Súlyos hiányérzetem volt már egy ideje. Nem tudtam, mi az, ami gyötör, csak az űrt éreztem magamban. Ma délelőtt kedvenc kávézómban egy capuccino mellett jöttem rá, mi volt ez az üresség.
A napi sajtót néztem át, mikor óriási fotóról mosolygott rám kedvenc celebem, Kelemen Annácska. Sietősen lapoztam a cikkhez. Mi van már megint? Hisz volt már, hogy meglelte a G-pontját (Nem nevet! Egy nő életében ez sarkalatos pont!). Volt, hogy autót kötött el, a kutyája támadott meg embereket, volt kábítószeres ügye … volt itt minden, kérem szépen. De egy ideje csend van. Ezért hát a hiányérzet. De most újra itt van, nézzük, ezúttal mivel szórakoztatja a nagyérdeműt? És olvasom: 700 köbcentis melleket préseltetett a bőre alá.
Ennyi csak? Csalódott vagyok. Ez nem vall Annácskára. Ez ma már nem hír. Molnár Anikó után, aki le is filmeztette a műtétet? Pákó után, aki nyilvánosan tolta le a nadrágját? Albert Györgyi után, aki ötödik?, hatodik? házasságát kötötte … volna, ha az utolsó pillanatban meg nem gondolja magát, és nem alázza meg a párját azzal, hogy nyilvánosan kitálalja, hogy soha, egyetlen percig nem szerette azt a férfit.
Egy Suzukira való mell ma már nem hír, drága Anna. Lassan megfakul a fényed a magyar sztárvilág egén, ha valami újabb zaftos nem következik hamarosan.

Ilyesmiken gondolkodom, és azon, hogy napi munkám során mennyi, és mennyi fiatal lány meséli el nekem az életét, a világnézetét, és mennyire nem tudok én ezzel mit kezdeni. Néhány napja Márton Kitti levelének kapcsán gondolkodtunk itt arról, hogy mi a csoda történik lányainkkal. Olyan néha, mintha nem is ebben a világban élnének. Nincs fogalmuk a munkáról, a párkapcsolatokról. Álomképeket hajszolnak sikerről, szépségről. Millió történetem van arról, hogy miképpen akaszkodnak férfiak nyakába, és tűrik el, hogy kihasználják őket. Mintha eltűnt volna a tartás belőlük. De miért?
Gondolkodom. Nézem Annát, a szépséges arcát, a tökéletes alakját. Számít az bárkinek, hogy van- e valami a fejében? Mikor nyilvánosan megkérdezte Havas Henriket, hogy szeretné- e, hogy kielégítse, az sem keltett különösebb feltűnést. Aki jó helyen fekszik, annak több jut az életben- ezt látják a lányok. Aztán mikor  kikapcsolják a tévét, azt látják, hogy a szüleiknek egyetlen jó szava sincs egymáshoz. Hogy nem számít, ha egy nőt lehülyéznek, megütnek, és persze a nő is megteheti ugyanezt a párjával. Bizony, vagány csaj az, aki verekszik. Meg tudja védeni magát. És ha a fiúja megcsalja, akkor a riválist kell lenyomni, de nagyon. A srác pedig megígéri, hogy soha többet, aztán mehet minden tovább.
Mire a csésze kiürül, már sajnálom Annát, aki nyilván nem nőtte ki ugyanazt a kamaszos butaságot, ami azokban a lányokban is munkál, akiknek én teszem fel a kérdéseimet: Miért jó ez neked? Miért kínálkozol föl, miért kapaszkodsz? Hisz fiatal vagy, senki nem kötelez rá, hogy ostoba légy. Tanulhatsz, kereshetsz munkát, lehet kapcsolatod ennél jobb is. Minden előtted van, csak akarj már valamit!
Ilyeneket szoktam kérdezni vén róka módjára, mert valahogy szeretném a szépséges arcuk mögött meglátni az öntudatos nő csíráját, akit majd néhány év múlva lehet szeretni a kellemes társaságáért, a humoráért, a finomságáért, az intelligenciájáért. Ha volna lányom, biztos mesélnék neki ezekről a dolgokról. Ahogy a fiaimnak mesélek lovagias férfiakról, hős szerelmesekről, a nők tiszteletéről. Mert az a mese, ami a toronyban élő királylányról szól, akiért árkon- bokron át eljut a bátor vitéz, az nem mese ám. Ezek a tornyocskák léteznek a valóságban is. Csak éppen nem a Kelemen Annák, Molnár Anikók, Maria Geronazzók és Kiszel Tündék ülnek bennük. Ezt lenne jó megértetni a kislányokkal egy olyan családban, ahol apa szépen beszél anyával, ahol a konfliktust nem ordítással és verekedéssel intézik el, ahol nem nézik át egymás telefonját, nem küldik a gyereket apa után leskelődni… ahol egy kislányból igazi tündérkisasszony növekedhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr87660564

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.09.13. 14:32:04

Hóbelevanc - Hol teremnek az Annácskák, Kittik, Zsanettek?Súlyos hiányérzetem volt már egy ideje. Nem tudtam, mi az, ami gyötör, csak az űrt éreztem magamban. Ma délelőtt kedvenc [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kariking · http://ralialfa.blogspot.com 2008.09.13. 09:19:48

A Simson nem csak 50 köbcentis? Vagy tuninggal mondjuk 70-80?

suo tempore 2008.09.13. 09:29:53

most őszintén...napi 8 óra meló, utána futni gyerekért oviba, hazaesni 5-6 órakor, vacsorakészítés, házimunka, hétvégén vásárlás, takarítás, mosás,az esték arról szólnak,h ágyba rogysz a fáradtságtól

most el lehet ítélni őket azért mert ezt nem akarják??? az én fejemben is megfordul néha,h kemény ára van a "tisztességes asszony" mítosznak

mert ez történik a királylányokkal, a hétországra szóló lagzi után

Cola 2008.09.13. 09:31:38

a tuninggal a teljesítmény nő, nem a köbcenti :-)

Cola 2008.09.13. 09:32:39

bár ha jól teleszívja magát, akkor lehet az 70 is ...

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2008.09.13. 09:39:11

no, akkor most kb. pont tízszer akkora a melle, mint az agya...

nos 2008.09.13. 09:40:40

"ki jó helyen fekszik, annak több jut az életben- ezt látják a lányok. "

Ezt speciel az ük-ük-ük-ük-ük-ük... anyjuk is tudta már soktízezer évvel ezelőtt is...

Jómunkásember 2008.09.13. 09:41:02

jó kis cikk ez elkurvul a világ.

az pedig h álmokat kergetnek nem csak a fiatal lányokra igaz hanem a fiukra is.mind uj kocsit akar, seftelni, nagy lovét akasztani a semmire.egész egyszerűen a semmire.azért mert ők vannak.több ismerősöm is bemutatott nekem "arcokat" akik 26-28 évesen ugy főiskolások, egyetemisták h egy full életképtelen szakot erőltetnek nem dolgoznak és a szüleik nyakán élnek.majdnem 30 évesen jézusom.mit akarunk ezeke után?
biztos vagyok benne h nyugdijunk na az nem lesz...:)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.09.13. 09:42:37

A férfiakból ugyanúgy eltűnt a tartás mint a nőkből... A csordaszellem uralkodik az embereken.

akárki 2008.09.13. 09:52:32

Na de minek kell ilyen libákkal foglalkozni? Az is szenzációhajhászás, ha írsz róluk.

Attilajukkaja 2008.09.13. 09:54:19

Suo Tempore
Annal, amit leirsz, csak egy lehet rosszabb: ha mindez sohasem adatik meg egy nonek.
Annacskabol peldaul sohasem lesz boldog ember. Igy biztosan nem!

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 09:55:47

Bocsi a motorért, nem értek hozzá. Kérek szépen egy megfelelő márkát és javítom.
Annáék választottak egy életformát, nem ítélkezem fölöttük. De ez nem mindenkié. Egy háziasszony is élhet tartással, és nem a celebeket kell szem előtt tartania. Lehet normális párkapcsolata, céljai, lehet reális képe a világról. A királylány nem a tespedés jelképe, hanem a nő jelképe, akinek értéke van. Akár szellemileg, vagy anyaként, vagy intellektusként. Akinek a szájából nem fröcsög a trágárság, nem verekszik nyilvánosan, és nem lehet a diszkó előtt elkapni egy olcsó numerára.

Mostmiértis? 2008.09.13. 09:58:53

Nade hol van a postból Zsanett??? Jó hívószónak tűnt az index címlaphoz, aztán meg nem is írunk róla, he?
Persze, meg is értem ha kimaradt, nehezen látom karriernek azt, ha valakit öt rendőr megdug.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 10:00:50

Zsanett egy tipizált név. Minden második vendégem Zsani, vagy Kitti, vagy Adri. Nem a rendőrsztorira gondoltam, bocs, ha félreérthető volt.

suo tempore 2008.09.13. 10:01:14

ja, aki ezt a robotot csinálja évekig, kilátástalaul, hogy a végén kapjon vmi kis nyugdíjat, amiből futja farhátra egy héten, a gyerekek rég kirepültek, a kutya is megdöglött, csak egy morgós, horkolós pasi marad...na az lesz ám a boldog beteljesülés

szóval én nem tudom elítélni őket egy percig se...ráadásul nem is tudám ezt az életet élni, ahogy ők sem az enyémet

Attilajukkaja 2008.09.13. 10:05:01

Ja, es ket ekkora mellet cipelni sem konnyu,... vagy szaladni vele, vagy gorongyos uton kocsikazni, stb. Szegeny Annacska!

Attilajukkaja 2008.09.13. 10:10:13

Suo Tempore
Mi sem iteljuk el oket, csak vagyunk nehanyan, akik nem szeretnenk, ha a mi lanyaink is ilyenek lennenek. A boldog beteljesules nem feltetlenul a semmittevesre, gazdagsagra vagy a hirnevre alapul. Akinek az kell es ezert barmit bevallal, hat csinalja! De egyszer majd o is megoregszik es "megcsunyul". Akkor mi marad neki? Meg egy morgos, horkolos pasi sem.

Bambano 2008.09.13. 10:14:58

suo tempore, aki ma nem akar gyerekért rohangászni az oviba meg takarítani, az előtt még lebeg a tisztességes szingli karrier lehetősége. Nem csak rossz kurva lehet valaki, vagy háztartásbeli, a kettő között még van átmenet.

akárki: miért ne foglalkoznának libákkal, mostanában megy a médiában, hogy hogy tömik a libákat a fehér májukért :P

suo tempore 2008.09.13. 10:17:33

ha van egy kis esze, nem csesz el minden pénzt, és akkor neki talán nem a kukából kell kibogarászni a betevőt

lehet ezt okosan is csinálni, az okos kurva nagy fegyvertény...ha hülye, nos akkor megszívja, de ez bármelyik "tisztességes" nővel is előfordulhat

a kurva és a tisztességes nő között csupán az a különbség,h amíg a tisztességes nő egyetlen férfire alapozza a megélhetését (hiába kereső maga is), addig a kurva több pasira alapozza ezt

persze lehet szerelmet emlegetni, meg boldog családi életet, és van is ilyen, de azt hiszem az esetek jó részében a kölcsönös érdekek tartanak össze embereket, ennek fejében még akár érezni is lehet vmit :))))

suo tempore 2008.09.13. 10:19:37

a szingliséget senki sem gondolja komolyan...titkon mindegyik reménykedik vmi szőke hercegben

nahiszen... 2008.09.13. 10:20:00

Mindig is voltak nagyobb kurvák és kisebb kurvák, amióta világ a világ.
Egy klasszikus: Horthy Miklósból is úgy lett "valaki", hogy amig ő huszonötödik senki hadnagyként kint hajókázott az Adrián, addig a becsvágyó asszony Bécsben kifeküdte apunak az utat, és mire hazatért, mindig egy újabb előléptetéssel várták. (Nem vicc, történészek is leírták.)
Szóval, a kurvák között is van átmenet. Mindenesetre nem szeretném megtudni, ha életem párja több péniszt fogott, mint ajtókilincset...

suo tempore 2008.09.13. 10:25:55

most őszintén miért baj az? eltekintve a hiúsági és önbizalmi kérdésektől :DDDD

csaknorisz 2008.09.13. 10:30:41

És a "nagy sztárok" példáját követik a kis vidéki libák a kitárulkozós fotóikkal a sajtóban:
napielet.hu/a_te_napod/cimke/nap_szepe

Barnabás 2008.09.13. 10:32:03

Gratulálok!
Nagyon jó irás,reálisan látod a dolgokat.Ez ma Magyarország,ami "benned van".

max_headroom 2008.09.13. 10:37:23

Doris, a komisz 2008.09.13. 09:00:
"Aki jó helyen fekszik, annak több jut az életben - ezt látják a lányok."

És tudod, miért látják ezt? Mert ez a valóság. Nem érzékcsalódás, hanem tény.
Welcome to the real world.

utazo 2008.09.13. 10:38:36

Volt egy Zsanett is, nincs itt semmi hiba. Valamelyik idiota valosagshowban szerepelt, vetkozott is egy ujsagban, stb., ennyire emlekszem a karrierjebol. Csak remelem, hogy azert tunt el a porondrol, mert megjott az esze es nem azt az eletpalyat valasztotta, amit Aniko. Helyes csaj volt, kar lett volna erte.

Czigler Zsolt 2008.09.13. 10:39:20

Hát ezeket a gondolatokat sem ártana néha óriásplakátokon meg blikkek és sztorik címlapján látni,dehát naív vagyok ugyan,hülye azonban nem.Tudom.És Ő is tudja.Sőt,állítólag mindenki tudja,de mégse...Egyszerűen élni egyszerűbb,gondolják sokan,pedig ez nem igaz.Úgy nehezebb,üresebb,úgy megy el a több lehetőség és úgy lesz több a magány.Például.
Ja,és köszönöm,hogy van valaki,aki péntek éjjel ilyeneken gondolkodik,ahelyett,hogy kocsmában lenne,és utána megverné az asszonyt,mert megitatta a dugipálinkát a gyerekkel.

harrison 2008.09.13. 10:44:54

"...napi 8 óra meló, utána futni gyerekért oviba, hazaesni 5-6 órakor, vacsorakészítés, házimunka, hétvégén vásárlás, takarítás, mosás,az esték arról szólnak,h ágyba rogysz a fáradtságtól..."

ha egy nő ilyen kapcsolatban él, akkor az nem párkapcsolat, hanem alárendelt szerep mint a főnök-beosztottnál. egy normális párkapcsolatban ezek a dolgok megoszlanak a két fél között, és nem a nőre hárul minden. legalábbis szerintem és a környezetemben ez így van.

Humphrey 2008.09.13. 10:49:05

hát, ez meglehetősen édeskés post lett olyan nők lapjás, a jámbor kispolgár mint idol-szerű térítés. ...mégis, kinek példa kannácska?
egyébként az elv 'Aki jó helyen fekszik, annak több jut az életben' évszázados, ma is az a 'sikeres' nő, aki jól házasodik - ez ugyanaz.
ettől még ez a 700cm3 elég végjáték -szerű...

mikvannak 2008.09.13. 10:57:21

"welcome to the real world"

Furcsa helyrõl jöhetsz, mifelénk pont a kurvatipus tünt el többnyire a süllyesztõben. Az is hülye aki pillanatnyi elõnyökért adja el magát, nah de h azt is hiszi h ez az egyetlen út...marhaság.

suo tempore 2008.09.13. 11:01:49

én úgy látom egy pasi csak akkor vállal be a "női" munkákból, ha a nő épp mást csinál (dolgozik)

olyat nem sűrűn látni,h apu épp porszívózik, amig anyu a körmét festegeti :DDD

Netuddki. 2008.09.13. 11:02:33

Ez mindíg is megvolt :)
A kannácskákból, szörpillákból csakis a média csinált s*art. A gond csak az, hogy azoknak is a képébe tolják, akiket az ilyen dolgok egyáltalán nem érdekelnek.
Amúgy sem értem mit esznek a kannán? Szerintem ritka ronda feje van. Mintha férfiból opárálták volna át. Vagy igen?

victor vacendak 2008.09.13. 11:03:25

Zsanett lehet egy konkrét név/személy is, aki beleillik a képbe (én is emiatt kedztem olvasni a cikket), emlékeztek a Big Brother-re, és a nyafka IQ bajnokra, aki médiaszakra került, és talán valamelyik kerekedelmi tévé celebhíreit fogalmaza a mai napig?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.13. 11:11:14

Sajnos egyre kevesebb a "normális" lány, és egyre több az ilyen anncsáka-klón, főleg a tinik között ....:-(

Elég lemenni bulizni egyet szombaton ...

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 11:11:39

A cikk végén van egy rész a családról. Azt gondolom, ezt a szemléletet éppen otthon lehetne kompenzálni. A példát anyától látják a lányok. Nem mindegy, milyen párkapcsolat és milyen női kép él bennük. Ha az apa tiszteli anyát, akkor a kislány majd tudni fogja, hogy így is lehet élni. Ha anya szépen beszél apával, akkor a kislány nem fog nekiugrani az állítólagos szerelmének. ha anya tisztességesen dolgozik, és nem a férjét gyötri még több pénzért, akkor a kislány látni fogja, hogy ez az élet. és ha emellett anya megőrzi a nőiességét, és ad magára, akkor tudni fogja, hogy férj mellett is illik szépnek maradni. A családot két ember mozgatja, és ha jól működik, akkor a lányok fejében helyre kerül a média baromsága.

dru 2008.09.13. 11:13:36

harrison: sajnos még manapság is sok olyan férfi van aki a nőtől várja el, hogy takarítson, mosson, főzzön, gyereket neveljen stb. de szerencsére a mostani generációnál már kezd eltűnni ez az alárendelt szerep szerintem.

L 2008.09.13. 11:20:03

Nekem pl van egy nagy csomó szingli, csinos, normális, intelligens hölgy ismerősöm, ők meg attól szenvednek, hogy nincs normális pasi. Akko ilyenkor mi van?

Amúgy is, zero-nak mondom, ismerkedj Operában, vagy színházban, ott nemigen találsz Annácska-klónokat.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 11:20:21

Nnna. Motor helyre téve. Ez utóbbi tényleg ütősebb :-)

pukika 2008.09.13. 11:23:47

dru 2008.09.13. 11:13:36

"harrison: sajnos még manapság is sok olyan férfi van aki a nőtől várja el, hogy takarítson, mosson, főzzön, gyereket neveljen stb. de szerencsére a mostani generációnál már kezd eltűnni ez az alárendelt szerep szerintem."

Alárendelt szerepkör? Miért is?
Szegény, szegény alárendelt nők.

Igazad van, menjél Te is 30-40-50 évesen is bulizgatni, karriert építeni, mert ez az amit a tévében is lehet látni. És akkor már nincsenek elnyomva ebben a nagy alárendelt szerepben a nők. Juhéééé.

jem 2008.09.13. 11:26:05

Szerintem pont azért jó a cikk, mert ezeket az ősi kérdéseket mindig újra és újra elő kell venni és beszélni kell róluk. Minden kornak meg vannak a maga Kelemen Annái és fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy nem ez az út a valós boldogság útja. És ezt szerintem Kelemen Anna és a többi csaj is tudja valahol a szíve mélyén. Elég rossz nekik, hogy nem látnak a saját életükben más utat.
És nőnek lenni - királykisasszonynak - a mai korban ráadásul elég jó esélyei vannak a lányoknak, azoknak, akik meglátják és felismerik az esélyeiket. Kötelességünk segíteni és magunkat is jó irányba formálni. Túl a szólamokon: a jövőért és a gyermekeiért (köztük kiscsaj is) aggódó anya írja ezt.

Fitz 2008.09.13. 11:26:30

Az inkább két GS500-nyi mell, a Simson valóban csak 50ccm.

dru 2008.09.13. 11:27:11

az hogy a nő este hatig dolgozik aztán meg még főzhet, moshat meg takaríthat miközben a férfi a tv előtt fetreng az nem alárendelt szerep? gondolkozzál már mielőtt beszélsz/írsz könyörgöm.

victor vacendak 2008.09.13. 11:28:41

Valahol meg kellene találni a szereptévesztésben élő nők számára a középutat karrier és család között. OK, dolgozni szeretnének, OK átértékelődött minden, csak az a nő, aki többet keres, mint a férje...de még is. A család összetartása és a fentebb említett házimunkák (természetesen megoszthatók a feladatok) a női mivolttal assziciált tevékenységek, szerepkörök. Ha ezt félredobja, és a pasijára férjére kényszeríti egy nő, akkor semmi alapja a kesergésnek, hogy szingli, mert egy épelméjő férfi sem fog bottal sem hozzáérni, amíg a fejében a helyére nem kerülnek a dolgok. Vagy olyan világban élünk, ahol nincs is szükség igazi nőre? Csak törtető, könyörtelen fériakra és férfiutánzatokra (karrerista nő)? Nem hinném. A gyereknek szüksége van arra, hogy egy pozitív nőképet lásson otthon. Az ilyen nő messze nem az.

Véresfogú Papbácsi · http://hu.wikipedia.org/wiki/Georg_Wilhelm_Friedrich_Hegel 2008.09.13. 11:28:49

Erről osztályfőnőki órákon is kellene beszélni.
Elmondani a gyerekeknek.
Így aztán a szülők 80%, a "média"19%-os befolyása mellé kapnának talán 1% esélyt az emberibb életre.

Fitz 2008.09.13. 11:30:21

jó, én is elbsztam. :))))
Valaka mondjonmár egy 700-as motort!
Vagy legyen egy 1.4-es Astra! Csak az meg nem hangzik elég lekicsinylően. :)

Fitz 2008.09.13. 11:33:08

dru,
Azért normális esetben ezek megoszlanak és nem TV előtt fetrengés van.

Bogcsika · http://www.bogika.blog.hu 2008.09.13. 11:34:24

Köszönöm ezt a cikket, nagyon jó volt elolvasni! Teljes mértékben egyetértek veled. Szeretném ha egyre több lány jönne erre rá, bár amit látok magam körül az ennek teljesen ellentmond. :(
Minden esetre én még hiszek egy jobb világban...

dru 2008.09.13. 11:35:44

hidd el hogy elég sok esetben tv előtt fetrengés van. van olyan férfi aki szerint a házimunka az csak a nő dolga.7

Humphrey 2008.09.13. 11:51:06

mi az, hogy a tv előtt fetreng és nem mosogat, nem takarít? az korábban nem derült ki, hogy egy primkó barom? vagy ilyen a 'rendes' férfi?
vagy tudtátok de igy is hozzámentetek? és aki felnőtt nőként fontosnak tartja a munkáját is és néha bulizik, az már ferfiutánzat és karrierista?
nem fáj a provinciális sötét lúzerség? nem túl könnyű kannácskán élcelődni?

Fitz 2008.09.13. 11:55:35

dru,
Nem kell hozzámenni.
Én sem fogok olyan nőt elvenni, aki szerint a pénzt a férfi keresi, ő meg azért van, hogy elshoppingolja.

Pszt! 2008.09.13. 11:58:25

Pontosan ebből élnek az annácska-félék, kidobnak egy hülye hírt, te meg postot írsz róla. Éppen ezt akarták elérni.

madass · http://madass 2008.09.13. 12:01:56

Na ja, barátaim! Azt is figyelembe kell venni, hogy nap mint nap ezt a tudatot táplálják fiukba és lányokba. Ezt mondják a reklámok: a te samponod, a te fagyidat (magnum) ne oszd meg a másikkal, apa autója csak apáé, a sültkrumplit vedd el a gyereked szája elől, nagyapád és nagyanyád összeveszik egy zacskó chips miatt...
Ezt mondják a sorozatok: negyven évesen is akad valami a lyukadba/farkadra, ne kötelezd el magad, ha mégis házasságra adod a fejed, csesszél ki apjukkal/anyjukkal, vedd el mindenét, és persze csald meg ahányszor csak tudod.
Régen is voltak olyan emberek akik nem akartak páros életet élni, őket ma úgy nevezzük "szingli" , de sajna ha magyarul mondjuk nem ilyen szép, hanem inkább kifejező: agglegény, vénlány.
Gazdaságilag viszont ez űberkirály állapot hiszen ha nem éltek együtt, akkor az két mosógép, porszívó, plazmatévé...

Murderface 2008.09.13. 12:03:53

A hájas disznó és az édi-bédi tündérmackó között pontosan egy Audi A8-nyi a különbség :)
Ezt vettem észre amióta Butapesten élek/dolgozok. Ezen a városnak nevezett lepratelepen mindenki kifordul magából.

Johnson Doe 2008.09.13. 12:05:12

"Volt, hogy autót kötött el, a kutyája támadott meg embereket, volt kábítószeres ügye" - mennyivel lenne nemesebb példaképp a serdülő lánykák táguló pupillái előtt, ha mondjuk ezekért az apróságokért bevágták volna rácsok mögé egy kis időre, ahol megmutathatták volna, hogy a bennlakó leszbikusok milyen kedvesen fogadják, párnát szorítva a fejére? Jaa... hogy neki szabad. Ééértem.

Attilajukkaja 2008.09.13. 12:16:22

Csaknorisz

Nagyon nagy a link, amit feltettel!!!
Ha-ha-ha :o)

Murderface

Azert itt sem MINDENKI fordul ki magabol. A nagy tobbsegrol persze nem irnak a Blikkben,...de azert itt vagyunk mi, a Normalface-k is. Haho.

Attilajukkaja 2008.09.13. 12:19:10

Bogcsika

Szerintem ez egy eleg jo vilag: ennel nem volt es nem is lesz sokkal jobb. Hinni persze lehet benne, de inkabb ebbol a mostanibol kell kihozni a legtobbet. Na nem minden aron!

Attilajukkaja 2008.09.13. 12:24:57

Johnson Doe

Azt en sem ertem, hogy Annacska es az o kedvenc vadallata eddig hogy uszhattak meg? Igaz, a rendorolo Csaszar Elodnek sem kellett bunhodnie. Bezzeg Juszt Laszlot eliteltek, mert ki merte mondani az igazsagot a TV-ben. Mi meg mindezt turjuk, mint a birkak.

bigyó 2008.09.13. 12:31:14

dru 2008.09.13. 11:27:11

Te szimplán sérült vagy.

arta 2008.09.13. 12:32:46


Szar kurvák. Miért kellene velük foglalkozni?!?!?!?!

Bali01 2008.09.13. 12:34:27

Ilyen celebeknek nevezett kiélt,műanyag dolgokkal telepumpált,design babákat csak az isteníti aki még nem találkozott velük....
Látta már valaki közületek"Annácskát"élőben?
Pl.vasárnap délután?
Na az nem fog rá irigykedni.Én pl.nem ismertem meg,annyira más.Egy kiélt,fáradt fejű nő,aki ráadásul vagy 10 évvel néz ki idősebnek,a kezén dagadnak az erek,még a sok karkötő sem szépít rajta sokat.

Ez a fajta embertípus az aki 30 éves korára full idegbeteg,stresszes,és egy nyugodt boldog pillanata sincs,ha nincs központban,bár akkor is csak kifelé mutatja,mert a lelke mélyén kurvára tudja,hogy elcseszte az életét.

mark renton 2008.09.13. 12:39:22

Legbelül minden nő szeretne Marilyn Monroe lenni.

Fitz 2008.09.13. 12:45:46

Én láttam Michelle Wild-ot vásárolni plázában.
Jól nézett ki.
Kár, hogy több faszt fogott, mint kilincset.
A pasija (férje?) is vele volt. Ezt nem fogom megérteni soha.

victor vacendak 2008.09.13. 12:46:08

Humphrey, nem az a karrierista férfiutánzat, aki bulkizik néha és szereti a munkáját. hanem az, aki a munkáját szereti jobban, mint a családját, amit azzal is bizonyít, hogy sokáig bent marad (ja, hogy a főnök követelei meg...akkor talán el kéne gondolkodni, hogy megéri-e, mert ilyen hozzáálllással egyedül marad az szinte 100%), és amikor hazamegy, ahelyett, hogy inkább megbeszélni a házimunkamegosztást a pasijával, ledisznózza állandóan (emellett szerintem is jogos felvetés, hogy ha ilyen a férfi, akkor miér tment hozzá, ha közben vált ilyenné, akkor visszajutottunk oda, hogy meg kéne besézlni).

Invictus 2008.09.13. 13:31:29

Kiszel Tündét nem tudom miért kell együtt emlegetni ezekkel a rosszqurvákkal. Buta persze mint a föld, meg bozontos a szemöldöke, de hozzájuk képest példás életet él, neveli a lányát akit nagyon szeret (persze túlságosan is), és még a mellét sem csináltatta meg tudtommal.

victor vacendak 2008.09.13. 13:41:00

szerintem annyiból említhető egy lapon, hogy a médiahullámokat lovagolja. És ehhez semmilyen teljesítményt nem tud felmutatni a földszerű butaságon kívül.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 14:04:45

Dru: A dolog kettőn áll. Nyilván egy normális házasságban nem a tévé előtt fetrengés a döntő mennyiségű. Ha egy rosszkedvű feleséget, és egy érdektelen tohonya férjet látsz, fel lehet tenni a kérdést, hogy melyik volt előbb. Szerintem egyiküknek sem kellemes állapot az, ami van. Egy ilyen nulla családi élet éppenhogy nem segíti elő, hogy a párkapcsolat szépségeiről állítson fel példát.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 14:05:49

Tündét az elmeállapota miatt vettem be a körbe. Egy ennyire ostoba nőt éppen annyira nincs miért mutogatni, mint egy erkölcsi toprongyot.

victor vacendak 2008.09.13. 14:09:03

dorisz, nem kell magyaráznod. Az írásod jó...:-D

elek 2008.09.13. 14:11:50

Fitz: miért kár hogy kevesebb kilincset fogott ?
ha ahhoz ért hát hajrá, engem nem zavar

victor vacendak 2008.09.13. 14:20:28

Szerintem a valami mélyen gyökerező társadalmi aberráció folytán gáz, hogy kevesebb kilincset fogott. Mégpedig, hogy normális esetben az ember neje nem árulja a testét (a múltban sem) pénzért. Ez feltételezem a férfipopuláció 99,999%-ban visszás érzéseket kelt. vannak persze kivételek. Az (ex)pornósférjek és a stricik (bár találkoztam már olyannal, aki szintén csak jóéletű nőt szerettett volna magának). :-D

doubting thomas 2008.09.13. 14:55:15

"Nézem Annát, a szépséges arcát, a tökéletes alakját. "

Szépséges arc ?????? Ez egy guminő!

gastro, missing in action 2008.09.13. 15:34:15

Én bírom az Annácskát! Nem az a a megjátszós kurva, mint a ..... sorolhatnám..soroljam?!
Ő bevállalja, hogy ribanc...

csirke 2008.09.13. 16:25:55

emiatt tört rád a súlyos űr?

ha valami értelmes dologgal is foglalkoznál, nemcsak a fókusszal, kevésbé viselne meg, hogy mások testi javaik árulásával keresik a pénzt, engem speciel rohadtul nem zavar. ez már akkor is ment, amikor gyerek voltam, mégis vannak szülők, akik meg tudják magyarázni, mi hova tartozik.

nem értem ezt az állandó kesergést a bulvármédián! én speciel enélkül is tök boldog vagyok, és nem is zavar, ha annácska is az.

rühellem ezt az együk-meg-a-gazdagokat mentalitást.

sanyi 2008.09.13. 16:30:04

igazából nem kéne velük foglalkozni. szóval ebben sáros mindenki, ez a blog is, mert egyáltalán megemlítik a nevüket.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 16:34:47

csirke: Milyen kár, hogy nincs humorérzéked.

Attilajukkaja 2008.09.13. 16:36:56

Csirke

Te valamit nagyon felreertettel Dorisz irasaban!!! Es meg az ironiat sem ismered.
Ha a te lanyod is Annacska akar lenni, majd te sem leszel olyan boldog.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 16:39:46

Sanyi: Muszáj foglalkoznod velük, illetve a jelenséggel, mert hatással van az életedre. Te kinyomod a tévét, de sokan nem, és őket formálja ez a világ. Lehet, hogy intenzívebben, mint bármi más. És a legtöbb cikk, ami foglalkozik velük, nem arról szól, hogy emberek, nem ám ez a követendő példa, csak leadja, megírja, tapsol hozzá. akinek pedig nincs határozott véleménye a világról (mondjuk, mert kamasz), az elkezd idomulni ehhez a világhoz. Nem kell tudomást venned róla, de attól még hatással lesz az életedre.

forumuser 2008.09.13. 16:40:49

" család összetartása és a fentebb említett házimunkák (természetesen megoszthatók a feladatok) a női mivolttal assziciált tevékenységek, szerepkörök."
Teszek rá, hogy kive-mivel van asszociálva, elsősorban _emberek_ vagyunk, egyéni képességekkel és vágyakkal.
A nők többsége úgyis inkább alkalmas a családösszetartó szerep betöltésére, mint a férfiak többsége, de ez nem jelenti azt, hogy egyetlen női (és egyetlen férfi-) szerep van, amely elfogadható s ezért rákényszerítendő mindenkire.
Egy a fontos, hogy a zsák megtalálja a foltját - vagyis hasonló értékrendű a hasonló értékrendűt.

"Ha ezt félredobja, és a pasijára férjére kényszeríti egy nő, akkor semmi alapja a kesergésnek, hogy szingli, mert egy épelméjő férfi sem fog bottal sem hozzáérni, amíg a fejében a helyére nem kerülnek a dolgok. Vagy olyan világban élünk, ahol nincs is szükség igazi nőre? Csak törtető, könyörtelen fériakra és férfiutánzatokra (karrerista nő)?"
A sztereotípa és a csúsztatás iskolapéldája. Úgy próbálsz meg elítélendőként feltüntetni valamit, hogy kizárólag szélsőséges formájával foglalkozol, mintha árnyalatok, középút nem is létezne. Aki nem felel meg a te hagyományos nőideálodnak, az máris "törtető férfiutánzat" és "nem igazi nő".
Ismerem ezt; á, mi senkit nem kényszerítünk rá semmire, dehogy, de ha nem úgy él, ahogy az nekünk tetszik, akkor lejáratjuk, elítéljük, megkövezzük, jól.
Az igazán vicces ebben az, hogy egy mai nő sosem felelhet meg a társadalomnak, mindig lesznek olyanok, akik szerint megvetendő, amit csinál. Ha karriert épít, az a baj, mert akkor nyilván szar anya, akit a gyereke helyett csak a lakkozott körme meg a céges míting érdekel, vagy beszáradt szingli, s miatta lesz nemzthalál; ha főállású anya, az a baj, mert mereszti a seggét otthon és élősködik szegény, belét is kidolgozó férjén. Ja, és lompos és csúnya, természetesen.
Nyuszika meg a sapkája.

sanyi 2008.09.13. 16:46:47

ha egy kamaszt a média képes formálni, akkor az a kamasz már nagyon rég rossz... vagy csak az én környezetemben nőtt fel a 90% normálisan. nemtudom. igaz az 5 éve volt már talán.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 16:51:54

Mea culpa, most itt meg kell mondjam, hogy három gyerekem mellett erősen karrier centrikus vagyok. Ezt csak azért írom, hogy ne akarjuk Annácskát az ősanyával szembeállítani. Nem ez a kétféle nő van. Én próbáltam a tökéletes anya- feleség- háziasszony szerepet, és pár év alatt kiégtem. Vannak nők, akiknek szüksége van önkifejezésre- megvalósításra- akármire. Ez miért baj? Annát sem kell megkövezni. Az ő élete, úgy használja, ahogy akarja. A média a szarházi, ami ezt teli torokkal ordítja a fejünkbe. És a kérdés : érdekel- e valakit, mi van a fejében? NEM! nem egy olyan elkapott beszélgetést hallottam celebekkel, amin döbbentem, hogy mennyire értelmes kis nő ő valójában, de ezt a média leszarja. meg sem ismerheted őket, mert csak a mellük, az elszúrt magánéletük, a nyaralásaik érdekesek. Őket is belehajszolják ebbe a szirup- szerepbe.

dru 2008.09.13. 16:53:12

bigyó te meg biztos egy tohonya és lusta férfi.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 16:54:55

sanyi: Igazad van. Én is találkozom remek lányokkal. és a legfurább, hogy általában egyedül neveli őket az anyjuk. Iskola mellett dolgoznak, és segítenek otthon. Komolyabbak a többieknél. De nagyon kevesen vannak.

lloko 2008.09.13. 17:09:21

A baj csak az, a "jobb helyre fekvéssel", hogy aki a jobb helyet biztosítja, az sem hülye. Ezért idível lepasszolja a csajt és jön helyette egy jobb. Így aztán újból keresni kell egy "jobb helyet"....és így tovább. Végeredmény leélt 30-40 közötti "szingli lány", aki már senkinek nem kell, mivel a "jó helyre" a "jó csajok" feküdhetnek (azok pedig fiatalok és szépek).

Tábornok 2008.09.13. 17:48:45

"Karriert csinálsz vagy vacsorát?"
nálunk az asszony az utóbbit választotta, s én vagyok a "tohonya barom" aki semmit sem csinál, csak dolgozik, alszik, játszik.
A nagy karrierben eljutott odáig, hogy egyedül maradt, mert én nem az alkamazot/beosztotja vagyok, ilyen is van.

Anna és társai pedig a pénzt választották, egyértelmű, nincs ebben semmi rossz, azt hazudni a gyermekeinknek, hogy szarul élni, de önérzetesen, jobb mint jól élni, ugy hogy esetleg nem birsz a tükörbe nézni néha - később majd megszokod - hatalmas bűn.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 17:57:01

Tábornok: Én az egyensúly híve vagyok már egy ideje. Van vacsora, van munka, és van hobbi. A férjem nem rabszolga, sose porszívózott, de néha elviszi a fiúkat (most például meccsre), így tudok a saját dolgaimmal foglalkozni. Néha csinál egy rántottát, ilyesmi. Engem is bosszantott, mikor a tévé előtt fetrengett órákig, de mostanában hetente egyszer legalább elmegyünk egy kávéra, és olyankor kidumáljuk magunkat. Így már nem idegesít a tévézés sem.
Egyensúly, ez a lényeg.

tétova 2008.09.13. 18:03:10

Doris,

nem nagyon akarok eltérni a témától, de tényleg olyan nehéz elszakadni a bulvártól? Téged például kényszerít valaki, hogy állandóan a Bors, Blikk, Fókusz, Aktív stb. témáival foglalkozz?

Aki pedig "idomul" ehhez a világhoz, az meg is érdemli.

Doris, a komisz · http://dorisnaploja.blogspot.com 2008.09.13. 20:09:13

Nem kényszerít senki. Nem is mindig ezzel foglalkozom, de gazdasághoz, politikához nem értek, így hát azt meghagyom másnak.

shitgun 2008.09.16. 12:58:23

Szerintem Kelemen Anna a legyszebb magyar transzvesztita!! A teste jó, és a fején is csak nagyon nyomokban fedezhetőek fel a férfivonások. (Ha nő, akkor gáz, sajnos.)

csirke 2008.10.09. 06:28:04

Doris, sajnos szerintem neked nincs...

(Nehogy azt hidd, komolyan elhittem, hogy űr támadt benned vagy ilyesmi. Csak épp nem vicces.

Megjegyzem, azért nem, mert az állítólagos iróniával kezdődő írás hat sorral lejjebb fut aztán a poszt végéig tartó moralizálásba. Most akkor tudunk írni, vagy nem?
De örömmel látom, hogy újabb blogbejegyzésed is a celebekről szól - előző hozzászólásom mondanivalóját fenntartom.)

csirke 2008.10.09. 06:32:13

Ja bocs, most újra átolvasva esik le, hogy miért hiányzik a koherencia, és miért fals az irónia. A poszt írója olyan részletességgel tud a "celebek" ügyes-bajos dolgairól, műtétjeikről meg kocsilopásaikról, hogy némileg megkérdőjeleződik a hitelesség, mellyel kardot ránt honleányaink helyes nevelése ügyében aztán. Ugye érted, mire gondolok.

movhu 2008.10.09. 08:35:37

Ez önlik eléd, ha bekapcsolod a tévét 5 percre, ha ránézel az újságosbódéra, ha bekapcsolod a rádiót, megnyitsz egy híroldalt. "Nem tudni róla" azt jelenti, hogy a fenti tárgyakkal biztosan nem találkozol életed során.
süti beállítások módosítása