A nőverés, mint szokás

2008.11.25. 12:30

A halálozási okok között ugyan nem elsőrendű, de ettől még megdöbbentő a hír. Idén eddig 67 nőt ölt meg a férje vagy élettársa. Ennyi élet nem létezik tovább, mert a mellette lévő férfi nem tudott uralkodni az indulatain, és azt a házastársán vezette le különböző formákban. A nők jogaival foglalkozó szervezet szerint ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a legtöbb esetben ki sem derül az erőszak, ami becslések szerint minden tizedik nőt érint Magyarországon. Évente 5000 nő tesz feljelentést a rendőrségen emiatt, de nyilván sokkal nagyobb számú tehetne. Ráadásul az erőszak nem csak a nőt érinti, hiszen ennek sok esetben rendszeresen szem- és fültanúi a gyerekek is, amit az egyik vallomás részlete is mutat: „Azt hittem sima verés lesz”, mindezt mondta egy 7 éves kisfiú, miután arról kérdezték mit is látott, mikor nevelőapja megpróbálta megkéselni az anyját.
Sok gondolat kering ilyenkor a levegőben. Az is igaz, hogy gyakorlatilag semmi érdemi előrelépés nincs abban, hogy ezeket az áldozatokat jobban védje a törvény keze, illetve a felelősök büntetése sem valósul meg. Gyakorlatilag a gyilkosságtól eltekintve szinte büntetlenül lehet ma bántalmazni otthon a nőt, tehát törvényileg semmi visszatartó erő nincs az ellen, hogy valaki ezt megtegye. Igen, tény az, hogy normálisan elvárható férfiviselkedés volna, hogy nőt nem ütünk meg, de ha már valaki ezt képtelen felfogni, akkor kellene neki segíteni, ha más nem, hát drasztikus eszközökkel. De ez csupán az érem egyik oldala. Van azonban egy másik tényező is ebben, és előre hangsúlyozom, ezzel egy csöppet sem válik kissebbé a férfiak ezen bűne, csak rávilágít a felelősségvállalás egy másik oldalára is. Szeretnék idézni Doris naplójából egy beszélgetést egy nővel.
- Úgy el vagy csendesedve, drága.
- El.
- Gond van?
- Csak a szokásos.
- Szóval otthon van baj?
- Persze. Megőrült ez a majom megint.
- De mit jelent az, hogy megőrült?
- Egy agresszív állat. Mindenkivel kötekszik, veszekszik. Hát most volt a gyerek születésnapja, és tudod, mit kívánt, mikor a gyertyákat elfújta? Azt kívánta, apa tűnjön el.
- Őket is bántja?
- Persze, mindenkit.
- De miért nem hagyod el, ha így viselkedik?
- Mert azt mondta az orvos, hogy nem lehet tudni, akkor mi lenne vele. Agyilag zokni, érted? És akkor még be is kattanhat, és kiirtja a családot. Azért.
- Zokni?
- Igen. Meg van őrülve teljesen. Mi meg szívunk. Képzelheted, milyen élete van a gyerekeknek...
Az eset történhetne bárhol és bármikor. Alapvető indok abban, hogy ezt tűri, hogy a törvény úgysem segítene, és hiába a válás, élete végéig történő zaklatásban részesül. Aztán csak bele kell nézni valamelyik beszélgetős tévéműsorba, és sorban láthatjuk az eseteket, ahol a nő tűr és ezerszer is megbocsát, holott már maga sem hiszi, hogy bármi is változna. És most ne gondolja a kedves olvasó, hogy ez másképpen van az ő környezetében. Ott vannak körülöttünk a nők, akikről talán azt hisszük, hogy otthon minden rendben – hiszen erről nehezen beszélnek az emberek – közben meg otthon őket is a terror várja, amit minden nap tűrnek. A spektrum széles, a legiskolázatlanabb családoktól kezdve sokdiplomás értelmiségi együttlétig mindenhol előfordul. Megdöbbentő, hogy amennyiben az ember néhány személlyel közelebbi kapcsolatba kerül, akkor kiderül, hogy az élő példáért mennyire nem kellett messze menni. Ekkor derül ki, hogy a terror egyéb formái éppen úgy jelen vannak. Talán nem ütik a nőt, de minden percét ellenőrzik és beosztják. Ha 5 percet késik, máris kérdőre van vonva. Állandó ellenőrzés, hogy hol és mire költött, kit hívott fel, milyen weboldalakat nézett meg otthon. Mindezek mellett folyamatos rabszolgatartói funkciók, azaz otthon legyen rend és tisztaság, étel, ital. De közben semmi beszélgetés vagy kedves szó. A nő funkcionális robottá válik, aki lassan elhiszi, hogy ő tényleg nem alkalmas másra, csupán ezekre a funkcionális dolgokra.
De miért tűr a nő? Nehéz lenne osztani a vagyont, a gyerekeket? Jön az önámítás, hogy mégis csak együtt a család. Igaz, hogy a gyerek azt látja, hogy apu minden nap lelkileg terrorizálja anyut, akár fizikailag, akár érzelmileg. Ettől persze igen érdekes személyisége fejlődik, amit majd felnőtt korában is magával hurcol a társadalomban. Milyen felnőtt lesz abból a gyerekből, aki minden nap csak a feszültséget éli meg otthon? Azt nem gondolhatja egyetlen szülő sem, hogy a gyerek nem hallja és nem veszi észre a feszültséget. Legfeljebb nem szól, hanem szépen magába zárja, ami még rosszabb. Ki kell mondani, hogy abban, hogy az erőszaknak ennyi áldozata van, némileg maga az erőszak alanya, a nő is hibás azzal, hogy mindezt csendben tűri. Közben elhiszi, hogy neki ez a dolga, ezt rendelte a sors. Különben is ő már úgysem kell senkinek, legfeljebb "arra". Örül, hogy van mellette valaki, aki elviseli. Igen, ezek a nők előbb-utóbb azt is elhiszik, hogy szegény férjük terrorja abból fakad, hogy őket milyen nehéz elviselni, és ők milyen rosszak.
Hát ébresztő kedves nők! A férfiak olyanok amilyenek, és bizony sokszor csak a tettekből értenek. Ha minden nap csak azt látják, hogy a következetes terrorjuknak – legyen az lelki vagy fizikai – semmi konzekvenciája nincs, akkor következetesen tovább fogják gyakorolni. És bármilyen ideológiát is sikerüljön felállítani a dolog mögé, attól a tény még ugyanaz marad. Szükséges lenne a nőnek tenni, függetlenül attól, hogy az előreláthatólag nagyon sok komplikációt hoz az életbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr90787449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

movhu 2008.11.25. 15:36:10

egypszichoaktivista 2008.11.25. 15:31:47
Értékelem, amit írtál, az biztosan így is van, nem is szállnék vitába. Csupán az időrendiséggel van baj. Az általad leírt dolgok nem egyik napról a másikra alakulnak ki. Szerintem az általad leírt helyzetben először is megindult a lelki terror, aztán belépett a beteges féltékenykedés, és a többi.
Nézz szét, és látni fogod, hogy az ilyen férfi módszeresen leamortizálja a módszereivel a baráti kört, csak a család marad, az is szerényen. Megoldja, hogy anyagilag is ki legyél szolgáltatva. Az általa "megteremtett" semmi, azaz egy átlagos életmód, amiben a nőnek is része van, a nő számára eszményivé válik.
A férfi így egy látszólagos senkit nevel, akinek nem marad senkije, az sem, akivel megbeszélhetné a bajait. Pontosabban maradhat, de csak azok, akik pont ugyanilyenek. A többit előzi a vad...
Szóval a hiba már rég el van követve, amikor nincsenek barátok sem.

Cha 2008.11.25. 15:36:21

Rékuc!

Nonszensz... Én is nő vagyok. Velem soha nem történt ilyen. Elképzelhetetlen. Inkább egyedül élnék, mint egy agresszív állattak, aki nem tisztel, és akit én sem tisztelhetek. Az önbecsülésed kizárólag rajtad függ. Nem kívülállóktól, mert akkor az egész életed kiszolgáltatott. Először magadat kell tudnod szeretni, elfogadni, hogy képes lehess másokat is.

Vagyis, amit írsz: "amikor a nőnek olyannyira elvették az önbecsülését, olyannyira kiirtottak belőle minden önálló gondolatot és akaratot, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni a helyzettel." Az önbecsülés, nem hiába ÖNön magunk becsülését jelenti, benne van a szóban, ahogy írod, az önálló gondolatban és akaratban is. A miénk, senki másé. Aki másnak adja önként, az magának keresi a bajt, lemond róla önként. Olyan ez, mint a szabadságunkat odaadni másnak. Rabszolgaság. Az erőszakot engedő nők saját maguk hajtják igába a fejüket, rabszolgaságba, aztán meg rinyálnak. Maguknak keresik a bajt és mást okolnak. Saját maguk felelősek az életükért. Ébresztő!

norindaa 2008.11.25. 15:38:14

jk
nem esik le, hogy én tettem/teszek ellene,és nem sipákolok? De igenis megmondom a véleményemet,egy teljesen jó helyen: itt.

Csak egy oldalról közelítemmeg a dolgot? Tényleg? Mi indokolja, mi legalizálhatja averést? Miért kellene bárki mást meghallgatnom? Gondolkozz már egy kicsit, légyszilégszilégyszi (degyorsan, mert tépnem kell a gyerekekért :)

Haroun 2008.11.25. 15:38:32

Summa summarum:
A ferfi aljassagbol ol, a no meg onvedelembol/vegso elkeseredesbol.

Walter Melone (törölt) 2008.11.25. 15:40:40

"Csak egy oldalról közelítemmeg a dolgot? Tényleg? Mi indokolja, mi legalizálhatja averést? Miért kellene bárki mást meghallgatnom?"

Nem legalizálja semmi. Elítélendő.

De az anyaotthonban nem találsz férfi áldozatokat. Ezért azt hiszed nincsenek is. Javaslom bármelyik hajléktalanszállót felkeresni informálódás céljából!

norindaa 2008.11.25. 15:41:43

Cha
Kívánom, hogy ne legyen soha részed ilyesmiben. Vki leírta, hogya verekedés nem az első stádium. Soxor akkor már ott a gyerek, és a felelősségérzetünk tart fogva. Szerencsés,aki egyedül el tudja őket tartani, és kikerül egy ilyen helyzetből. Remélem, hamarosan én is ide sorolhatommagam.

JK
Nemmindig lehet költözni. Nekem pl nincs kihez. Nincs család. Nemcsak nekem. Sokunknak.

Haroun 2008.11.25. 15:42:02

Norindaa!
Nem legalizalhatja semmi a verest, de esetleg az inditekra fenyt derithet, ha meghallgatjuk a masik felet. Ez nem legalizalas, hanem a problema megertese, ami az elso lepes a megoldas fele. persze hallgassuk meg CSAK a megvert noket, es irtsuk ki a fefiakat.

dezs2 2008.11.25. 15:43:36

haroun
"A ferfi aljassagbol ol, a no meg onvedelembol/vegso elkeseredesbol"

A férfi azért öl, mert fogalma sincs mit kezdjen a mellette lévő nővel. Amikor udvarolt, eljátszotta a férfit, aztán jött a nagy kérdés:"hogyan tovább?" És mivel nem értette, mire van igénye a nőnek, hát megverte, vagy lemészárolta. Van olyan, hogy emberek lerombolják a számukra érthetetlen dolgokat.

valaki 2008.11.25. 15:43:43

"Szerintem egy "férfi" akkor üt, amikor nem marad több érve, de az adott helyzetben mindenáron keresztül akarja vinni az akaratát."

Ez milyen jól hangzik, és mennyire kamu.

Bizonyos típusú nőknek soha sem fogynak el az "érvei", aki találkozott már ilyen nővel, az pontosan tudja miről beszélek.
Sajnos itt jön a férfi béketűrési képessége, ha az nem elegendő, nem tud kimenekülni a szócsatából, akkor elcsattan a pofon.
Ha meg teszetosza, akkor ráhagyja a nőre, inkább legyen neki igaza.

Akkor most melyik is a jó viselkedés egy férfitől?

krtek 2008.11.25. 15:44:04

Arról is van statisztika hány férfit készített ki nő? Pl. Szimpla, nő által elkövetett idiótizmusból, megcsalásból, értékitéleti válságból, kapzsiságból stb. keletkezett szép férfi dolgok: öngyilok, betegségek miatti halál, kimerültség, alkoholizmus, depresszió (agresszió) stb.

Modnjuk annak a nőnek aki minden hétvégén tüntetni, meg gyűlésre jár a férje nincs kitéve a fenti veszélyeknek?
:)

borzimorzi 2008.11.25. 15:45:14

Hm. Az Alkotmány szerint a nem szerinti diszkrimináció éppúgy tilos, mint a származás szerinti. Tehát, ha az ál-PC prófétái konzekvensek lennének, akkor az elkövetőknek nemcsak a származását lenne tilos nyilvánosságra hozni, hanem a nemét is. Ehhez képest szó szerinti idézet:

"Idén eddig 67 nőt ölt meg a férje vagy élettársa. Ennyi élet nem létezik tovább, mert a mellette lévő férfi nem tudott uralkodni az indulatain, és azt a házastársán vezette le különböző formákban."

Mármost akkor a diszkrimináció tilalma, amelyet az Alkotmány is rögzít, mióta csak egyféle diszkriminációra vonatkozik? Hm? (ál)PC-guru van a fedélzeten? Jogvédőkék, lehet brillírozni!

Csót:
b

norindaa 2008.11.25. 15:45:28

WM
Hajléktalanszálló: egy férfi EGYEDÜL meg kellene hogytudja oldani az életét. Egy nő is, de ez gyerekkel sokkal macerásabb.

Engem valóban érdekelnek szociális kérdések: a hajléktalanok általában úgy kezdik, hogy elváltunk, és az asszonynak ítélték a lakást meg a gyereket. De mi volt előtte? És miért nem tudja önnönmagát fenntartani? Én egyedül röhögve oldanám meg az ilyen dolgaimat.Ott az emberben van a hiba.

Haroun 2008.11.25. 15:45:56

dezs2 2008.11.25. 15:43:36

Ironia a szo ami kaparaszott az agytorzsednel. Masreszt meg: bazmeg ufo vagy, vagy jartal mar a foldon? Mintha egy masik galaxisbol, a Csaladi kor sorozat alapjan vonnal le kovetkezteteseket.

JK 2008.11.25. 15:46:34

"jk
nem esik le, hogy én tettem/teszek ellene,és nem sipákolok? De igenis megmondom a véleményemet,egy teljesen jó helyen: itt."
Gyerekek, valaki borogasson le, mert ezt nem bírom...

norindaa 2008.11.25. 15:48:00

Haroun:

én pl azért is kaptam,mert nem volt olyan a vacsora, vagyelfogyott a cigi. Ezen mit hallgassak meg?
:)))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.11.25. 15:48:52

értem szóval ha a férfi üt, akkor meg kell keresni az előzményeket: mit tett a nő, hogy ezt kiváltotta.
ha a nő visszaüt, akkor meg kell keresni az előzményeket, hogy miért váltotta ki a férfiból az első ütést.
hát gratulálok: )
utolsó hozzászólásom (aztán megyek megverni az uramat jól) Khaled Hosseini tollából származik (érdemes elolvasni tple az Ezeregy tündöklő nap című könyvet)

'Like a compass needle that points north, a man's accusing finger always finds a woman'

írja ezt egy afgán férfi, aki kiszolgáltatott nők sorsáról ír.
Tanulhatnátok tőle...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2008.11.25. 15:48:58

Mondjuk az is igaz, hogy ha egy férfi egy idóta (leirás, lásd: krtek) nővel lép tartós kapcsolatba, akkor az is megérdemli...

Haroun 2008.11.25. 15:49:47

Norindaa!
Te egyedul megoldanad. Persze. Nyilvan a ferfinak konnyebb, mert nincs lelke. Barmikor erzelemmentesen megvalik a gyerekeitol, az egy eleten at epitgetett eletszinvonaltol, mindentol, aztan ujrakezdi a padlorol.

Cseppem 2008.11.25. 15:50:21

JK csak egy kérdés

Te gyűlölöd a nőket?? Csak azért mert olyan agresszió jön át az írásaidon, hogy a gyomrom forog tőle. De azért kérdezem, mert a másik oldal vélelényére is kíváncsi vagyok.

valaki 2008.11.25. 15:50:53

Egyébként a legtöbbet a családjából hoz az ember, már ami a társakkal, a családdal való viszonyt illeti.

Így egyszerű a recept azoknak, akik tutira el akarják kerülni a családi erőszakot, meg kell nézni milyen gyermekkora volt a választottunknak, és ha zűrös volt, még azelőtt lépni kell, mielőtt túl nehéz lesz, bármennyire is szeretjük az illetőt.

Haroun 2008.11.25. 15:52:29

norindaa 2008.11.25. 15:48:00

Az elso randi utan is? Vagy hogy kezdodott? Miert nem leptel ki a kapcsolatbol, amikor meg nem vert, amikor meg nem volt gyerek? Tunderi hazias volt, aztan meglett a gyerek, es a korhazban az apat csereltek el? Nem ertem, hogy lehet idaig eljutni? (Bizonyos ertelmi szint alatt biztos siman megy, de nekem nem ugy tunik, hogy a negyelemi lenne a szint.)

Cseppem 2008.11.25. 15:53:33

Teljesen parttalan ez a vita, és nem is arról szól, hogy együttesen el kell ítélni a férfiak társadalmát. Annak sincsen értelme, hogy visszamenjünk Ádámig és Éváig, hogy ki is a hibás a dolgokban, hiszen nem a mi dolgunk ítélkezni.

JK 2008.11.25. 15:54:17

"Te gyűlölöd a nőket??"
Én nem a nőket, hanem a tehetetlenséget, az (ön)becsapást és a manipulációt gyűlölöm. Jelen blog egyes kommentjei sajnos bőven vonultatnak fel ezek mindegyikéből.

"Csak azért mert olyan agresszió jön át az írásaidon, hogy a gyomrom forog tőle."
Ha valami olyasmit látsz bele a szavaimba, amit én nem írtam beléjük, azért csak magadat okolhatod.

Cha 2008.11.25. 15:55:14


Norindaa!

Én is jártam anyaotthonban. Több éven át Karácsony estet szerveztem a barátaimmal az ott élő gyerekeknek csak úgy szabadidőnkben szervezkedve, szponzorokat megnyerve. Sok történetet hallottam én is. Együttérzész azonban csak a kisgyerekek váltottak ki belőlem.

Meglep, hogy jogász leszel ilyen egysíkú gondolkodással.

Egyáltalán hogyan lehet egy ilyen pasinak gyereket szülni. Ez már óriási felelőtlenség volt. Megbuktál ön-vagy emberismeretből. De a második pofonnál már tanulhattál volna belőle legkésőbb, és leléphettél volna. Nem kell bizonyítani semmit. Csak menni, tenni. A tettek mezejére lépni. De eleve nonszensz eddig is eljutni. A butaság netovábbja.

"senki nem védett meg?" Mindenki csak önmagára számíthat valójában. Én sem számíthattam senkire, mégsem hoztam magam ilyen megalázó helyzetbe, mert van önbecsülésem.

Itt a bökkenő. "feltéve, ha el tudom valamiből tartani magam". Micsoda felelőtlenség gyereket vállalni így. Ezért függsz egy agresszortól. A gyereked meg az általatok okozott helyzettől szenved, amelyről Te ugyanúgy tehetsz, mint az apja. Hadd ne sajnáljalak, mert nem tudlak. Ostoba voltál. Nagyon ostoba. És ezt nem kell tupírozni azzal, hogy mélyebben is belemész a témába, és még nagyobb ostobát csinálsz magadból. Megesik. Nem vagyunk tökéletesek. Hibázhatunk. Ideje felnőnöd és megoldanod a saját magad által okozott problémát! Meglehet. Csak akarni kell! Mindenáron. Elvégre már nem csak magadért vagy felelős. Hajrá!!!

dezs2 2008.11.25. 15:55:43

haroun
"Masreszt meg: bazmeg ufo vagy, vagy jartal mar a foldon? Mintha egy masik galaxisbol, a Csaladi kor sorozat alapjan vonnal le kovetkezteteseket."

Családi kört sztem 25 éve nem láttam,...de jó:)

Az én nézőpontom szerint a ffi a felelős. Ennyi. A ffi képes irányítani a kapcsolatot. Az más kérdés, hogy tudja-e hogyan tegye, vagy akarja-e csinálni a dolgot. Ha nem, akkor marad a felelősség áthárítás.

riadtszemű 2008.11.25. 15:55:59

Engem 10 évig gyikolt fogyamatosan egy "nő". Egy szörnyeteg szuka forgatta a kést ez idő alatt a szívemben, kiszívta a véremet, majd miután nem maradt más belőlem csak egy kiüresedett, megtört emberi roncs, eldobott, mint egy kiürült körömlakkos tégelyt. Most a gyerekkel zsarol ez a pokolfajzat, de többé nincs hatalma felettem, csak röhögök rajta, mint veszett kutya, aki vonyítja a holdat...

vastudo 2008.11.25. 15:56:36

Öröm olvasni, hogy egyesek milyen békésen eléldegélnek a saját kettős mércéjük irányította kis világukban. Náluk ez az egész téma hitvita, semmi más, a dolgoknak mindig csak egy oldala van, és sosem lehet őket a visszájára fordítani. Érvelni éppen ezért teljesen felesleges.

További kellemes gyűlölködést :)

l. 2008.11.25. 15:56:46

Nem akartam leírni, de névtelenséget kihasználva mégis kiírom fájdalmam. Szerencsére ma már békében, boldogan éldegélek életem párjával. Ellenben kamasz koromban a saját apámmal voltak problémáim (aki amúgy másoknak kívülről mintás családapának tűnt és hiszik róla mai napig). Nem tudom, hogy sikerült kihoznom belőle az állatot 16 éves koromban (most már betöltöttem a 30-at is), mert az is elég volt, ha éppen a szobámban tanultam. Esténként beivott,volt, hogy anyukám este dolgozott, ő nem volt otthon. Rettegtem este apámmal egy lakásban lenni. Bejött a szobámba és kezdésnek "csak" megfogta melleimet...stb. Megkértem fejezze be, válaszul felpofozott. Mondtam megmondom anyunak ha hazaér. Közölte, hogy letagadja, és egyébként is miből gondolom, hogy anyámat nem fogja megütni. Nem egyszer ismétlődött meg. Én 16 évesen tehetetlennek éreztem magam. Volt, hogy zuhanyzásnál hiába akartam bezárkózni, eltüntette a kulcsot a zárból. Természetesen bejött, ultimátumot adott, hogy vagy tűröm, hogy fogdos, vagy fejemet beleveri a mosdóba. Mondtam fejezze be, megmondom, rendőrségnek is szólók, erre is "csak" felpofozott és kiröhögött, majd gúnyosan megjegyezte, úgysem tudom bebizonyítani senkinek, majd közölte, ő lesz az első férfi az életemben, aki megujjaz (bocs, szó szerint ezt mondta). Közölte, csak azért nem erőszakol meg, mert azt már tudnám bizonyítani, annyira azért ő sem hülye. Ne haragudjatok, hogy ezt így kiírtam magamból. Ezekről eddig senkinek sem beszéltem (igaz,a végén még kapok kedves kommentet, hogy én vagyok az oka...stb a történteknek...stb.). A sztorim azzal zárult, hogy az első adandó alkalommal, 18 éves koromban elköltöztem otthonról. Ezt megelőzően volt, hogy névtelenül érdeklődtem segélyvonalon, ahol mondták, ha nem tudom bizonyítani ezeket, ha vér nem folyt...stb., akkor a jog nem áll ki mllettem. Éveken át rettegésben éltem, holott élesben meg sem erőszakoltak, megúsztam pofonokkal-igaz, azokból sokat kaptam a zaklatások mellett. Nekem a félelemhez ez bőven elég volt.

Szerencsére ma már a világ legszeretettre méltóbb férfijával élek párkapcsolatban. Ellenben sajnos ismerek olyan nőt akit a párja brutálisan bántalmazott...stb. hozzá képest az én sztorim nudli. (A "vicc" pedig az, hogy környezetmben senkinek fogalma sincs róla, hogy korábban nekem milyen problémáim voltak a saját apámmal. A mai napig a legtöbb ismerős amolyan minta családnak véli a miénket, meggyőződésük, hogy ideális családban nőttem fel).

Most meg lehet lesznek kommentek, akik lehyülyéznek majd, hogy kamaszként milyen hülye voltam...stb. Nem érdekel.

jani 2008.11.25. 15:57:16

Én emögött mélyebb problémákat is látok, a nőverés csak a felszín, egy aggasztó jel. A gond az, hogy az elképesztő technológiai fejlődést (és civilizációnk megváltozását) nem követte átfogó társadalmi és erkölcsi fejlődés, és ennek szépen-lassan kibuknak a jelei. A fejlődés terén érdemes mindig a természet példáját követni, általában egyszerű és rendkívül hatékony módszerekkel "teszi a dolgát". Ott van például a két nem. Férfi, nő. Férfi --> vadász, nő --> gyereknevelő , családfenntartó (nem mai értelmében). A férfi ezért erősebb, ragadozó jellegű, agya (intelligenciája) is eköré a témakör köré fejlődött. A nő más, nem az izmokra, hanem az agyra és az érzelmekre épít, az Ő dolga a szülés, a család meg / és összetartása, miközben a férj kajáért kajtat, hogy éhen ne haljanak. A célja a nagy játéknak az alapvető ösztön: fajfenntartás, szaporodás, a természet "motorja". Az idők során - kiemelkedve a fajok közül intelligenciánkkal gondolkodásunkkal - többé váltunk, mint puszta fajfenntartók, ez a bennünk (emberekben) lévő lehetőségek kifejlődésével párhuzamosan jár. Ugrottunk egy nagyot technikailag, itt állunk a XXI. században, a régi rendszer (vadász, nevelő) teljesen megbolygatva és szétzüllve, apa és anya a karrierért hajt 12 órát naponta, a gyerek szülőként tekint a fizetett dajkára is, az alapvető értékek (család, szeretet) szépen eltűnnek. Mindezt azért írtam, mert ebben látom a gondot: lassan ott tartunk, hogy nem lesz sem előre, sem visszaút. A fajfenntartás, mint ösztön nem tűnik ugyan el, de elnyomja a fogyasztói társadalom (lásd civilizációs bajok), közben persze a népesség nem csökken, hanem a mérleg túlsó oldalára billenve, a világ másik felén meg ugrászerűen nő (ez kb. a fenti fogyasztói társadalom visszafogott szaporodásának ellentéte).
Mindezt erre az idézetre írtam:
"Mostanában sokat hallom, hogy a hagyományos női szerep kell, hogy visszajöjjön, hogy a feminizmus hülyeség, hogy a nő és a férfi szerepe természettől leosztott - és ezt intelligens, művelt, normális emberektől. Holott nyilvánvaló, hogy a hagyományos, a megszokott női szerephez hozzátartozik ez az oldala is a dolognak, hogy a nő alárendelt, azaz tűrnie kell."
Én is ezt a nézetet vallom, lassan itt az ideje, hogy belássa az emberiség, a régi értékeknek igenis van szerepe és jövője ma is, és a távolabbi jövőben is. De! A nő ettől egyáltalán nem lesz alárendelt, sőt tűrnie sem kell / szabad. Ugyanolyan rangú és értékű mind a nő, mind a férfi. Egymás nélkül nem létezhetnek (nem csak biológiailag). A kommentem elején említett társadalmi/erkölcsi fejlődés elmaradása az, ami miatt az egyoldalú, csak technikai fejlődés hatására torzult a civilizációnk, és nem volt képes megoldani azt az egyszerű tényt, hogy a robogó vonat ne menjen már annyira gyorsan (a szent cél, a megérkezés reményében), hogy az utasok szépen a kerekek közé potyogjanak a nagy igyezeketben.
Az egész akkor fog változni, ha egyáltalán fog, ha majd nem csak atombombákat, meg erősebbnél erősebb fegyvereket, de működő családmodelleket is sikerül majd fejlesztenünk, amelyek magukba illesztik a fejlődést, közben nem hagyják veszni a régi és jó értékeket. És hogy ezt miért nem tudjuk megcsinálni? Nagy képről (távlat) kis képre váltva, fordítva megközelítve a dolgot: ha a mai társadalom arra sem képes, hogy ezeket az égbekiáltó igazságtalanságokat megfelelően kezelje, hogyan lenne képes bármi, fentebb említett józan meggondolásra? :S

krtek 2008.11.25. 15:57:40

Egy klasszikus: Mit mond a hapsi a vérző orrú ostoba nőnek? Semmit. Mert már háromszor elmondta...
:)

Még egy: nem csak a férfiak változnak. A nőkből is valami teljesen más lesz 10-20 év múlva. És általában nem a javukra (javunkra) történik a dolog...

Ettől a butácska rácsodálkozós, műszörnyülködős dologból nekem max annyi jön le, hogy sok hozzászólónak, még nem volt hosszú kapcsolata. Illetve soha nem látott nő által szétcseszett családot/házasságot. Pedig van.

Az éremnek minimum két oldala vagyon.
:)

Haroun 2008.11.25. 15:59:07

dezs2 2008.11.25. 15:55:43

"Az én nézőpontom szerint a ffi a felelős. Ennyi."

Ha mos ezekutan leostobazlak, akkor meg en vagyok a parasz ugye?

ludmilla 2008.11.25. 15:59:07

Norinda

Cha kommentárját azért hagyd leperegni, mert ezt csak az érti meg, aki benne van/volt. Nem ítélkezhet feletted, a döntéseid felett, nem tudhatja, hogy ott, akkor miért döntöttél úgy. Nem érti meg senki, csak akit érint. Ennyi.

Cseppem 2008.11.25. 15:59:15

Ugyan miért? Nincs okom ítélkezni feletted, te miért teszed ezt?
És az agresszió az ott van! ( még mielőtt félreértenéd, férjezett vagyok, és meglepő módon nem vagyok kitéve fizikai vagy lelki bántalmazásnak)
Teljesen párttatlan olvasó vagyok. Amúgy is csak kérdeztelek, de épkézláb választ sem tudtál kipréselni magadból, annélkül, hogy ne ítélkeztél volna - most éppen felettem :D

Cha 2008.11.25. 16:03:09

I.

Te gyerek voltál. 16 éves. Még nem felnőtt. A szüleidnek kellett volna megvédeni Téged és elképesztő, hogy pont ők fordultak ellened. Édesanyád sem hitt volna Neked? Nem vett észre semmit sem? Borzasztó. A szüleid sem voltak a helyzet magaslatán. Nem voltak szülők. Hányan élnek így? A gyerekek meg szenvednek miattuk.

Ez az eset teljesen más. Nem felnőtt szabad választásának eredményéből született. Nagyon sajnálatos! Örülök, hogy kiírtad magad és most jó párkapcsolatban élsz. A legjobbakat!

Spidermike 2008.11.25. 16:03:12

A Két Rose jó, el kéne olvasni mindenkinek. Meg a Zaklatást. Könyvben jobb, mint a film. Ott nem jön át annyira a fíling.

Norindaa: a két gyermek védekezés meleltt született. Vetessem el? IGEN!! Nem tudom ki írta, hogy gyereket csak egzisztenciába, de igaza van. Nálunk is volt védekezésből baleset. El lett vetetve. Lány sulis, én nem keresek annyit, hogy felelősséggel eltartsuk. Rábaszott a billentyűre? Ilyen már remekül kijön az udvarlási időszakban is, lásd agresszív vezetés, macsóskodás.

És ott is a pont, valaki, hogy a háttér nagyon fontos. Ezt is tapasztaltam.

asdf 2008.11.25. 16:03:59

Egyeterteka cikkiroval, hogy szakitani kell, ha lehet az eroszakos csaladdal. Mert az eroszak aldozatakent felnovo gyerek maga is eroszakos lesz. Abbam mar nem ertek egyet, hogy mindig a no huzza a rovidebbet. Inkabb ugy mondanam, mindig a gyengebb veszit. Az erosebb meg talan eszre sem veszi, hogy mit okoz. Mert ami a gyenget osszetori, azon o siman tullep, mintha a legtermeszetesebb dolog lenne. Az ilyen embernek vegsosoron segit a valosagot jobban latni, ha elhagyjak. Ha maskent nem megy, mert nem fer az eroszakos csaladtag hulye fejebe, akkor le kell lepni, es megszakitani a kapcsolatot. Akar szektaba menekulessel, akar valami segelyszolgalattal, vagy barmilyen modon. Attol fugg, mennyire sulyos az eroszak, menyire van esely a dolgokat rendbehozni. Ha van esely javulasra, akkor talan nem kell ennyire drasztikusnak lenni, de a szenvedo felnek, ha lehet valtoztani kell.
Aztan ott vannak azok a helyzetek, amikor mar nem lehet valtoztatni. Annak barmi lehet az oka. De valoszinuleg az, hogy az elszenvedo elvesziti a hitet onmagaban, a kepessegben, hogy valtoztani tud. Vegsosoron ember voltarol mond le.

Viktor

ludmilla 2008.11.25. 16:04:42

jani

Igazat írsz. Változni nem fog semmi, sőt és azt látom, hogy csak rosszabb lesz. Az értékrendek elkorcsosulásával van a baj. nézd meg az esti TV-műsort. Nyiss ki egy netes "hír"-portált. Hányadék. Csöcsök, pinák, ki tud mélytorkozni, aki nem az el van veszve, mert a pasija úgyis ott fogja hagyni, mert nekik az kell. Amíg ezzel van tele a média, amíg a nagy átlagnak ennek megfelelő az értékrendje, addig nem tudunk miről beszélni....

dezs2 2008.11.25. 16:04:44

haroun
"Ha mos ezekutan leostobazlak, akkor meg en vagyok a parasz ugye?"

:) Ilyenekből nem csinálok ügyet. A vélemények ütköztetésének néha ez a hozadéka.
Úgyhogy nem vagy paraszt. Egymás nyakába azért nem borulunk.

Sajna mennem kell.

JK 2008.11.25. 16:06:49

Szerintem az egésznek semmi köze a technológiai fejlődéshez. Én egészében és kizárólag a feminizmust okolom. Nem azt az eredeti feminizmust ami választójogokat és hasonlót adott a nőknek, hanem azt a rákos túlburjánzását ennek az eredetileg tiszteletreméltó mozgalomnak, ami elhitette a nőkkel - és nem mellesleg nagyrészt a férfiakkal is, hogy a nők mindenre képesek, a nők felsőbbrendűek, a nők csak jó dolgokat tehetnek, a nők minden téren mindent elérhetnek amit a férfiak (sőt, még többet is), és hogy a nőknek mindezért semmivel (még felelősségvállalással) sem kell fizetniük, semmit nem kell tenniük. Ez a hamis, "idealizált", de valójában velejéig romlott, hazug és hamis világkép, és az ebben való hit a mai kapcsolati problémák >90%-ának oka, a férfiak frusztrációinak (és az ebből eredő negatív kapcsolati vonatkozásoknak) és a nők csalódottságának, tehetetlenségének és kiszolgáltatottságának oka. Szerintem.

maydayray 2008.11.25. 16:08:51

Verebes írta egyszer egy playboy szösszenetben, hogy az a nő, amelyik nem lép le az első pofon után, ne kérje ki, ha két év után feltörlik vele a padlót (nem szó szerint, de nagyjából ez volt a gondolat). Ki nem állom Verebest, de ebben igaza volt.

Rihard - a pánszláv 2008.11.25. 16:08:53

movhu · mover.blog.hu 2008.11.25. 15:31:39
A kérdés továbbra is az, amit korábban egy hozzászólásban feltettem. Miért hagyja egy nő, hogy több évig vagy évtizedig úgy leépítsék, hogy egy önállóan gondolkozni nem tudó házirobot legyen?

1. Mert a faszi jól néz ki.
2. Mert a faszi sportos, ad abszurdum focista.
3. Mert a faszinak naaaaaaaagy autója volt, mikor megismerkedtek. És szép.
4. Mert a faszinak naaaaaaaaaaaaaaaaagy a...
5. Mert a faszinak sok (volt?) a pénze.

Minden a genetikára vezethető vissza. A hím minél több nősténnyel igyekszik párosodni, aki pedig olyan hímet keres maga mellé tudat alatt, aki remek genetikai állománnyal bír (ezt hívják az emberek "szerelemnek", pedig semmi más, mint kémiai reakció, tehát véges - ez orvosi tény), s az aktus után kiváló támasza abban, hogy az utódokat felnevelje. (Főleg itt jön be a pénz, a létbiztonság kérdésköre.)

És lehet az ember akármilyen gondolkodó, meg fejlett, meg hű de különböző, mint az állat, azért teljesen soha nem tudjuk levedleni, hogy honnan jöttünk.

Úgy vettem észre, hogy főleg a mostani tizen-huszonéves lányok buknak a faszagyerekekre. Jobban, mint korábban. A lényeg, hogy baromi jól nézzen ki, lehessen vele csillogni, sok-sok kalandban, vidám percben legyen együtt részük és hát a legkevésbé pénzéhes ember is szereti - nemtől függetlenül - ha a párja el van eresztve. A probléma az, hogy itt leáll a tudomány. Miután ezeken mind túl vannak, a kapcsolatban lévő nő képes tűrni, csak azért, hogy az az adott környezete megmaradjon, amibe beleszokott.

És most őszintén: 2008 Magyarországán, egy férfitől elmenekülő nő, mondjuk 1-2 gyerekkel, mi a fészkes fenéből élne meg, s tartaná el azokat is egyedül? Sehogy. És az első jött-ment senki karjába is beleomlana.

Szó sincs róla, az agresszív vaddisznókat falhoz kéne állítani és kiherélni, de a nők pontosan ugyanannyira hibásak ebben, mint a férfiak.

Mint oly sok más témában, a megoldás itt is a következő félmondatban rejlik: A magyar társadalom BETEG. Az emberek jórésze alkalmatlan a társas/közösségi létre. Blöee. Mindez persze csak SZERINTEM van így és nem direktben jelentettem ezeket ki. Uff.

Cha 2008.11.25. 16:09:39

Ludmilla és Norindaa!

Nem csak az ítélkezhet, aki átélte az adott helyzetet. Én is átélhetném, d enem vagyok olyan ostoba. Akkor sutba Kopernikusz stb. bizonyításaival, mivel soha nem járt az űrben, hogyan is tudhatta mi hogyan zajlik ott. A kívülállás objektivitást jelenthet. Én láthatom az egész erdőt, mert nem vagyok benne, nem vagyok érintett, míg ti nem látjátok a fától az erdőt, mert nyakig benne vagytok a sűrűjében, az önsajnálatban. Így nem is fogtok jutni semmire. Ébresztő!

ludmilla 2008.11.25. 16:09:55

JK
Igazat adok neked, de mi a f....t csinájak én is, ha kell az én keresetem is? Helyt kell igenis állnom egy munkahelyen nekem is teljes munkaidőben, és este a családot ellátni. Ezzel nem az én képességeimet fitogtatom, mondjuk jóval a párom fizuja alatt keresek, csak ellátom a dolgomat. Nem a karrier miatt hajtok, vagy hogy egyenrangú (akármit is jelent ez) leygek a pasikkal...

Haroun 2008.11.25. 16:10:29

dezs2 2008.11.25. 16:04:44

Menned kell? Takarasba kerul a bolygod vagy mi van? Velemenyek utkoztetese.
Nemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnemnem...

ludmilla 2008.11.25. 16:12:36

Cha

Kívülről látod és ezért objektívan látod. Persze. Én arra gondoltam, hogy az adott pillanatban a az adott döntéshozást, hogy az utolsó pillanatban visszafordul az ember a küszöbről és mégis marad... Ez az, amit nem lehet megmagyarázni. Nem tartom magam buta nőnek és nem tudnék neked intelligens, logikus magyarázatot adni, hogy miért húztam be újra és újra a kéziféket, tudod? Ez az a bizonyos érzelmi kavalkád....

ludmilla 2008.11.25. 16:14:47

Richard

sajnos a te kommented is igaz...

movhu 2008.11.25. 16:14:52

Rihard - a pánszláv 2008.11.25. 16:08:53
Ok, de mi van akkor, ha:
-A pasi átlagos kinézetű
-A faszi pocakos
-A faszi egy lúzer, ma sincs semmije, csak a közös lakás
-A faszinak nem tudni mekkora van, de talán átlagos
-A faszinak lúzer állása van, pénze meg 0

Több ilyen kapcsolat van, ahol ennek ellenére a férfi tökéletes terrorban tartja a nőt. Igaz, hogy ezek általában kiforratlan tizenéves korban csípték el a nőt, vagy húszas évei elején, de ilyen esetben a nő olyan pasifüggő tud lenni, hogy tényleg nem fogja fel, hogy nem a nap forog a föld körül.
És egy ilyen nőnek magyarázhatsz te kézzel-lábbal, legfeljebb lepattint, mint barátot, amikor már az ő érvei között sincs semmi.

ludmilla 2008.11.25. 16:20:05

Rihard (az előbb rosszul írtam, bocs)

Folytatom a beírásodat, ha megengeded. A pasiknak is megfelelési kényszerük van (még többet akarok keresni, még nagyobb autót akarok, még csinosabb nőt magam mellé) ebből adódik a frusztráltság, a túlhajtás és persze a kapcsolatok szétzüllése, mert kell nekikis az örökös visszigazolás, hogy igen, attól függetlenül, hogy családosak, még más nőnek is tetszenek.
Mielőtt bárki szólna, nem általánosítok, de rengeteg példát látok magam körül...

Cha 2008.11.25. 16:20:28


Én is éltem érzelmi kavalkádban, persze nem brutalitás fényében. De tanul az ember. S egy bizonyos életkortól már valahogy nem megbocsátható az emberi butaság, főleg akkor ha már gyereke van, felelős egy másik lényért. Fel kell hozzá nőni. Csak szívvel, vakon szeretni butaság. Az nem igazi szerelem. Ha a józan eszed is is egyetért, akkor oké. Ésszel és szívvel. Ész nélkül mindent elrontunk előbb-utóbb, talán nem hiába teremtődött, ahogy a szív is.
A párunkat mi választjuk. A mi döntésünk. Az életünk is, onnantól, hogy felnőttek leszünk. A gyerek azonban nem választhatja meg a szüleit, mint I. Nehogy a ti gyerekeitek is úgy nyilatkozzon majd egyszer, mint itt Ő! Soha nem bocsátható meg. Egy életre szóló bűntudat.

Lángharcos 2008.11.25. 16:23:24

Meglepő ismeret volt, hogy a legtöbb kerti dísznövényünk mérgező kisebb-nagyobb mértékben...

NEM kétlem, hogy mire volt ez a sok mérgező növény. A kezdetleges orvostudomány nem tudott mit kezdeni a "szélütéssel" és szívrohamos esetekkel, amit egy jó kis gyöngyvirágos víz tud okozni..

Ma már sajnos erre nincs mód, ki kell találni valami más önszabályozást.. :\

l. 2008.11.25. 16:23:27

Cha

"Ez az eset teljesen más. Nem felnőtt szabad választásának eredményéből született. Nagyon sajnálatos! Örülök, hogy kiírtad magad és most jó párkapcsolatban élsz. A legjobbakat!"

Köszönöm.

Destroy 2008.11.25. 16:26:02

Ismerek nőt, akinek a férje egy született lúzer. Ugyan pofon talán 1-2-szer volt, de a lelki terror folyamatos.
Bő 30-as korral semmire nem jutottak még, amiben a pasi munkához való hozzáállása keményen szerepet játszik. El van egy olyan munkahelyen, ahol nagyon nem kell csinálni semmit, de nem is nagyon kap érte. Ja, van másodállása is, persze az is hasonló. A kettőből összehoz annyit, mint a nő egyedül, egy normális állásban. A lakásukat a szülők dobték össze, azóta semmit nem sikerült félrerakniuk sem. Ez nem is volna baj, csak átlag magyar család.
De a pasi a nő minden idejét beosztja. Megnézi, hogy kikkel beszélt telefonon, ha a híváslistát törli, az is gyanús. Ott lesi, hogy mit netezik, már ha odaengedi a nőt. Naná, hogy betegesen féltékeny, oka nem lenne rá, mert minden percét ellenőrzi az asszonynak. Nála a beszélgetés az tényleg funkciókra bontható: mi volt ma? mi a vacsora? befizetted-e a csekket? A barátok, barátnők szépen el is fogytak, mert a pasi vagy féltékeny vagy a nőket lehülyézi.
A nő mára lelkileg közel sem az, aki volt, ambíciózus és boldog nőből egy savanyú túlélő lett. Nem akar már semmit. Szerinte boldog, csak éppen mindenki tudja, hogy nem az. Rendszeres az összezörrenés, de már észre sem veszi.
A pasi tehát lúzer, egy senki, nem szereti a nőt, lelkileg kicsinálja, a nő mégis tűr. "Ezt kaptam az élettől" felkiáltással. Milyen rossz lesz majd azt látni, amikor itt jön a fizikai terror. Akkor vajon a nő majd hibáztatja-e magát? Már senki nem fog emlékezni, hogy hol kezdődött.

panPeter 2008.11.25. 16:27:30

Szerintem minden nő (no meg presze férfi is) tudja, hogy melyik az a mondat, amelyet már nem kellene kimondania...

Beau D.N. · http://beau.hu 2008.11.25. 16:28:11

TCrown 2008.11.25. 15:25:17

A politikai korrektség valóban a hazugság és a ferdítés egy formája.. és veled szemben örülök, hogy a cikkben nem találtam nyomát sem.

movhu 2008.11.25. 16:30:09

Destroy 2008.11.25. 16:26:02
Ezt a nőt nagyon sokan ismerik. Olvasd el Csernus A Nő című könyvét, sorakoznak benne az ilyenek.
Annyit érdemes hozzátenni, amit Cha írt: "egy bizonyos életkortól már valahogy nem megbocsátható az emberi butaság".

scsaba1 2008.11.25. 16:31:39

"Én nem vonom kétségbe, hogy a férfiak is lehetnek áldozatok. De akkor megint csak azt a kérdést tudom feltenni, hogy miért tűr az a fél, aki a terror áldozata?"

Mert nem tehet mást, mint enged az érzelmi zsarolásnak. Mert nem akar egyszer arra hazamenni, hogy a gyerek bele van fojtva a fürdőkádba, az anya pedig beszedett 6 üveg Frontint, és felakadt szemekkel fekszik a nappaliban.

Öngyilkossággal/gyerekgyilkossággal terrorizálni az egyik legszemetebb módszer, és ebben a nők is ott vannak a szeren.

Spidermike 2008.11.25. 16:33:34

Destroy:
"már senki nem fog emlékezni, hogy hol kezdődött"
"Ambíciózus és boldog nőből egy savanyú túlélő lett"

Gyönyörű mondatok olyan igékkel, amikből lejön, hogy a dolgok csak történnek. Nem pedig irányítja őket egy ambíciózus, boldog nő, aki gondolkodik, szeret, érez. Nem, ezek csak úgy "történnek". Mint ahogy egyszer csak eltöröttt a space billentyű, egyszer csak agresszív lett a papa, stb. Lett, történt, így alakult, az élet, a sors...

Nem pedig a felelős ember, nemre való tekintet nélkül.

Rihard - a pánszláv 2008.11.25. 16:35:51

movhu

Mint írtam, azért, mert Magyarországon nem tudna egyedül megélni. Sehogy. Főleg nem gyerekkel. Ahhoz, hogy egy magyar átlag ember megéljen, minimum valakivel (értsd pasival/nővel), vagy családdal kell élnie. Egyedül 120 ezer ropiból se feltétlenül élnek meg emberek. Kb itt van a mai magyar átlagkereset tudtommal. A nők meg ugye eleve kevesebbet keresnek a világon mindenhol.

Ludmilla, semmi gond! : )
Igen, ez is igaz.

Biztos nagyon kiakasztó lesz, amit most írok, de milyen érdekes, hogy az olyan országokban, ahol szép lassan kezd visszafejlődni a női "egyenjogúság" (társadalmi szerepvállalást illetően), ott a nőknek egyre kevesebb a gondja.
Oroszországban az a tendencia mutatkozik meg, hogy ha a nő nem önkifejező tevékenységet végez (énekel, fest, fotóz, ruhátkészít/ruháttervez, ír, weben szüttyög, stb-stb), akkor egyszerűen nem dolgozik, hanem ahogy a régi világban is: Házimunkával van el, meg a gyerekekkel. (Persze csak miután már összejött valakivel komolyabban, addig él mint önálló felnőtt ember.) Az orosz lányok el is várják, hogy a párjuk a csinos kis fenekük alá hurcoljon mindent, leginkább pénzt, amiből ők cserébe fantasztikusan főznek (ők még tudnak), ruhát vesznek, lakást tartanak rendben (ha nem is a két kis kezükkel, hanem közép-ázsiai vendégmunkásokkal), stb.

És nincs, vagy alig van félrekefélés, a híresen agresszív-italozós orosz pasik egyre kevesebbet vegzálják az asszonykákat és kezd megint a helyére (?) kerülni minden.

Vannak kívételek. Oroszország egy szabad ország, ha az illető nőszemély hivatásos vadászpilóta akar lenni, alkalmas és szorgalmas, akkor az lesz (ismerek ilyen lányt, azért hoztam példaképpen), de javarészt nem akarnak. Egyre inkább nem. Ez egy társadalmi folyamat, amit egyrészről politikai döntésekkel (kedvezmények, jogosultságok egykeresővel élő családoknak, ilyesmik), de másrészről - és leginkább - egyéni ambíciókból fakad.

Nekem egy 60 kilós, dekoratív, eszes nő ne dolgozzon irodában, csavargyárban, meg Tescóban. Ha ezt akarja, hajrá - de ne kényszerítse rá a társadalom. A nőnek igen is más szerepe van, mint egy férfinak, pusztán meg kell adni a lehetőséget arra, hogy kiléphessen ebből, hogy önálló döntést hozhasson. De nyugati tévésorozatokkal, filmekkel, szingliséget hirdeőt "pop-kulturával", állami hozzá(nem)állással, miegyébbel csak rontanak a helyzeten. Mert átbillent a mérleg nyelve és a pasik nőiesednek, a csajok faszisodnak. És nincs ez így jól.

Itt jegyzem meg, hogy eddigi 6 komoly kapcsolatomból 3 orosz, 1 ukrán lánnyal sikerült. Elég jól. : )
Ha a nők nem próbálnának meg minden téren megfelelni, és csak néhányra koncentrálni (szakaszokra bontva) az életükben, odafigyelnének magukra, arra, hogy mi a fontos NEKIK és nem a környezetüknek (megfelelési vágy, Szex és New York-életérzés, stb.), akkor nem esnének minduntalan léthazugságok generálta csapdákba.
Nem, a nőnek nem a konyhában van a kizárólagos helye. De a nő a meleg, az akol, a középpont egy családban. És ha ez nincs rendben, akkor simán pofánvághatja egy orbitális balfasz, akit mellesleg pont ő választott maga mellé - hála a társadalomnak.

Nagyon messzire vezet ez a téma is. Sajnos.

Spidermike 2008.11.25. 16:36:45

scsaba1: Miért, miért, miért nem tehet mást? Így kezdődött az egész kapcsolat? Hogy az egyik szeretne egy csajbulit/pasibulit, a másik pedig zsarolja, felpofozza, fenyegeti, hogy márpedig azt nem?

Én szinte elvárom, hogy a barátnőm néha elmenjen az ő barátaival, volt osztálytársakkal bulizni. És gond nélkül megmondom, ő meg elfogadja, ha kanbuli van, meccsnézéssel. Egyensúly kell, semmi más.

jani 2008.11.25. 16:41:32

Rihard - a pánszláv

Na, ez kb. az általam leírt - főleg filozofikus gondolatmenet - gyakorlati megvalósítása.

BiG 2008.11.25. 16:42:04

Kérdem én, mennyire tehető felelőssé az ilyen esetek a nő?
Nem általánosítok, de jó néhány esetben a hunyó a nő.

Két eset, egyik a nagynéném. Addig nem bírta befogni a száját, csak mondta-mondta, csak szapulta a férjét, amíg egyszer kapott egy monoklit. Attól helyredöccent az agya kissé. Ugyani SZÓBÓL, KÉRÉSBŐL, hogy hagyja már abba a lepcsesjártatást, a lelki pressziót, nem értett. Kibulizta magának a frászt. Egyébként ismerem a férjét, nem szokott nőt verni. Nem agresszív alak. De kiborították, sikeresen.

A másik, a volt telekszomszédom. Betört hozzám és lopott (van szemtanú). Miért? Kölcsön is kérhette volna, amit elvitt. (Lopott a másik szomszédtól is.) De nem így tett. Rokkantnyugdíjas, otthon tesz-vesz. A felesége rövid pórázon tartja, mivel saját jövedelme szerény, az asszonytól függ. De nem harmónikusan osztják be a pénzt, hanem a feleség diktál, szinte alamizsnát ad a férjnek. Gondolom, ez éreztetve is van vele, hogy hol a helye. Eredmény? A férj annyira eltorzul lelkileg, hogy kicsinyes betörést-lopást is elkövet, meg kicsinyes bosszúkat áll vélt sérelmekért (átdobált szemét, faág, szétvágott slag).

Nos? Kis lelki élet, de nem csak a végeredmény, kiragadva, hogy a "nőt ütik", hanem folyamatában. Egyensúlyképpen.

Üdv!

Destroy 2008.11.25. 16:47:22

Rihard - a pánszláv 2008.11.25. 16:35:51
Egyrészt azért egy nő egyedül is képes boldogulni, de mindannyian ott kezdik a számolgatást, hogy mennyiben kerül egy pesti albérlet. Az életükön való változtatás eszükbe sem jut. Azt mondom, hogy akinek a jobb megélhetés+verés és a apró nélkülözések+nem verés kombóból az első jön be, az ne panaszkodjon. De nem akarok itt nagyszájú lenni, tudom biztosan nehéz.
Ott van viszont a másik eset. Ugyanilyen kapcsaolatokban a nő bizony félrepislant időnként, ez tuti. Volt ismerős pár, ahol a második pasi egy idő után azt mondta, hogy ő élne a nővel, költözzön hozzá. A nő továbbra is hazament, hagyta hogy terrorizálja a férje. Most hagyjuk, hogy a nő mennyire volt gerinctelen a félrelépéssel. Kész helyzetben esze ágában sem volt elköltözni. Volt egy pasi, aki megverte, meg egy, aki simogatta a sebeit. Ő meg mégis az előbbivel lakott. Ezek után nem tudtam sajnálni.

Rihard - a pánszláv 2008.11.25. 16:52:44

Destroy

Nyilván valami oka volt arra, hogy miért döntött így - ő legalábbis bizonyosan ezt mondaná. : )

A félrekefélés témáját illetően: Ami Magyarországon van, az döbbenet. Egyetlen egy magyar párom volt és tudtommal ő az egyetlen, aki nem bírt magával. Ez persze baromira nem reprezentatív felmérés, de ha elbeszélgetsz te, vagy más egy átlagos magyar emberkével, valami olyasmit fog mondani, hogy: "Azért ne legyünk álszentek, mindenki megcsalja egy idő után a másikat." vagy "Az a lényeg, hogy a másik ne tudjon róla, mert amiről nem tud, az nem létezik."

Indoklás? "Élvezem az életet." vagy "Ez így normális."

Hát nem, nem az. Soha nem tudnék megütni egy nőt. De hogy ökölbe szorult a kezem, mikor a magyar csajom azt magyarázta bőgve mikor lebukott, hogy de ne legyek már álszent, mindenki megcsalja előbb-utóbb a másikat, az biztos. Az volt a szerencséje, hogy nő.

scsaba1 2008.11.25. 16:53:46

Egy barátomnál ez egész gyorsan kialakult... (Egyébként -mint barát- most asszisztáltam végig az egész szakítás-procedúráját) Fél éve sem jártak, amikor a srác - látván hogy a csaj "szelepes" - szakítani akart, már jött is a fenyegetődzés.. Ami hihető is volt, mert a csaj családjában az öngyilkossági kisérlet bevett konfliktuskezelési módszer volt. (Vidéken élünk, itt mindenki egy kicsit jobban belelát a másik életébe.)

Másrész volt nekem is egy exbarátnőm érdekes kábelezéssel...
Csajbuli akartak tartani, mégpedig úgy, hogy a régi barátnőivel elmennének közösen szórakozni valamelyik nyilvános szórakozóhelyre (tehát nem otthoni pletykálkodós-tévénézős csajbuliról volt szó) Én persze első szóra "elengedtem" (már maga a kifejezés is rossz, mert nem az ura és parancsolója voltam, hogy "engedni" kelljen.) Biztatttam is, hogy persze, menjen, érezze jól magát, nem vagyunk összenőve stb..

Amikor három hónap múlva szakítottunk, akkor persze megkaptam az arcomba, hogy neki az milyen rosszul esett, hogy egy kicsit sem féltékenykedtem, első szóra "elengedtem", biztos nem is szerettem őt, mert az egyik barátnőjének a pasija kerek-perec letiltotta a barátnőt a csajbuliról.

Tehát, ha "elengedem", akkor nem is szeretem, ha "letiltom", akkor pedig zsarnok vagyok..

KopaszMercis 2008.11.25. 16:56:38

A nok hulyek
A ferfiak barmok

gyongyoru kombinacio...

Amugy en sem ertem egyes noket, hogy miert turnek... nevetseges hogy egy mai jogallamban ezt elviselik.

Mindegy ok tudjak.

KopaszMercis 2008.11.25. 16:59:52

Rihard: ha megcsal, akkor azert illik megcsapkodni :)

Rihard - a pánszláv 2008.11.25. 17:01:38

KopaszMercis

Nem te akartál engem megcsapkodni, mikor Rékucnak írtam Szlovákiáról egy levelet és kitette? : )))

És hol van az egy megcsaláshoz képest. : DDDD

KopaszMercis 2008.11.25. 17:03:49

En nem szoktam akarni megcsapkodni senkit, bar a jobboldali szlovakok kulonos helyet foglalnak el a szivemben ;)

Walter Melone (törölt) 2008.11.25. 17:05:16

riadtszemű 2008.11.25. 15:55:59

Irnál nekem egy mailt?

KopaszMercis 2008.11.25. 17:09:18

Gyerekek, egy kis onbecsules egy kis tenni vagyas, es ezeket a problemakat itt mind meg lehet oldani.

JK 2008.11.25. 17:10:41

"De a nő a meleg, az akol, a középpont egy családban. "
Helyesbítenék: a nő FELADATA a meleg, az akol, a középpont MEGTEREMTÉSE a családban. Sajnos ott kerül elkúrásra nagyon sok család a mai világban, hogy a nő - bedőlve a feministra propagandának, ami csak úgy ömlik az úgymond női magazinokból és persze a mainstream médiából - elhiszi magáról, hogy puszta létezésével (munkabefektetés nélkül) kiérdemel és megvalósít mindent, amire egy nő számot tarthat és definíció szerint képes lehet. Pedig a nagy büdös lószerszámot. Egy nőnek éppen úgy meg kell dolgoznia minden nap azért, hogy a kapcsolata, házassága, családja jól működjön, mint a férfinak, mert egyedül utóbbi akkor se tudja harmónikussá tenni, ha megfeszül, egy idő után pedig már nem is akarja, amikor észreveszi, hogy egyedül csak ő tolja a szekeret, kedves párja meg csak időközben jókorára növelt ülepét méltóztatik beletenni mindabba, amit elsődlegesen nem ő teremtett elő.

Rihard - a pánszláv 2008.11.25. 17:12:31

JK
Ez se rossz. De gyakorlatilag ugyanazt mondtuk el, csak te bátrabban. : D

KopaszMercis 2008.11.25. 17:12:53

JK 2008.11.25. 17:10:41

Persze, baszni meg mar nincsen kedve egyiknek sem.

Ez a feminista faszsag akkor mukodne, ha nem lennenek olyan prudek. Igy semmi ertelme.

Bar alapvetoen en is egyetertek azzal, hogy a gonosz 90%-arol a ferfiak tehetnek ezen a vilagon, es ha mind kipusztulnanak egy sokkal jobb tarsadalom lenne itten.. mindazonaltal a feministak mint csoport idiota gyokerek.

JK 2008.11.25. 17:18:18

"Bar alapvetoen en is egyetertek azzal, hogy a gonosz 90%-arol a ferfiak tehetnek ezen a vilagon"
Na de kik szülték meg és nevelték fel ezeket a gonosz férfiakat? Ugye, ugye? :)))))

norindaa 2008.11.25. 17:23:47

CHA,Haroun

Egy: egy gyereket ketten "csinálnak" , sajnos nyilván nem vagyok elég egyedül, hogy felneveljem őket. Ketten elegek lettünk volna.

Mindenki más: ha neked törik be az orrod, te sem tudnál pártatlanul, nem-egysíkúan gondolni erre.

Két úgymond verekedős kapcsolatom volt: az elsőből kiléptem,bele a másodikba,és itt végig a kettőről beszéltem.Az első ütött, ha nem volt cigi, láttam, élvezi ha üthet.
A másik tavaly, tehát a 3. évünkben próbált meg megfojtani, tehát ez nemaz első randin jött le (már agyerekek is megvoltak). És bár érdekes véletlen, hogy két pasim is verekedett,ezenkívül voltam pl hat évig menyasszony,és a vőlegényemből sem ezt váltottam ki. Ezt nagyon sokan átélik, csak kevesen beszélnek róla. Én úgy érzem, túl vagyok rajta, és meg fogom oldani (itt JK félreértett, nemcsak dumálással oldom meg, de hosszabb folyamat,mire önálló leszek, ha sikerül egyáltalán).

És abszolút nem vagyok ebbe belesavanyodva, mert akkor nembeszélnék róla. Ha túlélem, minden jó lesz, és rózsaszín köd, boldogság a gyerekekkel.

Sajnálom azt,akik ilyet tesznek, sosem lesznek boldogok.

Rihard - a pánszláv 2008.11.25. 17:27:21

A boldogság nem egy elérendő cél, pusztán egy állapot. Néha bejön, általában nem. Rá vágyni szép dolog, meg érthető, de merő hülyeség. Vagy jön, vagy nem. Körülmény.

norindaa 2008.11.25. 17:35:22

Jó, akkor azt tervezem, hogy minél többet legyek ebben az állapotban,és ne üvöltésselkezdődjön a nap.

BiG 2008.11.25. 17:47:08

norindaa 2008.11.25. 17:35:22

Tedd magad boldoggá, de engedd meg a kedvesednek is, hogy azzá legyen.

Én kívánok neked jó szerencsét!
Mondjuk hogyan sikerült egymás után ugyanolyanba tenyerelned?... Azért ennek oka lehet...

Üdv!

Cha 2008.11.25. 17:50:01

norindaa!

Mint írtam. Csak magadra számíthatsz elsősorban. Sajnos. Ezért nem mindegy kivel vállalunk gyereket. Te úgy gondoltad, hogy a pároddal érdemes belevágni ebbe a legalább húsz évre szóló elköteleződésbe. Rosszul ítélted meg. A párunkat mi választjuk meg. Senki nem szegezett fegyvert a fejedhez, hogy neki kell szülnöd, nem? Ezért mondtam, hogy megbuktál emberismeretből. Valószínűleg túl fiatal lehettél még egy ilyen horderejű kérdéshez. Ezért nem szabad elkapkodni. Amíg valaki saját magát nem ismeri, csak hiszi, hogy ismeri, addig mást sem ismerhet, és nem válallhatna felelősséget egy új életért sem. De erre legtöbben utólag jönnek rá.

Én azt látom, hogy az agresszivitásnak már kezdetektől fogva megvannak a jelei, csak figyelni kell apróságokra is. Én messze elkerültem az ilyen férfiakat. Zsigerből, ösztönösen taszítottak. Soha nem is futottam beléjük intimebb kapcsolatban. Az pedig elképzelhetetlen, hogy betörjék az orrom. De ha meg is esne, mégegyszer nem eshetne meg ugyanazzal a pasival. Kizárt. Egy életre kiábrándulnék belőle, összemenne előttem, mint a gyapjú 60 fokon, nem tudnám onnantól tisztelni, anélkül meg szeretni sem lehet, vagyis semmi értelme a párkapcsolatnak. Kölcsönös tisztelet és szeretet, bizalom nélkül fabatkát sem ér. S ha ezt nem lehet megbeszélni a másikkal, akkor nincs értelme abban a kapcsolatban maradni. Onnantól vége.

A hibáinkért elsősorban magunkat kell elővenni. Mindenkivel azt lehet megtenni, amit megenged. Amikor először rosszat tette veled a párod, és Te ezt szó vagy tett, válaszreakció nélkül hagytad, akkor onnantól már Te vagy a hibás.

Te valamit nagyon nem észlelsz, amit kellene. Kifogod az agresszorokat. Miért? Ez a Te hibád.

Ha valóban próbálsz tenni ellene, és segít az, hogy akár itt kiírod a sérelmeket, akkor jó. De mind ez semmit nem ér, ha a saját hibáidat nem látod be, és nem teszel eztán ellenük. Ha másért nem, a gyerekeidért. Miattuk kutya kötelességed. Nem kérték, hogy megszülessenek. Nem választhatták meg a szüleiket. Míg te a párodat igen, méghozzá álítólagos felnőtt fejjel. Soha sem késő változtatni.

BiG 2008.11.25. 18:28:20

Cha 2008.11.25. 17:50:01

Nem hibás szegény, csak rosszul működik :-))) Ugyanis kívánságműsor az élet. Ja, meg mint fentebb írtam, a jól működőt is el tudják cseszni a nők is.

Egy régebbi barátnőm jellemezte jól a nők (nem mind, de sok) kapcsolatépítési stratégiáját: kell a jó? Nem! Kell a rossz? Igen!
(Szegény, szintén belesétált a saját jellemzésébe, ugyanis, újra össze akart jönni azzal a sráccal, akivel 10 évvel azelőtt már egyszer szakított, pedig jegyesek is voltak... Érti valaki, hogy ezt miért is kellett? Nem? Én se...)

Ilyen egyszerű. Persze most kapom a hideg-meleget, hogy általánosítok. De ha nem gyakori, akkor miről is szólt ez a "jajjaj, ütik a nőket, és milyen gyakran!"?? Ugye?
Szóval nem általánosítok, csak állítólag gyakran megtörténik.

Üdv!

Cha 2008.11.25. 19:24:56

BiG

Te még mindig nem heverted ki, dolgoztad fel azt a bizonyos régebbi barátnőd. Amit írsz róla, az ugyanúgy igaz a férfiakra is.

Általánosítasz. Valóban. Nincs abszolút jó és abszolút rossz. Minden viszonylagos. Kinek mi a jó, ki a megfelelő, a hozzáillő. Azt kell megtalálnia viszonzottan.

Nem stimmel, és nem korrekt, ha valaki csak a nőket szapulja, ahogy ugyanúgy az sem, ha valaki csak a férfiakat. Én csak érett és éretlen embereket ismerek, mindegy, hogy férfi vagy nő. Fel kell nőni a felelősségteljes, felnőtt élethez. Ez egyik nemnek sem megy egykönnyen. A Te megnyilvánulásod is épp ezt támasztja alá.

TCrown 2008.11.25. 20:13:38

Beau D.N.
Ebből a cikkből, meg a hozzászólások egy részéből süt a buta, ámde emancipált nő férfiellenessége, onmentegetése, hárítása.
Tessék szépen lelépni az első pofon után, és kész. Meg nyitott szemmel párt választani.
Probléma megoldva.

norindaa 2008.11.25. 20:34:00

Cha
van igazság abban, amit mondasz, de hidd el, nem mindenkin látszik elsőre, amilyen.

TCrown
:)))

baboca 2008.11.25. 21:56:55

Komolyan mondom a gyomrom felfordul a kommentek nagy részétől.
Pár dolgot megtudhattam legalább belőlük:
- ha ver a pasim/férjem az mindenképp az én hibám, biztos túlzásba vittem az akadékoskodást stb, szegény pasi már nem tehetett mást, hát megvert vagy hé, lehet mazohista vagyok és eleve ilyen pasit kerestem. Ha pedig megtörténik a baj, akkor meg mi a francért játszom én az áldozat szerepét, hisz én vagyok a felelős.
- Másrészt pedig nő vagyok, mit képzelek én, hogy egyenjogú lennék a férfiakkal? Ha ezt képzelem, akkor egy feminista ribi vagyok. Nem is tudom, mi a francért zavar, hogy minden állásinterjúmon megkérdezik, hogy tervezek-e mostanában gyereket (biztos csak szeretnének gratulálni előre, hátha), vagy miért gondolom, hogy ugyanazért a melóért engem is ugyanúgy meg kéne fizetni mint egy pasit? Én feminista ribi stb... Az én undorító, feminista felfogássommal pedig csak rosszabbá teszem a világot...

Sokat tanultam, köszönöm.

norindaa 2008.11.25. 22:20:45

baboca

:)

TCrown 2008.11.26. 01:23:38

baboca
Nana.
- Nyilván nem CSAK a te hibád. És aljas dolog egy pasi részéről, ez is biztos. Ami viszont CSAK a te hibád, az az, ha HAGYOD.
- Naná, hogy egyenrangú vagy. Sőt. A férfiakről olyan mondatokat lehet manapság leírni, amit egyetlen más népcsoportről sem. Például:
"A férfiak olyanok amilyenek, és bizony sokszor csak a tettekből értenek." - a cikkben;
"mindig a férfi a hibás" - dezs2 2008.11.25. 15:30:38
"A ferfi aljassagbol ol, a no meg onvedelembol/vegso elkeseredesbol." - Haroun 2008.11.25. 15:38:32
Nézzük ezeket a mondatok kis szócsere után, ok?
"A cigányok olyanok, amilyenek, és bizony sokszor csak a tettekből értenek"
"mindig a zsidó a hibás"
"A cigány aljasságból öl, a fehér meg önvédelemből"

Ilyen mondatok után minden liberális NATO légicsapásért zokogna Brüsszelben, azt hiszem. De a férfiakról, azokról lehet írni...

Rékuc meg büszkén ecseteli a 2008.11.25. 15:05:48-ban, hogy törte el három helyen pasija orrát. Ha megfordítanénk azt a szitut, az hogy tetszene?

Nem mentegetem a nőjüket verő pasikat, szó se róla. Csak ne felejtsük el, hogy minden nőverő pasi mellé kell egy nő, aki HAGYJA.

NE HAGYJÁTOK!!!

(Ha pedig hagyjátok, ne várjatok sajnálatot. Darwin at work...)

baboca 2008.11.26. 10:07:52

TCrown,

1. a kissé ironikus szövegem elején ott van a ha, de itt most elárulom neked nem kell féltened, biztonságban vagyok, olyan család és olyan pasi mellett, aki sosem ütne meg.

2.A te felfogásod is arról szól, hogy a vert fél (legyen az nő vagy férfi) hibája az, hogy hagyja hogy megverjék.
Én pedig azt mondom, hogy az olyan embernek, aki hagyja, hogy megverje a pasija/férje/nője/felesége annak már nem egészséges az énképe stb.
Engem nem vernek, én is azt mondom: Nem hagynám! Ha mégis megverne (valszínű ő győzne a 160 cm-em és 50 km-om ellen), tuti feljelenteném, otthagynám a francba, velem ilyet nem tehet!

De, nem vagyok ilyen helyzetben, engem nem terrorizálnak, az énképem rendben, a pasim tisztel mint embert, mint nőt, mint társat, mint barátot, mint leendő gyermekeink anyját és ez persze nem egyirányú. Sőt, én olyan családban nőttem fel, ahol ugyanez megvan. Az erőszaktól pedig konkrétan irtózom (komolyan, még a kutyám sem tudom veréssel nevelni), én a szavak embere vagyok.

Ugyanakkor a véleményem az, hogy amikor ilyen helyzetben van egy nő/férfi, mindent másképp lát, mint te vagy én. Hülyén hangzik, ha azt mondom nem egészséges az ahogy ő látja a dolgokat, inkább azt mondom, hogy ő úgy látja a világot, ahogy azt a domináns (erőszakos) fél láttatja vele. Ezt mi nem érthetjük meg. Ennyi. Ezek az emberek egyfajta agymosáson is átmennek, megtörnek. Szerintem igencsak nagy százalékban csupán segítséggel tudnának kilépni ilyen helyzetből. Ez valakinek pedig megadatik, valakinek pedig nem.

Spidermike 2008.11.26. 10:41:18

Tetszett valamelyik régebbi kommentben, hogy a svédeknél "szex és együttélés" néven van felvilágosító óra. Ez máris a gyökereknél látszik kezelni a problémát. Amíg valaki sírdogál, hogy jajj, megvertek, felcsináltak, nem voltak jelek, egyből a fojtogatással kezdődött, addig lesznek anyaotthonok, ahol találkozhatsz ilyen emberekkel. Milyen fennkölt dolog ide elmenni, megsimogatni őket, azt mondani, hogy te pedig többet érdemelsz, meg a gyereked is. Majd koldulunk ruhát, társadalmi munkában ügyvédet, orvost, pelenkát, faszomtuggya mit. Ahelyett, hogy elmenne mondjuk egy gimibe, szakközépbe, és ott tartana felvilágosító órát. Kiállna pár sorstársával, akiknek jó nagy hasa van és elmondaná a történetét, nagyobbat ütne, mint egy 50 éves vasszűz monoton előadása a méhekről és szaporodásról.

egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2008.11.26. 11:18:30

I!

írj nyugodtan az emailcímemre, ha gondolod.
foglalkozom ilyen esetekkel, mint a tiéd, tudok segíteni néhány dologban, mert amúgy itt leírva hosszú lenne.
+ajánlom a Mérgező szülők című könyvet

egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2008.11.26. 11:46:57

+néhány hozzáfűzés a korábbiakhoz:

a nők elleni erőszak (vagy hívhatjátok partnerbántalmazásnak)egyik fontos jellemzője, hogy ciklusos, szisztematikus, fokozatos. a fizikai erőszakot mindig megelőzi a verbális, a helyzet egyre jobban eldurvul. vannak a kapcsolatban ún. "mézeshetek", amikor egy jó kis verés után a férfi fogadkozik, "megbánja", amit tett, elhiteti a nővel, hogy megváltozik. aztán minden kezdődik előről. többek között ez is oka a kapcsolatban maradásnak. nameg pl. az, hogy arról, aki azt hajtogatja, szeret, és esetleg mi is szeretjük, nem akarjuk elhinni, hogy bánt (szülőkkel kapcsolatban ez fokozottabban jelentkezik). ilyenkor a nő sokszor magát hibáztatja, próbálja megmagyarázni, miért "érdemli" az erőszakot. pedig erre nincs magyarázat, semmi nem igazolhatja a bántalmazást!!

rendőrségre, bíróságra lehet menni, de kiröhögnek, megaláznak, ejtik a vádat, és ott álsz egyedül, szemben a feldühödött bántalmazóval.
ki lehet mondani, hogy az áldozatokat igazából semmi és senki nem tudja megvédeni.

nem, az agresszivitásnak nincsenek feltétlenül egyértelmű jelei kezdettől, sőt: a bántalmazók nagy része az elején feltűnően kedves, udvarias, "törődő". ezek a jelei, de ugye nőként sokan vágynak ilyesmire, és nem hiszem, hogy ezért hibáztatni kellene a nőket.

norindaa 2008.11.26. 11:57:35

Spidermike

Én kiállok, pl ide is, pedig nem kellemes érzés elmondani, mi történt. Mit érek vele? Nekemtámadtatok. Amúgy igenis,ezért mentem a jogra. Ésa kedvezőtlen fogadtatástól függetlenül mindenhol fellépek az erőszak ellen.

Egypszichoaktivista
Igazadvan, pontosan így történik. Először rózsaszín köd, az első után kidobom, visszafogadom, fogadkozás, elhiszem. Utólag nevetek rajta, de érdekes, vérző orral azt hallgatni, hogy nem fordul elő többet... ápolgatni a gerinctörött cicámat, megmagyarázni a kislányomnak, hogyapa ideges volt... a kisfiam másnap megkérdezi, hogy anya, fáj még a nyakad,mert hallja, hogy alig tudok beszélni... és amikor már egy másik pasihoz menekülök, mert nincs hova, akkor látlelet hiányában a bíróság a kislányomat az apának ítéli,mert elhiszi, hogy én vagyok k.

...nem sajnálom magam, túl vagyok rajta. De elmondom, akár megdöbbentő részletességgel is, hátha csak egyembernek felnyitom a szemét. a szemét... :)

norindaa 2008.11.26. 12:00:55

Amúgy a kapcsolatunk elején,a válásig én sem beszéltem senkinek ezekről a dolgokról... nem hitték volna el. Tipikusan az az eset, amikor vki megöli pl a barátnőjét, és azt nyilatkozza aszomszéd a gyilkosról, hogy "pedig mindig milyen udvarias volt, és segítőkész". Akinek pedig elmondtam... kínos csend... nem rá tartozik... oldjátok meg a problémáitokat.

egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2008.11.26. 12:07:26

norindaa
csak most olvastam el a hozzászólásaidat, örülök, hogy túlvagy rajta (persze túllenni sokáig tart, a feldolgozásnak több fázisa van), és remélem, ha legközelebb ilyen férfival találkozol, gyorsan észreveszed! mert megelőzni nem igazán lehet, max. egy idő után megtanulni felismerni a jeleket. sajnos gyanakvónak kell lennünk és óvatosnak, hogy védjük magunkat.

TCrown 2008.11.26. 13:54:37

baboca

1. - értem én, nem féltelek. :)
2. - A vert fél hibája, hogy hagyja, ez tény. Talán nem írtam bele eléggé, ez a hiba kétségtelenül eltörpül a mellett, hogy valaki ver. De a felelősség akkor is közös.

Nem virtuális pofonokat akarok osztogatni a vert nőknek, korántsem. Csak az ilyen cikkek, valahogy mindig arra lyukadnak ki, hogy a pasik szemetek, veszélyesek, álnokok.
Ehelyett szerintem , arról kellene beszélni, hogy a nőknek legyen ereje az ilyen helyzetből kilépni.

Nem minden pasi ilyen. Ezt szerintem fontos tudatosítani az ilyen szituációkat elszenvedő nökben.
Már csak az ő érdekükben is, hiszen ha mindn pasi ilyen, akkor nem érdemes kilépni egy ilyen kapcsoltaból, csak ha valaki magányosan akar élni. Viszont ha vannak rendes pasik, akkor érdemes lenne egy olyannal való kapcsolatra cseréni a meglévő borzalmast, nem?

baboca 2008.11.26. 16:07:56

TCrown ebben igazad van, az ilyen helyzetben élő emberekkel meg kell értetni, hogy érdemes kilépni egy ilyen kapcsolatból.

Egyébként pedig nem minden férfi szemét, álnok, veszélyes...én ismerek legalább 4-et, aki nem ilyen:D:D

Sőt, csak suttogva mondom, de szerintem sokkal több nő tulajdonságai közt lehet fellelni pl. rosszindulatot (engem már két munkahelyemen készített ki nő). Az örökös féltékenység, kétszínűség, rosszakarás uhh, nem ütnek, de azért az életed megkeserítik. De azért ez más mint a cikkben említett téma. Azt már úgy hiszem kiveséztük:)

Sunmachine 2008.11.27. 15:50:16

Én csak egyet nem értek. Miért gondolja a legtöbb hozzászóló, hogy a gyerek az a nő gondja? Mint valami kinövés.
Én nem adnám a kölkeimet...

imre42 2009.02.11. 16:54:27

Későn jöttem, és lusta is vagyok az összes kommentet végigolvasni, úgyhogy most csak az eredeti cikkre reagálok, sőt annak is inkább csak egy részére.

"Milyen felnőtt lesz abból a gyerekből, aki minden nap csak a feszültséget éli meg otthon?"

Hát elmondom, mert jó eséllyel nem olyan, amilyenre a többség gondol. Olyan lesz, akinek az egyik elsődleges életcélja, hogy a lehető legteljesebb mértékben különbözzön az apjától. Olyan, aki kiirtja magából a férfiösztöneiből fakadó, veleszületett uralkodási hajlamainak az utolsó írmagját is. És aki aztán pofával a sárban veszi észre, hogy a nők egy nagyon jelentős része (bár szerencsére azért nem az összes) így viszont már nem tekinti férfinak.

Pontosan ugyanazt az aggresszióra való hajlamot, ami később tönkreteszi az életüket, a nők eleinte erőnek látják, és rettentően nedvesednek tőle.
süti beállítások módosítása