Halj meg máskor

2008.07.30. 10:30

Mindig valami komolyabb esemény kell ahhoz, hogy a csendben elsuttogott szavakat valaki meghallja. Most egy kiemelkedő sportolónk halála mozgatott meg több szálon gondolatokat, és újabb kérdéseket segített átgondolni a magyar egészségügy és életvédelem helyzetéről. Nem mintha ezek a kérdések és problémák nem léteztek volna ezelőtt, csak éppen nem voltak annyira fontosak, hogy bárki is billentyűzetet ragadott volna az érdekükben. Talán most is máshogy alakultak volna az események, ha Özv. Kovács Pálné kisnyugdíjas hal meg, de nem így történt. A közvélemény pedig felhördült.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy ez az élet most létezne-e, ha máshogy vannak a dolgok. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a szakszerű és gyors segítség sok esetben az egyetlen és kizárólagos lehetőség arra, hogy valaki életben maradjon. Ennek csak egyik része az, hogy a mentő időben érkezzen, talán sokkal fontosabb volna, hogy mi magunk tudjunk mit kezdeni a beteggel addig, amíg a mentők megérkeznek. Mert jöjjenek bár a legközelebbről, akár motorral vagy mentőhelikopterrel, az idő kínosan telik. Ez a kínosan telő idő pedig egy szívleállás esetében nagyon rövidre van szabva. Ilyen esetben szinte kizárt, hogy az igazán szakszerű segítség időben érkezzen. Rögtön eszünkbe jut sok ország példája, ahol az utcán is találhatunk defibrillátort, de ne rohanjunk ennyire előre. Vannak még lehetőségek, csak mindenre készülni kell. Ebben a felkészültségben nem állunk azonban a legjobban.

Ugyan már évtizedek óta kötelező vizsgaanyag jogosítvány szerzéséhez az elsősegélynyújtás, de vajon adott esetben hányan volnának képesek azt alkalmazni a vizsga után sok évvel? Pedig ez a réteg nagyon is nagyszámú, talán nem is tudunk úgy rosszul lenni az utcán, hogy ne legyen a közelben olyan, aki rendelkezik ilyen vizsgával. De tegyük őszintén a szívünkre a kezünket, sok esetben már nem tudjuk, hogy mikor mit kellene csinálni. Csak azok emlékeznek rá, akik az egészségügyben dolgozva amúgy is minden nap foglalkoznak betegekkel, a többieknél lassan a feledés homályába merül az ismeret. Ezért is volna jó ötlet, hogy középiskolában vagy akár már általános iskolában kötelező legyen az elsősegély nyújtás oktatása, és olyan módon, hogy az rögzüljön is az emberekben.

Alapvető ismeretek nélkül nem szerezhetünk érettségit, nyelvvizsga nélkül diplomát. Akkor miért ne lehetne, hogy a másik életének a védelme éppen ilyen alapvető ismeret legyen, amit ráadásul nem félnénk használni? Vajon mennyi életet lehetne megmenteni egy évben ezzel? Egyet, kettőt, tízet, százat? Teljesen mindegy. Ugyanis miközben ezek a számok esetleg statisztikai adatok számunkra, mások számára férjek, feleségek, gyerekek, nagymamák vagy társadalmunk élsportolói. Márpedig nem volna olyan nagy erőfeszítés, legfőképpen azt figyelembe véve, hogy elég sok értelme nincs oktatási anyag van, amit felválthatna valami gyakorlatias ismeret. Igen, elvileg jó volna még sok területen oktatni, például ugyanez a pénzügyi ismeretek területén, hogy kevesebb sikerrel indítson valaki pilótajátékot, de valahol el kell kezdeni. Akkor miért ne kezdjük ott, ahol életek forognak kockán?

Reméljük, hogy a mostani események nem merülnek a feledés homályába, és nem követjük Pató Pál mentalitását, aki szerint nagyon ráérünk mindezt megvalósítani. Csupán egyet kell elménkben tartani. Lehet, hogy legközelebb nekünk lesz szükségünk gyors segítségre, vagy olyasvalakinek, aki nagyon közel áll hozzánk. Olyankor szeretnénk, ha lenne a közelben valaki, aki mindent megtesz ezért, hogy éljünk, mindaddig, amíg a mentők meg nem érkeznek. Akkor örülni fogunk, hogy valakinek egyszer igazán szívügye volt a mi szívünk vagy életünk is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr78592350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.07.30. 10:55:09

Ezért is volna jó ötlet, hogy középiskolában vagy akár már általános iskolában kötelező legyen az elsősegély nyújtás oktatása, és olyan módon, hogy az rögzüljön is az emberekben.

Egyet értek. Az emberek végignézik ahogy meghal valaki az utcán, mer nem tudják hogy mit csináljanak. + van aki leszarja/lefilmezi.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.07.30. 11:20:43

én speciel az elsősegély vizsgám óta évente átnézem a könyvet és gondolkozom azon, hogy nekiállok a középfokú vizsgának, ha nagyon ráérek

Dr. Greene 2008.07.30. 11:29:03

A szörnyű az, hogy sokan egyszerűen nem _mernek_ segíteni, mert ugyebár esetleg ők lesznek a felelősök, ha valami balul üt ki.
Pedig nem hiszem, hogy akár filmen ne látott volna sok ember szívmasszázst...
Nem olyan bonyolult - ha pedig az embernek leállt a szíve, bármilyen morbid is, de csak jobb lehet...
:-(

amúgy elvileg a segítségnyújtás _kötelező_ kellene hogy legyen, nem?
Tehát lecsukhatják azt, aki nem segít, hanem csak áll / filmez - vagy rosszul tudom és ez csak autóval érvényes?

Dekatlon 2008.07.30. 11:29:40

Behányt, bepisilt, seggrészeg, koszos, büdös hajléktalanhoz oda fognak menni, ha rosszul van, és ellátják, mert volt ilyen tantárgy a közésuliban?
Dehogy fognak.
Nem mindenki élsportoló meg fotomodell. (mint azt a cikk nagyon helyesen megjegyzi)
Szóval ebből se lesz világmegváltás, de az ötlet jó. Legalább a barátain/családján tud majd segíteni, aki figyelt órán.

Dekatlon 2008.07.30. 11:33:00

Dr. Greene:
Kötlező, hogy a "tőleld elvárható" mértékben segíts. Szóval semmi se kötelező, hivatkozhatsz képzetlenségre, stresszre, pillanatnyi elmezavarra...
Illetve nem kell félni, ha segítsz, max. idődbe kerül, felelősségre nem vonhatnak érte.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.07.30. 11:37:18

Hát mondjuk a hajléktalanhoz nem is nagyon látom értelmét, már nem haragszol.

Másik: a jogszabály úgy van, hogy a tudásának megfelelően köteles elsősegélyt nyújtani. Azaz, ha kihívja a mentőket akkor már valószínűleg nem fogják felelősségre vonni.

A szívmasszázzsal meg ha nem értesz hozzá mondjuk olyan problémát tudsz okozni, hogy átszúrod a szerencsétlen bordáját a szívén és onnantól már senki nem fogja tudni megmenteni.

A szakszerűtlen segítséggel szóval tényleg nagy bajt lehet csinálni. Csak példának: gerincsérült megmozditása - bénulás, combnyaktörött megmozditása - súlyos szövetkárosodás, szoritókötés hibás alkalmazása - végtag amputálás.

Szóval azért ésszel. Ha valaki nem tudja pontosan, hogy mit kell csinálni, inkább rohangáljon valakiért, aki tudja, meg hívja a mentőket.

Dekatlon 2008.07.30. 11:43:51

d.z.
Gerincsérült, meg a rossz nyomókötés, oké.
De ha igaz is, hogy elcseszett szívmasszázzsal, bordatörés, meg szív/tüdő átszúrás lehet összehozni, könyörgöm 10 perc alatt vége mint a botnak, keringés nélkül. Annál rosszabb, hogyan lehet?

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.07.30. 11:44:46

úgy, hogy a mentős kiér 5 percen belül valami csoda folytán

Kata 2008.07.30. 11:45:47

bocsássatok meg, szerintem az emberek nagy részének van elsősegélynyújtó vizsgája, hiszen 1994 óta még kismotor jogsit sem lehet anélkül letenni... jogosítványa pedig a 18 éven felüli emberek nagy részének van, ergo elsősegélynyújtó vizsgája is kell, hogy legyen, hisz másképp nem kap jogsit. ha jól emlékszem, a szívmasszázst direkt nem mutatták meg, hogy hogyan kell csinálni, pont azért, mert egy laikus nem tudja hirtelenjében megállapítani, hogy leállt-e a beteg szíve, vagy sem, és ha ezek után még összetöri a szegycsontját a betegnek, és úgy alkalmaz szívmasszázst, akkor akár meg is ölheti azt az embert, akinek meg sem állt a szíve, csak épp eszméletlen.

tehát lehetne segíteni, és nem is kellene belevenni az általános iskolai tananyagba (dehogynem!) mivel egy csomó ember úgyis megcsinálja, én a problémát ott látom, hogy a legtöbb ember tényleg nem mer nekilátni egy elsősegélynyújtásnak, mert félnek tőle, hogy nagyobb kárt okoznak...

kenguru 2008.07.30. 11:50:17

"én a problémát ott látom, hogy a legtöbb ember tényleg nem mer nekilátni egy elsősegélynyújtásnak, mert félnek tőle, hogy nagyobb kárt okoznak..."


Es kurvara igazuk is van.
Minden ilyen ismeret akkor marad hasznalhato, ha surun ismetlik. Pl ot evente.
En nagyon sok oktatason reszt vettem(szakma, muhely, jogositvany) de ezek az ismeretek evek multan elvesznek ha az ember nem hasznalja oket.

Szvsz ez halott otlet.

Dekatlon 2008.07.30. 11:50:22

Az aha, az d.z. 5 perces mentőjének szólt. Kata, ha nem lélegzik, nincs pulzusa, nincs szívhangja, azért az csak feltűnik... A nem közvetlen életveszélyes helyezetekben amúgy teljesen osztom a mentőhívás, nagyobb baj nem okozás elméleteteket.

nevetőharmadik 2008.07.30. 12:04:03

Támogatom, hogy legyen iskolai tantárgy, de legritkábban kétéves ismétlő, szinten tartó tanfolyamok nélkül vajmi keveset ér.

Dr. Greene 2008.07.30. 12:15:22

d.z. · masikmagyarorszag.blog.hu 2008.07.30. 11:37:18

Én konkrétan arra gondoltam, hogy a mentők 5-6 percen belül nem érnek ki, inkább 10-15.
Akár 5 perc is ugye keringés nélkül, az azt jelenti, hogy az illető utána legfeljebb szervdonor lehet, épkézláb ember már sosem. (Agyhalál)

Szorítókötést ha jól emlékszem meg ütőeres vérzésnél kell használni, ott meg nemhogy 5 perc, de 2 is komoly különbség lehet élet és halál között...
Aki meg gerncsérültet mozgat...

valaki 2008.07.30. 12:18:26

Nem kell a mentőkre terelni a dolgot, főleg nem az átlagemberre.

Oka volt a sportoló halálának, mint sok más azonnali látszólag előzmény nélküli halálesetnek is a sportolóknál.

Talán a sportorvost kellene baxogatni, ugyan mennyi és milyen fájdalomcsillapítót töm a sportolókba, és ennek mi a a mellékhatása.
Vajon emellett küldte e rendszeres laborvizsgálatra a sportolót?

stb.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.07.30. 12:30:12

20 év az élsportban sajnos ezt hozza ugy elhasználódik a szervezet mint a nem versenyspotolóknál 40 év alatt.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.07.30. 12:34:39

azt meg, hogy van-e szívverése meg légzése laikus nem minden esetben tudja megállapítani és igen ha nincs keringés és valaki reanimálja az jobb mint a semmi de ha valaki "csak eszméletlen" arra nagyon sok laikus azt gondolja, hogy meghalt és ha azok elkezdenek reanimálni hát isten óvja szegény eszméletlent. és jóval több az eszméletlen beteg akit esetlegesen félrekezelhet egy laikus mint a valoban halott akinek már "mindegy" ha rosszul is csak csinálja valaki. ezért van az a gyakorlat , hogy laikus NE!

Dr. Greene 2008.07.30. 12:47:13

dpeti · phuketinyaralas.googlepages.com 2008.07.30. 12:34:39

Aki tényleg 'laikus' az valóban inkább ne csináljon semmit, kivéve persze a mentők hívását.
De ha belegondolsz, a mentő diszpécser is feltesz olyan kérdést, hogy eszméletén van-e az illető, lélegzik-e, stb.
Ezeket meg szerintem nem nagy elvárás hogy meg tudd nézni (pl emelkedik-süllyed-e a mellkas), de akár még egy pulzust is lehet nézni. (Nem a számát, a meglétét.)
Marha egyszerű szvsz. - úgy kell(ene) eljárni, mintha haverod lenne...

Manó 2008.07.30. 14:18:00

Az iskolai oktatás tényleg jó ötlet, de csak akkor, ha ez gyakorlati oktatás és nem a biosztanár ledarálja az unatkozó kölyköknek a tankönyv szövegét. Ez már csak azért sem lnne hátrány, mert a legtöbben nincsenek tisztában olyan egyszerű tudnivalókkal sem, hogy mit csináljanak darázscsípés vagy méhcsípés esetén, hogyan kell ellátni egy vágott vagy lehorzsolt sebet, el kell-e vinni a gyereket orvoshoz, ha arra panaszkodik, hogy fáj a hasa stb.

noirp 2008.08.02. 11:35:49

Manó
"a legtöbben nincsenek tisztában olyan egyszerű tudnivalókkal sem, hogy mit csináljanak darázscsípés vagy méhcsípés esetén, hogyan kell ellátni egy vágott vagy lehorzsolt sebet, el kell-e vinni a gyereket orvoshoz, ha arra panaszkodik, hogy fáj a hasa stb."

...nem véletlenül vetik föl egyre többen, hogy a gyerekvállaláshoz is kéne vmi tanfolyam+jogsi...
süti beállítások módosítása