Hamis DVD vs. közbiztonság

2008.11.11. 11:00

Egy biztos, mert ezt már Einstein is megmondta. Az emberi hülyeség végtelen, főleg akkor, ha ezzel demagóg nézeteket lehet alátámasztani. Különösen kiemelkedő teljesítményt mutatnak fel ebben a nemzetközi és hazai szerző jogot védő szervezeteket. Most egy ilyen súlyos cselekményt követett el Horváth Péter, a Proart igazgatója. Nézzük sorban az eseményeket, és az ominózus mondatot.
A rendőrség lefoglalt 6000 db hamisított DVD-t egy budapesti férfi lakásán. Mindent vittek, ami a bűncselekményben részt vett, tehát a számítógépeket, tokokat. Viccesen mondhatnánk, hogy tokkal, vonóval minden összeszedtek. A férfi a rendőrség állítása szerint egyedül működtette eme manufaktúrát, majd ezt tovább adta a kiskereskedelmi partnereknek, akik a piacon adták el a lemezeket. Az ár erősen függött attól, hogy mennyire exkluzív az anyag, így 400-8000 forintos ár volt az, amit a végfelhasználóknak fizetni kellett. Eddig rendben is van, nem szeretjük azokat, akik pénzt csinálnak ebből a tevékenységből. Igaz tudjuk, hogy a rendőrségnek volnának fontosabb tevékenységei is, de örülünk neki, hogy a bűn legapróbb pislákoló lángját is rögtön eltapossa a hatóság. De lássuk, hogy miként kommentálta a fent nevezett személy a történteket.
„A legvége ezeknek a pénzeknek nem az alkotókhoz kerül, akik ingyen dolgoztak, hanem egy-egy kalózcsapathoz, egy-egy gengszter brigádhoz, akik később ezt a pénzt más bűncselekmények elkövetésére használják fel és ezzel a közbiztonság is romlik” Ebben mintha egy igen erős csúsztatást éreznék. Gyakorlatlan hírnéző vagy olvasó rögtön vizionálja magában, amint a jól sikerült DVD eladások után a delikvensünk elmegy, és vásárol a pénzből egy rakás fegyvert, amivel másnap már ki is rabolja szegény belvárosi ártatlan nyugdíjasokat. Máris kész a pánikkeltés, és egy kis pletykakeringés után a DVD lemezt otthonában másoló 10 éves unokájában a legveszélyesebb bűnözőt fogja látni a nagymama. Mert aki másol, az a közbiztonságra veszélyes gengszter. Elemezzük most ezt a hírt, és engedtessék meg, hogy hasonlóan pongyola módon csak dobálódzunk a számokkal.
Az emberünknél találtak 6000 db lemezt. Ez a rendőrség szerint nagyon nagy fogás, mert ez a férfi gyártotta a Budapesten illegálisan forgalomba hozott filmek negyedét. Ismétlem, hogy negyedét. Akkor ezek szerint az elfogás pillanatában 24.000 hamis lemez volt a főváros területén, ha feltételezzük, hogy a többiek is hasonló raktárkészlettel dolgoztak. Ha lemezenként kemény 3.000 forintos veszteséggel számolunk, akkor ez azt jelenti, hogy 72.000.000 forintnyi károkozó eszköz volt jelen Budapesten. Az ASVA szerint viszont az ebből eredő visszaélések éves szinten az országban 199 millió dollár! veszteséget okoznak a jogtulajdonosoknak. Ez mai dollárárfolyammal majdnem 600 szorosa, mint ez a bizonyos 72 millió forint. Ennyiszer 24.000 lemezt kell eladni a hivatalos károkozási adatokhoz.
Tudom, pontosan ugyanazt teszi ez a számítás is, mint most a rendőrség és az ASVA nyilatkozata. Csúsztat. A rendőrség fényezi magát, hogy ez a negyede, holott valószínűleg annál jóval kevesebb. Azt is tudjuk, hogy a DVD eladás csak egy szegmense a károkozásnak, vannak más területek is, ahol összejön az összeg, még ha az messze nem az említett 199 millió dollár. A ProArt pedig továbbra is szórja a magot a társadalomba, amellyel el akarja hitetni, hogy a filmnézés ilyen anyagokról nem más, mint hozzájárulás a közbiztonság romlásához. Mert a DVD pénzből fegyver, kábítószer, prostitúció és egyéb lesz. Már csak azt a kérdés érdemes feltenni, hogy a lemezenként néhány száz forintos haszon vajon tényleg a nagy bűnözők jellemvonása? A készítőnél – feltételezésem szerint – átlagosan 200 forint haszon maradhat lemezenként. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség elfogott valakit, aki majdnem csinált bő egymilliós hasznot ezeken az anyagokon. Ez a pénz nem éppen az a mennyiség, ami olyan nagyon fellendíthetné az alvilágot.
Röviden összefoglalva nincs ezzel semmi baj, de a nyilatkozatokkal óvatosan kellene bánni, és nem felesleges pánikot kelteni a társadalomban. Legközelebb, amikor elfognak egy bicikli tolvajt, akkor is óvatosan tessék bánni ezzel, és ne képzeljük rögtön azt, hogy a bicikli árából ő bankrabláshoz akart fegyvert vásárolni.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr24763030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pistike 2008.11.11. 11:22:52

Szerintem az ezen keresett pénz legfeljebb egy tisztességes megélhetéshez elég, illetve egy tisztességtelenhez. Előtte venni kellett gépeket, aminek még ki kell termelni az árát.
Nem sajnálom, vesszen aki ebből üzletet csinál, de szerintem a proartos kijelentés messze túllő a valóságon.

macskari · http://www.macskari.naploja.com/ 2008.11.11. 12:33:39

Engem igazából nem is az zavar, hogy a jogvédők élből hülyének néznek, hiszen ez a dolguk, ezért fizetik őket. Az már sokkal jobban, hogy a törvényhozóinkat is sec perc alatt megvették kilóra, és most már törvényi háttérrel, a rendőrséggel karöltve hülyítik a népet. Bár ami a törvényhozókat illeti, azért a szimpla butaságot sem szabad kizárni a tényezők közül...

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.11.11. 14:09:01

szvsz inkább nem 6k darabot találtak, hanem 6k féle film példányait találták... úgy már lehet, kijön a számítás...

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2008.11.11. 15:10:48

"A legvége ezeknek a pénzeknek nem az alkotókhoz kerül, akik ingyen dolgoztak" --> és ezt így hogy???... Filmiparban? Biztos olyan filmeket másolt amit pár haver dobott össze a nyári szünetben, ugye?

malócz 2008.11.11. 16:33:30

Nekem az agyrém csúcsa a jogtiszta DVD-ken látható fegyelmező és elrettentő feliratok/rövidfilmek amiket nem lehet léptetni. Ezeket csak és kizárólag azok látják, akik a jogtiszta kiadványt használják, vagyis nagy valószínűséggel megvásárolták a lemezt, mégis csak ők kapják a büntit. :)

emese 2008.11.12. 11:24:57

Nem ide illő téme de Mov immár tegnap óta 3x-os apuka :) (és gyönyörű a kisbaba)

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.13. 10:10:39

Egyrészt nagyon-nagyon gratulálok a babákhoz, e ölöm, e bodóttá.

Másrészt pedig nagy ívben teszek a DVD másolás büntetésére. Én lennék a legboldogabb, ha nem kellene másoltatnom, letöltenem. Ehhez mindössze egy korrekt EU-s fizetés kellene. Máris nem okozna gondot egy szar 25.000 forint Windowsra. De amíg ez nettó keresetem negyede, le fogom tölteni, vagy megveszem valakitől egy ezresért.

movhu 2008.11.13. 11:11:44

OFF:
Félreértés ne essék, most csak 1 db született, a másik kettő már lassan(na jó, még lassan) fel is nő :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.14. 17:47:55

ha veszek egy másolt DVD-t 500-ért, és ha nem lenne erre lehetőségem, nem biztos hogy megvenném eredetiben 5000-ért.

Utálom ha így számolják az "okozott kárt" ...

Illúzió · http://cs2.hu/community/arcade.php? 2008.11.25. 14:40:20

Zseniális, hogy a hamis DVD-ből milyen következtetéseket tudnak levonni.

Szerintem a 3. világháború egy másolt, gagyi, tékás DVD miatt fog kitörni... Mi más miatt?

Az a legnagyobb szemétség, hogy fizetek a memóriakártya után is, amire saját szellemi termékem kerül, és az a DVD lemez után is, amire saját adataim kerülnek.

süti beállítások módosítása