Kétségtelenül nagyon sokat fejlődött a reklámipar, és minden olyan ágazat, ami ehhez kapcsolódik. Gondoljunk csak bele mekkora különbség érezhető a mai termékeket eladni kívánó kisfilmek és a néhány évtizeddel ezelőttiek között. És úgy tűnik nincs határ, ha kell, akkor nem a számítógép generálja a képeket, hanem a valóság. Ha kell, akkor többszázezer színes labda gurul le az utcákon, mert az olyan jól mutat. Ezzel párhuzamosan viszont egyes területeken a reklám veszít valamit. Sok esetben már nagyon messze esik a realitástól az, amivel megpróbálja számunkra eladni a terméket. Legyen az mosópor, autó vagy banki szolgáltatás, egyre inkább az irreális helyzetekkel tűzdelt mezőre lépünk. És most itt nem arra gondolok, amikor az átlag magyar meglátja a tévében, hogy a legújabb luxusautó most „csak kilencmilliókilenszázezerért” az övé lehet, hiszen annak is megvan a célközönsége. Inkább arról, amikor a lejátszódó folyamatok vagy nem is lehetségesek, vagy nagyon őrült dolgokat akarnak az emberekkel elfogadtatni realitásként.

Példának okáért vegyük kedvenc motorosunkat. A reklám jópofa nagyon, de tekintsük a valóságot. Már olyan hitelei is vannak, ami nyelvújítást eredményez, csak a fesztiválozás érdekli, pénze nuku, de a bank készségesen adja neki a hitelt, mert az mindkettőjüknek nagyon jó. Persze, üres zsebűeknek könnyű elmagyarázni, hogy miért van szükségük pénzre, legfőképpen akkor, ha üres zsebű motorosunknak azért van egy kis fedezete is. De lépjünk túl ezen, nézzük tovább a többiek felhozatalát. Géza 58 éves átlagos targoncás, aki bruttó 180.000 forintot keres havonta. Egy biztos, Géza nem átlagos targoncás. Bejelentett jövedelme van, ami ráadásul véletlenül sem az alacsonyabb kategóriába tartozik. Sokan szeretnének Géza munkahelyén dolgozni, mert ott fentebb aztán tuti jól lehet keresni. Ehhez jön, hogy Géza magának Krőzusnak a földi reinkarnációja, így pénzre nincs is szüksége, év végi jutalmait is nyugdíjra teszi félre. Tiszteletreméltó, becsületes adózó, magyar mintapolgár. Tényleg jó volna, ha igaz lenne. Ellenben vannak nem mintapolgárok. Van, akinél elromlik a tévé vagy a mikrohullámú sütő, és máris telefonál a nagy pénzistennek, aki pillanatokon belül ott van a készpénzzel az ajtóban. Jók az ilyen ismerősök. Kár, hogy a THM már akkora, hogy a reklámokban magyarázkoni kell, hogy az "áhh, dehogy a kamat". Nem hát, az a THM, ami arra hivatott, hogy megutassa, ez bizony tényleg egy elég kemény hitelforma. Akkor mossunk egy kicsit, ha már ilyen jó nekünk. Na nem pénzt, hanem ruhát. Mert amikor a gyerek a játszótéren belefürdik a mocsokba rendszeresen, és ruhája ázik a rátapadt gyümölcsöktől, akkor még véletlenül sem arra kell megtanítani, hogy vigyázni kellene a ruhára. Az sem jó módszer, ha a hátsó felét alapos pszichológiai hatású kezelésben részesítjük emiatt. Inkább venni kell egy másik mosóport, mert az ezt is kihozza. Kihozza, mert a direkt beletunkolt olívaolaj is kijön vele, akkor ez miért is ne. Abban az országban, ahol az átlagcsalád a hiteligénylő papírokat viszi magával a hegyre, minden megtörténhet. Még az is, hogy tényleg kap hitelt, ha bemegy a bankba.

Mert ugye a valóság egészen más. A rohadt fűfolt sehogy sem akar kijönni, ezért inkább a gyereket kezeljük. Sanyi a polcpakoló munkás sajna minimálbérre van bejelentve, és még év végi jutalmat sem kap. Örül, ha nem vágják ki nyugdíjig. Ha elromlik a mikrohullámú sütő, akkor épeszű ember inkább vár egy kicsit, és nem hívja fel a hivatalos uzsorást. De amennyiben mégis hitelt szeretne, akkor megtudja, mit is jelent egyszerű ügyintézni. Mert olyan papírok kellenek, ahol a kutyájának a születési dátuma a leglényegtelenebb adat, és a procedúrák csak ekkor kezdődnek, aminek a végén még talán egy kis pénzhez is juthat az igénylő. E pénz birtokában aztán leül, és elgondolkozik az összegeket számolva: vajon ez mitől üzlet nekem? És rájön, hogy a hiba ott van, miszerint elhitte, a Valóságban is úgy mennek a dolgok, mint Reklámiában.