen és részletesen - ezek szerint. lehetetlenség a neten elenőrizni, de én szülőként tudni szeretném miben vesz részt a gyerekem. ez a te esetedben nem is tűnt kivitelezhetetlennek, hisz beszéltél erről nekik, feltételezem, hogy jó viszonyban vagy velük. én csupán az alaposságukat kifogásoltam.

"Attila maga túl jó színész volt. " - akár ez is igaz lehet, de amint jöttek az első furcsa jelek-megérzések-események szólnotok kellett volna. a többség szerintem itt ezt nem érti - miért csináltad, ha közben végig negatív érzeted volt megannyi kétellyel? a motiváció ami sokak előtt még így sem világos...

márti 2008.09.10. 21:26:55

szia kitti! beleestetek Ti is... az a jó, hogy végül nem történt semmi baj, ha személyesen tartotta volna a próbákat, akkor sokkal félelmetesebb lett volna és akkor történhetett volna valami végzetes is... jó, hogy megúsztátok... gondolom nem vigasztal, de ez azért jó, hogy kipattant, mert legalább más nem fog beleesni Liebe A. csapdájába. Az, hogy naívak voltatok, az mással is előfordult és előfordulhatott volna. A barátnőm 23 éves volt... Ez egy tanulság volt számotokra is, hogy fel kell készülni erre a "mocsok" világra, és inkább minden legyen gyanús mint nem. Ráadásul ez egy különleges eset, de számtalan más helyzetbe kerülhet az ember ha nem elég óvatos... de ezt majd úgyis meg fogjátok tapasztalni... a beszólásokat meg felejtsd el, azt fogadd meg ami jóindulatú és építő kritika... annak idején mi is a kollégiumban "nőttünk" fel... és mi is át kellett menjünk 1-2 dolgon,hogy "óvatos" felnőttekké váljunk... minden jót... m.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.11. 05:31:25

Én azt gondolom, Kitti, hogy a naívság ott kezdődött, hogy elfogadtad egy idegen pasi jelölését. Hülye dolog, de én a barátikor.com- on vagyok fent (nem is értem, miért), és az elmúlt pár hónapban kb. 10 fiatal, vagy nem fiatal fiú jelölt be, hogy ők ilyen titkos hódolók nekem. Közel a negyvenhez az ember már óvatos. Nem jelöl vissza, hanem arra gondol, mi a fenét akar egy vadidegen nőtől egy ilyen alak? De ez nem minősít persze téged. Ki tudja, ennyi idősen mit csináltam volna? Nyilvánvaló, hogy sok mérlegeléshez már kell tapasztalat. Amit leírtál, éppen ezért a környezetedet minősíti számomra. Nem tudom, milyen viszonyban vagy a szüleiddel, mennyire vagy őszinte hozzájuk. Nem tudom, ha te érezted, hogy ez a fickó furcsa, akkor ők miért nem érezték? Teli van a világ rémtörténetekkel, és ezért nem értem, hogy akinek fiatal lánya van, hogyan tud nyugodtan aludni éjjelente.
Azt gondolom, hogy te és a barátnőd még a kevésbé naív lányok közül vagytok, hisz a környezet beleegyezése ellenére keresgéltetek, és volt bátorságotok pontot tenni az ügy végére. Gratula hozzá. De láthatod te is, mi van. Korán felnőtök, ezt pedig aberráltak százai igyekszenek kihasználni. Sajna, a testi érettséghez a fejeteket is hozzá kell igazítani, és gyanakodni, óvatosnak lenni, átgondolni mindent, mielőtt msn- csevegésbe bocsátkoztok ismeretlen férfiakkal. Mert annak bizony jórészt valami titkos oka van, ha egy férfi időt szán rátok. Szóval csak így tovább, keményen. A gúnyolódó haverok fejében is épp ilyen határozottan tisztába kell tenni, hogy a bejelentésetekkel nagyon sok hozzájuk hasonló, komolytalan gyereket mentettetek meg, ez pedig egyáltalán nem vicces.

Márton Kitti 2008.09.11. 06:34:41

Nem fojtogattuk egymást! ez megint sajtó! El kellett játszanunk, hogy megfojtjuk a másikat. A TV-ben a videó fel volt gyorsítva.
Hogy miért csináltam eddig?

Úgy képzeljétek el, hogy " Nem tudunk semmit 80'-as évekről. Aztán Webkamera előtt kell megpróbálni eljátszani egy jelenetet RENDES KÖRÍTÉSsel, tehát egy jelenetet, és nem csak azt, hogy beülök a székbe és na tessék... Mivel ügye mint én is több színésztől hallottam, hogy a halált a legnehezebb eljátszani, csak sosem figyeltem fel erre. ÉS amikor az a bizonyos mondat..."azt hiszem láttam már tőle színdarabot"... Na ez a mondat volt az, ami miatt én idáig elmentem."

A felnőtek is ugyanilyen naívak tudnak lenni, mikor hisznek egy-egy dologba. Legyen pl. ez a politika! A Földön nincs olyan ember, aki tökéletes lenne. Nem is kell annak lennie! De képzeljük magunkat más helyébe...

miguelangel 2008.09.11. 09:00:17

kitti, igazad van, hogy a felnőttek is naívak tudnak lenni. ezt próbáltam kifejteni egyik fentebbi kommentemben.
azon már kár gondolkodni, vajon a barátod anyukája csak összekeverte valakivel a nevét, vagy fogalma sem volt a személyazonosságról, csak rávágta, hogy látott tőle darabot...
a lényeg és a végszó - ha már így alakult - de lehetett volna sokkal rosszabb is - nagy dolgot vittél véghez azzal, hogy bejelentést tettél, és vállaltad az ezzel járó dolgokat. ez mindenképp bárotságra vall!
a legegyszerűbb dolog lett volna azt tenni, hogy 'csak' kilépünk és megszakítjuk a kapcsolatot - de ezzel nem mentünk meg másokat.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.11. 10:14:11

Kedves Kitti, de ha eleve nem tetszett a dolog, se neked, se másoknak, ahogy írtad is.... akkor miért folytattátok?

Egyébként abban igazad van, hogy nagyon sokan, felnőttek is beszopnak iszonyatos átveréseket, lásd az az egyetemista annak idején, aki az ún. "nigériai csalásnak" bedőlt, aztán az Il Ferro károsultja, stb.

Márton Kitti 2008.09.11. 21:04:52

Még mindig...:) Azért csináltam tovább, mert nem gondoltam, hogy ekkora lehet a baj! Tanárnők is azt mondták, hogy papírt ne írjunk alá, és ne menjünk "fiúk nélkül sehova". :D A lényeg az, hogy odáig nem mentünk volna el! :)
További kérdéseket várom, és akiére elfelejtettem válaszolni, elnézést, és legyen szíves mégegyszer leírni!
Köszönöm!

Liebe Attila 2008.11.16. 20:37:37

A Kitti által leírt események szinte tökéletesen visszadják mindazt, ami történt. Nem értem, hogy miért kell őt emiatt támadni, főleg azoknak, akiknek fogalmuk sincs semmiről - főleg a színházról nem!
Támadjatok inkább engem, én már megszoktam a sok " hozzáértő, okos " véleményt....
Azokról pedig, akiknek mindenről a szex, a szexuális indíttatás vagy háttér jut eszébe, nekem Freud ugrik be, ki szerint a másokról alkotott vélemény mindig a vélemény alkotót minősíti, annak belső tulajdonságait és vágyait tükrözi.....
És most lehet tovább anyázni és vádaskodni, okosnak, erkölcsösnek és tévedhetetlennek mutatkozni.....
süti beállítások módosítása