A tegnapi poszt a várakozásaimat jelentősen felülmúló hozzászólás számot hozott, ami persze köszönhető az index.hu főoldalán történő szerepeltetésnek is, de ettől függetlenül a hozzászólások számából, és a látogatottság számából látható, hogy az embereket ez érintő és érdeklő téma. Ma egy kicsi tovább fűzném a történetet, némileg összefoglalva az előző poszt eseményeit és hozzászólásait, és még néhány tényszerű adattal egészítem ki a korábbiakat.

Sajnos a felett a tény felett, hogy folyamatosan nő a hitelállomány, egyszerűen nem lehet szemet hunyni, és emellett a felett sem, hogy a rossz adósokat gyűjtő BAR lista idén már 420.000 főre duzzadt, pedig nem is olyan egyszerű felkerülni, hiszen több hónapig kell tartozni hozzá, nem egy pillanatnyi elcsúszás rakja oda az embert. A listáról tudni kell, hogy a felkerült személy 5 évig fenn is marad, legfeljebb adóssága rendezése után passzív státuszba kerül. A lista növekvése mutatja, hogy a felelőtlen hitelfelvétel már nem új keletű jelenség, de hozzá kell tenni, hogy az utóbbi időben egyre gyorsabb a növekedés.

A másik terület, ahol még növekedést mutatunk, az a finanszírozásból visszavett autók száma. Tavaly kb. 40.000 autót vettek vissza, ebben az évben ez az első fél évben elérte a 25.000-ret, tehát ezt megtartva elérheti akár az 50.000-es számot, de pontos adatot év végén lehet csak mondani. Ez utóbbi tény is mutatja, hogy egy évben több tízezer olyan döntés születik, ami valószínűleg teljesen átgondolatlan, hiszen a hozzászólók által említett eset - miszerint valaki évekig fizeti, majd megszorul – a legritkább. A legtöbb esetben az első néhány hónap után kibukik a dolog, és nincs ez másként a többi hitel esetében sem.

Úgy érzem, hogy gyakorlatilag mindenki látta mire gondolok. Nem a megfontolt hitelfelvétellel van a bajom, nem is azzal, ha valaki ezzel kívánja megoldani átmeneti nehézségeit, hiszen amint én is kiemeltem, a hitelezésnek meg van a maga helye. De semmi értelme annak, hogy úgy vegyünk fel hitelt, hogy a felvétel pillanatában fogalmunk sincs arról, hogy miként fogjuk visszafizetni, és kilátásunk sincs rá, mert akkor a hiteltörlesztés csak tovább növeli a köztünk és a hitelmentesség közötti szakadékot. Érdekes megnyilvánulásnak tartottam, amikor valaki felismerően nyilatkozta, hogy egy kifejezetten szegény környéken alig lát olyat, aki ne cigarettával a szájában rohangálna állandóan. Továbbra is azt gondolom, miért is gondolnám másként, hogy még van mit megtalálni, ahol tovább lehet megoldásokat találni. Persze rendkívül nehéz, amikor egy fontos háztartási gép elromlik, és sürgősen kell helyette másik, de nem hiszem, hogy akkor, amikor fogalmunk sincs miből fogjuk visszafizetni, veszünk egy újat. Léteznek alternatív útvonalak, nekünk speciel fél évtizedig egy felújított Energomat volt a mosógép, mert éppen, akkor arra futotta csak. Még is életben maradtunk.

Mit is mondhatnék ezek után röviden ? A visszafizetetlen hitel a legrosszabb esetben sem lehet megoldás, tehát kézzel mosni, gázon melegíteni a kaját, vagy akár nem tévézni is jobb, mint aztán várni a végrehajtót. Úgy emlékszem volt korszak, amikor nem voltak ezek az eszközök nem léteztek, és az emberek akkor is éltek és léteztek. Csak ma a reklámok egészen mást sugallnak. Kivetítik a társadalmi különbséget, ezzel elhitetve, hogy már nem is vagy ember, ha ezekkel a dolgokkal nem rendelkezik. Pedig igazán egy esetben bizonyíthatja igazán az ember, hogy ember. Ha gondolkozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr31245373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rwindx 2007.11.28. 13:57:40

Tegnap nem volt időm jobban kifejteni a véleményemet a témában, de talán most.

Szerintem amíg nem lesz egy bazi nagy, széles rétegekre kiterjedő csődállapot addig nem tanulnak belőle az emberek. Ezeket az ismereteket elvétve oktatják, ezeket az élet adja, elsősorban tanulunk a szomszédunktól, ismerőseinktől, rokonainktól, saját tapasztalatainkból, a TV-ből, stb. Ha azt látjuk másnál hogy a hitel hitel hátán nem okoz problémát akkor az átlagember belemegy a hitelbe. Majd talán 10-15 év múlva (főleg egy esetleges nagy hidegzuhany után) már lehet hogy más lesz az általános hozzáállás más lesz a társadalmi minta. Egyébként pedig az említett hidegzuhany elérhet minket nagy eséllyel jövőre, nagyon sok minden együtt áll hogy megtörténjen. Ugyan sokaknak nagyon sokba fog kerülni, de aki mástól nem tanul majd megtanulja saját kárán. Ha egyszer megtanulta jó eséllyel nem felejti el többet. Amíg viszonylag kevés magánember csődöl be a hitelektől, addig ennek az információ értéke nem számottevő, ha ez belép az általános jelenség kategóriába, akkor majd elindul valami.

Egyébként az általad említett tartós fogyasztási cikkekre felvett fedezetlen hitelek mellett más probléma is van. A tegnapi postban többen hivatkoztak arra, hogy ruha, cipő, kaja stb kell a gyereknek. Erre vesz fel hitelt és elfogadható, szerintük. Szerintem ez sem. Ugyanis ha nincs miből fizetni akkor nincs miből visszafizetni, teljesen mindegy mi a termék, a végeredmény ugyanaz. Azon kellene elgondolkodni hogy miért nem tud az illető megvenni szükségesnek ítélt árucikket. Vagy azért mert egyszerűen arra a kivitelre nincs pénze, vagy azért mert kevés a jövedelme, vagy egyszerűen ez egy ideiglenes állapot. Első esetben arra kellene jutni hogy akkor az olcsóbbat kellene megvenni, míg második esetben a jövedelem növelésén és akiadások lefaragásán kellene gondolkodni. Egyelőre marad az hogy a legtöbben örülnek a hitel nevezetű "varázsszernek". Úgy vélem már nem sokáig.

movhu 2007.11.28. 15:07:34

Teljesen egyetértek. Ruha, cipő, kaja és számla tekintetében sincs különbség, a fedezetlen hitel az fedezetlen hitel. Akik pedig piszkálódtak, hogy biztosan nem a mindennapi kiadásokkal küzdő réteg közé tartozom, azok megint csak rossz oldaláról fogták meg a dolgot. Én magam is hitel segítségével vettem lakást, mert bő fél évtizednyi albérletezésből csak így tudtam kiszállni. Még mindig jobb ez, mert legalább ez a sajátom, és míg fizetek,addig benne is lakhatom. De ez egyszerűen így volt ésszerű, és olyan futamidőt választottam, hogy biztosan tudjam fizetni, amíg dolgozni tudok. Érdekes, nem is értem miért nem értik meg emberek, azt, amit a gyerekeim megértenek. Ha azt mondom valamire, hogy nem, vagy nem most, hanem majd jövő hónap elején, mert akkor lesz pénz, akkor elfogadják. Felnőtt emberek miért nem ?
A másik fele a dolognak, amit sokan nem értenek meg, az pedig a következő: Egyszerűen néha nagyot kell lépni, mert nincs más választás. Nem azért költöztünk fel Budapestre, mert itt olyan hű de jó lakni, bár azóta valahogy megszerettük. Egyszerűen csak ez az egyetlen alternatíva kínálkozott a lehetőségek között. Nem mondom, hogy mindenki költözzön ide, de nekünk akkor az volt megoldás. Másnak más a megoldás, és lehet meg lehet azt vidéken is találni. De egy biztos, hogy ez a világ nem arról híres, hogy kényelmes. Komoly küzdelem, hogy az embernek a családjára is legyen ideje, és el is tartsa őket. De nem hiszem, hogy ez lehetetlen lenne. Csupán meg kellene érteni, amikor a másik helyzetét irigyeljük, hogy talán ő tett érte valamit. Lehet, hogy kicsi lépésnek tűnik, de neki lehet, hogy akkor nagyon nehéz volt. Ez a lépés lehet bármi. Bármi, csak nem az esztelen eladósodás önsajnálattal kombinálva.

Rwindx 2007.11.28. 17:34:22

Én sem állítom hogy a hitel mint fogalom önmagában rossz. A hitel elsősorban akkor lehet jó, ha valami kedvezménnyhez kapcsolódik pl 0% THM és amúgy is megvan a zsebben pénz megvenni a kiszemelt holmit. Másik esetben ha valami nem értékvesztő dologra kell, mint pl lakás, esetleg befektetni szeretnénk (pl vállalkozásba), úgy hogy a befektetés hozama várhatóan több lesz mint a hitel költségei. Persze lehetnek más helyzetek is, pl egy fontos műtét amit nem térít az OEP, vagy éveket kellene rá várni, de az eredménye jelentősen javítja az életminőséget, munkavégzési képességet. Ez is egyfajta befektetés.

Ha valaki a létfenntartáshoz vesz fel hitelt anélkül hogy bármilyen kilátása lenne arra hogy hamarosan jobbra fordul a sora, az egyenes út az adósságcsapdába. Ez pedig hamarosan sokkal roszabb helyzetet fog eredményezni számára mint a hitelfelvétel előtti állapot volt.

A szimpla fogyasztás (LCD, nyaralás, karácsony, stb), meg már eléggé ki lett vesézve korábban.
süti beállítások módosítása