Mérséklődő jogdíjsarc

2008.11.07. 10:00

Van olyan hír, melyet olvasva azt hisszük, hogy rossz országban ébredtünk, esetleg valamilyen tudatmódosító szert csempésztek a kávénkba. Leginkább a pozitív hírekkel vagyunk így, amikor olyanokról kapunk tudomást, hogy végre valahol kevesebb sarcot kíván ránk kivetni valaki. Ilyen hír az, hogy valaki hirtelen rájött, nem túl frankó dolog a viharos széllel szembe pisilni, és inkább valami más módot kellene választani igényeinek kielégítésére. Valakinek nagyon elege lett abból, hogy milliárdos adóbevételtől esik el az állam amiatt, hogy az itthoni irreálisan magas szerzői jogdíjak miatt a legtöbb ember már csak az északi szomszédunknál forgalomba hozott adathordozót vásárol. Megjelent a szándék, aminek csak egy igen szűk réteg nem fog örülni, akik eddig ingyen éltek abból, hogy az ember memóriakártyákat és más adathordozókat vásárolt, amin betegesen magas jogdíjak voltak. A felvetés szerint a szándék ugyanis az, hogy az ezekre a termékekre kivetett jogdíj ne lehessen több, mint a nagykereskedelmi áruk 6%-ka. Varga László és Hajdú Attila képviselők módosító indítványt nyújtottak ezzel kapcsolatban.
A probléma milliárdos nagyságrendű, és tényleg betegesnek mondható, hogy ma nálunk az a bizonyos matrica képes megsokszorozni egy-egy adathordozó árát. Ráadásul ez kiterjed a teljes skálára, ami csöppet sem mondható reálisnak. Mert ugyan azt bevalljuk, hogy a CD és DVD lemezek egy jelentős részén valamilyen audiovizuális anyag végzi, és kevesebb az archiválás, de bizonyos adathordozók esetében sokkal szélesebb körű az olyan felhasználás, ami nem érinti senkinek a szerzői jogát. De éppen úgy meg kell ezt fizetnünk a fényképezőgépünkbe vásárolt memóriakártya esetében is, még akkor is, ha az soha nem fog látni csak általunk készített képeket. A várható eredmény a társadalmi elégedettség fokozása mellett nagyon sok milliárd forint itthon keletkező adóbevétel, mivel így jelentősen megnövekedne az hazai vásárlás.
A szándék azonban ezen is túlmutat. A korábbi inkvizíciós javaslat néhány hete azt vetette fel, hogy minden letöltött anyagról azt kell feltételezni, hogy jogvédett. Így aki letölt, az lényegében büntethető, hiszen nem tudja ellenőrizni, hogy az a bizonyos audiovizuális anyag jogszerűen került-e a birtokába. Ezzel szemben most Hajdú azt vetette fel, hogy a saját részre letöltőket nem kellene büntetni, hiszen nekik sem lehetőségük, sem képességük nincs annak ellenőrzésére, hogy az interneten hozzáférhető anyag legális vagy sem. És tényleg, gondoljuk csak át. A letöltendő zenéről vajon ki tudja megmondani, hogy azt a szerző egyébként is ingyenesen közzétehetőként indította el, vagy nem?
Az események gyorsan pöröghetnek, mert amennyiben a lobbi, azaz a pénz nem tesz keresztbe valahol, akkor még ebben az évben módosulhat a törvény, és így a jogdíjak is. Ezek után jövőre semmi akadálya nem lesz annak, hogy lemezeinket megvásároljuk valamely magyar boltban is, a hazai kasszába befizetve az arra eső adót. Végre valami értelmes felvetés is történik, és nem csak olyan intézkedéseket hozunk, amely a környező gazdaságokat élénkíti. Izgatottan várjuk azt, hogy tényleg megtörténik-e a csoda.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr42755303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.11.07. 10:36:35

a saját részre letöltők, ha úgy töltenek le, hogy közben másnak nem tölt fel semmit, most se bűntethetők...

yloz · http://3cweb.blogspot.com/ 2008.11.07. 10:45:39

ez igaz, de se a dc, se a torrent, se a többi hasonló nem ilyen. kivéve a fizetős ftp-k. :)
mellesleg ha véletlen használnék ilyen csúnya progikat, tudnom kellene, hogy a fránya cucc nem csak lefele, hanem felfele is tölt?

Chicano 2008.11.07. 10:54:26

Azért végre már az "adathordozós" lobbi is a sarkára állhatna, mert a hologramos címkék miatt ők is komoly árbevételtől eshetnek el. Persze lehet hogy a multi úgy van vele hogy neki mindegy hogy honnan (melyik országból) vesszük meg a hordozót, csak az övét vegyük. De például az üzletek biztosan nagyot buknak ezen. Itt volt az ideje hogy beinduljon egy kis lobbizás. Egyébként Varga és Hajdú urak előtt le a kalappal, ezek tényleg KÉPVISELŐK.

Pistike 2008.11.07. 10:56:49

Ha valaki ennek ellent mond a t.házban, akkor szeretném tudni név szerint, hogy ki az...és mennyi kapott érte zsebbe.

Baszkurátor 2008.11.07. 10:57:30

Na igen.Most nem büntetik, de olvasd csak el ezt :

"A magáncélú letöltést is büntetné az új szerzői jogi törvény"

index.hu/tech/jog/torv301008/

komment 2008.11.07. 11:02:20

Presserék úgyis kitalálnak majd valamit, ne aggódjatok. Rövidesen a DDR ramok után is kell jogdíjat fizetni, hiszen időnként jogvédett tartalmak kerülnek bele ;-)

Szőröstalpú Jeti 2008.11.07. 11:02:42

Igen, most nem büntethetőők a magáncélra letöltők, de an egy olyan tervezet, ami szerint azok lennének: itcafe.hu/hir/az_uj_szerzoi_jogi_torveny_buntetne_a_letoltoket.html
Az adathordozós lobbi próbált a sarkára állni, de az artisjus erősebb volt :S Egyébként nonszesz, hogy egy "jogvédő iroda" mindenféle kontrol nélkül vehet ki gyakorlatilag adót...

Kixx 2008.11.07. 11:05:00

Azt azért tudni kell, hogy nincs ingyenes letöltés Magyarországon, (legalábbis az olyan tartalmak esetében amiknek valamilyen - nem joglejárt - zenei vonatkozása van).
Az Artisjus-nak mindig fizetni kell (akkor is ha egyébként a letöltés ingyenes).
Ők osztják aztán szét - papíron - a zeneszerzők/szövegírók között a pénzt. Ilyen értelemben legális ingyenes letöltés nem létezik. (Ők szedik a pénzt a kocsmáktól - ahol zene szól - vagy a cégektől akiknek a telefonon zenét halgattatnak veled.)

komment 2008.11.07. 11:06:00

Szőrös:

Jogvédő EGYESÜLET. Magyarán gittegylet. Olyan mint a BSA.

Már várom azt az ügyvédet aki az első pert megnyeri ellenük. Jó egészséget kívánok neki egy életen át.

Szőröstalpú Jeti 2008.11.07. 11:10:14

komment: Egyezzünk ki döntetlenben :) : Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület ( artisjus.hu )
Beperelni meg senki nem fogja (lett volna rá 5-6 éve, és én még egyről sem hallottam)

Baszkurátor 2008.11.07. 11:10:23

Nekem a mai napig nemtudta senki megmagyarázni, hogy miért fizetek jogdíjat arra a ki****ott CF kártyára ami a fényképezőmben van.Ha nemkellene ennyi fa**t eltartani a külömböző CD-k és DVD-k árából lehet sokkal olcsóbb lehetne ergo megtudnák venni a népek.Nem?

W Joe 2008.11.07. 11:10:46

"Töltögetünk, töltögetünk?" - Ha minden letöltött anyagról azt kell feltételezni, hogy jogvédett, akkor tulajdonképpen minden letöltőről azt kell feltételezni, hogy bűnöző? Nincs ez ellentétben az ártatlanság vélelmével? Mindenki bűnös, amíg nem bizonyítja az ellenkezőjét?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.07. 11:13:30

Az Artisjus maffis szerintetek bármikor is belemegy, hogy egy üres DVD-én (ami legyen 60 ft) 4 ft legyen a jogdíj?

És miből fognak pénzt osztani a művészeknek?

Hogy jön össze az a 12-13 milliárd ft?

Baszkurátor 2008.11.07. 11:16:37

Úgy zero, hogy rabosítják a fél országot.
Én már úgy nevelem a két lányomat és a fiamat, hogy amint tehetik huzzanak innen a faszba.50% feletti elvonás ( adó, tb,apámfa**a ) és a többi nyalánkság miatt.

Dr Kangörény 2008.11.07. 11:17:00

Kixx, azért ez elég nagy zöldség volt!

Ha én most feljátszok egy dalt és letölthetővé teszem, azt nem minősítheti senki illegálisnak.

Pénzt meg senki sem kérhet, pláne nem az artisjus.
Amiről te írsz, az teljesen más.

komment 2008.11.07. 11:17:16

Szőrös:

Deal :). Egyébként a Centrumot sem basztatták sokáig aztán mégis jött valaki. Remélem itt is így lesz. Megnézném a kifordultszájú Pressert ahogy magyarázza a bizonyítványt.

Baszkurátor:

Mit kell itt magyarázni...Nem veszitek a szar CD-iket, nincsen pénz drága kocsikra, hangszerekre, kurvákra, kokainra. Valahonnan elő kell teremteni a pénzt ezeknek a tehetségtelen ingyenélőknek. Ahol én vettem a CF kártyáimat ott még azt is mondták, hogy őrzöm meg Presser-matricát ugrik a gar. Ez milyen?

Wita.HU Joe:

Ez egy normális országban nem lenne kérdés, de itt nálunk a jogsértések sorozatát követi el hatalom és minden kiszolgálója ott a mi nevünk kuss.

komment 2008.11.07. 11:18:25

+hogyha

+,ahol

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.07. 11:19:00

Mondjuk az állam hamarabb is kapcsolhatott volna.
25% ÁFÁ-tól esik el, mert 100%-os jogdíjat szed be az Artisjus?

Milyen jó lenne egy guriga DVD-ét (25-öst) 1750 ft-ért megvenni, itthon, legálisan, boltban?

escaper · http://elinnen.blog.hu 2008.11.07. 11:20:39

A kedvencem: a kulturális járulék. Az a kis drága matrica a CDn, DVDn és díj a merevlemezek árában. Szerintem a régi törvényeknek megfelelően a fénymásolók árában is benne van. Tehát én és minden ilyen terméket vásárló fizet, mert jónéhányan illegálisan letöltik és lemásolják a zenei albumokat és filmeket.

Az szerintem jogellenes, hogy azokkal fizettetem meg a lopást, akik ártatlanok. Mi történne, ha egy ismeretlen fizetés nélkül elszaladna az étteremből, ahol épp vacsorázunk? Elfogadnánk, hogy számlánk magasabb lesz, hogy a vendéglős ne járjon rosszul? Nem hiszem.
Ha viszont már előre fizetnem kell, mielőtt bármit is csinálnék, például a családi fotókat akarom DVD-re írni, akkor miért a büntetés?
És mit is kapok én személy szerint a többlet fizetésért? Hát, mi mást, mint a jogtalan másolat készítésének a jogát!

elinnen.blog.hu/2008/04/09/letoltes3
elinnen.blog.hu/2008/01/29/mo_a_lehuzo_orszag_cd_miert_tolt_le_a_moi

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2008.11.07. 11:22:24

Még jó, bazeg, hogy az A4-es papíron nincs illeték, hiszen jogvédett tartalmat lehet rá fénymásolni.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.11.07. 11:24:53

valaki küldene nekem egy fényképet ilyen hologrammos matricáról? még sose nem láttam olyat. minden adathordozót külföldön veszek meg, lásd EU és a szabad árubehozatal... nem itt lett forgalomba helyezve, hanem külföldön, becsókolhatnak.

egy összeomló ország peremén 2008.11.07. 11:25:06

35 ft-ért veszem a minőségi! DVD-t ha ez alá vagy közelébe viszi a gyárit akkor majd veszek boltban eredetit addig ez csak felejthető konkurencia

beavereater 2008.11.07. 11:26:31

zero: nagyon jó.

Egyébként a dologból (a "jogdíj" csökkentéséből) semmi sem lesz, erre nagy összegbe mernék már most fogadni. Ellenben majd megszavazzák, hogy a vám- és pénzügyőrség ellenőrizhesse, hogy a táskádban lévő dvd-ken rajta van-e a matrica.

Dara 2008.11.07. 11:30:05

Lemúr Miki:
meg fogsz lepödni, van reprografiai járulék vagy díj, minden csomag fénymásolóban is használható papiron.
Azt hitted, meguszhatod?

xszolixxx 2008.11.07. 11:34:52

Kangörény

Pedig de. Az artisjus és a magyar törvények szerint a saját szerzeményed után is jogdíjat kellene fizetned.

hulyemagyar 2008.11.07. 11:40:59

" beavereater 2008.11.07. 11:26:31
zero: nagyon jó.

Egyébként a dologból (a "jogdíj" csökkentéséből) semmi sem lesz, erre nagy összegbe mernék már most fogadni. Ellenben majd megszavazzák, hogy a vám- és pénzügyőrség ellenőrizhesse, hogy a táskádban lévő dvd-ken rajta van-e a matrica. "

Igen, kurvaországban ez fog történni.

eszkep 2008.11.07. 11:45:28

Ezt már elkúrták... Nem kicsit, nagyon! Egyhamar nem fogok visszaszokni a boltokba DVD vásárlás ügyén...

Baszkurátor 2008.11.07. 11:46:45

@ hulyemagyar 2008.11.07. 11:40:59

Ebben csak az a szomorú, hogy erre a verzióra az esély nem kicsi...

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.11.07. 11:48:37

Baszkurátor: thx, most már tudom, mit kerüljek el továbbra is. köszönöm!

aPar aLyza 2008.11.07. 11:52:13

Ez a lépés annyira értelmetlen, mert a dolog lényegi részét nem érinti (pl. ha vki a saját számát előadja, azért is kell jogdíjat fizetni).

Az ingyenélők meg szeretnének továbbra is ingyenélni, szóval az egyik hupliból lesz a másik oldalon egy dudor.

komment 2008.11.07. 11:54:07

Azt azért frankón elérte az Artisjus, hogy pl. én semmiért sem vagyok hajlandó fizetni, ami kell az ott van a torrenten, dc-n de pl. sokszor az is elég ha beírod a gugliba, hogy: rapidshare

Továbbá a baráti körömben sincs senki aki bármiért is fizetett volna...

Sleepy Gonsales 2008.11.07. 11:58:10

Itt még valaki hisz a csodákban?
Én igen de titkolom :-(

Baszkurátor 2008.11.07. 12:05:25

@ komment 2008.11.07. 11:54:07
Hasonló cipőben járok én is.Régebben megvettem ami tetszett ( a Carmina Burana-tól kezdve Chris Rea-n át egészen Tom Jones-ig ) de leszoktam róla.Azóta inkább rádiót hallgatok.Azon nincs matrica..

chr(27) 2008.11.07. 12:09:19

Szerintem ne vigyek le a matricak arat... Mibol fogunk akkor elni, mi, a szlovak importorok muahahahaha

Szőröstalpú Jeti 2008.11.07. 12:09:29

zero: "Hogy jön össze az a 12-13 milliárd ft? "
Igaziból az a kérdés szerintem, hogy mire megy el. Egy iroda (egyesület :) ) adók módjára beszedett pénzéről annyit lehet tudni, hogy kb 10% megy el működési költségekre, a többit pedig valahogy széosztják valakik között. Én is szeretnék egy jogvédő egyesületet!

okoska 2008.11.07. 12:13:43

akkor ennyi erővel a tv-és pc-monitor után is + adót kell fizetni mivel azon nézi a nép a letöltött filmeket.
kabaré ez az ország. komolyan mondom ide kellene bevágni egy ki atomot, nem afganisztánba.
Talán azon kellene elgondolkozni, hogy az átlagjövedelem hány %-áért kapok meg egy jogtiszta friss dvd-filmet.
a nép nem azért töltöget a netről mert szeret bűnözni, hanem mert a jogtiszta eredeti szoftver MEGFIZETHETETLEN.

okoska 2008.11.07. 12:18:01

ha én is a parlamentben ülnék minimum 500e fizuval, én is boltban venném a filmeket, és fel lennék háborodva hogy az emberek a neten töltik.
de addig marad a bevált módszer :)

komment 2008.11.07. 12:36:07

okoska:

Nem csak megfizethetetlen, hanem többnyire szar is. Egy kezemen meg tudnám számolni azokat a szoftvereket, amelyek tényleg stabilak, gyorsak, átgondoltak ergo hatékony munkavégzésre alkalmasak.

A többi csak puffasztott kód.

Valhi 2008.11.07. 12:52:33

Cím-tulajdonos ellenőrzésre tettek javaslatot, és egy 20 fős letöltő-feltöltő admin felállítására, amit el is fogad a Ház. Nincs ingyenes letöltés, csak jogszerűtlen. A rendőrség számára elkülönítettek egy összeget, ezen ügyek gyors intézésére. 2 órán belül csengetnek, ha a szabály átmegy.
Persze, ha politikus vagy, azt is megoldhatod, hogy ne legyen vagyonosodási vizsgálat veled szemben.

hajrá 2008.11.07. 13:00:01

VÉGRE. Ideje hogy véget vessenek a magánadónak. Mert ebben az a röhej, hogy a befizett pénz magán egyesület kezébe került. 2007-ben, több mint 12 milliárd Ft. artisjus.hu/opencms/export/artisjus/egyesulet/foigazgato_beszamoloja_2007.html
A fenti beszámoló szerint, 77,8% osztotta fel vagy utalta tovább. Így ez az egyesület 2,88 Milliárd forintot költött el magára, ha jól értelmezem.Azért ez durva. Mekkora fizetései lehetnek az ottani ügyvédeknek?!
Bár valószínűtlen, hogy bármi történne. Tuti minden politikai párt kap a pénzből.

blügy-blügy 2008.11.07. 13:13:27

minek a cd-dvd? Az ember csak tökörészik velük, ahelyett, hogy venne egy 8-16 gigás pendrive-ot. Régen biztonsági mentéseket csináltam dvd-re, de ma, mikor a torrenttől betellik egy 200 gigás vinyó, azzal mit lehet kezdeni? Szerintem jó helyen van az ott a vinyón

grigorij (törölt) 2008.11.07. 13:17:25

Ne haragudjatok, de néhány részletben hibás a megközelítése a dolgoknak!
Hogy a VPOP ellen őrizze a matrica meglétét, a nem lehetséges, mivel a törvény nem azt mondja ki, hogy az adathordozón kell, hogy legyen, hanem azt, hogy a kereskedelembe hozott termékeket el kell látni velük!
Tehát nemcsak azért lehet szlovák forrásból olcsón venni, mert az EU, meg miegymás, hanem azért, mert az ott vásároltakra csak akkor kell igényelni matricát, ha az árusítani akarjuk!
Mi cégesen is ott vásárolunk, számlával, EU-s adószámmal, 0-ás ÁFÁval! Mert nem hozzuk forgalomba!

Viszont a tököm továbbra is tele van azzal, hogy már megint csak az illegális letöltés meg a hasonlók keringenek a véleményekben, pedig az Artisjus módszere nem a gátlástalan jogdíjszedés miatt törvénysértő!
Hanem mert ugyanakkor ezzel a mai módszerrel ők ugyanolyan tolvajok, mint akik ellen állítólag küzdenek!
És erre továbbra sincs sem módosítás, sem per sem semmi!

Mert az adathozdozók egy elég nagy hányada nem hobbi célra kerül felhasználásra, hanem munkára!
Bizonyítottan munkára!
Bele kellene gondolni, hogy Magyarországon vajon hány cég, vállalat, bank, kereskedő, iparvállalat alkalmazza a CD/DVD-ket adatarchiválásra? A saját adataik tárolására!
Hány mérnök, tervező tárolja lemezeken a saját szellemi termékének tekinthető produktumait???
Hány szoftveres, webfejlesztő, grafikus tárolja a saját szellemi termékét lemezeken???

És itt nem az elszámolhatóságról van szó!

Hanem arról, hogy az ilyen, bizonyítottan saját szellemi terméket tartalmazó lemezek után is jogdíjat fizettetnek a JOGTULAJDONOSSAL!!!
Majd azt, mintha mi sem történt volna, szétosztják a saját sleppjük között!

Egyszerűen az Artisjus ELLOPJA más jogtulajdonosoktól a jogdíjukat...

És olyan egyszerű lenne a megoldás, csak hát...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.11.07. 13:22:08

A figyelmetekbe ajánlom xszolixxx megjegyzését: "Az artisjus és a magyar törvények szerint a saját szerzeményed után is jogdíjat kellene fizetned." Ez ugyanis tényleg így van. És van elképzelésetek arról, hogy az Artisjus a beszedett jogdíjnak mekkora töredékét adja át a művésznek? Akár a saját dalának eljátszásáért befizetett jogdíjból is? Nem a művészek jogaiért aggódnak ők, a drágák, hanem a saját, önhatalmúlag beszedett bevételeik miatt. Tojnak ők a művészekre, akik tényleg megérdemelnék a pénzt a munkájukért, de ők kapják a legkevesebbet. Hát ezek után kezdjenek lobbizni az uraink a különadó érdekében.

ratt_724 2008.11.07. 13:25:48

Valamelyik civil szervezetnek érdemes volna végigjárni azt a procedúrát, hogy vesz egy mondjuk memóriakártyát, amit igazol, hogy fényképezőben használ (pl. nyilatkozattal) és ez után bíróságon visszaigényli a 'jogvédőktől' a felszámított díját, mondván ő nem használja olyan célra.
Ha bolti laptop árából adtak vissza vindóz árát, mert nem kérte az emberke, akkor ezt is el lehetne érni.
itcafe.hu/cikk/windows-ado/a_windows-ado_problemaja.html
Kíváncsi lennék egy ilyen ítéletre, mondjuk kedvező ítélet esetén sajnos nincs precedens Mo-on de ez lenne az első lépés.

grigorij (törölt) 2008.11.07. 13:28:05

Androsz!
Nem a szétosztott összeg a lényeg!
Hanem csak azok kapnak, akik TAGOK!
A nem tagok akkor sem kapnak, ha tisztességesen fizettek és ők a jogtulajdonosok!
Az ő részüket is a tagok kapják!!!!!!
Ha Brody tag, KKovács meg nem, akkor KKovács jogos jogdíját is Bródy kapja... És nem csak a vásárlóktól beszedettet, hanem még KKovácsot is lehúzzák...

Ezt írtam az előbb, hogy 1:10000 az arány a zenészek és az egyéb, polgári jogtulajdonosok (mérnökök, fejlesztők, gazdasági vezetők, cégek stb.) között!

Lambotze 2008.11.07. 13:34:11

Az Artisjus eszetlen semmirekellők csürhéje, akiket elsőként állít majd falhoz a forradalom ;)

Hardhead 2008.11.07. 13:39:24

Ami itt megy jogdíj ügyben az valami nevetséges.
Ha azt hiszitek, hogy az artisjus a művészeknek szedi a pénzt, akkor az tévedés. Ha ez JOGdíj lenne, akkor le lehetne mondani erről a JOG-ról. De - tudomásom szerint - ebben az országban nem mondhat le a szerző a bevétel jogáról. Ez is azt mutatja, hoyg nem az az elsődleges,hogy a művész megkapja a pénzét. Ez csak egy pénzszerzési ürügy.
Normális országban nem tudom elképzelni azt, hogyha szerzek egy számot és azt előadom a negyközönség előtt, akkor nekem a saját számom után be kell fizetnem az artisjus felé az előadás után járó díjat. Aztán majd valamikor az artisjus MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEINEK LEVONÁSA UTÁN visszakaphatok belőle egy töredéknyit.

Ez egy baromság. Ne higyje el senki, hogy ez a művészekért van! A művészek csak arra kellenek, hogy a nevükkel az "érdekükben" lehessen kapányolni, hogy a zászlóra lehessen tűzni. Egyébként pedig a MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGBŐL baromi jól el lehet tengődni!

Vérnűsző Barom 2008.11.07. 13:43:31

Zenészek perelték az Artisjust (nem kapták meg azt a pénzt, ami az Artisjus szerint járt volna nekik). Elvesztették.
A per folyamán az Artisjus visszamenőleg módosította a saját működési feltételeit, ezt a bíróság tudomásul vette és az Artisjusnak adott igazat.
---
Saját telefonos megkeresésemre (Már mennyi szerzői jogdíjat kapok a saját, archivált anyagaim után, ha már fizettetik a matricát a DVD-re?), elképedtek, majd kiröhögtek.
Azóta kerülöm a matricás, DVD-és megoldásokat.
---
Zenét nem nagyon hallgatok, filmet se töltögetek le, ha nagyritkán mégis megesik, átlag negyed óra egy film, mert törlöm is, annyira szar a zömük.
Ismerősök között végzet nem reprezentatív felmérés szerint hasonlóan állnak ezzel ők is, bár az a negyed óra néha kitolódik félre is. Viszont azokat a filmeket, amik bejönnek nekik, megnézik moziban is.

Úgyhogy talán nem minket kéne baszogatnia az Artisjusnak és társainak, hanem jogutód nélkül fel kéne oszlaniuk, addig meg baszogassák azokat, akik szar zenét, szar filmeket tolnak a képünkbe azzal, hogy fizessünk csak értük minél többet.

Ha nyilvános lenne, milyen zenék, filmek, hogy fogynak az iTunes és a többi hasonló on-line zenebolton keresztül, mindjárt kiderülne, hogy a nagy többséget a kutya se veszi, a puszta létükért is kár. Az Artisjus - elvileg - az ő érdeküket védi.

A kiadók azon sírnak, hogy szegény zenésznek nem jut pénz semmire, hisz milyen drága a világ, és ők hitelezik meg az egész kiadási balhét, tehát jár nekik az a kis haszon (ne menjünk bele a százalékokba, idegesítőek).
A kisebb-nagyobb cégeknek nincs kiadójuk. Ha kell nekik egy kis pénz, elbaktatnak a bankhoz, felveszik a hitelt, és szépen megcsinálják magukat. Ez a zenevilágban nem működhetne? Dehogynem. De akkor szegény kiadók mitől gazdagodnának, szegény Artisjusnak mitől lenne négymilliárdos bevétele? A zenésznek mindegy. Ha sikeres jó, ha még nem, akkor neki kell összekapnia a szponzori pénzt, aput-anyut, a maradéknál meg a kiadó konkrétan a lehúzásunkra hoz létre újabb, szemetet termelő csapatokat. Az Artisjus ezeket védi...

Ha netán valakinek van egy kocsmája, és szól benne a rádió, akkor fizessen utána az Artisjusnak. Ugyan a rádió már fizetett, egyszer a megvett CD, egyszer a leadása után, de ettől még fizessen a kocsma is, harmadszor. Ha esténként van élő zene is a kocsmában, fizessen azután is. Ugyan erre az időre is érvényes a már egyszer fizetett összeg, nem baj, az esti órákra legfeljebb négyszeres jogdíj jár az Artisjusnak.

Képzeljétek: és fizetnek nekik! Vajon mi a faszért?

otromba 2008.11.07. 14:03:28

Hát igen! Több pont is van, csak unom felsorolni. De többen is rátappintottak a 2 legfőbb problémára:
1. Artisjus jogtalan sarca
2. Megvenném (a jogtiszta CD-t, DVD-t, szoftvert), ha a keresethez igazított áron forgalmaznák.

Valamikor még vásároltam én is a zenét, még a bakelit lemezek korában. Aztán egyszercsak gondoltam, hogy vezsek CD-n is, avagy megveszem a CD-n megjelent változatot is, egyszerűen a kényelem okán abból, ami már úgyis megvan bakeliten, csak azt kímélendő, na meg az autóba sem vihet magával az ember egy teljes hifiberendezést lemezjátszóstól :)

És akkor szembesültem az árakkal. Mondanom sem kell, hogy inkább a tömörített formátumot választottam. És azóta is.

Ami használható (SW) azt megveszem, ha tehetem. De nem itthon. Pl: Leopard OSX: 129 USD, itthon: kb 140 EUR.

Franky4fingers 2008.11.07. 14:05:16

Soha nem fog ez megváltozni. Ku.va sok ingyenélőt kell eltartani.

És az a baj, hogy ezek az ingyenélők most jellemzően a 45-55 ös korosztályból vannak, akiknek, tapasztalata, kap csolatai, hatalma is van arra, hogy minden így maradjon. Ezért nem jutunk innen előre.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2008.11.07. 14:08:49

otromba>az autóba sem vihet magával az ember egy teljes hifiberendezést lemezjátszóstól

Hát, öregem, ezt cáfolom. Éppen tegnap láttam a Pimp My Car című autóátépítős bohózatban, hogy a kesztyűtartóba egy lenyíló, teljesen szabályos lemezjátszót építettek. Ez nekem majdnem olyan hülyeség, mint a sárvédőbe épített plazmaképernyő, amit szintén láthattunk a nevezett műsorban. Az agyam odalett.

Karma · http://karma.blog.hu 2008.11.07. 14:30:37

@Kangörény
De igen. Ha feljátszol egy dalt otthon eg szál gitárral és letölthetővé teszed, az bizony jogdíjköteles. Az Emil Rulez annak idején ezért szedte le a saját honlapjáról a saját letölthető számait, és Artisjust anyázó levél kíséretében. Röhejes, de ez van.

guy 2008.11.07. 14:52:44

Aki letölt egy filmet a netről ingyen az pontosan tudja, hogy jogvédett filmet tölt le. De mi a különbség akkor, ha megveszek egy kalóz dvd-t a kínai piacon? Akkor is büntethető vagyok? Ja, és a zenészek nem a cd eladásokból élnek, hanem a haknikból, úgyhogy ezzel csak a kiadók vesztenek, persze nekik is pénz, hogy befuttassanak egy zenészt, de az interneten erre a zenésznek is nagy esélye van, akár egyedül is, ha populáris a zenéje. A filmek az más tészta, ott meg egyszerűen hülyék a kiadók, mert nem képesek megoldani, hogy az interneten nézhessek meg egy új mozifilmet. Pedig lenne rá megoldás, és csomóan fizetnének azért, ha az új filmnézés nem lenne társadalmi esemény, nem kéne elmenni moziba és beülni mások telefingott foteljébe, hanem a saját tévémen nézhetném meg. De nem csinálják, mert az kockázat, meg pénz, amit nem hajlandóak befektetni, mert egyelőre olcsóbb védeni a régit, mint létrehozni az újat.

naat2 2008.11.07. 14:56:56

Basszus, nekem van egy szájtom, amin csomó saját felvételem van (pl. ismerősöknek mutogatni, ill. kivagyiságból). Most akkor várhatom az artisjus (csakazértis kisbetűvel) megjelenését??? Sajnálnám a hangszert szétverni a fejükön.

movhu 2008.11.07. 16:21:56

Igen, sőt amennyiben CD-n adná ki ingyen, akkor is kell rá fizetni jogdíjat/CD...

IMOPB 2008.11.09. 19:15:33

Egy DVD árában 150 Ft jogdij van.
Ha te ingyen teszel fel saját zenét, akkor is kell fizetned kulturális járulékot.
Az A4 papír árában jelenleg nincs jogdíj, de jó ötletet adtál most nekik!:-)))A fénymásolók és nyomtatók árában viszont van.
Viszont saját célra lehet behozni CD-t és DVD-t tonna számra.Természetesen továbbértékesítésre nem kerülhet, mert az már kereskedelmi tevékenység.

Kedomer 2008.11.10. 08:06:04

qwerwerwerwe

kedomer 2008.11.10. 08:12:14

Bocs az előbbiért!

Csak annyit szeretnék a témához szólni, hogy furcsának tartom ezt a magyaros állami szemléletet, hogy az állam ahelyett, hogy hathatósan fellép valamilyen jogtalan magatartásforma ellen, inkább a társadalommal fizetteti meg az árát. Nagyon piacos-liberális felfogás: kényelmes, olcsó és látszólag megoldja vele a kárvallottak (szerzők) száját némi apróval.

aglaonemaku · http://www.aglaonemaku.blogspot.com 2008.11.10. 08:55:27

hi… iam from indonesia…
nice blog… success for all activities

please visit to my blog www.aglaonemaku.blogspot.com
exchange link?

salam
aglaonemaku

Sir Zet 2008.11.10. 23:26:27

Kelljen jogdíjat fizetni mindenkinek a látó- és hallószervei után, évi fix összeget/db, mivel ezekkel esetlegesen illegálisan/jogdíjfizetés nélkül publikálásra került zenéket/filmeket stb. is látnak/hallanak a zemberek.
Pressernek eladom az ötletet. Hehe.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.11.11. 17:47:54

nem lesz ebből a jogdíjcsökkentésből semmi, a bwinen ha lehetne rá fogadni akkor fogadnék :)
amúgy meg idióta aki nem a fenti szomszédtól rendeli a cuccot.
süti beállítások módosítása