Jól kisütve, kiszámolva

2008.09.02. 08:33

Csodás ajándék várt tegnap délután a postaládában. Névre szóló borítékban, színes, enyvezett lapokon tudatták velem, hogy megcsíptem az évszázad lehetőségét. Izgatottan bontottam ki (mi ez már megint?), hogy mielőbb hozzájussak a csodás levélhez, majd összeszedtem a földre széthulló 5- 6 kislapot, pótborítékot, kutyafülét.
Ismerős szituáció? Egyike volt ez azoknak a leveleknek, amikből rendszeresen megtudhatjuk, hogy ezúttal (is) aranyszínű matrica bújik meg a papírlapok között, ennek köszönhetően egy remek lehetőség adódik arra, hogy rendkívül kedvező áron jussunk hozzá egy mappába gyűjthető szabós- varrós, kötögetős, főzős kártyacsomaghoz, vagy éppen a szavanna állatait, hadihajók leírásait gyűjthessük havi rendszerességgel.

Tehát arany a matrica (mindig arany), ami azt jelenti, hogy a válaszborítékot visszaküldve megkapom a dossziét (egyszerű lefűző mappa), 10 elválasztó kártyát (színes lapok képekkel), és egy 3 részes táska szettet (ránézésre max. 1000 Ft- os bekerülési költséggel). Ezek után pedig 2- 3 hetente 12 kártyából álló receptgyűjteményt vehetek ( mindössze) 1290 Ft- ért.
Hm. Elsőre nem rossz! A bemutató csomagban szépséges sütemények csábítanak a lapokról… jaaaj, ki is próbálok egyet hét végén! Vajon milyen lehet a többi, amit még ezután fogok megrendelni? Hisz 1290 Ft igazán nem sok havonta (kétszer), ráadásul ajándékot is kapok.
De miért éri ez meg nekik? – villan át a fejemen. Miért éri meg több ezer levelet kiküldeni potyára, táskát ajándékozni, matricát nyomatni, ha a végén még mindig én járok jól?
Számoljunk egy picikét gyorsan!
A süteményes könyvem, amit használok, a konyhapulton figyel elérhető távolságban. Magamhoz veszem és fellapozom. Az ára 4000 Ft volt eredetileg, de a kiadó egy őszi akciónál 1998- ért adta. A tartalomjegyzék tanúbizonysága szerint 250 receptet tartalmaz, hadd ne mondjam, csodás képi illusztrációkkal, szintén enyvezett papíron, keménykötésben. Osztok-, szorzok, szinte fejben kiszámolható, hogy míg a könyvben egy recept 8 Ft, addig a dosszié lapocskái egy százast érnek. A 250 leírás összegyűjtése az aranymatricás módszerrel 25 000 Ft- ba kerül. Igaz, ebben dosszié, táska, matrica, névre címzés is benne van. Hoppáré! Tehát ők minden költséggel együtt kihozzák a szettet úgy 1500-ból, ami tíz kiküldött levéllel számolva (15000 Ft) már nyereséggel megtérül, ha a tíz nőből egyetlen egy akad, aki az egész gyűjteményt megvásárolgatja.
Megéri?

De meg ám!
Érdemes elgondolkodni rajta, hogy hasonló módszerrel elindítsam, mondjuk Doris válogatott bölcsességei címmel a saját sorozatomat. És hogy mit is adnék hozzá ajándékba? Nos, erre is vannak ötleteim, de ezt itt talán nem fejteném ki bővebben. Aki ismer, tudna tippelni.
De félre a tréfát. Drága nőtársaim! Gondolkozzunk már logikusan, és számoljunk egy keveset! Havi rendszerességgel kapunk ilyen leveleket, amikben elhitetik velünk, hogy csakis azért juthatunk hozzá egy ilyen kiváló ajánlathoz, mert a nevünk, a jó szerencsénk ezúttal nekünk sorsolta a tuti lehetőséget. Lehetőségek tényleg vannak, jó receptek is vannak, de azok nagyon ritkán esnek be csak úgy a postaládánkba. Ez utóbbi itt komoly lehetőség valahol, valakiknek. Úgy is mondhatnám: Jól kisütötték ezt maguknak. Vagy úgy: Jó recept ez egy tuti kis pénzkeresetre a mi bőrünkön. Legális, alaposan átszámolt, kikalkulált átverés, ami ráadásul úgy van tálalva, mintha az egészen mi járnánk a legjobban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr8644246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pistike 2008.09.02. 09:15:46

A szeptembertől érvényes kereskedelmi törvények szerint elvileg jogszerűtlen, ha olyan előnnyel kecsegtetsz, ami nem létezik. Tehát elvileg büntetni lehetne ezért.

movhu 2008.09.02. 09:17:11

Nem néztem még meg az új szabályozást részletesen, de két eset lehetséges:
-Ez az új rendelkezések szerint tisztességtelen és büntetendő, főleg a "nagyszerű nyeremény" átverés miatt.
-A jogalkotó vétett, és van mit bepótolnia, hogy az első pont igaz legyen.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.02. 09:25:10

Tehát tegnap már jogszerűtlen volt. hacsak nem a postára adás időpontja számít.

Termelő 2008.09.02. 10:22:19

Nekünk valama póklubbos jön mindig a gyerekek nevére, amit gondolom a címnyilvántartóból szedtek ki. Az a hülye helyzet Magyarhonban, hogy addig nem titkos, míg nem kéred. Megy is a kukába bontatlanul. Szegény őserdők.

Termelő 2008.09.02. 10:29:18

Póniklubbos :)

movhu 2008.09.02. 10:31:26

Olyan pónis nekünk is jön. Mindig előadom saját bohóc-magánszámom a 12 éves lányomnak, aki kapja, és természetesen esze agában sincs már ilyen fiatalon sem, hogy bedőljön. Jót nevetünk, amikor megtippeljük előre, hogy biztosan a legnagyobb szerencsét hozó patkószám lesz a kaparós rész alatt. És tényleg! Aztán kuka. Ezúton üzenem, hogy nekünk ne küldjenek többet, mert pénzkidobás :)

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.09.02. 11:15:14

Én a héten a Reader's Digest-től kaptam levelet. Kéretlenül, természetesen.
A kérdésem: honnan a tökömból tudják ezek a címemet? Nemrég költöztem, a hivatalos levelek (telefon-, villany-, gázszámlák) jönnek erre a címre. Soha senki másnak nem adtam meg a címem. A levélben hivatkoztak valami hárombetűs cégre, ahonnan tudják. Rohadjon meg mind. Az is, aki kiadta a címemet, meg az is, aki küldözgeti a szarjait anélkül, hogy kértem volna bármikor.

Marcsi 2008.09.02. 11:42:30

A magyar törvények szerint a nyilvántartóból mindaddig megkaphatják a címedet, míg írásban nem kéred ennek tiltását. Tehát a cég legyűjtheti, hogy adott címen milyen lakók vannak. A múltkori listához képest te változás vagy, így megy a levél :)

Destroy 2008.09.02. 12:09:50

Kimenni, megnézni hány helyre küldtek ilyet ki, és kötelezni őket arra, hogy az összes helyre küldjenek elnézést kérő levelet egy kis ajándékkal+jelentős bírság, például a cég éves árbevételének 4-5%-ka. Lenne itt megtorpanás ezen a piacon.

fogyasztó 2008.09.02. 12:29:32

Vannak még itt fogyasztóvédelmi problémák. Megint megy a szájtépés, hogy mennyi minden változott, de a gyakorlatban ebből a végfelhasználó nagyon keveset fog megérezni. Egyzserűen túl rossz az arány a büntetés és a kockáza között. Az meg egy másik, hogy hiába szab ki a GVH is bírságot, ha azt később megtámadják a bíróságon, évekig nem fizetik be, majd a bíróság részükre hoz kedvező döntést. Más itt az elmélet, és más a gyakorlat.

movhu 2008.09.02. 13:03:24

Megoldás...
A megoldás az lenne, ha kormányrendelet kiegészítés lenne a törvény mellé, ami konkrétan leírja, hogy mit lehet, mit nem. Konkrétan rögzítse, hogy ilyet nem. Erre jöhet a vállalati jogász, aki megkerüli, majd az újabb kormányredelet változtatás. Mindaddig ez a játék, amíg már nem éri meg nekik.
Bár az emberi hülyeség határtalan, mindenre nem lehet felkészülni a kormány részéről sem. Lásd pilótajátékok, befektetési szövetkezetek, Il Ferro. Amíg az emberek bebesznek baromságokat, addig nehéz küzdelem. Ezért nem ártana az iskolába ezirányú oktatás sem a sok felesleges tölteléktárgy helyett.

Marcsi 2008.09.02. 13:23:56

Kihasználják a lustaságot is. Elmész a könyvesboltba, és jobb helyen egy polcnyi szakánykönyv van annak. Az is talál jót, aki homárt akar főzni, az is, aki paprikás krumplit könyvből(Ez utóbbi egyre ritkább, mármint a könyv).Lustaság egyenlő sok pénz, másnak!

stali 2008.09.02. 14:46:56

Téged támogatnálak, de téged meg elkapnának, megbüntetnének, stb. Ennyi helyre ugyanis nem tudnál küldözgetni, induló tőke nélkül ebben sem lehet nagyot kaszálni.

Jani · http://janika.freeblog.hu 2008.09.03. 13:03:26

Sajnos nyilván van aki bedől ezeknek, azért éri meg mindig küldözgetni. Én ebből azt a rengeteg papírt sajnálom, ami ilyenkor feleslegesen a kukába megy. Sok-sok fa pusztul ebbe bele.
süti beállítások módosítása