Pelenkás megasztárok

2008.10.02. 09:00

A dalos pacsirták hivatalos őszi menedékhelyeként funkcionáló Megasztár c. össznépi szórakoztató műsor sem kerülhette el a végzetét, ahogy ez az ilyen és ehhez hasonló tehetségkutatók esetében lenni szokott, erről is lehúztak még egy bőrt. A negyediket. Gondolom, a legnagyobb örömmel, hiszen a „panem et circenses” örökzöld, mindig is az volt, igaz, olybá tűnik, mintha piciny hazánkban inkább a „circenses” dominálna.  
A Megasztár 4 készítői új zsűrivel és új feltételekkel örvendeztették meg a nagyérdeműt, főleg a korhatár kitolása aratott osztatlan sikert, özönlött is a nép a vidéki és a fővárosi válogatókra. A felső korhatárt eltörölték, az alsót tizenkét évben szabták meg, így nem csoda, ha országunk apraja-nagyja olthatatlan vágyat érzett arra, hogy végre megmérettesse magát, megcsodáltassa torkának eddig valamilyen okból kifolyólag még nem azonosított, de szerinte feltétlenül ott rejtező kincsét. Az önjelölt sztárok között láttunk nyugdíjas Pista bácsikat, akik az „Egy cica, két cica, száz cica, jaj!”-t fütyörészik a kerti veteményes kapálgatása közben, láttunk pirospozsgás Mari néniket, akik az unokáknak dúdolnak hamis altatót, láttunk monitorfüggő Petiket, akik a maguk csendes kocka módján suttogva hörgik a heavy metalt, láttunk széplányvagyok Katikat, akik szépek és… szépek és ennyi, láttunk félszegen vigyorgó emósgyerekeket, akik ezek szerint nem is igazi emósok. Szóval, jött sok boldog-boldogtalan, látott-énekelt és vesztett, mert az ugródeszkának van egy olyan kellemetlen tulajdonsága, hogy igen nagyot lehet róla zuhanni, sőt, pofán is csaphat, ha nem vigyázunk.
Félelmetes, idén mennyi bölcsődés-óvodás szabadult a Megasztárra. Nyilván azért tolták lejjebb a korhatárt, hogy minél többen jelentkezzenek, minél nagyobb körből szemezgethessék a tehetségeket és minél több adást ollózhassanak össze a válogatók kellemes, borzalmas, vidám vagy éppen kínos pillanataiból. Nem hiszem, illetve nem akarom elhinni, hogy bárki is komolyan gondolta volna, hogy egy 12-13 éves kamasz valóban alkalmas arra, hogy hitelesen, teljes átéléssel, könnybe lábadt szemmel énekelje a Bryan Adams-féle „Everything I do I do it for you” c. balladát vagy Mariah Carey-től a „Hero”-t. Azt sem tudom elképzelni, hogy bármelyik kiskamasz képes lenne kezelni és feldolgozni azt a munkamennyiséget, azt a stresszt, azt a kiszolgáltatottságot, ami egy esetleges „sztársággal” jár. Még ha valamelyikük aranyat is rejteget a torkában, életkorukból, érzelmi és értelmi intelligenciájuk szintjéből fakadóan nem alkalmasak az efféle megmérettetésekre. Azt már meg sem említem, mennyire idegenül és nevetségesen hat egy kamasz Christina Aguilera imitátor, aki a klipekből ellesett, szexinek hitt mozdulatokkal simít végig fejletlen gyerektestén, és olyan műhangokkal operál, amelyeket a milliószor meghallgatott számokból utánzott le.   
Felelőtlenség ilyen fiatal gyerekeket engedni ezekbe a műsorokba. Felelőtlen a menedzsment, hiszen tisztában van azzal, hogy nagyon gyakran a sztárfabrikáló sorozatokból rohamtempóban kikerült, felnőttnek számító emberek is képtelenek elviselni a "a ma bombahír vagy, holnap már a kutya sem kíváncsi rád" gépezet működését. Értem én, hogy nézettség és pénz és miegyéb, de gyerekekről van szó, kérem szépen. Felelőtlen a szülő, mert sokszor nem ad reális visszajelzést a gyereknek, nem mondja finoman-óvatosan a kamaszarcba, hogy kisfiam-kislányom, nem vagy tehetséges az éneklésben, csak ügyes, ne jelentkezz a Megasztárba, mert nincs értelme, még akkor sem, ha a fél osztály elmegy a válogatóra. Persze, erre az őszinteségre csak az a szülő képes, amelyik nem a saját meg nem valósított álmait akarja a gyerekére erőltetni, akár tud énekelni a gyermek, akár nem. Felelőtlen az iskola is, mert pl. az énektanár adott esetben nem méri fel, hogy valóban tehetséges-e az a kamasz, vagy csak a helyi kórusból tűnik ki.

Nagyon remélem, a zsűri minél előbb kiszórja az összes kiskamaszt, és nagyon remélem azt is, hogy lesz majd, aki kézen fogja az aranytorkú minimanókat, és szépen elmagyarázza nekik, hogy nem maradnak le semmiről, ha megasztárok helyett egyelőre gyerekek maradnak még egy kicsit. Tehetségüket inkább az idő és a munka csiszolja fényesre, ne egy sztársággal kecsegtető műsortól várják a megváltást.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr61691692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGG 2008.10.02. 09:18:32

A Megaszar elejétől kezdve azt szolgálja, hogy pénzt keressenek vele, emberek kizsákmányolása által. Közben a jelentkezők állaga egyre silányabb, nyitni kell a kört. Talán már így is sikertelenségre van ítélve ez a nekifutás.

movhu 2008.10.02. 09:25:06

Ráadásul a Megaszar csak egyféle módon működik: minden egyéb feltünő tehetséget el kell nyomni. Azaz hiába akarsz te egy nagyon jó együtessel élretörni, a hátsó lobbi altatja az ügyet, mert akkor a kutya sem venné majd meg a legújabb üdvöske lemezét, hiszen rájön, hogy te nagyságrendekkel jobb vagy.
Így viszont nem kell csodálkozni, hogy a nép beleun a magyar zenébe, és már senki sem vesz lemezt. A legújabb MSZ ugyan lefut, de szerintem kifutott produkció.

The M 2008.10.02. 09:50:04

És még csak véletlenül sem teszi tönkre az életét egy gyereknek, ha belavág egy ilyenbe, és véletlenül "sikeres" lesz. Utána az élete éjjel-nappal erről szól, majd valamikor néhány év múlva eszmél rá, hogy rossz vágányon megy a vonata. Csak akkor már visszahozhatatlan éveket veszített.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ennyi idős gyereknek nem kiforrott a hangja, így ilyen idős korban nem is érdemes még énektehetségeket keresni.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2008.10.02. 10:28:45

Miután a rötölö tavalyi tehetségkutatóját is egy kiskölyök nyerte meg, kellett ide is pár. Tudjátok, a "jaj de édes kisgyerek"-faktor. Még jó, hogy kutyát nem hozhattak... az lett volna az igazi trió: egy szilikoncica apucinak, egy szőke kissrác anyucinak és egy édesen csaholó dalmatakölyök a gyerekeknek :D
Egyébként nyerte már a Megasztárt kövér nő, roma, határon túli... idén törvényszerűen egy homárnak kell befutnia :)

Meer 2008.10.02. 10:29:14

A média felelőtlenség. Arról szól, hogy valakiből pénzt csináljanak, ha kell, akkor minden áron. Ez a műsor is ezt lovagolja meg, csak rosszul hangzanak, ha a szlogen szerint énekes-rabszolgákat keresnének. Így állítólag énekeseket keresnek, akikkel aztán olyan szerződést írtnak alá, ami lényegében vissza a középkorba. Gyerekeket engedni a műsorba gyerekkereskedelem.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.10.02. 10:41:28

engem az érdekelne, hogy mi a rossebb visz rá embereket, hogy nulla énektudással beálljanak a tévébe, hülyét csinálni magukból?

movhu 2008.10.02. 10:46:55

Egyrészt az emberekben túlteng az önbizalom, mert a kocsmában azt mondták neki, hogy jó hangja van.
De a Mónika showban történő békülésekhez képest ez semmi. Akkor inkább kiállok énekelni, még ha ezért pénzt se adnak :)

bazs 2008.10.02. 11:09:39

A kutya már lejárt dolog. Anno volt valami tehetségkutató, talán még a Msztárok előtt, ahol szerepelt egy kb. 8 éves kiscsaj (asszem Andika), aki egy ölebbel jött a színpadra és énekelte(?), hogy "Simogasd meg a kiskutyámat, ne félj nem fog harapni...". Aztán sírva ment le, amikor közölték vele, hogy ezt jobb lett volna meg se próbálni. Pedig neki még fan-klubja is volt, meg talán már lemezt is adott ki.
Érdekes, azóta sem hallottam róla. Lehet, hogy álnéven sszerepel most is az orrunk előtt, ez esetben jól titkolja:)

movhu 2008.10.02. 11:16:42

Ejnye, Ejnye Rebeka....:D A kutyáról jutott eszembe.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.10.02. 12:41:48

movhu:
ez nem önbizalom, annak kéne, hogy legyen némi alapja.
szerintem inkább a minta nélküliség. de most komolyan: hányan tettek szert vagyonra, megbecsülésre és hasonlókra magyarországon a zeneiparban? még azok közül is, akik értenek hozzá?

Pistike 2008.10.02. 12:50:51

Hahaha. Ki a magyar minta? Győzike, aki sikeres rapper ? :D Komolyan mondom, hogy átlag magyarnak nem tűnik talán fel, de az ilyen műsorok nyertesei is messze alul maradnak attól a szinttől, amikor az emberi hangra azt lehet mondani, hogy ez igen, valami különleges.

movhu 2008.10.02. 12:53:41

Ez biztos. Hol vannak ezek a hangok azoktól, akiket tényleg sztárnak ismerünk. Egy Tracy Chapman hang, ami önmagában hangszer, az igen.
Múltkor éreztem egy pillantra a nagy kontrasztot. Nem mondom meg melyik magyar rockelőadó zenéjét hallgattam, és közvetlen utána beraktam egy Dire Straits albumot. Nem kicsit éreztem a lépcsőfokot. Emberi hangban ugyanez.

GGG 2008.10.02. 14:04:31

Én a szülők alkalmasságának mivoltát is megkérdőjelezem itt. Tényleg azt akarja tanítani a gyereknek, hogy ez az élet? Ne tanujj jányom, a Beja meg a Győzi is jól íl.

csibike · http://csibike.blogol.hu/ 2008.10.02. 15:14:25

Ha egy gyerek körbenéz a mai sztárocskák között, mit lát? Semmit nem kell letenni az asztalra, mégis van címlap, csilivili élet sötöbö, ergo belőle is simán lehet sztár. Sok szülő számára nagyon vonzó alternatíva, hogy sztárt faragjon/faragtasson a gyerekéből. Sőt, ahogy a válogatókon lehetett látni, a szülők-nagyszülők is simán beégették magukat egy vágyott élet miatt. Önkritika persze sehol. Siralmas.

maszatkonyha · http://maszatkonyha.hu 2008.10.02. 15:33:57

fixa ideám, hogy a fentieken kívül azért is tolták ki a korhatár alsó szélét, mert ugye Amerikában volt az a 12(?) éves kislány, aki megnyerte akkor azt a tehetségkutatót.És azt gondolták, hogy akkor nekünk is legyen egy ilyen...
a zsűri is valszeg azért lett 3 tagú, bár Friderikusz megjelenését most nem tudom hirtelen hova tenni.

The M 2008.10.02. 21:13:06

Egyszer talán jó poén volt a műsor, de utána már csak erölködés. Aki akart, az volt az elsőn, és továbjutott. Ma már a maradék maradékából kell válogatni. Különben egy zeneiskolában jobb csapatot lehetne összehozni.

fkt · http://www.freeweb.hu/fkt/news.php 2008.10.03. 07:41:04

nekem csak a zsurivel van bajom, mert kell azt anyit cifrazni hogy nem jo a gyerek... nem jo es kesz, megmondani neki hogy VISZLAT es kesz, nem meg megalazni a porig, sott meg annalis lejebb.. ah.... Talan a regi Ki Mit Tud-ok jobbak voltak, szerintem sokkal.....

Bilux67 2008.10.27. 14:01:23

Csak azon törtem a fejem, hogy meddig juthatott volna ezen az "izén" pl. Földes László (Hobo)?
Vagy Lovasi András? (Elképzelem amint kiáll a zsűri elé egy szál gitárral és elénekli az "Épp most szoptam le egy benzinkutast..." kezdetű könnyed slágert).
Vagy Viszockij?
Cseh Tamás?
Vagy sokszáz más előadó, akiket esélyünk sincs megismerni, mert a médiának nevezett gazdasági vállalkozásokból csak a veszélytelen (értsd: nehogy gondolkodni kelljen!) 10-20 éves dalocskákat kapjuk?

Bilux67 2008.10.27. 14:26:21

Tudom nőjek fel, de mit ismerünk mi a tőlünk keletre lévő zenékből?
oroszorszag.blog.hu/2008/03/28/ddt_volt_van_lesz

Pár éve rajtakaptam unokaöcsémet (10-11 lehetett akkor) hog valami karamell "zenét" dúdolgat. Szegény akkora fejmosást kapott... :-)
süti beállítások módosítása