Kutyaszar fullversion

2008.03.12. 13:38

Az internet egyik legnagyobb húzóereje – nem csak nálunk – a filmek és programok korlátlan letöltésének a lehetősége. Az általam legutóbb regulázott iwiw üzenőfal utóbbi hónapok legnaivabb felirata a következő volt: „Lécci írjatok nekem olyan helyet, ahol mp3-akat tudok letölteni”. Gondolkoztam, hogy válaszoljak-e egy rövidet rá, hogy www.mp3.com, de azután még sem tettem. Nyilván a fiatal lány arra volt kíváncsi, hogy hol lelhet rá a legújabb albumokra kedvenc sztárjaitól. A mondat viszont megmutatja, létezik a naiv felhasználó, aki azt ugyan már jól tudja, hogy a netről le lehet tölteni dolgokat, de nem ismeri annak mikéntjét. A naivitás árát pedig sokszor fizettetik meg az emberrel a való világban is, akkor pedig a neten ez fokozottan kell, hogy jelentkezzen. Mert az ember nem adja fel, és nekiesik a keresőprogramoknak. És talál is, sok-sok oldalt, aki linkeket tud a neki tetsző tartalmakhoz. Olyanokat, amit a Google üzemeltetői nem győznek kigyomlálni a sok szemét közül. Érthetetlen, hogy a gyomlálás után még egyesek háborognak a Homáron, mert szerintük jogtalanul vette ki oldalukat a cég a találati listákból. Igaz, az ottani esetet nem ismerjük, mert a lényegi részek törölve voltak, de egyáltalán nem szép dolog, ha pl. pornó oldalainkat tele írjuk rejtetten Micimackó nevével, hogy aki arra keres rá, az is rögtön egy akció közepén találja magát. Az igazi profi harcosok viszont ennél is tovább mennek, és saját oldalt üzemeltetnek az önmaguktól védtelen áldozatoknak. Csak egyet emelnék ki, a http://www.fullreleases.com/ -ot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt aztán megkereshetjük, ami iránt csak igényünk van. Teljes sorozatokhoz találunk linket, már fent van a legújabb Indiana Jones, és bármi, amit szeretnénk letölteni. A dolog ott kezdhet gyanússá válni, ha megpróbáljuk letölteni a „Kutyaszar” keresőszóval fémjelzett alkotást. Ebből is van minden változat. Jó, DVD-RIP nincs belőle, mert a rendszer szerint ez biztosan egy program, nem egy film. Az egyes linkek utáni letöltési sebesség is jónak bizonyul, ezzel hamar le fog jönni. Mikor viszont szeretnénk megkezdeni a letöltést, akkor már megérkezik a profik számára sejthető eredmény. Csak a fizetős tagok juthatnak hozzá a Kutyaszarhoz. Szűk 5 dollárért a miénk is lehet egy hozzáférés, amivel már szedhetjük is lefelé azt, ami a miénk. A Kutyaszart.

Már az is elég bevételt produkálhat egy ilyen oldal üzemeltetőjének, ha egyesek tényleg fizetnek a hozzáférésért, amiért feltehetőleg nem kapnak semmit. Viszont ennél jóval veszélyesebb, hogy kaphatunk is programokat az ilyen helyeken. Nem olyan régen egy olyan oldalon, ahol programokhoz tölthetünk le töréseket, olyan csomagok jelentek meg, amikben egy speciális trójai volt. A telepítés után semmi feltűnő nem történt, a gépünk működött tovább. Internetes bankunk bejelentkező oldala is változatlanul bejött, és tudtuk ügyeinket intézni. Viszont a böngésző valójában egy helyi programot futtatott, ami a begépelt azonosítóinkat rögzítette későbbi, idegenkezű felhasználás érdekében. A szlovák OTP áldal használt sok számjegyből álló azonosító kártya kódjaiból pedig a szokásostól eltérően nem egyet, hanem ötöt kért el szisztematikusan. Így bő tíz bejelentkezés után ismertté vált idegenek előtt a teljes kártya tartalma. Ettől kezdve csak egy lépés, hogy a megfelelő fedezettel rendelkező számlákról összegyűjtött pénzzel eltávozzanak valami melegebb országba az elkövetők. Elgondolkoztató dolog. Több bank ezért további lépéseket épített be a bejelentkezésbe, például egy sms-ben kapott kódot is be kell írnunk a bejelentkezéshez.

Ez is mutatja, hogy a net veszélyes iparág, ám elsősorban azoknak, akik nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal. Ilyenkor nem árt kérdezni, mert könnyen előfordulhat, hogy hozzájutunk valamihez, ami ugyan nem éppen egy nagy adag Kutyaszar, de sokkal több kellemetlenséget okozhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr23377813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

realm 2008.03.12. 21:36:41

Miért pont az internet lenne átbaszásoktól mentes? Vírusok, spamek, tököm tele van velük.

már foglalt 2008.03.13. 16:40:34

És ha rákattintasz az egyikre, még kommenteket is találsz alatta, h 'can't forget to thank you', meg 'cheers'. Sőt a file-okat is gondosan kiírja, ha rákattintasz.

DobayAdam · http://www.dobayadam.hu 2008.03.13. 18:08:15

Egy időben teljesen megnehezítette a netezést az ilyen generált keresések tömkelege, amik ellepték a Google-t (talán egy vagy másfél éve volt, szerencsére azóta már csak néha akadok bele), és akkor bármire kerestem, rögtön kidobott domaineket, aldomaineket és domain.com/minden-szo-amire-kerestem.html formátumban oldalakat.

wolvi 2008.03.19. 11:50:13

Belefutottam szépen.... 900Ft-ba került.. :P
süti beállítások módosítása