Karácsonyi féktelenség
2008.12.25. 12:00
Milyen meglepő! Az idei karácsonykor a kereskedők jelentése szerinte még néhány százalékkel erősebb is volt a forgalom, mint tavaly ilyenkor. Kezdődhetne így is egy ezzel kapcsolatos írás, ebből az első mondat azonban nem állja meg a helyét. Mert a tény egyáltalán nem meglepő. Lehetett előre tudni, hogy a pénzügyi világ erőiben keletkező zavar semmilyen hatással nem lesz az emberek gondolkodására. A karácsony a kötelező költekezés időszaka, pontosabban indoka. Olyan ez, mint a sokadik pohár tej. Ráfoghatjuk a nyuszira, illetve jelen esetben nem rá, mert ő csak tavasszal jön. Aktuális szereplőink a Jézuska, Télapó és ki tudja még kicsoda.

De hát ajándékozni csak kell, nem? Igen, de ki kapta a plazmatévét? Ki kapta a hűtőszekrényt? Ki kapta az autót? Kiderül, hogy az emberek egy csomó olyan dolgot vettek, amire jó indok volt a karácsony, de valójában úgy van ez, mint apuka a gyerek villanyvasútjával, amiben régi álmok teljesülnek be. Ennek egyik általam tapasztalt legszélsőségesebb példája az augusztusban megvásárolt számítógép volt, ami amúgy karácsonyi ajándékként funkcionált már a hazavitele pillanatában. Hozzá kell tenni, hogy nem a gyereknek, hanem két felnőtt vette „egymásnak”. És nincs is ezzel semmi baj, ha ettől nem kell a következő 5-7 karácsonyig tartó időszakra eladósodni, de bizony nagyon sokan eladósodtak most is. Aztán, amikor már senki sem emlékszik a mostani karácsony eufóriájára, eljön az időszak, amikor a törlesztőrészletek mellett nehéz lesz kifizetni a gázszámlát. És akkor majd az a gonosz gázszámla lesz a hibás, nem is ám az, aki a családi likviditás fogalmát mellőzve rohant a tömeggel vásárolni. Vásárolni, mert most 30-40%-kal olcsóbb. Hogyne, olcsóbb, mert a kereskedő eleve úgy árazta be, hogy majd ezeket a címkéket rá lehessen ragasztani, mert a magyar így fogja elvinni azt, amire valójában nincs is szüksége, de lehetősége az végképp nem lenne.
Ezek után mit is lehetne kívánni? Jó tévézést mindenkinek, ezután az hivatalos uzsorabank hirdetését nagyban lehet élvezni! Figyelhetjük rajta a benzinárat, és már otthon kiszámolhatjuk, hogy a 2000 forint, amennyit általában tankolni szoktunk egy hónapra, ez most mennyi benzint fog kifutni. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen még itt az eufória. Ne rontsuk el az ünnep hangulatát, ráérünk még erről beszélni jövőre is. Inkább jó szórakozást mindenkinek! Gondolkozni meg ráér jövőre, ha már most nem is sikerült! :)
A bejegyzés trackback címe:
https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr94841047
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bobby Newmark 2008.12.25. 12:48:26
Annyi helyen olvasok erről a hitelre karácsonyozásról, valahogy személyesen mégsem ismerek egyetlen embert sem, aki karácsonyra adósságokba verné magát.
Most a jelenség nem annyira általános, vagy csak én nem ismerek hülyéket?
Most a jelenség nem annyira általános, vagy csak én nem ismerek hülyéket?
movhu 2008.12.25. 12:56:41
Egyrészt szerencsés vagy :) Én a közvetlen környezetemben is ismerek olyat, aki most ugrott bele nagyobb hitelbe...
Másrészt ez sokszor nem csak abban nyilvánul meg, hogy most veszik fel a hitelt, hanem abban, hogy már korábban felvették, és a törlesztés helyett most újabb tárgyakat szereznek be.
A harmadik csoport az, aki mosr annyira kisöpri a kasszát, hogy majd ezután kell neki hozzányúlni a folyószámla hitelekerethez.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2008.12.25. 13:02:09
Csak abban nem gondolnak bele, hogy már annyira nem egyszerű hitelhez jutni, mint eddig, illetve, hogy azt vissza is kell fizetni.
2008.12.25. 13:19:20
@Bobby Newmark: Ismerni én sem ismerek, de amikor a bónuszomat házimozira költöttem, az eladók nem a termékeket próbálták eladni nekem, azokról kb szó sem esett, hanem a hiteleket kezdték ajánlgatni. Aztán a csalódás az arcukon, amikor jeleztem, hogy kp-val lesz...
szóval tuti általános jelenség
szóval tuti általános jelenség
petrocelli111 2008.12.25. 13:39:22
Én is csak a tv-ből hallottam ilyenekről, amíg az feleségem egyik kollégája most vett hitelből lcd tv-t. Nyakig ül az adóságban, és a főnőke is könyörgött neki, hogy ne tegye , de nagyon elszánt volt. Szerintem az ilyenek mazochisták akik szeretik a banknak adni a nehezen megkeresett pénzüket.
Horizont 2008.12.25. 14:10:51
Szerintem nem csak az emberi hülyeség az oka a hitelre vásárlásnak.
(nem vásároltam hitelre:))
Az átlagember átlagfizetésből él, semmiféle plusz pénzre nem számíthat sehonnan, szülő sem tud adni nagyobb összeget egyben. Van munkahelye (még), van családja,tanuló gyerekei, normális átlagélete. Nem iszik, nem dohányzik, nincs szenvedélye, nem tud szinházba, moziba menni, könyvet se tud venni havonta. Kilátástalan a helyzete azügyben, hogy legyen egyszer egy nagyobb összeg a kezében.Tehát ha bármire vágyik ebben a büdös életben azt neki ELŐRE össze kéne spórolnia.Miből, mennyit és mennyi ideig??? Az egyszer élünk "virtus" ott van bennünk magyarokban.Nem fog évekig félretenni, amúgy is mindig "beugrik" valami ami elviszi a kicsike félretett pénzt, bepöccen, elmegy és megveszi hitelből! Mi jön ezek után? Jelszó: Majd csak lesz valahogy!
Ez csak egy szelete ennek a hiteles történetnek,mások másért csinálják.Gondolom.

Blazzo (törölt) 2008.12.26. 20:56:09
A munkámból adódan dolgozom együtt sok pénzintézettel. Ott mesélte az egyik "bankárköcsög", hogy bizony karácsony előtt csak úgy szórják az áruhitelt...aztán márciusban 10-ből 7 bedől. Sajnos az emberekben ilyenkor minimálisra csökken a józan belátás képessége. Villogni kell otthon a családnak, meg had pukkadjon meg a szomszéd amikor meglátja az új plzama TV-t a nagyszobában és ugye a gyerek sem maradhat szégyenben a suliban, hogy ő bizony nem kapott 50 valahány ezer forintos mobilt vagy biciklit a fa alá. Igaz a család összes tagja 5-6 éves göncökben jár, és a villanyszámla fizetése is gondot okoz. Ám, ha jobban belegondolunk, ez is egyfajta menekülés a hétköznapok keserűsége, sikertelensége elől. Csak sajnos ennek súlyos ára van.
Blazzo (törölt) 2008.12.26. 20:59:02
Bár ehhez az egészhez az is jócskán hozzájárul, hogy a mai marketing-kommunikáció képes elhitetni az emberekkel, hogy olyan dolgokra is szükségük van, amelyek idáig még csak nem is hiányoztak nekik.
Lexand · http://szavazik.blog.hu 2008.12.27. 19:36:58
Aki engedi, hogy még a nem létező pénzét is elvegyék teljesen haszontalan dolgok miatt, pláne, ha a dicsekvés, magamutogatás a cél, akkor talán meg is érdemli.
Amennyi tévét, filmet nézek mostanában..., nem is tudom mit kezdenék egy plazma tévével. :D
Amennyi tévét, filmet nézek mostanában..., nem is tudom mit kezdenék egy plazma tévével. :D
Dave_hu (törölt) 2008.12.28. 16:41:23
rossz az érvelés, ugyanis a fogyasztás a társadalom mozgatórugója. Nagyon is örülni kell a forgalom "növekedésének". Pont azért fog tudni bemenni jóska holnap dolgozni, mert megveszik a szart a gyárból, meg a hitelt, meg a kocsit (bár azt már kevésbé). Fogyasztás nélkül összeomolna minden: esett a fogyasztás ergó sokakat ki kell rugni, be kell zárni, nő a munkanélküliség, esik a fogyasztás...és újra, újra...
Pont ugyanez van konjunktúrában is, csak felfelé.
Pont ugyanez van konjunktúrában is, csak felfelé.
laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.28. 20:43:52
Szerintem is ott az igazság, hogy ez egyfajta menekülés az embereknek. Elhiszik, hogy ők is ugyanolyan szépek, csinosak, jómódúak, szerencsések lesznek, mint a reklámban látott szuperpasi/szupernő/szupercsalád, ha megveszik az 50ezres mobilt/lcd-tévét akármit. Egyszerűen nem néznek szembe az igazsággal.
Olyan ez, mint a hitelre nyaralás. Megmutatni, hogy neked is telik rá, te is vagy olyan ember, mint a másik. Van, akit ez mozgat.
Olyan ez, mint a hitelre nyaralás. Megmutatni, hogy neked is telik rá, te is vagy olyan ember, mint a másik. Van, akit ez mozgat.