Terhes férfi

2008.04.04. 09:49

Az utóbbi hetekben bejárta a világsajtót egy hír, miszerint megvalósul a Terminátor egy másik filmjében felvázolt eset, hogy egy férfi lesz terhes és hord ki egy gyereket. A hírek mindenhol arról zengnek ódákat, hogy "terhes lett egy oregoni férfi, és milyen nagyszerű csodának lehetünk tanúi". Sokan eredetileg átverésnek tekintették az esetet, mivel a férfi része lett ez által egy showműsornak is, de úgy tűnik a hír igaz. Ellenben korán sem annyira meglepő, mint azt sokan feltételeznék a hír hallatán. A férfi ugyanis Tracy Lagondino néven nőként született.

Ez a Tracy azonban úgy döntött egy napon, hogy ő valójában transzszexuális, azaz egy női testben született férfi, ezért átoperáltatta a testét annak, aminek érzi magát. A műtétkor azonban nem távolították el a méhét, csak a melleit, így lényegében alkalmas maradt a gyermek kihordására. Itt jegyezzük meg, hogy maga a transzszexualitás létező és bizonyított dolog, több dokumentumfilm és kísérlet is rámutatott arra, hogy a jelenség orvosilag is alátámasztható. Igaz, ebben az esetben erre nem került sor, hiszen megfelelő pénz birtokában bármely nőn elvégzik az átalakító műtétet. Manapság az Egyesült Államokban olyan elterjedt a plasztikai sebészet, hogy amennyiben mi elefántnak érezzük magunkat, akkor készséges sebészek azzá is átoperálnak bennünket.

Tracyt azonban Thomas Beatie-vé operálták, amely műtét után továbbra is alkalmas volt a méhe egy gyermek befogadására. Mivel kiderült, hogy feleségének nem lehet gyermeke, így ő vállalta utódjuk kihordását, amit spermadonor segítségével hoztak létre, és mesterséges megtermékenyítéssel juttattak be. A párt ezért nem kevés támadás érte, és nem csak a külvilág felől. Családtagjaik és barátaik elfordultak tőlük, és olyan szinten megromlott köztük a viszony, hogy nem biztos, hogy a nagyszülők sokat fognak unokájukkal játszani. A gyermek egyébként az ultrahangos felvételek szerint lány lesz, és 3 hónap múlva meg is fog születni.

Ezek után már csak azt nem értem, hogy miért olyan óriási csoda ez? A történet arról szól, hogy van egy nő, akinek leműtötték a melleit, és évekig akkora dózisban szedett hormonokat, hogy ettől kiszőrösödött és férfias jegyeket öltött magára. Ettől még az a test, amiben lakik, nő maradt, ahogyan én sem leszek elefánt, ha egy hatalmas ormányt műtenek az orrom helyére. Akkor vajon megjelennének-e a hírek, hogy Magyarországon egy elefánttól terhes egy nő? Jelzem, elképzelhetőnek tartom, hogy a nő tényleg férfinak érezte magát, és ezért következett be a műtét. Viszont akkor nem értem azt, amikor az üggyel kapcsolatban anyai ösztönökről beszélnek. Aki igazán megvizsgálta a témát, az tudja, hogy egy férfi – aki férfiként gondolkozik – soha nem értheti meg igazán azokat a folyamatokat, amik egy nőben zajlanak le. A gyermekszülés utáni biológiai vágy olyan ajándék, amit csak egy nő képes teljes mértékben birtokolni, és ami lehetővé teszi, hogy sokszor ésszerűtlen helyzetben is szüljön egy nő gyermeket, annak érdekében, hogy ne haljunk ki. Akkor most el kellene dönteni, hogy miről is szól a történet. Mert ebben semmi csodát látok, sokkal inkább egy kemény exhibicionizmust és pénzéhséget.

Amennyiben valóban a saját boldogság volna a cél, és az, hogy az a gyerek egy kiegyensúlyozott családban élhessen, akkor nem történt volna meg valami. A történetet ugyanis 1 millió dollárért eladták Oprah Winfrey showjának. Itt már csak annyit tudok mondani: nincs több kérdés.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr68410769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcsi 2008.04.04. 10:48:52

Tegyük még hozzá, hogy az egész szimplán természetellenes is. Szép gyerekkora lesz, amikor az iskolában majd megkapja a magáét a többiektől, mert a szülei ahelyett, hogy csendben maradtak volan, világgá kürtölik a dolgot.

ikri 2008.04.04. 10:54:15


Hmm... hatalmasat hibázott az egész orvos társadalom, mikor ezt a torzszülöttet nem ivartalanította, méghozzá végleg.

Andie 2008.04.04. 11:00:57

Genetikai hulladék.
Spárta?

méjonpj 2008.04.04. 11:04:18

1 millió zöldhasú lol :P
valószínűleg bizotsan önszántukból csinálták :PP
azért mert valakit külsőleg átvernek az nem azt jelenti hogy a természetet át lehet :)
Egy A.H. nevezetű személy nem véletelnül irtotta ezeket a devianciákat amely a társadalomra káros hatással vannak hosszó távon. és ne jöjjön nekem ide senki az ókori görögökkel.
az ember nem egy nem váltó béka vagy hüllő
igen az a vicc hogy "férfi" hol féfri ez azért mert nincs melle meg szőrös a képe meg mély talán a hangja?
amig nincs spermálya addig nem férfi
tipikus amcsi butitás.... férfi(ezt megvetően)....

movhu 2008.04.04. 11:07:57

Azért ne felejtsük el, hogy AH munkásságát sem lehet társadalomra hasznosnak tekinteni, igaz ebben a véleményemben nyilván sokan nem osztoznak.

emese 2008.04.04. 11:12:35

ne máááááááááár pfujjjj, ez már azért nagyon gáz! jócskán kihat az egész életére...

Movhu, gyere fel MSN-re

Cold Heart 2008.04.04. 11:17:15

"Manapság az Egyesült Államokban olyan elterjedt a plasztikai sebészet, hogy amennyiben mi elefántnak érezzük magunkat, akkor készséges sebészek azzá is átoperálnak bennünket."

témába vágó South Park epizód, 9. szezon, első rész "Mr. Garrison's Fancy New Vagina"

énke 2008.04.04. 11:18:19

A dologban az a vicces, hogy az emberke jogilag férfi, hivatalosan is Thomas, sőt, mint tudjuk, házas.

1ébként azt nagyon nem értem, hogy a nyilvánvalóan hosszas, brutális hormonkezelés mellett (után) hogy lehetett terhes, és ez hogy nem árt a babának.

movhu 2008.04.04. 11:26:37

Pénzért mindent. Leállt a hormonkezeléssel, a gyereket meg szimplán berakták neki a méhébe.

Aggyápénzt 2008.04.04. 11:27:23

Azért akkora szám ez, mert
"Ó, fiam mekkora bolondság mán e', ó, hát hova megy mán ez a világ, azt se tudják, mit csináljanak mán kínjukban..."-legyintenek nagyapák sóhajtva. Sokan így gondolják. Valóban hót furi az egész.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.04.04. 11:29:18

"Genetikai hulladék."

Csak mint aki ezt írta...

mammsi 2008.04.04. 11:30:01

A test ami nő maradt, csupán akkora hormonkezelést kapott, hogy férfias jellegű lett, hogy a fenében volt képes megtartani a megtermékenyített petesejtet? Csak kellenek női hormonok nagyban ahhoz, hogy a méh fel tudjon készülni a terhesség kihordására. Vagy előtte visszacsinálták a hormonkezeléssel nővé??? kihullott a bauszkája is talán?

vmisi87 2008.04.04. 11:33:35

Sztem azzal még nincs semmi baj, h átműttette magát azzá, amivé ő szeretné.
Az már érdekesebb dolog, h milyen hatással lesz a gyermekére az, h egy olyan családban fog felnőni, ahol az apja végülis nő.
De az a legütősebb, h mint azt előttem már megírták, h azzal, h világgá kürtölteti a sztorit egy kis zséé miatt, és mindenki tudni fogja ezt, a gyermekére ez milyen kihatással lesz, ha megbélyegzik a hülye kis szarosok a suliban, mert az emberek ( főleg még nagyon fiatalon, sokan sajnos még sookal később is) iq vagy empátia szempontjából nem állnak a helyzet magaslatán.

anonimusz 2008.04.04. 11:49:28

Raymond Luxury Yacht, megvan? :) es baszki, ahogy az abszurd lesz a valosag. zomg.

Doris · http://doris.blog.hu 2008.04.04. 11:53:26

Szerintem meg a transzszexuálisoknak teljesen fel van kavarodva az egész belső világuk. Együtt él bennük a nő és a férfi.
El tudom képzelni, hogy nem a pénzvadászat hajtotta, hanem egyszerűen gyereket akart, aztán mikor felajánlották neki a sok lóvét, akkor azt mondta: ha már úgyis felfújták, akkor legalább fizessenek.
Nem biztos, hogy annyira fekete vagy fehér minden, ahogy azt mi képzeljük. Mi, akik tudják, hogy miért nőtt mellünk, vagy fütyink, és pont annak érezzük magunkat, akik vagyunk.

movhu 2008.04.04. 11:54:11

Aki esetleg nem ismerné:

www.youtube.com/watch?v=tyQvjKqXA0Y

Nem is gondolták a készítők, hogy hamarosan híradó lesz a műsoruk.

dicsi 2008.04.04. 11:55:47

na de az a nö is kai egy ilyenhez hozzáment!!!! vagy hozzáért... átoperált pasiból nő pl: milyen lehet egy csinált pu**i? ehhez kell valami ferdeség!

anonimusz 2008.04.04. 11:57:09

movhu, koszi a linket, eszembe se jutott h biztos megvan a youtube-on.

Andie 2008.04.04. 11:58:17

Zka, indokod is van, vagy csak förcsögsz bele a világba, szokás szerint? Mer ezesetben tudodmit? Te meg buzi vagy.

Doris · http://doris.blog.hu 2008.04.04. 11:59:37

Dicsi: Nőből lett pasi!!! Pont olyan lehet, mint egy élő vibrátor :-)
Szeretem a vibrátorokat. Te nem? :-)

dicsi 2008.04.04. 12:03:32

tudom h nöböl let férfi az elözö csak hasonlat volt... köszi, de inkább jo az én kis "alapból pasinak született" tigrisem az ágyba :)

Destroy 2008.04.04. 12:14:16

Szerintem benned is kavarognának az érzések Doris, ha más neművé műtenének. Az egész ott van elrontva, hogy ilyen baromságokat lehetséges elkövetni. Ehhez képest álszent dolog tiltani az emberklónozást.

brody 2008.04.04. 12:18:59

Nem azért "hulladék", mert transzszexuális... Hanem a kislány miatt, aki megszületik... Szerintetek mennyi támadás fogja érni a kislányt? Talán ha nem kürtölik világgá, még lett volna esélye normálisan élni, úgy esetleg nem derül ki, hogy apuci szülte:)

2008.04.04. 12:22:16

Ez azért talán egy picit már tényleg mintha túlzás lenne... :)
Nagy a kozmosz állatkertje!

Doris · http://doris.blog.hu 2008.04.04. 12:23:26

Destroy: Persze, hogy kavarognának...de akkor is, ha férfinek érezném magam, és ebben a testben kellene futkosnom. Nekik úgy szar, ahogy van.
Szerintem ott lett elrontva, hogy nyilvánosságra került. Ha ez csendben zajlik, megszületik a gyerek, és normálisan élnek, akkor nem lett volna baj.

krekk 2008.04.04. 12:24:43

méjonpj: spermáLYa - van akinek az mellét műtik le, van akinek az agyát...

Yay 2008.04.04. 12:32:02

méjonpj: miért, az általad istenített A.H-nek volt spermáLYa???

Vad.Korte (törölt) 2008.04.04. 12:44:48

Beteg világ.
Ez az ember meg eldönthetné, hogy most akkor micsoda.

Yay 2008.04.04. 12:48:49

"Ez az ember meg eldönthetné, hogy most akkor micsoda."
Eldöntötte: férfi.
Csak olyan eset állt elő, hogy kapóra jött neki egy megmaradt méh... ha már a feleségéé nem működik.

Meg az egymilkó is kapóra jött neki persze ...

törögbasa 2008.04.04. 12:54:55

tiszta szívás
szülnie is kell meg borotválkoznia is
lúzer

Vad.Korte (törölt) 2008.04.04. 12:56:43

Eldönötte, hogy egy nő, aki inkább férfi, majd egy férfi, aki azért -- nem is kicsit -- nő, hiszen szül.
Ez igazán nagyon klassz.

Yay 2008.04.04. 13:05:15

"Eldönötte, hogy egy nő, aki inkább férfi, majd egy férfi, aki azért -- nem is kicsit -- nő, hiszen szül. Ez igazán nagyon klassz."

Klassznak nem klassz. De képzeld el, amikor azt mondja az orvos a feleségének: Asszonyom az ön méhe nem működik. Ha gyereket akarnak, bérbe kell venniük egy méhet (béranyát).
Mire a feleség: erre nincs szükség, a férjemnek ugyanis van egy méhe, mert ő nőnek született.
De jó, akkor mégiscsak a kettőnk gyereke lesz, mégiscsak egyikünk fogja kihordani, nem egy idegen... (a férjnek) tudom, hogy egész életedben férfinek érezted magad, de most, a leendő gyerkünk kedvéért vissza kéne egy kicsit menned nőbe...

Ennyi a történet szerintem. A szükség szülte (hehe) megoldás. Nem klassz. Ez van.

(aztán persze bejött az egymilkó, mifene...)

movhu 2008.04.04. 13:06:49

Oké Yay, és akkor az a megoldás, hogy akkor már eladom a történetet, és ezzel együtt az "imádott" gyerek életét 1 millióért...

Reggie 2008.04.04. 13:06:58

De, azert is hulladek. Gondolj bele. Azt allitja, hogy kvazi ferfi aggyal noi teste van. Ergo vagy az agya nem fejlodott megfeleloen es elter a testetol, vagy a teste nem fejlodott megfeleloen es elter az agyatol. Tehat genetikailag hulladek.

Yay 2008.04.04. 13:09:37

"Oké Yay, és akkor az a megoldás, hogy akkor már eladom a történetet, és ezzel együtt az "imádott" gyerek életét 1 millióért..."

Nem, ez nem megoldás, hanem a cikis része a dolognak...
EZT valóban el lehet ítélni.

(de persze megmagyarázhatták a párnak, hogy abból az egymilkóból elköltözhetnek majd bárhová, ahol nem ismerik őket, a nevüket is megváltoztathatják stb.)

Yay 2008.04.04. 13:12:05

"De, azert is hulladek. Gondolj bele. Azt allitja, hogy kvazi ferfi aggyal noi teste van. Ergo vagy az agya nem fejlodott megfeleloen es elter a testetol, vagy a teste nem fejlodott megfeleloen es elter az agyatol. Tehat genetikailag hulladek."

ha te azt tudnád, hogy hány ilyen szaladgál köztünk (talán mi magunk is ilyenek vagyunk...)

De persze bocsika, te bisztoss tökéletes vagy genetikailag :)

zenész 2008.04.04. 13:21:27

A "genetikai hulladék" üzeni, vagyis inkább kérdezi, a sok tökéletestől, Miért fáj az nektek, ha én jól érzem magam? Vagy kellene nektek is az egy mihály?

Manyizga (törölt) 2008.04.04. 13:23:34

Most akkor pasivá operálták, de herék nélkül?! :) Jelzem az amerikai szakembereknek: ez így nem tökéletes! Ez a szerencsétlen is kénytelen volt spermadonort használni emiatt. Pedig ha van heréje, akkor simán beültethették volna a felesége petéit az ő méhébe, aztán megdughatta volna magát... :D

Béla, a barbár 2008.04.04. 13:25:48

Ezek hulladékok. Amivel nincs is nagy baj, ha csöndben vannak egy barlang mélyén. Kussban.

De hogy gyereket is neveljenek.. ez már sok. Ez a feje tetejére fordult világ újabb bizonyítéka, ahol Teletábival, gyönge tizenéves kisfúknak álcázott szupermodellekkel, melegek házasságát engedélyező államokkal, és még sorolhatnám sok szart, amivel teli vagyunk, és amit egyenest a fogyasztói társaladomnak köszönhetünk, meg annak a fenenagy liberalizmusnak.

Amitől hány egy normális ember, de az átlagnak fel se tűnik, ami nem csoda, ha olyan világ veszi őket körbe, melyet kereskedelmi rádiónak vagy Tvnek hívnak. Ami végül is leadja jó pénzért a jó hülyéknek a jó a szar műsort ebből a történetből. De hát ha ez kell a jónépnek, egye. A szar is jó, ha kellően sokat mondják, hogy jó, és megfelelően tálalják.

Hajrá!

józan' 2008.04.04. 13:27:48

"s még sorolhatnám sok szart, amivel teli vagyunk, és amit egyenest a fogyasztói társaladomnak köszönhetünk, meg annak a fenenagy liberalizmusnak."

ennek is vége lesz egyszer.

zenész 2008.04.04. 13:28:25

Béla, Béla, de sötét vagy. Talán kussolhatnál a többi "magad fajtával" egy barlang mélyén. És akkor nem kell ilyen dolgokból hírt csinálni.

Yay 2008.04.04. 13:28:58

" Béla, a barbár 2008.04.04. 13:25:48
Ezek hulladékok. Amivel nincs is nagy baj, ha csöndben vannak egy barlang mélyén. Kussban."

Nem hinném, hogy a barbár lenne a jó szó rád. Legalábbis a barbárok biztosan kikérnék maguknak.

józan' 2008.04.04. 13:33:45

na a gay.hu-ra is felkerült a hír.:D

Yay 2008.04.04. 13:36:09

"józan' 2008.04.04. 13:33:45
na a gay.hu-ra is felkerült a hír.:D "

Te azt is olvasod? :)

józan' 2008.04.04. 13:38:41

szerintem inkább te és zenész,meg akik kikérik maguknak.(ezért mondtam)általában akkor jönnek egy blogra sokan,ha valamelyik közösség fórumán kirakják a linkjét.

józan' 2008.04.04. 13:39:32

zenész 2008.04.04. 13:21:27
A "genetikai hulladék" üzeni, vagyis inkább kérdezi, a sok tökéletestől, Miért fáj az nektek, ha én jól érzem magam? Vagy kellene nektek is az egy mihály?

Yay 2008.04.04. 13:41:23

" józan' 2008.04.04. 13:38:41
szerintem inkább te és zenész,meg akik kikérik maguknak.(ezért mondtam)általában akkor jönnek egy blogra sokan,ha valamelyik közösség fórumán kirakják a linkjét. "

ja vagy úgy.
Nem, nem olvasom a gay.hu-t nem vagyok a célközönsége :)
Az index.hu-ról jöttem.
De bocsánat, hogy csalódást okoztam :)

Reggie 2008.04.04. 13:45:01

zenész 2008.04.04. 13:21:27

Nem faj, zavar. Azert zavar, mert a hulladekok ilyen jellegu onreklamozasa befolyasolhatja azokat, akik instabilak, es igy novelik a hulladekok taborat. Ha szepen csondben ellennenek, akkor nem lenne gond.

zenész 2008.04.04. 13:45:21

józan, te nem vagy józan. sőt, beteg vagy, nagyon beteg.

zenész 2008.04.04. 13:46:39

mert szerinted csendben kellene lenniük???? miért??? mert nem olyanok mint te? Ugyan, kinek képzeled magad?

Yay 2008.04.04. 13:46:55

Ja a hulladékozás ellenzésénél nem azért mondtam, hogy
"ha te azt tudnád, hogy hány ilyen szaladgál köztünk (talán mi magunk is ilyenek vagyunk...)"
mert érintve érezném magam a cikk témájában, hanem egyszerűen azért, mert valóban nem lehet biztos benne senkisem, hogy ő genetikailag tökéletes és nem "hulladék".

A vetélés, koraszülés, a csecsemők x hónapig inkubátorban tartása stb. stb. mind-mind genetikai "hulladékságra" utal(hat). És még hány ilyen példát tudna hozna bármelyikünk!

józan' 2008.04.04. 13:48:25

attól még nem kell egy férfinak szülnie bazmeg.

Yay 2008.04.04. 13:49:43

" józan' 2008.04.04. 13:48:25
attól még nem kell egy férfinak szülnie [...]"

Akkor most te is férfinak tartod? :)

zenész 2008.04.04. 13:49:56

bazdmeg, egy átoperált nő. és ha szülni akar, hát szüljön. ha neki jólesik. vagy irigyled tőle???
sorry, ilyen az élet.

józan' 2008.04.04. 13:51:10

dehogy ilyen,szép is lenne ha ilyen lenne.

movhu 2008.04.04. 13:51:15

Kéretik moderálni, hogy ne nekem kelljen...
Azt hiszem meg kell találni az egészséges határt. A koraszülöttek megmentésén senki nincs felháborodva, azinkubátornak van létjogosultásga, de ne felejtsünk el egy dolgot.
Ezeknek az eseményeknek társadalmi hatásai is vannak, méghozzá hosszú távon. Annak a következményeit pedig nem biztos, hogy mindenki szeretné elviselni. Itt egy szimpla pénzéhes magamutogatásról van szó, ez nem a gyerekről szól. Ha arról szólna, akkor erről most nem írtam volna, mert nem is tudok róla.

Reggie 2008.04.04. 13:51:53

zenész 2008.04.04. 13:46:39

Nem azert mert nem olyan mint en, hanem mert nem normalis, es nem azt mondom h bujdosniuk kell, hanem csak nem kene onreklamozniuk magukat. Nagy kulonbseg.

Yay 2008.04.04. 13:46:55

Ez teny. A tarsadalom az elkorcsosulast segiti a termeszetes szelekcioval szemben.

zenész 2008.04.04. 13:53:57

movhu, akkor most mit csinálod itt a bazári majmot?? feldobsz egy hírt, amire tudod, hogy ugrik a "plebsz", amikor meg vicsorognak és köpködnek miatta, meg adod itt a józant?? vastag a bőr a képeden.

Béla, a barbár 2008.04.04. 13:54:43

Gyerekek! Fel tudjátok a csökevényeitekkel fogni milyen világ ez? Ahol, egy magát férfivé átoperáló, mellekkel nem rendelkező, borostás, mélyhangú nem is tudom már milyen nemű szülhet gyereket? Aki több liter hormont megivott életében? Ezt végiggondolta valamelyikőtök? És utána ennek lhetőséget adni, hogy neveljen normális életre egy gyereket, mikor saját identitásával nincs tisztában? Ez kabaré...

Hulladék. Mind mentálisan, mind fizikálisan. Ráadásul az egyik felét ő akarta. De legalább nincsen egyedül, úgy látom.

És még vagyok az ostoba. Hm. Lehet, hogy erre a világra tényleg az vagyok. De ezt is tudni kell vállalni.

B.

józan' 2008.04.04. 13:54:48

nem a plebsz ugrik rá te mentálidióta,hanem a normális emberek.

zenész 2008.04.04. 13:55:11

mindig a legnagyobb korcsok ugatnak a leghangosabban!

Yay 2008.04.04. 13:55:50

"A koraszülöttek megmentésén senki nincs felháborodva, azinkubátornak van létjogosultásga, de ne felejtsünk el egy dolgot.
Ezeknek az eseményeknek társadalmi hatásai is vannak, méghozzá hosszú távon."

Bizony... Ki tudja milyen károkat okoz a genetikai állományban ez a tény, hogy nem az anyméhben tölti el a csecsemő a szükséges időt...
Lehet hogy a gyerek egészséges lesz - de lehet hogy az ő gyereke lesz "hulladék"...

"Itt egy szimpla pénzéhes magamutogatásról van szó, ez nem a gyerekről szól."
Igen, ebbe futott bele. Ez már csak ilyen.

zenész 2008.04.04. 13:56:11

józan, már írtam te "mentálidióta", hogy te nem vagy józan, beteg vagy, nagyon.

józan' 2008.04.04. 13:56:35

zenész 2008.04.04. 13:55:11
mindig a legnagyobb korcsok ugatnak a leghangosabban!

jah,ezt remekül bemutatod nekünk.

Yay 2008.04.04. 13:57:07

" Béla, a barbár 2008.04.04. 13:54:43
És még vagyok az ostoba. "

Ó, én ilyet soha nem mondanék rád :)))))))

bravo Movhu! 2008.04.04. 13:57:15

ha megengeditek azér én elhatárolódnék konkrétabban:
méjonpj! Elmész ám te abba tömeggyilkos náci kurva anyádba!

(ha a blogomon a kommentek színvonala rendszeresen és mélyen alúlmúlnák a post színvonalát, az nekem tudna gyanús lenni
dehamár az újnácik is odajárnának egyetértőleg adolfhitlerezni, biztos lennék benne, hogy valamit rosszul csinálok
vagy nem? csak kérdezem)

Reggie 2008.04.04. 13:59:01

zenész 2008.04.04. 13:56:11
mindig a legnagyobb korcsok ugatnak a leghangosabban!

Ezert irtad a legtobb kommentet ugye. Ez nalad valami fele coming out volt gondolom.

movhu 2008.04.04. 14:06:24

Amint látod nem töröltem a kommentjét, de odatettem a saját véleményemet. A kommentek meg mindig a társadalom jelentős szeletét adják, amibe ez is, az is beletartozik. Nem hiszem, hogy a kommentek színvonala feltétlenül minősítene egy blogot.
Ha például tanárverésről vagy gyerekbűnözésről írok, akkor ne tudd meg, hogy mennyit kell moderálnom. Amennyiben azokat látnád, akkor lepődnél csak meg igazán. Pedig azokban az írásokban direkt kerülöm, hogy a problémát ott fogják meg, sőt.
A blogíról tudják, hogy BÁRMILYEN témából pillanatok alatt cigányozás, orbánozás, fletózás, zsidózás lesz. Sajnos ez van.

cukr 2008.04.04. 14:18:53

én azt nm értem h ha átoperálták akkor most már farka van v nm?akkor nm szülhet,muszáj császározni...és ha épp nm lesz orvos a közelben vmi soronkívüli para miatt?sztem az ilyen esetekre van az örökbefogadás,amikor vkinek nm lehet gyereke.
viszont ne írjunk már olyat kisbabákra h hulladék meg korcs,mert akár kisgyerekes meg terhes anyák is olvashatják ezt és lehet h nekünk rosszul esik...
a kisgyerekek soha nm tehetnek semmiről viszont vhányszor vki húde nagyon felbassza az agyát vmin,úgy érzi h ő most nyugodtan írhat ocsmány dolgokat bárki gyerekéről azért mert a szülei undorítóak

Vad.Korte (törölt) 2008.04.04. 15:19:03

Ez szerintem totális identitászavar. Adott ugye egy nő, aki belül férfinak érzi magát. Lehet, hogy ez egy létező dolog, de attól még nem normális. Vannak 100 centis emberek is, meg akik fényérzékenyek, vagy nagyon törékeny a csontjuk. Neki szerencslje van, mert lehet férfi, ha szeretne. Na most akkor egyszer csak férfi lesz -- sok pénz, testi fájdalom és társadalmi elutasítás árán. Ez is abnormális dolog, a mi lultúránk társadalmunk baja, hogy minden, ami lehetséges, mi meg is csináljuk.
És akkor itt ez a férfi, aki ugye azért lett az, mert ott belül annak érezte magát, s nem bírta elviselni női teste börtönét, meg ilyenek, amiket mondani szoktak, és erre hirtelen a megmaradt méhébe gyereket fogad és nőként kihordja és megszüli. Tehát félig-meddig visszavedlik nővé. Nem is annyia félig-meddig, mert olyan dolgot visz végig, ami speciálisan női dolog, szóval nem csak szimplán tűsarkút vesz föl, meg ondoláltatja a haját.

Sose volt nő, sose volt férfi. Szar lehet neki.

a másik barbár 2008.04.05. 16:30:51

zenész és társai Egy gyerek a családban tanulja meg a normális élethez szükséges szerepeket egy anyai és egy apai modell alapján. A tény, hogy vannak emberek, akiknél ez a dolog összekavarodik, az egy dolog. De tudatában kellene lenniük annak, hogy a természet rendje más, és ennyi felelősséggel tartoznak a társadalomnak, hogy nem vállalnak gyereket. Mit fog az a szerencsétlen látni a "családban", ő férfiként vagy nőként minek fogja magát gondolni a szülei példáján? Ez egyszerűen messze elítélendő magatartás, hogy meleg, transzfesztiták gyereket neveljenek.

2008.04.05. 20:34:25

Lehet itt filozofálni identitászavarokról, meg bármiről. Ha valaki úgy érzi, ez neki így természetes, magánügye.
A kétely oka az egész fölött a pénz belépése a dologba. Innen kezdve minden egyéb vitatható, háttérbe szorul, hiteltelen. Kötve hiszem, hogy a belső késztetés, a hitelesség összefér a pénhajhász szemlélettel.

legoember 2008.04.08. 01:46:23

Szörnyszülött mindkettő.

Máglyára.
süti beállítások módosítása