Gellert kapott bűvészek

2008.03.30. 08:00

Tegnap este a Kiválasztott című műsor előtt egy ismerős olvasótól még kaptam egy figyelmeztető sms-t, hogy feltétlenül nézzem meg. Ő biztosan érezhette akkor, hogy lesznek megfogalmazódó gondolataim ezzel kapcsolatban, és nem tévedett. A TV2 elég érdekesen képzeli az új műsorstruktúrát, ami támadás a konkurencia nézettsége ellen. Azt hihettük, hogy az igazságkimondós műsor után már nem kaphatunk keményebbet, de tévednünk kell. Uri Geller új "tehetségkutató" műsora mellett eltörpül minden más sületlenség és népbutítás. Ezt annak ellenére mondom, hogy nem vagyok mindennel kapcsolatban szkeptikus, de ebben a műsorban minden volt, csak értelmes dolog nem. Vágó István is - igaz némileg elfogultan az ellenségnél lévő munkája miatt - kijelentette az ellenérzéseit ezzel kapcsolatban, előre. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem az elejétől, és csak darabokban néztem a műsort, mert teljes fogyasztása valószínűleg végleges agykárosodást okoz.

A bevezető kommunikáció eleve rossz volt. Magán a csatornán értelmes ajánló nem volt, csak a szokásos titkolódzós beharangozás, miközben a tegnapi Blikkben maga Bárdos András lőtte le a műsor egyik titkát, a lepel alatt rejtőző mérgeskígyót. Ennek ellenére a végéig ment a rizsa és a játék, hogy „jaj, nem tudjuk, mi lehet benne”. Igaz, a Blikk az online lapjának főoldaláról legalább levette a cikket, tegnap este alig lehetett rátalálni. Nézzük magát a műsort.

Eléggé sajnálom, hogy megszűnt a „Lipót”, mert a szereplők egy része mindenképpen élvezhetné a vendégszeretetét, ha más nem egy kis önbizalom visszafogás tekintetében. Uri Geller főmágus is rendesen előadta magát, mert miközben beszélt magyarul, a produkciók jellemzését hatásvadász módon angolul adta elő. Legalább megtudtuk, hogy azt is erős akcentussal beszéli. Nem baj az, én sem englisht, hanem hunglisht beszélek. A műsorszámok egyébként messze álltak a misztikumtól, Rodolfo bűvészdoboza a gyerekeknek színvonalasabb alkotásokat tartalmazott. Sőt, én jobban szerettem Rodolfot, mert nem csak tehetséges volt, de amikor kiállt elmondta: „Csak a kezemet figyeljék, mert csalok”. Igen, ő elmondta, hogy most profi módjára meg fog bennünket téveszteni, mi pedig élveztük, ahogyan ezt megvalósította. Ebben a műsorban viszont mindenki előadta, hogy ő istenadta tehetséges varázsló, aki előtt illik leborulni. A végső csapás a hülyeség nagy mocsarába pedig az volt, hogy be lehetett az erre a célra létrehozott központba telefonálni, hogy milyen csoda történt velünk a műsor alatt.

Velem történt. Visszautazhattam a középkorba, ahol valaki azzal is villoghatott, hogy képes tüzet gyújtani, a nép pedig nagy füstfelhő közepette dicsőítette vagy máglyán égette el. Átélhettem ezeket az érzéseket, és még szórakoztatónak is találhattam volna, ha nem azt láttam volna a műsorban azt, ami valójában. Egy óriási népbutítást, ahol Uri Geller a TV2-vel karöltve elhitet a közönséggel egy nagy rakás sületlenséget, és helyt ad az exhibicionista bűvészeknek, akik valamiért nem ezt a pályát választották. Szerencsésebb lett volna azt mondani, hogy Rodolfo utódját keresik, és akkor még talán szeretnénk is. Így viszont tovább gazdagítja a csatornán jelenlévő marhaságok színes forgatagát. Jó kis középkori vásári produkció volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr15402832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kanafi 2008.03.30. 13:20:12

Hát a másik dolog!
Miért szedte össze az elindult órákat ?

Talán Ő maga osztotta szét műsor előtt!

És mennyit kaptak ezek az órások munkadíjként?

candy · http://wunderbike.postr.hu 2008.03.30. 13:24:52

az egész ilyen magyar ATV-s energijaátadós jellegű szar volt. Azért azt nem biztos, hogy érdemes elfeledni, hogy pl. tv2-őn van jericho, eureka, meg SGA...szóval sorozatszempontból jófajta fanfavoritokat is vásárol. Amúgy meg nem nézek tévét, mert szar. Jurij Gellert is a barátnőm kapcsolta be, vártam is, hogy mondjuk travianban megnő a termelésem vagy ilyesmi, de nem tett így..

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.03.30. 13:29:57

Ko_Vacs

James Randit meg én lepleztem le:

Szkeptikus
James Randi a nagy átverőbűvész

A híres bilincstörõ bűvész nyugdíjas korára fizikailag kevésbé fárasztó mutatványba kezdett. 1 millió dolláros, olyan díjat alapított az átverések ellen, ami magában is egy átverés, ugratás.

vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=27091

Steve the Great 2008.03.30. 13:32:02

youtube.com/watch?v=iX5KxQSBnMU
Ha legalább ennyire jó lenne ez a só is... :D

posthuman 2008.03.30. 13:37:15

Oltári volt a műsor...a legjobban az tetszett, ahogy a celebek halálra unták magukat. Szerintem az összes trükköt simán ki lehetett találni, pláne, hogy 3-ba bele is égtek a végén.
Megjegyezném, hogy a kedvencem a kígyós trükk volt, amit valóban csinálnak mérges kígyókkal (mármint olyan mérges kígyóval, aminek mérge van és nem dühös) amolyan keleti vásári mutatványosok már vagy 2000 éve...szal baromi eredeti. A srác meg röhej volt totál..."te nem bízol bennem eléggé" Ja, én is tökre bíznék egy zavart félhülye idegenbe, aki azt akarja beadni nekem, hogy nyugodtan taperolhatok egy "viperát" minden gond nélkül.. Azt vártam, hogy pofánvág vagy leüvölt valakit a végén...
Megjegyezném, hogy külön mókás volt a kígyó is...hihihaha...Corallus caninus (images.google.hu/images?um=1&hl=hu&q=Corallus+caninus) VIPERA! HAHAHA!
Amúgy tényleg vicces volt nagyon, ahogy szánalmasan erőlködött...

nanemá 2008.03.30. 13:41:42

VicGilson,
Biztos nem két fillért kapott.
Meglepő, hogy "civil" emberek, pl. a Való Világban való megalázást milyen pénzekért vállalták. Ők két fillért kaptak, mégis belementek.
A pénznek az emberek nem tudnak ellenállni, ezért a színészek többsége addig szerepel, amíg megy a szekér.
Tisztelem azt, aki este 11-ig dán királyfi, aztán beül a suzukiba és hazamegy a panelba, de nem tudom elítélni azt, aki addig akar keresni, amíg lehet.
A jó színész pedig ripacs is egyben, vagy legalább jó a ripacskodásban.
A gagyi meg bizonytalan kategória. Szerintem ha valaki végigüli egy este színházban Az ember tragédiáját(ami olvasásra és nem színpadra való), és aztán azt mondja, hogy na milyen jól szórakoztam, az gagyibb száz Dáridónál, mert az ilyen előadás csak arra jó, hogy húsz év múlva valaki azt mondhassa: 20 éve Ádámot játsztam a Nemzetiben.

Estevez 2008.03.30. 13:46:19

Én a másikon néztem a varázslófiút.

georg 48 2008.03.30. 14:02:10

Én szerencsétlen, azt hittem ez a Geller eltünt régen. Hát nem előkerült? Megjegyzem a TV2 nélküle is 0. Észre sem venném, ha 04.01-től beszüntetné az adását.

ssjani 2008.03.30. 14:15:26

Igénytelen műsor, lezsírozott trükkökkel. = Ilyen képet én is tudok festeni = Szar egynyári sláger, ráadásul énekelni sem tudnak. = A jó állásokat csak a protekciósok kapják meg. = Csányi nem jó színész csak jó haverjai vannak. = Három-négy órás műsorokat én is le tudnék vezetni sokkal jobban mint a Stoll = Csak azért győzött mert a doppingját nem mutatja ki a műszer. = Azt a mercit az apukája vette ( Aki régi komcsi, jó haverokkal). = Azt a kabriót a pasija vette (nyílván természetben fizet érte). = Hiszen képviselő a sógora...
Értitek amit mondani szeretnék?

bitangember 2008.03.30. 14:18:56

Hú de szar volt te jó isten

u. geller 2008.03.30. 14:20:00

a jövő hetiadást nézzétek! nagy csoda lesz! eltűntetem a TV2 teljes vezetőségét - örökre!

bitangember 2008.03.30. 14:22:02

u.geller!
Ha ezt megcsinálod bizisten meghajlítom az összes merőkanalat a házban.

várdy zoli 2008.03.30. 14:22:32

Sajnálom, hogy még sok erre a hitetlen, meglássátok majd: 1. csoda lesz itt!2. sok nagy csoda lesz itt! 3. én leszek az a nagy csoda!

jancsó lászló a dagadék 2008.03.30. 14:25:32

Nekem tetszett!

Balint 2008.03.30. 14:26:16

A BPTVn sokkal nagyobb mágusok szoktak szerepelni!

Energizálás történik
youtube.com/watch?v=M-9rkNcZaiA

így még jobb:
youtube.com/watch?v=_LgJTXf_pFY

bitangember 2008.03.30. 14:27:50

Nem láttátok, az éjjel meghajolt a szabadság szobor, nyalja a talapzatot. Csoda történt. CSODA!!!

Jancsó az igazi 2008.03.30. 14:29:46

Tudom ki vagy! Visszaélsz a nevemmel, de rábaszol nagyon! A műsor valóban tetszett és jövője van. Én lehet dagadt vagyok, lehet nagyon dagadt vagyok, de gyönyörű!
Éljen Várdy! Éljen a tv2! Éljen a siker, ami minket igazol!

2008.03.30. 14:45:03

nanemá 2008.03.30. 13:41:42
Hm.
Elgondolkodtató, amit írsz.

Mondjuk én alapvetően szétválasztom azt, aki a színpadon van, és azt, aki nézi :)
Én is ismerek nem egy ilyet, mint akit jellemeztél. Na ő a sznob (ill. nevezhetjük így is).

Nem a ripacskodással önmagában van bajom. Az, hogy egy színésznek jó ripacsnak is kell lennie - az egy dolog. A színpadon.
Akkor lesz a dolog gagyi, ha valaki túllép a saját keretein (ezt azért lehet érezni, látni, legfőképpen onnan, hogy az illetőről süt a 'negatív hullám', ill. hogy baromira nem hiteles) és/vagy túlzottan öncélúan használ bizonyos művészi eszközöket.

Akkor lesz gagyi az alkotás, amikor nincsenek a helyükön a dolgok (ez azért lejön a hiteltelenségből mondjuk).
Ennek a gagyinak a korát éljük ma - tisztelet a kivételnek!
Hofi anno nem véletlenül nem tette tiszteletét egyszer sem a híres-neves fábrysóban. Hiába könyörgött neki sanyika (egyszer azt hiszem nagy nehezen rávette, hogy bejelentkezzen telefonon).

varecza 2008.03.30. 15:34:52

hát ez hihetetln ez az energizálás, 5 perce sírva rögögök

Etain · http://www.etain.blog.hu 2008.03.30. 15:35:07

Gyerekek, rém egyszerű a megoldás: nem kell nézni az efféle marhaságokat. (:

...Egyébként tegnap volt az Earth Hour. Khm.

Csuvi 2008.03.30. 15:37:23

Wáááháááhááhááááááá!
Na ez a komoly!
youtube.com/watch?v=aLJv927nIXU&feature=related

Edward Nygma 2008.03.30. 15:37:25

Basszus, tudtátok, hogy szar lesz, merthát tv2, ennek ellenére megnéztétek?

Peppone Botazzi 2008.03.30. 15:39:20

Renesen leírta a szerző hogy neki nem tetszett. De ezt három szóval is el lehetett volna intézni. Azt vártam volna hogy gyenge potokat keres az adásban, hogy hol vágták át a népet.
Azért jó azt is tudni, hogy a szerző nem értékeli a másort. Igazán nyugodtan alszok :D

Nagyon Vörös Aszú 2008.03.30. 15:44:43

D'Artagnan, d'Artagnan, Dartagnan?(hihi)

Csuvi 2008.03.30. 15:52:45

Bocsi, volt már, de akkor is röhögök...

ferenc00765 2008.03.30. 15:55:09

Azért érdekes, hogy a "dzsungelvipera" pont 1 nappal a műsor előtt került be a wikibe. :D
hu.wikipedia.org/w/index.php?title=D%C3%A9l-amerikai_dzsungelvipera&action=history

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.03.30. 15:56:59

Randit ide!!! :)))

A neten néztem ma reggel meg az adást, mert én is - az ilyen dolgokban leginkább - a szkeptikusok táborát gyarapítom. Amit nem rontottak el a kis illuzionisták annak a trükkje ezer éve benne van a "The psychology of the psychic" c. könyvben pl. :)))

Szerintem olyan silány produkciók voltak, hogyha azt monták volna: - Vigyázat trükközünk! - akkor sem lett volna érdemes megnézni :)))

bedoboember 2008.03.30. 15:59:57

Tényleg, mi van az Earth Hour-rel? Én is lekapcsoltam mindent, de semmi hír hogy mi volt :( Jó volt, vagy nem? Na! Valaki!

Adamm23 (törölt) 2008.03.30. 16:02:10

A legjobb sztem a multimédiás központ, és a "több tízezer" üzenet volt, amit Demcsák "Hiteles" Zsuzsika próbált beadni mindenkinek. És még képesek voltak ügyvédeket (?) is odahívni, no comment..

Nekem mondjuk elég x@r napom volt tegnap, de ez a műsor igencsak feldobott. Egy vígjátékon nem röhögök (sírok) ennyit:)

Ja és az is fura, hogy valamiért az LCD tetejéről nem esett le a kanál... pedig alig szélesebb a TV egy evőkanálnál, de így sem mozdult... talán nem külső hangszórókon kellett volna hallgatni a "műsort"...?

Hát, talán jövőhéten az a ferihegyes trükk jobban sikerül, bár remélem, akkor Zitán is kevesebb ruha lesz, így talán még valamelyest nézhető show-t kapunk, csak aztán meg ne szólaljon szegényke:))

Miért nem ad le a TV2 inkább húsz évvel ezelőtti Copperfield trükköket, ezerszer élvezetesebbek...

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.03.30. 16:04:48

Engem az is érdekelt mit tettek szegény Zita fejére? Egy tiszta kóc volt a haja...

Uli Gelleh vadzsok 2008.03.30. 16:16:54

Karsai feje alapba ilyen! :)
Reggel felkel, balról-jobbról beletúr, és kész is a széna kazal... :D

Jah és a kanál a hangerő által keltett rezgéstől eshet le max.
Vagyis, nem véletlenül kérte a közönséget, h egyszerre kiabáljon mki, hisz akkor még hangosabb lesz a hangerő a TV-n, ergo a műanyag borítás berezonál a hangszórótól, és ha még ráadásul lejt is a TV műanyag borítása akkor elég nagy esély van arra, h leessen a kanál. Nem véletlenül nem azt mondta, h tegye mki a TV előtti kisasztalra a kanalat, mert az már full bukta lett volna! Szánalmas... Pff

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.03.30. 16:21:17

Köszi :) oké. Nem ismerem ezt a lányt, mert nincs tv-nk csak a neten nézem ami érdekel :)))


Azt nem értem, hogy le vannak buktatva a fickó trükkjei és mégis-mégis valahol talál piacot a kanalainak meg az óráinak...

xyz 2008.03.30. 16:22:49

a műsort már meg se néztem, elég volt belepillantanom a csatorna saját műsorait bulvármagazin formában reklámozó gagyiba (aktív) belepillantanom, ahol is megtudhattuk, hogy a stúdió ajtajára előrelátásból a következő szöveget függesztették: "a helyszínen, a mentális energiák áramlása miatt, elektronikus eszközök használata csak saját felelősségre történhet"

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.03.30. 16:23:17

Szerintem az volt a legnagyobb mikor Zita azt mondta a papkabátosnak, hogy: hát most már annyit mutat...

(vagy valami ilyesmit..:)))

Pepe 2008.03.30. 16:36:27

Elmondom mi a baj:
A TV2 tök hülyének nézi a tévénézőket. Ez a "műsor" a fos és a hányás között volt félúton. Nézhetetlen, gagyi, unalmas, röhejes, kinek melyik jut róla eszébe.

És elmondom mi az, ami még ennél is nagyobb baj:

Az, hogy ez a szarság sok agymosott, Maunikán és egyéb évek óta látható szaron "nevelt" tévénéző zombinak valóban tetszhetett, elhihették a nagy "mágusok" idétlenkedését, a varázslatot, a jövőbe látást és más röhejes szarságokat.

Iszonyat!

Nem is merek belegondolni, milyen agynélküli droidok lesznek ebben az országban (is) mondjuk 10 év múlva.

A műsorért felelőket, fellépőket 5 év letöltendő börtönnel büntetném! Ez a józan ész és jóizlés elleni kutlurális merénylet volt.

Blackadder 2008.03.30. 16:42:29

Nem az a baj, hogy hülyék. De annyira hülyék, hogy nem tanultak Marsi A. és Jakup (várható) bukásából, meg abból sem, hogy több igazi fizikus (nem Egely) többször leleplezte Geller Jurij Gyögy csalásait, a baj, hogy hülyének néznek mindenkit.
A legolcsóbb bűvésztrükk a lefizetett, beépített "segítő", vagy "néző". Aztán a só. Aztán hogy parafenomének meg mentalisták, lufasz.
Copperfield legalább bevallja, hogy illuzionista, mint Rodolfo tette.
A TV2-nek már csak erre telik? egy több TV-ből kitiltott, kiöregedett, kevésbé tehetsége mágusra aki nem vállalja hogy csal, egy színészre, aki vállalja, hogy hazudik, egy kiégett táncosnőre, akinek mindegy csak fizessenek, ráadásul le is bukik többször, négy beépített közönségemberre, egy női kiadású Gyurcsányra?
Igaz, Stallone volt feleségét, Brigitte Nielsent is ma már bárki megkaphatja egy éjszakára ötezer dollárért.
TV2 zuhan a mélybe, mint a Jakupcsek.
Szégyellem magam az igazi illuzionisták nevében is.
Blackadder

2008.03.30. 16:52:28

Pepe 2008.03.30. 16:36:27
&
Blackadder 2008.03.30. 16:42:29

Örülök, hogy nemcsak én látom így a dolgot!
Ezek szerint van még remény!
:)
Respect!!

petrof 2008.03.30. 16:58:47

A szinészek is pénzből élnek. A 80-as években Cserhalmi volt az első aki reklámfilmben szerepelt. A CIB Bank reklámját nyomta, biztosan nem kevés pénzért, mert Ő volt a legjobb.
A műsor amiben Csányi szerepelt, nem minősíthető, de Ő most a legjobb, legfelkapottabb féfi szinész.
Ha nem vállalja akkor jön a kicsi huszár, vagy Győzike az jobb lett vona?
Tehát nem a szinész tehet erről a ....-ról, Ő eljátszotta amit vállalt.

TeKrys 2008.03.30. 17:04:26

Amúgy miért kellett az egyik szereplőnek ugyanazzal a produkcióval fellépnie, mint amilyen a német showban is volt? És miért tudod a tolmács folyékonyan azonnal fordítani mindent, amit Geller mondott? Még a szereplők véleményezését is.

Dr. Stein (törölt) 2008.03.30. 17:10:06

Cserhalmi a reklámban is magát adta. Cserhalmi rulez.

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.03.30. 17:17:54

petrof
Ez igaz - Tyutyu az elsők között volt. De inkább '90-es évek első fele volt az.
Nem mellesleg (jó: ez persze szubjektív) az egy poénos, jól megcsinált, vállalható reklámfilm(sorozat) volt.

Cserhalmi még a szövegbe és a koncepcióba is beleszólhatott - és - nem mellesleg - a bank milliós támogatást adott az Új Színháznak (ahol Tyutyu akkoriban játszott).

Szóval kicsit más volt a szitu.
Az, hogy vállalhatott volna ennél szarabbat is: nem mentség. Nem ítélem el a Csányit ezért - de a véleményem azért megvan róla.
És igenis felelős az ember (a színész is) azért, hogy mit vállal el!

Peace!

Berni88 2008.03.30. 17:18:58

Karsai hajával kicsit túllőtek a célon, nem?! ;-)

kepfeltolto.hu/i/?t=img&id=62814

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.03.30. 17:19:45

A hajat én is észrevételeztem :)))

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.03.30. 17:23:04

Gondolom ezeket a para-pasikat nem valami nagy országos válogatáson keresték hanem valahonnan előkerültek...:)))
Vagy volt válogatás?

Bowrain 2008.03.30. 17:25:00

Színvonala nem volt a dolognak, mentális hányást meg nehéz csinálni, pedig csak néhány percig álltam a sugárzásban, de csernobil semmi ehhez képest.
CSányin nagyon látszott, hogy megbánta a részvételt :D
Nem nevezném műsornak az ilyet.

Roller 2008.03.30. 17:27:21

Egy régi TV2-s felvétel pont az ilyen "műsorok" leleplezéséről...

www.galambosmagic.hu/hu/referenciaff8e.html?link=02

És pont ők csináltak erről riportot annó... Pff :))

Szkájvóker Ödönke 2008.03.30. 17:39:36

Nálam a röhögés ott kezdődött, amikor ügyvédeket hívtak tanunak. Mintha pápuák tartanák a nyitóbeszédet a humanista konfrencián.

cyberkajman 2008.03.30. 17:41:52

Valahol fent van ez teljes egészében? A tv2-n csak két részletet találtam.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.03.30. 18:04:39

Cyber én a tv2 honlapján néztemmeg darabokban, de jó is volt, mert a sok extrahülyeséget kihagyhattam :)))

cyberkajman 2008.03.30. 18:10:40

De ott a produkciók (ahhhaha :-D) nincsenek fent, vagy csak én bénázom. Ilyen bemutatókat, meg egyéb szart találtam, de magát a műsort nem.

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2008.03.30. 18:14:18

cyberkajman
Fenn van az összes produkció, én is előbb néztem meg, hát nagyon béna műsor....

anulu 2008.03.30. 18:26:51

Itt van a végeredmény, ami csak 1 pillanatra ugrott fel a műsor végén!

kepfeltolto.hu/i/?t=img&id=62833

2008.03.30. 18:27:51

Szkájvóker Ödönke: Hát ez volt az év poénja, már megérte ilyen moslék műsort csinálni, ha ekkora poénok születhetnek, mint ez a "pápuák a humanista konferencián".

Egyébként nálam a csúcs az volt, amikor Zitácska megkérdezte a kígyós embertől, hogy bízhat-e benne, erre a kígyós a szívére tette a kezét, és azt mondta, hogy "Erős várunk az Isten". Erre Zitácska (elfelejtették lekeverni a mikrofonját) megkérdezte, hogy "Most igen, vagy nem.". Gratulálunk Zitácska, ehhez tényleg erősen sötétnek kell lenni agyilag. Bár, ismerjük el, a legüdítőbb jelenség még így is ő volt a műsorban.

asdsdfafg 2008.03.30. 18:43:05

olvasom az indexes fórumot hát lol:D
aza vicces hogy ilyen emberek szavazati joggal rendelkeznek :D
nem mondom hogy a kutatók mindent tudhatnak de ez azért már vicc
ha ilyen szintű(szar) csalásnak valaki hisz akkor
ennél ezerszer kifinomultabbnak módszerek vannak
másrészt meg örülök nagyon ebből tuti meg lehet élni ha nem jön össze az életem:D

dasfasdfgasd 2008.03.30. 18:44:48

nincs valahol fenn az egész műsor?
szeretnék nevetni
mert inkébb Hp-t néztem mint ezt

movhu 2008.03.30. 18:55:36

Az összes népszerűbb magyar torrentsiteon fent van, jobbat nem tudok ajánlani. Mert a magyar csatornák jelentős része a saját produkcióit is képtelen megosztani.

Feca 2008.03.30. 18:56:02

Ó, igen.
Ugye feltűnt, hogy a díszlet, a zene ismerős. Pl. a Legyen ön is milliomos-ból. Igen már megint az Endemol újabb néphülyítő termékét vásárolták meg.
www.worldscreen.com/newscurrent.php?filename=sevenone010808.htm
Ezek szerint a trükkökben sincs semmi eredeti?
Csak az vígasztalhat minket, hogy nemcsak náluk kajálják.

rb73 2008.03.30. 19:00:22

Nekem beindult az órám. Aztán 5 perc múlva megállt :-)

Destroy 2008.03.30. 19:15:38

Én nem értem azokat, akik hiányolják a magyarázatot a trükkökre. Vagy sima, egyszerű bűvésztrükk, vagy a pszichológia tankönyvek első néhány oldalának anyagát öleli fel. Szánalmas, szánalmas, mást nem lehet mondani.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2008.03.30. 19:40:49

Dallas 2008.03.30. 12:27:01 :
"Én régebben elmélyedtem ezekben a jelenségekben és véleményem szerint 2 valódi mentalistát láthattunk, a többiek sima bűvészek voltak."

Oszt a többiek miért? Szkeptikus mentalista-e vagy?

movhu 2008.03.30. 19:44:01

Azért nem fűztem magyarázatot a trükkökhöz, mert nagyrészt a neten megtalálhatóak. Ráadásul sima pszichológia. Csupán egyet emelnék ki.
Nincs - vagy csak nagyon kevés - ember, aki becsaphatna egy hazugságvizsgáló gépet. Ugyanígy az emberek nem képesek úgy hazudni, hogy az erre figyelő ember ne lássa meg azt a test és arcmimikáján. Az pedig külön feltűnő volt, hogy az utolsó ember utolsó kezében volt elrejtve a tárgy, amikor pedig választani kellett, akkor a hozzájuk legközelebb eső 3 tárgyat választották ki.
Nagyon gyenge trükkök voltak...

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.03.30. 19:45:46

+ megemelintette a kezüket - abból már lehet érezni kinek mennyire van összeszorítva a tenyere...
De tök átlátszó volt mindegyik :)

okularum 2008.03.30. 19:50:31

Ez a műsor hasonlított arra, amikor David, ill. Dávid Merlini bebetonoztatta magát, és a Dunába engedték. Azon is sokat röhögtem, de ez most, ha lehet még vidámabbra sikeredett. A "Titokzatos Fiatalember"-től, a "Rejtelmes utak Vándorá"-ig, (Ezeket az elcsépelt jelzőket azóta is sokat emlegetjük a családban...) a szereplők mindent megtettek, hogy megállják a helyüket néhány egyszerű bűvésztrükk bemutatásával. Ám az, hogy egy profi tévés csapat olyan bakit megenged magának, hogy K. Zita nem ismeri az órát...! A trükköket már többen bemutatták jobban, sőt sokkal jobban, de nem is ezen van a hangsúly, hanem magán a műsoron, amely olyan apró tényeket figyelmen kívül hagy, hogy több tízezer telefont nem tud 4 telefonos hölgy 30 perc alatt fogadni és, ha Uri G. kb. 1 hete van Magyarországon, mikor volt alkalma ill. lehetősége, hogy az egyik szereplővel olyan mély lelki kapcsolatot alakítson ki, hogy gondolatban tudnak beszélgetni egymással! (Ezt is be lehetett volna mutatni, hiszen egy beépített ember gondolatait nem nehéz kitalálni.) Persze ezt nem láthattuk...
Szóval nagyon tetszett a műsor, de nem azért, mert tényleg jó volt, hanem azért, mert tele volt bakikkal, elszólásokkal, klisékkel, közhelyekkel. Régen nevettünk ennyit. Ha együtt lesz a család, megnézzük a következőt is!

movhu 2008.03.30. 19:51:28

Az egész akkor lehetne egy kicsit is hiteles, ha meghívtak volna ismert szkeptikusokat nézőnek, ők lettek volna azok, akik részt vesznek a kísérletekben. Amikor bármelyik személy megismétli a produkciókat például Vágóval, és mindezt teszi egy független helyen, például egy kávézóban, akkor majd hiteles lesz. Ilyen persze nem lesz.
A legamatőrebb bűvészek is megtesznek annyit, hogy a beépített ember a közönség között ül, nem pedig 3 előre betanított egyed nyomja pénzért.

idő 2008.03.30. 19:57:12

Jaj, hát hogy nem jöttetek rá? Zituska jól olvasta le a karóráról az 5:30 percet, az ÓRAÁTÁLLÍTÁS miatt (ami hivatalosan március 21.)! És a nagymágus ugye a biológiai óránkat uralja, az óraátállítás meg mesterséges beavatkozás!
na ehhez mit szóltok? :))))
1ébként ennél unottabb és bárgyúbb pofát nem is vághattak volna ezek a "celebek"...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.03.30. 20:12:15

MOLNÁR GERGELY a Bűvész, Bűvészek Világszövetségének elnökségi , a Tényeket Tisztelők Társaságának elnökségi tagja kb olyan mintha James Randi is szerepelne a Kiválasztott műsorban .

Azaz GÁZ, ÉGÉS, BUNDA, NEVETSÉGES,,,,, stb


vod.niif.hu/play2/index.php?eid=76&lid=1502&bw=1M&lg=hu

tv2.hu/2008-03-29/Molnar_Gergely_-_A_Nagymester/

movhu 2008.03.30. 20:17:56

Paranormális jelenségek márpedig léteznek. Épp most akartam beidézni ezeket a fórumról :D

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9176674

stanmore 2008.03.30. 20:19:08

Jól jövedelmez ennek a sarlatánnak a népek hülyesége,a multkor láttam egy fényképet saját szigetén van egy hatalmas kastélya Uri mágus úrnak.

stanmore 2008.03.30. 20:24:43

Az RTL klubnak is volt egy ötlete a David Merlinivel,akit aztán csúnyán átvert ,mert mégsem lett belőle műsor,kemény kártérítést is fizettek.Ezek a Tv2-őn meg állandóan másolják az RTLt mindenben. Szinte röhejes ,hogy még a kezdési időpontok,és a filmek jellege is tök egyforma.Biztos van egy figyelőstáb,aki éjjel nappal lesi a másik csatornát,ha az fingik,akkor gyorsan ők is.Így aztán mindakettő szar.

matyematix 2008.03.30. 20:24:52

Én azért néztem meg, hogy butára röhögjem maga, és nem csalódtam. Szerintem kurva jók voltak a bemutatók, ahol mindenki uralt időt és teret! Azt mondjuk nem értem, akkor miért nem tudják előre ki fog kiesni? És akkor az hazamenne, azt annyi. :)

De a legjobban az tetszett, hogy minden "produkció" olyan volt, mintha egy alsós prózamondóversenyen indultak volna.

Reménykedtem benne, hogy a műsor célja az, hogy a fasszopó önjelölt mágusokat megszivassa nyilvánosan. Sajnos nem, de így is jól szórakoztam. Persze egyszer elég volt...

Sierpe (törölt) 2008.03.30. 20:43:39

Megnéztem a kígyósat, micsoda teártálisak ezek a mentalistaák :D
itt olvasható, hogy hogyan került fel hirtelen a wiki-re 1 nap alatt az addig ismeretlen "dzsunfelvipera"
hellwater.freeblog.hu/archives/2008/03/29/3044024/

azért tényleg elég hülyének nézik az embereket, hogyan gondolták, hogy ez nem derül ki. Bár nem vagyok hüllőszakértő, de szerintem aki látott már pár kígyós filmet valamelyik természetfilmes csatornán, simán gyanús lehet neki, hogy nem mérgeskígyó, egyáltalán nem úgy viselkedett, viszont tekeredett a srác kezére ami az óriáskígyók szokása. :)

bolhabetu 2008.03.30. 20:51:15

Az SMS szavazó rendszer is furi. A Megasztárban az volt, hogy mindenki lenyomta a műsorát és volt egy fix periódus utána, amikor lehetett nyomni a zsét a készítőknek. Itt meg, ahogy lement a produkció egyből kértek, hogy küldjünk, hívjunk.
Ráadásul közjegyző sem volt, aki hitelesítené legalább azt, hogy az kerül a képernyőre, amit az SMS számoló rendszer mér (Na, nem mintha az életbiztosítás lenne bármire is)
Három ügyvéd (!) asszisztált, akik mindössze annyit igazoltak, hogy élő az adás.
Szánalmas.
Uri váltig állítja, hogy olajkereséssel rakta össze a kastélyát. Kétlem.

Pimpo 2008.03.30. 20:53:11

Hiába a profi stúdiótechnika, a háttérben dolgozó profi múszakiak népes csapata, hiába csillog-villog minden, ha valami gagyi, az akkor is gagyi. A műsor hosszú volt, sok helyen leült és unalmassá vált. Én a következő részt legalább egy órával rövidebbé tenném, "Kommunikációs Központ"-ot, vagy mifenét teljes mértékben kihagynám. Az Élő adásra való hivatkozást meg el kellene felejteni, ennél egyszerűbb műsorok is több kamerapróbát tartanak, amelyben szinte minden helyzetet egyenként és folyamatában is előre többször, újra és újra lepróbálnak.
Magyarországon nagyon sok tehetséges bűvész van, akik igazán szórakoztatni tudnának minket. S akkor gagyi show-k se kellenének...

2008.03.30. 20:56:27

Hát, az egész cirkusz jellegét erősíti - számomra - Egely György aprónyi megnyilvánulása az órajavításokkal kapcsolatban. Nem tudom, észrevette-e valaki. Ez már neki is sok volt, pedig Egely eléggé elszállt faszi. Ha már ő is kételkedő, és ilyen nyíltan, akkor már nagy a gubanc a hitelességben.
Amúgy egy dolgot hozzá kell tenni: léteznek bizonyos képességek, azokkal lehet is zsonglőrködni. Pl. a rajzos aszociációs bemutató nem akkora stikli. Nem lehetetlen - csak nem telepátiának vagy gondolatátvitelnek hívják, hanem intuíciónak. A kollektív tudat nem abszurdum, számos (félreértés ne legyen: nem szenzációs, hanem egészen hétköznapi) eset igazolja a létét, de nem szokás sóműsorokba vinni, ahhoz túl belső dolgok.
A többiben is vannak lehetséges momentumok, pl. nem lehetetlen érzékelni, hol a kígyó (vagy akármilyen élőlény!), de a tálalás, ... nos az katasztrófális volt.

storyline :) 2008.03.30. 20:58:09

movhu · mover.blog.hu 2008.03.30. 20:17:56

Ezt én is tanusíthatom! Több olyan kolléganőm is volt már, aki elsőre meg tudott csinálni egy excel táblát körkörös hivatkozás nélkül!

movhu 2008.03.30. 20:59:43

Azért szomorú, hogy ezért meghamisítják a wikipédiát :(

Pimpo 2008.03.30. 21:11:32

A Kész átverés show a címében hordja miről szól. A Kiválasztott ugyanaz, csak nem meri felvállalni.

Blackadder 2008.03.30. 21:34:03

Cserhalmi tett, amit tett, de idáig nem alacsonyodna le. Az egy dolog, hogy Cs. Sándorért lepisilik magukat a tini lányok, de nem tudom, Latinovitsot, Cserhalmit, vagy - igazad van, movhu, - bármelyik szkeptikust, pl. Vágót meg merték volna-e hívni. Nem. Mint ahogy Randi-t sem.
Az ügyvédekről meg hagy ne süssek el olcsó poénokat.
Bukás bukás hátán.
Az igazi poén - egyébként - az lett volna, ha a NEGYEDIK amforában SINCS benne a kígyó. Az sem túl nehéz szakmailag - dehát ehhez már a szakmát kellene tudni.

Kelgyonak: a kollektív tudatalattit ne keverjük bele, mert szegény Carl Gustav von Jung úgy forog a sírjában, hogy áramot lehetne fejleszteni vele.

Másoknak:
Egely "fizikus" gépét szétszedtük. Csak a testhőmérsékletet méri. Adok tanácsot, hogy ellenőrizzétek. Eredetileg magam is fizikus voltam.
Tényleg, miért nem volt ott pl. a Vágó? És mi a fenét igazoltak a "sztárügyvédek"?

És
Vajon Latinovits elvállalt volna-e egy Minden-csapból-folyó-Csányi-Sándor elkurvult szerepet?
Ettől rosszabb csak az lett volna, ha mondjuk az Albert Györgyi egy "sztárvendég".

Blackadder, a csaló illúzionista. De legalább vállalom, hogy illúzió, amit csinálok.


Blackadder

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.03.30. 21:41:33

Blackadder

Molnár Gegely a Szkeptikusok elnökségi tagja (Mert Vágó István lemondott és kilépett) benne van a MűShowrban mégpedig versenyzőként. Mondjuk, aki előtte több előadásban elárulja, hogy hogyan csal és hogy Uri Gellert is lehordja, ennek annak, ahoz gyomor kell, hogy aztán elinduljon egy ilyen versenyen, mint mentalista.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.03.30. 21:43:09

A viperás csávó trükkje volt a legegyszerűbb. Az urnákat lezáró papírok más-más mintázatúak voltak - úgy nézett ki mint a most divatos merített-kézműves papírok. A fickó felemelte a legfölső papírt és mondta a közönségnek, hogy ilyen papírral lesz lezárva az urna. Majd szépen visszatette a négy papír legtetejére. A mutatvány közben ugye elsőként a kígyós urnát kellett ezárni, tehát az a papír került rá ami legfölül volt, amit "illuzionistánk" megnézett előre esetleg meg is jelölhette mikor felemelte...

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.03.30. 21:51:00

Természetesen a három papírra legfölülre tette a negyediket nem a négy legtetejére. Bocs.

Indijoe 2008.03.30. 22:25:01

Na, engem az b@szott fel agyilag, amikor megláttam Egelyt (mint meghívott fizikus, hogy oda ne rohanjak!).
Molnár Gergelyt pedig én sem értem. Ennyire nem kellhet a pénz :-(

Boo 2008.03.30. 22:39:15

A Fidesz bérelte fel. A mester csak annyit kiálltott "Indulj el" és lám elmegy az eüminiszter, szétszalad a kolaíció, a műsor +egy nagy baromság volt XD.

hacsabika (törölt) 2008.03.30. 22:42:49

Mivel ennyi hozzászólás jött, azért valaki mégis nézte a műsort. Úgy gondolom, nem is kevesen.... Fikázódni lehet, a TV2-t nem érdekli. A sok hozzászólásból szinte biztosan kivehető, hogy nekik jövedelmező volt a produkció. Kit érdekel mit mutatnak, hogyan mutatják, csak nézze a sok hülye és fizessen minden szar után. És a visszhangja is nagyra sikeredett, ergo sikeres műsor! A többi kit érdekel.....

men-tál-pista 2008.03.30. 22:48:31

A tv2 már rég gellert kapott, mindenkit kirúgni, és sóval szójuk be, de ne Uri Geller Showval. És a nézettség majd szépen esik, mert a hajlított kanalat nem veszik.

Anita 2008.03.30. 23:22:20

Persze, hogy sokan nézték, mert első adás volt... A másodikat már fele ennyien sem fogják, mert tudják, hogy mire számíthatnak... Nagy átverésre. Hát ez a kígyós kamu trükk... a csávó tényleg a papírlap alapján ismerte fel az urnát, az meg tényleg ciki, hogy nem is vipera volt! Demcsák meg azt mondja, hogy több tízezer sms-t meg hívást kaptak... Csak a mi kanalunk nem esett le? Pedig direkt a szélére raktam :D az óra meg nekem is elindult miután felhúztam... mivel így működik :D ezek szerint én is parafenomén vagyok :D Zita haja tényleg gáz volt, Medveczky meg folyton a száját nyalogatta... De a legviccesebb tényleg a 3 ügyvéd volt! :D meg az, hogy a valódi vészhelyzetekre nem gondolva, képesek voltak egy rohamkocsit ilyen f@szság miatt kivonni a munkából... nevetséges volt az egész műsor.

Anita 2008.03.30. 23:28:57

ja és a leggázabb, hogy volt olyan idióta, aki képes volt ezekre az imposztorokra 240+ÁFÁt kiadni...

2008.03.30. 23:33:21

Blackadder: "Kelgyonak: a kollektív tudatalattit ne keverjük bele, mert szegény Carl Gustav von Jung úgy forog a sírjában, hogy áramot lehetne fejleszteni vele."
Nem én kevertem bele, hanem az általam jó példaként felhozott produkciók bemutatói. Ők ugyanis - tetszik, nem tetszik - azt alkalmazták, és nem is rosszul. (Vagy, ha csalás volt, remekül megjátszották, talán azért, mert volt már alkalmuk megtapasztalni...)

Hacsabika: jogos. Akik itt szóltunk, láttuk. Különben hogy mernénk nyilatkozni? (Aki látatlanból is mer szólni, az nagyobb hazug, mint akiket kritizál.)

bloodhound 2008.03.31. 07:54:51

az a hülye, aki nézi ezt a szarfolyamot, aztán meg idegesíti magát, hogy mit toltak a képébe... egész hétvégén 2x kapcsoltuk be a tv-t, de akkor is dvd-n néztünk filmet... :D

szajberpiraty 2008.03.31. 10:05:44

Nem láttam ezt a műsort, nem nézek TV2-t nehogy berohadjon az agyam. Érdekes így visszaolvasni, hogy mekkora gagyiságokkal próbálkoznak.

Olyan mint piacon a "fiátálember óccsó a bőrkábát!!"

Helen 2008.03.31. 14:59:17

Én csak egy pillanatra láttam a műsort. Az a pillanat is csak azért volt, hogy leteszteljen, mennyire tud magyarul a műsorvezető...
Én egyébként azt sem tudom, hogy az Uri vagy a Geller a keresztneve...

Blackadder 2008.03.31. 22:31:17

Kelgyo, bocs, igazad van.
Helen: keresztneve Uri. Eredetileg ukrán zs... magyar keverék, kurvára nem tudott magyarul még húsz éve, mikor nem ilyen "híres" volt, én akkor éppen az US of A ban voltam, és több tvből kitiltották.
Copperfield viszont rulez, mert SOHASEM állította magáról, hogy parafenomén, mentalista, vagy ilyesmi lenne. Évekig dolgozik egy trükkön, de mindig bevallja, hogy trükk. Az ő neve is eredetileg David Kovalski, de kit érdekel, ő őszinte, francot érdekli a vallásuk
a tartásuk, becsületük, és a tudásuk érdekel.
Geller Jurijnak annyi.
Blackadder

Blackadder 2008.03.31. 23:31:28

Ja, még valami:
(mielőtt lerágott csont lesz ez a barom műsor):

movhu:
a hazugságvizsgáló gépet IS be lehet csapni. Tanítják is bizonyos hárombetűs amerikai szervezetekben néhány módját. A legprimitívebb, az izzadás vizsgálata. Becsapás: vannak ú.n. "kontrollkérdések" (pl. "igaz-e, hogy az Ön neve x. y.?") No ekkor kell a cipőbe rejtett rajzszögre lépni. Ekkor a gép ki fog lengeni, épp úgy, mint mikor hazudsz.
A gép ugyanis nem azt állapítja meg, hogy hazudtál-e, hanem, hogy milyen izgalmi állapotba kerültél, mikor feltették a kérdést. Ha a kontrollkérdésnél fizikailag izgulsz (rajzszög, egyebek), akkor sem azt mondják a végén, hogy igazat mondtál, hanem, hogy "nem értékelhető".
És ez csak egy a hárombetűs amerikai szervezetek egyikének módszerei közül.

Blackadder

CRYSTAL SKULL 2008.04.01. 18:22:43

Én naív meg azt gondoltam,hogy csak majd az INDEX.HU-n lesz nagy Fórum pörgés Urival kapcsolatban.
Látom ti is bele vágtatok keményen.
Ha esetleg mégis úgy gondolnátok, nézzetek át INDEX-re is:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9176674

Misi 2008.04.01. 20:23:52

Szerinted a blog.hu-t ki üzemelteti? Szoktál te az index.hu főoldalán járni? :D

Vivien 2008.04.05. 22:38:59

Uri Geller egyszerűen hihetetlenül zseniális... Az óra elindult múlt héten, ma pedig "átsugározta" az agyamba, hogy piramist rajzolt a pilóta! Én őszinte tisztelője és csodálója vagyok. Legalább ő tudja használni az agyát, nem úgy mint azok, akik még egyszer sem látták a műsort, mégis idejárnak mocskolódni csak azért mert irigyek... Őszintén sajnálom őket, hogy nem képesek elhinni, hogy ebben a világban még létezik csoda...

GO, GO, GO URI GELLER!!! YOU'RE FANTASTIC!!!

Harcsa 2008.04.05. 23:28:37

Vivien, én hiszek neked! A tv2 fórumban is rengeteg csodáról számoltak be! Repkedő kanalak, csirkék, televíziók, görbe hátű nénik, miegymás! Hozzám beszélt is Uri Geller asztrálteste, majd zaklatott análisan, de az sem volt rossz! (Aztán bevettem a haloperidolom.) GOGO URI!

Go · http://www.alidante170.gportal.hu 2008.04.08. 19:39:55

Na, ilyen jót rég nem röhögtem!! a "vipera", meg minden... komolyan mondom, ha a tv2 így megy tovább, akkor elvesznek a süllesztőben... juri pedig eddig csomó országban végig jáccotta ezt a csalást... és mennyit kaphat érte (így én is tudnék kanalat hajlíatni)
süti beállítások módosítása