Amikor a tengerparton ülünk, és tekintetünk végigfutat a víz felszínén, egészen a horizontig, akkor eltöprenghetünk azon, milyen aprók vagyunk. Mégis voltak emberek, akik nekivágtak hajdanán ennek a végtelennek látszó távolságnak, hogy új világokat fedezzenek fel, nem félve a veszélyektől.

Rabindranath Tagore, mert tőle származik a mondat, azonban nem erre gondolt. Jól látta az emberi természet azon hibáját, hogy sokszor nézik az emberek az előttük álló feladatokat, kihívásokat, lehetőségeket, annak tudatában, hogy mi van a túloldalon. Tudják, ha nekivágnának az élet végtelen vizének, valószínűleg elérnék a céljaikat, és megtalálnák a túloldalon, amit mindig is kerestek. De elfelejtik: mindaddig, míg csupán bámulják a víz hullámzó felszínét, addig mindig is ezen a parton fognak maradni. Persze a nagy kihívások helyett lehet a homokba rajzolgatni, el lehet hasznosnak tűnő dolgokkal ütni az időt, de a tenger mindig ott hívogat, és táplálja bennünk a vágyat annak meghódítására. Így, ha jó szelet érzünk, bontsunk vitorlát, és vágjunk neki a végtelennek, ne csak bámuljuk azt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr100200243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása