Gruppen a gitárosokkal

2008.03.06. 09:22

Tegnap megvolt a mosóporos kettes legújabb – fizetünk, hogy milliók előtt legyél hülye – szórakoztató műsornak álcázott produkciója. A TV2 most már taktikusan megoldja, hogy ne tudjuk mikor mehetünk a reklámblokk alatt vacsorázni vagy a fürdőszobában, így két műsor között nincs reklám, hanem majd valamikor közben. Így a Doktor House után rögtön belecsöppenhettünk az igazságért fizető, vagy éppen nem fizető kérdésdobozba.

Meg kell állapítsam, hogy a környezetet és a dizájn leszámítva teljesen Mónika életérzés csap át az emberen, annyira hasonló kategóriájú emberek vannak benne. Lehet, hogy egy kicsit jobban ki vannak vakarva, és a fogaik száma is meghaladja a körmeikét, de az átlagos szellemi szint már nem haladja meg azt. Ebben a szférában jelenik meg Mónika helyett a kegyetlen Jakupcsek, aki kérdez. A műsor történetének első „versenyzője” Renáta, lássuk milyen produkciót mutatott be.

Megismerkedhetünk a magával hozott vendégekkel, aki apuci, barátnő, barát, egyszóval a szokásos társaság ilyenkor. Első kényesebb kérdés, hogy valóban szilikonos-e a mellberendezése. A válasz természetesen igen. Még jó, hogy túl sokat nem kell Renátának beszélnie, mert ezen a területen küszködik kihívásokkal, annak ellenére, hogy egyetemi hallgató. Igaz, csupán filozófia-vallás szakon, ebből sejthetjük is mennyire hasznos tagja lesz a társadalomnak értékes diplomájával. Azt már ne firtassuk, hogy húszas évei elején minek neki szilikon cickó, a mai világban ez nem túl nagy meglepetés. Apuci hozzáteszi, hogy a lánya 18 éves korában egyszer csak úgy jött haza, hogy bent volt a cucc. Szép kis családi élet lehet az, ahol a lány elvégeztet titokban egy ilyen beavatkozást, hiszen ez egyrészt nem olcsó, másrészt nem éppen egy fogtömés, amit fél óra alatt beraknak egy székben. A műsor azonban pereg tovább.

Vajon szeretkezett-e már több férfival egyszerre? A válasz igen. Én meg hirtelen a 12-es karikára pillantok a sarokban, és végiggondolom a helyzetet. Mi lenne, ha a műsor nem este 10 után menne, és a korhatár karikában bízva a szülő ott ülne a 8 éves gyermekével? Ekkor elő kellene venni minden magyarázó tehetséget, hogy a lurkónak elmagyarázzuk. Tudod kicsim, láttál már virágot. A virágra rászáll a méhecske, és van olyan is, hogy több méhecske száll rá. Ekkor a méhecskék megkereshetik, hogy melyik lyuk az, amiből ők szeretnének nektárt nyerni, akinek pedig nem jut, az sorban áll…nem is fűzöm tovább, reméljük a 12 év alattiak ekkor már aludtak.

Megtudjuk a továbbiakban, hogy az itt lévő lelki baráttal el szokott a koncertekre menni, és ott bizony le is fekszik egyes emberkékkel. Persze alapfeltétel nála, hogy az illető tudjon gitározni, popzenész szóba sem jöhet. A magyarázatot mindenki dolgozza ki erre önmagában. Lehet, hogy a gitárosok a kezükkel sokkal több dolgot tudnak elkövetni, mint szintipoppos billentyűsök. Ezt már soha nem tudjuk meg.

Itt pedig jön a földbedöngölő kérdés. Fizettek-e már neki a szexért. A válasz szerinte nem, a hazugságvizsgáló szerint pedig igen. Nincs kegyelem és magyarázkodás, Renáta a hibás válasszal mindent bukott, mehet haza. Másodpercek alatt eltűnik a képernyőről, és már jöhet is a következő játékos. A gitáros fiúk és a csoportos nektározás után pedig mindenki döntse el maga, hogy mennyire hiteles a fenti kérdésre adott nemleges válasz. Mert fizetni nem csak pénzzel lehet, hanem más eszközökkel is.

Biztosak vagyunk benne, hogy Gabikánál mindig is lesz olyan kérdés, amivel ki lehet az utolsó pillanatban dobni a játékost a székből. Mert a média játékában veszteseknek is kell lennie, erről szól a műsor. A nemes kiválasztott pedig meg fogja kapni azokat a kérdéseket, amik végül a főnyeremény felé repítik a őt. Ezzel a műsorral viszont mi túl sokat nem nyertünk. Lett egy sokadik beszélgetős műsorunk, ahol nem sípolják ki a kényes mondatokat. Mi meg tervezhetjük a méhecskés meséket, mert egyszer még beletekint a gyerek. Hiszen számára úgyis csak szülői felügyelet mellett ajánlott. Lehetne olyan karika is, hogy senki számára nem ajánlott.

A bejegyzés trackback címe:

https://mover.blog.hu/api/trackback/id/tr7367868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

movhu 2008.03.06. 11:11:56

Kapupcsek elsütötte a műsorban, hogy a csajt 2 millióan nézik. Miből gondolta Jakupcsek, hogy 2 millió? Ennyire látja már a műsor készítése közben, hogy majd 2 millióan nézik? Szerintem messze nem volt annyi, mert manapság esetleg a főműsoridős magyar szappanoperák képesek ennyi nézőt begyűjteni.

lacka 2008.03.06. 11:15:17

Statiszta.

blajen 2008.03.06. 11:15:26

Mindig van lejjebb...

RohanóPatak (törölt) · http://varhegyi.myminicity.com/ind 2008.03.06. 11:17:45

Hát ja.Nagy ribanc vagyokd e ingyen...ő sem gondolta komolyan:)

marcsi 2008.03.06. 11:18:12

A méhecskék meg jól telenektározzák a virágot :)
A lány nem tudom kitől örökölte az agyát, mert az apja nem tűmnt akkora sötétnek, mint ő.
A nép pedig továbbra is megkapja a maga adagját ezzel a műsorral is. Most is azt mondom, hogy sokkal olcsóbb ilyet nyomni, mint színvonalasat, ezért adják ezt. A rongyos 20 milliót meg a reklám kitermeli nekik, vagy a sponzor, és kész. Ha egyáltalán elviszi majd valaki fél év múlva.

degerely 2008.03.06. 11:19:51

Részemről nincs azzal gond, hogy valaki nyilvánosság elött bevállalja amit csinált. Akár még olyan tanúlsága is lehetne a dolognak, ha belemagyarázós kedvünkben lennénk, hogy megéri őszintének lenni, meg vállaljuk saját tetteinket, etc. Mondjuk, valószínüleg nem akar ilyen tanúlsággal szolgálni a műsor.

A megvalósítás viszont drámaian szar lett, műsorvezetőstűl, koncepcióstúl, díszletestűl.

Fikusz Kukisz 2008.03.06. 11:22:04

Szerintem is statiszta.

Salakos 2008.03.06. 11:24:07

Azért eléggé nyilvánvaló volt az egész műsor megrendezettsége. A leány félrevonult sírni a "megaláztatása" után, és törölgette a nem létező könnyeit. Nyilván ugyanúgy van mint a Mónikában, Balázsban, hogy kapnak ezek a gyökerek 70.000 forintot, és előre megbeszélt forgatókönyv alapján szétszopatják magukat egy ország előtt (mégis olcsóbb mint 20 millát kifizetni a végén) De azt simán el tudom képzelni, hogy fizettek neki szexért, amilyen gyönyörű leányka volt, biztos meghívták a Hörpi nevű rokkerkocsmában egy nagyfröccsre 47 forintért, cserébe orálisan fixálnia kellett két loncsos hajút az összehányt wc-ben, majd elrebegett párás szemmel egy köszönetet.

Sunmachine 2008.03.06. 11:25:22

Nem piszkálni a filozófia-vallás szakosokat, csak azért mert nem tudod mit csinál, még lehet hasznos tagja a társadalomnak. Most nem erről a csajról beszélek, nem láttam, nem tudok véleményt mondani.

movhu 2008.03.06. 11:27:53

Bocsánat Sumachine, félreértetted. Ismerem mit csinál a filozófia-vallás szakos emberke, nem véletlenül képzik őket, és hasznos tagjai a társadalmonak. Ez a nő viszont a diplomájával erősen kétséges, hogy jó filozófus lesz.
Vannak átalam nagyrabecsült emberek, akik filozófusok.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.03.06. 11:30:09

Tuti hogy megrendezett volt, az első "versenyzőn" múlik az egész műsor ... ha rosszul választ a TV2, kutya sem beszélne most a műsorról ... !

Én csak a csajt néztem meg, a nagymamiról kapcsoltam el.

Amúgy hülye aki elmegy egy ilyen műsorba "játszani" ..de ugye pénzért bármire képesek az emberek!

yanchi 2008.03.06. 11:30:16

Tételezzük fel egy pillanatra, hogy az ilyen műsorokba nem fizetett álszereplők lépnek fel. Akkor az a nagy kérdés: létezik az a pénz, amiért kiadnád magadat bérbe, mindenestül? Ha annyira éhes lenne otthon a család, akkor viszont be kell vállalni az egészet, a kínos kérdésekre adott válaszokkal együtt. Ha valakinek ráfér a képére. De szerintem dolgozni még mindig célravezetőbb.

pistike 2008.03.06. 11:33:47

Sunmachine! Ez a csaj csak arról szokott filozofálni, hogy éppen melyik méhecske csövét hová helyezze :)
A csak meg nem úgy tűnt, mint akinek kajára kell a pénz, gondolom akkor nem lenne szilikoncsöcse. Ez egy sötét liba, és kész.
Akkor se mennék ilyenbe, ha éheznék. Akkor inkább leütném a Jakupcseket és kirabolnám az utcán.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.03.06. 11:34:01

A tv2 bármit(=mindent) el bír baszni.

Ez a magyar televíziózás Murphy-törvénye

cheerleader 2008.03.06. 11:36:04

Úristen-úristen.
Amúgy nem jutok szóhoz. Széntablettát?

renesis 2008.03.06. 11:37:56

és én még sajnáltam. (nem láttam az előző kérdéseket) gondolom a szilikon mellekre kellett a pénz azé feküdt le pénzért.
lettem volna a barátja helyében: tök jó egyszerre többen dugták a csajom, néha pénzért is

Elégedetlen 2008.03.06. 11:42:46

Azt ti csak szeretnétek hinni, hogy statiszta volt. Ez a magyar valóság. Ezekkel élünk együtt. Az utána következő öreglány meg azt vallotta be, hogy még életében nem önkielégített, mert van aki ápolja.
Ezek az emberek fognak elmenni hétvégén szavazni, és eldönteni, hogy igen vagy nem. Szerintetek értik a kérdést majd vasárnap? Tökmindegy melyiket jelölik be, fogalmuk se lesz arról, hogy mit döntöttek.

prinsz 2008.03.06. 11:42:46

de most komolyan! filozófia-vallás szakos csaj pokolgép koncert után dug gitárosokkal. mi ebben furcsa? xD

movhu 2008.03.06. 11:45:48

A srác tényleg a Pokolgépben gitározik, meg lehet nézni a www.pokolgep.hu/ -n.
Szerintem viszont szégyen a Pokolgép történelmét nézve az eset. Most magyarázkodhatnak otthon az asszonynak, hogy ők nem is méhecskéztek Renátával.

renesis 2008.03.06. 11:50:33

Ha megkérdeznék tőlem fizettem-e szexuális szolgáltatásért, nem tudnám mit feleljek.
Pénzt nem adtam, de vacsora, nyaralás az volt-tudtam mi lesz a "vége".
ez fizetésnek számít?

airelle 2008.03.06. 11:51:22

A műsor borzalmas és igénytelen volt. Azt is megkockáztatom, hogy a groupie egyszerű fizetett statiszta volt... valamit mégiscsak kell alkotni az első adásban.

Boszi 2008.03.06. 11:54:05

Az nem fordult meg a fejetekben, hogy igazat mondott a csaj, tényleg nem kapott pénzt a szexért. Szerintem előfordulhat, hogy csak azért hogy sokan nézzék az adást, jól lejáratják szerencsétlent??? Mert én el tudom képzelni a mai világban, hogy ezzel az infóval akarják elérni a "ostoba" nézőknél, akik erre vevők, hogy a következő részt is megnézzék????
Én ugyan ezt az elsőt megnéztem, de biztos hogy nem vagyok kiváncsi a következőre. Miért jó az hogy más magánéletében turkálnak?? Mondjuk inkább az a probléma hogy valaki ezen jót mulat!
Sajnálatos!!!

Nagykevély 2008.03.06. 11:54:52

Sajnos én sem gondolom, hogy statiszta volt.
az ungarische pitscha egyik tipikus alfaját, a nagyarcú, öntömjénező, ugyanakkor földbuta, sznob ribancot láthattuk tegnap este, Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Remélem, még jó sok hasonló északbalkáni pénzéhes kurva koppanását fogják megmutatni nekünk. Van sajnos válszték bőven, elég csak bemenni egy tetszőleges pesti egyetem aulájába és válogatni.

Boszi 2008.03.06. 11:55:23

Ja és még annyit, hogy ha tényleg igazat mondtam, akkor én a helyében biztos beperelném a szemeteket!!!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.06. 11:55:39

fika.blog.hu/2008/02/19/az_emberi_meltosag_ara

talán egy potenciális szereplőt sikerült lebeszélni a megaláztatásról? (kommenteknél)

fiktív állat 2008.03.06. 11:56:36

Szerintem aki k....nak megy, ne csodálkozzon, ha megcsinálják. Valaki kényszerítette erre, hogy szerepeljen? Ne sajnáljuk már annyira. Akinek meg nem tetszik a műsor, hát ne nézze. Vagy ez is kényszer????

Nagykevély 2008.03.06. 11:56:48

Teszem hozzá, én remekül szórakoztam a Reál-Róma unalmasabb részeinél átkapcsolva.
Szegény papát sajnáltam csak egy kicsit....

Czigler Zsolt 2008.03.06. 11:57:17

Roma,Colosseum.
Széttépetés,gyilkolás,orgia.
Tömeges orgazmus.Hullák.

Boszi 2008.03.06. 11:57:23

Miért kell mindent elhinnetek, amit a tv-ben láttok? És le hülye, ribancozni vkit akit nem is ismertek?

marcsi 2008.03.06. 11:57:47

A hazugságvizsgálat korábban zajlott, annak eredményét már ismeri a stáb. Tehát elég egyetlen ütős kérdés, amit a Jakupcsek bevághat, ha már nagyon előre menne a csaj, de húzza az időt.
Szerintem pedig a csaj, amikor nézéték a géppel, akkor nem tudta eldöntetni, hogy a három vodka narancs, amit a gitárostól kapott az orális szexért, azt most fizetség volt-e.
Mert véleményem szerint mindegy, hogy valaki pénzért, bundáért vagy nyaralásért dug, az egykutya. Nem azt mondom, hogy aki nyaralni megy a pasija pénzén, az kurva, de aki tudja, hogy most ezzel vették meg a dugást, az igen.

prinsz 2008.03.06. 11:59:52

amúgy az ingyenszex általában drágább, mint ha fizetsz érte. ezt ugye mindenki érti? :D
a pokolgépes csávónak szerintem nem volt ciki semmilyen tekintetben se.
perelni meg úgyse tud, mert biztos jól kitalált szerződést írattak alá vele...

mobo 2008.03.06. 12:00:06

movhu
Ezt: "csupán filozófia-vallás szakon, ebből sejthetjük is mennyire hasznos tagja lesz a társadalomnak értékes diplomájával" nem Sunmachine értette félre, ezt így azt jelenti, hogy csak a gépész, az infós meg az indexblogger hasznos tagja a társadalomnak. Ha nem így gondolod, nem kellett volna ezt írni.
De igazad van, szép új világot teremtenek nekünk a mérnökök (én is az vagyok).

Boszi 2008.03.06. 12:00:53

Igazad van "fiktív állat", mondjuk lehetett volna annyi esze, hogy nem megy el ebbe az ocsmány műsorba. De attól, hogy hülye vki nem feltétlenül kell leribancozni rögtön.

Ottis 2008.03.06. 12:02:46

Ez egy szánalmas szxrrakás volt. Jakupcsek szánalmas, maradt volna a kövéreknél. Kimondja az önkielégítés szót, majd a fejébe húzza a papírjait?!
Ide egy Zplusszos Balázs kellene (zsírbüfé megnyitója, fonott kalácsot nyeltél, miegymás) legalább.

Könyörgöm kit érdekelnek 62 éves, retardált, borult erkölcsű kunmadarasi vénasszonyok?
Akkor inkább nyomják a Menekülő embert..

movhu 2008.03.06. 12:06:31

Ismét elmondom, hogy meg lehessen érteni. A filozófus szerintem hasznos tagja a társadalomnak, de abből a csajból lesz egy ember, akinek filozófia szakos diplomája lesz, de az semmit sem fog érni, mert nem egy filozófus alkat.
Aki szerint megéri erre a nőre az államnak pénzt költetni, hogy legyen filozófia diplomája, annak kívánom, hogy hasonlóan tehetséges szakemberekkel találkozzon ezután az életében.

mobo 2008.03.06. 12:06:45

ottis
"borult erkölcsű kunmadarasi vénasszonyok"

: ))))))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.06. 12:08:28

Nekem is van olyan titkom, amely, ha kiderülne, kb ugyanígy lejáratna ország-világ előtt, mint ezt a csajt. (sajnos nem gitárosgruppen, azt legalább élveztem is volna) És megkockáztatok egy merész gondolatot: legtöbbünknek van ilyen jellegű titka.
Én csak egyvalamire vagyok kíváncsi, de arra piszkosul.
Miért nézitek?
Ugye nem azért, hogy utána jól leribancozzatok, bunkózzatok embereket? Ugye nem azért, mert ettől felsőbbrendűnek érzitek magatokat?

Tényleg ezzel töltitek a szabadidőtöket, hogy ilyen mocskokat néztek? Olyan sok van nektek belőle? Komolyan irigyellek benneteket.

Nagykevély 2008.03.06. 12:09:45

A mama valahogy nem érdekelt.... Ő mit vallott be, üzekedett a pénzespostással?
Egyébként ez a borzasztó Jakupcsek biztos nem véletlen: így még nagyobb a megaláztatás a szigorú tantónéni előtt :)

mobo 2008.03.06. 12:12:09

movhu
Lehet h. költségtérítésesre jár passzióból, a látóköre szélesítése végett. Tán neked sem ártana. : )

Nagykevély 2008.03.06. 12:13:04

Rékuci
"sajnos nem gitárosgruppen, azt legalább élveztem is volna"
Ott a helyed a műsorban...

Boszi 2008.03.06. 12:15:07

Egyetértek Rékuccal! Miért nézitek? Nektek ez örömet okoz, vagy ennyire nincs semmi örömteli az életetekben, hogy mások magánélete izgat fel benneteket csak???!!!

movhu 2008.03.06. 12:15:20

Én személy szerint ottragadtam, úgymond. Ment Doktor House, befejezte a rendelést, és ömlött a műsor, mint írtam reklámblokk nélkül. Különben meg igazad van, van egyfajta olyan perverzióm, hogy kíváncsi vagyok mivel eteti a média a népét, illetve mire kíváncsiak az emberek. Jó, a kunmadarasi öreglányt már én sem láttam. De erre is kíváncsiak, ez tény. Ezek a műsorok formálják társadalmunkat, és hamarosan ebből írnak könyvet médiaszakos hallgatóknak. Ki tudja hová jut a világ még el.

Retek 2008.03.06. 12:16:49

Nem kell tandíj, igaz? Képezzünk még több ilyen hulladékot az egyetemeinken.

Biztos hasznos tagja lesz a társadalomnak.

Egyébként kedves Rékuc én azért néztem bele, mert rohadt unalmas volt a Róma-Real meccs (olasz focigyilkolás, grrrrrrrr...), és a House véget ért.

movhu 2008.03.06. 12:16:57

mobo, beszűkült agyú IT-s vagyok, és nem tudom feldolgozni az ilyen műsorok irodalmi és kultúrális értékét :)
Idén lekéstem a jelentkezésről, de jövőre átképzem magam.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.06. 12:17:42

Nagykevély
sejtettem, hogy ez valakinél majd jól kiveri a biztosítékot... vagy mást :)
miért lenne ott a helyem? a megalázás itt nem az volt, hogy kivel feküdt le, hanem az, hogy miért...

Nagykevély 2008.03.06. 12:18:21

Ugye pletykázni se pletykáztok soha lányok....
Amúgy ez szerintem nem a magánéletben való vájkálásról szólt, hanem a butaságról, önhittségről, pénzéhségről.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.06. 12:20:53

Teljesen egyetértek. Buta, pénzéhes, önhitt emberek mennek ilyen műsorokba. De ehhez az is kell, hogy százezrek éveken át nézzék, kövessék a műfajt!

Ringlósztár 2008.03.06. 12:20:58

Miről beszéltek?
Van olyan, aki tud írni és olvasni, valamint rendelkezik internettel és nézi a kereskedelmi tévéket?
Itt valaki hazudik.

Ottis 2008.03.06. 12:21:01

Rékuc
Szerintem a legtöbben az "intellektuális önkielégítést" keresik az ilyen szarokban (tehát igazad van, valójában saját felsőbbrendűségüket keresik).

Ebből a műsorból lehetett volna csinálni egy jobbat, értelmesebbet, úgy, hogy rávilágíthatott volna dolgokra.
Ennek a filozófusok szégyenének (és az őt néző több tízezer hasonszőrű középiskolásnak) el lehetett volna magyarázni, hogy "Te tényleg ekkora krv vagy? - És ennek örülsz?!".

Mert most, amikor kirohant az idióta, akkor semmi sem történt. Sehol semmi. Legalább annyit mondhattak volna, hogy "gitárosok bibéjét egyszerre kezelgetni (ellenszolgáltatás fejében) nem ildomos".
Nulla a népnevelő célzata ennek az egész rakás szxrnak. (persze ha népnevelődni akarsz akkor hajítsd ki a képládát/deszkát az ablakon).

Az öregasszony lesajnálható, fogyatékos vigyorgása közepette eldöntöttem, hogy ezt a műsort többet NEM vagyok hajlandó megnézni.

Nagykevély 2008.03.06. 12:22:18

Réku,
ez a zenészkurvaság, mint hobbi, a lehető lemélyebb szakadék ahova egy nő leereszkedhett. Azoknál ezerszer többre becsülöm az útszéli kurvát, aki a napi betevőjét (höhöhöö) keresi meg a stricheléssel.

Retexis 2008.03.06. 12:22:53

Rékuc. Mindenkinek van titka. De miért megy a TV-be egy poligráfhoz, ha tudja, hogy meg fogják kérdezni, hogy szopott-e már kecskét?

mobo 2008.03.06. 12:22:56

Movhu,
Filozófiatanulásra javallom az autodidakta módszert, olcsóbb mindekinek, és bármikor/bárhol űzhető... Pl. este tévézés helyett... : ))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.06. 12:22:59

amúgy meg nem, kifejezetten undorodom mindenféle pletykálástól és rövid úton véget vetek neki, ha valaki ilyesmivel akar szóval tartani. Sajnos ez ugyanolyan dolog, mint az irodában megbeszélni az előző napi barátokköztet meg valóvilágot, hát most ez a műsor is hozzáadódott a sorhoz. Még egy közös témával kevesebb, remek :(

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.06. 12:25:10

hát nagykevély gondolom ez gusztus dolga. Én egyikfajta kurvát sem becsülöm... :)

Nagykevély 2008.03.06. 12:26:47

eccer ó, csak eccer Istenem tudnék úgy egy nővel beszélgetni, hogy ne kezdje el kényszeresen fényezni magát.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.06. 12:28:44

fényezni? ellentmondtam neked és a butuska általánosításodnak, bocsánat, nem tudtam hogy nem szabad...
(kényszeres ironizálás is megvolt, csak hogy örülj) :)

movhu 2008.03.06. 12:41:49

Rékuc, te nem vagy véletlenül pedagógus ? :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.06. 12:53:08

éééééén? pedagógus? annyira azért nem utálom a gyerekeket hogy kitegyem őket magamnak :)

Destroy 2008.03.06. 12:54:09

A TV2 jól ekqrta a műsort. Azt hiszik, hogy amikor alhangzik a dugás vagy kurva szó vagy szinonímája, akkor menten jó lesz egy vetélkedő. Enélkül is lehetett volna jó. Közben meg Japcsek meg azt nyomja, hogy mennyire szégyenlős. Akkor menken reggeli óvodásmagaint vezetni!

Sanyi Manyi 2008.03.06. 13:23:48

Úttörőtábori emlékként még él bennem a "Tüzes szék" (vagy valami hasonló volt a neve) játék emléke. Hihetetlenül izgalmas tudott lenni egy idő után. És ha elég jó volt a csapat, akkor szinte kézzel fogható volt a feszültség a szobában. Szóval ez a kérdezgessünk és mondjunk igazat még akár egy jó játék is lehet. Persze az ember kamaszfejjel még őszintén játszik és érzi, hogy hol a határ. Ott végül is nem a másik alázása volt a cél soha, hanem az, hogy jobban megismerjük egymást. Mintha vérszerződést kötöttünk volna. A másik titka a mi közös titkunk lett. De az ilyen játékokat csak "intim" közegben érdemes játszani, azaz nem nyilvánosság előtt. Mert az igazi feszültség abból kéne hogy jöjjön (és tizenévesen még onnan jön), hogy azért válaszolok igazat, mert igazat akarok mondani, még ha fáj is, és nem azért, mert sok pénzt akarok nyerni és úgyis lebuktat egy gép.
Szóval, én a feszültséget hiányolom. A feszültség helyett itt bérelt felületeket látok a másnapi Blikk és Bors számokban.

málészájú tévésztár 2008.03.06. 13:25:42


én éppen lemaradtam róla, de majd pótolom. mondjuk abban teljesen biztos voltam, hogy másnap tömegével jönnek majd az ilyen írások, amik vagy képmutatóan moralizálók, vagy épp semmitmondó baromságok lesznek.

néhány darab ezresért, vagy tizenöt perc főműsoridőért nagyon sokan a saját anyjukat is eladnák. hogy te nem? akkor meg örülj a saját felsőbbrendűségednek! a delikvens ugyanis önszántából ült be abba a székbe. pontosan tudta, hogy mire számíthat. vagy nem tudta volna? akkor ott volt az apukája, barátocskája, meg akik elkísérték a műsorba. biztos felvetették előtte a kislánynak, hogy ezzel a performance-al többet bukhat, mint amennyit valaka is nyer majd. akár az egész életét is tönkre teheti. nem arról volt szó ugyanis, hogy titokban, az éj leple alatt belopakodtak a házába és feltörték a PC-jét, ami tele volt pedofil anyaggal. vagy nem az történt, hogy galád módon, a játékost megtévesztve kelepcébe csalták. játszott, elbukott (igen, nagyot bukott), TE PEDIG JÓT SZÓRAKOZTÁL! és igen, az is szórakoztatott Téged, ahogy a kislány épp szenvedett, nyöszörgött a tévé nagytotáljában. mert el is lehetett volna ám kapcsolni. vagy nem? akkor ugye a következő adást már nem is nézed majd? óh, dehogynem. és azt követően is jön majd egy újabb moralizáló-szarrágó poszt, míg a valós életedben fentebb hangoztatod, hogy Te bizony ilyen mocskot nem nézel!

szar müsor volt, ezt se nézem többet 2008.03.06. 13:28:30

Engem nem zavar, hogy jajhogymegalázzákazembereket, meg az ilyen képmutató fasságok. Aki elmegy egy müsorba pénzért lejáratni magt, annak egészségére, senkit nem a gestapo hurcol el ilyen showkba, tudja mire jelentkezik a jo pénz reményével. Engem az zavar, hogy milyen otvarosan szar müsort csinálnak. Unalmasat, izgalmom és feszültségmenteset, pár perc után ásitozosan fantáziátlant. És mindenhova beteszik azt a pár lejárt besavanyodott "sztár"müsorvezetöt, akik a gyenge müsort tovább amortizálják.
Jo bukást ennek a "siker-szuper-produkciónak".

inkább a maunika 2008.03.06. 13:34:55

", TE PEDIG JÓT SZÓRAKOZTÁL! és igen, az is szórakoztatott Téged, ahogy a kislány épp szenvedett, nyöszörgött a tévé nagytotáljában. mert el is lehetett volna ám kapcsolni."

Nem nem szórakoztam jól. Unalmas volt, belenéztem, mert anélkül nem mondanék véleményt és megállapiottam, hogy ez kurva unalmas. Nyomjanak mocskos titkokat, szánakozhassak kreténeken akik ezzel keressenek akár milliókat is. És ugy, hogy szórakozzak. Ezt nem sikerült megvalósitani. Ennél a mónikasóban is több a feszültség. Ez szar volt. Megnéztem, megállapitottam, következö részt már nem fogom nézni. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül.

Doris · http://doris.blog.hu 2008.03.06. 13:39:54

Málészájú tévésztár: Már válaszoltam is a kommentedre. Éppen összefutottunk.

postakocsi 2008.03.06. 13:41:20

Discovery, Spectrum, Natgeo.
Najó, néha egy kis eurosport vagy sport1.
A többi érdektelen.

hüvös 2008.03.06. 13:42:56

...én is csak az első szereplőt néztem meg... Többet nem is fogok. Kíváncsi voltam, bár sejtettem hogy ilyen lesz. Hááát, sajnos idáig is eljutottunk...

Mindenesetre nem hiszem hogy ez lenne a nagy magyar átlag. Tudatosan választanak ilyen szerencsétleneket ezekbe a műsorokba. /is/ Nem jobb, nem rosszabb, mint a VV, BB....

Az más kérdés hogy őszinteségnek akarják beállítani az egészségtelen önkitárulkozást... De ezt is megszokhattuk már.
Beleordítanak a világba hülyeséget, ocsmányságot, majd verik a mellüket, hogy "én legalább öszinte vagyok". Ja.

Olyan ez, mint amikor már nem tudom azt mondani hogy nem hazudtam, akkor arra hivatkozom, hogy mindenki hazudik:) Most majd sokan arra fognak hivatkozni, hogy szegény lány, de mindenkinek megvan a maga takargatnivalója, stb.... Igen, mindenkinek van. De a normális ember tudja hogy nem minden használ neki, és nem minden tartozik másokra.
Szegény lány úgy beszélt a gruppenről, mintha manapság már természetes velejárója lenne a szexuális fejlődésünknek... Pedig az emberek többsége még mindíg inkább vár tartalmat a kapcsolattól.

Liberté_73 2008.03.06. 13:55:57

Jakupcsek-"tezezeerforéjnt"-Gabri se százas, a húszéves kisszutykot végig magázta a 60+ mammert meg tegezte. És ezt így hogy?

véleményem 2008.03.06. 13:56:56

Szerintem semmi ciki nem volt a kérdésekben. Szilikoncsöcs? Lassan alap, akinek van rá pénze, az csináltat. Játszottak-e már kötözös dugást? Simán belefér egy játéknak bárkinél aki gyereknemzésnél többször szexel. Volt-e már grupenbe? Csajok jelentös része kipróbálná, van akinek öszejön, a többi kurvázza miatta hangosan, magában meg irigykedik (a jelenlevők természetesen mind kivételek). A fizetös kérdés viszont kérdésként is gáz volt. Ha a fizetést konkrét anyagiakra értjük, akkor nem hiszem, hogy hazudott volna (nem ugy nézett ki mint akinek erre szüksége van) ha meg azt is "fizetésnek" számitjuk, hogy egy pasival hajnalig piáltak amit a pasi fizetett és a végén dugtak egyet, akkor le lett kurvázva a nöi nem jelentös része.

A szar érdektelen kérdések, a pocsék müsorvezetö és a pocsék külsöségek miatt lett az a müsor nézhetetlen.

doszt 2008.03.06. 14:07:12

prinsz kollega iwiwen történő kutakodásának eredményeképp megállapithatjuk,hogy 98%os valószinüséggel a hölgy nem statiszta

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.06. 14:08:49

véleményem: valahol egyetértek veled. A kérdések abszolút jellemzők a mai magyar társadalomra, amelyet az (ál)prüdéria, a tabuk és az irigység itat át.

Ettől még cinikus és szomorú marad a műsor stratégiája, a végső szégyen azonban akkor is a nézőké, akik ezt végignézték.

Ez a név fog megjelenni a blogokban 2008.03.06. 14:15:53

Rékuci menjen szerepelni, oda való :-)

paulkemp · http://halfpecssquad.blog.hu/ 2008.03.06. 14:24:09

bocsi nem olvastam végig a kommenteket mert nincs időm, hisz mennem kell a következő filós előadásomra filozófia szakos lévén. egy kicsit sértőnek érzem a dolgot, gondolom ki lehet találni, hogy mit. az írót szeretném megkérni, hogy ugyan nézzen már utánna, hogy mit csinálnak a filozófusok a diploma megszerzése után és utánna pofázzon hülyeségeket, s ne a nagyvilágba üvöltse bele véleményét.
egy kis segítség, a legtöbbjük művészként, íróként (újság, szépirodalom) helyezkedik el, egy bizonyos részük az egyetemen marad, de van egy érdekes jelenség, hisz mostanában elég sok multi viszi el ezeket az embereket kreatív munkatársnak, de végül is mindegy.

paulkemp · http://halfpecssquad.blog.hu/ 2008.03.06. 14:26:08

most hogy beleolvastam a kommentekbe, csak félkomolyan venni az előző hozzászólásomat.

Vivaldi 2008.03.06. 14:26:15

Én azt nem értem, hogy hogy képes valaki elmenni ilyen műsorba és kiadni saját magát -pénzért avagy anélkül?!?
Lássuk be, ez az Ő választása volt, tudta, hogy mivel jár(hat)...
DÖBBENET!!!

movhu 2008.03.06. 14:26:43

Kér, hogy nem olvastad, mert erre már magyarázatot adtam. Nem a filozófus szakosokkal van bajom, hanem konkrétan azt vontam kétségbe, hogy eme hölgyemény diplomája valóban fog-e érni valamit. Nem nézem ki belőle, hogy praktizálna majd ebben a szakmában.

véleményem 2008.03.06. 14:27:03

"Ettől még cinikus és szomorú marad a műsor stratégiája,"

Persze, de ez már szabvány lassan, a nézök egy része (monika VV széria, bogárevös reálitik sikere alapján) erre vevö. A nézöt nem lehet lecserélni, igy marad a kérdés, hogy sikerül-e ebben a cinikus és szomoru stilusban szórakoztató müsort csinálni. Most - szerintem - nem sikerült. Majd a következö részek nézettsége mutatja meg, hogy sikerült-e a nézök igényszintjét még lentebb szoritani és ezt is nézik, vagy bukás lesz. Az elsö részt sokan nézték (én is) akik véleményt akartak alkotni.

Önjáró Talajgyalu 2008.03.06. 14:34:51

Bifidusz Eszenzisz Gabriella ezzel a produkcioval melyebbre sullyed, mint ahol a joghurt kikot masnap reggel.

Amugy, egyetertek azokkal, akik szerint ez lehetett volna erdekes musor is. Igy viszont megneztuk az elso versenyzot, szanakoztunk, majd mikor a mamoka kerult sorra, el is kapcsoltunk.

En a magam reszerol azt javasolom, mindenki dugjon inkabb ket gitarossal a musor nezese helyett. Szorakoztatobb, epitobb, erkolcsosebb es taralmasabb (hehe) elfoglaltsag. (Hetero urak beerhetik ket vokalistaval vagy hegedumuvesznovel is.)

Önjáró Talajgyalu 2008.03.06. 14:36:14

*tartalmasabb (jo lenne megtanulni gepelni vegre)

prinsz 2008.03.06. 14:36:35

sokat nem kellett kutakodnom, mert ugye renáta a csaj. felmentem a pokolgep.hu-ra, beazonosítottam a gitároscsávót, őt kerestem meg iwiw-en és ismerősei között pedig renikét. tényleg magukért beszélnek a képek: részegen fetrengős, vizespólóverseny, csajok tapizzák a mellét, következésképpen nem egy szende szűz a csaj...
egyébként többet nem nézem a műsort, igazból elvből nem nézek tv-t, de épp vége lett a filmnek, amit dvd-n néztünk a barátnőmmel és kezdődött ez a borzalom. kíváncsi voltam, de a hülye is láthatta előre, hogy a szexről fog szólni az egész. semmi más nem érdekli jobban az embereket, minthogy ki kivel hol hányszor hogyan dugott...

forumuser 2008.03.06. 14:56:56

"reméljük a 12 év alattiak ekkor már aludtak"
A 12 éves gyerekek már tudják, hogyan készül a kisbaba. Ettől függetlenül igazad van.

movhu 2008.03.06. 14:57:56

De jó ez a ziwiw :)
Az adatlapja és fotói alapján csodálkozom, hogy még nem szerepelt a Subbán :D
Viszont ez alapján már nem kétséges, hogy nem beépített ember.

movhu 2008.03.06. 15:01:40

Az én 11.5 éves lányom is tudja hogy készül a kisbaba, sőt szerintem tudnia is kell, hogy a sok pedofil állat kisebb eséllyel húzza csőbe.

mover.blog.hu/2008/01/25/a_szexrol_beszelni_kell

De a gruppenélményeiről beszélő hölgytől azért még kímékném egy kicsit, mielőtt egy ilyen műsorban végzem.

kvarcman 2008.03.06. 15:03:06

Jééé van aki még néz tv-t? :) ez furcsa

forumuser 2008.03.06. 15:08:22

Szerintem se való a gruppen főműsoridőbe.
Más. Most tulajdonképpen miért is büdöskurva a csaj - azon túl, hogy ideális ürügy a magyar nők fikázására -, azért, mert a "fizetős" kérdésnél lebukott, vagy azért, mert gruppenszexelt?

movhu 2008.03.06. 15:25:53

Én nem találom azt a részt, ahol itt bárki általánosított volna a magyar nőkre...
A műsor és a nő pedig úgy ahogy van problémás. Bármely apró részletét tekintve.

eni 2008.03.06. 15:29:10

nem tudom, hogy más írta-e előttem, nem olvastam végig minden kommentet, de ma olvastam a neten, hogy külföldön azért vették le a műsort a képernyőről, mert az egyik "versenyző" a főnyereményért bevallotta, hogy ő ölette meg a férjét.

movhu 2008.03.06. 15:29:48

Ez új aspektus, még nem is hallottam róla...

bőrdeszka 2008.03.06. 15:35:26

A kereskedelmi televíziók soha nem bíznak semmit a véletlenre. Aki csak egy szót elhitt bármelyik valóság-show-ból, vagy az egyéb ilyen szarokból (lásd díszcigány és golyóérett famíliája) az bizony hülye. A kereskedelmi tv nem fog kockáztatni unalmas valósággal, helyette ők pörgetik fel a dolgokat... Nyilvánvaló.
pistike:
"Akkor se mennék ilyenbe, ha éheznék. Akkor inkább leütném a Jakupcseket és kirabolnám az utcán. "

Hehe, én amúgy is leütném ezt a rohadt undormányt, megtarthatja a pénzét.

véleményem 2008.03.06. 15:44:21

" kereskedelmi tv nem fog kockáztatni unalmas valósággal, helyette ők pörgetik fel a dolgokat"

Na jo, de ez lehetne izgalmas és szórakoztató valóság, ehelyett lett unalmas nemfelpörgött nemvalóság. Francot se érdekli, hogy egy nemfeleség fiatal csajszi kikkel és hogy dug. Ha az érdekel mások fiktiven vagy valóságosan hogy dugnak, akkor megnézem valami videóportálon a homevideókat. Évtizedes késében van aki azt hiszi, hogy valakit komolyan lázba hoz az a kérdés, hogy "dugtál már több pasival?" Föleg hasonló kérdések egy 60+ korú öregjánynál:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.06. 15:52:41

Amikor még volt televízióm, én is néztem egy valóságshow-t. A Spektrumon ment, és Ásó, kapa, fakanál volt a címe. Arról szólt, hogy egy angol úriember kiköltözött a városból falura, birkákat tenyészett, a helyi vásárra vitte versenyeztetni a legszebb döbleceit és isteni finomakat főzött az otthon termesztett cuccokból.
Biztosan a produkciós cég kitalálmánya volt a dolog, de nem volt benne sem gruppen, sem kurvák, sem gyilkos kedvű feleségek, mégis nagyon élvezetes, szórakoztató műsor volt. Sőt még izgulni is lehetett a döblecversenyen.

movhu 2008.03.06. 15:55:20

Ebben az esetben talán sikeresebb lett volna, ha a TV" a véletlenre bízza a dolgot :)

Naiva 2008.03.06. 16:23:43

Igen, én is emlékszem egy jó kis valóságsóra, tán az is a spektrumon ment... Az volt a címe, hogy Tudsz-e élni a ... nélkül? vagy valami hasonló. különáló epizódok voltak, mindben más szereplő, más nehézséggel. Az egyik kipróbálta, milyen egy hétig önállóan élni, a másik egy hétig nem sminkelte magát... Én nem láttam ezt, de nem is fogom nézni.

hűvös 2008.03.06. 17:35:36



...betehetné valaki a csaj iwiw nevét:)

Kismami83 2008.03.06. 17:56:46

Mindenki fikázza a médiát, hogy megéri a pénzét, az fel sem merült senkiben, hogy a csaj tényleg meg lett szívatva.

Nem ezek a kérdések hangzottak el, vagy ez nem volt köztük, vagy más volt az eredménye. Igen, láttunk a csaj körül csöveket meg miegymást. Biztos, hogy az egy működő hazugságvizsgáló gép volt? Jól sejtem, hogy itt mindenki hazugságvizsgáló-gépszerelő csak én nem vagyok az?

A csaj naiv és hülye volt, ezen nem változtat senki. Az, hogy rocksztárokkal dug, dugott több pasival és? Ez miért feltétlen velejárója annak, hogy akár pénzért is?

Egyetértek több előttem szólóval, hogy a válaszokban kőkeményen látszik az álprüdéria, az irigység és sok minden más is.

Kismami83 2008.03.06. 18:04:29

Még mindig elhisszük sokan, hogy a média egy bizonyos szint alá nem süllyedhet, nincs hova. Aztán mindig kiderül, hogy de mégis. Hülye és naiv dolog volt bedőlnie mindennek. Szerintem előfordult már mindenkivel, hogy olyannak mondott el dolgokat akinek nem kellett volna és aki utána ki is teregette. Neki ezt elég szarul sikerült és elég nagy nyilvánosság előtt. Én valahol sajnálom, elég durva tanulópénz.

Szabó Mónika 2008.03.07. 00:17:09

Én úgy tudom, hogy nem tehetnek fel más kérdést a studióban, (21) mint az azt megelőző poligráfos hazugság vizsgálaton elhangzott (70) kérdések. Ha ez nem így történik, és becsempésznek trükkös kérdéseket, akkor azért felelniük kell, nem?

málészájú tévésztár 2008.03.07. 08:55:03


Kismami83: irigység? ugyan mire? vagy kire?


álprüdéria? no azt sem hiszem! a mai 30- korosztály már igencsak liberáris ám! (már persze ha nem az itt poénból kommentező 16 éven aluliakra gondolsz, vagy azokra, akiknek a napi Blikk jelenti a minőségi újságírást) a legtöbbünket az sem érdekelné, ha a csaj hetente kétszer orgiát rendez otthon egy falka dobermannal. de aki ezt kiteregi a nyilvánosság elé (vagy készakarva olyan helyzetet teremt, h lebukhasson) amiatt ne legyenek már álmatlan éjszakáim. igenis vannak dolgok, amik a négy fal közé valók! aki pedig ezt nem így gondolja... (és itt most nem a szilikon mellekre gondolok, az manapság már simán egy első randis beszélgetés tárgya is lehet). teljesen más kategória ezekről a dolgokról a legközelebbi barátaiddal, egy nagyobb baráti társaságban, vagy ország-világ előtt beszélni. míg a műsorbeli kérdések az első kettőben (kisebb finomításokkal, vagy eem, de) simán vállalhatóak, míg az utolsóban... nos, látod mi lett a vége.
én ugyan nem fogom lerepedtsarkúzni a csajt, de aki megteszi annak szíve rajta.

no meg hidd el, ha tíz lányt találomra berángatnak az utcáról, közülük kilenc az utolsó kérdésre hasonló kimenetelű válasz ad. (ha te épp nem vagy ilyen, akkor meg lehet örömtáncot lejteni a tábortűz körül) mert nem csak a pénz számít ám fizetség gyanánt. ahogy itt már felvetették, lehet az néhány feles, egy állás, előmenetel, nyaralás, egy csini kis ruha, vagy más kismillió dolog.

'aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megb*sszák' - és ezt nem félreérteni!


P.S.: a tévét hibáztatni ilyenért, no az az igazi álprüdéria, meg álszentség. ha nem tetszik, el lehet menni (ööö... bocs, ez már nem ide tartozik ;) - szóval el lehet kapcsolni. egy valamire való szülő a néhány éves gyermekével sem nézet meg minden mocskot, ami a zajládában megy. mert tudja, hogy milyen hatással lenne a gyerekre. olyan ez, mintha az utcán sétálva meglátnád valamelyik kapualjban kiírva, hogy kupleráj, és te csak azért mennél be, hogy jóízűen és telitorokból lekurvázz mindenkit és vasvillával szórd a saját morális értékrended a szélrózsa minden irányába. de gondolom inkább tovább mész, mint hogy ilyen bármikor is eszedbe jusson. a tévé hasonló kategória. szerintem.