Petárdás újévet!

2009.01.01. 09:00

Jó reggelt mindenkinek az új évben! Bizonyára mindenki megfigyelhette és hallgathatta az éjszaka, hogy miként repülnek fel a rakéták, miként szórják csillogó színes fényüket, és robbanásuk hangjával hogyan rázzák az ablakokat. Biztosan volt, aki maga is részese akart lenni az eseményeknek, és önálló pirotechnikai készletével vágott neki az éjszakának, hogy kiélje gyermeki hajlamait. Sokan ennek ellenkezőjét tették, otthon maradtak, és szidták azokat, akik hangossá tették az éjszakát. Velük is együtt tudunk érezni, de lássuk be, az ezzel kapcsolatos szabályozás igazi hungaricum.

Ma már nem vásárolhatunk, de tegyünk egy virtuális sétát egy szilveszteri tűzijátékárus standjához. Mit is láthatunk itt? Apró, kicsi rakétáknál kezdődik a paletta, melyek láthatóan nem fognak nagy durranást produkálni, de azért jó mókának ígérkeznek. Ezektől a kicsi apróságoktól kezdve a vállról indítható rakétáig szinte minden kapható. Százlövetű bázisállomás, páncéltörőgránát kinézetű rudak, hang- és fénykeltő berendezések. Csak egyvalami nem: petárda. Igen a petárda, ami igazából csak hangkeltésre alkalmas, az nem elérhető. Igaz, hogy a fent említett rakéták hangja mellett eltörpül egy-egy ilyen rudacska hangja, de egyszer itt magyarhonban egy Lamperth Mónika nevű illető egy rosszul átmulatott szilveszter után úgy döntött, hogy durrogtatni nem lehet, csak rakétával lőni. A rendeletnek ezt a visszásságát azóta sem tudjuk feldolgozni. Olyan az, mintha azután környezetszennyezés visszafogása címén az országban csak ZIL és IFA típusú gépjárművekkel lehetne közlekedni.

A tiltakozásunk a pirotechnikai termékek ellen amúgy is egy EU kompatibilis vicc. Úgy tagadjuk a petárdázást, mintha az nem lenne attól, hogy betiltjuk. Egy csomó dologról azt hisszük, hogy attól, hogy betiltjuk, az nem fog létezni. Ezt valahogy megörököltük a szocialista blokk politikájából, amikor is a dolgok nem léteztek, ha nem beszéltünk róla. Így nem mi és az NDK voltunk a világon a listavezetők az öngyilkosságok számában, itt nem volt prostitúció, és nem volt petárda sem. Éppen ezért tudott olyan eufórikus érzés lenni, ha az ember mégis a birtokába kerített egy zöld rudacskát. Rögtön mi voltunk a James Bond, olyan érzésekkel hatott át, hogy most valami nagyon illegális robbanószerkezetet fogunk a kezünkben. Valamit, ami hivatalosan nem is létezik! Ma ugyanígy a tiltás fokozza a vágyat, hogy kéz alatt az emberek beszerezzék, és használják is. A szomszéd országokban meg jót röhögnek rajtunk, mert rohanunk oda vásárolni, hogy aztán a határon megvalósítsuk a csempészés fogalmát, mindezt az EU határain belül. A Mária Valéria híd túloldaláról nevetve kiáltanak át hozzánk petárdát dobálva, mert jól tudják, hogy ami ott nekik most az élvezetet okozza, az nálunk súlyos tízezer forintokba kerül. Farkasszemet nézhetünk a határon azzal a személlyel, aki az osztrák oldalon robbant, mert miközben ő legálisan teszi ezt, mi a csík innenső oldalán már a birtoklással is elkövettük a bűnt. Olyan, mint amikor a két Korea határán állnak a katonák, és érzik, hogy itt két nagyon különböző világ ér össze. Nekünk csupán 12 óra adatott a majdnem 3000-ből, és az is csak rakéták indítására.

Ugye mennyire vicces? Hiszen a petárdák éjjel ugyanúgy robbantak. Csak mi a különbség, amit már sokan felfogtak? Ha ott a bolt, ahová bármikor bemehetünk venni pirotechnikai termékeket, akkor ott a vásárlás és használás kultúrája valósulhat meg. Ez a módszer pedig évtizedek óta működik. Kevesebb a baleset, kevesebb a probléma. A boltban szépen el lehet magyarázni, hogy mit és hogy, nem úgy, mint a piaci zugárusnál, aki átnyújtja a dobozt, és kész. A gyerekeknek is szépen sorban meg lehet mutatni a hadműveletet az év bármely napján, nem csupán 12 óra adatik erre. És éppen ezért a durrogtatási hajlam kiélése nem korlátozódik egy éjszakára, ki tudja, talán nincs is akkora zaj, mint ahol a sokmillió állampolgárnak csak néhány órája van erre.

El kellene végre fogadni, hogy más országokban nem hülyék az emberek, hanem realisták. És bizony, ha a polgárnak időnként robbantgatni van kedve, akkor azt legalább úgy tegye meg, hogy közben a lehető legtöbbet megtettünk ezért, hogy mindezt ellenőrzött körülmények között tegye. Nem kell szeretni azokat, akik petárdákat robbantgatnak, de attól, hogy betiltjuk, még ugyanúgy életünk része lesz. Talán meg kellene érdeklődni a szomszédos kollégákat, hogy a sértődöttségüket félretéve őket mi motiválta, hogy továbbra is engedélyezzék a legális árusítást egész évben. Talán más területen is megtanulhatjuk belőle, hogy attól még nem fog megszűnni valami, hogy tagadjuk a létezését. Mert ugye nem kell felsorolásba kezdeni, hogy lássuk, sok ilyen van még Magyarországon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr73849943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nick Leeson 2009.01.01. 15:29:34

@Törpe minoritás: Talán ha az elejétől olvasol!
A komcsizás nem az én stílusom, a személyeskedés hozta ki belőlem.

Nick Leeson 2009.01.01. 15:32:59

@Doris, a komisz: Igen és hogyan?
Tényleg kíváncsi vagyok, hogy miért vagyok én különleges, azért mert szilveszterkor, kaja, pia, haverok, buli, tüzijáték van nálunk terítéken.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2009.01.01. 15:35:09

@steexi: Látod-e, éppen leírtad, ahogy normálisan lehet ezt művelni. kaja, pia, haverok, buli, tüzijáték... Petárdát sehol nem látok.

Nick Leeson 2009.01.01. 15:38:13

@Doris, a komisz: Mert tiltott!!!!! Ha nem vetted volna eddig észre! :)

A petárdát is lehet normálisan művelni!!!!
Már ha látott valaki egyáltalán, szerintem itt a legtöbben soha nem láttak...

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2009.01.01. 15:49:05

@steexi:
"Mert tiltott!!!!! Ha nem vetted volna eddig észre! :)"- szóval te vagy az, aki idén is szerzett fű alól, és élvezte, hogy két utca szélességben mindenkinek kiszakítod a dobhártyáját. Juhé! Micsoda vidámság!

Törpe minoritás 2009.01.01. 15:49:37

@steexi: Ezt egyszer már kiveséztük. Lehet, hogy nem petárdáztunk életünkben soha, de láttuk a következményeit. Szintúgy atombombát sem használtunk sokan, de láttuk a következményeit és annak alapján lehet véleményünk róla. Ugyanez a helyzet a gyilkossággal, a heroinnal, a cyklon B-vel és az animalsex-szel is.
Ez, tehát nem érv, hogy olyanok szólbak hozzá, akik nem próbálták ki a petárdát.
Valami erősebb érvet mellette, pls.!

Nick Leeson 2009.01.01. 15:52:43

@Doris, a komisz: Nagy tévedés! Évek óta nem petárdázok!
Nem is annyira hiányzik!

Egyszerűen csak utálom ha valami értelmetlenül be van tiltva!

Persze egyszerűbb engem is "törvényen kívülinek" titulálni, mint megpróbálni megérteni azt amit írok...

Még mindig nem látom, hogy te mit tartasz értelmes szórakozásnak magad részéről.

0xFFFF 2009.01.01. 15:56:43

@steexi: Nem értelmetlenül van betiltva, csak te nem érted.

Nick Leeson 2009.01.01. 15:58:05

@Törpe minoritás:
Tehát ha látsz egy késelést a tv-ben, akkor soha többet nem szeretnél kést látni és kardoskodsz a betiltása ellen?!

Sőt hirtelen bebeszéled magadnak, hogy milyen szar a kés!


Képzeld igenis jó dolog kulturáltan petárdázni! Várni, hogy mikor durran, mekkorát durran, esetleg több ember dobja egyszerre és olyan érdekes a sorban durranó hang. stb.
Vagy beledobni egy pohár vizbe, mit produkál, ugyanez egy pohár lisztbe, stb.
Érdekes dolgok ezek. Már akinek. De akinek nem érdekes, az még nem kéne hogy fikázza!

Törpe minoritás 2009.01.01. 15:58:34

@steexi: Nehogy már nekünk kelljen érvelni és példákat felhozni, hogy milyen tartalmasan töltjük az ünnepeket petárda nélkül! Neked kéne valami érvet prezentálni, hogy ,mért kéne ELTŰRNÜNK, amikor marhára zavar a durrogás.
Tudod, személyiségi jogok, meg tolerancia...

Törpe minoritás 2009.01.01. 16:00:52

@steexi: Butaságot beszélsz, semmi köze ennek a tv-hez.
Ahhoz van köze, hogy zavar egy csomó enbert, aki megijed/nem tud aludni/ugat a kutyája/gyereke van

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2009.01.01. 16:05:44

@Törpe minoritás: Köcce. Épp valami ilyet akartam írni. Nem vagyok hajlandó abba a hibába esni, hogy én magyarázkodjak. A petárda köcsögség, ennyi. Ha beül valaki egy budiba a puszta közepén, és durrantgat magának- ebben az esetben nem kell betiltani (bár szerintem néha a törvénynek még saját magától is meg kell védenie a hülyéket), de abban a percben, hogy ezzel mást veszélybe sodorhat, zavarhat, megijeszthet, akkor nincs miről beszélnünk. Nincs olyan érv, amivel meggyőzhetnek az ellenkezőjéről. Idén csodaszép tüzijátékokkal köszöntöttük az évet. Már este 5- kor kipróbáltuk őket az udvaron, tényleg szépek voltak, és negyed annyira zajosak, mint egyetlen rohadt petárda.

dukeekud 2009.01.01. 16:08:09

@Törpe minoritás:
"Ha autóbalesetekben sokan halnak meg úgyis, akkor engedjük a petárdákat is, mert attól meg kevesen... Átgondoltad te ezt?"

Igen azt mondom amíg a társadalomban normálisnak számít egy ilyen veszélyes,hangos,környezetszennyező eszköz egész éves használata,mint a belső égésű motorral hajtott gépjármű,és normálisnak számít az évi több száz halott,akkor számítson normálisnak az is,ha a petárdáktól mondjuk megsérül evi 2-3 ember.De meg ennyi sem szokott.
A kettős mércére hívom fel a figyelmet a petárda hangos kicsit veszélyes,de a sokkal hangosabb veszélyesebb gépjárművek ellen mégsem tiltakozik senki.Ezért nincs szerintem valódi ok a tiltásra,csak mondvacsinált.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2009.01.01. 16:15:52

@dukeekud: Jó. Tegyük mérlegre: Jármű nélkül nem tudsz közlekedni, szállítani, kb. a középkorba zuhansz vissza néhány hét alatt. Ehhez mérten van x veszélyességi rátája. Ugyanez petárdával:
Haszna: ??? Néhány hülye szétröhögi magát más ijedségén. Ennyi? Ez nemigen kompenzálja a széttrancsírozódott kezeket szerintem
Kissé demagóg a párhuzam, már megbocsáss.

Törpe minoritás 2009.01.01. 16:24:48

@dukeekud: Hát örömmel kifejtem, ha már így alakult...
Szóval, abban ugye megegyezhetünk, hogy gépkocsizni muszáj. Abban is, hogy ha betiltanák a magángépkocsikat (tegyük fel, hogy a hivatásos vezetők sosem hibáznak és mindig minden szabályt betartanak) akkor nagyjából összeomlana a civilizáció. Nos ugyanez nem mondható el a petárdáról. Ha eltűnne a Földről, semmi nem történne. Tán észre sem vennénk. Ezért betiltása minimális negatív hatással és ráfordítással évi pár életet jelentene.
Visszatérve az autóra, természetesen nincs rendben az évi sokszáz baleseti halott. A betiltás, mint láttuk nem megoldá, mivel a várható haszonnál sokkal nagyobb lenne az ár, amit fizetnénk. Más, kevésbbé radikális megoldás kell. Pl. zéró tolerancia alkoholügyben. Meg mint már említettem: IQ-hoz, iskolai végzettséghez, pszichológiai teszthez kötni a jogosítványt. Az ugyanis megint csak NEM állampolgári jog.
Hát röviden, így.

PXXP 2009.01.01. 16:27:43

@steexi: nem csak tv-ben láttam
1. én is használtam életemben 1x szilveszter este, a társaság nagyobb része normális volt, de hülyék mindig mindenhol vannak, és nem a hülyéken múlt, hogy nem lett nagyobb baj belőle....
2. a "szabad petárdázás idejében a Debrecen közepén a két 12 év körüli kis hülye, akik elöttem mentek 2 méterrel, anélkül, hogy hátranéztek volna rámdobták, pedig volt korlátozás (18 év alatt nem lehet, emberek közelében nem lehet stb), de hülyék mindig vannak és nem a hülyéken múlt, hogy nem lett nagyobb baj.
3.A barátnőmnek nem volt ekkora szerencséje és a hülye aki rádobta nem került elő és ma is vígan petárdázik valahol...

Törpe minoritás 2009.01.01. 16:32:45

@dukeekud: És még valami a kettős mércéről: Nincs más, csak kettős (hármas, többes) mérce. Nincs teljes egyenlőség! Hál istennek, és ne is legyen! Nem szeretném, ha minden idióta fegyverrel rohangálna (ugyanakkor elfogadhatónak tartom a fegyveres testületek felfegyverzésének kockázatát). Nem gondolom, hogy mindenkinek joga lenne kipróbálni a nukleáris fegyvereket és a mozdonyvezetést. Stb, stb.
Ügyhogy a kettős mérce - érv nem túl erős. Ugyanis társadalmunk demokratikus államban él, amit törvények szabályoznak. És a törvények semmi olyasmit nem mondanak, hogy mindenkinek joga lenne mindenhez...

dukeekud 2009.01.01. 16:37:11

@Doris, a komisz: "Néhány hülye szétröhögi magát más ijedségén. Ennyi? Ez nemigen kompenzálja a széttrancsírozódott kezeket szerintem"
Ez nem is,de több tíz ezer ember kulturált szorakozása,bőven megér néhány balesetet.De én kiegyeznek azzal is,hogy tiltsak az auto használatot(elektromost kivéve),és akkor én sem fogok petárdat használni.

PXXP 2009.01.01. 16:51:15

@dukeekud: "több tíz ezer ember kulturált szorakozása,bőven megér néhány balesetet"
csak akkor ha azt éri a baleset, aki petárdázik, pl. téged

Nick Leeson 2009.01.01. 16:55:22

@PXXP:
Mindenki figyelmébe!
Nincs olyan eszköz a világon ami rendeltetésétől ELTÉRŐ használat esetén ne tudna komoly sérülést okozni!!! DE most komolyan!!!! Lehet az ruhafogastól a seprűig bármi, mind képes megnyomorítani bárkit egy szerencsétlen esetben! Nem kell hogy petárda legyen!

A média állandó demagóg szövege, meg ez idióta Lampert totális hozzá nem értése elég volt ahhoz, hogy egy a világ normális részein teljesen hétköznapi eszközből itthon közutálatnak örvendő, mindenki által kerülendő, különösen veszélyes eszközt csináltak!
Akár hogy is nézem ez abnormális, kész ennyi!

marianne 2009.01.01. 17:03:03

@dukeekud: Igy van Kedves, ha Te vagy a sérült, az mindenféle kultúrált szórakozást megér!!

Törpe minoritás 2009.01.01. 17:11:32

@steexi: "... kész ennyi!"
Há akkor erről kár is többet beszélni, megmondtad mi az IGAZSÁG...
Engem meg kurvára zavar, számomra meg ez az igazság. Kész, ennyi.

(Azért még annyit, hogy a petárda, ugye, mint robbanóanyag, rendeltetésszerű alkalmazása esetén - robban.)

PXXP 2009.01.01. 17:21:41

@steexi: Több hsz elmagyarázta már, de a gyengébbek kedvéért, röviden:
Minden eszköznek van jó és rossz oldala, használótól és nézőponttól függően Slágertéma: autó Jó: gyors közlekedés, áruszállítás stb. Rossz: ittas vezetés, gyorshajtás ergó sok baleset, a TÖBBSÉG ezt vállalható kockázatnak érzi és ez a lényeg, mármint a többség. A petárda esetében ti vagytok kissebbségben. Ennyi.
Mit gondolsz az éjszakai szesztilalomról(Debrecen, Bp. néhány kerülete)?

Nick Leeson 2009.01.01. 17:22:31

@Törpe minoritás: Engem is sok minden zavar! Tiltsuk be mindet!

A gáz meg ég, rendeltetésszerű használat esetén. A benzin meg robban (a kocsi motorjában)...

Nem tudsz meggyőzni.

Pár nevelhető tahó és egy csomó demagógia miatt van tiltás. És sajnos egyre több ilyen tiltás van...

PXXP 2009.01.01. 17:25:24

Ja elfelejtettem elmondanani, hogy a petárda hátránya az, hogy védtetlen emberek megsérülhetnek, az előnye pedig hmm mi is? Ja, néhány ember beteges durrotatási vágya. Ez nem vállalható kockázat és ezt bármilyen épeszü ember belátja....

Nick Leeson 2009.01.01. 17:29:12

@PXXP: Engem nem érint, mert amennyit én iszok azt megveszem időben, ha kell.

De úgy általában nem helyeslem.
Ha rendesen működne a rendfenntartás, akkor nem lenne szükség ezekre a tiltásokra. Ezek sehogy se működnek igazán jól.

Törpe minoritás 2009.01.01. 17:30:13

@steexi: "Nem tudsz meggyőzni."
Nem is akarlak, reménytelen vagy. Nekem elég, ha betartod a törvényt, vagy ha nem, kifizeted a büntetést. Vagy mondjuk leröppen pár ujjad, mert isten útjai, ugye... :)

Törpe minoritás 2009.01.01. 17:33:46

@steexi: "Ha rendesen működne a rendfenntartás, akkor nem lenne szükség ezekre a tiltásokra."
Látod, már megint butaságot beszélsz. Lassan rossz szokásoddá vált, vagy mi...
A "rendfenntartásra" azér' van szükség kis herceg, hogy betartathassák a "tiltásokat".
Lassan meg kéne próbálni ilyen lineáris összefüggéseket felismerni!

Gera 2009.01.01. 17:39:39

steexi - Az összehasonlításaid ott sántítanak, hogy a petárdákat semmiféle hasznos dologra nem lehet használni, az "olcsó játék hülye gyerekeknek" termékkategória legszebb példái.

dukeekud 2009.01.01. 18:14:07

@PXXP:
"Ja elfelejtettem elmondanani, hogy a petárda hátránya az, hogy védtetlen emberek megsérülhetnek, az előnye pedig hmm mi is? "
elméletileg igen de a valoságban meg nem történt ilyen,legalabb is magyarországon nem tudok ilyenröl.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.01. 18:25:22

@dukeekud: a nukleáris villanyáramot kihagytad.

PXXP 2009.01.01. 18:25:46

@dukeekud: Akkor elég tájékozalan vagy...Nézz utána
Én szemtanuja is voltam egy ilyen esetnek, amit már korábban le is írtam

PXXP 2009.01.01. 18:26:32

@Lukrécia Bögre: De most komolyan. Te hol élsz? Magyarországon?

PXXP 2009.01.01. 18:27:16

Bocs, Nem neked akartam Lukrecia, hanem dukeekudnak

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.01. 18:28:04

@dukeekud: te is tudsz már kenyeret sütni, meg tehenet fejni?
a kenyérsütőgép nem ér, mert az meg nukleáris villanyárammal működik, és azt is tilcsákbe.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.01. 18:29:06

@steexi: majd beszéljöünk, ha a gyereked egyszer petárdázni kezd, avgy a haverjai rádobják.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.01. 18:31:15

@dukeekud: arról, hogy emberek megsérülnek tőle?
úristen. hányat is linkeltem be?

Nick Leeson 2009.01.01. 19:04:09

@Törpe minoritás:
Demagóg röfögés! A szar törvény nem marad meg örökké! Az ujjam meg nem repül le, mert én régen is normálisan használtam.

Egy égyébként mi vagy Te rendőr?

Nick Leeson 2009.01.01. 19:07:46

@Törpe minoritás: Tényleg rendőr lehetsz!
A rendfenntartás azért van, hogy kiszűrjék/kiiktassák a retinens egyéneket és ezáltal ne kelljen mindent betiltani!

Például éjszaka a bolt előtt piáló randalírozókat lekapcsolnák a rendőrök, akkor nem a pia árúsitást kéne betiltani, hanem csak sittrevágni a szemetet. Ezáltal nem szopna a társadalom néhány tetű miatt!

Nem ez lenne a normális biztos úr?

Nick Leeson 2009.01.01. 19:11:10

@Gera:
"steexi - Az összehasonlításaid ott sántítanak, hogy a petárdákat semmiféle hasznos dologra nem lehet használni, az "olcsó játék hülye gyerekeknek" termékkategória legszebb példái."

Ne forgassunk már ki mindent! pl. A süteményt milyen hasznos dologra lehet használni okostojás? Semmire! Hízlal is, drága, káros is! Olcsó játék hülye gyerekeknek? Tiltsuk be a süteményt!

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.01. 19:13:42

Meglehetősen parttalan a vita, nem is akartam hozzászólni, tekintve a korlátolt demagóg elemek többségét, mégis tán hadd eresszek meg pár észrevételt:

Kezdjük azon, hogy ne akarja már bárki is a saját fóbiáitól vezérltetve azt, hogy ÉN mit tehetek és mit nem! Ha XY fél a fogorvostól, akkor tíccsukbe a fogorvosokat? Hova vezet ez? A francba is, ez a tudathasadt ország a tolerancia és a másság tisztelete nevében ha finnyáskodva is, de tolerálja a buzikat, a narkót, a prostitúciót, a "megélhetési bűnözést", holott ezek bármelyike önmagában is kártékonyabb, mint pár pukkanás! Most akkor miről is beszélünk, drágáim?
Vagy ott a flex, ha már a felesleges zajártalomról van szó. Mert petárdát évente csak néhány alkalommal használ az ember, de a flex pár ezer Ft-ért bármelyik barkácsboltban beszerezhető. És reggeltől estig szól a flex, az emberiség legnagyobb örömére, holott 15-20 éve csak a profi melósok legelvetemültebbjeinek volt ilyenje. Most már van minden útszéli tahónak is, akik már kora reggel sivíttatják azt a szart. Ünnepnapokon is. Mégsem akarja senkise betilttatni, holott jóval veszélyesebb mint a petárda, sok embernek csonkolta már az ujjait.. Nos? Flex nélkül is boldogulna a világ, elhiszitek?
Csak persze gondolkodás helyett egyszerűbb elhinni a szenzációhajhász, korrupt ballib médiának a sok "súlyos" balesettel járó, felfújt kamuhírt petárdák terén, ugyebár..
Haveri körben van hivatásos pirotechnikus, megmutatott pár dolgot tűzijátékokról, ezekután (és saját tapasztalatok miatt is) ki merem jelenteni, hogy a petárda csak szándékosan nem rendeltetésszerűen használva lehet veszélyes, hiszen eleve úgy készítik ezeket, hogy egy segghülye barom is működtethesse komolyabb balesetveszély nélkül!
Megjegyzem, én sem díjazom az egész évben közterületen, utcán durrogást, de anno volt egy pirotechnikus szakmai javaslat is a törvényhozók felé, hogy jelöljenek ki olyan területeket a települések közelében, ahol bárki durroghat - pirózhat mások zavarása nélkül (SK-ban van egy ilyen rendelet egyébként!), az utcán durrogók viszont büntethetőek! Ez így mindenkinek jó lett volna, csak a hisztis, ideggyenge demagógia szokás szerint jobb sajtót tudhatott magáénak, mint az érvekkel sokkal jobban felkészült, petárdabarát ellentábor!
Megjegyzem, engem senki sem tud korlátozni a szűklátókörű, a jogaimat feleslegesen szándékozó látszattörvényeivel, ezért a tótoktól hoztam annyi petárdát, amennyire szükségem volt. Elműködtettem őket balesetmentesen, mások zavarása nélkül. Lehet ezt kulturáltan is, csak akarni kell... mint ahogy a járókelőkre, járművekre petárdát dobáló, többnyire cigány származású hülyegyerekek megbüntetését is akarnia kellene a hatóságoknak, de érdekes módon ezekkel szemben mindig túl toleránsak... vajon miért is?

Törpe minoritás 2009.01.01. 19:29:03

@Harmincas dógozó jómunkássembör:
Istenem, de beszürkült szánalmas barom vagy! Beszélgess sokat steexikével!
Az büntatésnek sem utolsó...

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.01. 19:37:59

Talán te vagy beszűkült egy csöppet, drága "Törpe péniszméret" barátom! :-))
Én elhiszem, hogy neked fájdalmas lelki törést okoz az a tény, hogy korlátolt szellemiségedből, és elképesztő gyávaságodból fakadóan nem mersz eldobni egy petákot, és ettől frusztrált agy!
De légyszíves másokat ettől megkímélni, jó? Attól még, hogy te nem szereted például a szilvapálinkát, mástól ne akard elvenni annak élvezetét!
Persze ha a pálinkától lerészegült idióta nem tud normálisan viselkedni, adjál neki kokit, vagy szavazd meg hogy kapjon kokit a yardtól, de ettől még a NORMÁLISAKTÓL ne sajnáld ezen szórakozásfajtát!

Mint ahogy a petárda és piromániásoktól sem kellene ilyen véresszájúan elkívánni piciny durranójukat, mert tudod ez nem szép dolog!
Van egy jó mondás, kár hogy ha még ismernéd is, akkor sem tudnád alkalmazni, mert ahhoz túlságosan lelkiszegény vagy! Ez pedig így hangzik: "Élni, és élni hagyni!"

manager2008 2009.01.01. 19:44:12

steexi
Kezdelek érteni.
Szóval az az ajánlatom hogy gyere hozzánk petárdázni és így mindketten jól fogunk szórakozni ))).

Mesélek neked egy másik jó szórakozást is piromániásoknak.
A seregnél tartottunk robbantási gyakorlatot ilyen elkötelezetteknek mint Te.
A feladat az volt hogy egy mosdószappan méretű anyagot kellett ellátni hagyományos gyújtózsinórral egymástól 5 méterre lévő 10 embernek, egy töltés tetején, majd vezényszóra meggyújtani és ha mindenkinél ég a zsinór akkor a töltésen hagyva, legurulni a töltésről és várni a robbanást.
A beugratás az volt, hogy egy beépített ember tökölt a zsinórral direkt, és csak kicsit (nagyon) késve sikerült neki meggyújtani (persze bőven időn belül, hogy ne legyen azért tömeghalál, csak ezt nem tudták a harcosok hogy 2 perc még volt mint tartalék idő).
A hatás nem maradt el, némelyeknek a teljes alsóruházatát cserélni kellett ...
Az életben nem vennél a kezedbe ilyen szerkezetet többet.

Más:
Harmincas dógozó jómunkásembernek:
TELJESEn igazad van, a flextől is ki lehet akadni rendesen.

A vidéki birtokom egyik szomszédja ezzel keresi a plusz zsetont, hogy aprít(ana) éjjel nappal.
De van már egy hatályos rendelet a zaj és rezgés témában, aminek a hatására az önkormányzatnak helyi rendeletben kell szabályozni a végezhető tevékenységeket, és panaszra vizsgálni a zajszintet, esetleg kijelölni időpontokat a fűnyírásra, stb. A lakáson belüli türni köteles dB is meg van adva, amit egy flex sem tud betartani, mert mind zajosabb, és hasonlóan a benzines fűnyírók is mind túllépik a határt.
A flex ha foglalkozásszerűen használják akkor nem működhet engedély nélkül, illetve feljelentheted és annak komoly ára van. Jelentős esetben a környezetvédelmi hatóság beméri a zajforrást és nagyon megbünteti a harcost.
Egyébként a zaj is birtokháborítás, azon az úton is elindulhatsz, de egyszerűbb a rendeletet alkalmazni, mert nem kell pereskednek.

Szórakoztatóbb zaj ellencsapást is alkalmazhatsz, felrakod Wágner egyik főművét az üstdobokkal és nyomatod nagy hangszórókkal pár napig, este 10 ig (nehogy szóérje a házelejét), miközben elmész otthonról, a hatás garantált, kiürül a falu.)))) és leteszik a főesküt hogy flexet csak hangszigetelt helyiségben fognak használni.

marianne 2009.01.01. 19:52:29

@Harmincas dógozó jómunkássembör:" a petárda és piromániásoktól sem kellene ilyen véresszájúan elkívánni piciny durranójukat"...
Hát ez az! Mániásoknak diliházban a helyük, nem a normális emberek között! Ott még piciny durranójukra is büszkék lehetnek...

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.01. 19:58:16

Hát manager, a korábbi hsz-aidból azt hittem hogy síkhülye vagy, de úgy tűnik pozitív csalódás ért.. :-))

Nálunk is van flexes debil szomszéd, fel is jelentettem az önkormányzatnál, válaszuk az volt, hogy ez "ház körüli munka, amit a szomszéd tűrni köteles", amikor meg elkezdtem hangosan zenélni, már délután 5-kor ott volt a polgárőr cirkuszolni, hogy halkítsam le mert zavarja a szomszédokat!
Üvöltöztünk ott pár percet, aztán a polgi elment, én meg levettem a zenét, szóval ez döntetlen lett... :-(((

Az a helyzet, hogy mindenhol akad pár debil, másokra tekintettel nem levő idióta, akik akár gépkocsival, akár petárdával, akár flexszel már-már hivatásszerűen idegelik a környezetüket, és ezek ellen a hatóságok egészen egyszerűen nem akarnak fellépni!
A petárda betiltása is egy ilyen elb.szott félmegoldás volt, hiszen minden környező országban szabadon megvehető, a "kisebbségi" nepperek úgyis beimportálják, tehát ez a jogszabály-változtatás csak a normális felhasználókkal tolt ki, nem pedig a kis kancsókkal meg a deviánsokkal, hiszen ez utóbbiak a sárga 1200-es Lada csomagtartójából ugyanúgy beszerzik a pukkantyút, mint korábban!

Itt a megoldást az hozná meg, ha nem lenne tiltva semmi se, de a túlságos zajjal járó tevékenységeket - legyen az flex vagy petárdázás - időszaki és / vagy területi korlátozás alá kellene vonni, aki pedig ezt megszegi, azt az eddiginél komolyabban szankcionálni!
Ha például a durrogósok kint a határban, de legálisan durroghatnának, az mindenkinek jó, hiszen a piromániás is kiélhetné a pukk utáni vágyait, míg akit ez máskülönben zavarna, annak ezt nem kellene hallgatnia.
A flexet meg ha csak délelőtt 10 és este 5 óra között lehetne használni, ünnepnapokon meg egyáltalán nem, mindjárt ezek a "kenyeret is flexxel szeletelő" baromarcúak is ki lennének lőve a csendháborítók sorából!
Csak hát a hatóságok, meg az átlagbirka is könnyebben kikiált valakit vagy valamit bűnbaknak, a valóságos problémák egyszerű és hatékony megoldása helyett! :-((((

Nick Leeson 2009.01.01. 20:08:47

@Törpe minoritás:
Törpike!
Csak még pár mondat.

A szlovákoknál éjfél óta euro van, szerinted melyik országban vannak haladóbb törvények, gondolatok, stb.?
Te egy egész europával ellentétes törvény mellett kardoskodsz, amit semmilyen érvvel nem támasztottál alá, csak személyeskedtél.

Ezek után vajon ki lehet beszülkült?

Törpe minoritás 2009.01.01. 20:18:18

@Harmincas dógozó jómunkássembör: A cigányokat, látom nem bírod, pajtás, hogy állunk a melegekkel?

Kenedy1 2009.01.01. 20:27:08

Hát engem a kutyák stb. rohadtul nem tudnak érdekelni. Zárja be.
Egyszer hadd lehessen már durrogtatni mikor ünneplünk főleg ha egész évben bevan tiltva tök fölöslegesen. EZ erre való, ünnep van,szórakozás,valaki szereti valaki nem.nem hal bele Ha meg kurvára zavarja a tüzijáték akkor szíveskedjen minimum egy másik bolygóra elutazni,ugyanis ez egy több ezer éves hagyománynak a része mindenhol. Az meg hogy magyarisztánban nem így megy, attól én még jól szórakozhatok a rakétákkal.

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.01. 20:28:51

Törpi, vannak jópáran akik ki is költöznének akár SK-ba, akár máshová!
Ti meg, sértett egójú, agyilag beszűkült, emberként nem csak "fogyasztóként" kategorizálható birkák pedig maradhattok itt az akolban bégetni, beeeeee!
Csak úgy megjegyzem, hogy SK-ban az itthoniaknál 3szor nagyobb petárdát is kapsz legálisan, egész évben! Érdekes, ott viszont senki sem panaszkodik a petárdázásra, vajon hogy is lehet ez?
Talán úgy, ahogy egy érdekes és jellegzetes hírt kaptam tavaly a tót ismerősöktől: Pozsonyban, az egyik főtéren levő valamilyen tömegközlekedési megállóban pár idétlen csíra kis takony petárdákalt dobált a járművekre. (ott ez nincs szokásban!!!) A kis taknyokat a járókelők elkapták, megpofozták, és átadták a milíciának, több ilyen eset ott nem történt! De érdekes... a hülye nacionalista tótok tudhatnak valamit, nem?
Sőt, nekem már sikerült egy SK 'vidéki" piró szaküzletben, nyáron!!!! úgy vásárolnom vetőcsöves készletet, hogy a helyi milícia egyik magasabb rangú tisztje ajánlgatta nekem a boltban (magyarul!!!!), hogy melyik a látványosabb! A boltos mondta meg később, hogy ki volt ez az egyenruhás faszi, amikor rákérdeztem.. :-))
Igen, ott normálisabbak az emberek, és képzeld még olyan is van, hogy a rendőr együtt petárdázik a polgárokkal... és nincsenek hullahegyek, nincsenek súlyos sérültek, nincsenek cirkuszok... csak elégedett, önérzetes tótocskák vannak, mi meg itt marjuk egymást pár szaros petárda miatt... most akkor kik vannak előrébb agyilag, a tótok, vagy mi???

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.01. 20:37:00

Törpe, gondoltam, hogy a törpe eszeddel a cigányok devianciája és bűnözése tisztáramosása végett ki fogod találni és be fogod vetni, a "rasszista"-csodafegyvert!
A libsi félhülyéknek ez szokott lenni a végső ostoba, kétségbeesett próbálkozásuk, ha a vitapartnerüket erkölcsileg igyekeznek lejáratni, más megoldás híján!

Kérlek, hogy a teljesség kedvéért kérdezz rá a melegeken kívül a zsidók, arabok, négerek, sárgák, reformátusok, örmények, románok,izlandiak, hitgyülisek, jehovások, hinduk, oroszok, stb... iránt tanúsított elveimre is!

De hogy megnyugtassalak, otthon még a klozettra is SS-egyenruhában járok, több elsőosztályú vaskereszt kitüntetést viselek, a szobám falán életnagyságú Hitler-portré, közvetlen mellette Szálasi figyel! Kedvenc olvasmányom: Mein Kampf. A nyakamban aranyláncon egy míves berakású, cizellált horogkereszt lóg, és aki nem tartozik az árja fajba, azt ki akarom pusztítani!

Most már elégedett vagy?

Törpe minoritás 2009.01.01. 20:41:18

@Harmincas dógozó jómunkássembör:
Annyira szívesen olvaslak, válaszolj nyugodtan hosszan és részletesen.
Szóval, válasz? Vagy csak a cigányokkal van bajod, meg a libsikkel?

PXXP 2009.01.01. 20:44:57

Egyesek nagyon furcsán értelmezik a demokrácia fogalmát. De mindegy, ez nem érdekel.Az viszont biztos, hogy a demokrácia csak fenőtt, nagykorú társadalomban nem fullad anarchiába.A magyar társadalom pedig még gyerekcipőben jár és azt hiszem, hogy ebből még nem is fog kilépni nagyon-nagyon sokáig. Addig pedig el kell tiltani attól, amit képtelen ésszel használni. Siránkozhattok itt a nyavalyás petárdátok után, ez is csak azt mutatja mennyire korlátoltak vagytok. Azon rinyáltok, hogy nem tiltani kéne, hanem lekapcsolni a renitenseket(renitens=utcán piáló homelesseket,stb - szerintetek), de ti is tudjátok, hogy ez képtelenség.Azt hiszitek mindem renitens koszos, büdös csőlakó? Kérdezem én, de persze csak csöndben és halkan vajon az éppen aktuális törvényeket, rendeleteket megszegő petárdát csempésző,harmincas, dolgozó, jómunkásember nem renitens-e??Hallom a válaszod: Szar a törvény. És kérdezem én, de persze csak csendben és halkan: mi különbözteti meg a demokráciát az anarchiától? Vajon nem a törvények?? De, de!! És lehet egy törvény akármilyen, az adott egyén köteles betartani!!! Joga van véleményt nyilvánítani(választások, népszavazás, tüntetés, képviselővel való kapcsolattartás, stb.)és alkalmanként véleményét megváltoztatni.De nincs joga a törvényeket megszegni, mert ha mindenki önkényesen eldönthetné, hogy mit tart be és mit nem azt már anarchiának hívnák. A képviseleti demokráciának vannak hibái, de jobbat még nem találtak ki.Most jön az, hogy mások sokkal több törvény megszegnek és sokkal súlyosabb törvényszegéseket követnek el (pl. adócsalás, sikkasztás stb) és a petárda csak pitiáner ügy. Akkor kérdezem én:ha olyan pitiáner, akkor miért olyan rrohadt fontos nektek az a nyamvadt petárda? Megmondom én: azért mert olyan szánalmasan korlátoltak vagytok, hogy amíg igazi emberek igazi problámákkal küszködnek addig ti nyavalyogtok a rohadt petárdátok után.Gratulálok.

manager2008 2009.01.01. 21:09:26

@Harmincas dógozó jómunkássembör:
Kis hazánk önkormányzatai - tisztelet persze a kivételnek, nem állnak a helyzet magaslatán törvényismeretből - SEM (és még sorolhatnám).

Hiába alkot a tisztelt nagyház Eu kompatibilis akármit, a végrehajtás nálunk nem megy (azt sem tudja a fafejű szenátor hogy milyen rendeletek vannak, tehát nem is tartja be amit nem ismer, sőt sértésnek veszi ha emlegetsz ilyeneket - itt ő a gyevi bíró, neki van igaza, ő a törvény és kész).

Sajnos ha az ember elkezd a törvények alapján cirkuszolni a szomszédokkal, akkor jön a "rossz szomszédság" című előadás, és végnélküli egymás cseszegetése.
Ezt eluntam.

Két megoldást szoktam alkalmazni: kőkemény saját "reális elrettentés" HA nem állok eleve vesztésre fizikailag, vagy a törvényes út, ügyvéd, bíróság, HATALMAS kártérítési igény, amitől dobnak egy hátast mindannyian.

A törvényes út az nagyon szórakoztató tud lenni, érdemes kicsit elmélyedni benne, mindenkinek ajánlom, megéri a díjakat (ha nyersz úgyis visszakapod,).


---------------------------
A polgárőröd nincs tisztában a jogaival, ő nem hatóság, Te vagy birtokon belül, még kérdezni(zaklatni) sincs joga egyébként, mosolyogva kellett volna megköszönni a véleményét és otthagyni magában beszélni.
Ha nem tetszik neki Wágner akkor hívjon rendőrt, és majd hatósági zajmérés után tegyenek feljelentést. A műélvezet - ha a másik lakáson belül nem nagyobb a zaj mint 45 dB napközben, akkor élvezkedhetsz (a lényeg tehát nem a zaj nagysága, hanem a minősége, mert Wágner kifejezetten az idegeire megy a (nagyon) művelt harcosoknak. (bocs Wágnertől, de kibirhatatlan tud lenni ha nem akarod hallgatni)

A határban sem lehet durrogtatni, mert a vadakat is zavarja. Nem része a szabadságnak az, hogy idegen területen (erdő) zajonghasson a harcos (motorral sem). Egy frászt neki.

A szabadság - talán -nem azt jelenti hogy másokat abajgathatunk, illetve ha mégis akkor akit zaklatnak az is lépjen valamit ha sérelmesnek érzi a dolgot, különben az egyik idióta a másik meg lúzer. Sok helyen viszont jól elvannak így egymással.

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.01. 21:12:41

PXXP: Mert ugye az igazi emberek igazi problkémája (mint a tiedé is) a neten való észosztás, és egy egész ország lakosságának gyakorlatilag lehülyézése!
No igen. Aláírtad a saját szegénységi bizonyítványodat!

Kis dolgokból lesznek a nagyok. Ma a petárdát tiltatja be egy kapuzárás előtti pánikkal küszködő, a posztjára szakmailag és emberileg egyaránt alkalmatlan, ostoba politikusnő (nézd meg a videót, amin a Sziget fesztiválok egyikén ez a hülye picsa, tudatlansága végett, jól leégette magát az ortodox zsidók előtt :-)) ), holnap meg már kitudja mi lesz a soros? Annyi mindenre ráfogjátok, ti balfék megmondóemberek, hogy nem vagyunk érettek rá, hát akkor megkérdezném: Ha el sem kezdjük az adott dolog megértését, akkor hogyan fogunk kulturáltan, mindenki javára együttélni vele? Ha most nem kezdjük el megfogni a renitenseket, és jól megizélni őket, akkor vajon mikor? 2060-ban? ugyanmár, ne ömleszd ide az ostobaságokat, kérlek.
Ne is haragudj, ha az összes környező országban szabad a petárda, akkor itt vajon miért nem? Hogy egy pár hisztis ideggyenge barom, és néhány a kutyáját az utcára szarató vénasszony, meg az őket kiszolgáló szavazatéhes lobby nyugodtan aludhasson? Hát szopjanak le, ne a normálisan, kulturáltan pirózgatni kívánók kárára szerezzék meg a nyüves szavazataikat!

Aki szerint pedig képtelenség az utcán piáló, randalírozó csövesek, huligánok, és a petárdadobáló kis tinicsicskák lekapcsolása és felelősségrevonása, az igazából nem is akarja ennek megtörténtét. Annak jó ez a mostani zavaros és értelmetlen helyzet!

Ráadásul az eredmény sincs sehol, a petárdák illegális árusítása továbbra is létezik, és szervezettebb mint valaha. Pont a vandál, deviáns kis csiskák azok, akik leszarják az ostoba törvényt, és megveszik a nepper cigánytól a petárdát, tehát az idétlen törvénnyel pont nem a huligánkodókat, a deviánsokat, a másokat veszélyeztetőket kapcsolták ki a felhasználásból, hanem a törvénytisztelő normális embereket! Nesze semmi fogd meg jól, adtunk egy nagy pofont a szarnak! Ilyenkor ugye büszke vagy magadra PXXP? Tanítsátok ostoba alattvalóitokat, Ó Mestereink, mert nélkületek visszazuhannánk az állati létbe, hála féltő gondoskodásotoknak már boldogok vagyunk, Ó szeretett Vezéreink és Irányadóink! Beee, beeeeee......

Törpe minoritás 2009.01.01. 21:14:38

@PXXP: Szívemből szóltál, de alighanem minden hatás nélkül.
A harmincas jómunkásemberek úgy vannak szocializálva, hogy csak jogaik vannak, kötelességeik nem. Kedvenc szavajárásuk a "nehogy má" és a "ha neki, akkó". Büszkék, ha kijátszanak egy törvényt, vagy adószabályt, de két féltéglával verik a mellüket és rendőrért kiáltanak, ha valaki csorbítja az ő jogait. Letolnal az útról, ha te betartod az 50-et, de ráddudál, ha nem teszed ki elég hamar az indexet a parkolás előtt.
És mindennek tetejébe toleranciáról van képük előadást tartani, miközben vígan cigányoznak, a világ legtermészetesebb módján.
Ja, és példálózik a szlovák petárda-törvényekről (amiről tertmészetesen fogalma sincs), és közben meg csorgó nyállal üvölt a szlovák rendőri brutalitás miatt. De a magyar rendőrt is utálja, mert az meg komcsi rendőrség, aki saját népe ellen fordult. Holott csak megbüntették őt petárda, vagy gyorshajtás miatt. Peeersze, kettős mérce.
Szánalmas. De internetje van, s talán a fia (inkább az unokája) már képes lesz európai módon élni és írni.
Már csak pár évtized... Azt már guggolva is kibírom.

marianne 2009.01.01. 21:23:35

@Törpe minoritás: és@PXXP: szerintetek roppant intelligens vitázó partnereitek miért fröcsögnek annyira a gyűlölettől, hogy alig lehet kihámozni, mit is akarnak mondani?

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.01. 21:31:44

Hát látod manager, pont itt van a gáz, mindenki szajkózza a magáét, kölcsönös értelmes kompromisszum meg sehol sincs a láthatáron.. :-((
Igen, a legtöbb, főleg vidéki önkormányzat arról híres, hogy primitív, írni -olvasni éppenhogy csak tudó, de önelégült és pökhendi alkalmazottakból áll, akiknek törvény és jogszabályismerete csak az önnön fontosságuk megindokolásához elégséges!
Nekem meg aligha van idegem pereskedni meg vitatkozni évekig olyan figurákkal, akiknek még az alapszintűen helyes fogalmazás, illetve a helyesírás is gondot okoz! Nem v.ok mazochista, elismerem..
A polgárőrrel is csak azért kezdtem üvölteni, mert annyira feldühített a szemtelensége, meg az is, hogy amikor valamelyik ostoba állat elkezd hangoskodni, és én hívok rendőrt, sosincs szabad kocsi.. Ha viszont velem van bajuk, rögtön odatalál egy okostóni, és azt hiszi hogy majd jól megijedek tőle, mert ő a "hatóság".. persze a hit, és a gyakorlat nem éppen ugyanaz!
Wagnerem nincs egyébként, de a Vivaldit sem szeretik, meg a hardtrance-t sem, azokkal szoktam irtogatni a szomszédságot, ha nagyon muszáj.. :-))

Petárdára visszatérve: Itt Pesten volt egy olyan javaslat is, hogy "piro türelmi zónaként" a Dunapart elhagyatottabb részét, illetve ipari övezeteket jelöljenek meg. Le se sz.rták az egyébként legjobb kompromisszumnbak számító javaslatot az illetékesek!
Egyébként erdőkből is akad olyan, ahol nem számottevő a vadállomány, itt is lehetne csinálni mindenfélét, csakhát egyszerűbb hozni egy hülye rendeletet, mint a mindenkinek nagyjából megfelelő megoldást megkereseni.. :((
Erdőben motorozással nem lenne bajom, ha.... ha ezek a buzik nem herélnék ki a kipufogókat, és nem szántanának szét mindent a durrogó-böfögő vackaikkal! Mondjuk azokat is fel tudnám rugdosni, akik a város közepén böfögtetve a szartalicskájukat, éjjel-nappal száguldoznak, zeng tőlük minden.. no ezek igazi faszkalapok!
A város közeli erdőkbe csendesen, kulturáltan, robogókkal MZ-kkel bejárogató, ott nem randalírozó, nem szemetelő, másokat nem veszélyeztető motorosokkal gyakran összefutok, nem tudok ellenük épeszű kifogást felhozni!
Kölcsönös (és főleg: nem erőltetett!) tolerancia kérdése az egész! Persze csak kultúremberek között...

PXXP 2009.01.01. 22:18:22

@Törpe minoritás: Csak ismételni tudlak: szívemből szóltál.

PXXP 2009.01.01. 22:20:40

@marianne: Szerintem azért, mert nagyon sanyarú sors jutott nekik és így élik ki magukat.

PXXP 2009.01.01. 22:25:40

@Harmincas dógozó jómunkássembör: "Megjegyzem, engem senki sem tud korlátozni a szűklátókörű, a jogaimat feleslegesen szándékozó látszattörvényeivel, ezért a tótoktól hoztam annyi petárdát, amennyire szükségem volt."
"Pont a vandál, deviáns kis csiskák azok, akik leszarják az ostoba törvényt, és megveszik a nepper cigánytól a petárdát, tehát az idétlen törvénnyel pont nem a huligánkodókat, a deviánsokat, a másokat veszélyeztetőket kapcsolták ki a felhasználásból, hanem a törvénytisztelő normális embereket"

Az észt főleg te osztod itt. Csak vigyázz, hogy maradjon vmi belőle, nehogy újra ellentmondásba keveredj és véletlenül deviánsnak tituláld magad....

Gera 2009.01.01. 23:14:51

Írogat itt a sok ostoba mindenféle marhaságot komcsi módszerekről, meg túlszabályozásról, betiltásról, stbről. Nos, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy kurvára nem erről van szó, hanem arról, hogy engedélyezték, csak épp a sok faszparaszt nem volt képes emberi módon élni a jogával, hanem magukból kivetkőzve hajigálták a petárdát mindenre és mindenkire, mire adekvát válaszként jól betiltották újra az egészet. Ennyi a történet. Ezek után miről beszélünk egyáltalán? Megkapták a lehetőséget, akik a petárdázásra élveznek, de nem tudtak élni vele, így jártak. Következő próba mondjuk 10 év múlva.

PXXP 2009.01.01. 23:25:35

@Gera: Teljes mértékben egyetértek.

Törpe minoritás 2009.01.01. 23:37:17

@Harmincas dógozó jómunkássembör:
Mesélj még a kultúráról, szájmenéses barátom! Élvezettel hallgatlak, soha nem elég öreg az ember, hogy tanuljon valamit.
Talán kitérhetnél a toleranciára is, arról is szívesen megtudnék ég ezt-azt.
Csak bátran!

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.01. 23:47:52

Igen, megkapták a lehetőséget, és éltek is vele a normálisak (többség), ezeket senki sem vette észre!
Megkapták a lehetőséget a deviáns csicskák is (kisebbség), VISSZAéltek vele, erre elindult a hiszti és a hangulatkeltés! Normális országban nagyon megizélték volna a deviánsokat, itt persze inkább tíccsunkbe mindent, ha már egyszer a rendőrség töketlen, és nem képes betartatni a törvényt a debilekkel!

Ismételten megkérdezném a gyáva, ballibsi észosztóktól: VÁLTOZOTT-E BÁRMI is az ismételt betiltás óta? Talán nem kapni petárdát? Dehogynem, csak legális árusítóhely + minőségi cucc helyett Kálámpárék árulják a lejárt szavatosságú szart, a bőszoknya alól!
Nem használják a petárdát a tiltás miatt a magánszemélyek? De, használják ugyanúgy, legfeljebb darabszámra van kevesebb közkézen, és ugye ez a mennyiség is főleg a csicskáknál és purdéknál van, akik eddig is csak a baleseteket, és a negatív megítélést okozták!
Kérdezem én: Akkor tehát mi változott végülis? Hol a pozitív eredmény? Vagy egyesek számára az önelégült tudat lehetősége a pozitívum, hogy "de jó nekem, de jól kib.sztam egy csomó emberrel, most aztán bujkálhatnak a rendőrök elől a petárdájukkal, mert tilos, de büszke vagyok magamra!", közben meg odakint zeng a határ.. Na, megérte? Vagy ha már a mi tehenünk megdöglött, dögöljön meg a szomszédé is? Ez ám a kiváló, az emberi szellem sokszínűségét tiszteletben tartó, EU-konform hozzáállás, gratula hozzá!

PXXP, te pedig szövegértelmezésből és retorikából csúnyán megbuktál! Tessék már végre megtanulni nem csak olvasni, hanem - félretéve a funkcionális analfabétizmusodat - az olvasottakat értelmezni is!
Talán ha ez sikerül, akor rájössz arra, hogy miért is nem deviánsság az SK-ban legálisan!!!! megvehető petárda saját részre való behozatala, és kulturált felhasználása.
Nos, ha idáig eljutottál nagynehezen, akkor meg fogod azt is érteni, miért is deviánsság a cigutól megvenni a nagytételben csempészett, gyenge minőségű vackot, és miért is deviánsság ezeket a vackokat emberekre - állatokra ráhajigálni, járókelőket ijesztegetni vele, stb...!

Ha ezt így összességében sikerült végre felfognod Kiszel Tünde színvonalú agyacskáddal, akkor majd esetleg vitatkozhatunk. Addig viszont üljél le fiam, elégtelen!

Gera 2009.01.01. 23:59:24

Milyen kisebbség vazze? Pont azért tiltották be újra, mert kurva sokan voltak...

Hogy mi változott? Mindössze annyi, hogy visszatértünk az előző állapotba. Hozzá lehet jutni petárdához, ahogy előtte is, viszont a tiltás pont annyira szorítja vissza a dolgot, hogy még elviselhető legyen. Szóval semmi gond, csak pár hülye veri a nyálát, a magyar lakosságnak tökéletesen megfelel ez a helyzet. Ennyi az egész.

Gera 2009.01.02. 00:01:24

Ezt a ballibes baromkodást meg különösen hagyjuk már a faszba, mert normális jobboldali pógár ugyanúgy a háta közepére kívánja az összes petárdázó hülyegyereket (a harmincas hülyegyerekeket is), mint a balosok.

Törpe minoritás 2009.01.02. 00:04:48

@Harmincas dógozó jómunkássembör: Te valamiért dühös vagy, észrevettem ám!
Hát csak nyugodtan! Még valami bajod esik!

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.02. 00:09:37

Egyébként azt megkérdezném a nagyrabecsült kommentelőktől, hogy vajon kinek és miért is volt érdeke a petárdát bűnbaknak kikiáltani, holott a tények azt mutatják, hogy az összes környékbeli országban gond nélkül együtt tudnak élni a piromániás és a nem-piromániás állampolgárok?! Érdekes, csak itt áll a balhé mindig, mert folyton akad egy pár önjelölt sz.rkeverő, aki vagy a saját betegesen pacifista elképzeléseit, vagy (mások által erkölcsileg vagy anyagilag lefizetve) mások szintén betegesen pacifista, aberrált elképzeléseit igyekszik ráerőltetni a társadalom MINDEN tagjára, és ehhez mindig akad valami idióta civil szervezet, vagy bármi más gittegylet, amelyik rögtön felvállalja ezt a hűdefontos ügyet, és csinálnak nagy egyetértésben egy értelmetlen cirkuszt mások kárára, többnyire az adófizetők pénzén?

Felettébb érdekes és sajátságos bizonyíték társadalmunk totális elhülyülésére, az emberi értékrend kifordultságára ez a petárda-téma, amivel anno a fél ország foglalkozott, és egy kis létszámú, ámde nagypofájú pacifista idegbetegekből álló társulás ki is balhézta sikeresen az újbóli betiltást. Ugyanakkor érthetetlen számomra, hogy miért is nem indul hasonló jól fizetett, média által támogatott állampolgári hecckampány a következő témákban:
1. Egyre nagyobb mértékű, és egyre bestiálisabb cigánybűnözés.
2. Maffiák politikai - gazdasági beépülése a közéletbe.
3. Elképesztő nagyságrendű tini, és fiatal felnőtt prostitúció.
4. Sok a drogos, és a drogfüggők száma meredeken nő! (petárdától még nem hülyült el senki, max megégett csöppet, ami pár nap alatt gyógyul. Egy megrögzött narkós rehabja komoly pénz, és a végeredmény bizonytalan! Melyik is a rosszabb?)
5. Egyes közszolgáltató cégek folyamatos jogsértéseket követnek el a lakosság sérelmére.
6. Egyre jobban terjed az "éc" a fiatalok körében is, az össze - vissza kefélések, és a színesbőrű bevándorlókkal folytatott szexkapcsolatok miatt. (Ugye az AIDS-t nem kell bemutatnom, mindenki tudja, mennyire veszélyes?!)
7. Magyarországon a törvények általában a bűnözőt védik, nem pedig az áldozatot, a bírósági eljárások lassúk és eredménytelenek, értelmetlen már lassan bármiféle sérelemmel az illetékes hatóságokhoz fordulni!

És ez csak egy csekély része annak a kismillió féle problémakörnek, melyek nagyságrendekkel jobban aláássák az ország belbiztonságát, az életszínvonalunkat, állampolgári elégedettségünket és öntudatunkat. Ezekhez képest a petárdaügy = lepkefing!
Mégis, inkább ez utóbbira rabolt rá a sok cirkuszkirály, tehát akkor várom a magyarázatot arra, hogy a fontosabb problémák megoldását illetően miért is nincs legalább akkora cirkusz, mint anno a petárda betiltása körül volt??

Értelmes emberekhez illő válaszokat várok, nem pedig libsibolsi mellédumát, köszönöm!

PXXP 2009.01.02. 00:25:09

@Harmincas dógozó jómunkássembör: Nálad nagyon súlyos problémák vannak. Aki képes ennyire kiborulni más emberek eltérő véleménye miatt anná valószínűleg valamelyik neurotranszmitter szintje az optimális érték alatt/fölött van. Fordulj orvoshoz.
Más: Egy adott országba az adott ország törvényei által tiltott árút/eszközt stb. magánszemély általi behozatala csempészésnek számit. A te szavaiddal élve a törvényt csak a renitensek/deviánsok stb. szegik meg.
Szerinted a tiltás miatt a TÖRVÉNYTISZTELŐ állampolgárok szívnak. Te becsempészted magadnak, vagyis nem szívtál, ergo.......

PXXP 2009.01.02. 00:30:20

@Harmincas dógozó jómunkássembör: Egyébként valszeg te is érzed, hogy nincs igazad, ezért személyeskedsz és sértegetsz, érveid nincsenek. Ez a dühös és buta ember sajátja.

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.02. 00:32:39

Gera, te nagyon agyhalott vagy, őszintén sajnállak!

Miféle elviselhető szintre visszaszorításról beszélsz? A legtöbb lakótelep idén is úgy zengett, mint egy háborús övezet, mifelénk a buszmegállóban 8-10 üres petárdás dobozt számoltam össze reggel, és ez csak EGY buszmegálló! Te miféle elviselhető szintről lázálmodozol??
A szlovák nagykerek tudnának mesélni arról, hogy még 2008 utolsó felében mennyi magyarországi roma vásárlójuk volt, és hány ezer karton zöldet adtak el nekik... gondolod, hogy ez nem került forgalomba? Nem hülye a cigány, nem teszi a pénzét olyasvalamibe, amiből nem tudja később nyereséggel kivenni... :-)))
Semmit nem ért tehát a tiltás, max annyit, hogy a legális árusítók helyett az "etnikum" keres ezen a bizniszen, méghozzá nem is rosszul! Ez szerinted akár jobbos, akár balos életcél?

Megint csak magamat idézhetem, akik fröcsögnek a petárdázás ellen, és istenítik az agyatlan tiltást, azok csak annyit értek el, hogy ellenőrizhetetlen minőségű termékek, ellenőrizhetetlen importtal, idióták kezébe kerültek mind forgalmazás, mind felhasználás terén!

Pont azokkal baxtatok ki a korlátolt hülyeségetekkel, akik nem dobálták a petárdákat összevissza kretének módjára. Viszont pont a kiskretének továbbra is hozzájutnak a petárdához, és ugyaniolyan deviáns hülyék is maradtak, mint azelőtt voltak! Ezek után valóban büszke lehet magára minden betiltáspárti... :-)) Idióták.. :((

Ja és még valami, ami fontos: Lécci hadd én döntsem már el (és ne te döntsd el helyettem!!), hogy milyen termékeket kívánok birtokolni vagy használni, illetőleg ne ti döntsétek el helyettem (és még rengeteg más ember helyett), hogy kinek mi jelentheti a szórakozását! Ha nem tetszik hogy petárdázunk, valamilyen szinten megértelek, és szó nélkül elvonulok a határba, hogy ne zavarjalak vele, mert kultúrember vagyok. De már bocsika, kurvára semmi közöd hozzá, hogy nekem vagy bárki másnak élményt jelent a petárdázás, mint ahogy nekem sincs közöm ahhoz, hogy Győzikét nézed-e atévében, vagy a NatGeót. Mindkettő: Magánügy, még akkor is, ha a petárda hangosabb. De a Győzike ártalmasabb az agyra, tíccsukbe azt is, jó?
Sőt, továbbmegyek: Lehet hogy neked van valami olyan hobbid, amit kurvára utálok. Örülnél ha addig rinyálnék a ballibsi kormánynál, míg azt betiltják? Mondd, örülnél neki, hálás lennél ezért? Ugye hogy nem.. éppen ezért hagyjuk azt a baromságot is, hogy a magyar lakosságnak mire van igénye. Amennyi petárdát eladtak itt az első 2 "boldog békeévben", nagyon is úgy tűnik, komoly az igény. Horror mennyiségek fogytak, és nem véletlenül! Most akkor ha igény van, ne te döntsd már el hogy ki mit csinálhat!

Inkább alakítsál gittegyletet (olyasféle idétlen és tudatlan buzeránsokból, mint a Levegő Munkacsoport), és menjetek el sírni a kúrmányhoz, hogy fogják meg keményebben a deviánsokat! Hidd el, ha egy szilveszterkor a yardok elkapnának 10-15 ilyen veszélyeztetős hülyegyereket, kapnának egy 200000-res pénzbüntit fejenként, és még a tévében is bemutatnák őket, meg a fasságot amit műveltek, az összes többinek is elmenne a kedve a baromságoktól! Csak ehhez már túl kényelmes és gyáva vagy, mert egyszerűbb neten pocskondiázni azokat, akik esetleg nem feltétlenül úgy képzelik el a szórakozást, mint te. Hogy esetleg a kétféle elképzelés megférhetne egymás mellet? Óóó, arról szó nincsen, fontosabb a hülye egód, meg a mindig másra mutogatás, meg a bűnbakkeresés. Tehát csodát nem várok tőled sem, meg a hasonszőrűektől sem, mert saját korlátoltságotokon képtelenek vagytok átlépni!
Sajnos... :(((

PXXP 2009.01.02. 00:46:28

@Harmincas dógozó jómunkássembör: nem olvastam el, amit legutóbb írtál, nem is fogom, sok vagy mára, elég volt. Egy korábbi hozzászólásodra mondanék még annyit, hogy igen jobb lett. Debrecenben élek.Amig szabad volt a petárdázás november végétől január végéig nem lehetett nyugodtan közlekedni az utcán, egy barátnőm megsérült, amikor rádobtak egy petárdát és nem gyógyult meg pár nap alatt. Én is majdnem megsérültem.És tudod mit féltem kimenni az utcára és ezzel nem voltam egyedül.Amióta be van tiltva csak szilvesztekor fordul elő, akkor is csak elvétve.Azok valszeg feketén szerzik, de ez nem számít. Nehezebb hozzájutni, így a nagy többség meg sem próbálja.Aki pedig így is hozzájut, az akkor sem használná biztonságosan ha legális lenne, de ezt te úgysem érted.
Tudod mit, jobb, SOKKAL JOBB, akkor is ha neged ez fáj.

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.02. 00:48:11

Törpe péniszke, ha már ennyire kíváncsi vagy a saját fogalmaim szerinti toleranciára, akkor íme, legyél boldog, megkapod! (utána úgyis megyek aludni, a síkhülyék meggyőzéséhez most nem érzek elég erőt és elszántságot magamban..)

Nos, tolerancia,, egy példa:

Én elvárom, hogy velem szemben toleránsak legyenek a társadalom hatóságai és állampolgárai. Elvárom többek között, hogy akár petárdát, akár nagy tűzijátékot egész évben vásárolhassak legálisan (vagy behozhassak legálisan), és azokat mások zavarása vagy veszélyeztetése nélkül, saját örömömre felhasználhassam! Elvárom, hogy ezt a jogomat senki ne vonja kétségbe, ugyanakkor ha visszaélnék ezzel, akkor a törvény amely mindenkire vonatkozik, rám is vonatkozni fog természetesen!

Visszafele tolerancia: Közismert, hogy mennyire utálom a homokosokat, undorodok tőlük, ez van. Nem tartom normálisnak, hogy mindenféle előjogokat követelnek maguknak, a felvonulásaikat pedig - közszemérem sértés, és közízlés rombolása miatt - nem engedélyezném!
És mégis: Nem rég ment a botrány, hogy a buzik élettársi kapcsolatát elismerjék-e jogilag teljesértékűnek. Mint toleráns egyén, undorom ellenére ki merem jelenteni, hogy a buzik élettársi kapcsolatát IGENIS EL KELL ismerni hatósági szinten is: Örökölhessenek egymás után, stb, egyedül gyereknevelést és házasságot nem szabad nekik lehetővé tenni! De ha együtt akar élni két homokos, akkor tegyék azt, csak ne feltűnősködjenek: Cserébe viszont őket is illesse meg az összes, élettársi viszonnyal kapcsolatos jogi lehetőség!
És a buzibárokban se zaklassa őket senki, oda rendes hetero úgyse megy, hát akkor hadd csináljanak ott amit akarnak... kit érdekel?

Nos, ez 1db példa volt az értelmes toleranciára, annak ellenére, hogy mélységesen undorkodok a homároktól. És mégse akarom betiltani a buzikat, meg a melegbárokat, pedig köpedelem mindkettő. Teccikérteni?

Törpe minoritás 2009.01.02. 00:48:19

Figyelem, hibát követtünk el!
A @Harmincas dógozó jómunkássembör ugyanis nem más, mint Torgyán Józsi álruhában! És most szarrá fog beszélni mindenkit, aki nem alszik hirtelen egyet. Úgyhogy Jóéjt!

Törpe minoritás 2009.01.02. 00:51:01

@Harmincas dógozó jómunkássembör:
"Törpe péniszke"
Igazad van, nem lehet mindenki ekkora f@sz, mint te. Aludj egyet! Reggelre jobban leszel!

PXXP 2009.01.02. 00:54:15

Mégis elolvastam, kár volt...Látom átmentél politizálásba. Tájékoztatásodra közlöm: 1. abszolút jobboldali vagyok
2. debrecen a jobboldal egyik bázisa, itt több a tiltás, mint bárhol (alkohol stb), ugyanis a tiltásnak semmi köze a szocializmushoz. Ajánlom, hogy nézz körül néhány más országban is, ne csak Szlovákiában (pl. USA, Kanada, Norvégia stb.)

Körömcsiga 2009.01.02. 03:12:53

Kedves Petárdások!

Annyira próbáltok meggyőzni arról, hogy milyen jó buli a durrogtatás, hogy szívesen elhívnálak Titeket szilveszter hajnali 3 órakor, hogy a pirosra sírt szemű, hullafáradt 5 éves gyerekemnek is elmagyarázzátok, hogy ez tulajdonképpen iszonyatosan jó buli... Minden szilveszterkor 3-4 napig rettegve próbál elaludni, hogy mikor ébreszti fel valam iföldöntúli durrogás, aminek igazából semmi értelmét nem látja.... Mert tényleg bazi jó buli a lakótelep közepén durrogtatni, párezer család nyugalmát öncélúan zavarni. Menjetek ki a városból olyan helyre, ahol mást nem zavar. Ja hogy ahhoz lusták vagytok? Netán mi költözzünk ki az erdőbe miattatok?

Körömcsiga 2009.01.02. 03:16:59

A rendeletről meg annyit, hogy tényleg impotens, a hangos tüzijátékokat is be kellene tiltani és akkor nem lőné arcon magát az idei istenverte szerencsétlen sem talán... Az eu rohad az egyes emberek jogaitól, lassan buzinak is kötelező lesz lenni, ahogy hofi mondta... Attól még nincs szocializmus, hogy védik az egyes emberek nyugalmát. Közölném, hogy nem csak a petárdázás, hanem a közlekedési balesetek is be vannak tiltva, ugyebár mindegyiknek megvan a maga büntetőjogi felelőssége :)))

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.02. 12:23:53

Kedves Körömcsiga!

Szeretettel gratulálok a beszarivá nevelt gyermekedhez. Aki ennyire retteg a durrogástól, azzal valami gond van, akár idegileg, akár nevelésileg! Persze te ahelyett hogy beszereznél egy petárdát, megmutatnád annak a szerencsétlen kölöknek közelről, és elmagyaráznád neki, hogy nem bánt ez az izé, csak szól egy nagyot, és nem kell tőle félni! Esetleg együtt eldobálnátok párat, hadd nyugodjon meg szegényke, hogy tényleg nem bántja az a durrogó vacak... De nem, inkább anyámasszony katonája legyen az a gyerek, hadd fosson mindentől, felnőttként is elég érdekes élete lesz... néha már bánom, hogy eltörölték a sorkatonaságot (pedig nem voltam híve sosem), annyi beszari, buzeráns kinézetű tizenévest látok, akik egy lepkefingtól is össze vonalkódozzák a gatyájukat! Ezek vajon mit kezdenének a seregben az AMD-vel?? Ijedtükben fejbelőnék magukat? Vagy mit? Ilyen gyáva, beszari, egy pukkanástól is félő korcs gyerekekre, és még korcsabb felnőttekre van szüksége az országnak? Nem ijedezni kell meg betiltogatni, hanem NEVELNI!!!!

A vetőcsövessel saját magát fejbelövő manusznak meg csak a családját sajnálom, ezért a fazonért nem kár! Aki hülye, haljon meg, aki meg ENNYIRE idióta, az meg is érdemli.... :(( Tipikusan az efféle sötét barmok szoktak a fürdőkádban hajszárítózni, majd áramütést elszenvedni! (kisgyerek is halt meg már így...tíccsuk be a fürdőkádat, meg a hajszárítót is, rajta! ) Szintén ez a fajta hülye tölt a gépkocsi akkuba kénsav helyett Hypót, ez az aki fordítva teszi be a lemezt a DVD-lejátszóba, mert annyira buta, hogy azt a kib.ott használati utasítást is képtelen elolvasni! Ami egyébként a vetőcsövesen is rajta van, benne az is, hogy TILOS a csőnek bármiféle tárgy felé néznie, és tilos ügyködni a cső fölé hajolva! Csávókám hülye volt, így járt. Tűzijátékozni nem kötelező, akiben ennyi elemi intelligencia sincs meg, az nézze inkább a Sas-kabarét, és rúgjon be a kommersz löttyöktől, ez való neki!

Körömcsiga, neked meg még végezetül annyit, hogy őszintén remélem, gyermeked ki fogja nőni indokolatlan (és általad is csak fokozott) félelmét a pirotechnikai eszközöktől, és legkésőbb tizenéves korára intelligens, felelős, önmagára és másokra vigyázni tudó szenvedélyes pirotermék-felhasználó lesz!

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.02. 12:36:12

PXXP, Debrecennel inkább ne is példálózz... :(((

Valamikor felnéztem Kósára, de ma már nagyon úgy tűnik, hogy ő sem az akinek mondja magát, és nem kifejezetten a magyar népet szolgálja, inkább másokat..
No meg a Fityisz is elég érdekes személyeket foglalkoztat a soraiban, nem értem például, hogy nyíltan homoszexuálisok hogyan kaphatnak vezető pozíciót egy jobboldali pártban?
Na mindegy, ne politizáljunk, egyébként is az agyatlan tiltás valóban nem csak a komcsi rendszerekre, hanem a rosszul működő jobboldalinak vélt rendszerekre is jellemző.. a piró ellenes, netán prohibicionista intézkedések sosem a bajt kezelik, csak a tüneteket.. Hiába zabálja a tüdőgyuszis beteg a lázcsillapítót, attól még a betegsége nem fog meggyógyulni, ahhoz antibiotikum kell.. és sajnos a magukat jobboldalinak mondó pártok és személyek is csak a tüneti kezelésre szorítkoznak!
Üvölt a részeg hajnalban az utcán? Tíccsuk be a szesz árusítását, húúdejólesz majd ezután! Holott inkább az üvöltözőt kéne egy kis közmunkára elvinni, legközelebb meg nem üvöltözne.. Ja, hogy ehhez hatékony rendőrség is kell? Az már így büdös, túlsok munka van velük..
Petárdázik a cigánygyerek mások ablaka alatt, járműveket dobál vele? Tíccsukbe a petárdát, akkor majd nem lesz mivel csinálja! (dehogynem, megszerzi az úgyis..) Esetleg ha jól felpofozná valaki őt is meg a szülőket is, neadjisten egy kis közmunka.. ha volna is petárdája, utána nem merné ÍGY használni.. Jaaaaj, azt nem, mert akkor az Rászizmuss, meg hát ugye a rendőrség sem képes ezt megoldani..
Pótszerek, pótintézkedések, amelyek a deviánsoknak nem ártanak, csak a normális embereknek!
Néha nem is értem, hogy ebben az országban mitől is van ennyi teszetosza, beszari, agymosott birkajellemű ember... :((((

Törpe minoritás 2009.01.02. 12:38:45

@Harmincas dógozó jómunkássembör:
Te reménytelenül ostoba vagy. Ez mondjuk nem zavar, de hogy még büszke is legyél rá...! Ilyen az, amikor a hülyeség dalra fakad.

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.02. 13:20:20

Aha, még én vagyok az ostoba... véletlenül sem te! :-)))))

Hát veled sem vagyunk többen, inkább csak sűrűbben... mondd, nem akarsz véletlenül hazát változtatni?
Ha az összes magadfajta mentalitású egyén távozna az országból, végre fel lehetne itt építeni egy normális, élhető hazát, de amíg itt vagytok, addig csak a széthúzás, fikahegyek, és a balhé van!
Menj el kérlek! Olyan jó lenne mindenkinek nélkületek! :-)))

PXXP 2009.01.02. 13:25:26

@Harmincas dógozó jómunkássembör: Két dolgot szeretnék kérdezni, persze csak ha képes vagy visszafogottan válaszolni..
1. Miért sértegeted az embereket, miért személyeskedsz, mi bajod, miért vagy ennyire dühös?
2. Mi bajod a homokosokkal?

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.02. 13:31:16

Kérlek!

1. Nem sértegetek senkit, csak "oltogatom" a célszemélyeket a hülyeségük kezelése végett! :))
Nem vagyok dühös egyáltalán, vigyorogva ütöm a klavit.... :-))
2. Az a bajom a homokosokkal, hogy feltűnősködnek, rombolják a közízlést, bepróbálkoznak a heteróknál is, és hogy olyan jogokat követelnek maguknak, amelyek mind a józan ésszel, mind a normális emberi erkölccsel és értékrenddel szembenállnak! (Pl: házasság, gyereknevelés.. egyik sem buzinak való)

Egyéb kérdés?

PXXP 2009.01.02. 13:50:18

@Harmincas dógozó jómunkássembör: 1. Ez nem igaz, de mindegy. Ha nem dühödben sértegetsz, akkor ez az alap nálad. Rosszabb a helyzet, mint gondoltam.
2.Egyetértek azzal, hogy gyereket ne neveljenek, kivéve ha a sajátjuk. Egyébiránt nem bántanak senkit.(Jobbak, mint a petárdások.)
Lenne még egy kérdésem, ha nem gond.
Te szélsőjobbos elveket vallasz?Csak azért kérdezem, mert a néhány elejtett mondatod erre utal, és ez mindent megmagyarázna...

marianne 2009.01.02. 13:52:31

Úristen!
Tegnap este hagytam abba a kommentek olvasgatását, és ma délben minden u.ott tart...!! Harmincas továbbra is fröcsög a dühtől (ha mosolyogva teszi, háát...tényleg elmebeteg!) és nagy ívben tojik bárki véleményére, szerintem ha azt írnám (szó nincs róla!)hogy egyetértek vele,arra is azt válaszolná, hülye köcsög vagyok, nem úgy van az...

Törpe minoritás 2009.01.02. 15:06:50

@marianne: Hagyni kell, míg látja egy orvos, az majd begyógyszerezi rendesen.
A szerencsétlen részemről IGNORE ON...

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.02. 15:13:36

Marianne, te sajnos eléggé beszűkült tudatállapottal, és meglehetősen sekélyes empátiával rendelkezel. A te meggyőzésed haszontalan időpocsékolás, mert észérvekkel képtelenség hatni a magadfajtára, ha 50-edszer bizonyítom be hogy hülyeséget beszélsz, akkor is csökönyösen ragaszkodnál az álláspontodhoz!
Éppen ezért, nem is kísérletezek, hiszen fizetést nem kapok érte, a társadalmi munka keretében pedig csökönyös személyek kilátástalan győzködését felesleges forszíroznom!
:-))

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.01.02. 15:27:14

PXXP: Igen, bizony nekem nem okoz nehézséget az, hogy mindennemű személyes rosszindulat nélkül halálra basztassam (kulturáltan!!!) azt, aki megpróbál provokálni / hülyeségeket bemagyarázni / hülyeségeket terjeszteni!

azt pedig nem hinném, hogy a buzeránsok bármilyen szinten is jobbak lennének mint a petárdások.. én még nem láttam petárdázókat papagájnak maszkírozva végigvonulni a főváros utcáin, mindenféle gusztustalan cselekvéseket elkövetve, közutálat közepette!

Hogy pedig a politikai meggyőződésem milyen, az elsősorban magánügy. Nincs kifogásom a szélsőjobb ellen, de a Munkáspárt egyes elképzeléseit is helyénvalónak tartom. A tisztességet, a valódi (nem csak egyes kivételezettekre vonatkozó) toleranciát, az "élni és élni hagyni" irányelvet, a nemzeti értékek előtérbe helyezését minden egyéb érdekkel szemben, a rend és a becsületesség alapvető mivoltát tartom magamra nézve kötelezőnek, nem pedig ilyen-olyan pártérdeket vagy pártprogramot!

Az én értékrendembe (pártállástól függetlenül) nem fér bele a bűnözés, a társadalmi devianciák (graffiti, vandalizmus), a narkózás, a homokosság, a külső és belső magyarellenesség, de ugyanígy nem tartom normálisnak a kommunizmust (utópia), a fogyasztói társadalom meglétét (manipulált agyhalottak tömkelege), az idegen bevándorlók és a multikulti imádatát (bűnözés, fertőző betegségek, kulturális és szocializációs összetűzések). Ugyanakkor az állam gyengülő központi szeeovállalása, a polgárok magára hagyása, a reálisan elvárható szociális ellátások színvonalcsökkenése is felháborít!
Ha mindezt összevetjük, jobbos és balos elképzelések egyaránt megtalálhatóak itt, tehát a személyes politikai nézeteim, állásfoglalásom egyetlen mai létező kategóriába sem sorolhatók be!

Törpe minoritás 2009.01.02. 15:55:22

Esetleg valakinek van valami értelmes gondolata a poszttal kapcsolatban?

PXXP 2009.01.02. 16:58:19

@Harmincas dógozó jómunkássembör:Azt észrevettük, hogy szeretsz másokat bosszantani. Sajnos azt is, hogy ezt - meggyőződéseddel ellentétben- nem kulturáltan teszed(most nem akarok szemezgetni az ordenáré kifejezéseidből). Az is feltűnt, hogy soha nem felejted el az embert, akinek éppen írsz személyesen is megsérteni és hosszú mondatokban elemezni az illető agykapacitását, lekivilágát stb., anélkül, hogy személyesen ismernéd. Ez biztos örömet okoz neked, mert személyes, emberi kapcsolataid valszeg nem nagyon vannak már,nyilván nem véletlenül.Talán nem ártana, ha magadba néznél.Egy jó pszihológushallgató kiváló diploma/PhD-munkát tudna írni belőled. Ne habozz, ajánld fel magad, legalább lesz ennyi haszna legyen belőled a társadalomnak.

PXXP 2009.01.02. 17:00:55

@Törpe minoritás: Nincs, a munkásembör már mindent elmondott. Összefogalom: mindenki, hülye, barom, állat, ő pedig az ISTEN, aki leszállt közénk, hogy megneveljen bennünket, szegény hülyéket.
:DDDD

Törpe minoritás 2009.01.02. 17:22:23

@PXXP: Kár, mert abban azért van még, hogy mi a jó stratégia, hogy egy társadalmat rávezessünk a kulturált együttélésre, sőt magára a kultúrára. A petárda persze itt csak egy aspektus, de hát korábban felmerült már a közlekedés is... Például.

PXXP 2009.01.02. 17:36:42

@Törpe minoritás: Igazad van, de azt be kell látnod, hogy az eszmecsere alapvető feltétele a megfelelő, a vitapartnert tiszteletben tartó párbeszéd.Amikor pedig megjelenik egy olyan ember,aki gátlástalanul sérteget másokat és ezt ráadásul kulturáltnak tartja, akkor az egész értelmét veszti. Sajnos.

0xFFFF 2009.01.03. 02:01:51

@dukeekud: "Ez nem is,de több tíz ezer ember kulturált szorakozása,bőven megér néhány balesetet."

No, te tényleg tövig hülye vagy. És ezt nem is kell magyarázni.

Körömcsiga 2009.01.07. 23:18:03

Kedves Harmincas!

A stílusod saját bizonyítványod, látszik hogy nincs gyereked. Majd ha lesz, akkor durrogtass csak neki, hátha a degenerált apjától is rettegni fog. Képzeld látott már ilyet a gyerek (szerinted nem mutogatjuk neki minden alkalommal, hogy nincs mitől félni????) és nem győzte meg hogy jó buli...