KSH Failed
2008.02.06. 10:25
A KSH honlapja büszkén hirdeti megnyugtatásunkra, hogy összesen 1600 fő igyekszik számunkra az országban biztosítani azt, hogy a kívánt adatokhoz időben hozzájussunk, méghozzá olyan alapelvek mellett, mint az objektivitás, szakszerűség, teljes nyilvánosság, egyidejű tájékoztatás. Szeretném felvetni aggályaimat ezeknek a teljesülésével kapcsolatban, mert az utóbbi időben az objektivitáson kívül több alapelv sérül, méghozzá egyetlen ok miatt. Rendkívül gyatra az informatikai háttér.
Én magam is olvasgatom ezeket a közzétételeket, és nem csak azért, mert állampolgári jogom, hanem mert érdekelnek ezek az adatok. Az elmúlt időszakban azonban nem túl nagy siker koronázta ezeket az erőfeszítéseimet, mert a KSH oldalai egyszerűen nem elérhetőek napközben, nyilván a terheltség miatt. Mivel a KSH előfizet a netdiag.hu szolgáltatására, ezért ott naprakész adatokat kaphatunk arról, hogy az oldal mikor, milyen minőségben volt elérhető. A statisztikák szerint a KSH oldala január folyamán 2405 percig nem volt elérhető, ami persze napközben történt, tehát a felhasználók számára leginkább érdekes időszakra.
Az itt látható grafikon mutatja, hogy január végén kevés eséllyel jutottunk hozzá az általunk kívánt adathoz, de nem fest sokkal másképpen bármely tetszőleges hétköznap sem. Persze semmi gondot nem jelent ez azok számára, akiknek különleges perverziója éjjel kettőkor statisztikákat nézegetni, vagy Új-Zélandra kiköltözött hazánkfiának sem különösebb gond ez. A hivatal viszont az itt élőknek szolgáltatna elsősorban adatokat, és sejtésem szerint a KSH költségvetésében a legkisebb tétel az informatikai háttér biztosítása. Így az a helyzet állt elő, hogy a szépen elkészített statisztikákhoz csak a türelmes kattintgatók, azaz sorban állók juthatnak hozzá, vagy azok, akik hajlandóak erre éjszakáikat áldozni.
A kérdés már csupán annyi, hogy vajon a KSH-nál dolgozó emberek hány százaléka tud a problémáról, ebből hány százalék akinek a dolga lenne ezen segíteni, és vajon hány százalék az, akit ezekből érdekel is a probléma? További kérdés, hogy vajon mekkora a százalékos valószínűsége, hogy ez még a 2008-as évben meg fog oldódni, és ez a valószínűség miként változik majd a hónapok folyamán. Biztosan jó statisztika készülhetne mindezekből, de vajon hozzáférhetnénk-e a weboldalon keresztül?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gengszter 2008.02.08. 21:36:12
Lehet fogadásokat kötni, hogy hány napon belül kerülnek le a netdiag.hu nyilvános oldaláról.
Bár, ha nincs intenetjük, akkor ezt a fórumot sem olvassák...
Steve the Great 2008.02.09. 11:43:44
movhu 2008.02.09. 13:22:16
Én magam is szolgáltatónál dolgzom, ismerem az ezzel járó problémákat. Azt szerettem volna kihangsúlyozni, hogy a probléma már nem egyedi eset, és nem is egy napra korlátozódik.
Lacesz 2008.02.09. 16:19:03
ott vannak a nyilvános adatok. Hónapokra visszamenőleg meg tudod nézni. Egyébként az előző honapok is hasonlóak.
Mellesleg, a Magyarorszag.hu is elég sokat kínlódott. De ami számomra nagyon meglepő, hogy profitorientált weboldalak, mint pl. a bankok is rendkívűl sokat állnak.
Steve the Great 2008.02.11. 20:21:38
Ami meg a bankokat illeti: Néha még ez a sttaisztika is megtévesztő tud lenni. Pl. a CIB internetbank elérése stabilan jó, de én elég gyakran futok bele az alkalmazáson belül jókora lassulásokba, ami mondjuk utalás közben csöppet se vicces...
Webber 2008.02.12. 10:15:39
tökre igazad van, én is tapasztaltem ezt a CIB, IE fúzió óta. Ha megnézed a netDiag.hu végez tranzakció figyelést is, ami mondjuk nem 3e Ft/hó, de azért a bankok csak ki tudják fizetni :)
Azaz a lehetőség adott, lehet, hogy élnek is vele, csak annak az adatait nem publikáltatják...
Lalika 2008.02.12. 10:19:05
www.netnap.hu/informatika/5164
Lacesz 2008.02.12. 21:26:40
Van aki tanul a hibáiból lsd. Vám- és Pénzügyőrség.
Érdemes lenne összehasonlítani a decemberi ill. januári adatokat...
TamsA 2008.03.14. 14:06:24
Kidolgoztunk egy olyan módszert, ami segíthet a probléma orvoslásán, melynek tesztelése folyamatban van.
Reméljük rövidesen a rendelkezésre állás javulni fog.
-TamsA-