Motivált közbiztonság

2008.08.25. 16:00

Mostanában egyre több, a mai abszurdisztáni közbiztonsági állapotról szóló - gyakran egyenesen megdöbbentő - cikket olvasok. Egyre több és több a rablás, a garázdaság, a betörés, a verekedés, a zsarolás stb... Lassan egyes régiókban, varosokban a közbiztonság szintje nemhogy a béka segge, de egyenesen a tektonikus lemezek alatt van.
Sokan sokfélét írtak már ennek okairól, sokan szidják a mostani vagy a korábbi politikai vezetést, a rendőrséget, az ügyészséget, a bíróságot, mindenkit. Jó páran persze rögtön "megoldási" javaslatokkal is előállnak, amelyek java része maximum egy eldugott afrikai rezsimben lenne megvalósítható (Rambo, a Predator és a Terminator hathatós közreműködésével), nem pedig egy demokratikus országban.
A fenti cikkekre reagáló olvasók hozzászólásaiból számomra az a kép rajzolódott ki - persze lehet, hogy tévesen - mintha a határőrökkel kényszerből felduzzasztott rendőrség személyi állománya - a tiszteletet érdemlő csekély kivételtől eltekintve - már nem elhivatottságból szolgál és véd, hanem csak egy állást tölt be. Igyekszik a napi x órát minél gyorsabban és nyugisabban letudni, nem feltétlenül ered a bűnöző nyomába, ül a kényelmes kocsiban és csak a felettesek által kiadott darabszámú csekket írja meg a már jól bejáratott "büntető-helyeken"... Nem járőrözik, csak ha muszáj, inkább aktákkal és látszattevékenységekkel veszi magát körbe, nehogy intézkednie kelljen, hiszen ha a legkisebb hibát is véti, jó eséllyel fogja az elkövető a szabadlábra helyezése után még a gatyáját is leperelni róla.
De miért ne változtassunk ezen? Miért ne tegyük motiválttá a rendőröket abban, hogy betöltsék a jogállam törvényes rendjenek megóvása melletti legfontosabb feladatuk és elfogják azokat, akik vétenek az érvényes jogszabályok ellen? Persze, ennek a "motiválásnak" nem szabad átesnie a ló másik oldalára, mert a végén oda jutunk, mint abban a svéd vígjátékban, ahol valódi bűnözés hiányában a rendőrök kezdtek el rabolni-fosztogatni, hogy legyen végre "ügy".
Milyen motiválásra gondolok? Egyszerű: zsebre menőre. Mind a mai napig a rendőrségen - amennyire én tudom - nem teljesítmény alapú a fizetés, hanem mint a köztisztviselőknél: beosztástól és kortól függő alap, plusz a pótlékok. Miért ne legyen náluk is a versenypiaci körülményekre hasonlító "ösztönző" rendszer? Mondjuk a BM minden kapitányságnak fizetne (figyelem innentől minden összeg hasra ütésre keletkezett, csak az arányok érzékeltetésére szolgál) mondjuk 5000HUF-ot minden felderített s lezárt szabálysértésért, 15000HUF-ot minden felderített s lezárt bűncselekményért, s így tovább. Természetesen, hogy a megfelelő kontroll is meglegyen, minden olyan esetért, ami az elégtelen nyomozás miatt nem állt meg az ügyészségen, kapna a kapitányság -6000HUF-ot, minden felderítetlen bűncselekményért -8000HUF-ot, és minden a közbiztonsággal vagy a rendőri munkával kapcsolatos, érdemben nem kivizsgált lakossági panaszért -500HUF-ot. Természetesen a mínuszokat halmozva akár a havi juttatások alá (!) is el lehetne jutni, de persze a pluszokkal ezt lehet ellentételezni. Minden kapitányság vezetője az emberei által a hónap végen összehozott plusz és mínusz összegek előjeles összegét "szétoszthatná" az emberei között, hiszen ő pontosan tudja ki, mennyire érdemli azt meg. Aztán a rendszert fokozatosan lehetne kiterjeszteni, s a végén már rendfokozatot is csak bizonyos számú ügy lezárása és a megfelelő kvalitások és kvalifikációk együttes birtokában lehetne lépni felfelé.(Szerkesztői megjegyzés: azt azért nem ártana előre rögzíteni, hogy a gyilkosság nagyobb súlyú bűncselekmény, mint a DVD másolás, különben rossz irányba megy majd a hatékonyság növelése. És súlyozni kellene a méreteket, mert Mucsaröcsögén is van rendőr, ahol tíz éve nem volt biciklilopás sem)
Az így elért eredményeket aztán persze lehetne publikálni is az interneten. Rögtön látszódna, hol milyen az élet Abszurdisztánban. Hol a legaktívabb a bűnözői kör, s hol a legeredményesebb a rendőrség. Megváltozna a rendőrök hozzáállása? Meg. Az első hónap után, mikor kézhez kapja a borítékot. Szigorúbban lépnének fel a valódi elkövetőkkel szemben? Úgy velem igen. Jobban odafigyelnének a lakosság biztonságérzetére? Azt hiszem igen. Tessék elgondolkodni ezen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr98631821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezvanna 2008.08.25. 16:36:59

Szép és jó ötlet, de ebben a pillanatban kicsit lazítani kellene. A legtöbb rendőrség nettó befizető lenne, kivéve Mucsaröcsögét :) Ma sajnos a hatékonysági eszköz annyi, hogy aki nem lő elég sebességtúllépős fotót, azt letolják, és mehet ki a 20-as táblához behozni a lemaradást. Vagy a piacra begyűjteni egy DVD árust. Ennyi.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.08.25. 20:10:32

Sajnos ezzel csak azt motiválod, hogy minél több ügyet csináljanak, amit mihamarabb lezárnak.
EGy közlekedés baleset kapcsán volt alkalmam saját magamon érezni ezt a fajta hozzáállást még motiváció nélkül is.
Nem arról szólt a dolog, hogy az ügyet objektíven kivizsgálják és az igazságra fény derüljön, hanem hogy minél kevesebb erőfeszítéssel, gyorsan lezárhassák az ügyet.
Ráadásul úgy, hogy meg is tévesztik a jog útvesztőjében járatlan kisembert, igérnek neki fűt-fát, hogy csak írja alá, az a legegyszerűbb mindenkinek, ezzel jár a legjobban, holott ők utána csak javaslatot tehetnek az ügyészségnek, de majd az (és később a bíróság) dönti el, hogyan tovább...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.25. 20:11:21

Nem értek egyet ... már így is hozniuk kell a napi feljelentés/szabálysértési számokat, akkor innentől csak erre utaznának.

vazzzz 2008.08.25. 20:15:28

akkor meg az jönne, hogy hülyeségek miatt kezdenek el büntetni.

,,Jó páran persze rögtön "megoldási" javaslatokkal is előállnak, amelyek java része maximum egy eldugott afrikai rezsimben lenne megvalósítható (Rambo, a Predator és a Terminator hathatós közreműködésével), nem pedig egy demokratikus országban."

ez is pont olyan.

Okoska 2008.08.25. 20:15:31

Nem rossz ötlet lenne, csak akkor a mostani kiismerhetelen mutyizós renszert fel kell számolni. Ilyen most is van, csak fű alatt. Most ugyan nem jutalom, hanem megvonás jár, de az nem ugyanaz.
És az is jó volna, ha nem a tilosban parkolásért járna jutalom, hanem a ténylegesen súlyosabb cselekményekért.

Ezvanna 2008.08.25. 20:21:38

Ilyen tényleg van. Sajnos van. Az ötlet annyiból jó, amint előttem szóló barátunk mondta, hogy átláthatóvá tenni a mostani rendszert. És természetesen első körben közlekedési szabálysértésért nem jár, csak súlyosabb bűncselekményekért, mert különben megint kisemberverés a vége.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.08.25. 20:31:52

A rendőrség is állami cég... azt hiszem ez sokmindent megmagyaráz. Ottragadt a szocializmus, nincs versenyhelyzet...

Kőmíjes Kelemen 2008.08.25. 20:51:08

Ici-pici logikai hibát vélek felfedezni.

Ha ugyanis "nehogy intézkednie kelljen, hiszen ha a legkisebb hibát is véti, jó eséllyel fogja az elkövető a szabadlábra helyezése után még a gatyáját is leperelni róla.", valamint "a mínuszokat halmozva akár a havi juttatások alá (!) is el lehetne jutni", akkor a kettővel együtt valószínűleg igen gyorsan elérhető, hogy nem marad rendőr, mert azok a hülyék, akik esetleg egy ilyen rendszer bevezetése után is ottmaradnak, hihetetlen sebességgel halnak éhen.

Nagykócsag 2008.08.25. 20:56:10

Ez egy régi kérdés, nem te teszed fel először. A válasz: azért, mert sokszor az egyetlen tanu a rendőr. Motiváltság esetén ez nem működne, és hamistanúznának (vagy ezzel vádolnák őket). Éppen ezért van, hogy nemcsak a rendőr, de még az egész rendőrség sem részesül a befizetett büntetésekből!

Sajnos ez a helyzet. Én nem szeretnék olyan államban élni, ahol a rendőrnek érdeke, hogy elkapjon, akár mondvacsinált okból is.

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2008.08.25. 20:58:52

Van-e valaki, aki elhiszi, hogy jelenleg van igény erős Rendőrségre?

Tényleg mindenki azt akarja (vagy legalább a többség) hogy eredményesen üldözzék a veszélyesen közlekedőket, a kicsi és nagy bűnözőket, és azokat a fehérgalléros bűnözőket, akik egy-egy megmozdulásukkal egy megrakott börtönnyi piti bűnöző egész éves termését képesek zsebre rakni?

Mi kellene ehhez? Talán először tapasztalt rendőr, nem? No és hol vannak most a tapasztalt rendőrök? Mondja már ki valaki "büszkén", hogy mennyi a Rendőrség átlagéletkora! Hova lett a 40 fölötti korosztály, akiknek még 15 évük lett volna arra, hogy dolgozzanak és a tapasztalatokat átadják? Ki a felelős azért, hogy ezek az emberek el tudtak menni, illetve hogy ezeket nem tudták megtartani? Vajon CSAK pénzkérdés volt?

Nem, sajnos nem. "Fiatalítás" - jött az új szlogen. Ki a régimódi rendőrökkel, jöjjönek a fiatalok...

Hát kérem, ezt főzték, ezt kell megenni...

felkar 2008.08.25. 21:22:00

Ez a módszer nem fog működni, mert ez csak normális rendszerekben működik és a rendőrség ma nem az. Én a napokban szembesültem azzal, hogyan működne. Valahogy így: Szegeden egy iskola előtt nyári szünetben (aug21. délután fél 5) a tanévben esetleg hasznos 30-as táblánál bújtak meg civil autójukban egy radarral. Későn vettem észre őket, bemértek. Visszamentem, fáradt hangon közölték, hogy ez 30ezer lesz, majd postán megy a büntetés. Senkit meg nem állítottak, csak csendben mértek. Sorban mentek el mellettük az autók, szinte senki nem vette őket észre.
Ennek mi értlme. Teljesítik a kitűzött szintet, bemérnek x autót a 30-as táblánál 40-50 közötti sebességgel (lakóövezet, nincs átmenő forgalom). A helyszíntől 300 méterre vezet a 43-as főút, a kamionok olyan sebességgel döngetnek, ahogyan csak a forgalmi helyzet engedi, akár 70-80-al, de ez senkit nem érdekel. Igaz tönkre teszik a Tisza-hidat, rendszeresek a balesetek, de ezekben többnyire külföldiek vesznek részt, őket meg sajna nem lehet rávenni a büntetés befizetésére.

Ehelyett jobb egy csendes utcán 40-el menő autóst 30 ezerre megbüntetni. Úgyhogy hagyjuk az efféle hatékonyságnövelést.

Az én javaslatom az élelmiszerbiztonságban alkalmazott HACCP elv alkalmazása a rendőrségi munkában.
Pl. a felelős vezető azonnali kirúgása a közlekedési szabályok tömeges és nyilvánvaló megsértésénél (pl. Bertalan Híd, Szeged). Az útszéli prostitúció nyilvánvaló eltűrésénél (pl. az Üllő-M5 autópálya közötti szakaszon amennyiben az időjárás engedi, gyakorlatilag meztelenül intetgetnek a lányok.) Nem kéne a Pest megyei főkapitányt leváltani? Évek óta megy a dolog. És még szerintem sok ilyen kritikus pont van, amin világosan mérhető lenne a rendőri jelenlét.

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.08.25. 21:23:15

Maszek rendőrség kellene? Versenytársnak? Ott az In-Kal, a rendőrök is őket bérlik,ha kell....lehetnének ők, igazságérzetük megvan hozzá...;)

Misi 2008.08.25. 21:27:13

Pont erről van szó! Ma a belső rend csak annyi hatékonyságot követel meg, hogy meglegyen x darab traffipax fotó, és kész. De amennyiben a rendőrörs(vagy ki tudja mi most a neve) vezetője kap 10 forintot egy 30 helyet 40-el száguldóért, a bolti rablás felgöngyölítéséért tízezret, a gyilkosságért meg ötvenet, akkor majd meglátjuk, hogy mi a fontos.
A baj az, hogy a fejétől bűzlik a hal. Törvényt módosítottak, hogy végre s sebességmérésből is ömöljön a pénz. Az nem baj, hogy a csóka száguld tovább, és két sarokkal arréb lekaszál egy buszmegállót. A lényeg, hogy a fotó megvan róla :(

Don Quiote 2008.08.25. 21:38:19

Bocsi, ha valakit ismétlek, de nem olvastam el a kommenteket.
Hogy miért ne a parancsnok ossza el a fizetést?
Például azért mert akkor a főnökök seggnyaló - egyébként az állampolgárokat és a bajaikat magasról leszaró - sleppje kapná a lóvét és nem azok, akik tényleg szolgálnak és védenek.
Hogy miért ne kapjanak lóvét az ügyek után?
Mit szólnál hozzá, ha 3-4 járőr megállítana és feljelentene, mert nem volt bekapcsolva az öved? Pedig be volt. De hát +15000.

müszi 2008.08.25. 22:14:32

miért kell még motiválni a rendőrt? megkapja a fizetését! azért dolgoznia kell ,ugy mint a munkásoknak!

Vérnűsző Barom 2008.08.25. 22:30:18

Vidáman meglehetne húzni a határt, ha szempont lenne ez egyáltalán. A szabálysértőkre nem járna plusz pénz, csak a bűncselekményekre, egyben le is lehetne állítani a közlekedési szabálysértések pénzbűntetéseit. Helyette pontosan szabályzott figyelmeztetés, majd kettő-három begyűjtése, vagy nagyobb szabálysértés esetén jogsi el, kötelezés újbóli KRESZ-vizsgára, oszt kalap.
De - beláthatjuk a napi gyakorlatból -, nem az a valós szempont, hogy rendet rakjanak a közlekedésben, hanem bevételt hozzanak az államnak a bűntetésekből.

A büntiipar lett Mo. húzóágazata. Aki csak teheti, lelkesen alkalmazza is, komoly mértékben növelve az ország GDP-jét...

A innentől meg kár merengeni az egész kérédkörön. Egyszerűen ki kell rugni a teljes hazai politikai vezetést, oszt majd lesz valami. Rosszabb nem...

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.08.25. 22:51:54

Az a baj, hogy pénzt (vagy mást) és "megbecsülést" máshonnan (is) kapnak, ezért nem érdekük a rendes munka. Ha semmit sem csinál, csak amit tényleg feltétlenül muszáj, akkor is kap fizetést az államtól.
zsarufika.blog.hu/2008/08/14/mi_zajlik_a_blahan
Rendes elszámoltathatóság, civil kontroll kellene nekik!

Átlagpóóógár 2008.08.25. 22:55:09

A post írója határtalan dilettantizmusról és hozzá nem értésről tett tanúbizonyságot amikor ezt a kis szösszenetet megírta. Humornak talán elmegy, de szerintem még annak is gyenge. Mindíg jót nevetek amikor ilyen és ehhez hasonló kis alkotásokat olvasok :)))

Sokszor elhangzott már és még mindig lehet találkozni olyan postokkal és kommetekkel, hogy napi parancsba adják, hogy hány feljelentés, igazoltatás és/vagy bünti szülessen. Uraim! Fogják / fogjátok már fel, hogy ILYEN NINCS! Még az átkosban SEM volt! "Urban legend" ahogy a művelt szibériai mondaná :))

Tudjátok amikor ilyen postokat...stb olvasok mindíg elmerengek azon, hogy ha ilyen nagy igény van a hatékonyabb rendőri fellépésekre akkor vajon miért kell térkővel, molotov-koktéllal és egyéb nyalánkságokkal megdobálni az(!) rend őreit, miért követelik az emberjogi harcosok azt, hogy korlátozzák a rendőrség jogait?!

A rendőr tettenéri az elkövetőt, előállítja, őrizetbe veszi. Az ügyész jó esetben javasolja az előzetes letartóztatás elrendelését - rosszabb esetben szabadítja -, a bíróságok pedig hacsak nem "Hasfelmetsző Jack" a terhelt szabdít, majd kezére csap.
Szerintetek ez nem igen igen morálromboló annak a rendőrnek, aki az elsődleges intézkedést tette. Sok esetben még mielőtt a járőr a jelentését megírta az ember már az utcán van újra.

Más. Betörések, gépkocsilopások vannak s lesznek is. Kérem szépen azt viszont megint csak nem értem, hogy az az ember aki vesz tizen- huszon- akárhány millióért egy gépkocsit, vagy az aki száz- kétszám milliós kis kerti "sufniban" lakik, miért nem fektet be "pölö" egy pár ezer - na jó pár tízezer" Forintos riasztó készülékbe.

Van még sok sok egyéb dolog is amit tudnék írni - pld az egymás iránti nemtörődömségről, közömbösségről vagy a "nem akarok belekeveredni"-ségről - de nem teszem mert mindenki tudja.

Nem kívánom védeni tűzzel vassal a rendőrséget, mert hibák és nem oda való személyek vannak - máshol is, de azt is vegyük észre, hogy a rendőrség személyi állománya keresztmetszete a társadalomnak.

Várom a "fikát" mert nyilván kapok majd hideget meleget, de C'est la vie, akkor is ez a véleményem. Amíg ti - és persze akinek nem inge... - azt kérdezitek, hogy miért PONT VELEM intézkedik a rendőr, miért nem a bűnözőket kergeti, miért pont engem büntet amikor csak 80-al mentem a 40-es táblánál, addig nincs miről beszélgetni. Ilyen alapon azt is lehetne kérdezni, hogy miért pont engem csuknak be 1 millás sikkasztásért amikor más 1000x ennyit tett zsebre? Mielőtt kritikákat, "fikákat" és hasonlókat vágunk egymás, vagy más, fejéhez nézzünk magunkba! Én is ezt teszem.

Vitatkozni nem fogok senkivel mert értelmetlen lenne.
Jó éjt!

felkar 2008.08.25. 23:27:26

Kedves "Morcosvagyok"! Nem arról írtam, hogy miért pont velem szemben intézkedik a rendőr, hanem arról, hogy a rendőrnek ott kell jelen lenni, ahol probléma van. Nem azzal van a gond, hogy valait a 30-as táblánál bemér 40-nel, hanem ott, hogy eközben onnan pár száz méterre életveszélyes forgalom van mindenféle szabály nélkül. A rendőrnek ezen az utóbbi helyen kell jelen lennie! Ezért fizetjük az adónkból.

Átlagpóóógár 2008.08.25. 23:32:17

Kedves "felkar"! Nem is Neked címeztem soraim, csupán általánosságban beszéltem.

Perillustris 2008.08.26. 01:07:22

Volt, hogy eltűnt 100 birka egy tanyáról. Hamar meglettek, de minden egyes birkát külön ügyként kezeltek.

GYK: így 100 felderített eset simán elvisz 30-50 felderítetlent, amivel bőven 60% feletti a felderítések aránya.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.26. 01:31:21

Köszönöm a sok kommentet, én is sokat tanulok belőlük. Az nyilvánvaló, hogy egy ilyen átalakítást csak akkor lehetne bevezetni, ha ezzel egyidőben a jogszabályi háttereken is szigorítanának, abban biztos vagyok, hogy ennek hatására a rendőrség létszáma hamar megfeleződne, az tuti. De legalább nem az a - elnézést a szóhasználatért - csűrhe alkotná a nagyját, aki most...
Persze a nyugis kisvárosokban, ahol nincs bűnözés lehetne alkalmazni a beszariakat, aktatológatókat, de ott a fenti rendszer szerint csak az "alapfizut" kapnák.

müszi kérdezte, miért kell motiválni, megkapja a fizuját és kész: pont ezzel van bajom. Akkor is megkapja, ha magasról tesz az egészre, és akkor is megkapja, ha szétszakad a sok munkában. Ezt kéne megszüntetni: ha valóban teljesít, kaphasson pluszt. Ha csak a bemegy és eltölti az idejét, ne csodálkozzon, hogy csak a kötelező alapot kapja.

Többen felhozták, hogy "de hát a közlekedési bírságokkal javítják majd az átlaguk": OK, dolgozzuk át a rendszert, toljuk el a súlypontokat: egyszerű közlekedési szabálysértés 5 zseton, közlekedési súlyosabb kihágás 8 zseton, de a köztörvényes bűncselekmények 25 zseton. Csak a megfelelő arányokat kell kialakítani, s máris "önműködővé" válhat a rendszer.

Átlagpóóógár 2008.08.26. 01:53:21

Még szerencse cett, hogy nem bízza rád senki ezt az átalakítást! Ma a rendőrség létszámát feleznéd le, holnap más szerevezetet és később persze sort kerítenél a Neked nem tetsző állampolgárok lefelezésére is. Gratulálok, remélem nagyon büszke vagy magadra ezekért a "fényes" gondolatokért!

TrutHurts 2008.08.26. 01:53:57

Ez a legnagyobb suletlenseg szerintem (marmint a post temajanal maradva. Teljesitmeny alapu berezes? Ez nem igy megy. Azt megoldjak a kollegak most is, csak nem hivatalosan.. Egyszeruen meg kell emelni az alapfizetest drasztikusan, majd felnevelni egy generaciot aki mar azert megy rendornek/hatarornek/katonanak, mert komoly hivatasnak tekinti azt, raadasul meg is lehet elni belole. Ez igy nem megy, en sem kockaztatnam az eletem, ne adj isten a csaladomet(mert ezek gyakran reszei a rendori munkanak, csak a media meg az "okosok" erre nem szeretik felhivni a figyelmet amikor a szakszervezet emelest szeretne) havi 1-3xx.xxx Ft elleneben. Ezzel - meg vagyok rola gyozodve - az emberek 99.99%-a igy van. Hogy varhatjuk el akkor mastol, hogy megtegye bagoert a piszkos munkat. Mert ez a rendorseg lenyege : kitakaritani a tarsadalmat. Lehet, hogy kemenyen hangzik, de erdemes rajta elgondolkodni. Ideje lesz Magyarorszagon is bevezetni a rendfenntarto szervek komoly honoralasat, mert kulonben elsullyedunk a sajat mocskunkban. Ennyi szerintem.

Átlagpóóógár 2008.08.26. 02:00:38

TrutHurts! Köszönöm, azt hiszem, hogy Te látsz valamit a lényegből :)))

TrutHurts 2008.08.26. 02:12:42

"endike · endike.blog.hu 2008.08.25. 20:31:52
A rendőrség is állami cég... azt hiszem ez sokmindent megmagyaráz. Ottragadt a szocializmus, nincs versenyhelyzet... "

Komolyan kezdek felni. Meg az kell, hogy eladjuk a rendorseget..! Na ezert tart ez az orszag ott ahol.

U.I. : Hozzatennem amugy, valoszinuleg sajnos van benne igazsag, amennyiben allami szerv es oskovulet a strukturaja, de ezen a piacon inkabb ne teremtsunk versenyt..

TrutHurts 2008.08.26. 02:21:44

A legsulyosabb es ami csak most esett le, hogy a probelma olyan mely, hogy az index.hu ezt a cikket belinkeli a foaldalra. Maskepp soha nem talaltam volna ide..

TrutHurts 2008.08.26. 02:33:04

Eredeti temahoz, utolso. Ha valakit erdekel "uzleti" szempontbol a rendorok versenyeztetesenek mukodese annak "piacaval" osszefuggesben, annak erdemes tudni hogy a versenyzo felek (jelen esetben a rendorok/kapitanysagok) miutan rajonnek, hogy a piac (esetunkben a bunozes) bovitesevel hatekonyabban kerulhetnek vezeto pozicioba, megtesznek majd mindent annak erdekeben, hogy az bovuljon is. Es ez eleg nagy baj. Itt kerek elnezest minden rendortol/ex-vpop/NNYI-tol. Nem az elhivatottsagot kerdojelezem meg ezzel, csak van egy olyan erzesem, hogy elobb utobb elmerulnenek az aktakban, a mar amugy is tulterhelt birosagokrol nem is beszelve..

Kőmíjes Kelemen 2008.08.26. 02:41:11

Egyébiránt miért baj az, hogy fényképezgetnek és csekkeket küldenek, amit újabban be is kell fizetni? Tessék betartani a szabályokat, akkor nem lesz csekk. Ja, hogy a harminc, az kevés, meg kint maradt egy halom tökfölösleges tábla? Na, azért nem a rendőröket kéne csesztetni, hanem azt, aki oda kitette, illetve ott felejtette.

Az is megérne egy misét, hogy az "útjavítás" huszas táblával korrekt megoldás-e.

Értem én, hogy az a baj, hogy nem ott van a rendőr, ahol kéne, hanem ott, ahol könnyen beszopathatja a pórnépet, de azért az is kérdéses, hogy a közlekedési immorál (mert morál, az nincs) a drasztikus büntetések hatására idővel nem kezd-e javulni? Mert ha igen, akkor vélhetően nem csak a tábláknál, hanem mindenütt tapasztalható lesz.

Kőmíjes Kelemen 2008.08.26. 02:47:04

TrutHurts, már régen elmerülnek az aktákban. Többek között azért is tartunk itt. Nem az a lényeg, hogy eredmény legyen, hanem az, hogy lezárt akta, mert belehülyül.

Átlagpóóógár 2008.08.26. 02:57:02

Kőmíjes Kelemen!

Részben egyetértek Veled, csak tudod manapság divat a rendőrt cseszegetni akkor is ha nem az ő hibája miatt történnek egyes esetek.

Mindenkinek! - Főleg cett-nek! Javaslom továbbá, követve a gondolatvilágodat, hogy vezess be teljesítmény-bérezést a tűzoltóságnál is. Miért fizetnél keményen megdolgozott adóforintjaidból a tűzoltó laktanyában "henyélő" tűoltóknak ha nincs tűz??? Perzseljünk fel néhány várost, hogy ne henyéljenek azok a naplopók!!! ...de ugyan ez levezethető a mentősökre is. Felezzük le az ő létszámukat is!!! Ugye milyen sokat tudnál spórolni ennek az országnak? Nyomodban dübörögne a gazdaság!!!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.08.26. 03:45:43

ha jól tudom úgy 30-45 ezer emberre jut kettő darab ügyészségi előadó, fejenként napi 3-5 esettel, kicsivel és naggyal. ezért van, hogy a kicsiket igyekeznek minél hamarabb kisöpörni, a nagyokat meg idő és pénz hiányában, plusz politikai szembeszéllel esélytelenek megoldani.
kéne oda emberállomány, felszerelés, fizetés, meg pár olyan főnök is, aki nem csak és kizárólag a mihamarabbi politikai/gazdasági előmenetelével foglalkozik.

Átlagpóóógár 2008.08.26. 03:59:06

bs395! sacc/kb ilyen az arány, de látod egyesek felező-váltóval működnek :)

Press Jenő 2008.08.26. 06:49:55

A blogban felvázolt ötlet alapjába véve baromság. Nem akkor eredményes csak a rendőrség, ha sok bűncselekményt derít fel. Igazán akkor eredményes, ha nincs bűncselekmény.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.26. 06:56:40

Azért örülök, hogy - bár nyilvánvaló volt számomra is, hogy tökéletes kezelése nincs a problémának - azért sikerült elgondolkodtattom az embereket.

TruHurts & Morcosvagyok: hidjétek el, abszolút megértem az érveléseteket, sok mindenben igazatok van lassan az ország jelentős részén már olyan állapotok vannak, ami sokáig nem tartható...

"Egyszeruen meg kell emelni az alapfizetest drasztikusan, majd felnevelni egy generaciot aki mar azert megy rendornek/hatarornek/katonanak, mert komoly hivatasnak tekinti azt, raadasul meg is lehet elni belole."
Ehhez csak annyit: Én, mint a kevés adófizető (bérből, fizetésből) élő állampolgárok egyike nem vagyok egyedül azzal az elégedettlenséggel, amivel az általam (is) befizetett adóforintjainkat számolják el... Miért költsünk többet egy egyáltalán nem hatékony, eredményt nem produkáló szervezet bővítésére? E helyett inkább a radikális változtatásokkal (nyilván jogszabályokra is gondolok itt) egy ténylegesen hatékony, a feladatát ellátó testületet kellene létrehozni.

Nem hiszem, hogy tótumfaktumként, kijelentve a "frankót" abszolút megoldást adjak az olvasóknak, csupán arra törekszem, felhívjam minél több ember figyelmét erre a valós problémára, és kínáljak egy - sok más intézkedés mellett - alternatívát, egy lehetséges részmegoldást a problémára. Ha már annyit eltértem a post-al, hogy 1-2 ember most szembesült először a dolgokkal ("A legsulyosabb es ami csak most esett le, hogy a probelma olyan mely, hogy az index.hu ezt a cikket belinkeli a foaldalra."), akkor már hasznosnak tartom ezt a szellemi gondolatkísérletet...

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.26. 06:58:49

Press: jogos. azonban ahhoz, hogy ne legyen bűncselekmény, bűnmegelőzés szükséges. azt pedig addig lehetetlen megvalósítani, amíg a társadalom egyre nagyobb hányada kizárólag a bűnözésből tartja el magát életvitel szerűen... a két dolgot (megelőzést és a felderítést) csak egymással közösen, egymásra építve lehet folytatni.

Átlagpóóógár 2008.08.26. 07:06:16

cett! Renben van foglalkozni kell a kérdéssel, de nem ilyen ulraradikális megoldási javaslatokkal kell előállni aminek - és ezt te is nagyon jól tudod - se füle se farka. Abszolút átgondolatlan, sőt mi több meggondolatlan. Ez nem "gondolatkísérlet" hanem gondolatkísértet!

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.26. 07:11:06

"kísértet" :)

sajnos nem hiszen, hogy egy kevésbé radikális javaslat több emberhez eljuttatja a probléma tényét. azok számára, akik eddig is szembesültek már a dologgal persze csak egy tartalmas, kivesézős írás jelent szellemi kielégülést. azok számára viszont, akik elvarázsolt világukban élnek, s csak néznek ki a fejükből kell egy teljesen radikális (akár abszolút nonszensz) ötletcsírát is adni, hogy végre kicsit felnyíljon a szemük, végre elindítsák a fogaskerekeket ott bent a fejükben.

2008.08.26. 07:24:44

egyszerű a megfejtés kérem szépen. a rózsadombi ombucmant, meg az ilyen fenti ezért felelős embereket le kell költöztetni olyan helyekre, ahol, 3 hét alatt leszedik a nyilászárót az ablakáról, meg a gyereke majd nem az elokelo iskolába jár, és akkor lenne megoldás. szopjon az is

ms_mester 2008.08.26. 07:26:23

cett · cettblogja.blogspot.com 2008.08.26. 06:58:49

Sajnos a genetikailag pigmentáltak egyre nagyobb hányada nem bűnözésből, hanem legálisan juttatott segílyekből tartja fent magát! "Örökbefogadott" kölkök révén és egyéb (legális(!) forrásokból az átlag havi bevétele 600-900 ezer forint! Nem csodálkozom, hogy büdös nekik a munka!

Kicsi 2008.08.26. 07:46:11

Egy apróság:
A rendőrség létszámát a határőrőkkel és nem a vámosokkal duzzasztották fel.

blue_lagoon 2008.08.26. 08:11:40

Nem ez az első ötlet, hogy a redőrök is teljesítmény alapján kapják a bérüket. Ám ez annyira hamvában holt ötlet, hogy csak azok fejéből pattanhat ki, akiknek abszolút nincs rálátásuk erre a munkára, ami- ha főleg a nyomozók munkáját nézem- nagyrészt szellemi(kreativitás), mintsem fizikai munka. Egyrészt itt a bibi, hogyan lehet ezt mérlegre tenni? Másrészt az ügyek -és ezzel együtt a fajsúlyuk is -különbözőek, mert hogyan lehetne összehasonlítani egy teszem azt ittas vezetést, egy sorozat csalással, az előbbinek-akár a kézzelfogható bizonyítékok tekintetében is- egyszerűbb és gyorsabb a nyomozása. És akkor még nem beszéltünk egy komoly kis gazdasági bűncselekményről, ennek felderítése mennyit nyomhat a latba? És mi van azokkal az ügyekkel, ahol már nem kell a felderítés( előre ismert az elkövető), de kevés a bizonyíték?És mi van azokkal, ahol meghal az elkövető, vagy külföldre szökik? Lehet, hogy ezek mögött is többszáz befektetett óra és egy csomó energia van, ám mégsem lehet eredményes.És mi van akkor, ha egy elkövető feldeítéséhez 50 tanú kihallgatása szükséges, és mi van, ha csak egy is elég. Ugyanaz az eredmény, de az egyik hosszabb ideig tartó munka. Miben méred hát a teljesítményt? Kihallgatott emberek számától? Létrehozott jegyzőkönyvek oldalszámától függően?Vajon az a nyomozó, aki többet talpalt ügyében, több embert hallgatott meg, több órát, energiát feccelt az ügyének nyomozásába, mennyire lesz motivált, ha az a kollégája, aki "szerencse"folytán egy egyszerűbb, könnyebben nyomozható ügyet kapott, több buksi símogatást kap...?

torony 2008.08.26. 08:13:37

a rendőrség állományában egy darab vámos sincs. A határőrséget integrálták a rendőrségbe...

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.26. 08:19:49

Blue:
"ami- ha főleg a nyomozók munkáját nézem- nagyrészt szellemi(kreativitás), mintsem fizikai munka. Egyrészt itt a bibi, hogyan lehet ezt mérlegre tenni?" azért abban egyetértünk szerintem, hogy a szellemi tevékenység gyakorlásának eredményességét is lehet mérni. :) (én is szellemiként dolgozok)

a többi kérdésben (megszűnt ügyek, szökés, stb..) nagyrészt elfogadom amiket írtál, valóban ezek jóval komplikáltabb kérdések annál, hogy ilyen egyszerű és "ultra" megoldással gyógyítható legyen.

viszont a lakosság nagy részét érintő, egyre gyakoribb garázdaság, lopás, betörés stb ügyek döntő hányada tipikusan nem ilyen összetett, s azok eredményes lezárásával nagymértékben javítható a társadalom elégedettlensége, ami biztos vagyok benne, kihatna a tücsök vs. hangya kérdés általános megítélésre is...

derrick 2008.08.26. 08:29:09

a vámosokkal kényszerből felduzzasztott rendőrség....
javaslom cett valagát felduzzasztani egy méretes gumibottal

blue_lagoon 2008.08.26. 08:33:50

cett:
De igen, néha elég összetett lehet az általad felsorolt ügyek nyomozása is. A társadalom egyénekből áll, és mindenkinek a saját problémája a legaggasztóbb. Persze, lehet fajsúlyozni, melyik ügy nyomozása fontosabb, sürgősebb, lényegesebb, ám hogyan lehet megmagyarázni annak az állampolgárnak, akit átvertek, akitől pénzt csaltak ki, aki más hanyagsága miatt lebénult, stb.stb, hogy a társadalmi elvárások szerinti fontosabb ügyekben nyomuljanak elsődlegesen.
Egyébként -bár gyakoriak az általad felsorolt bűncselekmények- szerintem viszont a gazdasági bűncselekmények kezdenek elharapózni. ( csak azok kezdetben nem ilyen látványosak)

Gilderoy 2008.08.26. 08:47:17

Na ezzel lennének csak kihasználva a büntetőhelyek!

Juszuf 2008.08.26. 08:48:28

Az amcsik szeretnek mindent "forintositani", igy egyszer vették a fáradtságot és megbecsülték, hogy minden, a közbiztonság növelésére költött dollár 4-5 dollár profitot hoz.
Más. A büntetőeljárás 3 szakaszból áll, ennek csak az első részében van szerepe a rendőrségnek. Érdemes lenne a másik két szakaszról beszélni, az ügyészségről és a biróságokról. Elképzelhetetlen,hogy ők lennének a szűk keresztmetszet?
A rendőri korrupciót számtalan szereplő próbálja megakadályozni, felderiteni, kezdve a közvetlen parancsnoktól az RSZVSZ-ig. Megmondaná valaki, az ügyészek és a birók által elkövetett korrupció felderitése melyik szervezet hatáskörébe tartozik?

Vérnűsző Barom 2008.08.26. 08:51:57

Morcos mondá: " Fogják / fogjátok már fel, hogy ILYEN NINCS!"
Ha ilyen határozottan állítja, gyaníthatóan van róla valamiféle információja. Tegyük fel, hogy még igaza is van, ami nehezen hihető a mindennapos tapasztalatok alapján.
Valahogy azt látjuk az utakon, hogy a harmincas táblához jut rendőr, teszi a dolgát, azaz szorgosan mér, büntet, igazoltat.
Ha igaz lenne az ILYEN NINCS kitétel, akkor nem elsősorban bűntetnének, hanem megpróbálnák a forgalmat normális mederben tartani, figyelmeztetnének, segítenének. Nos, valahogy ez a legritkább, annyira, hogy amikor megtörténik, mindjárt poszt vagy komment lesz belőle.
Ha ILYEN NINCS, akkor két eset lehetséges. Annyira nincs semmi más dolguk, hogy kénytelenek ezzel foglalkozni, hisz se bűnőzés, se semmi egyéb zavaró probléma nem merül fel sehol (nyomokban azért láthat példát mégis az ember), vagy pedig nem látja értelmét a "piti" bűnözőkkel, szabálysértőkkel foglalkozni és elvonul békésen sunnyogni, miközben mégis van valamiféle igazolása létének. Ha ez sem, akkor csak az marad, hogy saját zsebre dolgozik.
Egyéb esetről sajna nem tudok.

De példáról igen. Kecskeméti utca, Erzsébet-hídra kanyarodás az aluljáróban. A teherautós rájött, hogy nem fér be a föld alá (ment volna tovább egyenesen), nehézkesen, sután próbál visszatolatni a forgalommal szemben, de nem nagyon megy neki, kínlódik rendesen, miközben az autók kerülgetik ki, ahogy csak tudják.

Azok, akik egyenesen mennének tovább, csak úgy tehetik, ha rámennek a ferdén csíkozott, forgalomtól elzárt területre.

Kifele menet a rend három éber őre szorgosan állítja meg őket, és osztogatja a büntiket. Tőlem is kérdi a szokásost: "Tudja miért állítottam meg". Igen, felelem. Azért, mert nincs kedve foglakozni a húsz méterrel arrébb lévő balesetveszélyes helyzettel, és szeretne egy kis pénzt keresni. Nem ezen a véleményen volt, és felajánlotta a feljelentést. Speciel ragaszkodtam a körülmények pontos leírásához, majd a közben előttem megállított, majd egyből továbbengedett autó rendszámának felírásához is.

Tovább lettem zavarva. De a következő autót már megállította büntizni, viszont nem tolta arrébb cirka húsz-huszonöt métert magát, kivezetni a teheratút, megszűntetni a balesetveszélyes helyzetet, ami a normális forgalomban haladókat szabálysértésre kényszerítette.

Máshol, hasonló esetben megállhatott volna egy autós, és kisegíthette volna a teheratóst. Ott nem, mert esélye se volt senkinek a megállásra, a forgalom a helyzet ismerete nélkül került a szituba.

A rendőr meg zavartalanul bűntetgetett. Tudom, ILYEN NINCS. De ha mégis van, akkor vajon tényleg csak URBAN LEGEND?

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.08.26. 09:07:40

vámosok->határőrség elírás javítva. köszönöm az észrevételt!

blue_lagoon 2008.08.26. 09:09:35

A közlekedés biztonsága mindannyinónkon múlik. Nem csak azon, hogy hol áll a rendőr, kit igazoltat, és kit büntet meg. Ez nem csak egyszemélyi felelősség.

Gabo1000 2008.08.26. 09:17:43

Sztem pedig lehetne megoldás a helyi rendőrség helyi önkormányzati fennhatóság alár rendelés (pl mint az USA- ban) Így a polgármesterekhez jobban köthető tevékenység alapján a polgármester szelektálhatna a rendőrség helyi vezetői között, őt pedig egy sokkal direktebb választóréteg juttathatja vagy tarthatja hatalomra/ban.

toronyház 2008.08.26. 09:24:19

Megjelent egy másik blogon, hogy rendőr/katonatiszt ma már csak bennfentes lehet, mást nem vesznek fel. Itt kezdődik a kontraszelekció és nem ma kezdődött.
Az értelmes rendőrség ott kezdődik, hogy az ORFK főnöke nem adhat ki olyan parancsokat, hogy ma Pusztaröcsögén is a lila Trabantokat kell ellenőrizni. A jelenlegi rendőrség viszont ilyen és a központi utasítás lehet indokolt is (mindig vannak kivételek :-).
Arra a problémára ami felkar jól szemléltet, csak a helyi rendőrség lehet a megoldás. Azt nem vonhatják el központilag lila Trabant ellenőrzésekre. Persze, ha a helyi főnököt is olyan okosan válasszuk, mint a parlamenti képviselőinket, akkor ez se ér majd semmit.

Wheeler 2008.08.26. 09:30:53

A rendőrség rendbe tétele önmagában nem javít semmit a közbiztonságon!!!!!
Ha el is kapnak nagyritkán valakit, akkor az ügyészi/bírói töketlenségek miatt gyakran futni hagyják...
Ha valami csoda folytán ezek is rendben lennének, akkor a törvényeket még mindig be lehet állítani a "bűnpártolás" mellé. Mindannyian tudjuk, hogy milyen nevetségek büntetést kapnak néha baromi veszélyes bűnözők, míg egy DVD "kalózt" hosszú évekre lecsuknak...

Nem kell itt nagy dolgokat kitalálni! Meg kell nézni más országokban (ahol hasonló volt a helyzet) hogyan oldották meg a közbiztoság kérdését. Ha van ilyen alapkoncepció, akkor azt csak át kell venni (esetleg megfelelő(!) átalakítással).

Wheeler 2008.08.26. 09:33:41

Annyit még hozzátennék, hogy hiába lesz hatékony a rendőrség ha pl. egyes etnikumokkal kapcsolatban a pozitív diszkrimináció, önmagában termeli a bűnözőket. Ezzel egy profi rendőrség se tudna mit kezdeni...

blue_lagoon 2008.08.26. 10:46:45

Egy utolsó kérdés: nálatok hogyan működik a motiváció a cég, a főnökök részéről? Mennyire vagytok elkötelezettek a vállalat/cég iránt?Mivel lehet motiválni, ha pénz nincs, vagy szűkös a keret?

Kőmíjes Kelemen 2008.08.26. 21:48:02

Ha már javítgatsz, BM sincs. Nézz utána, hova tartozik a MK rendőrsége! Mivel a post abszolút hibás feltételezésre épít, ezért a kapcsán beinduló kerekek valószínűleg nem a megfelelő irányba mozgatják a gondolatokat.

Néhány dolog, amin viszont érdemes lenne elgondolkozni:

Bíróságok, ügyészségek működése. Bizonyos értelemben felette állnak a Rendőrségnek, mintegy "megkoronázzák" a rendőr munkáját az ítélkezéssel.
Nonszensz joggyakorlatok, pl. a saját tulajdonod védelmének ellehetetlenítése, ha a kutyád megfogja a betörőt, megrángatnak, hogy milyen jogon merte ezt megtenni (van ilyen, sajnos), stb.
Jogvédők működése.
Média működése.
süti beállítások módosítása