Szerencsétlen adórendszer

2008.04.21. 11:11

Az Index is hírt adott arról a Népszabadságban megjelent írásról, ami azt elemzi, hogy mennyit lehet spórolni akkor, ha az autót nem itthon, hanem Szlovákiában helyeztetjük forgalomba. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre több szlovák rendszámú autót látni a magyar utakon, aminek az oka ez, nem pedig a turizmus élénkülése. A történet röviden arról szól, hogy amennyiben a vásárolt autót nem itthon helyeztetjük forgalomba, hanem a szomszédos országban, akkor sokszorosan jól járunk. Egyrészt az induló költségek jóval alacsonyabbak, mivel nincs regisztrációs adó, az ár áfa tartalmát rögtön vissza lehet igényelni, csupán egy rács behelyezésével az utastér és a csomagtér közé haszongépjárművé kell alakítani az autót. Az igazi előnyök még csak ekkor jönnek az igazán ügyeseknek. A súlyadó – illetve ettől az évtől teljesítményadó – ugyanis nem létezik, a biztosítás alacsonyabb, és az üzemanyag vásárlások áfája is visszaigényelhető, és megfelelő üzemanyagkártyával a könyvelése sem túl bonyolult. A többi költség pedig simán leírható a cég bevételeiből. Nem csoda, hogy a határ mentén sorakoznak az irodák, amelyek készséggel jelentkeznek lebonyolítani az ügyletet. Aztán ezek a cégek vagy maguk használják az autót, vagy bérbe adják magánszemélyeknek. Ugyanis, amennyiben magánszemély hozna be autót, azt itt forgalomba kell helyeztetnie, amennyiben fél évnél tovább itt él. Ezt nehéz ellenőrizni a nyitott határok mellett, de olcsón lehet már szlovák lakcímhez jutni is e célból. Ezért a VPOP már nem is érdeklődik az ügy iránt, hiszen a legtöbb esetben tehetetlenek, hiszen papírforma szerint minden rendben. Arról ne is beszéljünk, hogy nem csak Szlovákiában, de több más országban is foglalkoznak ezzel, akár teljes flotta szállítását is vállalják.

Íme a példa, a régi közmondásra, miszerint aki sokat markol, az keveset fog. Többször nekifutottunk már az EU törvények falának, mert megpróbáljuk a szabályokat kicentizve megtalálni hol van a lehúzásban a határ. Végül a vámot gyakorlatilag egy az egyben kiváltó regisztrációs adó is átment a vizsgálaton, de most úgy tűnik, a birodalom visszavág. Az EU ugyanis egy nagy gazdasági közösség, ahol mások követik azt az elvet, hogy jobb sok kicsi pénz, mint egyszer rendesen lehúzni a saját népüket. A szomorú az, hogy a az eset egyáltalán nem egyedi. Sokáig ment a küzdelem a benzin tekintetében is, és nem kell csak az ukrán határon folyó ipari méretű behozatalra gondolni. A határon élők rendszeresen kijártak és kijárnak az olcsóbb benzinért azokba az országokba, ahová megéri, és közben esetlegesen bevásárolnak az ottani olcsóbb termékekből. Közismert, hogy Párkány – vagy túloldali nevén Sturovo – gazdaságát jó részben a magyar „turizmus” lendítette fel, illetve tartja életben. Az ottani, sokáig alacsonyabb áfa, kedvezőbb adók végül azt eredményezik, hogy a termékek olcsóbbak a magyar árakhoz képest. Igaz, a fejlődő szlovák gazdaság miatt is erősödő korona egyre drágább, de még így is vannak olyan pontok, ahol megéri kint vásárolni. Így a magyar adófizető itt is milliárdokkal támogatja a szomszédos országok gazdaságát. Amit pedig végképp nem gondoltunk volna, az is megtörtént. Újra létezik az ausztriai bevásárló turizmus, hiszen egyes területeken már ők is kedvezőbb árakkal jelennek meg, sőt nemrégiben olvashattunk arról, hogy már van, aki cégalapításért és gyárépítésért is odamegy, a kedvezőbb feltételek miatt. Ezek után már olyan apróságokról ne is beszéljünk, ami nem is annyira apróság, mint az adathordozók ára. Északon nem terheli azt a beépített bűnözési díj, amit nálunk szerzői jogdíjnak hívnak, és hologramos matrica formájában kell leróni. Ezért mindenki, aki nagyobb tételben vásárol, az olyan adathordozót vesz, amit külföldön helyeztek forgalomba.

A probléma tehát létezik, amire megint csak tehetetlen szemforgatás a reakció, illetve a nagy semmi. Képletesen szólva nem vesszük észre, hogy a szomszéd zöldségesek már mindent olcsóbban adnak, mint mi, és nem értjük, hogy miért nem megy az üzlet. Ahhoz gondolkozni is kellene, hogy rájöjjünk, sok aprópénz előbb-utóbb az több lesz, mint a mostani nagy papírpénzekből a kevés. Szét kell nézni a piacon, és rugalmasan alkalmazkodni. Egy ideig lehet a mérges zöldségest játszani, aki azért sem adja olcsóbban a krumplit, mert Mariska néni úgyis hozzá jár vásárolni. Szegény ugyanis nem tud átmenni a túloldalra a beteg lába miatt. A buta zöldséges pedig azzal reagál, hogy az árak növelésével próbálja a kitermelt hasznot ugyanazon a szinten tartani. Hamarosan azonban előfordulhat, hogy lesz olyan, aki áthozza neki némi jutalék fejében a krumplit a túloldalról, és még így is kedvezőbben jön ki az üzletből a végfelhasználó. A való világban ugyan krumplit talán nem fognak nagy cégek közvetíteni Magyarországra, de egyre erősödhet az a folyamat, ami minden évben tízmilliárdos bevételtől fosztja meg a költségvetést. Mert biztosak lehetünk benne, ha valami olcsóbb ott, amitől mára már csak a térképen található piros csík választ el, az egyre nagyobb mértékben lesz kapható a piacon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr35435091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter 2008.04.21. 11:24:33

Az a baj, hogy tényleg régóta fennálló problémákhoz sem nyúl senki lásd DVD és CD kérdés. Közben meg már alig fogy itthon belőle.
Ugyan az autó nehezebb kérdés, de pont ott lehet nagy pénzeket bukni az államnak, ahol nagy a tét, mint a végek több száz autóval. Hamarosan rájönnek, hogy csak az autókért megéri céget alapítani odaát, és itt fuvarozzák az árut vele, adóbevétel meg semmi nem lesz belőle, mert a szlovákcégtől bérlik vissza, akár irreális áron is, és még hasznot is visznek ki vele.

Manyizga (törölt) 2008.04.21. 11:25:08

Na ja. A magyarországi "kizárólagos importőr" fogalmának sincs sok értelme. Az EU-ban bárhol megveheti a kiskereskedő a terméket, és nincs vámfizetés. A magyar importőr meg mehet a sunyiba a magasabb áraival.
A szervizekkel szoktak példálózni, hogy azokat kell fenntartani a drága pénzen. Erre csak annyit mondok: nekem kevesebb, mint egy hét alatt javították meg a MÁR NEM garanciális holmimat az EU-ba kiszállítva/visszaszállítva, hogy a felébe került a javítás, mint a hivatalos magyarországi szervizben lett volna. No comment.

escaper · http://elinnen.blog.hu 2008.04.21. 11:27:00

Szerintem a jogalkotók a letöltés legalizálására hoznak törvényeket:
elinnen.blog.hu/2008/04/09/letoltes3

Hidd el, ők ennyire előrelátók :)

Jimbee 2008.04.21. 11:44:38

Az "üzemanyag vásárlások áfája is visszaigényelhető" alatt gondolom az értendő, hogy a Szlovákiában tankolt üzemanyagé...mert a belföldi az bajosan.

el perro malo, andalucia, a testesebbik (el) (törö 2008.04.21. 11:45:30

A magyar egy tehetségtelen és tetű népség, gazdasági és gyakorlati ismereti analfabéta. Én pedig a szabad piac híve vagyok, tehát jól van ez.

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.04.21. 11:48:08

Nem csak az írható lemezes, vagy a gépjárműs trükkköt alkalmazzák, hanem a cégbejegyzéstől elkezdve a számítógép értékesítéséig is. Nem rég találkoztam olyannal, hogy Albacomp számítógépeket árultak Szolvákoknál bejegyzett cégen keresztül.

movhu 2008.04.21. 11:49:37

A pontos menetet nem tudom, de könnyen elképzelhető, hogy a MOL tulajdonban lévő Slovnaft kártyájával úgy kapsz számlát, hogy ott van lehetőség áfá visszaigénylésre.
Jelzem, ezt nem tudom pontosan, pedig vásároltam már céges MOL kártyával Slovnaft kúton, de nem néztem meg az itthoni számlát.

ha5nx 2008.04.21. 11:51:19

Jibmee:

De a "belföldi" - ami alatt gondolom magyarországi tankolást értesz - is.

Annyit kell tenned, hogy egy szlovák üzemanyagkártyát kiváltasz - pl. ottani MOL :-) - és azzal tankolsz mindenütt, így Magyarországon is.
A tankolásaidról pedig a szlovák kibocsájtótól kapsz szlovák Áfás számlát Szlovákiában!

Ennyi,
G.

phon vacano 2008.04.21. 11:52:28

A CD/DVD piac (hála istennek) döglődik és nagyon remélem, hogy rövidesen megérjük azt a szép napot amikor becsődöl az összes "producer", artisjusos meg mindenki aki a zenészek és a közönség lehúzásával kompenzálja azt, hogy a világon semmihez sem ért.

Továbbá az is jó hír, hogy az állam egyre több olyan bevételtől esik el amit az átkosban szocializált, képzetlen és primitív csinovnyikjaink eszeltek ki az emberek megnyomorítására. Inkább menjen a pénzem a szlovákok és románok kasszájába mint a feneketlen bendőjű államháztartásba ahonnan a köztörvényes bűnöző politikusaink pártállásra való tekintet nélkül ellopják.

titokvadász 2008.04.21. 11:53:14

én csak kérdezek
elképzelhető-e,hogy létezik ebben az országban jogalkotó,törvényalkotó aki az ország érdekében hajlandó valamit is tenni és észrevenni az anomáliákat amire a cikkíró utalt-és még azokon kívűl rengeteget lehetne felsorólni ,amit szerintem bárki észrevesz rajtuk kívül-
mozgalmat kellene inditani,hogy a normális országok normális törvényeit honosítsák,de véleményem szerint azokat is tönkretennék
na ezekkel áldott meg bennünket a sors,
és mindezt büntetlanűl tehetik

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.04.21. 11:55:26

na, hát nem élelmes a magyar? Most akkor mi a gond? Nemsokára eladják az országot (remélem , valami arab sejk veszi meg) és akkor tényleg letörlik a térképről.

Andie 2008.04.21. 11:57:20

movhu for president!
Kár, hogy ezt csak mi látjuk, ott fent, akik tehetnének is, leszarják. Nekünk meg maradnak a kiskapuk, ha nem akarunk hüje-ember módjára többszörös árat fizetni a dolgokért. Feleannyi fizetésért. Lassan ez örli fel az országot, meg se kell támadni minket. Milyen morál alakul ki akkor, ha látjuk, hogy a "szegény" szomszédoknál dupla fizetésért feleannyiba kerülnek a dolgok?

karrier 2008.04.21. 12:00:55

"A való világban ugyan krumplit talán nem fognak nagy cégek közvetíteni Magyarországra..."
Ha elmész egy Pl*s áruházba, ami nem szuper/hipermarket, hanem egy ABC méretű épületekben meghúzódó üzletlánc, akkor azt fogod látni, hogy a krumpli osztrák, a sárgarépa osztrák, az alma osztrák.... és sorolhatnám. És fele a magyar (soproni) áraknak, csak hogy a zöldséges hasonlatnál maradjunk.
Az oroszok/osztrákok már a spájzban vannak!
És náluk, ha által mennénk a határon már a tej-kenyér is olcsóbb (és kiszámítható minőségű). Ez a szomorú való.

movhu 2008.04.21. 12:07:04

Azért Párkány példáját hoztam fel, mert rendszeresen jártunk ki oda. Amennyit a tankoláson spóroltam, abból kijött az út. A többi terméken hozott pénz tiszta haszon volt. Alapvető élelmiszereken is sok jött, a többiről ne is beszéljünk. És az élelmiszer minőségek is jobbak...

phon vacano 2008.04.21. 12:11:51

Az osztrák élelmiszer jobbára olcsóbb mint nálunk vagy ugyanazért az árért jobb minőséget veszel. Én síszezonban rendszeresen járok bevásárolni. Néhány ár:

dobozos Schwechater 0.48 EUR
eredeti francia camembert 250g 2.10 EUR
osztrák sajtok kg 1500-2000 HUF

Röhej de egy barátom most hozott Svájcból (nem akciós, eredeti) emmentálit 1800HUF/kg. A Pannonia a cipőjét sem kötheti be és még drágább is.

tchigany 2008.04.21. 12:14:30

Mit lehet ehhez hozzászólni? Ameddig Ukrajnában olcsóbb a benzin én átjárok tankolni. Ha meg lecserélem az autómat, valszeg Szlovákiában teszem meg. Oszt jó napot!

Jimbee 2008.04.21. 12:23:04

Annyit kell tenned, hogy egy szlovák üzemanyagkártyát kiváltasz - pl. ottani MOL :-) - és azzal tankolsz mindenütt, így Magyarországon is.
A tankolásaidról pedig a szlovák kibocsájtótól kapsz szlovák Áfás számlát Szlovákiában!

- Hát ha ilyen létezik - és miért ne, ha egyszer ezt mondjátok - akkor az elég gáz. U.ezt eljátszhatja akkor bármilyen cég. Itt eladok vmi kártyára, otthon meg majd számlázok jóval kevesebb adóval és más áfaszáblályok szerint.
Ha ez igy működik, az nagy baj.

titokvadász 2008.04.21. 12:24:09

csak az a baj hogy én itt szeretnék normális életvitelt még a visszalévő időmben-gondolom mások is így vannak ezzel-mert az eddigi időnket úgyis lenyúlták

huta9020 2008.04.21. 12:27:13

Nem is olyan hülyeség az a térkép, amiről eltörölték Magyarországot a szlovákok. Azon gondolkozom, hogy nem kellene-e átköltözni Pestről Budára, mielőtt a magyar államot csődeljárásban teljesen felszámolják. Elvégre az Ausztria lesz...

phon vacano 2008.04.21. 12:27:47

titokvadász:

El kell keserítselek, te itt nem fogsz normális életet élni. Max akkor ha már most atomgazdag vagy.

titokvadász 2008.04.21. 12:29:07

talán olyan törvényeket kellene hozni amihez nincs szükség új rendre és zéro toleranciára és a hozzátartozó kormánybiztosra

titokvadász 2008.04.21. 12:31:48

huta9020 én pont ezen gondolkodtam,meg kellene ismételni a soproni szavazést,csak a térkére vonatkozóan

ha5nx 2008.04.21. 12:38:44

Jimbee:

Ez nem működik akármilyen árura...

Nem tudom üzemanyagnál ez hogyan van pontosan szabályozva, de itt valami olyasmiről van szó, hogy te nem bankkártyával "kifizeted" az üzemanyagot Magyarországon, hanem egy szlovák üzemananyag-kártya terhére tankolsz, a kártykibocsájtó és a magyar kút tulajdonosa elszámol egymással és neked a kártya kibocsájtója számlázza ki az egészet a kibocsájtás szerinti pénzben és áfával.
(Azaz jelen esetben Te havonta megkapod szlovák koronában az össz fogyasztás utáni számlát - "külföld" és "belföld" egyaránt)

Kicsit olyan, mint amikor külföldön telefonálsz, de itthon fizeted ki forintban, magyar áfával.

crobb 2008.04.21. 12:43:43

Borzalmas a bürokrácia, rengeteg a hivatali léhűtő. Jó lenne ha végre szakemberek irányítanának. Csak semmi anyázás, nem vagyok se mszp-s, se fideszes. Picsán kéne vágni már egy pár embert, és végre fellendülhetne ez az ország.

forradalom? 2008.04.21. 12:48:04

APEH

Tisztelt Ügyfelünk!
Megállapítottuk, hogy Önnek ingatlanvásárlása után 500 ezer forint illetékfizetési kötelezettsége keletkezett. Nyilvántartásunk alapján megállapítottuk továbbá, hogy Ön közalkalmazottként húsz éve rendszeres adófizető állampolgár. Hatásköri illetékességünk alapján felajánljuk, hogy kérelmáre fenti illetékfizetési kötelezettsége alól felmentjük.
Ön és családja részére sok boldogságot kívánunk, üdvözlettel: APEH

Kérdés: Ezt a levelet melyik évben írhatnák?

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2008.04.21. 12:48:19

Anno lehetett olvasni valamelyik skandináv ország miniszteréről, hogy vonattal jár munkába. Itt a lényeg speciel nem a vonaton van (S8 stb helyett), hanem hogy egyedül!!!

Nálunk meg már az utolsó megyei-városi f*szkalapnak is testőr kell, hogy ne sodorja el időnként a "népharag". Arra még nem gondoltak, hogy olyan politikai-gazdasági irányvonalat kellene követni, hogy egy átlagember - ha van munkahelye/kedve dolgozni - ne akarjon azzal foglalkozzon azzal, hogy odafent ki mit lop el? (ha már mindenáron le kell hogy nyúljanak valamit)

Komolyan mondom, hogy utánajárok a dolognak: egy ideje már őszülő fejjel is azon gondolkodom, hogy most kezdjek-e új életet Új-Zélandon, vagy várjam meg amíg itt teljesen a földig rombolják az egzisztenciámat és utána próbáljak megint lábraállni. Node örömmel látom, hogy nem is kell messzire utaznom, 100-150 km bármelyik irányba és máris nagyságrendekkel könnyebb az élet!!!

HAHÓ-HAHÓ!!!! Évről évre növekvő banki jelzáloggal terhelt családi ház és opcióval terhelt szgk eladó! "Hama-hama" jeligére a kiadóba:-)

erno 2008.04.21. 12:51:31

Mondjuk a cd/dvd árakban a szlovékok a kivételek az olcsóságukkal, s nem mi a drégaságunkkal.
Ott alacsonyabb a jogdijtartalom az eu-s előirtnál.

pizsama 2008.04.21. 13:13:22

Feri már megmondta, "el lehet innen menni", csak arra nem gondolt, hogy sok ember így is tesz, és ha így folytatjuk, akkor sok cég is!

Én az adómorálban látom a probléma okát. Amíg ennyit el akarnak venni az emberektől, ráadásul olyanok, akikről tudjuk (de legalábbis sejtjük), hogy mit művelnek nagyban "az ország irányítása" címszó alatt, addig nem lesz olyan ember, aki nem a könnyebb utat keresné és választaná, s továbbra is csak egy szűk, a terhek alól kibújni képtelen réteg tartja majd el az országot. A kérdés, hogy meddig mehet ez így? Lehet, hogy tényleg nincs más kiút, csak a totális államcsőd vagy egy véres forradalom?

tchigany 2008.04.21. 13:14:51

Szlovák nyelvtanfolyamok indulnak, olcsóér! www.interlanguage.hu/

krtek 2008.04.21. 13:35:21

A magyar politikusi szemlélet és gyakorlat egyenes útja Magyarország, mint "önálló" ország ellehetetlenülésének és megszűnésének.
Az önállóságot azért írtam így, mert már most sem tudna az ország semmit sem kezdenim, ha pl. a top 10 foglalkoztató multi cég beintene. Válság lenne simán, de ismerve a mocsok, magyar politikusi mentalitást mindenki felelős lenne a dologért, csak pl. a pénzügyi politika nem.

Lassan felmerül a nép józanabb felében is az a vágy, hogy pár parlamenti képviselőt "rávegyünk" olyan hiányzó törvények megalkotására, amik után nem úszhatna meg ennyire pofátlanul mindent, aki a "felsőbb politikai elit" (elit? inkább hazug rohadék fehérgalléros bűnözöi kör) tagja vagy seggevége.

Eljuthatna az agyáig pl. egy "pénzügy"miniszternek is (márcsak saját céges, ügyeskedő, adóelkerülő gyakorlatát nézve), hogy ha egy törvény eleve rossz és kijátszható, akkor nem biztos hogy büntetni kell, hanem esetleg fellülvizsgálni, dolgozni vele egy kicsit... De ez olyan rendszeridegen.

Póttikusi mottó: Szarok bele, közügy. Inkább szerzek egy kis EU támogatást a családnak és a haveroknak. Ez most nagyobb biznic, mint az adócsalás. Pár év múlva is meg kell élnem valamiből...

titokvadász 2008.04.21. 13:38:53

azthiszem mozgalmat kellene indítani az egész magyar országírányítás visszahívására
ha jól meggondoljuk nem történne alkotmánysértés mert a négy év régen lejárt és csak genny dolgok történnek meg persze hazudozások
a felelőséget csak nekünk állampolgároknak kötelező vállalni

gabest1 2008.04.21. 13:39:53

Soproni hűségről az a vicc jut eszembe, hogy nem vak ez a ló csak bátor. És a sok márciusi szabadságharcos se jó lóra tett úgy néz ki.

whai 2008.04.21. 13:49:11

Szlovákia déli részén
magyarul beszélnek. :)

titokvadász 2008.04.21. 13:54:44

whai
csatoljuk oda magunkat,én benne vagyok
én gyakran átjárok-bizony más ott a hangulat
és az embereket nem nézik hülyének

kaes 2008.04.21. 14:03:01

Teljesen egyetértek a vissazhívással. Az érintettek persze hallgatnak-védelmükre mit is hozhatnának fel? Talán csak azt, ha nem ők, hát az ellenzék csinálta volna ugyanezt.

Ipari-antidepresszió 2008.04.21. 14:05:00

forrás: www.mkogy.hu/efutar/ktsg/index.htm
2008-as költségvetési tervezet

Összegek millió forintban
pl. ÁLLAMI MŰKÖDÉSI FUNKCIÓK 1 630 391,6 = 1 630 milliárd forint


* ÁLLAMI MŰKÖDÉSI FUNKCIÓK 1 630 391,6
* F01 Általános közösségi szolgáltatások 916 090,7
o F01.a Törvényhozó és végrehajtó szervek 487 419,6
o F01.b Pénzügyi és költségvetési tevékenységek és szolgáltatások 241 126,2
o F01.c Külügyek 63 694,1
o F01.d Alapkutatás 72 135,9
o F01.e Műszaki fejlesztés 2 074,0
o F01.f Egyéb általános közösségi szolgáltatások 49 640,9

* F02 Védelem 246 488,9
* F03 Rendvédelem és közbiztonság 467 812,0
o F03.a Igazságszolgáltatás 113 277,8
o F03.b Rend- és közbiztonság 260 201,4
o F03.c Tűzvédelem 56 303,1
o F03.d Büntetésvégrehajtási igazgatás és működtetés 38 029,7

* JÓLÉTI FUNKCIÓK 3 844 663,0
* F04 Oktatási tevékenységek és szolgáltatások 1 106 657,8
o F04.a Iskolai előkészítés és alapfokú oktatás 450 495,6
o F04.b Középfokú oktatás 98 086,1
o F04.c Felsőfokú oktatás 426 606,8
o F04.d Egyéb oktatás 131 469,3

* F05 Egészségügy 440 389,2
o F05.a Kórházi tevékenységek és szolgáltatások 390 311,1
o F05.b Háziorvosi és gyermekorvosi szolgálat 50,0
o F05.c Rendelői, orvosi, fogorvosi ellátás 196,4
o F05.d Közegészségügyi tevékenységek és szolgáltatások 39 258,4
o F05.e Egyéb egészségügy 10 573,3

* F06 Társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások 1 855 953,5
o F06.a Táppénz, anyasági vagy ideiglenes rokkantsági juttatások 6 451,0
o F06.b Nyugellátások 707 225,4
o F06.c Egyéb társadalombiztosítási ellátások 27 432,8
o F06.d Munkanélküli ellátások 0
o F06.e Családi pótlékok és gyermekeknek járó juttatások 527 986,3
o F06.f Egyéb szociális támogatások 394 681,0
o F06.g Szociális és jóléti intézményi szolgáltatások 192 177,0

* F07 Lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások 217 324,4
* F08 Szórakoztató, kulturális, és vallási tevékenységek és szolgáltatások 224 338,1
o F08.a Sport és szabadidős tevékenységek és szolgáltatások 20 054,3
o F08.b Kulturális tevékenységek és szolgáltatások 96 488,5
o F08.c Műsorszórási és kiadói tevékenységek és szolgáltatások 52 502,7
o F08.d Hitéleti tevékenységek 35 496,6
o F08.e Párttevékenységek 2 548,9
o F08.f Egyéb közösségi és kulturális tevékenységek 17 247,1

* GAZDASÁGI FUNKCIÓK 1 698 716,6
* F09 Tüzelő- és üzemanyag, valamint energiaellátási feladatok 4 894,2
* F10 Mező-, erdő- , hal- és vadgazdálkodás 333 620,1
* F11 Bányászat és ipar 6 080,0
* F12 Közlekedési és távközlési tevékenységek és szolgáltatások 725 825,5
o F12.a Közúti közlekedési tevékenységek 314 515,8
o F12.b Vasúti közlekedésügyek és szolgáltatások 193 762,7
o F12.c Távközlés 45 747,8
o F12.d Egyéb közlekedés és szállítás 171 799,2

* F13 Egyéb gazdasági tevékenységek és szolgáltatások 433 344,9
o F13.a Többcélú fejlesztési témák tevékenységei és szolgáltatásai 248 334,6
o F13.b Egyéb gazdasági tevékenységek és szolgáltatások 185 010,3

* F14 Környezetvédelem 194 951,9

* ÁLLAMADÓSSÁG-KEZELÉS 1 110 864,7
* F15 Államadósság kezelés, államháztartás 1 110 864,7

* FUNKCIÓBA NEM SOROLHATÓ TÉTELEK 749 671,2
* F16 A főcsoportokba nem sorolható tételek 749 671,2

* Kiadások összesen : 9 034 307,1
* Bevételek összesen : 7 894 675,4
* Egyenleg : -1 139 631,7

Bevételi oldal:

* GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK BEFIZETÉSEI 1 184 642,1
o Társasági adó 545 626,60
o Társas vállalkozások különadója 170 633,50
o Hitelintézeti járadék 15 000,00
o Egyszerűsített vállalkozói adó 168 713,90
o Bányajáradék 29 000,00
o Játékadó-bevétel 73 500,00
o Ökoadók 20 500,00
o Egyéb befizetések 31 000,00
o Egyéb központosított bevételek 130 668,10

* FOGYASZTÁSHOZ KAPCSOLT ADÓK 3 065 476,6
o Általános forgalmi adó 2 127 900,00
o Jövedéki adó 843 876,60
o Regisztrációs adó 93 700,00

* LAKOSSÁG BEFIZETÉSEI 2 086 837,9
o Személyi jövedelemadó 1 923 276,80
o Magánszemélyek különadója 26 861,10
o Adóbefizetések 5 300,00
o Illeték befizetések 131 400,00

* KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ÉS FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK 1 207 513,0
o Költségvetési szervek bevételei 536 767,10
o Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevételei 69 655,10
o Fejezeti kezelésű előirányzatok EU támogatása 601 090,80

* BEFIZETÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREIBŐL 145 165,6
* ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK 96 433,1
* EGYÉB BEVÉTELEK 6 219,0
* ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK 61 494,6
* EGYÉB UNIÓS BEVÉTELEK 40 893,5
* Összesen: 7 894 675,4

akárki 2008.04.21. 14:29:11

"
o F04.a Iskolai előkészítés és alapfokú oktatás 450 495,6
o F04.b Középfokú oktatás 98 086,1

akárki 2008.04.21. 14:35:48

Levágta a blogmotor...

o F04.a Iskolai előkészítés és alapfokú oktatás 450 495,6
o F04.b Középfokú oktatás 98 086,1
o F04.c Felsőfokú oktatás 426 606,8

Ez is megérne egy blogbejegyzést.
Sok nobeldíjasunk a középiskoláját nevezte meg mint intézményt, ami elindította a pályán.
Ehhez képest úgy látszik, az általános iskolákban majdnem ötször komolyabb/drágább oktatás folyik, mint a középiskolákban.

Szisztematikus népbutítás folyik ebben az országban.

titokvadász 2008.04.21. 14:43:27

ha elzavarnánk mindenkit és kiállnánk az ország különböző pontjaira és véletlenszerűen ráböknénk akárkikre,különb és értelmesebb nomenklatúra jönne össze-ebben biztos vagyok

Baszkurátor 2008.04.21. 16:08:00

A vőm osztrákiában dolgozik.Vállalkozó.Osztrák rendszámú autóval.KIBASZOTTUL NEM ÉRTEM, HOGY MIÉRT JÓ EZ AZ ORSZÁGNAK!!!!!!
Isten bizony mondom, hogy falhoz kellene állítani az összes politikust.Kivétel nélkül.De legalább börtönbe dugni mert amit művelnek az egész egyszerűen hazaárulás. ( bocsánat a kiabálásért de ez mindig kijön belőlem ha ez a téma )

@ titokvadász 2008.04.21. 13:38:53

Ezt szajkózom már én is ( és még néhányan ), hogy igen is lehessen a "képviselő" urakat és úrhölgyeket visszahívni!!!!És igen is nelehessen bemondásra költséget téríteni.És igen is nelehessen ( például ) ittas vezetés után a mentelmi lószarra hivatkozni.

Ha a qrva vizitdíjról lehetett népszavazni ( megjegyzem még a németeknél is van, 1/4 évente 10€ ha jól emlékszem ) akkor lehessen ezekről is.

Mert ha a képviselőkre várunk akkor soha a büdös életbe nemfog itt változni semmi.Oldaltól függetlenül.Nahát.

Baszkurátor 2008.04.21. 16:08:56

Egyáltalán ekkora országba mi a fasznak ekkora parlament?

Manyizga (törölt) 2008.04.21. 21:20:18

Baszkurátor: "KIBASZOTTUL NEM ÉRTEM, HOGY MIÉRT JÓ EZ AZ ORSZÁGNAK!!!!!!"

Egyértelmű, hogy nem jó. Csak senki nem meri felvállalni, hogy megmondja a népnek, hogy úgy nem tudunk változtatni ezen, hogy MINDENKI jól járjon! Mert most az INKÁBB SENKI ne járjon igazán jól, mert akkor elvagyok a langyos pocsolyában.

(KIVÉVE: politikusok, akiknek a nép pocsolyában tartása az érdeke)

anyacsakegyvan 2008.04.21. 21:43:50

"a németeknél is van, 1/4 évente 10€"

Na, ha ott van, akkor itt is nagyon kell. A német a 400€ jutalmából 188€-t kap kézhez??? Mert én annyit.

Ha negyedévente kell fizetni meghatározott összeget, akkor az nem "vizitdíj". Azt ugyanis vizit alkalmával kell fizetni. (Már akinek kell!!!)De nem baj.

Egyszerűen herótom van már attól, hogy mi van a németeknél, hollandoknál, stb. Kit érdekel?
Itt kell először racionalizálni!!!, aztán megnézni, hogy mennyit kell beszedni. S persze nem ártana a pazarlást, a lopást mérsékelni.
Uram bocsá' beszüntetni....

EUvonalas · http://errolugatok.blog.hu 2008.04.22. 15:38:20

Az nem megy, hogy egyszerre szeretné az állam a belső piac javait élvezni, a hátrányait (adóbevétel-kiesés) pedig trükközéssel megpróbálni kikerülni. Az EB egyszer már megvágott minket emiatt.

Némi háttér a szlovák rendszám és a regadó témájában:
errolugatok.blog.hu/2008/04/22/szlovak_rendszam

LondoniMenekult · http://remenytelenpolitika.freehostia.com/ 2008.04.23. 14:12:59

Eleged van már a hazai politikusokból? Akkor ajánlom a csatolt oldalt. El kellene küldeni az összeset egy melegebb éghajlatra...
süti beállítások módosítása