Próbaperrel a bankok ellen

2009.02.12. 15:45

Jó, hogy ebben az országban minden sületlenséggel a bíróságra lehet rohanni, és ott van is idejük arra, hogy mindenféle beadvánnyal foglalkozzanak. Közben azok az ügyek, amiben tényleg döntést kellene hozni nem haladnak. Ez utóbbi oka nem feltétlenül a sok oktalan per, de azért lehetnének határok a bíróságok szórakoztatásában. Megjelent egy hír, az Index-en is olvasható. Annyira magyaros. Magyarországon minden jár, ingyen vagy inkább úgy, hogy még nekünk fizetnek a szolgáltatásért, amit mi veszünk igénybe. Az elmúlt hosszú évek szavazatvásárlós politikája ezt annyira el tudta hitetni ezt, hogy mára az emberek már azzal sincsenek tisztában, hogy ez nem mindenhol van így. Most egy ügyvéd, Czirmes György kitalálta, hogy próbapert indítanak a bankok ellen a megemelkedett törlesztőrészletek miatt. Szerintük ennek terhét részben a bankoknak kellene viselnie, mert nehogy már az ügyfélen csattanjon a drága deviza ostorának vége. A beadványt elfogadták.
Úgy kezdem, hogy van valamennyi deviza alapú hitelem az autómra, úgy általában utálom a bankokat, mert ahol tudnak, lehúznak. Ha bankba kell menni, az sokszor maga a borzalom, mert egy egyszerű dolog miatt néha egy órát kell ott tölteni, mindezt munkaidőben. De mégis a bank ügyfele vagyok, sőt nagyon sokan a bankok ügyfelei, mert valamiért mégis szükségünk van rá. Például, mert hitelt szerettünk volna felvenni. Ekkor mi vállaltuk, hogy a szerződésnek megfelelően fizetni fogunk, így előbb vagy utóbb el fog fogyni az a hitel, és lezárjuk ezt az üzletet. Senki sem kényszerített, legfeljebb az élet, hogy átlépjük a bank ajtaját és felvegyük a hitelt a lakásra, házra, autóra, nyaralásra, robotgépre.
Czirmes úr kicsit tisztába hozhatta volna magát az ilyen hitelfelvételek metódusával. Különösebb részletezés nélkül, de a lényeget fel kellene fogni. A bank nem szívatásból adott EUR vagy CHF alapú hitelt, hanem ezért, mert ő erre alacsonyabb kamatokat tudott biztosítani, mi meg örültünk, hogy a havi részlet várhatóan sokkal kevesebb, mint a forint esetében. Hogy ennek mi az oka, azt az ügyvédúr fantáziájára bízzuk, de higgye el, nyomós ok van mögötte. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mi a hitelt nem forintban vettük fel. A bankban akkor mi adott devizaárfolyamon átadtuk a virtuális pénzt, amit ez a bank aztán kifizetett például a lakás eladójának, forintban. Ekkor rögtön buktunk, mert a bank deviza vételi és eladási árfolyama között különbség van, tehát ha aznap vissza is fizetnénk, máris többet kellene. De a lényeg nem ez. A banknak mi nem forinttal tartozunk, hanem valamilyen devizával. Hogy ezt vissza tudjuk fizetni, bizony elvileg minden hónapban vásárolnunk kellene annyi devizát, amennyit be kellene fizetnünk. Ez a procedúra a bank dolga, mi csak azt látjuk, hogy mennyi a fizetendő összeg forintban. Az, hogy mi vállaltuk annak kockázatát, hogy egy év múlva rohadt drága lesz a befizetendő deviza, benne volt a pakliban.
Ezek után bármilyen rohadt a bank, ő nem tehet róla – és most tényleg nem – hogy pillanatnyilag nem tud nekünk 150-ért svájci frankot szerezni. Hogy erről ki tehet, sokat lehetne vitatkozni, de ebben a perben nem ez lesz a téma. Most arról van szó, hogy vannak valakik, akik bizony nem tudják, hogy ők nem forinttal, hanem devizával tartoznak, és ezt kell kiegyenlíteni. Hol hibás itt a bank? Mit állapíthatna meg a bank rovására itt a bíróság? Lehetne még sorolni a kérdéseket. Nyilván nagyon rossz most azoknak, akik alig bírják fizetni például a lakásuk részleteit, de ettől még nem kellene hülyeségeket kitalálni, és ezzel rabolni a bíróság idejét. Azt is elárulom, hogy minden további nélkül be lehet menni a bankba, és ki lehet fizetni a svájci frank vagy euró esetleg jen alapú tarozásunkat pontosan annyi svájci frankkal, euróval vagy jennel, amennyivel tartozunk. Ha valaki olyan ügyes, hogy ilyen próbapereket tud összeállítani, az nyilván azt is tudja, hogy hol lehetne 140-ért svájci frankot venni. Szerintem sokan állnának be akkor is mögé, ha erre képes lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr52939133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.02.12. 16:55:32

Még egy érv, miért kéne alapszintű közgázt tanítani az iskolában... :-/

sebien 2009.02.12. 17:19:58

Azokat még megértem, akik lakásra vesznek fel hitelt, mert ott egy használt lakás is több millióba kerül. De aki annyira hiú (vagy nem tudom mi más okból), hogy neki akkor is új autó kell - még ha nem is engedheti meg magának - és nem elégszik meg egy használttal, azt kevésbé tudom sajnálni. De ha mindenképpen újat akar, akkor is lehet választani változó futamidejű (vagy mi a hivatalos neve?) deviza hitelt és akkor most "csak" annyi lenne a probléma, hogy megnőtt a futamidő, de a havi összeg változatlan lenne.
De azt tudom, hogy ha egyszer vállalkozást indítok, akkor az emberi hiúságra fogok építeni: mindig lesz ügyfelem...

Szőröstalpú Jeti 2009.02.12. 18:32:05

Azt tudod, hogy a törlesztés nem csak a frank(euro)/forint árfolyam miatt magas, hanem azért is, mert a kamatokat is megemelték? Mi köze van a polgárnak ahhoz, hogy a bank _most_ csak magasabb kamatra kap kölcsön? index.hu/gazdasag/magyar/2009/02/11/masfel-ketszeresere_nott_a_havi_reszlet/
Egyébként nem most kellene perelni, ha a pszaf rendesen ellátná a feladatát, és seggberúgná a bankokat az olyan szerződésekért, amiket egyoldalúan lehet módosítani (esetleg egy olyanban is kiegyeznék, hogy mindkét fél módosíthassa egyoldalúan. Ha a hitelfelvevő módosít, akkor a nappalijában kiakaszott hirdetmény elég is ennek közlésére)

Perillustris 2009.02.12. 22:52:49

Lehetne szabályozni azt is, hogy mennyivel térhetnek el az MNB árfolyamától.

gyugyó 2009.02.13. 08:44:14

Jaja, nem a deviza árfolyam kockázatról van itt szó kérem. Hanem a pofátlan kamatemelésről

movhu 2009.02.13. 08:50:48

Én kifejezetten az árfolyamemelkedés miatti emelésről olvastam a hírekben...

gyugyó 2009.02.13. 09:54:40

@movhu: Akkor egy kis érdekesség. A saját példám. Mikor felvettem a hitelt 150 Ft.- volt a CHF a havi törlesztőm 235 CHF azaz 150x235 = 35 250 kamattal mindennel együtt
Most 200 Ft.- a CHF:
200x235 = 47 000
Ugye ezt diktálná a józan paraszti ész? Persze kerekítések vannak benne.
Ezzel szemben a legutóbbi törlesztőm 67 000 Ft.- volt. Továbbra is azt gondolod, hogy hülyeség a bankokat vizsgálgatni, perelgetni?

Érdekel3 2009.02.13. 10:01:04

Emelkedett az árfolyam és a kamatok növekedése miatt is.
Sírni viszont még így sincs értelme. Én 7 millát vettem fel 2 éve a kis használt lakásunkra 165-ös chf mellett. Akkor a havi törlesztő 55e volt. Forintos hitellel ez akkor 80e/hóra jött volna ki. Azóta a deviza hitelem soha nem lépte át a 80e/hó határt, jelenleg kicsit több, mint 70e/hó.
Szal továbbra is úgy érzem, bőven jól jártam, hogy devizában adósodtam el. A lényeg annyi, hogy számolni kell az árfolyam kockázattal...
Ha hirtelen elveszteném a melóhelyem? Na igen, 1-2 hónap után, ha a kátrányos helyzetűek kapnak egy rakat cash-t, valszeg én is elmennék a sóhivatalba.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.02.13. 10:34:36

movhu, ezt most kivételesen nagyon benézted.

Legalábbis én úgy értettem, hogy itt elsősorban a kamatemeléssel van baj, mert úgy emeltek meg a bankok drasztikusan kamatot (az árfolyamtól függetlenül), hogy közben a frank kamata rendesen csökkent. Mindezt azzal indokolják, hogy nőtt a kockázat, viszont ezt a kockázatot gondolkodás nélkül áthárították egyoldalúan az ügyfelekre.

A per pedig arról szól, hogy ezt az előre nem látható (!) kockázat költségét (NEM az árfolyamkockázat, hanem a gazdasági válság hatása miatt fellépő gondok) a bank és az ügyfél KÖZÖSEN viselje.

movhu 2009.02.13. 10:35:35

@gyugyó: Akkor esetedben Mea Culpa, rohadjon meg a bank.
Nekem is olyan 150-es CHF körül volt a hitelfelvétel, akkor olyan 40.000 körülit fizettem. Most 50.000. Igaz, hogy nem pont olyan egyszerű a számítás, mint leírod, mert egy része csak a tőke, a többi kamat, de a te eseted nagyon durva.

movhu 2009.02.13. 10:37:13

@Karbonade: Lehet, hogy benéztem, de az általam látott hír árfolyamról beszélt, és nem kamatról. Utána fogok még nézni pontosan, hogy akkor miért is perelnek.

movhu 2009.02.13. 10:40:55

Részlet az Index-en a hírből:

"A forint gyengülése miatt megnövekedett törlesztőrészletekről hamarosan a bíróságnak is tárgyalnia kell, ugyanis próbaper indul az egyik bank ellen"

gyugyó 2009.02.13. 16:02:19

@movhu: köszönöm. Próbáltam érdeklődni a banknál, személyesen és telefonon is, de nem kaptam kimerítő magyarázatot szerintük minden így jó, úgyhogy jövőhéten én is panaszt teszek, mert szerintem meg nem. Most nézegetem ennek mi a módja.
A blog meg fasza sokat olvasom

Bit Rot 2009.02.13. 21:47:18

Nyilván nem a CHF árfolyamingadozás miatt megy a per!

Hanem azért, mert a bankok írtak egy levelet az ügyfeleknek, hogy pár %-al növelik a KAMATOT! Csak úgy, mert most ők kockázatosabbnak érzik a helyzetet, nehezebben kapnak pénzt, stb.

Na, EZ a szemétség!

Az árfolyamváltozást bárki elfogadja, még ha nem is örömmel.

Ez viszont kicseszés!

misc · http://misc.blog.hu 2009.02.13. 22:00:50

valóban így van, a per alapja az, hogy a bankok egyoldalú szerződésmódosítással megemelhetik a kamatokat, és most ez tömegesen meg is tették.. teljesen törvényesen, hiszen ez minden hitelszerződésben benne van, de tényleg felháborító, hogy a bank akkor emeli a kamatot, amikor akarja.. úgy pedig nem lehet hitelt szerezni, ha az ember nem teszi ki magát ennek a veszélynek.

Nork@ 2009.02.17. 10:13:56

Nemcsak a kamatokat emelték meg, hanem a KEZELÉSI KÖLTSÉGET is.
Az OTP-nél van hitelem, az árfolyam alapján max. 15.000 Ft-tal lenne több a törlesztőrészletem, ezzel szemben most 25-tel fizetek többet.
Küldtek egy levelet, hogy 1%-kal emelkedett a KEZELÉSI KÖLTSÉG. Bementem megkérdezni hogy miért.
Válasz: ez sokmindentől függ, alapkamat, bankközi kamat, mittudomén.
Kérdezem: milyen időközönként változhat a kezelési ktg, fél év, negyed év?
Válasz: bármikor, akár hetente, egyoldalúan módosítható...
A hitelfelvételnél számítottam az árfolyamkockázatra. De hogy a kezelési költség és a kamat egyoldalúan ugrálhat hónapról-hónapra, arra nem.

krtek 2009.03.09. 10:09:46

Két dolgot kell rendberakni az emberek fejében. Egy bank alapvető érdeke a nyereség és akármilyen (számomra idegesítően hülyéneknéző) boldog balfaszként beállító (leendő)adósokat mutogatnak, ez nem segély szolgálat.

A másik, meg az hogy elvileg akkor kell kölcsönt felvenni, ha a kölcsönért szerzett dolog többet hoz mint a bank kaszája, illetve időhúzásra de csak végző esetben. Megélhetési szinten egy bank csak tetézheti a bajt.

A probléma nem ott van, hogy sok hülye kölcsönből vásárol olyan dolgot amit igazából nem engedhet meg magának hanem ott, hogy a szemét bankok nem ismerik a kocázatot mint fogalmat.

Ha az ügyvéd úr ennyire unatkozik inkább indítson pert (bármelyik banknál) az egyoldalú, eleve hátrányos szerződések miatt.

Elnézve egy banknál dolgozó jogászok számát, ez egy szép kihívás.

Múltkor egy banki tévedéskor meg mertem kérdezni a legnagyobb kibaszott magyar bankban a ügyintéző nénit, vajon kifizeti-e a szuperbank csak a benzin-parkolás költségemet, ami a bank hibájából keletkezett. Olyan hülyén nézett szerencsétlen... Bár lehet hogy ez is be van tanítva.

Igaza van az ügyfélnek? Átvágtuk, rájött? Parancs: mosolyogj és nézz hülyén...
süti beállítások módosítása