MÁV Biztosító körüli kálvária ismét felhívta a figyelmet a KGFB piacon fellelhető problémákra, és legalább beszédtéma lett az, hogy miként is tovább a gépjármű biztosítások piacán. Miközben azt pontosan nem tudni, hogy mi fog történni a MÁV ügyfeleivel, ismét felröppentek a hírek, hogy az illetékes minisztérium átalakítaná a rendszert. Érdekes módon a legnagyobb vitát az idézi elő, hogy maradjon-e a mostani rendszer, melyben év végén válthatunk biztosítót, vagy ez az időtartam szóródjon szét az egész évre. Az utóbbi verzió esetén az évforduló például a tulajdonszerzés napjához kötődne, így néhány éven belül már az év teljes tartamában volnának éppen váltó ügyfelek. A GVH előre rámutat ennek a versenykorlátozó szerepére, és a szakma véleménye is megoszlik a kérdésben. A kérdésben, ami nem kis tétel.

Ma Magyarországon 3,6 millió gépjárműnek – illetve üzembentartójának – van felelősségbiztosítása. Tehát a piac óriási, amiből a szeletekért megéri küzdeni. Amennyiben a kampányidőszak eltűnne, valószínűleg kevésbé volna éles a versenyhelyzet, illetve a biztosítók is jobban játszhatnának áraikkal. Vannak viszont egyéb fekete pontjai is a mostani szabályozásnak, amire úgy látszik, nem igazán keresi senki sem a megoldást, illetve nem hangzott még el konkrét javaslat arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a biztosítások által nyújtott szolgáltatásokat egységesebb keretbe foglalni. A felelősségbiztosításnál ez igen fontos volna, mint speciális állatfajnál.

Ezen a területen pont a MÁV problémája világított rá, hogy mekkora különbségek vannak biztosító és biztosító között. Miközben az egyik esetben országos irodahálózattal és szervizkapcsolatokkal találjuk magunkat szembe, addig a másik oldalon néhány elérhetetlen telefonszámban és a világ másik végén lévő irodákban kimerül a szolgáltatás. Arról ne is beszéljünk, hogy a biztosítási egyesület alakításának lehetősége csak tovább fokozta a problémát, hiszen most már a károk tényleges, bármely időpontban történő kifizetése is veszélybe került. Csak ott a probléma, hogy ebben a helyzetben nem mi választjuk meg, hogy kinek az ügyfelei kívánunk lenni, hanem a másik fél, és így érthető módon a gyakorlati kivitelezés kimerült abban, hogy legyen a legolcsóbb. Így miközben a mi biztosításunk a vétlen áldozatnak csereautót, szakszervizben történő javítást és teljes ügyintézést biztosít, lehet, hogy mi 1 évig is futhatunk a pénzünkért, amit már rég kifizettünk a javításért, vagy jobb esetben a casco biztosításunk önrészét terhelte addig. Ezeket a problémákat látva még átgondolásra szorulna néhány dolog. Ezektől nem feltétlenül lenne olcsóbb a piac, de nem is feltétlenül drágítani, és sokkal kisebb mozgásteret adna a szolgáltatások tekintetében.

Elsőként szögezzük le, hogy akinek autója van, annak azért van, mert szüksége van rá. Hogy ez most éppen azért szükséges, mert a házsártos anyóst el kell vinni kétnaponta a hipermarketbe, a gyereket kell vinni az iskolába, dolgozni járunk vele vagy konkrétan a vállalkozásba kell, teljesen mindegy. Azért van autónk, mert szükséges. Ezek után érdekes a mai helyzet, hogy amennyiben a mozgásképtelenné vált autónk helyett szeretnénk egy bármilyen csereautót, akkor nekünk kell magyarázkodnunk és bizonyítanunk, hogy szükségünk van rá. Ha ez sikerülne is, akkor ez csak akkor szokott menni önrész nélkül, ha konkrétan a szerviztől kapjuk az autót, egyéb bérlés esetében valamennyi önrészt benyel a biztosító. Pedig elhihetik, hogy nem szórakozásból törettük össze az autónkat, hogy utána néhány hétig egy másikkal járhassunk. A komplikációk csak ez után kezdődnek igazán. Hogyan lesz megjavítva az autó? A mostani legfejlettebb szint az, hogy a szerviz maga a kárfelvevő is, tehát bekerül hozzá az autó, fotóz, javít, és aláírjuk a számlát, amit a biztosító fizet. A másik véglet, hogy nincs szervizkapcsolat, a biztosító önállóan méri fel a kárt, többször megvitatja a javítási számlát, majd egy év után egy ügyvédi fenyegetés hatására fizetni is hajlandó, már ha van miből. Látszik, hogy itt jó lenne, ha le lenne írva, hogy mik a minimális követelmények és határidők. A kellemetlen meglepetések azonban még az első legjobb esetben is jöhetnek. Az ügyfél ugyanis nem tudta, hogy 6 évesnél idősebb autójánál már az új alkatrész beépítése esetén neki amortizációs díjat vonnak le. Magyarul, ő nem akar mást, csak azt, hogy legyen egy ugyanolyan autója, mégis ezért fizetnie kell. Ez a mai árak mellett egy nem túl komoly törés esetén is súlyos tízezreket követelhet. A végeredmény viszont ezekért a tízezrekért csupán az, hogy ismét van üveg az ajtóban, világít a fényszóró, és nem horpadt a sárhányó, azaz semmi extra jutalom. Eközben a biztosító mélységesen hallgat arról, hogy a 6 évesnél fiatalabb autónál értékcsökkentő tényező az, ha javítva volt. Azaz, miközben az egyik oldalon figyelembe van véve az autó kora, a másik parton ez már senkit nem érdekel.

Mindezek csak apró kis szeletek voltak, amint újra kellene gondolni, de ennek fényében megvilágítva a magyar helyeztet, láthatjuk, hogy van még feladat azon kívül is, hogy feloldjuk a mostani versenyidőszakot. Sőt mi több, nem is biztos, hogy erre szükség van. Sokkal inkább kellene az igazi versenyhez az, hogy ne csak az árak domináljanak, hanem az is kellene, hogy az árakhoz legalább papírforma szerint egységes szolgáltatások tartozzanak. Mindaddig továbbra is meg van annak a lehetősége, hogy a biztosító az olcsó díjat azokon spórolja meg, akik vétlen áldozatai az eseményeknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr93560030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Destroy 2008.07.09. 11:49:44

Még valami hozzá. Szokták azt mondani, hogy amit nem fedez a kötelező, azt polgári peres eljárásban lehet érvényesíteni a kérokozóval szemben. Kérdem én, a magyar jogrendben és ügymeneti időkkel? Akkor inkább rögtön pofánvágom, mikor meglátom, hogy MÁV-os biztosítása vagy, hogy annyi legalább jusson nekem.

Minador 2008.07.09. 12:13:30

Nem feltétlenül arra kell haragudnod, akinek Mávos biztosítása van. Szerintem egy totál egyértelmű és előre jól kiszámítható dolog, hogy az emberek nagy része a legolcsóbb megoldást választja, főleg úgy, hogy a drágább sem jelent számára többletet.

Itt a hunyók azok akik megengedték, hogy egy ilyen trágya biztósítótársaság is piacra léphessen.

És igen. Én is Mávos vagyok.

movhu 2008.07.09. 12:17:29

Sajnos a MÁV-os ügyfelek 99,99%-ka(vagy több) nem tudta vagy tudja, hogy mi a különbség a biztosítási szövetkezet és a biztosító között. Így az ezzel járó pénzügyi kockázatot sem mérhette fel. Az mondjuk gyanús volt, hogy ezekből a díjakból miként lehet majd fizetni a javításokat, hiszen eleve a nagyobb valószínűséggel kárt okozó ügyfeleknek volt nagyon kedvező a MÁV.
A problémát azonban nem feltétlenül hegyezném ki a MÁV-ra, hiszen itt úgyis egyedi megoldásnak kell születnie. Újra kellene szabályozni az egészet, és akkor valóban lenne verseny. Könnyű úgy olcsónak lenni, hogy nem fogok fizetni...

chabie 2008.07.09. 12:28:44

Az autósok számára az lenne az ideális megoldás,ha káreseménynél bevinném a kocsimat a SAJÁT biztosítómhoz(aminek én fizetem meg a szolgáltatásait),megfelelően elrendezné az ügyemet,aztán a SAJÁT biztosítom pereskedne a MÁSIK biztosítóval.
Ha én kifizetem magamnak az pld.Allianzot,akkor ne a MÁVos ügyfél használja ki az általam fitetett jó minőségü szolgáltatást.Szívjon a MÁVos a sajátjával,amiért azt választotta.
Abszurdisztánban élünk,nincs rend sehol és semmi sem műxik logikusan.

KopaszMercis 2008.07.09. 12:33:16

En szerintem jogsira kene a biztositas nem verdara... egyreszt szerintem a biztositok is jobban jarnanak.. ketlem hogy nincsen tobb, mint 3.6 millio jogositvany...

mas reszt egy eleten at kovethetne az embert ha balesetet okoz, hiaba valt biztositot...

plusz akkor ha valakinek van 4 - 5 jarmuve, akkor nem kene 4-5 dijat fizetni...
egyik cimbimbnek van egy nagy hondaja, van egy motorja, es egy smart-ja... meirt huzzak le 3szor? Pont arra jo hogy ne pazaroljon. A honda eszik 10-11-et ha tolja neki a motor meg a szmotyi meg semmit 3-4 litereket..
kimeli a kornyezetet ha tobb jarmuve van (egy segg = egy lo) es buntetik erte...

kurva logikus

movhu 2008.07.09. 12:33:38

A megoldási javaslatod nekem is tetszik, elgondolkoztam rajta én is. Csak akkor azt is rögzíteni kellene a viták elkerülése végett, hogy ki milyen óradíjjal stb. dolgoztathat.
Ennek a nonplusultra megoldása lenne, ha minden biztosítási eseményt egy közös kasszából rendeznének, és a biztosítók a károkozás mennyiségének megfelelően oda fizetnének be pénzt. Így a te verziódban neked mindeképpen a saját biztosítód javíttat, de nem ő rakja be az összeget.

Minador 2008.07.09. 12:36:00

Chabie: Szerintem igazad van. Így lehetne motiválni az embereket, hogy ne a legolcsóbb megoldást, hanem a szinvonalast válasszák. És igazából így lehetne kialakítani veresenyt a biztosítók között is. Addig amíg a legfőbb szempont az olcsóság minőségi javulást ne várjunk ezen a téren sem.

movhu 2008.07.09. 12:36:02

Ha jól tudom több ország van, ahol a kötelező biztosítás személyhez kötött. Értelmesebb is volna, ráadásul akkor nem lenne az, hogy 17 éves frissjogsis delikvensünk a "nagypapa autójával" töri rommá a fél várost, míg gyakorol. A statiszitka is tisztább volna.
Az egy bökkenő, hogy ilyenkor még jobban kell figyleni a tulajnak, hogy ne adja olyannak, akinek nincs jogsija, mert akkor vajon ki fizet?

dovery 2008.07.09. 12:37:15

Minador jól mondja: nem kellene megengedni, hogy ilyen "biztosítók" a piacon legyenek. Fújunk a MÁV-osokra? Aztán szlovák rendszámmal járunk az ML Mergával, nem kérünk szlát a festőtől, mert az az olcsóbb, jobb, egyszerűbb stb... Jogi nagykapuk, amin átmegy boldog-boldogtalan. Be kellene csukni! Mármint a kapukat és azokat, akik kitalálták!

Roltii 2008.07.09. 12:40:47

movhu: én máv ügyfél vagyok, és tudtam mi a különbség biztosító és biztosító (-egyesület) között.mégis a mávot választottam mert az a legolcsóbb. Azt, meg hogy ki jön belém, nem tudom megszabni. És nem is vághatom pofán a másikat, ha racionálisan a legolcsóbbat választotta.
1 dolog: ne feledjük el, a többi biztosító se olyan tündér, ahogy be lett állítva.

jogsihoz kötni kocsi helyett szerintem is korrekt lenne.

egyébként állítólag DAS szerződést ezért jó kötni, bárkit perelgetnek ilyenkor helyetted....de a pontos részleteket nem tudom

gordi 2008.07.09. 12:46:48

Az egyik jo ismerosom kapcsolatban all a MAV ex-vezetojevel. Elvileg a hapi megegyezett a PSZAf-fal, hogy azok a hianyossagok, pl penz, amit felfedteka vizsgalatok soran potolhatok, es meg is tette, de a megegyezett hatarido elott a PSZAF elkezdett balhezni. Tenyleg csak a jo ismerosomre hivatkozhatok, de semmifele kisiplosasa a penznek nem tortent. Egyszeruen egy penzugyi leszamolasrol van szo egy olyan biztositoval, aki lenyegesen alament az araknak azzal, hogy a biztositokkal kapcsolatban levo szervizek szamlait - valljuk be jogosan - megkerdojelezte. Mindenki tudja, hogy ez egy nagy piac, es az 50 ezer forintos kart biztositon keresztl tuti 100-ert csinalnak meg. Ha valamelyik biztosito kotozkodik, akkor meg az a szarrago es veletlenul par honap mulva ott a pszaf is? ez egy akkora maffia, hogy a sziciliaiak ide johetnek seged-alkozlegenynek.

gordi

Roltii 2008.07.09. 12:51:03

gordi:
ha a máv árain nem érte volna meg csinálni, akkor valszeg nem ment volna éveken keresztül.
Most lett elege a többi biztosítónak, és jól kibasztak velük.
senkinek se volt gyanús, hogy a "máv csőd" után több biztosító is jelezte, hogy átvenné az ügyfeleket ugyanazon az áron? érdekes...

movhu 2008.07.09. 12:52:02

Az árakkal azért biztosan van gond. Néhány éve meghúztam a küszöbömet(kis horpadás, festék lekött), mert nem láttam a kiálló vasat a fűben, az út szélén. Ismerős autószervízben dolgozik.
A verzió: Casco, önrészem akkor 20.000 volt, várhatóan 1 hét javítási idő, olyan 100.000-et fog fizetni a biztosító, mert jüszöböt cserélnek.
B verzió: 20.000 forint,2 nap, mert száradni azért kell neki, és ugyanolyan jó lesz. Üregvédelem és minden benne van persze.
Igaz ebben volt egy kis haveri alap, de azt mondta, hogy 25-30-ból akkor is meg lett volna, ha nem vagyok ismerős.

popo 2008.07.09. 12:55:56

chabie!
Ezzel maximálisan egyetértek! Pedig mávos vagyok jelenleg!

bjela szila 2008.07.09. 12:58:46

destroyer- nem azért ment a mávhoz , hogy veled kicsesszen !
nem kell senkit pofánvágni , mert jéhet a meglepi ! az ilyen szájkaratés csókák szoktak könyörögni , ne bántsam , pedig csak a karja tört még el , a családlátogatás előtt ...

Johnny336 2008.07.09. 13:06:20

Én is KÖBEs vagyok, mert az olcsó. Azért mert az olcsót választom, még nem engem kell utálni. A PSZÁF-nek kell picsán rúgnia a fizetni nem akaró biztosítót, nem pedig a jóhiszemű ügyfeleket kéne baszkurálnia mindenkinek. Lehet, hogy olcsó jános vagyok, de amikor az emberek azért rohannak ki kocsival a 15 km-re fekvő Auchanba, hogy akciósan vegyenek zsemlét 9 Ft-ért, a sarki bolt 15 forintos árával ellentétben, akkor ne csodálkozzon senki, hogy az ember ott spórol, ahol tud.

Asszony kocsija MÁV-os, mert az volt a legolcsóbb, ennyi.

blogoló 2008.07.09. 13:10:44

Gondoljatok már bele, ha a saját biztostóval kéne intézni a más által okozott kárt, az melegágya lenne a biztosítós csalásoknak. ugyanez van a cascoval.

Roltii 2008.07.09. 13:15:18

egyszerűen szar az egész rendszer, de alapjaiba véve jobb nincs (a rendszer nagyjából ugyanaz maradna, ha nem kocsira, hanem jogsira szólna a kötelező)

Kata 2008.07.09. 13:16:43

Óóóó!!!!... Mondja már meg nekem valaki a frankót, hogy a pöcsömbe tudok megszabadulni ettől a fos mávtól!!!

Beszéltem a Pszáffal, a rendőrséggel, a Mabisszal, és mindegyik azt mondja, hogy nem szüntethetem meg a mávos kötelezőmet rendkívüli módon, bizalomvesztéssel indokolva (annak ellenére, hogy már állítólag 2 milliárdnál jár a sikkasztási mutató...). Nem köthetek másik kötelezőt (nem érdekel, ha bukom a mávos pénzt, csak legyen egy normális kötelezőm, amit ha felmutatok, akkor nem ver meg a kárvallott...) mert két kötelezője nem lehet az embernek... Így viszont fosok éjjel-nappal, mert nem tudom, mikor üt be a mennykő... Miért nem lehet legalább még egy kötelezőt kötni? Miért nincs még mindig semmi konkrét ebben az ügyben???

gordi 2008.07.09. 13:18:38

ezt modom en is, szoval akkor ki a hibas? a MAv es az ugyfelei, vagy a tobbi lenyulos biztosito/szerviz maffia, es azok, akik veluk szerzodnek ergo taptalajt adnak, es most rohognek a markukban, hogy en megmondtam, mikor oket cseszik at a legjobban....
abszurdisztan..

g

Leslie 2008.07.09. 13:20:19

Jó ötlet a jogsihoz kötött biztosítás.
De mi van azokkal akik csak ritkán,vagy egyáltalán nem vezetnek?
Sokkal több gond lenne ezzel,mert egy csomóan nem fizetnének a már meglévő,de nem használt jogsijuk után biztosítást.
Viszont akinek esetleg több gépe van az meg jobban járna a jelenleginél.

gordi 2008.07.09. 13:24:12

ezt modom en is, szoval akkor ki a hibas? a MAv es az ugyfelei, vagy a tobbi lenyulos biztosito/szerviz maffia, es azok, akik veluk szerzodnek ergo taptalajt adnak, es most rohognek a markukban, hogy en megmondtam, mikor oket cseszik at a legjobban....
abszurdisztan..

g

Johnny336 2008.07.09. 13:26:46

Úgy tudom briteknél jogsira/személyre szól a biztosítás. Tehát van gyakorlati alkalmazása...

Roltii 2008.07.09. 13:37:29

Kata: miért nem jó neked a MÁV? ért téged bármiféle hátrány?! szerintem nem. sőt, biztos vagyok benne, hogy nem.
Mitől fosol? milyen mennykő üthet be? belemész valakibe, akkor neked van érvényes köteleződ, max a másik fog szívni, hogy lassabban jut hozzá a pénzéhez (sztem már ez sem 100% hogy így lenne...)

Victorius 2008.07.09. 13:38:00

Destroy! Ha netán a károkozó velem szemben a kedves édesanyád lenne, akkor szájonvághatom én is?

Miért kéne szájon vágnia bárkinek is önbíráskodva azt, aki a MÁV-nak az ügyfele? Én is az vagyok. Fizetem rendesen a biztosítási díjat. Azt, hogy ezt a pénzt meg hogyan kezelik, nem az én felelősségem, és nem is a többi ügyfélé. Miért fizessek 2-szer annyit egy szolgáltatásért, ha egyszer megkapom féláron? Szabad verseny van, és szabad biztosítóválasztás. Engem a dolog odáig érdekel, hogy biztosítva vagyok, és fizetek rendesen. Innentől kezdve minden más a biztosító felelőssége, úgyhogy kéretik náluk reklamálni.

movhu 2008.07.09. 13:40:59

A MÁV esetében nem ilyen egyszerű a helyzet, hogy megkötöttem a biztosítást, oszt fizessenek ők. Amennyiben ugyanis a biztosító nem fizet vagy nem tud fizetni(aminek van reális esélye), akkor ezt a kárt a károkozón követelheti a károsult. Úgyhogy akár az is lehet, hogy a ebben a helyzetben te fizetsz, ez Kata gondja.

Victorius 2008.07.09. 13:47:43

Ez már lerágott csont, mert a MÁV portfolióját átveszi egy másik biztosító hamarosan...Teszem hozzá, hogy ha nem sikkasztottak volna, akkor az ügyfelek által befizetett biztosítási díj fedezné a károkat bőven...azaz lehetne ennyi pénzért is biztosítani...

Jasperek 2008.07.09. 13:51:04

Victorius : egyetértek Veled!
S ha már itt tartunk,valaki befizette már a 3. negyedévi csekket?
21 éve van jogsim(abc),biciklivel,motorral,autóval közlekedem soha nem volt még koccanásom sem.Egy 20 és egy 22 éves autóm van biztosítva a MAV-nál.Miért is kellene negyedévente 10-15000huf-al többet fizetnem????

Joe 2008.07.09. 13:53:53

amíg ilyen szar a gazdasági helyzetem (mocskosul kevés a fizu) addig magasról k@kálok a magasabb szolgáltatásra, ha van olcsóbb biztosítás is. Főleg úgy, hogy KÖTELEZŐ biztosításról van szó!!!!

Roltii 2008.07.09. 13:55:30

movhu:
a többi biztosítónál megkötött kötelezővel is járhatsz úgy, hogy a másik rajtad követeli, mert a biztosítód nem akar neki fizetni (mert pl szerinte nem voltál hibás), vagy csak kevesli a pénzt.
Egyébként meg kiváncsi lennék arra, hogy ha van nekem kötelezőm, akkor mégis rajtam hogy fogja követelni a pénzt. A kötelezővel levéded magad, ez a lényege...
egyébként ezekben az esetekben a PSZAF-et kéne rugdosni, hogy hagyták idáig elfajulni a helyzetet (ha egyáltalán ha ez a helyzet). a mi fizetjük a felügyelet működési költségeit, hát dolgozzanak is meg érte.

KevOmatic 2008.07.09. 14:11:01

Hat en meg ev elejen rendeztem szeptemberig... (tudom nem lehetek sikeres) , de hal istennek kulfoldon hasznalom a kocsit es itt nem ismerik a MAV-ot, igy szajba sem fognak vagni. (meg nem is ajanlom)

pálinka · http://legjobbpalinka.hu 2008.07.09. 14:11:17

Két autóm van egyik mávos biztosítással, másik pedig más "komoly" biztosítónál. A nem mávossal volt egy koccanásom, 100 rugót kifizettek a károsultnak, 10 rugóval megemelték a kötelezőmet, ami eddig sem volt kevés, hozzáteszem, ez volt életem első balesete. Akkor most miért is éri meg nekem nem mávosnak lenni? Évente több mint 100 rugót otthagyok a "komoly" biztosítónál, és ha balesetem van, akkor a dupláját lehúzzák rólam plusszba.

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.07.09. 14:12:50

hogy fogja rajtam bárki is követelni a kárt, ha egyszer nekem van felelősségbiztosításom? ami ráadásul kötelező.
ha valaki meg megüt azért, mert mávos vagyok, akkor azt megkínálom egy síndarabbal... 190/115, és ez nem a vérnyomásom :)
mondjuk még sosem okoztam kárt senkinek, és nem áll szándékomban (mint ahogy az sem, hogy évente a dupláját fizessem, csak hogy másnak jó legyen :) kötelező, legális, az olcsóbbat válaszottam.

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.07.09. 14:14:00

ja és biztos nem vagyok sikeres ezáltal

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.07.09. 14:16:32

Az egyik ismerősöm apukája éppen a múltkor dicsekedett el vele, hogy egy nénike egy kispolszkival beletolatott, kicsit behorpadt az egyik ajtó, és a nénike biztosításának terhére lecserélte a fél kocsit. Ja igen, szervizben dolgozik. Szóval jól tette azért a MÁV, hogy megkérdőjelezte a számlákat, rengeteg a visszaélés.

És a többi biztosító bár jóval drágább, problémák azokkal is vannak bőven. Nekem konkrétan 50ezer forinttal volt drágább az első biztosító a MÁV-nál, pedig B4-ben vagyok, és soha nem okoztam balesetet. Hát fizessen az 50 ezer forinttal többet a semmiért, akinek két anyja van. Maximum 10 ezerig elmegyek, azon felül csalásnak tartom az egészet.

Amúgy az sem igaz, hogy a MÁV-osok 99%-a nem tudja, hogy mi az az egyesület. Én tudtam, de azt is tudtam, hogy év közben nem emelhetik a tagdíjat. Ennyi.

Kata: úgy tudom vannak módszerek arra, hogy év közben válts biztosítót, pl. tulajdonoscsere. Nézz utána, mert több megoldás is van rá.

Victorius 2008.07.09. 14:27:58

Én nem vagyok hajlandó extra felárat fizetni semmilyen szervizért, assistance szolgáltatásért, meg csilivili székházakért. Egyet várok, ha kárt okoznék, akkor térítsék meg időben a károsultnak. Az extra profitot ne rajtam keressék meg.

A biztosítók tevékenységét kormányrendelet (azaz törvény) szabályozza, és abban bizony benne van, hogy polgári peres úton érvényesíthető a kár, ha a biztosító nem fizet, vagy nem annyit fizet, mint a sértett igazolt kára...

leaping cat 2008.07.09. 14:32:17

Üzembentartó cseréje egyszerűbb és olcsóbb.

pálinka · http://legjobbpalinka.hu 2008.07.09. 14:34:38

Így van, leaping cat-nek igaza van 8000 huf ha minden igaz, üzemben tartó csere, és ott köttök biztosítást, ahol akartok. Akkor lehet probléma, ha hitel van az autón.

Bit Rot 2008.07.09. 15:49:18

"Ha én kifizetem magamnak az pld.Allianzot,akkor ne a MÁVos ügyfél használja ki az általam fitetett jó minőségü szolgáltatást."

Hehe. Ezt úgy mondod, mintha az Allianz mindig időben és teljesen fizetne! Pedig én mást olvastam, minden biztosító szívózik, amennyit csak tud!

Ennyit a "jó minőségű szolgáltatásról".

movhu 2008.07.09. 16:10:57

Az utóbbi időben már csak márkaszervizezek, ott legalább ők szórakoznak a biztosítóval.
Legutóbb az autómat megtörték.(A korábbi parkolási fotós hamísítással foglalkozó Hondámat :( ) Írtam sírást, hogy kell a csereautó, és kaptam is a szervíztől. Mindent náluk kellett intéznem, kitöltenem. Egy forintom nem volt benne, mindent ők intéztek. A csereautót akkor kaptam meg, amikor bevittem az enyém(szerencsére járóképes maradt), és akkor adtam vissza, amikor elhoztam az enyém.
Ettől sajna nem lett nem törött az autóm, de annál jobb, mintha nekem kellene most a számlával rohangálni. Az árról azonban annyit, hogy igencsak drága volt a biztostónak :)

autosave 2008.07.10. 15:07:20

"Ha én kifizetem magamnak az pld.Allianzot,akkor ne a MÁVos ügyfél használja ki az általam fitetett jó minőségü szolgáltatást."

Nem jó minőségű az sem. De kérdezem én, ki a hülye eben az esetben? Ki is törte össze a másik kocsiját? Hoppá!

autosave 2008.07.10. 15:09:13

egyébként a jogosítvány=személy=biztosítás dolgot támogatom. röhelyes a sok 80 éves tatter vidéki adataival bejelentett verda...

ez nem arról szól ma, hogy ki a nagyobb kockázat, hanem arról, hogy kitől tudnak többet elkérni. egy vidéki nyuggertől nyilván annyit nem, mint egy 3000cm3-s pesti 25 évestől. ez egyértelmű!
süti beállítások módosítása